USA (Mirisch Company), 109 perc, színes, angol
Rendező: Norman Jewison
Producer: Walter Mirisch
Annak, hogy a történet Mississippiben, - tehát egy hagyományosan délinek nevezhető államban - játszódik, a filmben hatalmas jelentősége van. Ugyanis bár a rabszolgaságot több mint száz évvel korábban megszüntették a déli (a kis térképen pirosas-vöröses) államokban is, ezeken a területeken a feketék továbbra is másodlagos állampolgárok voltak. A film túlnyomó részét egy északi állam (Illinois) Sparta nevű kisvárosban forgatták, mert délen szó szoros értelemben életveszélyben lett volna Sidney Poirtier. Néhány gyapotültetvényes felvétel miatt a stábnak mégis le kellett utaznia délre (Tennessee-be) ahol Poitier állítólag pisztollyal a párnája alatt mert csak elaludni.
Az említett déli kisvárosban, Spartaban megölik a város iparmágnását, leggazdagabb emberét. Pár órával később a vasútállomáson éjszaka egy magányos fekete férfi vár vonatára. Pénztárcájában viszonylag nagyobb összeg található (mai értéken közel félmillió forint). Mindez elég ahhoz, hogy letartóztassák a pár órával korábbi gyilkosság elkövetésének gyanújával. Mintha egy színesbőrű csak gyilkossággal juthatna nagyobb összeghez. Ahogy majd látni fogjuk, délen ez nagyjából így is volt...
A Sidney Poitier által alakított Mr. Virgil Tibbs-ről azonban a rendőrségi kihallgatás során (amikor végre szóhoz jut) kiderül, hogy ő Pennsylvaniaban (tehát északon) pont gyilkossági ügyek nyomozója, hatalmas fizetéssel. Miután ezt felettese telefonon is igazolja, úgy alakul, hogy ha már belekeveredett ebbe a gyilkossági ügybe, akkor segít is a tapló délieknek azt megoldani.
És ettől kezdve két fontos vonala rajzolódik a filmnek, tulajdonképpen 50 - 50 százalékos arányban: egy izgalmas bűnügyi nyomozás keveredik egy pillanatéppel a hatvanas évek rasszizmusáról (és annak nevetségessé tételéről).
A bűnügyi rész viszonylag átlagos, a gyilkos természetesen nem az, akire első vagy második körben terelődik a gyanú... de arra nem számítottam, hogy egy lakásában folyton meztelenül mászkáló lány lesz az egyik nyom a gyilkos megtalálásában... (remélem, ezzel nem lőttem le túl sokat a filmből) Nem rossz persze a nyomozós szál sem, csak nem okozott nagyobb izgalmat mint mondjuk egy Columbo rész megtekintése.
A rasszista szál viszont tényleg érdekessé teszi ezt a filmet. Egyrészt, mert igen jól ábrázolja a déliek tahóságát: a folyton rágózó, kiskirályként basáskodó remdőrfőnök alakításáért például Rod Steiger Oscar díjat kapott, másrészt mert az ember csodálkozik, hogy a politikai korrektséget a végletekig túltoló USA-ban lám a hatvanas években még simán belefért, hogy egy "niggert" - ahogy a filmben többször is elhangzik - lesitteljenek csak azért, mert gyanús, illetve megöljenek azért, mert olyasmibe üti az orrát, amibe nem kellene.
Ha azt gondoljuk, hogy mindez a szokásos hollywoodi túlzások egyike, akkor hadd mondjam el, hogy az ízléstelenséget elkerülendő még finomítottak is egyes jeleneteken, hogy az ne legyen túlságosan bántó és megalázó fekete nézők számára. Egyik példa erre, hogy azok szerint, akik ismerték az akkori déli viszonyokat, szinte elképzelhetetlen volt például az a filmben látható jelenet, hogy a meggyanúsított (fekete) északi nyomozó, miután főnökével beszélt telefonon, átadja a kagylót a fehérbőrű rendőrkapitánynak, és az annak megtörlése nélkül a füléhez emelje azt... ilyen állítólag délen nem fordulhatott volna elő.
Ennek ellenére elhangzanak olyan megalázó mondatok, amikhez hasonló ma már biztos nem kerülhetne be egy hollywoodi filmbe sem, még akkor sem, ha egyértelműen állást foglalna ellene a szövegkörnyezet: a kifejezetten elegáns, mindig öltönyben mutatkozó Todd nyomozótól valaki azt kérdezi: "Maga miért öltözött fehérnek?" - ha belegondolunk, ez talán megalázóbb, mint ha a telefonkagylót gondosan megtörölgette volna a fehér rendőr miután megkapta a feketétől... Ezek után az már kis sem veri a biztosítékot, hogy van olyan pultos, aki "ezt" (sic!) nem szolgálja ki, illetve "erről nem beszélek, amíg ez (sic!) itt van!"mondja egy másik ember...
Norman Jewison rendezőnek egyébként ez az egyetlen Oscar díjas filmje. Nem is legjobb rendezőként kapta ezt az Oscart, hanem maga a film nyert díjat.
Ha már az Oscar-nál tartunk, a film antirasszista mondanivalója miatt idekívánkozik, hogy az 1968-as Oscar gálát pont azért halasztották el két nappal, mert az eredeti dátum előtt négy nappal (Március 4-én) halálos merényletet követtek el az ismert fekete polgárjogi harcos, Martin Luther King Jr. ellen.
A film leginkább meggyőző alakítása a viszonylag szótlan, de annál karakteresebb Tibbs nyomozó mellett talán vitathatatlanul az Oscart is elnyerő - a már említett rendőrfőnököt alakító - Rod Steigeré volt. Az eleinte egyértelműen bunkó és hatalmaskodó rendőr személyisége a film végére kissé árnyalódott... már-már szerethetővé vált.
A filmhez készült főcímdalt Quincy Jones szerezte, Ray Charles énekelte. Felcsendül a film elején és a végén is, megteremtve azt az igazi blue-os hangulatot, ami remekül keretezi ezt az emlékezetes filmet.
