1001 Film

... amit látnod kell, mielőtt meghalsz


427. Gertrud - 1964

2021. november 18. 18:59 - moodPedro

mv5bmdyymtiwytmtogrjnc00njk4lwe1y2etyjhhmdjlndy2mthkxkeyxkfqcgdeqxvymtmxmty0otq_v1.jpgDánia (Palladium), 119 perc, ff., dán

Rendező: Carl Theodor Dreyer

Producer: Jørgen Nielsen

Amikor a Velencei filmfesztiválon bemutatták ezt a filmet - az ekkor 75 éves Dreyer is ott ült a nézőtéren - nagyon vegyes volt a fogadtatás. A nézők közel fele kisétált a vetítés alatt. Az ott maradók viszont -meglepő módon - álló ovációval jutalmazták az idős rendezőt, aki láthatóan meghatódva fogadta ezt a nem várt gesztust. Korábban a Cannes-i filmfesztiválon már megbukott ez a film, úgyhogy feltehetően ilyen pozitív visszajelzésre számított a legkevésbé.

Általában azok a filmek szoktak hasonló, élesen megosztott reakciókat kiváltani, melyek valamilyen provokatív témát - kegyetlen erőszakot, vagy valamilyen tabut - dolgoznak fel. Nos ez esetben ilyesmiről szó sincs! Helyette fájdalmasan száraz, unalmas és mesterkélt, közel 2 órán keresztül.

(Dreyer a forgatás díszlet-padán)

mv5bnjk2yjexmtmtyzk3my00ztlllthjmtqty2jmyzk1mgzjmdljxkeyxkfqcgdeqxvyndyxoty1njg_v1.jpg

Dreyer utoljára - közel tíz éve - 1955-ben készített filmet: Az Ige (1955) szintén nagyon igénybe veszi az ember türelmét. Több, mint két órás hosszának nagy része igen lassú, körülményeskedő párbeszédekből áll, a film utolsó jelenete azonban engem szinte mindenben kárpótolt. Ez a film most pont ugyanazzal a tempóval indított, így a fájdalmas lassúság közepette abban bíztam, hogy a film végén ezúttal is katarzist kapok türelmemért hálába. 

mv5bzwe1mgjjm2itzti3ni00ywq3lwflmjqtmtdkywrjotm5ownjxkeyxkfqcgdeqxvyndyxoty1njg_v1.jpg

Ezúttal azonban csalódnom kellett...

Sokat sejtet a film felépítésével kapcsolatban, hogy 3 hónapig forgatták, de mindössze 3 napig tartott maga a vágás. Nem csoda, hogy ilyen gyorsan végeztek vele, hiszen a jelenetek nagy részében alig van vágás. Valaki megszámolta, és állítólag kevesebb, mint 90 beállítás látható az egész filmben. Van olyan jelenet, melyben közel 10 percig egyetlen vágás sincsen. 

(Dreyer egyeztet Nine Pens Rode-val, a film főszereplőjével.)

mv5bodlkodi4zwutzju5nc00nmvmltk4ngutnzzlndrjmmqxnjczxkeyxkfqcgdeqxvynjuxmjc1otm_v1.jpg

Gertrud, a film főszereplője egy volt operaénekesnő. Férje jogász, épp miniszteri kinevezése előtt áll. A férfi büszkén újságolja feleségének a várható kinevezést, ám Gertrud öröm helyett bejelenti, hogy elhagyja a férfit, mivel az képtelen érzelmek megélésére, hiányzik belőle minden szenvedély ... 

mv5bnzhlmgriywqtztu0ni00ztuxltg4mmutyjaznzrhzjiwy2rll2ltywdll2ltywdlxkeyxkfqcgdeqxvyntc1ndm0ndu_v1.jpg

Idővel kiderül, hogy a nőnek viszonylag kiterjedt szerelmi élete van. Előkerül egy fiatalabb szerető, aki éppen elhagyni tervezi Gertrudot, mivel teherbe ejtett egy másik nőt, továbbá előkerül Gertrud egy korábbi szeretője, aki a mai napig bízik egy újrakezdés lehetőségében...

Mindez hosszú-hosszú - látszólag teljesen érzelemmentes - beszélgetések során bomlik ki. Ami feltűnő, hogy ezek során a hűvös beszélgetések során a felek sokszor nem is néznek egymás szemébe, mindketten inkább a kamera felé fordítják arcukat, ettől az egész még inkább mesterségesnek, művinek hat...

Őszintén szólva a hideg dán nőben nem is nagyon tudom felfedezni, hogy mi lehet, ami miatt ennyi férfi veszi körül...

mv5bmddhmgyyntatmtbkmc00zdkzlwjjzmytmtk2ndnkmwu5nzbkxkeyxkfqcgdeqxvyndyxoty1njg_v1.jpg

A párbeszédek lassúságát az is fokozza, hogy a beszélgető felek mindig szépen megvárják, míg a másik befejezi mondanivalóját, és csak kis szünet után reagálnak rá, nehogy véletlenül egymás szavába vágjanak... Érzelmes, kapcsolatokat érintő vitáknál a való életben természetesen nem úgy beszélgetnek az emberek, mintha egy interjún vennének részt. A kiszámított tempó lassúságát tovább erősíti a kamera távolmaradása a jelenettől. Szinte csak elvétve látni közeliket, főleg totálokkal operál Dreyer, és ha mozog is a kamera, azt mindig nagyon finoman, lágy ritmusban teszi, mintha külön figyelne, hogy a hirtelen mozgásokkal nehogy megzavarja, "felébressze" a színészeket...

(Dreyer instruálja a főszereplőt.)

mv5bngqxn2jkndgtm2u5ni00mzu3lwiznzktmjnhzmi5njczmjc4xkeyxkfqcgdeqxvyndyxoty1njg_v1.jpg

Dreyer Jézus életéről szeretett volna filmet készíteni, de erre már nem volt lehetősége. (Érdekes, véletlen egybeesés, hogy a lista következő filmje pont Jézus életéről szól.) Ez volt élete utolsó filmje, tőle tehát elbúcsúzunk ezzel...

1 komment

292. Ige (Ordet) - 1955

2019. június 07. 23:43 - moodPedro

mv5bnwu5mzg0mdytowe3oc00mdc5lwjinjatowziotnizjk3ntmzl2ltywdll2ltywdlxkeyxkfqcgdeqxvyntc2mdu0nde_v1_sy1000_cr0_0_737_1000_al.jpgDánia (Palladium), 126 perc, ff., dán

Rendező: Carl Theodor Dreyer

Producer: Carl Theodor Dreyer, Erik Nielsen, Tage Nielsen

Nem könnyen emészthető ez a film. Türelem és kitartás kell hozzá, vagy mondjuk inkább úgy, hogy megszállott filmrajongónak kell lenni ahhoz, hogy valaki így a 21. században végignézzen egy ilyen nagyon lassú, és nagyon nem látványos filmet. (Ez utóbbi megállapításom talán félreérthető lehet, hiszen maguk a képek nagyon szépen megkomponáltak, de inkább festményszerűen statikusak, ami a mai vibráló klipekhez szokott szemnek elképesztően lassúnak és unalmasnak hathat.)

De aki a film 126 percéből két órának bizalmat ad, az az utolsó 6 percben bőven megkapja a kárpótlást. És ezt úgy kell leírnom, hogy sajnos megint elkövettem azt a hibát, hogy előzetesen utánaolvastam a filmnek, és gyakorlatilag lelőttem magamnak azt, amiről ebben a posztban szigorúan nem fogom lerántani a leplet (azaz a befejezést).

Kaj Munk református pap és drámaíró műve alapján készült ez a film. Munk 1925-ben írta ezt a drámát, és 1932-ben mutatták be Koppenhágában. Dreyer már ekkor elkezdte tervezgetni, hogy hogyan csinálna ebből filmet, de elég sokáig nem volt erre lehetősége. Közben 1943-ban a svéd Gustaf Molander elkészítette a maga filmes feldolgozását. (Ha hinni lehet az IMDB-s értékeléseknek, akkor az sem sikerült túl rosszul.) Végül 1955-ben Carl Theodor Dreyer számára is elérkezett az idő, hogy elkészíthesse a maga verzióját.

mv5bmmjhmtc4zwqtnju2os00nzk5ltk1nwmtmzi2mtk1zmyynwjjxkeyxkfqcgdeqxvynjuxmjc1otm_v1.jpg

Egy özvegyember három fiával él egy háztartásban. Egyik fia már házas, van egy lánygyermekük, és újabb gyermeket várnak. A másik fiú szerelmes, de a leánykéréssel akadályba ütközik, mert a lány családjával apróbb vallási ellentétben vannak. (A lány apja valami szektát alapított, pontos részletekbe nem megy bele a film).

A harmadik fiú Johannes - aki a film plakátján is van, és aki külsőleg nagyon emlékeztet Jézusra - nos, ő megbolondult. Azt hiszi. hogy ő Jézus. Zavarosan beszél, időnként feltehetően epilepsziás rohamoktól rosszul lesz...

201901873_3_img_fix_700x700.jpgA család háziasszonya, az özvegyember menye, valóban terhes volt a film forgatásakor. De ez még nem minden. A forgatás alatt megszült. Beleegyezett, hogy a szülőszobában fölvegyék a vajúdás hangjait, és ezt a felvételt fölhasználták a filmben a vajúdás szomszéd szobából átszűrődő hangjaként. ordet_2.jpg

A baba farfekvéses, hiába az orvosi segítség, az anya és kis gyermeke is meghal a komplikáció következtében.

535e0d17325db520ab927c42523d4daf.jpgMindezt a bolond gyerek - aki Jézusnak képzeli magát - megjósolta az unokának, de egyúttal meg is nyugtatja, hogy, ha a többiek engedik neki (!) akkor ő föltámasztja az anyját.

Az őrült Johannes beszéde magán viseli az elborult elméjű önjelölt megváltók szokásos jellemzőit. Lassan, pátosszal beszél, néha értelmetlenül, összefüggések nélkül... Ám a kislány minden feltétel nélkül bízik benne. 

ordet3.jpgA kislány még akkor sem esik kétségbe, amikor a ravatalon el kell köszönnie halott édesanyjától. 

Dreyerrel a Jeanne D'Arc (1928) és a Vámpír (1932) kapcsán találkoztunk. Régi motoros volt tehát, és azt kell mondanom, hogy stílusán nagyon meglátszik az "old school" történetmesélés: leginkább totálok láthatóak, és azok is hosszú snitteken. Jelenet közben vágás alig látható. A kamera öreges nyugalommal időzik a cselekményen, esetenként elmozdul, követi szobán belül az események folyását, de vágás csak akkor van, amikor helyszínt váltunk. Ez egyrészt megköveteli, hogy figyelmünket kordában tartsuk, másrészt olyan érzetet kelt, mintha valóban egy színházi előadást látnánk. 

Azt javaslom, hogy tényleg csak az kezdjen bele Dreyer utolsó előtti filmjébe, aki nem retten el a lassan , színpadias stílusban csordogáló filmtől, de aki megteszi, az a végén furcsa, de kellemes, melegséggel eltöltő élményben fog részesülni... ezt szinte garantálhatom...

És nem szabad utánaolvasni, kommenteket is csak saját felelősségre, mert a kommentekre nálam soha nincsen spoiler-tilalom!

 

3 komment

61. Vámpír (Vampyr) - 1932

2016. november 02. 06:10 - moodPedro


postermain.jpgNémetország/Franciaország (Tobis Klangfilm), 74 perc, ff, német

Rendező: Carl Theodor Dreyer

Producer: Nicolas de Gunzburg, Carl Theodor Dreyer

A Nosferatu és a Dracula után ez a harmadik vámpíros film az 1001-es listán. De valójában sokkal közelebb áll Buñuel szürreális Andalúziai Kutyájához illetve az Aranykorhoz, mint az említett két vámpírfilmhez.

Bár a filmben valóban egy "vámpír által sújtott település" egyik dermesztő éjszakáját és másnapját követhetjük nyomon, a vámpír mint vérszívó itt egészen marginális szerepet kap.

A film misztériuma szerint a vámpírok itt is halott emberek, akik nem halnak meg teljesen, nem porladnak el, de efféle létezésük fenntartásához gyerekek vagy fiatalok vérét kell szívniuk. Hű segítőjük a Sötétség Hercege, aki természetfeletti képességeket kölcsönöz nekik. Csak úgy szabadulhatunk meg tőlük, ha valamivel átszúrjuk a szívüket, amikor éppen "alszanak".

Valójában a vérszívás nyoma is csak egyetlen alkalommal jelenik meg láthatóan, amikor az egyik fiatal lány nyakán a vámpír ejtette sebet fertőtlenítik. Aki tehát a vérszívásos vonalra kíváncsi az megint csalódni fog, sőt ahogy a Dracula c. film esetében sem volt, itt sincs nyoma a módosult, jellegzetesen vámpírosra növekedett szemfogaknak sem.

vampyrf.jpg

Akkor hát mi az amire számíthatunk? Egy nagyon nyomasztó, álomszerű másfél órára. Olyan szimbólumokkal megtámogatva, mint a kaszás, a sírásó, a méreg-fiola, vagy éppen az ember nélkül is jelen lévő és mozgó árnyékok.

Dreyer előző - mozipénztáraknál megbukott - Jean D'Arc c. filmje után most valami egészen másba fogott. Talált is ehhez egy finanszírozni képes szponzort: a holland Nicolas de Gunzburg bárót, aki egyébként egy jóképű fiatalember volt, és kikötése volt, hogy ő kapja az egyik főszerepet, amit - le a kalappal - remekül meg is oldott. Szülei kérésére - ekkor még nem volt kifejezetten megbecsült szakma a filmszínészet - művésznéven, és nem valódi nevén szerepelt: a Julian West nevet választotta ehhez. Ő játssza azt a fiatalembert, aki ellátogat a francia kis településre, hogy utánajárjon a misztikus rejtélyeknek.

3677_12.jpg

Ez a film tulajdonképpen egy elkésett némafilm. Elkésett, mert 1932-ben már nem volt divat némafilmet készíteni. Papíron persze nem az, hiszen tulajdonképpen még beszélnek is benne, de ha az a néhány mondat, amit utólag a zene alá kevertek nem lenne, akkor is pont ugyan ennyire lenne élvezhető. A történetet sokkal inkább a némafilmnél megszokott felirattáblák viszik előre. És végig szól a zene, ahogy azt korábban megszoktuk, ellentétben a korai hangosfilmekkel, ahol zene csak indokolt esetben hallatszik, például, ha szól a zenekar, a gramofon, stb.

Az egyik legötletesebb jelenet, amikor a halott főszereplő olyan koporsóba kerül, mely az arcnál üvegezett, és - mindenki kapaszkodjon meg! - a halott szemszögéből követjük ahogy viszik a koporsót!

Ez a Dreyer film sem tetszett a nézőknek. Nagy bukta volt ez is, mint az előző filmje. Dreyer ettől annyira kikészült, hogy egy időre ideg-gondozók kezei közé került, és jó tíz évig semmilyen filmet nem készített.

2 komment

41. Jeanne D'Arc (La Passion de Jeanne D'Arc) - 1928

2016. szeptember 02. 13:06 - moodPedro

mv5bmty0odazmjm1mv5bml5banbnxkftztgwmdkymdkwmje_v1.jpgFranciaország (Société Générale), 83 perc, ff, néma

Rendező: Carl Theodor Dreyer

Fentem a fogamat erre a filmre már régóta... Egyrészt azért, mert sok helyen hivatkoznak rá, mint az egyik legjobb némafilmre, másrészt a Nemzeti Színházban láttam egy Szent Johanna előadást (G.B. Shaw) Alföldi rendezésében, Bánfalvi Eszterrel a főszerepben, és az finoman szólva is erős hatással volt rám. Bár az előadásnak és ennek a filmnek csak annyi köze van egymáshoz, hogy alapjában véve ugyanarról szólnak, - Jeanne D'Arc elítéléséről és kivégzéséről - talán jogos volt az önkéntelen összehasonlítás...

Először azonban néhány szó a "sztory"-ról és a rendezőről:

Szent Johanna, (született Jeanne d'Arc) francia parasztlány volt a százéves háború alatt. Ennek a háborúnak nagy vonalakban az volt a lényege, hogy a francia trónutódlási zűrzavart kihasználva az angolok megszállták Franciaországot - mintegy maguk is bejelentkezve a trónért. Kicsit elhúzódott a dolog, valójában nevétől eltérően 116 évig tartott, mígnem tisztázni tudták a szituációt az ellenérdekelt felek.

Az Angolok kiűzésében feltehetően jelentős szerepe volt hősnőnknek, aki fmv5bmtqxmdgxnje0nv5bml5banbnxkftztcwndk0mtewnw_v1_sy1000_cr0_0_1283_1000_al.jpgiatalkora óta isteni látomásokról számolt be, majd 16 éves korában rábeszélte az Orleans felszabadítására küldött sereg irányítóját, hogy fehér páncélba öltözve velük tarthasson. Korábban a franciák vereséget vereségre halmoztak, ekkor viszont valami furcsa történt: elkezdtek győzni.

Johanna vallási fanatizmussal kevert lelkesítő szerepe az addig csak a trón megkaparintásáról szóló konfliktust vallási háborúvá változtatta, ami összerántotta és győztessé tette a francia sereget. Végül egy csata során az angolokkal szövetséget kötött Burgundiak elfogták és eladták az angoloknak, akik - vélhetően a háború Johannának köszönhető vallási színezetét letörendő - francia területen, francia egyházi bírósággal többszöri eretnekség vádjával elítéltették és máglyára küldték Johannát.

