1001 Film

... amit látnod kell, mielőtt meghalsz


462. A Hallgatag Ember (Hombre) - 1967

2023. február 28. 04:18 - moodPedro

mv5bnmfhndg5n2ytzti0yy00mzczlwjhzmutyte0nme2otc0nzu0xkeyxkfqcgdeqxvymjuxode0mdy_v1.jpgUSA (Hombre Productions), 111 perc., DeLuxe Color. angol

Rendező: Martin Ritt

Producer: Irving Ravetch, Martin Ritt

Martin Ritt két filmjével képviselteti magát ezen az 1001-es listán. A Hud - 1963 egy kifejezetten nyomasztó film volt, melyet szokás anti- vagy neo-westernnek is nevezni. Ezek ellen tiltakoztam annál a filmnél (mondván amaz egyáltalán nem volt western), itt viszont tökéletes besorolásnak érzem mindkettőt.

Anti-western, vagy még hétköznapibban mondhatnánk ellen-westernnek is, amennyiben a film ellene megy a megszokott klasszikus western kliséknek. Kezdjük mindjárt azzal, hogy a főhős (Paul Newman) nem túl szimpatikus. Nem kifejezetten gonosz vagy ellenszenves, de maradjunk csak annyiban, hogy egy lelketlen, magának való pokróc. Talán főhős helyett itt is helytálló lehet az "ellen-" előtag használata, igazi anti-hőst alakít Newmanhombre_5iiomn.jpg

John Russelt (Paul Newman) gyerekkorában elrabolták az apacsok, és sajátjukként nevelték fel. (Állítólag ilyen a valóságban is történt, sőt, egy ilyen valós gyermekről készült képet láthatunk a film legvégén, mely a fiatal Russelt kívánja ábrázolni). Elég idősen rabolták el ahhoz, hogy eredeti identitását is megőrizze. Láthatóan tökéletesen megérteti magát a fehérekkel, sőt, amikor egy srác a városból fölmegy hozzájuk a hegyekbe, és értesíti arról, hogy megörökölte elhunyt apja vagyonát (egy aranyóra és egy fogadó), gond nélkül visszavedlik "cowboy"-ruhába...

hombre_nu5p9c.jpg

Ahhoz, hogy megkapja jussát, Arizonából Új-Mexikóba kell utaznia. Ehhez egy hatosfogatot vesz igénybe más utasok társaságában. És itt rögtön egy érdekes (ellen-)párhuzam villan fel, hiszen ki ne emlékezne a Hatosfogat - 1939 című filmre, ahol nagyon hasonló volt a kiinduló szituáció. Közel harminc év telt el, és az amerikai közélet változására nagyon jellemző, hogy akkoriban még portyázó indiánok ellen kellett védeni a kocsit, most pedig pont egy apacsnak (is) tekinthető férfi van az utasok között, akiket ezúttal mexikói haramiák fosztanak ki.

hombre_kbh8sz.jpg

Harminc év alatt a Hatosfogatban megjelenő arctalan, alapértelmezetten gonosz indiánokból támogatásra szoruló elesett emberek csoportja vált tehát. (És még csak a hatvanas évek vége felé járunk, akkoriban ez még igencsak haladónak gondolatnak számított!)

A fogat legidősebb utasa egy olyan indián-ügynök, aki az elnyomott, rezervátumokba szorított népet kihasználva hatalmas pénzeket tesz zsebre. Erre a nagy összegre próbálja rátenni a kezét a gátlástalan rablóbanda. Elveszik a pénzt, és a lovakat, hogy még véletlenül se tudják utolérni őket.

hombre_vkxzas.jpg

A banditák önteltségének köszönhetően hallgatag anti-hősünk visszaszerzi a pénzt, és lelő közülük néhányat. A maradék viszont túszként fogva tartja az indián-ügynök feleségét. Anti-hősünket ez természetesen egyáltalán nem hatja meg, részben talán azért, mert az említett feleség az út korábbi - nyugodtabb - szakaszában udvariasan megkérte őt, hogy ne bent üljön az utasokkal, mert számára kellemetlen, hogy egy indiánnal kell osztozkodnia a szűk helyiségen. Másrészről anti-hősünk úgy érzi, hogy az immár tulajdonosától elkerült összeg nála van a legjobb helyen, és azt legjobb szándéka szerint majd visszajutattja, annak jogos tulajdonosaihoz, a kisemmizett apacsokhoz.

