1001 Film

... amit látnod kell, mielőtt meghalsz


442. Júlia és a Szellemek (Giulietta degli Spiriti) - 1965

2022. május 04. 22:05 - moodPedro

mv5bm2u4owq3mjetytq4zi00mdy1ltg2yjgtnmjknzi3mtm1yjjjxkeyxkfqcgdeqxvynzm0mtuwnty_v1.jpgOlaszország (Rizzoli Film, Francoriz Production), 148 perc, Technicolor, olasz

Rendező: Federico Fellini

Producer: Angelo Rizzoli

Fellini a 8 1/2 bemutatása után szinte azonnal, 1963 Novemberében el akarta kezdeni ennek a filmnek a forgatását, de csak 1964 nyarán sikerült valóban megkezdeni a munkát.

Fellini így nyilatkozik erről a csúszásról:

"Most olyan vagyok, mint egy hajótörött. Indulásra készen álltam. A történet a fejemben volt. Úgy éreztem, minden jól fog menni. Aztán gyártási okok miatt mégsem kezdhettem forgatni. Hónapok múltak el tétlenül. Üres hónapok, fárasztó hónapok. Mert én nem tudom hidegen átgondolni a munkámat. Csak a munka lázában tudok alkotni. A legnagyobb zűrzavarban ébred az ihlet. Most aztán itt állok többhónapos üresség és fáradtság után kimerülve. Kezdhetem elölről az egészet, és nyilván a történet sem lesz már ugyanaz, amit tavaly télen akartam elmondani. Ezért mondom, hogy hajótöröttnek érzem magamat."

Érdekes így belelátni egy nagy rendező munkamódszerébe. Én például igazán hatékonyan akkor tudok jól elvégezni egy munkát, ha rend és nyugalom van körülöttem. Ezért hát nagyon nehezen tudom magamat egy olyan alkotó fejébe beleképzelni, aki pont ennek az ellenkezőjét igényli.

Az első igazán szembeszökő ezzel a filmmel kapcsolatban, hogy pályája során Fellini először engedett a színes nyersanyag csábításának, Mit engedett... szinte gyermeki lelkesedéssel kísérletezett vele. Mintha kezébe kapva a színek használatával kapott lehetőségeket, hirtelen minden más háttérbe szorult volna. Olyat is olvastam valahol, hogy Fellini maga vallott arról, hogy kis LSD hatása is komoly szerepet kapott a film vizualitásának megformálásában. Ezt sem tartom teljesen elképzelhetetlennek.giulietta-degli-spiriti_maosvr.jpg

Fellini maga mondja egy másik helyen, hogy:

"Mesét akarok mondani, s az effajta elbeszélésben mindennek meseszerűnek kell lennie. Egy kicsit igaznak és egy kicsit képtelennek"

A színekkel való játéknál ne felejtsük el, hogy amit a technicolor nyersanyag esetén a vásznon látunk, az legtöbb esetben igencsak messze van a valóságtól. Az alapszínek (vörös-zöld-kék) jellemzően nagyon élénkek. A másik ami megjegyzendő, hogy kamerába nézve a forgatás alatt természetesen ugyanazokat a színeket látja a rendező és az operatőr, mint amik a valóságban léteznek. Ezek az elvarázsolt színkavalkádok csak a nyersanyagon kelnek életre. (Itt most felejtsük el a modern digitális technikát, ahol természetesen már a kamera kijelzőjén látszik, hogy mi az amit rögzítünk, és amit persze az utómunka folyamán még mindig ezerféleképpen változtathatunk.)

