USA (MGM, Sostar, Carlo Ponti Productions), 197 perc, Metrocolor, angol
Rendező: David Lean
Producer: Carlo Ponti, Arvid Griffen
Emlékszem, hogy a 80-as évek második felében - még jóval a rendszerváltás előtt -, VHS kazettákon lehetett külföldről behozni olyan filmeket, amiket itthon máshogy nem lehetett megnézni. Kicsit halkabban beszélték meg szüleim maguk között, - amikor a Doktor Zsivágót sikerült megszerezni - hogy ez bizony be van tiltva a "ruszkiknál". Ettől mindjárt felettébb izgalmas lett számomra a film. Nem tudom, mit vártam, hogy egy betiltott film milyen váratlan elemeket fog tartalmazni, de a tiltott gyümölcs mindig édesebbnek tűnik... legalábbis előre. Körülbelül 30 perc után csalódottan vettem ki a kazettát a lejátszóból, leginkább azért, mert nem értettem semmit az egészből. A csempészárú nyilván nem volt szinkronizálva, vagy feliratozva, de még az akkoriban olyannyira megszokottnak, - és már akkor is roppant idegesítőnek számító - hangalámondás sem volt hozzá. Utólag visszatekintve kiskamaszként feltehetően akkor sem lettem volna elég érett a film megfelelő feldolgozására, ha tökéletesen értem a szöveget.
Egyébként a Szovjetunióban nem csak önmagában a film volt betiltva, hanem a film alapjául szolgáló regény írójának Borisz Paszternáknak - az összes regénye tiltólistára került. Először 1994-ben mutatták be Oroszországban ezt a filmet. És, hogy miért volt betiltva...? Hát őszintén szólva nem értem. Nem különösebben kommunista-ellenes. A cári csapatok kegyetlenségét ugyanolyan realistán ábrázolja, ahogy a sztálini terrort. És itt jegyzem meg, hogy a regény írásakor már túl voltunk a sztálinizmuson, sőt 1956 februárjában Hruscsov emlékezetes beszédben leplezte le a sztálini terror bűneit. Ehhez képest a regény 1957-ben csak Olaszországban tudott megjelenni, otthon nem.
Nálunk 1963-ban a Párbeszéd című filmben gond nélkül lehetett emlegetni a rákosi-korszak kegyetlenkedéseit, sőt az 1956-os "ellen"-forradalmat is lehetett említeni... Ennél durvább dolgok ebben a filmben (regényben) sem kerülnek ábrázolásra. Mai szemmel nézve azt kell mondanom, hogy az amerikai - angol produkciós csapat is rendkívül visszafogottan ábrázolja a húszas-harmincas éveket, nem látok különösebb propagandisztikus tendenciát.
Sőt! Egyes vélemények szerint a film akár még kimondottan ország-imázs javító is lehetett volna abban az időben, hiszen olyan szép téli táj a valóságban talán nem is létezik, mint amilyennek a téli orosz vidéket ábrázolja a film.
Talán mondanom sem kell, hogy a szovjet vezetőség nem engedte, hogy az MGM elképzelése szerint eredeti orosz helyszínen forgassák a filmet, így kanadai, finn és spanyol helyeken folytak a munkák. Visszaemlékezések szerint a hideg helyszíneken nem volt olyan szélsőséges az időjárás, amire a téli havas jelenetekhez a filmnek szüksége lett volna, így aztán a legtöbb téli jelenetet a forró Spanyolországban forgatták le, műhavas díszletek között. Nézzünk őszinte sajnálattal azokra a statisztákra, akik a havas tájon bundás téli öltözetben lovagolnak a spanyol kánikulában, miközben az operatőr és a rendező félmeztelenül is láthatóan tikkadtan ül a napernyő alatt a magasban.
Madrid mellett felépítették Moszkva egy részét (lásd az egyik alábbi képen), melyben még egy kb 160 méter hosszú villamos-vonalat is kiépítettek.
A politikáról egyébként szerintem érdemes elfeledkezni ennek a filmnek a kapcsán. Nem más ez a film, mint egy gigantikus szerelmi történet. A kommunizmus csak díszlet. Csak a hátteret adja. Talán nem állok messze a valóságtól, ha azt mondom, hogy gondolhatunk a Doktor Zsivágóra úgy, mint az Elfújta a Szél huszonhat évvel későbbi reinkarnációjára az amerikai Georgia állam helyett Moszkvába és egyéb orosz helyszínekre áthelyezve. De a két film okozta élmény nagyon hasonló!