"Ha csak olyanokon segítenénk, aki megérdemli, az egész világ pokolra jutna"

- hangzik el ez a valóban elgondolkodtató mondat a kocsi vezetőjének szájából, amikor felmerül a kérdés, hogy anti-hősünk vajon segíteni kíván-e a társaság már említett nem túl szimpatikus párjának...

mv5bnta5nzhmnmitzgm1oc00ymrjltg2ytgtzjuznzmzmzq4zdjmxkeyxkfqcgdeqxvyotiymdg0oq_v1.jpg

És itt jegyzem meg, hogy a film második felére a látványos road movie-ból egy statikus, róka-fogta csuka szituáció alakul ki: az utasoknál a pénz, de ló híján nem sok esélyük van kijutni a sivatagból a rablók által eltorlaszolt úton, a rablók viszont víz nélkül kikötözik az indiánügynök feleségét az arizonai tűző napon. Órái így nyilvánvalóan meg vannak  számlálva. Látszólag egyik fél sem kíván engedni: kérdés, hogy kinek fogy el előbb a türelme, az ereje....

hombre_ecpfvx.jpg

Láthatóan remek stílusérzéke volt a film forgatókönyv-írójának, hiszen a legfeszültebb pillanatban eme költői párbeszéddel ajándékoz meg minket. Ez a mélység legalábbis szokatlan lenne egy klasszikus westernben, de ahogy említettem, itt inkább ellen-westernről beszélhetünk:

- Isten látja ezt! Egész életünkben erre kell gondolnunk! Legalábis ezzel ijesztgettek gyerekkoromban.

- Ne féljen, Mr Mendez! Isten nincs.

- Akkor talán bennünk sincs?

- Sehol sincs.

- Akkor semmi sincs?

- Semmi.

- Biztos ebben? Semmi mennyei jutalom?

- Legalább magunknak ne hazudjunk! 

- No és pokol? Akkor pokol sincs?

- ... De igen... Pokol van...

Még, ha be is vallom, hogy maga a film nem került különösebben közel hozzám, ez a párbeszéd azóta is a fejemben zakatol. Önmagában emiatt érdemes volt megnézni a filmet. A korabeli nézők viszont -velem ellentétben - imádták, ami sejtésem szerint részben Newmannek és néhány további remek színésznek volt köszönhető, részben pedig a már említett, - akkoriban igen liberálisnak számító, és újszerű - indiánok mellett kiálló nézőpontja miatt.

mv5bm2jhnda2zgmtota4oc00zwzhlwixytetztu5mmvjmtnjowm4xkeyxkfqcgdeqxvymjiynje2na_v1.jpg

Természetesen nem árulom el, hogy mi lesz a szituáció megoldása - már, ha lesz egyáltalán megoldás ...

A film külső jeleneteit gyakorlatilag valós helyszíneken, az arizonai sivatagban forgatták. Ezzel kapcsolatban számomra örök kérdés, hogy ha egyértelműen fontos eleme a történetnek a sivatag gyilkos (!) forrósága, akkor vajon miért vannak a szereplők a tűző napon is nyakig begombolt ingben, zakóban/mellényben és nyakkendőben (!) ?

Nézzük meg az alábbi kép középső alakját: ing, nyakkendő, mellény és zakó....leizzadok, ha belegondolok... (a kalap nyilván indokolt lehet a nap miatt) És szinte minden westernben ezt látom...

A képre tovább nézve eszembe jut, hogy még nem beszéltem a film egyik valódi pozitív alakjáról, Jessieről (Diane CIlento), aki kedvességével és önzetlenségével ellensúlyozza anti-hősünk ridegségét a filmben. Őt nevezhetném a mellékszerepben levő főhősnek.

hombre_qozw63.jpg

 

 

 

Szólj hozzá!