És valóban: a valóság keveredik álomszerű jelenetekkel. Néha nem is teljesen egyértelmű, hogy a valóságban vagy egy látomás-szerű jelenetben vagyunk, esetleg éppen a kettő határán...

mv5by2u5mdq4ytctn2qxny00y2m0lwezodctmmq4otyzmzu0ywmxxkeyxkfqcgdeqxvyotk4mja5njq_v1.jpg

Az Országút - 1954 forgatásakor, a külső jelenetek felvételének egyik helyszínén egy kolostorban Fellini talált egy jegyzetet, melyben egy kis apáca látomásait jegyezte fel annak főnöknője. A lányt később boszorkányság vádjával Rómába rendelték, ahol a kínvallatások során a keresztényi szeretet jegyében meghalt. Először ezt a történetet szerette volna Fellini megfilmesíteni, de aztán úgy érezte, hogy ez túl sok megkötést jelentene számára, és szép lassan eltávolodott ettől,  tulajdonképpen csak a látomások maradtak meg az eredeti elképzelésből...

giulietta-degli-spiriti_9qkfsf.jpg

Ez a film felfogható a 8 1/2 ellenpárjaként is abban a tekintetben, hogy ott egy férfi nézőpontjából járta körül Fellini, hogy szerinte hogyan lehet megszabadulni a nevelés némely korlátjától, bizonyos hibáktól és téves berögződésektől. Itt viszont egy férjétől elhidegült nő útkeresését látjuk, aki problémáinak megoldását a szomszédban lakó szexmániás nő barátságától, szellemidéző spiritisztáktól, pszichoanalitikustól, magánnyomozóktól vagy éppen egy furcsa szektától várja, noha végül mindegyik esetben megijed, szinte elmenekül az általuk kínált lehetőség elöl... 

mv5bmtkwmzawodgymv5bml5banbnxkftztgwodu1mtewmze_v1.jpg

A két film (a 8 1/2 és emez) a hasonló témák ellenére formailag egyébként teljesen különböző, még akkor is, ha mindkettőre igaz, hogy a valóság és az álom határán téblábol végig a történet. A 8 1/2 elképesztő hatással volt rám, emezzel viszont nem nagyon tudtam mit kezdeni... és azon kívül, hogy nyilván az én fogadókészségem okolható ezért elsősorban, én megint csak Giulietta Massinát hibáztatom... akit úgy általában nem különösebben szeretek (még ha talán ez szentségtörésnek is tűnhet). Azok a Fellini filmek, melyekben nem szerepel a maestro felesége, számomra nagyságrendileg jobban működtek.

A film egyik pikantériája egyébként, hogy az a Sandra Milo (az alábbi képen balra), aki a filmben Giulietta férjének szeretőjét játssza, a valóságban Fellini szeretője volt, aki így tehát gyakorlatilag a filmben leképezte a valós szerelmi háromszöget az élet valós szereplőivel. Hát tényleg elég pikáns...

giulietta-degli-spiriti_pjsmak.jpg

Az álomjelenetek izgalmasak voltak. Az utolsó harmad helyenként már átment lázálom szerű light-horrorba... 

Mindenképpen ki kell emelni Nino Rota remek zenéjét, mely néha karneváli, néha félelmetes hangulatot adott a filmnek...

Szólj hozzá!

400. 8 1/2 - 1963

2021. március 09. 13:13 - moodPedro

mv5bmtq4otc4ndawov5bml5banbnxkftztgwodqxmtewmze_v1.jpgOlaszország (Cineriz, Francinex), 145 perc, ff., olasz

Rendező: Federico Fellini

Producer: Angelo Rizzoli

Amikor Fellinit kérték, hogy adjon valami támpontot, azzal kapcsolatban, hogy miről is szól ez a film, egy nagyon találó hasonlattal rukkolt elő: Argus, azaz Argosz - a százszemű óriás pásztor a görög mitológiában - alvás közben százból ötven szemét lezárta, ötvenet viszont nyitva hagyott, hogy tudjon figyelni a jószágokra. Mi mindent láthatott egyszerre álmában és a valóságban? 

Ennél jobb összefoglalóját nem is lehetne adni a filmnek. Valóságos képek keverednek álomszerű, szürreális jelenetekkel, és ezzel egy olyan varázslatos alkotás jön létre, mely legjobban talán az alvás és ébredés közötti állapothoz hasonlítható, amikor tudatunk már látszólag átvette az irányítást, de tudatalattink még belepiszkál a rendszerbe.

Ahogy az alábbi kép csapóján is látszik, a film munkacíme FELLINI n. 8 1/2 volt, ami ebben a formátumban a végső változatnál is egyértelműbben jelzi, hogy Fellini nyolc és feledik filmjéről van szó.

mv5bytnlmdhmy2ytytu5ns00odaxltk2zdetyjqyytu3ywiwnjk5xkeyxkfqcgdeqxvymta2odmzmdu_v1.jpgDe hogy is jön ki pontosan ez a 8 és fél?

1/2. film: A varieté fényei 1950 Alberto Lattuadával közösen, tehát "félfilm"

1 és 1/2. film: A fehér sejk 1951 - ez Fellini első önálló filmje

2 és 1/2. film: A bikaborjak 1953

3. film: Szerelem a városban egyik epizódja 1953, tehát ez is "félfilm"

4. film: Országúton 1954

5. film Szélhámosok 1955

6. film: Cabiria Éjszakái 1957

7. film: Az Édes élet 1960

7 1/2. film: Bocaccio '70 egyik epizódja, tehát ez a harmadik "félfilm".

és végül a 8 és 1/2. film: 8 1/2 1963

A Filmvilág magazinban még 1963 elején is az olvasható, hogy Fellini legújabb filmjének még mindig nincsen címe, ezért ideiglenesen 8 és fél néven emlegetik... nos ez végül így is maradt.

mv5bntexzjk4m2utm2q2mi00yzgyltljmjatmdzmnzczmdbhytu2l2ltywdll2ltywdlxkeyxkfqcgdeqxvyndaxotexntm_v1.jpg

A film középpontjában Guido, a filmrendező áll, akit Fellini kedvenc férfiszínésze, Marcello Mastroianni alakít. Kézenfekvő feltételezés, hogy Guido tulajdonképpen Fellini megszemélyesítője, de Fellinit én megtalálni vélem egy másik szereplőben is, az okoskodó Carini nevű filmkritikusban (Jean Rougeul, az alábbi képen), aki csak mondja, mondja a magáét:

"Szerintem szembeötlő a filmben, hogy hiányzik belőle az alap-problematika. Nincs semmi mély filozófiai tartalma. Öncélú jeleneteket vonultat fel összefűggések nélkül. Igaz, hogy ezek bizonyos kétértelmű realizmusuktól szórakoztatók is lehetnek... Azért az ember tudni szeretné, hogy mit is akar a szerző ezzel... Gondolkodásra késztetni, esetleg megijeszteni?..."

A két alak (rendező és kritikus) akár Fellini belső vívódását is ábrázolhatja...

mv5bntczotm0mza4nl5bml5banbnxkftztgwnzmxmda4mte_v1.jpg

Bár az Édes Élet is tartalmazott helyenként szürrealizmus felé mutató apró lépéseket, a 8 1/2 az egyértelmű fordulópont Fellini életművében. Ezután kezdődik majd Fellini második - nekem felettébb izgalmasnak tűnő - korszaka.

Egyrészt ez egy összegző jellegű önvallomás, (holott Fellini még csak 43 éves), másrészt utólag visszanézve egyértelmű előrejelzője az előbb említett második nagy korszakának. 

A Como-i tó melletti Cadenabbia nevű fürdőhelyen indítunk, ahol a rendező valamilyen rehabilitációs kezelésen vesz részt. Mint kiderül, egy film elkészítésén kellene dolgoznia, de valahogy elfelejtette, hogy mit is akarna csinálni...  Nemsokára világossá válik, hogy a film, amit látunk, tulajdonképpen az a film, amit a rendező el fog készíteni! (hoppá!, mondtam, hogy szürreális!) A film vége felé Guido a gyönyörű Claudia Cardinale-val beszélgetve vázolja a készülő film egyik jelenetének tervét, mi pedig tudjuk, hogy amit felvázol, azt mi már láttuk elkészülve, hisz ennek a filmnek az elején volt ez a jelenet.

Nem mindig egyértelmű, hogy mikor állunk a valóság talaján, és mikor lépünk át az álomvilágba... de nem is igazán érdekes. Szerintem akkor jár legjobban a néző, ha nem akar mindent "megfejteni", csak átadja magát az élménynek, első megtekintéskor úgyis csak a felszínt fogjuk kapargatni. Állítólag sokadik megnézéskor is felfedezhetőek benne érdekes részletek. 

Az egyik jelenetben - mint valami háremben, - megjelenik a rendező életének összes adigi szerelme. 

De a legizgalmasabb vizuális élmény mindenképpen a semmiben gigantikusan magasodó űrhajó kilövő állomás volt, ami annyira nem illik ebbe a filmbe, hogy szinte attól válik tökéletesen a részévé.

Fellini viszonylag korán összebarátkozott Nino Rotával (a filmtörténelem egyik legjobb zeneszerzőjével) akinek zsenialitása megmutatkozik többek között az utolsó jelenetnél is, ahol a film szereplői felvonulnak a gigantikus monstrum szomszédságában. Meg sem kísérlem leírni a jelenet hangulatát, hiszen a zene annyira szerves része, hogy annak hallgatása nélkül fogalmunk sem lehet annak atmoszférájáról. 

Már ott tartottam, hogy elhelyezem itt egy kis videoablakban ezt az zárójelenetet, de rá kellett jönnöm, hogy nagy hiba lenne, hiszen análkül, hogy látnánk az egész filmet, töredékét sem adja a nézőnek, mint ha valaki a film végén látja. 

Nem tudok túlzott lelkesedés nélkül írni erről a jelenetről. Nyilván a zseniális zeneszerzőnek ugyanannyi köze van a parádés végeredményhez, mint a rendezőnek. 

Úgy döntöttem, hogy berakom a zenét, de magát a jelenetet nem. Biztos vagyok benne, hogy sokaknak ismerős ez az alkotás, mely tökéletesen idézi a cirkusz - önmagában is többnyire - szürreális világát. La Passerella d'Addio a mű címe. Elképesztő, hogy Nino Rota hogy fokozza az ismétlődően visszatérő motívumot körről körre. Mintha mindig lenne egy aduja amivel felül tudja ütni az előzőt. 

Sokan Fellini pályafutása csúcsának tartják ezt a filmet. Hát... majd meglátjuk... Szerintem lesz még itt bőven látnivaló....

Jancsó jutott eszembe erről a filmről (is)... Egy interjúban a riporter szóba hozta egy régi filmjét, mire Jancsó szerényen félbeszakította: "Ugyan... ki néz ma már ilyen filmeket..." nekem a 8 1/2-el kapcsolatban az a kérdésem, hogy ki csinál ma már ilyen filmeket...? 

Külön öröm, hogy a lista négyszázadik filmje egy ilyen egészen remek alkotás!

1 komment

356. Az Édes Élet (La Dolce Vita) - 1960

2020. június 10. 19:03 - moodPedro

mv5bm2q2yzdjnzqtnwezzi00nzrjlwjhzmqtmzq5ztkxnwfhm2i5xkeyxkfqcgdeqxvymzizndu1nty_v1_sy1000_cr0_0_704_1000_al.jpgOlaszország (Pathé - Riama), 167 perc, ff., olasz

Rendező: Federico Fellini

Producer: Giuseppe Amato, Franco Magli, Angelo Rizzoli

Már a film első perceinél éreztem, hogy most jön az a Fellini, akiért rajongani fogok. Az Országúton és a Cabiria Éjszakái  is jó filmek voltak, de nem olyanok, amik engem kifejezetten lehengereltek volna. Ezzel a filmmel viszont egy olyan újszerű - megkockáztatom... figyelem! - mai szemmel is modernnek ható filmet készített, amivel Fellini a kedvenceim közé emelte magát. Sejtésem szerint a későbbi filmek megtekintése során ez még fokozódni is fog.

Ez Fellini hetedik filmje, és annyira más, mint a többi, hogy ha elkezdeném a benne szereplő történetet leírni, akkor nem, hogy nem segítenék, de csak zavart okoznék. 

Tíz kis epizód van összefűzve közel három órában. Ezeket az epizódokat Marcello (Marcello Mastroianni) karaktere köti össze. Maguknak az egyes epizódoknak a története Fellini szerint is szinte annyira esetleges, hogy akár lehettek volna nyugodtan más történetek is, fel is lehetett volna cserélni a sorrendjüket, semmit sem változott volna a film. Az említett közel három óra is lehetett volna tulajdonképpen kétszer ennyi is, de akár fele ennyi is elég lehetett volna.... Fellinit a stílus érdekelte ezúttal első sorban, ami ebben a filmben sokkal fontosabb a tartalomnál.

mv5bndy0ztmwotgtntgxni00oddmlwfjotmtmzniogzlyjm1yzq1xkeyxkfqcgdeqxvyndqxnjcxnq_v1.jpg

Ez a szökőkutas kép, melyen Anita Eckberg fürdőzik, talán a film leghíresebb képe, a korabeli Filmvilágban is írtak olyasmit, hogy Fellini legújabb filmje Mastroianni és Anita Eckberg főszereplésével készül, holott Eckberg szerepe a tízből egy-két epizódra korlátozódik, a mellékszereplők között is sokan vannak nála fontosabbak... Mellékesen jegyzem meg itt, hogy milyen furcsa és szinte misztikus érzés a korabeli filmes magazinban olvasni egy beszámolót egy újságírótól, aki meglátogatta a római Cinecittá stúdiót, és egy olyan film forgatásáról ír, ami azóta klasszikussá vált.

Nem a film története a lényeg tehát, hanem a hangulat, amit felvillant. És ez a hangulat engem az első perceiben megfogott. Az 1960-as olasz felső tízezer romlott, lezüllött, ostobán unatkozó, ám folyton izgalmat hajszoló életét mutatja be. Tökéletesen.

Miért érzem tökéletesnek az olasz arisztokráciáról festett képet? Mert azonnal éreztem, hogy ezt már láttam valahol a saját szememmel. Nem kellett sokáig gondolkoznom, hogy rájöjjek: ez a céltalan és sokszor gusztustalan nagyzolás, mindenkin átgázolás nálunk a kilencvenes években pont úgy zajlott, mint ahogy Fellini itt bemutatja. Néhány párbeszédet mintha szó szerint hallottam volna a rendszerváltás után, olyanok szájából, akik a hirtelen jött vadkapitalizmusban hirtelen olyan tempóban gazdagodtak meg, hogy temérdek pénzükkel próbálták boldogságukat megvásárolni. Nem értették, hogy ha arany hitelkártyájukkal formázzák kokain-csíkjukat, melyet az őket körülvevő luxus-hölgyek társaságában fogyasztottak, vajon miért nem érzik boldognak magukat? Ez a film valamennyire megválaszolja ezt a kérdést...

la-dolce-vita_yc8kai.jpg

Ezek szerint mi nagyjából harminc évvel vagyunk lemaradva az olaszoktól, ami náluk végbe ment a háború utáni első fellendüléskor, az nálunk a rendszerváltás után ment végbe.

Sajnos nem vihetlek a lakásomra - mondja Marcello egy fiatal hölgynek - ott van a bolond menyasszonyom, nem értené meg... 

És, hogy rátegyenek egy lapáttal, a hölgy őszinte naivitással vissza is kérdez: Nem értené meg???

Hát igen, melyik bolond menyasszony értené meg, ha vőlegénye egy idegen hölggyel állítana be otthon... la-dolce-vita_smtjkj.jpg

Olaszországban a lesifotósok is megjelentek már a hatvanas években, de azt most tudtam csak meg, hogy azért hívják Paparazziknak ezeket a levakarhatatlan sajtómunkásokat, mert ebben a filmben Paparazzo volt a neve egyik képviselőjüknek.

Nino Rota láthatóan igen népszerű volt már ekkoriban is, hiszen a lista előző filmjének (Rocco és Fivérei) is ő volt a zeneszerzője. Fellini ezúttal egy pompás, de lerongyolódott karaván képét kérte tőle zenével ábrázolni. Vagy még inkább: egy erre-arra dülöngélő pazar és nyomorúságos gályát, fényes hajótörést sugalmazó zenét kért. Selymek, brokátok, ékszerek, kristályok romlását, alámerülését.

