Magyarország (MAFILM), 101 perc, ff., magyar

Rendező: Keleti Márton

Ki ne hallotta volna már ezt a mondatot? ... Én is sokat hallottam, és fogalmam sem volt, hogy honnét ered.

Nos, ha érzékeltetni szeretném, hogy mire számítson aki ezt a filmet megnézni tervezi, talán azt mondanám, hogy amolyan Rejtő Jenő-s humora van ennek a filmnek. Helyenként kicsit abszurd, és - bár háború van, - a gyilkolásnak csak marginális jelentősége van, gyakorlatilag képernyőn kívül történnek, és a szerencsés rendezői felfogás miatt szinte humorosak is ezek a halálesetek. 

Kezdésnek íme egy fotó arról a jelenetről, amikor egy orosz a spázban van...

Sinkovits Imre, Darvas Iván és Major Tamás hármasa kiemelkedik a filmben, holott remek további színészek színesítik a palettát. Lásd például Márkus László Oberstrumführere, aki gyakorlatilag minden jelenetében eszik, mert állítása szerint cukorbeteg. (Mivel nem vagyok érintett, nem tudom pontosan, hogy a cukorbetegség miért indokolna folyamatos evést. Eddig úgy tudtam, hogy a cukorbetegeknek pont vigyázniuk kell az evéssel)

Amolyan szovjet-jugoszláv stílusú partizánfilmnek indult ez az alkotás a MAFILM 3. stúdiójában, de szerencsére a stúdió vezetője, Herskó János azt javasolta, hogy - az akkor még csak mellékszereplő - tizedes legyen a cselekmény központi figurája, és legyen az egész inkább vígjáték. Szász Péter dramaturg nagyon jó irányba vitte el az alkotást, és állítólag Sinkovits Imre is jócskán hozzátette a magáét. Elképzelhető, hogy jónéhány poén az ő ötlete volt.

A tizedes (Sinkovits) egy motorral száguld különböző ellenőrzési pontokon keresztül. Nyakában hatástalanított kézigránátokban elrejtve a zászlóalj zsoldjával. Egyszer csak úgy dönt, hogy neki elege van ebből az egész háborúból baromságból és beköltözik egy hatalmas villába, hogy lehetőség szerint kellemes körülmények között ott vészelje át a háborúból még hátralevő időt. A tizedes figurája az a tipikus magyar karakter, aki a legnehezebb időkben is megtalálja boldogulását, amolyan "szemesnek áll a világ" jelleggel.

Igen ám, de mint kiderül, a villában mások is vannak. Először is ott van Albert, a korábbi lakók által otthagyott inas. Major Tamás remekül hozza a karaktert. Hozzá van szokva a  jó modorhoz és a műveltséghez. 

• 
• 
• 

Mint kiderül, már bujkál ott három másik dezertőr is, élükön Gálfy Eduárt zászlóssal, akit Darvas Iván alakít remek visszafogottsággal. Poénjai kevésbé harsányak, Darvasra jellemzően inkább kimértek.

Melléjük csapódik még egy munkaszolgálatos kommunista (Pálos György), aki folyton abban bízik, hogy ha majd megérkeznek az oroszok, akkor jön el az ő ideje.

Szép kis szedett-vetett társaság jön össze, és ők gondoskodnak a néző szórakoztatásáról. Meg kell mondanom, hogy remekül. 

Nem csoda, hogy kirobbanó kasszasiker lett ez a film már akkor is, és Sinkovits - ha lehet - az eddigieknél is nagyobb közönségkedvenc lett. 

Ahogy kell, a nácikból bohócot csináltak, úgy, hogy az oroszokból nem csináltak különösebben pozitív karaktereket. A magyar főhősök is inkább amolyan szerethető gazemberek voltak, mint a háború példamutató hősei.

A film cselekményének nagy része a Tóalmási Andrássy-kastélyban játszódik.

Magyarország (Hunnia Filmstúdió), 108 porc, ff., magyar

Rendező: Keleti Márton

Keleti Mártontól eddig három filmet láttam a 303-as magyar listának köszönhetően, és ezek közül egyik sem tetszett különösebben, ezért ezzel a filmmel kapcsolatban nem is volt különösebb elvárásom, azon túl, hogy tudtam, hogy meg fog szólalni Págerrel a "Villa Negra románca" című dal, amit viszont egyenesen imádok.

Mint ahogy az az életben oly sokszor előfordul, amikor az ember már nem számít semmi jóra: ez a film kifejezetten tetszett! Ez nyilván nagymértékben köszönhető a pazar szereplőgárdának.

