USA (APJAC, 20th Century Fox), 112 perc, színes, angol
Rendező: Franklin J. Schaffner
Producer: Mort Abrahams, Arthur P. Jacobs
Ha élvezni akarjuk ezt a filmet, akkor valahogy zárolnunk kell minden tudományos érzékünket, és szabadon kell engednünk gyermeki énünket, hogy ezt a felnőtteknek szóló mesét befogadhassuk. Aki nem így tesz, az úgy jár, mint én, akinek - akaratom ellenére - a sok logikai ellentmondás bizony megzavarta a film élvezetét. Holott emlékszem, hogy tizenéves koromban kifejezetten tetszett ez a film. Akkor még elfogadóbb lehettem az ilyesmivel kapcsolatban.
Az egyik dolog, ami nekem nagyon ellentmondásosnak tűnt, az a filmbeli majmok viszonylag fejlett civilizációjának (és mondjuk ruházatának) ellentmondó, viszonylag kezdetleges - bár tagadhatatlanul izgalmas - építészeti stílus. Agysebészeti eljárásokat alkalmaznak, gépfegyvereik vannak, de a lakóingatlanok komfortfokozata láthatóan nem sokkal különbözik mondjuk egy mai állatkerti befogadóhelytől. Ezen az sem vátoztat, hogy az épületek formatervezését állítólag részben Gaudí ihlette. (ld. La Sagrada Familia) Sokkal inkább Frédi és Béni jut eszembe róluk.
Messze nem ez volt az egyetlen zavaró tényező. Mint, ahogy azt az Einstein-féle relativitás elmélet óta tudjuk, hogy fénysebességgel nem mehet olyan dolog, aminek tömege van, rögtön bevillan, amikor a film elején Taylor elmondja, hogy fénysebességre kapcsolja a hajtóműveket. Ennek csak azért van jelentősége, mert ugyancsak az Einstein-féle speciális relativitás-elmélet egy másik fontos következményén alapul az egész film alap-szituációja: nevezetesen az, hogy a különböző sebességgel haladó dolgok számára különböző módon telik az idő. Ez tényleg így van, a filmnek ez a kiindulópontja tehát teljesen helyénvaló, pedig szerintem pont ez az a motívum, amire a legtöbb ember azt hiszi, hogy csak fantazmagória. Ha tehát valaha meg tudnánk közelíteni a fénysebességet (amit pontosan elérnünk az említett törvény szerint nem lehetséges), akkor valóban visszalassulás után azt tapasztalhatnánk, hogy akik nem utaztak velünk, azok megöregedtek, vagy már meg is haltak, függően az utazás hosszától. De mivel a fénysebességet mai technológiánkkal még csak megközelíteni sem tudjuk, csak olyan kísérletekkel tudtuk igazolni ezt a törvényt, mint amikor 1971-ben Boingekkel körberepülték a Földet. Az idődilatáció mértéke ilyen nagyságrendű sebességkülönbség esetén nanoszekundumban mérhető csak, nem pedig évszázadokban, mint a filmben. A fénysebesség kb. tizedét kellene elérni ahhoz, hogy jelentős idődilatáció jöjjön létre a Földi időhöz képest. Ismétlem, erre jelen technológiai fejlettségünk mellett nem vagyunk képesek.
A film felütése tehát ez: egy négytagú űrexpedíció hazafelé tart vissza a Földre. Az utat fénysebességgel teszik meg mélyaltatásban. A legénység azonban arra ébred, hogy űrhajójuk balesetet szenvedett, szerencséjükre egy tóba zuhantak, számításaik szerint a Földtől háromszáz fényévre egy ismeretlen bolygón... Rögtön a zuhanás után látjuk, hogy a mélyaltató gép meghibásodása miatt a legénység egyetlen női tagja nem élte túl ezt a hosszú utat. Sajnáltam, mert örültem volna több női szereplőnek. Lesz ugyan Nova (akit szerettem, őrá még visszatérek) rajta kívül a majmok között is csak egy beszélő női szereplő van. Ezzel ő a film egyetlen szöveges női karaktere, Nova ugyanis nem beszél.
A huszadik századi sci-fi filmek mindegyikében meg kell küzdenünk azzal a vizuális anomáliával, hogy olyan technológiát vízionáltak, amelynek egy részét még ma sem sikerült elérnünk (ld csillagrendszerek közötti űrutazás), ezzel szemben viszont az űrhajó kezelőfelülete kizárólag nagy, színes villogó gombokból áll, ami már valójában akkor is túlhaladott volt, viszont kellőképpen fura, hogy fantasztikusnak tűnjön. Sehol egy klaviatúra, talán még monitor sincs.
