1001 Film

... amit látnod kell, mielőtt meghalsz


36. Napóleon (Napoléon) - 1927

2016. augusztus 16. 04:16 - moodPedro

poster01.jpgFranciaország (Societé Générale), 332 perc, ff., néma

Rendező: Abel Gance

Producer: Abel Gance

Napóleon megítélése még Franciaországon belül sem teljesen egyértelmű. Aki esetleg túlságosan pozitívan nyilatkozik róla, arra könnyen rásütik, hogy nem eléggé köztársaság párti. Holott a francia forradalom, - mely létrehozta a Francia Köztársaságot - voltaképpen jakobinus terrort és anarchiát hozott az országnak, melyből pont Napóleon diktatúrája jelentett kiutat.

Napóleon feltehetőleg a leghíresebb francia, és "Code Napoléon" néven ismert polgári törvénykönyve - persze módosításokkal - még mindig érvényben van, sőt a világ több országának törvényalkotására is nagy hatással volt. Jelentősége tehát vitathatatlan. 

Úgy tűnik, hogy Abel Gance személyében egy őszinte rajongójára talált Napóleon. Több mint 9 (!) órás filmet forgatott róla, és tervei szerint ez egy 6 részes sorozatnak csak az első filmje lett volna. Ennek megfelelően nem a teljes Napóleon-életrajzot dolgozza fel. Az itáliai hadjárattal ér véget a film, amikor Napóleon még "csak" tábornok volt. Tehát császárságáról még csak szó sem esik. Végül a 6 részes project nem folytatódott, bár Napóleonhoz többször visszatért élete során Gance.

A főszereplő - a Napóleont alakító Albert Dieudonné - furcsa választás volt erre a szerepre. A későbbi francia császárt festményeken leginkább tömzsi, kissé kopaszodó férfiként ábrázolják. Ebben a filmben viszont dús, hosszú a haja, alkata pedig inkább soványkás... Színészi teljesítménye pedig leginkább abban merül ki, hogy nagyon komoly arccal szemléli az eseményeket. Egyszer a film második felében elmosolyodott, mintegy bizonyítva, hogy képes alapvető érzelmeket is kimutatni. Ez persze még mindig elviselhetőbb, mint az általam gyakran kifogásolt teátrális ripacskodás, de egy főszereplőtől azért ennél többet várnánk, főleg azért, mert ennél szinte minden másik szereplő komolyabb teljesítményt nyújt ebben a filmben.

Mint említettem, a film nagyon hosszú... nagyon... Egy ülésben gyakorlatilag végignézhetetlen. 1927-ben még nem nagyon voltak TV adások (bár teszt-adásokkal már kísérleteztek), de ennek a filmnek a felépítése alapján Gance mintha kicsit a kora előtt járva tv-sorozat jellegű formátumban gondolkozott volna. Ugyanis a film 5 darab egyenként nagyjából 1 órás részre bontható, melyek szinte függetlenek egymástól: (1) Gyerekkor a kadétiskolában; (2) Francia Forradalom; (3) Toulon-i felkelés leverése (4) A Jakobinus terror (Napóleon is börtönbe kerül); (5) Az Itáliai sereg.

Impresszionista filmről beszélünk, és ez a film újra megerősíti bennem, hogy a francia impresszionizmus nagyon közel áll az Eisenstein-féle montázsfilmekhez. De egy csomó újítással még azokra is rátesz egy lapáttal.

A legszembeötlőbb újítás ebben a filmben a szélesvásznú jelenetsor az utolsó 20 percben. Ebben az időszakban a filmek még 4 : 3-as képaránnyal készültek. Ez pontosan ugyanaz, mint amilyen a TV-k képaránya is volt a 20. század nagy részében. Gance viszont már ekkor érezte, hogy sokkal kellemesebb egy széles formátumú vásznon nézni a filmet. A formátum-váltások általában azt jelentik, hogy le kell cserélni a használatban levő vetítő gépeket. Gance ehelyett olyan megoldással próbálkozott, amihez nem kell lecserélni a vetítőket, csak a meglevő mellé be kell tenni két másikat. Így a formátum már 12 : 3, azaz 4 : 1

A Polyvision nevet kapta ez a technika. Formátumnak nem igazán nevezném, hiszen ezen a filmen kívül soha senki más nem használta. Sőt, a filmből néhány hét után ki is vették ezeket a széleket, - bonyolulttá tette a vetítést - és csak a 70-es évekbeli restauráció során lett újra látható ez a szélesvásznú változat.
widescreen01.jpg