Talán az utolsó epizódok, az orgia, és az azt követő tengerparti hajnal helye a leginkább stabil a filmben. Olyan tökéletes lezárást biztosítanak, aminél jobbat nehéz elképzelni ehhez a filmhez.mv5bzdm0zda5mgetmjq5ys00nwywltg2zmqtzmi1zmzhztkzywnixkeyxkfqcgdeqxvymduyotuynq_v1.jpgAmikor Marcello meglátja az angyalszerűen romlatlan fiatal lányt, ahogy integet neki egy kis öböl túlpartjáról, még felcsillan a remény, de mivel a lány hangja már nem éri el, hátat fordít neki, és csatlakozik a másnaposok csapatához...

1 komment

319. Cabiria Éjszakái (Le Notte di Cabiria) - 1957

2019. október 03. 23:57 - moodPedro

mv5bmdqzmgm4mjmtmgy3ny00ogq5lwewmjmtmtc1zmyxotc2mgu1xkeyxkfqcgdeqxvymjgynjk3mze_v1.jpgOlaszország (De Laurentiis, Marceau), 110 perc, ff., olasz

Rendező: Federico Fellini

Producer: Dino de Laurentiis

Sokáig azt hittem, hogy Cabiria egy olyasmi olasz tájegység vagy régió, mint Calabria. Természetesen rosszul gondoltam. hiszen Cabiria egy olasz női név, melyet az 1914-es Cabiria című film kapcsán hozott létre Gabriele D’Annunzio, aki költőként részt vett ama némafilm feliratképeinek megalkotásában.

Cabiria (Giulietta Masina) egy naiv utcalány ebben a filmben. Ezzel a szereppel kapcsolatban Fellini megjegyezte, hogy Cabiria alakját Masina agresszivitásáról, kissé sejtelmes jelleméről, titokzatosságáról mintázta. Sőt Massina (aki Fellini szerelme és felesége volt) inspirálója is volt a filmnek.

Fellini bevallotta azt is, hogy rendszerint nem színészt keresett egy adott szerepre, hanem a szerepet alakította a színész jelleméhez. Cabiria őszinte, szemtelen, mégis sérülékeny figurája tehát alapvetően Masina hatására jött létre. Ezt az - inkább - szerencsétlen figurát sokan Chaplin-féle csavargó figura női megtestesüléseként értékelik.

Ez a karakter, bár valóban többnyire szánalmat ébresztő, viccesnek soha nem mondható - ellentétben Chaplin figurájával, ahol a szánalom és a viccesség nagyon jól megfér egymással.

mv5bnmuxzdm3zjmtzdizzi00yzezltk3zgutzguynwe0zgi0zwu3xkeyxkfqcgdeqxvymjgynjk3mze_v1.jpgMasina valahogy nem igazán tud a szívembe férkőzni. Ez a szandálhoz fehér zoknit, ráadásul visszatűrt fehér zoknit hordó (lásd itt fent a poszteren), alacsony növésű utcalány - ha szánalmat tudott is kelteni, - valahogy nem tudtam megszeretni. Szinte semmi nőiességet nem érzek azokban a karakterekben, amiket Masina általában játszik. (Ezzel kapcsolatban nyilván sokan vitába szállnának velem.)

A film első jelenetében Cabiria és szerelme a folyóparton sétálgatnak. Egy váratlan pillanatban a férfi a folyóba löki a nőt, és ugyanezzel a mozdulattal kikapja kezéből táskáját. Magyarul a férfi tőrbe csalta és kirabolta a naiv hölgyet.

És amint látjuk majd a film során, szinte mindenki csak kihasználja. De ha jól megfigyeljük a helyzeteket amikbe Cabiria belekerül, azt is észrevehetjük, hogy azért jórészt magának köszönheti ezeket a kialakult helyzeteket. Naivitására és korlátoltságára jellemző, hogy ő pedig pont abba rúg bele, aki segíteni próbál neki.

mv5bmjaxnjawnzi3n15bml5banbnxkftztgwnzmwmtg3nte_v1_sx1420_cr0_0_1420_999_al.jpgÁllítólag ez volt Masina kedvenc szerepe. 