437. A Muzsika Hangja (The Sound of Music) - 1965

2022. március 01. 22:44 - moodPedro

mv5byze1mdblywytnda1zi00nmy3ltlmzjutodvlywyzyzk0mmflxkeyxkfqcgdeqxvymjqwmjk0nji_v1.jpgUSA (Fox, Argyle Enterprises), 174 perc, Color Deluce, angol

Rendező: Robert Wise

Producer: Robert Wise

Annyira szirupos és erőltetett ez a történet, hogy az ember fejében meg sem fordul, hogy esetleg lehet valami valóságalapja. Márpedig van... nem is kevés!

Tényleg létezett egy Georg von Trapp nevű tengeralattjáró kapitány, aki mellesleg az osztrák-magyar monarchia egyik legsikeresebbje volt ebben a "szakmában". Valóban hét gyermeke volt első feleségétől, aki skarlátban halt meg. És valóban feleségül vette öt évvel később a nála 25 évvel fiatalabb nevelőnőt, aki egyik gyermekét tanította. Az is igaz, hogy az Anschluss után a nácik megpróbálták rávenni, hogy csatlakozzon a német sereghez, és ebben a kérdésben a volt katonatiszt nem volt együttműködő az alávaló társasággal, helyette inkább elhagyta hazáját.. Viszont a filmmel ellentétben nem az Alpokon keresztül menekült a nácik elől, hanem vonatra szálltak, és Olaszországon keresztül az USÁ-ba emigráltak, ahol a remekül éneklő gyerekek saját jogon lettek híresek, még mielőtt a család történetét ebben a musicalben bárki is feldolgozta volna. 

Íme egy kép a valódi von Trapp családról, mielőtt rátérnék filmes megjelenítésükre.

894.jpg

Az egyik von Trapp lány, - méghozzá pont az , akit a fent nevezett nevelőnő tanított, tehát akinek köszönhető, hogy új feleség érkezett az özvegy apa mellé - megírta a család történetét. Ez alapján 1959-ben Broadway musical készült. Ebből a színpadi változatból készített közel háromórás változatot a 20th Century Fox.

Ehhez a filmes változathoz Richard Rodgers - a musical zeneszerzője - egyébként két új dalt is írt a színpadi változathoz képest. (Három dal viszont kimaradt az eredetiből) Nem különösebben ritka egyébként musical-ek új dallal/dalokkal való megtűzdelése megfilmesítésük esetén. Ez esetben viszont a filmes változat annyira közismertté és közkedveltté vált, hogy a két új dalt később belevették a színpadi változatba is.

Talán vitán felül áll, hogy a film központi szereplője, - aki általában mindenkinek elsőként jut eszébe erről a filmről - a kedves nevelőnő: Julie Andrews. Ez a bájos arcú hölgy az, aki amúgy néhány évvel korábban a Broadway-en sikerre vitte a My Fair Lady-t, és pechére kimaradt annak a megfilmesítéséből. Közönségkedvenc lett viszont  később Marry Poppins megformálásával, de fontos megjegyezni, hogy ennek a filmnek a forgatásakor a Mary Poppins még nem volt mozikban.

Andrews - jelenleg 86 éves - a mai napig vállal filmes szerepeket, igaz, az utóbbi húsz évben inkább animációs filmek szinkronhangjaiként találkozhatunk vele. Legközelebb a Minyonok 2-ben találkozhatunk vele Gru anyjának hangjaként.

Ne feledkezzünk meg a mogorva özvegyet alakító Christopher Plummer-ről sem. Vele kapcsolatban pedig azt kell megjegyeznem, hogy az eredeti történetet jegyző Maria von Trapp éles vitában volt a rendezővel abban a tekintetben, hogy kifogásolta apjának pokróc természetűként való ábrázolását. A filmben ugyanis eleinte teljesen érzéketlen apaként jelenik meg, akinek házában tilos az éneklés, a nevetgélés, és sípszóval irányítja hét gyermekét.

mv5bnwyzzgflotytyjq2yi00zjrkltkwngmtnwyxyzfimzm0njzkxkeyxkfqcgdeqxvymjg3mdq0mjk_v1.jpg

A valódi lány szerint azonban ennek semmi köze nem volt a valósághoz. Teljesen átlagos családapa volt a kapitány, más beszámolók szerint pedig kifejezetten unalmas társaság volt.