Abel Gance rendkívül kreatívan használta ki ezt az ötletét. Volt, hogy ultra-szélesvásznú képet hozott létre...

widescreen02_1.jpg

 ...de volt, hogy tablóként használta ezt a kiszélesített vásznat, és különböző képeket vetített az egyes harmadokra.

widescreen05_1.jpg

Osztott képernyős megoldást egyébként nem csak a film végi szélesvásznú részen használt, a film elején is kísérletezik 2 x 2 majd 3 x 3 osztásokkal.  Ezek a kreatív kísérletezések egyébként rendkívül jellemzőek erre a filmre. A ma már megszokott feszültség növelő fogások, mint pld. a kamera különböző módokon történő mozgatása - pld. lóhátra, hintára, stb. való rögzítése akkor még egyáltalán nem volt magától értetődő. Emlékezzünk vissza mondjuk a Bagdadi Tolvaj - ami kalandfilm lenne a javából - statikus képeire.

Kicsit bosszankodtam, amikor kiderült, hogy idén Novemberben fog megjelenni a film csilli-villi felújított változata, hiszen a jelenleg elérhető legjobb verzió is mélyen a többi 1927-es film képminősége alatt van. Közé tettek egy rövid részletet ebből a felújított változatból, és irigyen néztem...

A legtöbb elemzésben a gyermekkori szakasz hógolyózós jelenetét szokták kiemelni - egyébként joggal -, felhívva a figyelmet a különleges vágások és kameramozgások által létrehozott atmoszférára, én azonban két másik jelenetre hívnám fel a figyelmet:

Az első az egyik legviccesebb némafilmes jelenet, amit eddig láttam. Olyan váratlan volt ebben a filmben, hogy először nem is igazán hittem a szememnek: Egy hivatalban, ahol a terror alatti nagyüzemben végzett kivégzésekhez gyártották a vádiratokat, két humanista írnok titokban elkezd megsemmisíteni néhány terhelő dokumentumot. Úgy, hogy megeszik azokat. Annyira jól adják elő, és annyira váratlanul, minden előkészítés nélkül jött ez az abszurd jelenet, hogy a meglepetés ereje miatt dupla erősséggel hatott. Fergeteges...

A másik viszont már valóban drámai csúcspontja a filmnek. Amikor Napóleon az itáliai sereg átvétele előtt belép az elhagyatott Konventbe összeszedni a gondolatait, megszólítja őt a "Forradalom Szelleme" az akkor már halott Danton, Robespierre, Marat és Saint-Just képében. Itt jegyzem meg, hogy Saint-Just-öt maga Abel Gance alakítja, ezt azért is tartom fontosnak megjegyezni, mert Saint-Just első megjelenése előtt a rendező is fontosnak tartotta feliratozni, hogy ezt a szerepet bizony maga Abel Gance játssza. Volt tehát ego-ja a a rendező úrnak.

Tetszett a film? Írd meg hozzászólásban! Még nem láttad? Alul megnézheted! (Ha nem működik a videó, kérlek jelezd!)

Véleményed van a cikkemről? Kérlek oszd meg mindenkivel hozzászólásban!

Érdekel az 1001-es lista többi filmje is? Kattints ide!


Napoleon (1927) - 1 by patrick-mcinerney-5


Napoleon (1927) - 2 by patrick-mcinerney-5


Napoleon (1927) - 3 by patrick-mcinerney-5


Napoleon (1927) - 4 by patrick-mcinerney-5


Napoleon (1927) -5 by patrick-mcinerney-5


Napoleon (1927) - 6 by patrick-mcinerney-5

3 komment

19. A Száguldó Kerék (La Roue) - 1923

2016. május 15. 02:44 - moodPedro

la_roue_1.jpgFranciaország (Films Abel Gance), 263 perc, néma, ff.

Rendező: Abel Gance

Producer: Abel Gance, Charles Pathé

A közel négy és fél órás film megtekintése alatt sokat gondolkoztam azon, hogy ha egyetlen jelzőt kellene használnom a filmmel kapcsolatban, akkor mi lenne az? 

Eleinte az 'ütős' és a 'művészi' szavak jártak a fejemben, majd a 'felkavaró'-t éreztem a találónak. A vége felé közeledve pedig a 'kemény' tűnt a legjellemzőbbnek, majd legvégül a 'sötét' lett a nyerő... nagyon sötét a film második fele, nagyon megterhelő végignézni, és nem elsősorban a hossza miatt.

