Belgium (BRT, Nemzeti Oktatási és Kulturális Minisztérium), 94 perc, ff., flamand

Rendező: André Delvaux

Producer: Paul Louyet, Jos Op De Beeck

Eredetileg tévéfilmnek készült. Láthatjuk is, hogy a produkciós cégek között egyrészt a belga oktatási és kulturális minisztérium van feltüntetve, másrészt a BRT, ami a Belga Rádió és Televízió rövidítése. Belgiumban tehát 1965-ben a tévében került bemutatásra, de később Párizsban és Londonban sikeresen vetítették mozikban (megtehették, hisz akkoriban még filmre készültek a tévéfilmek is, nem videószalagra, mint a nyolcvanas évektől pár évtizeden keresztül), így 1966-ban végül úgy döntöttek, hogy a belga mozikban is műsorra tűzik.

Fura egy film, az biztos... A flamand mágikus realizmus egyik első példányaként szokták említeni. 

wikipedia: A mágikus realizmus olyan művészeti irányzat, amelyben varázslatos, mágikus elemek tűnnek fel az amúgy realista megjelenítésben.

Elsősorban irodalmi irányzatként ismerhetjük a mágikus realizmust, melynek egyik remek példája Bulgakovtól A Mester és Margarita. Magát a kifejezést azonban az 1920-as években használta először egy német kritikus olyan amerikai festőkkel kapcsolatban, akiknek a képein a valóság keveredett szürreális elemekkel.

A film első felében egyértelműen a realizmus dominál. Megismerkedünk egy kissé introvertált, gátlásos tanárral, aki valamilyen művészeti iskolában tanít, és szerelmes egyik tanítványába. Látjuk, ahogy a diplomaosztón vélhetően utoljára látja titkos szerelmét. Az eseményt megelőzően szinte hiper-realista módon nézzük, ahogy a fodrásznál frizuráját igazíttatja. A kamera hosszasan időz szuperközelivel, ahogy az olló nyissz-nyissz belevág a tincsekbe, miközben a főszereplő monológjában ecseteli, miért szereti, ha viszonylag rövid a haja. (Mert ez kellemes érzés szélben és esőben)

Majd a diplomaosztó után, abbeli elkeseredésében, hogy (a mellesleg családos férfi) nem láthatja többet szerelmét otthagyja az iskolát, és másik állást keres. Egy bíróságon kezd el dolgozni, ahol egy halottkém kolléga egyszer elinvitálja egy bűncselekmény nyomozásával kapcsolatos utólagos vidéki boncolásra. Tehát egy már eltemetett, oszló félben levő halottat kiföldelnek, és végeznek rajta különböző vizsgálatokat, melynek része a halott test viszonylag mélyre hatoló felnyitása is.

A legtöbb ember nyilván a közelébe sem menne egy ilyen eseménynek, de gátlásos főhősünk nem elég bátor ahhoz, hogy nemet mondjon kollegája szívélyes meghívásának. (Akiben természetesen fel sem merül, hogy egy laikusnak esetleg megterhelő lehet ez a látvány) Mi nagyrészt megússzuk a gusztustalan részeket, de azért halljuk ahogy a szerszám recsegve-ropogva vágja a porcokat a mellkason, illetve elhűlve nézhetjük, ahogy a boncmester elismerően emeli ki a koponyát, dicsérve annak fejlettségét...

Valószínűleg itt valami eltörik hősünkben, mert ettől a ponttól (azaz a film utolsó fél órájában) kezdenek furcsán alakulni az események. Itt kezd a néző számára is keveredni a valóság a szürrealizmussal. Nemrég láthattuk Polanski Iszonyat-ában, hogy milyen az, amikor a megbomlott elme szemszögéből látjuk a világot. Ez esetben annyival más az élmény, hogy mi nézők sem kapunk végső magyarázatot azzal kapcsolatban, hogy tulajdonképpen mi is volt a valóság, míg Polanski filmjének esetében ez szinte minden pillanatban egyértelmű volt.

A traumatikus boncolás után egy váratlan meghívás miatt a szakemberek vidéken töltik az éjszakát egy szállodában, ahol a férfi összefut titkos szerelmével. Visszatekintve erre a jelenetre, már itt sem lehetünk biztosak, hogy ez valóság vagy csak a képzelet játéka volt. Ezután a férfi ülve elalszik, majd felriad, és tovább gyűrűznek, a furcsánál furcsább dolgok... A férfi az estét a nő társaságában tölti...

Már több filmben is láttam azt a megoldást, hogy egy hosszabb szürreális jelenetet úgy old fel a film készítője, hogy visszavág az alvó emberre, aki egyszer már látszólag felkelt, de mint kiderül, az a felkelés csak az álom kezdete volt, és a szürreális szakasz lezárásakor kel csak fel valójában. Ahogy írom, erre a már sokszor eljátszott cselre számítottam, de ravasz módon ez most elmaradt, azaz jól becsapott a rendező, és más irányba ment el...

... azt kell mondanom, hogy a végén már annyira összezavarodtam, hogy fogalmam sincs, hogy mi volt valóság, és mi zajlott csak főhősünk képzeletében, de azt tartom a legvalószínűbbnek, hogy pontosan ennek a bizonytalanságnak a fenntartása volt a film készítőjének a célja. Talán ez a mágikus realizmus legfőbb lényege....

Hát mit mondjak... érdekes film volt...