Ha a filmet valószínűleg a 60-70 alattiak nem is ismerik, a benne szereplő  előbb említett nóta talán sokak számára ismerős, hiszen a remek szájharmonikás Ferenczi György is feldolgozta a huszonegyedik században. Itt éppen jónéhány remek muzsikus kolléga gyűrűjében adja elő. Ránki György zeneszerző dicsérhető ezért a remek dalért, akinek egyébként több nótája is megszólal a filmben)

Itt pedig az eredeti változat Páger Antal, Sztankay István és Bodrogi Gyula előadásában a filmből:

Ők hárman a film főszereplői, és egyben a "Villa Negra" lakói: Az öreg zsivány Tamburás (Páger Antal) két pártfogoltjával Notesszel (Sztankay István) és Diákkal (Bodrogi Gyula) lakik a lepusztult Mária Valéria telep egyik épületében, melyet amolyan rejtői nagyvonalúsággal hívnak Villa Negrának. Később befogadják "Doktor"-t (Várkonyi Zoltán) is, akitől előbb elrabolják bombázó nőjét, majd adott összegért légyottra közvetítik számára... zsiványok persze, de végül azért összebarátkoznak, és befogadják ezt a szerencsétlen Doktort is (az alábbi képen napszemüvegben).... Tulajdonképpen az egész történet nagyon rejtői, nem csak a ház neve az...

Mi is volt ez a Mária Valéria telep, ahol az egész film zajlik? 

Nos, ha kifelé haladunk, akkor az Üllői út jobb oldalán az Ecseri út és Határ út közötti részen, a mai József Attila lakótelep helyén levő terület volt. 1914-ig egy hatalmas rét volt, melyet többek között lóversenyzésre illetve katonai lőtérként is használtak. Az első világháború során a sérült katonák számára nem volt elég férőhely a kórházakban, így ezen a területen építettek számukra 120 barakkot. Mária Valéria főhercegnő rendszeresen jótékonysági akciókat szervezett az itt lábadozó katonák számára, ezért később róla nevezték el a telepet.

Az első világháború után, amikor már nem volt szükség a barakkok eredeti funkciójára, átalakították azokat szükséglakásokká először a hazatérő katonák számára, és az elszakadt magyar területekről menekülő honfitársaink számára. Később a tanácsköztársaság alatt munkáscsaládokat is költöztettek ide. 

Az évek során még bővítették is a telepet, de akkor már nem fa barakkokkal, hanem kő építményekkel. 1940-re már 1776 épületet volt itt. 

• 
• 
• 

Ez a koncentrált szegénység azonban idővel tarthatatlanná volt a kádári konszolidáció idejében. 1957-től több lépésben elkezdik a telep bontását, és párhuzamosan felépítik a ma is álló József Attila lakótelep ötszintes téglaépületeit. Ezek tehát még nem panelházak voltak, de már azok sem várattak sokat magukra. Az alábbi lépen látható, hogy az omladozó, bontás előtt álló ház mögött már ott magasodik az új lakóépület. 

A film készítésekor 1963-ban a régi telep nagy része már el volt bontva, magát a Villa Negrát is külön a film kedvéért építették fel díszletként a lakótelep mellett.

Ahogy Tamburás önmaga által kivonatolt önéletrajza is mutatja, életvitelszerűen bűnöző társaságról van itt szó, abban az időben, amikor törvényileg kötelező volt mindenkinek dolgozni. A munkakerülés büntetőjogi tényállás volt. Ráadásul, ahogy a film első felében látjuk, nem sok gátlás szorult ebbe a bandába, elég aljas módon rabolnak ki családokat még betlehemezés közben is.

Az megint csak rejtői abszurditásként kerül ábrázolásra, hogy Tamburásék jobb híján a húsvéti körmenet kapcsán kezdenek betlehemezésbe, pedig tudvalevő, hogy a kis Jézus születéséről szóló megemlékezés bizony karácsonykor lenne aktuális. 

Talán, hogy valami hivatalosan is bejelenthető munkájuk legyen, esténként a "Kotyogó" kisvendéglőben muzsikálnak. Itt halljuk felcsendülni a feljebb említett Villa Negra románcát is.

A film második felében aztán persze kezd árnyaltabbá válni a kép. Kiderül, hogy ezek a betyárok nem is annyira aljasak, mint amilyennek első körben tűntek. 