Az előző ("Isten Hozta!" c.) Buster Keaton filmet bárkinek merem ajánlani egy felhőtlen szórakoztató mozizást ígérve. Nos, ez a film nem ilyen. Felütésként az alapszituáció - és ezzel ki is rostálom az olvasók nagy részét - egy szerelmi háromszög. Hogy mi ebben olyan nagyon furcsa? A háromszög tagjai: egy Apa, a Fia, és az apa örökbefogadott Lánya (azaz a fiú mostohatestvére). 

A megmaradt olvasóknak 'jóvátételként' ajánlom a lányt, Normát alakító színésznő (Ivy Close) fotó-galériáját. Helyenként kézi színezéssel. Van valami különlegesen megkapó ezekben a közel száz éves fotókban.

Eredetileg közel 9 (!) órás film volt, mely 5 éven keresztül forgott. A rendező (Abel Gance) 1924-ben lerövidítette 2 és fél órásra. Jelenleg egy 4 és fél órás felújított, két részre osztott változat érhető el. Nagyon hosszú, és el sem tudom képzelni, hogy hogyan volt képes valaki az eredeti, hosszú változatot végignézni? Rögtön hangsúlyozom: Az első órákban nagyon élveztem a filmet. Erőteljesen tud hatni! De a második felében, amikor a nyomorú, tragikus sorsok ábrázolása is ugyanilyen erős érzelmeket kelt, hosszútávon már kimondottan kellemetlen. Fájdalmasan nehezen telt az utolsó óra.

Képi világa sokszor emlékeztetett a 'Mosolygó Madame Beudet'-re. Francia impresszionista film az is. Sok esetben véltem felfedezni hasonló képi eszközöket is. 

Nagyon erős, talán az eddig látott 19 filmből itt a legerősebb a fény-árnyék drámai hatásának tudatos alkalmazása.

Gyorsuló vágás: Griffith több esetben is használta azt az eszközt, hogy különböző helyszíneken egy időben zajló - egymással összefüggő - események között egyre gyorsuló ritmusban vág. Gance ezt most még erőteljesebben, - néha a másodperc tört részére csökkenő periódusokkal, - szinte a végletekig kiaknázza. Van, ahol már - már vibrálás lesz ebből a váltakozásból.

Ezt a vágástechnikát együtt használva a fény - árnyék hatásokkal, - vagy néha vibráló, cikázó fényekkel - egészen lüktető, feszült hatás keletkezik.

YOUTUBE - A Száguldó Kerék - 1923

Szólj hozzá!

12. A Mosolygó Madame Beudet (La Souriante Madame Beudet) - 1922

2016. április 14. 23:41 - moodPedro


la_souriante_madame_beudet2.jpgFranciaország (Colisée Films), 38 perc, néma, ff.

Rendező: Germaine Dulac

Producers: Charles Delac

Nem ígér könnyed szórakozást ez a 38 perc. És a cím ellenére Beudet asszonyt sem fogjuk látni sokat mosolyogni. Ez a rövidfilm egy elhidegült, keserves házasságot ábrázol.

A karakterek akár ismerősek is lehetnek, a játékidő nagy részében kettejüket látjuk:

A férj: Korpulens ötvenes, szeret a társaság középpontjában lenni. Az a típus, aki tulajdonképpen szórakoztató, kellemes társaság. De harsánysága, ami a barátoknak néhány órás összejövetelek során szórakoztató, az az élettárs számára  hosszútávon fárasztó, egy idő után könnyen elviselhetetlenné válik. la-souriante-madame-beudet7.jpeg

A feleség: Ha az ő tekintetét nézem, felmerül a kérdés: Van még valami öröme ennek a nőnek az életben? Úgy tűnik semmi. Ami szomorú, hogy a jelek szerint ezzel ő is tisztában van, de helyzete miatt csak egyvalakit hibáztat: A férjet. 

Listánkon ez az első film, melyet egy hölgy rendezett: Germaine Dulac. Először újságíróként kezdett dolgozni több feminista lap számára, majd egy barátnőjének köszönhetően (Stacia Napierkowska, színésznő) belemerült a film világába. Az említett feminista kötődése alapján, és ismerve a tényt, hogy nem sokkal válása után készítette ezt a filmet, talán joggal nevezik a kritikusok az első feminista filmnek, mely jó eséllyel önéletrajzi elemekből is építkezik.