Először azt hiszik, hogy egyáltalán nincs élet a bolygón, majd kis járkálás után egyre több zöldet találnak, majd következik egy igen meglepő jelenet: a férfiak egy igen csábító paradicsomi szépségű tóra bukkannak, ami a tikkasztó meleg miatt nagyon is strandolásra csábítóan hat rájuk. És mivel a fiúk nem ide készültek, nincs náluk fürdőruha, ezért az űrhajósruhát ledobva, nudiznak egy jót. Ezt csak azért tartom említésre méltónak, mert néhány évvel ezelőtt nemcsak, hogy ezt, de még egy házasságon kívüli csókot sem igen lehetett mutatni a vásznon. Most meg a himbilimbi is kikukucskál egy-egy pillanatban. A férfi-meztelenség ellenére a film nem volt korhatáros (legalábbis a prűd Amerikában biztosan nem), és ezt teljesen normálisnak tartom egyébként, hiszen az "ártatlan" meztelenséggel az égvilágon semmi baj nincsen. A nudista strandról sem tiltják ki a gyerekeket.
Végül az űrhajósok (fürdés közben) belebotlanak az első emberforma lényekbe. Azonnal látszik, hogy nem olyan emberek, mint amihez hozzá vannak szokva. "Többé-kevésbé emberszabásúak... de azt hiszem, mutánsok..." - mondja Taylor (Charlton Heston) kapitány látva a beszédképtelen, civilizálatlan hordát. Az eredeti terv szerint a horda nőtagjai is félmeztelenek lettek volna... na ezt viszont már nem engedélyezte a cenzor-bizottság... pedig én támogattam volna! Sőt, köztünk szólva, ha azt akarták sugallni a készítők, hogy az emberek gyakorlatilag állati szintre fejlődtek vissza, akkor minden ruhanemű csak összekuszája a képet, hiszen én egyetlen állatot sem ismerek, mely önszántából ruhát készít magának, csak azért, hogy elrejtse nem jellegét. 
A következő nagy flash akkor jön, amikor megjelennek a gorillák lóháton, akik úgy vadásznak ezekre az előemberekre, mint ahogy mi emberek az erdő vadjaira. Még fotókat is készítenek a trófeáról!
Ez az ötlet végül nem valósult meg, sőt egy helyen még az is elhangzik, hogy "már nincs faji megkülönböztetés". És itt nem az emberekre gondoltak, akiket viszont lenéznek, és így vélekednek róluk: "az ember nem szelidíthető, és alkalmatlan mindenre"... Nem térnek ki rá részletesen de valami olyasmi rejlik a múltban, hogy a csimpánzok lenézett faj lehetett a majomtársadalomban.
És - ha már elérkeztünk a majmokhoz - mindenképpen említeni kell a számukra készült maszkokat. Mai szemmel már nem mondanám rájuk, hogy egetrengetően hihetőek/élethűek, de a hatvanas években nagyon is jól működtek ezek a maszkok. A színészek képesek voltak finom arcmozdulatokat megmutatni. Legalábbis a csimpánzok vagy az orángutánok. A statiszták sima, fejre húzható majomjelmezt kaptak ha nem volt olyan szerepük, ami igényelt volna mimikát, a főbb szereplőknek azonban hajnali öttől kb. három órát kellett a sminkszobában ülniük, hogy a több rétegben, és különleges eljárással készülő majom-maszkot felvigyék az arcukra. Akinek ez a profi maszk volt az arcán, az bizony egész nap ebben kellett, hogy legyen, mert ha egyszer lekerült az arcról, újabb 3 óra lett volna egy újat felépíteni. Szívószállal lehetett inni, és tükör segítségével enni. Sok színész még évek múlva is nehezményezte, hogy a étkeztetés részéről valakik nagyon viccesnek tartották, hogy állandóóan banánt is kombináltak a menübe...
Van olyan történet is, mely szerint a főszerepet játszó Charlton Hestont egyszer évekkel a forgatás után megszólította a Zirát játszó Kim Hunter valahol, és Heston nem tudta, hogy ki az, mert a forgatáson soha nem találkozott vele maszk nélkül. Ennek a sztorinak a valóságtartalmában azért nem vagyok száz százalékig biztos, mert Kim Hunternek azért nem ez volt az egyetlen filmje, és ha nem is szerepeltek másik közös filmben korábban, azért a Hollywoodi színészek valamennyire csak ismerték egymást... mindenesetre a történet jól hangik ettől függetlenül is...
John Chambers maszkmesteri munkája azért is volt perdöntően fontos a film szempontjából, mert az akkori technológiával kollégáinak nagy része valószínűleg elvérzett volna. Chambers állítólag akkoriban Hollywood legjobbja volt, de így is csak úgy finanszírozta a Fox a filmet, hogy előzetesen kb 8000 dollárt bocsájtott a mester rendelkezésére, hogy abból mutassa meg, milyen majom maszkokat tud kihozni belőle. Miután hónapokkal később megfelelő eredményt produkált Chambers, zöld utat kapott végül a project.