Tamburás például rendszeresen hajóskaptány egyenruhában meglátogatja szüleit, akik abban a tudatban élnek, hogy drága fiúk életének nagy részét a messzi tengeren tölti, és csak nagyritkán tud hazajönni meglátogatni őket, de akkor sok sok (persze lopott) ajándékkal kedveskedik nekik. Tamburás még arról is beszámol büszke édesanyjának, hogy egy messzi-messzi sziklás tengerparton van egy gyönyörű háza, a Villa Negra, melyhez 73 fekete márványból készített lépcsőfok vezet fel, és aminek zenél a kapuja...

A már említett bombázót, akit elrabol a banda Pécsi Ildikó játssza. Több helyen olvastam róla, hogy egy időben őt nevezték Magyarország első szex-szimbólumának is. Hát szó, mi szó, igen szépen volt!

Egy másik fotón (nem ebből a filmből) fekete hajjal:

A Kádári konszolidáció jeleit mutatja, hogy bizony ekkoriban megengedhető volt, hogy gúnyt űzzenek a zsivány Tamburásék akár a rendőrökből is. Holott pont egy olyan jószándékú, tisztességes rendőrt alakít Szirtes Ádám, amilyennel életemben talán, ha eggyel találkoztam...

Micsoda??? 1963-ban már ilyen bátran lehetett odaszólogatni a bukott Rákosi rendszernek? Ez meglepett, még akkor is, ha tudjuk, hogy ebben az évben (1963) volt a tömeges amnesztia, mely során a politikai elitéltek nagy részét kiengedték a börtönökből. 

Nem véletlenül Hattyúdal a film címe. Természetesen a dózerek egy szép napon elérik a Villa Negrát is, és ez szimbolikusan a régi időszak lezárása is egyben, hiszen Tamburás pártfogoltjai is ekkor jönnek rá, hogy új életet kívánnak kezdeni, a Kotyogó vendéglőt is átalakítják modern presszóvá, ahol már nincs szükség Tamburásék szedett-vetett zenekarára... Egyszóval eljárt Tamburás feje fölött az idő...

Talán senki nem alakíthatta volna jobban ezt a szerepet, mint Páger.

Keleti Márton rendező (az alábbi képen fehér pólóban instruálja Págeréket) pályája elején zenés színdarabokkal foglalkozott elsősorban. Később zenés vígjátékaival (lásd Mágnás Miska) aratott sikereket. A továbbiakban vegyesen készített vidám és komolyabb filmeket. Eddig a listán a könnyebb műfajban készült alkotásait láthattuk, a Hattyúdal azonban már kicsit összetettebb mű. Ez valószínűleg a forgatókönyv írójának Dobozy Imrének is köszönhető.

Magyarország, Franciaország (Hungarofilm, Sedif), 108 perc, színes, magyar

Rendező: Keleti Márton

A hatvanas évek közepén a Filmvilág című filmes folyóiratban többször is felmerült ennek a filmnek a címe, elrettentő példaként említve a hazai "filmtermés" kapcsán. 

Mivel francia-magyar koprodukcióról van szó, naivan azt feltételeztem, hogy esetleg a nyugat-európai (azaz kapitalista) érintettség miatt lehetett szó valami álszemérmes, hamis kritikáról...

De sajnos nem ez a helyzet... Nem nagyon találok arra magyarázatot, hogy miért kellett ennek a filmnek bekerülnie a 303-as magyar listára, hacsak az nem, hogy ezek szerint a 303-as keretszám szükséges volt egy megfelelő vastagságú kötet kiadásához, de ahhoz sok volt, hogy valóban minőségi magyar filmekkel töltsék meg. Őszintén szólva az 1001-es nemzetközi listában is akad néhány töltelék, bár mindenképpen le kell szögezni, hogy jó néhány film méltatlanul kimaradt belőle. 

Elvileg színes filmről van szó, de sajnos fellelhetetlen bármilyen jó minőségben nézhető változat. Valamikor -  még a vhs korszakban - vetítették a Filmmúzeum nevű - azóta sajnos (szégyen szemre) megszűnt - tv csatornán. Egy erről a csatornáról készített VHS felvétel volt, amit meg tudtam tekinteni, és hát bizony inkább volt közel a fekete-fehérhez, mint a színeshez, a színek fakók, a kép elmosódott, amolyan igazi kilencvenes évekbeli videó-felvétel. (Én még emlékszem ezekre a széteső képű analóg felvételekre, a mai fiataloknak, a digitális kor gyermekeinek szerintem fogalmuk sincs, miről beszélek)

A Budapesti Hungarofilm és a Párizsi Sedif filmstúdiók összehozták Keleti Márton és Jean Dréville rendezőket, hogy rendezzenek egy filmet Rigó Jancsiról. Rigó Jancsit manapság cukrászsütemény formájában ismerjük elsősorban. Az 1800-as évek végén élő cigányprímás akkoriban azonban azzal kapcsolatban lett közismert, hogy lecsapta Chimay belga hercegség fejének kezéről annak feleségét (azaz a hercegnét).