Adott tehát a szegény feleség, aki évtizedeken át beleszürkült érzelemmentes házasságába. Ilyenkor mindig felmerül bennem: De hát kezdetben biztos minden szép volt... Biztos nem úgy kezdődött, hogy rossz volt... Valami közös csak volt bennük egyszer ... régen... Abból már semmi nem maradt?

Bennem pont ellenkező hatást váltott ki a film, mint amit valószínűleg a rendezőnő kiváltani szándékozott. (És ahogy több kritikus a filmet interpretálni próbálja.)  Én egy olyan férjet látok, aki valamiért nem tud tájékozódni az emberi kapcsolatokban. Rosszindulatnak nyomát sem látom részéről (persze más részéről sem). Ha röviden szeretném megfogalmazni, akkor úgy mondanám, hogy ez a férfi egy szerencsétlen, akinek a sok pénze miatt senki nem meri megmondani, hogy néha pihenhetne is egy kicsit, mert SOK!

Teli szájjal gurgulázva nevet... Zabál... Kedvenc poénja, hogy előveszi pisztolyát a fiókból, és eljátssza, hogy főbe lövi magát. Természetesen nincsen töltény a tárban. Szerintem ez elsőre sem vicces (sőt Zámbó Jimmy óta kimondottan nem az), de sokadszor látva valószínűleg tényleg idegesítő lehet. De neki fogalma sincsen arról, hogy ő bárkit is idegesít!
00_11_57-00065.jpg

A film jó részében a feleség gondolatait, fantáziavilágát látjuk, melyben a férj egyre inkább nyomasztó módon jelenik meg. Lassításokat alkalmaz a rendező, egy torz világba lépünk be. Már-már thriller-szerű hatást kelt néha, voltak pillanatok, amikor kimondottan szorongtam. Holott csak arról van szó, hogy a feleség gondolataiban a férj egyre inkább szörnyetegként jelenik meg. És amikor már a legmélyebben vagyunk, amikor látjuk, hogy ez a szerencsétlen 'Mitugrálsz' még a zakóját sem tudja úgy begombolni, hogy a gombok között ne csípje be az ingét, akkor a feleség, akiben ott pezseg a gyűlölet, odalép, és megigazítja. Mert hát így mégsem engedheti el itthonról. Nagyon emberi volt ez a pillanat, és - bevallom - megható. Kell, hogy legyen még valami közös bennük...

A film erőssége egyébként, hogy ezeket a hangulatokat kimondottan jól közvetíti. Esemény, mely - divatosan szólva - előre lendíti a cselekményt, alig van a filmben - bár az a néhány, ami van, kétségtelenül fontos. Hangulatokat látunk leginkább. Impresszionista filmről van szó.

Francia impresszionizmus: A francia filmművészeti avantgárd első szakasza a francia impresszionizmus volt. Ez az irányzat bizonyos képviselői révén átnőtt az „igazi” francia avantgárdba, de jellege szerint különbözik attól. Ennek a magas fejlettségű francia filmstílusnak legfőbb eszköze a kifejező fény, a fények és árnyékok egyensúlya, harmóniája. A filmbeli megvilágítás a művészi kifejezést szolgálta. Az általános bevilágítás csupán bázis volt. A rendező ebből indult ki, hogy felrakhassa a kifejező fényeket és árnyékokat, hogy ezáltal megteremtse a jelenet drámai atmoszféráját.

A történet egyszerű. A feleség - mivel férjében látja boldogságának egyetlen gátját - egy nap úgy dönt, hogy elhelyez egy golyót abban a pisztolyban, amivel férje minduntalan eljátssza a főbelövést. Éjszaka küzd a lelkiismeretével (talán jönnek elő azok az emlékek, amikor még minden jó volt?), és elhatározza, hogy reggel inkább kiveszi a töltényt. De erre már nincs lehetősége.

Majd jön egy váratlan csavar, és a legvégén még valami, ami miatt én egyszerűen nem tudtam a nő oldalán állni (igaz, senki nem is kért tőlem állásfoglalást), de még csak semleges sem tudtam maradni. A rendezőnő vélhető szándéka (ha egyáltalán volt ilyen) ellenére én a férjet tekintem áldozatnak ebben a házasságban. Nem a feleséget. Vagy, ha nagyon elvont akarok lenni: Mindketten önmaguk közös áldozatai... 
2015-02-25-7-thumb.jpg

YOUTUBE - La Souriante Madame Beudet (1922)

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása