Franciaország (Argos), 28 perc, ff., francia

Rendező: Chris Marker

Producer: Anatole Dauman

A lista előző filmje, a Tavaly Marienbadban című francia film megkérdőjelezte a hagyományos filmkészítés szinte minden alapvetését, leginkább a történetmesélés tekintetében, ami konkrétan azt jelentette, hogy nem volt történet, pontosabban nem volt egy biztos lábakon álló történet. Sosem tudtuk éppen melyik idősíkban illetve pontosan hol vagyunk, és amit látunk az a valóság-e vagy csak egy álom.

A Kilátóterasz rátesz erre egy lapáttal, amennyiben nincs film sem a szó klasszikus értelmében (legalábbis ahogy megszoktuk a filmet, másodpercenként 24 db képkockával). A hozzávetőlegesen 28 perc játékidőből egyetlen egyszer (pár másodpercre) - mintegy szabályt erősítő kivételként - vehet észre a figyelmes szemlélődő néhány másodpercnyi "mozgóképet"... egyébként a film állóképek egymásutánjából áll. Olyan állóképekből, mint mondjuk ez:

vagy ez...

vagy mondjuk ez:

Hagyományos értelemben vett hangsáv sincsen. Egy narrátor meséli el a történetet, ami alatt zene hallható, és néha egy furcsa, német nyelvű szöveg. (Ebből vonom le a következtetést, hogy a németek megnyerték ezt a harmadik világháborút, a franciák pedig elvesztették, de az egyes nemzeteknek amúgy semmi jelentősége nincs a film szempontjából)

Összességében, ha röviden kellene elmagyaráznom, hogy mi is ez, akkor azt mondanám, hogy egy fotókkal illusztrált hangoskönyv. És tökéletesen működik, hozzáteszem még egyszer, hogy 28 percben! Egy standard hosszúságú (másfél-két órás) mozifilmnek talán már sok lenne, de így még pont élvezhető marad a végéig.

A III. világháború kitörése előtt vagyunk. Egy férfi agyába erősen belevésődött egy repülőtéri kilátóteraszon  (innen a cím!) várakozó nő arca, majd másodpercekkel később egy felé futó férfi erőszakos halála. 

Az atomháború a föld alá kényszerítette az emberiséget, ahol különböző kísérleteket végeznek a foglyokon (a vesztes országok állampolgárain) Egy ilyen kísérlet lényege, hogy bizonyos - erre fogékony - emberek, adott szerek hatására révületbe kerülnek, és időutazást képesek végrehajtani. 

Ezen időutazások során a férfi, akit kiválasztottak erre a kísérletre, találkozik azzal a nővel, akiről az a bizonyos gyerekkori emlékkép él a fejében. Egyre izgalmasabban hangzik, ugye?

Ha valakinek dereng, hogy mintha találkozott volna ezzel a történettel, nos nem véletlen: A 12 Majom című 1995-ös film alapötlete innét származik. Ezt bontotta ki remek érzékkel Terry Gilliam. A film remek csattanóját nem lövöm le azok számára, akik esetleg még nem látták sem ezt, sem a 12 Majom című filmet. Mindenesetre - talán az állóképeknek, és a németül való suttogva duruzsolásnak, illetve a vitathatatlanul sötét történetnek is köszönhetően elég nyomasztó a film. Ettől függetlenül különleges hangulata és kísérletező stílusa miatt - na meg a páratlan történetbeli csavar miatt - csak ajánlani tudom megtekintését.