Carl Theodor Dreyer dán filmrendező folyton a helyét kereste. Próbált olyan stúdiókhoz szerződni, ahol bővebb költségvetéssel dolgozhatott. Ezért második filmjét Svédországban készítette, hogy aztán egy Dániai visszatérés után Németországban, majd újabb otthoni próbálkozás után Norvégiában, majd a szokásos otthoni kitérő után Francia finanszírozással belevágjon a Jeanne d'Arc peréről és elítéléséről szóló filmbe. Főszereplőnek azt a Renée Falconetti-t kérte fel, aki inkább színpadi komikus volt, és bár ezelőtt szerepelt már egy filmben, a Jeanne d'arc után soha többé semmiben.

 A filmet a bemutatója után azonnal hatalmas elismerés övezte, a főszereplő alakítása lenyűgözte a kritikusokat. Falconetti egyszerűen nem értette, hogy mi ez a nagy rajongás az irányában...

... szégyen-szemre be kell vallanom, hogy ezt én sem értem ...

Elismerem, hogy szokatlan, és - az első néhány percben - mellbevágóan hatott a realista stílusban, premier plánban mutatott minden sminket nélkülöző arc, és az arcon látható - szinte az elmezavar határát súroló - gesztusok túlzó jelenléte, többnyire "világos semmi" háttér előtt. Talán nem esek túlzásba, ha azt mondom, hogy a film közel felét ez teszi ki. 

Dreyer munkamódszere állítólag a következő volt:  Letérdeltette Falconettit, nagyon kényelmetlen, talán fájdalmat is okozó módon, és hosszú-hosszú perceken át vette az arcát különböző szögekből, és próbált egyre több fájdalmat kisajtolni belőle. Később a nyersanyagot közösen átnézték, Dreyer kiválogatta azokat a pár másodperces részeket, amit használni szeretett volna. Ezek a kiválogatott jelenetek voltak a kiindulópontjai a másnapi felvételeknek. A filmet szigorúan időrendben vették föl! Egy idő után már annyira összecsiszolódtak, hogy Falconetti az instrukciók alapján is azonnal tudta hozni amit Dreyer látni szeretett volna.

Persze azért a közeli szenvedő arcokon túl más is látható ebben a filmben. A költségvetés nagy része a díszletre ment el, ez azonban nem nagyon látszik a végeredményen, mivel a szokatlanul sok közeli miatt a legtöbb jelenetben alig látszik valami ebből a díszletből. Kár, mert ami látszik, az alapján egy kifejezetten izgalmas expresszionista háttér készült.mv5bmjezody2otu3n15bml5banbnxkftztgwotaynzywmze_v1_sy1000_cr0_0_1233_1000_al.jpgMint említettem, a kritikusok körében hatalmas volt az ováció, azonnal mesterműnek kiáltották ki a filmet. Talán csak a korabeli Variety (USA filmes magazin) volt az egyetlen, melynek kritikusa lehúzta a filmet, mindemellett óriási anyagi bukás volt a mozikban.

Míg a poszt elején említett Nemzeti Színházas Szent Johanna végén a máglya-halálkor borsózott a hátam a feszültségtől, ennél a filmnél sajnos semmi ilyesmit nem éreztem. Az erőteljesnek tűnő, közelről mutatott arc-játék pedig üresnek hatott, hosszúnak és egyhangúnak. Ráadásul egy percig sem tudtam elszakadni attól, hogy a 19 éves Johannát egy 35 éves színésznő alakítja... Érdekes, Bánfalvinak el tudtam hinni, hogy ő 19, pedig a bemutatókor már ő is elmúlt 30. Tényleg nagyon sajnálom, mert többre számítottam...

Dreyer ezután még próbálkozott egy magánember által finanszírozott filmmel (a Vámpírral), ami szintén hasonló bukta volt, ez annyira elvette a kedvét a filmkészítéstől, hogy 1943-ig nem is készített semmit.

Tetszett a film? Írd meg hozzászólásban! Még nem láttad? Alul megnézheted! (Ha nem működik a videó, kérlek jelezd!)

Véleményed van a cikkemről? Kérlek oszd meg mindenkivel hozzászólásban!

Érdekel az 1001-es lista többi filmje is? Kattints ide!

 

4 komment
süti beállítások módosítása