A nevezett hercegné egyébként amerikai származású volt, és Clara Ward volt lánykori neve. Többek között arról volt nevezetes, hogy előszeretettel szerepelt képeslapokon olyan testhez tapadó ruhákban, amikben szinte úgy nézett ki, mintha meztelen lenne.  Állítólag ez nagyon is belefért a kor szépség ideáljába, ma legfeljebb egy - a teltkarcsúk mellett kiálló - egyenjogúsági mozgalom reklámarca lehetne.

Néhány további kép, melyen Rigó Jancsival szövődött románcukat dokumentálják:

Érdekes megnézni, hogy a nem kifejezetten jóképű Rigó Jancsit és a telt szépségű hercegnét milyen színészekkel keltette életre a produkció:

Buss Gyula és a francia Nicole Courcel a forgatás egyik szünetében:

Buss Gyula alakítása számomra kifejezetten sótlannak, jellegtelennek tűnt. Mellette a mellékszerepekben olyan nevek tűnnek fel néhány percre, mint Márkus László, Gobbi Hilda, Kállai Ferenc és Csákányi László... és akkor mindenkit nem is említettem. Sajnos az ő jelenlétük is kevés ahhoz, hogy megmentsék ezt a filmet.

A film stílusában nagyon emlékeztet a háború előtti magyar romantikus filmekre, összességében azonban az volt a gyanúm, hogy a két rendezőnek nem volt közös elképzelése arról, hogy mit akarnak kihozni ebből a filmből. Sajnos szinte semmilyen háttér-információt nem sikerült találnom a film készítésének körülményeiről. Feltételezésem szerint azért, mert a film már a maga idejében a közérdeklődés hiányában szenvedett.

A szerelmesek 1896-ban ismerkedtek meg egy Párizsi étteremben, ahol Rigó Jancsi zenekarával játszott. Ő egyébként válogatottan jó cigányzenészekből álló zenekarával Európa szerte kedvelt és ismert volt. 

Itt álljunk meg egy pillanatra. Mi is az a cigányzene, amit Rigó Jancsi is játszott? Még véletlenül sem cigány népzene. A magyar cigányzene a magyar muzsikus cigányok által a nem cigány közönségnek sajátos stílusban játszott, általában magyar nótákat jelenti. A magyar nóták sem tévesztendőek össze a magyar népdalokkal. A kettő között az a különbség, hogy míg a népdalok szerzői ismeretlenek, a magyar nóták a népdalokat utánzó műdalok, szerzői ismertek, jellemzően a XIX. század második felében (azaz Rigó Jancsi idejében) keletkeztek.

A cigányzene előadásmódjára - és úgy általában a muzsikus cigányok előadásmódjára - jellemző a sok improvizáció, a jellegzetes formulakészletek használata, mindezek amellett, hogy a kottáról játszás nemcsak, hogy szinte ismeretlen köreikben, de sokan közülük úgy virtuózai saját hangszerüknek, hogy nem is igen ismerik a kottát, sokan kizárólag hallás után játszanak és megjegyeznek szinte mindent.

A filmen látszik, hogy a készítők próbálták a valódi történet főbb kulcsmozzanatait megtartani (hercegné, válás, Párizs) de köréjük nem sikerült olyan forgatókönyvet írni, ami értelmes, illetve érdekes lenne. Így a film sajnos annyira unalomba fulladt, hogy egy pármondatos tartalmat sem tudnék összeírni róla...

Az egyetlen emlékezetes jelenet egy stúdióban felvett cigány-tábor, melyben a Pákozdra hazatérő Rigó Jancsit ünnepli a rokonság. Nem mintha különösebben jó lett volna ez a jelenet, de felrémlett előttem az évtizedekkel később Dáridó néven futó show-műsor, mely hasonló díszleteket és stíluselemeket tartalmazott.

 

Magyarország (MAFILM), 80 perc, ff. magyar

Rendező: Keleti Márton

Eme poszt írásakor az 1001-es listának majdnem a feléhez eljutottam, a magyar 303-as listán is túl vagyok az 58. címen, és eddig ez a Díszelőadás című 1955-ös film volt az egyetlen, aminek a beszerzésébe beletört a bicskám... eddig!