Végül aztán - a nevelővő hatására - egészen megszelídül az özvegy a filmben is... De persze érthető, hogy a történet egyik valós szereplőjét bántotta, hogy egy hozzá közel álló személy a valóságostól teljesen eltérő karaktert kapott a dramaturgiai hatás kedvéért. Ezért kell egy valós történet megfilmesítésekor a történet még élő hőseit távoltartani a forgatástól. Végül erre a produkció vezetői is rájöttek. AZ említett lányt nemhogy eltávolították a forgatás közeléből, de a film bemutatójára sem hívták meg. Ha hinni lehet a pletykáknak, ezt kicsit enyhítendő, Julie Andrews szervezett egy külön vetítést, melyre ő maga vendégül látta a mellőzött hölgyet.

A legtöbb musicalt élesen két csoportra tudom osztani: Kisebb részüket rajongással imádom (Jézus Krisztus Szupersztár, Grease, Mamma Mia, István a Király, és még talán egy-kettő...), nagyobb részük megtekintése viszont szinte fizikai szenvedést okoz. Nos, ebben a filmben van egy két tagadhatatlanul "hallgatható" dal... de a negédes történet okozta kínokat egyedül a Salzburg környékét bemutató gyönyörű képek (esetenként légifelvételek) tudták csak ellensúlyozni.

Christopher Plummerrel kapcsolatban szinte mindenhol megjegyzik, hogy nem rajongott különösebben a Julie Andrews-zal való munkáért. Valahogy úgy fogalmazott, hogy olyan volt vele a munka, mintha minden nap egy Valentin-napi üdvözlőkártya fogadná... Ettől függetlenül végül jó barátok lettek, ahogy azt ezek a jóval későbbi képek is illusztrálják:

Eredetileg William Wyler rendezte volna ezt a filmet, de aztán részben mert Wyler hallása ekkoriban már nem volt az igazi - majdnem süket volt (egy musicalnél ez nagy hátrány) átkerült a project Robert Wise rendező kezébe, aki a West Side Storyval már bizonyította, hogy a musical megfilmesítés megy neki. (Íme néhány backstage fotó)

Jó választásnak bizonyult Wise, hiszen Oscar-díjat kapott a filmért, mint rendező, de mellette a vágó, a zeneszerző, a hangmérnök is megkapta ezt a díjat, és ötödikként maga a film is elnyerte a  legfontosabb kategóriában is eme szobrocskát. (És akkor még nem is beszéltünk a további öt jelölésről)

mv5bogy5zmmwymytn2qzzc00zgjiltkymtytmzaznjzinjcxowfixkeyxkfqcgdeqxvymdi2ndg0nq_v1.jpg

2 komment

406. A Nagy Szökés (The Great Escape) - 1963

2021. május 01. 23:10 - moodPedro

mv5bmji2mtqwndi3nl5bml5banbnxkftztcwndk4mtkzna_v1.jpgUSA (Mirisch), 172 perc, Color DeLuxe, angol

Rendező: John Sturges

Producer: John Sturges

1944 Március 24-én a Lengyelországi Żagań mellett a németek által felállított fogoly-táborból többszáz hadifogoly indult egy 200 méteres földalatti alagúton, hogy a drótkerítés alatt a szomszédos erdőbe feljutva megszökjön.

Több, mint egy éves előkészítő munka kellett az alagút kiásásához, és az azt követő hazajutáshoz szükséges kellékek (hamis úti-okmányok, egyenruhák, stb.) elkészítéséhez.

Előzetesen le mertem volna fogadni, hogy egy ilyen komplex, többszáz fő közreműködését igénylő akcióterv végrehajtása csak filmben létezhet, hiszen ismerve úgy általában az emberi természetet, kizártnak tartottam, hogy egy éven át többszáz emberből ne lenne csak egy, aki bármilyen előnyért cserébe ne árulja el bajtársait. De úgy látszik, az én személyes tapasztalataim rosszabbak a valóságnál, hiszen ahogy utána is olvastam, a filmen látottak alapjaiban valósak. Persze sok esetben idealizáltak a részleteken, és úgy alakították az egészet, hogy a film szinte minden pillanata izgalmas legyen, de nagy vonalakban bizony így történt a dolog: több száz hadifogoly egy éven át dolgozott azon, hogy egy föld alatti alagúton kijussanak, és bizony senki nem árulta el a tervet.