És, ha már az előbb a faji megkülönböztetés szóba került: érdekes volt, hogy a különböző fajú majmok állítólag a szünetekben is önként elkülönültek egymástól. Aki gorillát játszott, az szívesebben töltötte a leállások allatti szabadidejét "fajtársaival". Ha tehát végignézett valaki a statiszta-menzán, azt látta, hogy gorillák a gorillákkal, csimpánzok a csimpánzokkal voltak inkább együtt... Ezek szerint tehát a történetben már megszűnt, a valós életben még működött a majmok között a faji elkülönülés...
Taylor a fent említett vadászat következtében a majmok fogságába kerül, és mivel a vadászat közben toroklövést kap, nem tud megszólalni, ezért a majmok eleinte nem veszik észre, hogy ő más mint a többi - általuk ismert - primitív ember. Egyedül az egyik csimpánz-nő veszi észre, - aki a sérülését kezeli, - hogy valami furcsa vele kapcsolatban.
Meg is ajándékozza az ekkor még mindig nem beszélő férfit egy nővel, akit Taylor el is nevez Novának. Jaj, ha ezt a tárgyiasító gesztust Gulyás Marci látná, biztos beindulna a cancel-gőzhenger a film utólagos megsemmisítéséért.. (sorry, ezt nem bírtam kihagyni) Szóval Taylor megkapja ezt a gyönyörű nőt, hogy kedvére játsszon vele, és ettől nekem is jobb kedvem lett, mert hát bevallom, mindig is nyomasztott, ha egy filmben nincsenek nők, és lehetőség szerint esztétikai szempontból is említésre méltó nők. Márpedig Nova (Linda Hamilton) ilyen. Nem beszél, viszont szinte kutyamód hűséges, kérés nélkül követi Taylort, a neki rendelt párt. Ennél több dramaturgiai szerepe nincsen, ettől függetlenül kellemesen szemet gyönyörködtető a jelenléte.
Aki azt hiszi, hogy a civilizált majom társadalomra és a primitívvé vált emberekre nem kapunk a film során ésszerű magyarázatot, az természetesen nagyot téved. Nem mondom, hogy tökéletesen logikus, de ha engedékenyek vagyunk, akkor elfogadható, és a legutolsó képsorokkal együtt még akár megdöbbentőként is hathat.
"Végül mégis csak megtették.. átkozott pokolfajzatok"
Anélkül, hogy lelőném, mire utal ez a Taylor szájából elhangzó kifakadás, azzal talán nem lövök le mindent, ha megjegyzem, hogy ez a magyarázat igencsak aktuális volt a hatvanas évek hidegháborús korszakában, de igencsak aktuális mostanában is... most például egy kisnövésű sunyi-képű degenerált diktátor jutott először az eszembe amikor az "átkozott pokolfajzat"-ot kiejti a száján Taylor...
Nagyon sikeres lett az elkészült film, és a filmtörténelemben először komoly másodbevétele tett szert a stúdió azzal, hogy elkezdett mindenféle emléktárgyakat árulni a filmmel kapcsolatban... például kis majomfigurákat. Ez az a remek ötlet, melyet majd George Lucas átvesz, és magasabb szintre emel a Star Warssal kapcsolatban.
A bevételek további növelése érdekében folytatásokat készítettek a filmhez. Ezeket nem láttam, vagy - ha láttam is belőlük régen - nem nyújtotttak maradandó élményt. Mindenesetre, ahogy olvasom, mind a négy folytatás kasszasiker lett a maga idejében. Említeni azonban nem szokás őket olyan szinten, mint mondjuk a Keresztapa vagy a Star Wars folytatásait, ahol némely esetben van, aki valamelyik folytatást még jobbnak is tartja az első filmnél...
A remake-ekkel kapcsolatban már nem tudok semmi pozitívumot mondani, bár nem láttam egyet sem. Annyit olvastam, hogy a Tim Burton féle 2001-es remake nagy bukta volt. Utána készült egy Apes-trilogy, ami talán vállalhatóbb volt... Szívesen olvasnék ezekről vagy az eredeti folytatásokról a kommentben olyanoktól akik látták valamelyiket.
Zárásul egy olyan dolog, ami talán sokaknak meglepő: A Majmok bolygója képregény a Marvelhez tartozik. 1974-1977 között kiadtak 29 részt, melyek részben az eredeti filmek képregényváltozatai voltak, részben az adott "univerzumhoz" tartozó további történetek. Egészen pontosan a Marvel által kiadott Curtis magazin részeként jelentek meg ezek a kiadványok ebben a néhány évben, aztán gondolom lejárt a Marvel szerződése, mert 2022-ben ugyanők újra megvették a jogokat, és azóta is jelentetnek meg képregényeket ebben az univerzumban. Íme néhány borító ez eredeti 70-es évekbeli amerikai Curtis magazintól.