Ugyanis ez a film minden jel szerint nem jelent meg DVD-n, az utóbbi évtizedekben (legalábbis amióta rögzíteni tudunk) nem ment TV-ben, és egyik streaming megosztóban sem elérhető, így egyszerűen nem volt hozzáférhető ez a film. Köszönhetően a Nemzeti Filmarchívumnak most mégis sikerült megtekintenem ezt a filmet. Tényleg nagyon hálás vagyok nekik, és ez egyben bíztató is, mert bár az 1001 filmes listán most már az az érzésem, hogy a továbbiakban sem várható, hogy a filmtörténelem legnagyobb filmjeit ne tudjam valahogy megszerezni, a 303-as listán kicsit előretekintve azért akad még néhány cím, ahol szükségem lesz egy kis segítségre.

Keleti Márton pályája kezdetén színházi rendezőként dolgozott, és elsősorban a zenés műfaj vonzotta. Eddig látott filmjeiben is megfigyelhető volt, hogy - ha tehette - valamilyen ürüggyel becsempészett egy-egy dalt, amit a szereplők előadhattak (lásd Hattyúdal - 1964, vagy  Dalolva szép az élet - 1950), illetve akadt kifejezetten zenés filmje is, mint mondjuk a Mágnás Miska - 1949 c. operettfilm. Ennek ellenére általában A tizedes meg a többiek - 1965 c. alkotását szokták a legjobbnak tartani az összes közül, ami viszont nem zenés film.

Furcsa öszvér ez a film. Van, ahol koncertfilmnek titulálják... hát nem tudom... Nekem az a koncertfilm, ahol egy koncertet, amit a közönség számára rendeznek, valamilyen formában dokumentál a rendező. Itt viszont nem egészen erről van szó. 

Egy gálaestet (azaz díszelőadást) mutat be a rendező, de ez a gálaest soha nem létezett a filmen kívül, mert a bemutatásra kerülő 11 különböző műfajú produkció nagy része nem is kerülhetett előadásra az Operaházban, mivel jó néhányuk trükkösen úgy lett leforgatva, hogy az este műsorvezetője Sennyei Vera színésznő rövid, viccesnek szánt bevezetőkkel bejelenti az éppen soron következő műsorszámot, mely azonban sok esetben a vágás után már láthatóan valamelyik tévéstúdióban került felvételre.

(Szokásommal és elhatározásommal ellentétben ehhez a filmhez nem fotókat, hanem filmből kivett állóképeket használok, egész egyszerűen azért, mert nemcsak, hogy magát a filmet volt hatalmas kihívás fellelni, de fotókat illetve információkat sem nagyon találtam erről a műről)

• 
• 
• 

Az első produkciónál, a Ferencsik János vezényletével hallhatjuk meg Erkel Ferenc Hunyadi János című operájának a nyitányát. Ekkor még úgy tűnt, hogy valóban egy klasszikus értelemben vett koncertfelvétel lesz ez a film. Az Operaházban vagyunk, ahol a nagyzenekar előad egy műsorszámot.

Kellemes hallgatni az ismerős dallamot, jó látni a fiatalon is karizmatikus Ferencsiket munka közben.

• 
• 
• 

A második produkciónál viszont már elhagyjuk az Operaház színpadát, a bécsi udvarban magyar huszárok járják a Bihari János prímás zenéjére a verbunkost, több díszletet is felvonultatva.

Ennek a gálaestnek az egyik legnagyobb szépsége, hogy a népszerű műfajok közül szinte minden előfordul. A harmadik műsorszám egy Simándy József tenorista által előadott dal, mely Bródy Tamás karmester, zeneszerző szerzeménye. 

Miközben elkezdtem gondolkozni azon, hogy hányféle különböző műfaj fog az est folyamán színpadra (ill stúdióba) kerülni, akkor jött a legnagyobb meglepetés: a negyedik produkció egy művészi torna bemutató volt, és ezt a zászlótáncot nem akárkik adták elő: Keleti Ágnes (idén volt 103 éves!!!) vezetésével az 1954-es római torna-világbajnokság aranyérmes csapata. 

• 
• 
• 

Ezután újabb műfaj került színpadra: balett. Csajkovszkij: Rómeó és Júlia, amit a népszerű Mefisztó-ária követett a Faust című francia nagyoperából.

Hetedik produkciónak Liszt 14. magyar rapszódiáját választotta Keleti Márton. Ezt a darabot eredetileg egy zongorára írta Liszt, de népszerűsége és virtuozitása gyakori választássá tette különböző előadók számára. Létezik két zongorára, zenekarra, egy zongorára de négy kézre, illetve egyéb hangszerekre, pld hegedűre vagy csellóra készült átirata is. Ezúttal azonban látványos csavarként négy (!) zongorára hangszerelték át a művet.

