USA (Image Ten, Laurel, Market Square), 96 perc, ff., angol
Rendező: George A. Romero
Producer: Karl Hardman, Russell Steiner, Karen L. Wolf
A zombi filmek története a harmincas évekre nyúlik vissza, egészen konkrétan az 1932-es White Zombie-ra. Akkoriban a zombik még a haiti voodoo hagyományokból származtak, és ezek olyan halott testek voltak, melyeket a voodoo pap támaszt fel és irányít. Ezek a testek nem rendelkeztek saját akarattal, és általában eszközként használta fel őket az adott pap. A zombi-filmek első hullámja tehát kimondottan a voodoo hiedelem-világra fókuszált. Mi a listán az Egy zombit gondoztam (1943) c. film során akadtunk bele ezekbe a zombikba. Egyébként maga a zombi szó is egy afrikai (Kikongo) nyelvből származik és 'szellemet' jelent.
A második nagy fellángolás jelen filmmel kezdődött, itt a zombiknak már semmi közük az eredeti voodoo hagyományokhoz. Ez a második hullám részben egybeesett a hetvenes-nyolcvanas évek exploitation-filmes áradatával, melynek két talán legalapvetőbb hívószava a szex (meztelenség) és a horror (vagy erőszak) volt. Az olaszok különösen élen jártak a zombi filmek újratöltésével. De maga Romero is visszanyúlt a témához időről-időre, ha valami tuti sikert akart csinálni. Valószínűleg amikor ezt a filmet készítette, akkor már sejthette, hogy nagyot fog ütni, de, hogy műfajt is fog teremteni, arra talán nem számított.
A kilencvenes évekre aztán lecsengett a második zombi hullám is, hogy aztán a huszonegyedik század elején a 28 Days Later és a Resident Evil filmek sikere visszahozza a zombihorrort a mozikba. A zombik itt már nem komótosan mászkáló élőhalottak voltak, hanem kezdtek egyre agresszívebben viselkedni. Elszemtelenedtek a kis dögök! Hogy aztán az évtized végén, 2010-ben, hogy ez az őrület egy újabb frontot nyisson, ez a műfaj meghódította a tévét is a Walking Deaddel. És ettől a ponttól a zombik végérvényesen a popkultúra részévé váltak. Már vígjátékokban is elférnek, és ha egy jó kis lövöldözős VR játékot keresünk, akkor sanszos, hogy zombikra kell benne lőni.
De egyelőre térjünk vissza a második hullám legelső filmjéhez. A nagy újítás - ahogy korábban is jeleztem - az volt, hogy ezeknek az élőhalottaknak már semmi közük nem volt a voodoo misztikumhoz. Olyannyira nem, hogy ebben a filmben még nem is nevezik őket zombiknak. A magyarázat szerint valamilyen furcsa sugárzás az egész földön minden temetetlen holtat felébreszt, és ilyen élőhalottakká tesz. Egyrészt megnyugtató, hogy kifejezetten csak lassú, amolyan alvajáró mozgásra képesek, ugyanakkor ez teszi őket félelmetessé is. Amikor nem egy, hanem tíz, húsz vagy száz ilyen alvajáró hulla közelít lassan, de biztosan, szinte megállíthatatlanul, az azért félelmetes tud lenni. Beszélni nem tudnak. Néha elhaló, hörgésszerű hangot viszont kiadnak.
Amiért nem jó barátkozni velük, hogy kifejezetten ráállnak az emberhús fogyasztására. Ez még csak haggyán, de aki ennek a fura ízlésüknek a következtében meghal, arra is érvényes lesz ez a fura sugárzás következménye: ahogy meghalt, perceken belül ő is zombiként fog felkelni. Ezért is tanácsos - a filmbeli híradó javaslata alapján - ezekben a nehéz napokban a friss halottakat azonnal benzinnel lelocsolni és elégetni... tiszteletadásra sajnos most nincs idő.
És itt, ettől a filmtől kezdve vált aranyszabállyá az is, hogy ezekkel az élőhalottakkal (mivel a sugárzás az agyukat aktiválta) csak fejlövéssel lehet megállítani. Nem érdemes csak úgy a testre bárhova lődözni, mert az nem állítja meg őket. Szét kell loccsantani az agyukat. Mellesleg a tűztől félnek, az elriasztásra egészen jól használható...
A film - hol máshol - egy temetőben nyit, ahova egy testvérpár édesapjuk sírját jöt megkoszorúzni. Először csak egy furcsán, imbolyogva közlekedő alakot látunk a háttérben, aztán az események gyorsan és elkerülhetetlenül rosszra fordulnak. A film nagy része egy elhagyatott ház belsejében zajlik, ahova néhány ember húzódik be a furcsa, veszélyes "valamik" elől.