A stáblistát olvasgatva feltűnt néhány érdekes név. Például a zenét Nino Rota szerezte, vele először a Keresztapa című film zeneszerzőjeként találkoztam.

Aztán a forgatókönyv elkészítésében közreműködőként többek mellett Pasolini neve is olvasható. Állítólag ő otthonosan mozgott római alvilági körökben (ahol ez a film végül is játszódik) és ő volt felelős azért, hogy hiteles legyen a párbeszédek nyelvi stílusa. 

Ahogy egy korabeli kritikus is megjegyezte, ez a film, mint az olasz neorealista filmek nagy része, nem egy történetet mesél el, hanem egy adott témát jár inkább alaposan körül.

Ekkoriban széles körben vitatott téma volt, hogy Fellini tulajdonképpen neo-realista-e? Volt, aki annak tartotta, volt aki egyenesen a neorealizmus árulójaként tekintett rá. Érdekes izgalommal olvastam a Filmvilág című folyóirat 1958-as számaiban, hogy a hazánkban látogató Zavattini, aki jó néhány neorealista filmnek (Biciklitolvajok, A Sorompók lezárulnak, stb) volt a forgatókönyvírója, milyen szenvedélyesen támadta Fellinit a mozgalom elárulásának vádjával.

Ugyanennek a magazinnak egy későbbi lapszámában magának Fellininek a védekezését olvashatjuk, aki leírja, hogy ő bizony neorealistának tartja magát, megjegyezve azt, hogy ő maga Rossellinit tartja szigorúan véve az egyetlen igazi neorealistának. 

mv5bmtkxotc5ndk3ml5bml5banbnxkftztgwmdqznzewmze_v1_sy1000_cr0_0_1503_1000_al.jpg

 

2 komment

277. Országúton (La Strada) - 1954

2019. április 09. 21:26 - moodPedro

mv5bode3nzgwzgutyta1my00otm1ltlimdktyze2ngm3odzlnzewxkeyxkfqcgdeqxvyndu4nza5njk_v1_sy1000_cr0_0_748_1000_al.jpgOlaszország (Ponti-De Laurentis), 108 perc, ff., olasz

Rendező: Federico Fellini

Producer: Dino de Laurentiis, Carlo Ponti

Fellini negyedik egész estés filmjének plakátján is látható, hogy Giulietta Massina és Anthony Quinn állnak a főszerepben. Harmadikként fel van tüntetve Richard Basehart is, aki egyébként számomra a film kellemes meglepetése volt, de ő - a két előző színészhez képest - a plakáton csak a háttérben, a kötélen egyensúlyozó akrobataként látható.

Massina 22 éves korától Fellini felesége volt. 1943-ban egy rádiós sorozatban szerepelt először, melyet Fellini írt. Sokan Chaplinhez hasonlítják kissé szokatlan stílusát. Nem csak ebben a - nyomokban pantomimhez hasonlító - stílusban játszott persze, de ebben a filmben igen, és a Chaplinhez való hasonlóságra még rá is erősített a szerepe szerinti szakadt bohócjelmeze és maszkja.

Massina és Quinn már dolgoztak együtt előző évben a Giuseppe Amato által rendezett Donne Proibite-ben. Massina be is mutatta Quinn-t férjének, akinek pont kapóra jött volna a színész a tervezett filmjéhez, de a negyedrészt ír, háromnegyed részt mexikói származású (de már Los Angelesben élő) amerikai színész nem különösebben rajongott az ötletért. Az igazat megvallva, azt sem tudta ki az a Fellini. (Ekkor még nem is volt világsztár). Fellini napokig próbálta rábeszélni Quinn-t a szerepre, de hiába járt a nyakára, úgy tűnt, ebből nem lesz közös munka.