Jómagam szeretem a zenét, de a komolyzenei műfajok egyáltalán nem tartoznak a kedvenceim közé, ezért jól esett, hogy a nyolcadik produkcióban operett dalbetét szólalt meg. (Remélem, nem sok sznob olvassa ezt a posztot) Nem is próbálták eljátszani, hogy ebben a magasztosan komoly közegben ilyen komolytalan zene hangozzon el, így egy huszárvágással Honthy Hanna (az ország primadonnája) otthonában termünk, ahol egy kisfiú jött autogrammért "egy fényképre a művésznő legkedvesebb szerepéből"... És a művésznő egy fotóalbumban lapozgatva keresgéli, hogy melyik is volt kedvenc szerepe, és így lesz a produkció valójában 3 in 1 (három az egyben), mivel 3 operett kuplét is énekelt Honthy:

Hétre ma várom a Nemzetinél (Három tavasz c. operettből - Lajtai Lajos), Egy csók és más semmi (Eisemann Mihály azonos című operettjéből), Legyen a Horváth kertben Budán (A régi nyár c. operettből - Lajtai Lajos)

• 
• 
• 
• 
• 

A kilencedik produkcióval megint sikerült meglepni. No nem a műválasztással, hiszen a Strauss - Kék Duna keringő nem véletlenül népszerű zenekari mű a mai napig. A felkomferálás volt igazán váratlan számomra: "Táncolja az Operaház balett-társulata (ez még rendben!), énekli Gyurkovics Mária (operaénekesnő)." - Mi van? - kérdem magamban... hát ezt a művet is átdolgozták egy kicsit...? Kezdeti meglepetésem után kicsit utánajártam, és csodálkozva tapasztaltam, hogy bár ez eredetileg (ahogy szinte mindenki ismeri) egy zenekari mű, de még a megszületése évében készült belőle énekes verziót is a bécsi udvar számára. 

A tizeddikként előadott, már-már rutin választásnak tűnt Figaró belépője a Sevillai borbély című operából...

És végül az utolsó műsorszám előtt a műsort vezető Sennyei Vera elvileg egy varázslatot hajt vége az utolsó számhoz:  színesre kellene váltania az addigi fekete-fehér képnek. Valószínűleg az eredeti változat itt tényleg átment színesbe, az én általam megszerzett változat azonban sajnos továbbra is fekete-fehér maradt. Ha rajtam múlik, én szívesen megnéztem volna az egész filmet színesben. Tekintettel a gálaműsor pazarnak szánt kivitelezésére, nyilván jelentősen feldobta volna az élményt a színes kép. Gondolom a produkció ez esetben erre az egyetlen műsorszámra engedhette meg magának a színes nyersanyagot. Nos ez az utolsó, a tizenegyedik szám egy zenés-néptáncos mű volt: Kodály Zoltán - Kállai kettős. 

Érdekes kísérlet volt ez a film, gyakorlatilag minden és mindenki volt benne, ami/aki 1955-ben a magyarországi zene és tánckedvelőknek számított. És erre gondolva ne felejtsük el, hogy az igazán fiatalos (nyugatról "beszüremkedő" könnyűzene 1955-ben még nem volt politikailag színpadképes, tehát fel sem merülhetett, hogy ebben a filmben bemutatásra kerüljenek.

Köszönöm a Nemzeti Filmarchívumnak, hogy lehetővé tette a film megtekintését számomra!

 

 

 

Magyarország (MAFILM), 95 perc, ff., magyar

Rendező: Keleti Márton

Nem kertelek, mert itt nincs sok mentség. Ez egy minden tekintetben pocsék film. Ha nem látom, hogy az erről szóló cikkben a 303-as könyv szerkesztői konkrétumokat sorolnak fel, hogy miért tetszett nekik a film, akkor azt gondolnám, hogy úgy szerkesztették bele a könyvbe, hogy meg sem nézték. Így viszont nem tudom, mire vélni.

Megpróbáltam vizionálni, hogy valaki akkoriban pénzt fizetett azért, hogy megnézze ezt a filmet a moziban... de ezt valahogy sehogy nem tudom elképzelni. Sokkal valószínűbbnek tűnik, hogy középiskolásokat, ad abszurdum kisiskolásokat vezényeltek ki a moziba, akik legalább annak örülhettek, hogy addig sem fenyegeti őket a felelés réme, amíg ez a másfél órás szenvedés tart.