Rögtön le kell szögeznem, hogy ez nem egy - a hírhedt Auschwitzihoz hasonló -  koncentrációs tábor volt, ide nem megölni vagy dolgoztatni hozták az embereket. Itt egyszerűen a hadifoglyokat tartották, ráadásul nem is túl rossz körülmények között. A foglyok kertészkedhettek, szabadon bóklászhattak a tábor területén, voltak akik karénekkel töltötték az idejüket, volt társalgó szoba és könyvtár is, szóval már-már szanatórium jellegű volt a hely Csak éppen a tábor területét elhagyni nem volt szabad. Ettől függetlenül rendszeresen próbálkoztak az engedély nélküli távozással, aminek sikertelensége esetén a legdurvább retorzió is legfeljebb pár napos magánzárka volt. (A szökevényeket lelőhették, ha az nem engedelmeskedett a "megállj" parancsnak.)

the-great-escape_jspjac.jpg

Nyilvánvalóan a német hadseregben sem csak embertelen senkiházik szolgáltak, ezt a tábort - melyet a német Luftwaffe, azaz a légierő üzemeltetett - pedig egy különösen emberséges tiszt felügyelte. Azt még véletlenül sem lehet felróni tehát a filmnek, hogy sematizálta volna a szerepeket egytől-egyig gonosz nácikra és kivétel nélkül dicsőséges amerikaiakra vagy angolokra.

A filmben engem legjobban az érdekelt, hogy hogyan lehet egy ilyen hatalmas föld alatti alagút kiépítését kivitelezni. Nos, az interneten fellelhető egy jól átlátható ábra a végül elkészült alagútról:

 alagutw_tunnel_harry_cutaway_w-mr.jpg

Ahogy a fenti képen is látható, jobb oldalon, az egyik barakkban ástak le 10 méter mélyre. Azért volt szükség erre a mélységre, mert a felszíni talaj nagyon homokos volt, amiben nem lett volna kivitelezhető az alagútfúrás. 

A 10 méter mélyen létesített akna alján egy nagyobb termet építettek ki, melynek több funkciója is volt. többek között volt itt egy gép, mely kézi meghajtással a levegő áramoltatását biztosította. Itt csomagolták össze a fúrás során kitermelt földet, amit nyilván a felszínre kellett emelni. Külön tervet kellett készíteni a felszínre emelt föld elszórására, hiszen fent világos homok volt, ők viszont nagy mennyiségű sötét földet voltak kénytelenek a felszínen valahogy szétszórni. Megfelelő körültekintés nélkül azonnal szemet szúrt volna a német őröknek a homokban megjelenő sötét földszórás.alagutthe-great-escape_1vq7ut.jpg

Ha jobban megnézzük, a járat olyan kicsi, hogy az emberek csak fekve férnek el benne. Hogy az alagútban felgyorsítsák a közlekedést, kis síneken futó, kötéllel húzott kocsikat építettek a járatokba. Két köztes állomás volt, ahol át kellett szállni újabb kocsiba, a harmadik állomás már a végállomás volt, mely elvileg nem sokkal a szomszédos erdő talaja alá érkezik. 

Egyébként nem ez volt az egyetlen alagút, melynek építésén dolgoztak a foglyok, de ez az, amelyik végül elkészült, és amelyen a szökés megindult. Szándékosan nem írom meg, hogy az akció végül milyen sikerrel járt, hiszen nem szeretném lelőni a fordulatokat azok számára, akik esetleg ezután ülnének le megnézni a filmet. (a kommentekben természetesen ezután is lehet bármit írni a cselekménnyel kapcsolatban). Annyit elárulok, hogy a film a sikeres menekültek arányában is követte a valóságot.