Az egyik este Quinn - volt Hollywoodi kolléganőjével - Ingrid Bergmannal, és annak férjével Roberto Rossellinivel vacsorázott. A kellemes estét filmnézéssel koronázták meg. Quinn már annyit hallott Fellini felől, hogy úgy döntöttek, megnézik a rendező előző, A Bikaborjak című munkáját. Mire véget ért a film, Quinn magában már leszerződött Fellini készülő filmjéhez, annyira el volt ragadtatva a látottaktól.

Az alábbiakban a rendező - színésznő házaspár néhány forgatás alatt készült közös képe:

Quinn és Masina a két főszerepre tehát megvolt már, de még nem voltak befektetők. Akik szóba jöttek, azok vagy a film témáját nem látták elég kommersznek ahhoz, hogy nyereséget termeljen, vagy egyszerűen Masinában nem látták azt a női főszereplőt, aki vonzaná a férfi nézőket a moziba. Fellini úgy kezdett bele a forgatásba, hogy pénze még nem igazán volt rá. Anthony Quinn-el is sikerült úgy megállapodni, hogy semmi pénzt nem kap előre, csak jutalékot a bevételből... azonban Quinn ügynöke minden rábeszélőképességét latba vetette, hogy a színészt erről a "hülyeségről" lebeszélje. Időközben mégis lettek befektetők, így Fellininek lehetősége volt módosítani a megállapodáson, és Quinn kérésének megfelelően egyösszegű bérezésben maradtak. Egy öregkori interjújában a színész mesélte, hogy több millió dollár részesedéstől esett így el kapzsi ügynöke miatt.

A cirkuszok, mutatványosok világában játszódik a film. Zampano (Anthony Quinn) egy erőművész, aki egész életében vándorolva ugyanazt a - már maga által is elunt - számot mutatja be bohóc-segédjével közösen. Gelsomina (Giulietta Masina) egy furcsa lány... A színésznő itt már 34 éves, kora mégis szinte meghatározhatatlan a néző számára. Szerepe szerinti viselkedése - mely néha már-már szellemi fogyatékosságra utal - alapján, mintha tizenéves lenne, arca azonban láthatóan ennél idősebb. 

Zampano egy szegény özvegyasszonytól veszi meg (!) Gelsominát, miután korábbi segédje (az asszony egy másik lánya) meghal. Kiképezi őt trombitáló bohócnak, és együtt adják elő azt a bizonyos egyetlen unalomig ismételt számot, melyben Zampano egy mellkasa köré tekert láncot mellizmával szétszakít.

Zampano ugyanolyan brutális tahót játszik, mint amilyen Brando Kowalskija a Vágy Villamosában. Quinn egyébként fiatalabb korában játszotta is ezt a szerepet a Broadway-n. Gelsominát mindehol feleségeként mutatja be, azonban úgy bánik vele, mint egy kutyával. Ha felszed egy nőt, Gelsominát otthagyja az utcán, amíg a nővel tölti az éjszakát.

Egyedül az zavarja Zampano-t, amikor Gelsomina szerelmes lesz egy másik mutatványosba. A vadember ezt természetesen nem tudja megemészteni, és ez vezet hamarosan a tragikus végkifejlethez.

Fellini szeretett szimbólumokban gondolkozni. Egy későbbi elemzése szerint számára Zampano volt a FÖLD, Gelsomina a VÍZ, a fent említett harmadik személy, aki egyébként kötéltáncos-bohóc volt a LEVEGŐ

Nino Rota szerezte a film szép zenéjét. Bár Fellini első filmjét kivéve mindegyiknek ő szerezte a zenéjét, kevésbé hardcore mozirajongók számára talán a Rómeó és Júlia (Zeffirelli) és a Keresztapa-trilógia (Coppola) zenéi kapcsán lehet nagyon ismerős.

Nino Rota soha nem látta előre a Fellini filmeket, nem a mozgóképhez, hanem a forgatókönyvhöz komponált kíséretet. Ide is sikerült egy gyönyörű motívumot alkotnia, melynek különlegessége ezúttal, hogy nem csak a kísérőzenében hallható, Gelsomina is ezt a motívumot tanulja meg trombitán, és egy megható jelenetben a film vége felé még dúdolni is halljuk egy mellékszereplőtől...

2 komment
süti beállítások módosítása