A megállás nélküli "elvtárs"-ozástól teljesen elszoktam. A nyolcvanas években még emlékszem, hogy munkahelyeken nem uraztak, hanem elvtársaztak, de mindig a hivatalos megszólítást helyettesítette, azaz "Kovács elvtárs, részt vesz a mai értekezleten?" Úgy még sosem hallottam, mint ebben a filmben, hogy "Elvtársam!", ami nyilván az "Uram!"-nak lenne a kommunista megfelelője, de mégis furcsán hangzott.

Kíváncsi lennék, hogy mennyire lehetett kellemetlen a színészeknek részt venni ebben a filmben. Feltételezem, hogy nem nagyon volt más választásuk. Ha egyszer valakit felkértek egy agitációs pártpropaganda-filmben való részvételre, valószínűleg jobb volt azt nem visszautasítani. Ne feledjük, hogy az ötvenes évek első felében ha talán nem is az életével játszott, aki ilyesmire nemet mondott, de a karrierje évekig kérdésessé válhatott...

Ferrari Violetta és Soós Imre.

Egy "Ezüstlant" nevű üzemi dalkör karvezetője, Réz Győző (Samu Balázs), aki nem halad a korral, a saját maga által írt dallal szeretné benevezni az énekkart egy versenyre. Menet közben kiderül, hogy nem csak a lassan haladók közé tartozik, de egyszerűen reakciós is...

Elképesztő újra hallani ezt a szót. Mai fiatalok számára az értelmezése talán nehézségekbe ütközik. Ha logikai alapon akarnánk megfejteni az akció-reakció szópár alapján, akkor nem sokra jutunk. Kommunista ideológia szerint a reakciósok azok voltak, akik a régi rendszer visszaállításán munkálkodtak. Gyakorlatban inkább a legdurvább - nyilvánosság előtt is bátran használható - szitokszóként volt használatos. Ma olyan szavakat használnánk helyette, hogy pedofil vagy gyermekgyilkos.

Az üzem néhány "haladó szellemű", azaz jó kommunista fiatalja ellen-énekkart alapít "Új Hang" néven. Nem megyek bele a részletekbe, mert teljesen érdektelen, de végül természetesen ők indulnak a dalversenyen.

Már az első percek után éreztem, hogy nagyon fájdalmas lesz ennek a filmnek a végignézése, és már előre félek, hogy mi vár még rám az ötvenes évek filmterméseiből. A hatvanas évektől már nem félek annyira, sőt Jancsó filmjeit várom a legjobban.

A fenti üzemi gyűlés mellett betekintést nyerünk a korszak irodai berendezésébe is, az sem semmi... érdemes külön kielemezni a látványt, elsősorban a háttérben látható design elemre összpontosítva. A feltehetően vörös kelme három irányból tart a népköztársasági címer felé. Mindhárom sávban egy-egy jól ismert kommunista vezető képe tekint le ránk büszkén, (illetve pletykák szerint Rákosi búzakalászos képe egy jól sikerült pisilést követően készült) alattuk ezzel a szöveggel:

(Lenin) szellemében... (Rákosi) vezetésével... (Sztálin) útmutatásával a szocializmusért.

Érdekes megfigyelni, hogy Rákosi búzakalászos képe valamivel kisebb, mint a másik két tömeggyilkosé. El tudom képzelni, hogy ez hosszú mérlegelés eredménye lehetett. Mert hát ugye Rákosi volt itt élet-halál ura, de azért talán mégsem lehet őt Sztálinékkal megegyező méretben feltenni...

Volt azért néhány kellemes pillanata is a filmnek, egészen pontosan két ilyen momentumra emlékszem. Első Rodolfó, gyerekkorom kedvenc bűvészének pár perces szereplése, ami váratlan volt és üdítően hatott. A másik, amikor Soós Imre és Ferrari Violetta a Tavaszi Szél Vizet Áraszt-ot énekelte... ami azért nem kifejezetten egy kommunista dal. (Itt jegyzem meg, hogy a filmben a Hazám, hazám, te mindenem c. Bánk Bán opera ária is hallható, számomra megmagyarázhatatlan okokból) Van ebben a népdalban valami örök szépség.

E két momentumtól eltekintve rettenetes, borzasztó ez a film. Javaslom, lépjünk tovább gyorsan, és reménykedjünk, hogy a szerkesztők nem helyeztek el több ilyen aknát a 303-as listán. 