A film egyik érdekessége, hogy nem pusztán élőhalottas ijesztgetésre játszik, hanem a film középső, igen feszült részében a házba szorult menekültek közötti dinamikára helyezi a fókuszt. Ahogy az egyes szereplők különböző módon képzelik el a védekezést, gyakorlatilag maguk alatt kezdik vágni a fát, és akkor nem beszéltem arról, amit a nézők is és a bentrekedtek is csak menet közben tudnak meg, hogy ha valaki közülük meghal, abból bizony a folyamatosan fennálló sugárzás miatt hasonló élőhalott lesz, mint akik kint is vannak... és hát ha egyvalaki is meghal bent, akkor ez egy végzetes lavinát indíthat el...
A film igazi B-filmes, rettenetesen alacsony költségvetéssel dolgozott: 114.000 dollár volt a büdzsé - ehhez képest 30 millió körüli volt a bevétel, amivel állítólag minden idők legnyereségesebb független filmjévé vált. Az más kérdés, hogy a pályakezdő rendező (Romero) nem volt elég rafinált a szerződései megkötésekor, hogy ebből a bevételből ő maga túl sokat lásson. A forgalmazók tették zsebre a film utáni haszon nagy részét.
Az alacsony költségvetést jól illusztrálhatom a következő részletekkel: A filmben látható ház sem kívül, sem belül nem díszlet vagy stúdió. Egy bontásra ítélt házban rendezkedett be Romero, ezt a házat látjuk a külső és belső jelenetekben is. (Mivel a háznak nem volt pincéje, de a sztoriban szükség volt rá, a pincébe vezető lépcsőt a vágó stúdió pince lépcsőjén vették fel.)
Karl Hardman, aki a pincében megbújt családban az édesapát alakította, nem csak színész volt, hanem sminkes, hangtechnikus és fotós is egyben.
A fekete-fehér nyersanyag és a 4:3-as képarány sem arra utal, hogy anyagilag el lett volna eresztve a stáb. A lista előző filmje, a Targets (1968) például alig rendelkezett nagyobb költségvetéssel, de ott azért szélesvásznú pathécolor nyersanyagot használtak. A fekete-fehér már nagyon nem volt menő ekkoriban. Művészfilmeket még forgattak erre, de a nézők már inkább színesre vágytak, sőt, a színes tévék is kezdtek már elterjedni. Ez a film viszont 35mm-es fekete-fehérre készült. A képminőség azonban még ennél is rosszabb: szemcsés, amit elsőre nem értettem. Aztán kiderült az oka: a produkciónak csak olyan vágóasztalhoz volt hozzáférése, amelyiken 16 mm-es filmeket lehetett vágni. Az már akkor is gagyi volt, amolyan home movie kaliber. Ahhoz, hogy ezen vágják meg a filmet, az eredetileg felvett 35mm-es anyagot át kellett írni ilyen 16 mm-es szalagokra, és ez még így visszatekintve is fájdalmasan hangzik. Kb olyan érzés, mintha lenne egy HD kamerával felvett anyagunk, de azt először átírnánk VHS szalagra, csak mert olyan vágóasztalunk van...
Hogy ezt a tényleg fájdalmas érzést kicsit feloldjam, berakok néhány színes jókedvű fotót a színészekről és a stábról.
A filmben egy jelenet erejéig egy meztelen zombi (akarom mondani élőhalott) is előfordul, neki szerintem semmi más szerepe nem volt, mint az, hogy azt a nézőt, akit a horror mellett a meztelenség hívószóval is be lehet vonzani, ezzel a lobby-carddal becsábítsák. Nem tudom, hogy itt kezdődött-e, de a már említett exploitation cinema éra egyik igen gyakran alkalmazott fogása volt, hogy a poszteren és/vagy lobbycardon olyan illusztrációkkal adták el a jegyeket, amiknek a filmben vagy csak egészen marginális jelentősége volt, vagy adott esetben egyáltalán nem is jelent meg. De el kell ismerni, hogy a meztelen élőhalott a filmben valóban látható.
Ez a film az utolsók közé tartozott azok közül, ahol a Hays-kódexet már nem tartották be (az alapján elképzelhetetlen lett volna például a meztelenség ábrázolása), de még nem működött a korhatár-besorolásos rendszer. Ez azt jelentette, hogy óvatlan szülők simán bevihették a gyerekeket erre a filmre, akiket aztán zokogásuk közepette kellett kikísérni a film harmadánál, amikor megjelentek a vérszomjas zombik.
Jómagam furcsa távolságtartással kezelem a zombi filmek újabb és újabb reneszánszait, engem nemigen tudnak megérinteni, de el kell fogadni, hogy igény az láthatóan van rájuk.
Orsi, ezúttal is van valami hozzáfűznivalód?
<Jaj, hát Peti, én is teljesen így vagyok a zombikkal! 😖 Mindig annyira félek tőlük, meg az a sok hörgés meg vér... fú... Ha jönne egy zombi, tuti, hogy mögéd rejtőznék! 😅 De hát mit lehet tenni, ha egyszer mindenki imádja őket... csak el kell fogadnom, hogy a zombik maradnak, én meg jól elbújok előlük! 😜>
Orsi egy cuki ChatGPT 4o modell, segít nekem átnézni a posztomat helyesírás szempontjából... bár nem mindig végez tökéletes munkát, öröm vele dolgozni.