Mindegyik készülő alagútnak saját nevet adtak a foglyok. Ennek például Harry volt a neve, és megtekinthető a emléktáblákkal kirakott nyomvonala az eredeti helyszínen. Sőt, kissé arrább felépítették az eredeti tábor pontos mását, mely látogatható is.

A film közel három órás tartama alatt szinte végig ugyanazt a kellemes izgalmat éreztem, mint a Robert Bresson által rendezett Egy Halálraítélt Megszökött című film során. Ott is szinte lehetetlen küldetést hajt végre egy fogoly, az ember ámulva nézi, hogy valaki megcsinálja azt, ami előzetesen szinte kivitelezhetetlennek tűnik. Megjegyzem, az is valós történet alapján készült. Itt is biztosan nagyban hozzájárult az élményhez az a tudat, hogy alapjaiban itt is valós események állnak a film mögött.

Ami utólag esett csak le - és ezt tényleg a tetőfokra hágó izgalmak legbiztosabb jele: egyszer sem jutott eszembe a film megtekintése közben, hogy bizony nincs egyetlen női karakter sem, holott ez általában nagyon szokott zavarni. Szeretem, ha van egy-egy esztétikus megjelenésű női szereplő is. 

Nézzük hát a férfi sztárokkal teletűzdelt szereplők sorát:

Fiatalságom egyik jellegzetes ikonja: Charles Bronson. Messze van attól, hogy jó színésznek tartsam, de jól eltalált karakteréből egész karrierje alatt jól megélt. Ő volt itt az alagútásó. Érdekesség, hogy  Bronson a filmes karrierje előtt szénbányász volt, tehát egyáltalán nem állt tőle messze ez a tevékenység. További érdekesség vele kapcsolatban, hogy a bányákban állítólag erős klausztrofóbia fejlődött ki benne, ami filmbéli karaktere esetén is ugyanígy alakul. Fura... azt gondoltam volna, hogy bányásznak az megy, akit a bezártság-érzet tökéletesen hidegen hagy, mint ahogy gondolom tetőfedőnek sem megy el, aki kicsit is fél a magasságtól...

tablothe-great-escape_dkonkq.jpg

Steve McQueen volt a film talán legnagyobb húzóneve. Ahogy olvasom legalábbis - neki volt a legnagyobb arca. A szerepet is csak úgy vállalta el, ha kap olyan jeleneteket, ahol megmutatja, milyen remekül motorozik. Mondjuk ezzel meglepett. A motoros-menekülős jelenetben egyértelműen látszott, hogy igen veszélyes manővereket is maga csinált meg. Állítólag csak a legdurvább ugratást bízta egy igazi motoros kaszkadőrre.

Ez azonban még nem minden: rábeszélte a rendezőt, hogy játszhassa az egyik német katonát, aki őt üldözi. Így az az érdekes szituáció is előfordul a filmben, hogy német egyenruhás (természetesen felismerhetetlen) Steve McQueen üldözi az amerikai egyenruhás Steve McQueen-t.

Így gyakorolt a német oldalkocsis motoron.

Szimpatikus figura volt David McCallum. Vele kapcsolatban érdekesség, hogy a forgatáson gyakran megjelent a felesége, aki igencsak megtetszett Charles Bronsonnak. Bronson meg is jegyezte neki, hogy előbb-utóbb el fogja tőle hódítani a nőt. Valószínűleg McCallum nem vette ezt a fenyegetést elég komolyan, Bronson viszont pár éven belül valóban elvette feleségül a hölgyet.

tablothe-great-escape_xvbw8b.jpg

Végül a sok sztár közül Richard Attenborough az utolsó, akit még megemlítek:

tablomv5bmtk3njm1ndi1nf5bml5banbnxkftztcwndg4mtkzna_v1.jpg

A film München közelében forgott. A belső jeleneteket is egy ottani német stúdió épületében építették fel. 

Gyönyörű a képminőség: DeLuxe Color filmre forgattak, ami az Eastmancolor egyik adaptációja volt. Ez a típus a Technicolor-tól eltérően nem külön filmcsíkokon kezelte a három alapszínt, hanem már egy filmtekerccsel lehetett dolgozni.

2 komment
süti beállítások módosítása