Magyarország (MAFILM), 81 perc, ff., magyar

Rendező: Keleti Márton

A Mágnás Miska című Szirmai Albert operettet eredetileg 1916-ban mutatták be Fedák Sári és Király Ernő főszereplésével a Király Színházban. Korláthy grófot az idősebb Latabár Árpád játszotta, akit nyilván akkoriban még nem idősebbnek hívtak, hiszen Árpád fia ekkor még csak 13 éves volt, és ekkoriban még nem színészkedett. Az ősbemutatón szereplő Latabárt csak azért említem meg külön, mert a filmben a két fia: Latabár Kálmán (Latyi) és Árpád is szerepel, mint Pixi és Mixi gróf urak.

Míg mondjuk Kabos Gyula jellegzetes stílusa ma is szinte ugyanolyan szórakoztató, mint amilyen akkoriban lehetett a korabeli közönség számára, addig Latabárék megállás nélküli, igen erőltetett bohóckodása... ma rendkívül idegesítően hat. 

Nekik jutott az arisztokraták kifigurázásának legjobban eltúlzott két figurája, de a többiek sem maradnak el sokkal mögöttük: Ebben a filmben minden arisztokrata színtiszta idióta. Két kivétel akad csak. Egyikük természetesen Rolla (Németh Marika), az unoka, aki álruhában szökik ki a vásárba, hogy végre jól érezhesse magát a pór nép között, másikuk a Gobbi Hilda által játszott kleptomániás nagymama. Aki - mint a film végi csattanóban kiderül - maga is ugyanezt tette lánykorában. Nyilván a negyvenes évek végén az arisztokrácia ilyen módon való lejáratása erkölcsös, jó cselekedetnek számított, ezért a filmben messze eltúlozva jelenik meg ez a dolog az eredeti operetthez képest.

Két - szinte egyenrangú - férfi főszerep van - egyikük a címadó Miska, a lovász-inas (Miklós Gábor), akiből majd álruhával mágnást, azaz grófot csinál Baracs mérnök úr, hogy jól átverje a retardált nemeseket, amiért nem akarják hozzáadni lányukat Rollát, akivel a vásárban ismerkedett össze, amikor az álruhában ott szórakozott.

A képen Baracs István (Sárdy János) és Rolla (Németh Marika)

Gobbi Hilda érdekes figurája volt a színházi világnak. Én mindig is öregnek ismertem. A nyolcvanas években, amikor először láthattam, már hetven körül volt, de az alábbi képen is látható, hogy ő gyakorlatilag mindig is öreg volt, hiszen itt még harmincas éveiben jár, de a nagymama szerep cseppet sem tűnik erőltetettnek számára. Valószínűleg ő öregen született. Van ilyen. 

Zeneileg különösebben nem fogott meg ez az operett. Egy szám van, amit viszont szinte kívülről tudok, ráadásul úgy, hogy fogalmam sem volt, hogy ennek az operettnek a leghíresebb dala, hiszen gyerekkoromban én mindig Halász Judittól hallottam a Csiribiri Csiribiri... kezdetű nótát...

A két Latabár között éneklő Marcsa (Mészáros Ági) egyébként Miska szerelme. Ő annyiban színesíti az egyébként nem túl különleges történetet, hogy gyakorlatilag minden férfi udvarlására nyitott, így a Latabárok természetesen szemet is vetnek rá, amit Miskánk nem vesz túl jó néven.

Rám nem volt igazán említésre méltó hatással ez a film, de mindenképpen meg kell jegyeznem, hogy ez a film tartja a mozis rekordot Magyarországon, közel tízmilliós jegyeladással, amit feltehetően soha semmilyen más film nem fog megdönteni, hiszen (a tévé, a dvd és a letöltések miatt) az emberek már nem járnak annyit moziba mint régen, másrészt a kínálat is sokkal szélesebb, mint a negyvenes évek végén. Színházak ma is rendszeresen játsszák ezt a darabot. 

Ha már operett, akkor ebből az időszakból (igaz jó tíz évvel korábban mutatták be) a Kacsóh Pongrác-féle János vitéz a kedvencem. ami szerintem egy remekmű, de sem az 1938-as filmváltozat sem az általam ismert számos színházi változat (mely között volt néhány igen jó is) sajnos egyik sem lett igazán nagy siker.

Útólagos megjegyzés: Azóta láttam ezt a darabot két színházi feldologzásban is (Vígszínház, SZFE (Mohácsi  Osztály vizsgaelőadás) Egyik jobb volt mint a másik. A "Cintányéros cudar világ" az operett legütősebb száma, így ennek a filmből való kihagyására nem lehet sem mentség, sem magyarázat.  Sőt, egyenesen az operett elleni bűnnek tartom. Egyedül a nyitány jellegű első számban hangzik fel néhány taktus belőle.