USA (Charles K, Feldman group, Monterey), 133 perc, ff. angol

Rendező: Howard Wawks, Arthur Rosson

Producer: Charles K, Feldman, Howard Hawks

A western filmek eredendően amerikaiak voltak. Már a némafilmes korszakban is szép számmal készültek filmek ebben a műfajban (lásd mindjárt a Nagy Vonatrablást), de az első igazán jelentős alkotások a 30-as évek végén készültek. A hangosfilm korszak elején a western filmek népszerűsége erősen visszaesett, de az 1939-es Hatosfogat óriási sikere elindította a westernek másodvirágzását, és mellékesen eme film főszereplőjét John Wayne-t is híressé és népszerűvé tette.

Zárójelben kell megjegyeznem, hogy bármennyire is elvitathatatlanul az amerikaiaké ez a műfaj, ha westernről beszélünk, nekem mégis a 60-as évek spagetti westernjei (élükön a Volt egyszer egy Vadnyugattal) jutnak eszembe. Na meg persze a Hét Mesterlövész, ami viszont szintén amerikai...

Amerika hőskorában, amikor a nyugat (west) még lakatlan (legalábbis a betelepülők által lakatlan) terület volt, Frontier-nek hívták azt a keleti területeket körülölelő sávot, melyet a kormányzat jelölt ki, ahol szabad volt a földfoglalás. Ezek a területek többnyire - még - indiánok által lakott részek voltak, akik nyilván nem nézték jó szemmel amikor a telepesek elfoglalták az általuk használt területeket. A Frontier sávja évről évre nyugat felé tolódott, újabb és újabb területeket elhódítva az indiánoktól, míg 1890-ben el nem értek teljesen nyugatra a Csendes-óceánig, ami azt jelentette, hogy elfogytak a szabad területek, véget ért Amerika (legalábbis az USA területének) felosztása.

John Dunson (John Wayne) is a Frontier sávban foglal magának birtokot, ahol néhány szarvasmarhát tenyésztve 14 év alatt egy 10.000 marhából álló állományt hoz létre nevelt fiával Matthew-val (Montgomery Clift) és társukkal Groot-tal, aki szégyen szemre  még műfogsorát is elveszti kártyán. Ráadásul egy indián nyeri el ezt a fogsort, akinek tökéletesen csillogó fehér fogai vannak, és egyáltalán nincs szüksége arra a műfogsorra, így nagy kegyesen étkezések során kölcsönadja azt a fogsort Groot számára.

A klasszikus amerikai westernekben az indiánok jellemzően gyilkos vademberek, akik a vadnyugat legfőbb veszélyét jelentik. Itt azonban feltűnik az előbb említett asszimilálódott indián is, és menet közben az is kiderül, hogy a legrettegettebb indiánok a környéken a kommancsok. (Hol vagyunk még a hetvenes évek NDK indiánfilmektől, ahol a telepes kontra indián szembenállásban az indiánok a jók... - lásd Winnetou)

Eltelik tehát 14 év, és a néhány marhából álló csorda tízezresre duzzadt - köszönhetően Dunson-ék szakértelmének és kemény munkájának. Viszont a polgárháború okozta válság miatt délen a marhák eladhatatlanok. Ahhoz, hogy valamit kezdeni tudjanak velük, el kell hajtaniuk őket a legközelebbi helyre, ahol pályaudvar van, ahonnét a kereskedők az államok vágóhídjaira tudják őket szállítani. A legközelebbi ilyen hely kb ezer mérföldnyire, Missouriban van. A tízezer marhával naponta jó, ha 10 mérföldet lehet haladni, azaz alsó hangon is egy 3-4 hónapos menetelésről beszélünk. Ráadásul a tízezres csorda hajtásához emberek is kellenek. Dunson toboroz tehát a marhahajtáshoz egy szedett-vetett bandát.

A film nagy része ennek a menetelésnek a kalandos története.

A hosszú menetelés során az emberek fegyelme természetesen folyamatosan csökken, Dunson kénytelen egyre keményebb eszközöket bevetni a rend fenntartásához. És, ha kemény eszközök bevetéséről van szó, akkor Dunsont nem ismer könyörületet, egyáltalán nem válogatós. Ha valaki megsérti az érdekeit, akkor az kegyetlen büntetésre számíthat. Ő maga a törvény, és aki az ellen vét, azt nem habozik lelőni. Mintha a Bounty hajóskapitányát látnánk a tenger helyett a prérin.

A film fő konfliktusa - ahogy persze várható is - Dunson és nevelt fia, Matthew között fog kialakulni. Dunson egyre kegyetlenebbé válik, és ez láthatóan nem tetszik fiának, még ha szó nélkül teljesíti is minden parancsát. Ám elérkezik egy pont, amikor számára is betelik a pohár: A kemény és egyre embertelenebb körülmények elöl elszökő három ember közül a két élve elfogottat pisztoly általi kivégzés helyett megalázó módon felakasztani akarja Dunson. És itt elszakad a cérna Matthew-nál, nevelőapja ellen fordul. Dunson-t és a néhány mellette kitartó embert lefegyverezve maguk mögött hagyva maguk terelik tovább a csordát Missouri-ig. 

Indiánok és egy gyönyörű nő (Joanne Dru) is szegélyezik útjukat...

És van egy fiatal férfi karakter, akiben vélhetően sokkal több volt, mint ami végül megvalósult. Cherry Valance (John Ireland) ugyanolyan mesterlövész, mint a már bemutatott Matthew. Kettejük rivalizálását remekül felépíti a film eleje, majd Cherry karaktere simán ellaposodik, szinte eltűnik a film végére. A rendező ezt utólag azzal indokolta, hogy Ireland alkoholproblémái miatt nem tudta megvalósítani az eredeti elképzelést, azonban más beszámolók szerint inkább arról lehetett szó, hogy mindketten Joanne Dru kegyeiért szálltak versenybe, és végül Ireland lett a győztes, amit Hawks azzal igyekezett megbosszulni, hogy Ireland szerepét teljesen eljelentéktelenítette a filmben.

A két fiatal konfliktusának a bemutatásában érzésem szerint elég nagy potenciál volt, nagy kicsinyességre vall, ha valóban féltékenység miatt tért el Hawks a film eredeti történetvezetésétől.

Természetesen a hátrahagyott Dunson végül utoléri a renegátokat, de a nagy találkozás elszpoilerezésétől már igyekszem tartózkodni a posztban, természetesen a kommentek - mint mindig - lehetnek szpoileresek.

Amit felettébb hiányolok a filmben, azok a színek. Nagyon sok szépen filmezett jelenetet látok a marhák vonulásától az indiántámadásokig. Milyen szép lehetett volna, ha mindezt színesben mutatják meg...