Az első jelenetben egy orosz tábornok (Alec Guinness) a második világháború után féltestvére (Dr Zsivágó) és egy Lara nevű hölgy közös gyermekét keresi. Miután megtalálni véli a keresett hölgyet (Rita Tushingham), kiderül, hogy még gyerekkorában elveszett családjától, így a tábornok feladata lesz, hogy elmesélje neki szülei történetét.
És itt szemünk elé tárul egy tényleg fordulatos és drámákkal teli szerelmi sokszög, melynek legfontosabb szereplője természetesen a már említett Lara (Julie Christine) és Zsivágó doktor (Omar Sharif).
De ha megemlítem, hogy a szépséges Lara bizony saját édesanyja udvarlójának szeretője is volt...
... illetve, hogy férje sem doktor Zsivágó volt, hanem egy törtető komcsi...
... na meg, hogy Zsivágónak is volt saját felesége (Geraldine Chaplin)...
... akkor talán lehet elképzelésünk arról, hogy milyen szövevényes történet kerekedik ki ebben a közel három és fél órában... így már talán érthető, hogy miért hasonlítottam az Elfújta a Szél-hez.
És, ha már egyenként végigmentem a film kulcsfiguráin, nem tudom megállni, hogy ne jelentsem ki: a Larát játszó Julie Christie egyszerűen kegyetlenül szép. Bármi ennél visszafogottabb minősítés nem adná vissza az igazságot. (És itt jegyzem meg, hogy Geraldine Chaplin is iszonyúan bájos, de pechére az ő karaktere sokkal vérszegényebb a filmben, messze nincs olyan jelentősége mint Larának, ezért talán kissé méltatlanul háttérbe szorul Julie Christie mögött)
Micsoda gyönyörűen megkomponált képsor! - Atyaúristen! - mozog a kamera, majd megáll, közben az élesség átvándorol az előtérben haladó Laráról a háttérből őt figyelő Tonyára (a filmben mindketten Zsivágó doktort szeretik)... és pont ebben a pillanatban megjelenik Zsivágó... hát igen... 
Na nézzük, miért is vagyok ennyire elájulva Julie Christie-től...
Julie Christie ugyanaz a Doctor Zsivágónak, mint Vivien Leigh az Elfújta a Szélnek. Biztos vagyok benne, hogy jelentős (de persze nem kizárólagos) szerepük van az adott film sikerében.
És, ha már Christie-ről van szó, azt hiszem a rendező David Lean ezzel a jelenettel elment a falig, Legalábbis abban a tekintetben, hogy 1965 Hollywoodjában mekkora szexuális töltetet bírt el a vászon: ennél többet biztosan nem!
Ha igazán szép színésznőt látok egy régi filmben, akkor hajlamos vagyok rákeresni, hogy él-e még az illető hölgy, és ha él, mennyit sikerült idős korára megőrizni szépségéből. Néha bizony elég nagy a csalódás...
Ha viszont ránézek Christie időskori képeire... nos azt hiszem ilyen öregedéssel minden nő kibékülne.... (a poszt írásakor a színésznő 81 éves)
És még mindig nem említettem a Maurice Jarre által komponált gyönyörű zenét - egészen pontosan Lara témáját - melyet fogadni mernék, hogy sokan hallottak már, és valószínűleg kicsit ismerősen is cseng, anélkül, hogy a legtöbb ember pontosan tudná, hogy melyik film zenéje.
A film
10 Oscar jelölést kapott a film, melyből ötöt meg is kapott: legjobb forgatókönyv, díszlet, operatőr, jelmez és zene. Paszternák egyébként 1958-ban irodalmi Nobel díjat kapott a könyvért, amit sajnos nem volt módja átvenni. Odahaza figyelmeztették, hogyha kimenne Osloba átvenni a díjat, akkor már nem fogják hazaengedni. Erre Paszternák összetörten táviratozott, melyben lemondott a díjról. Két évvel később az író elhunyt, így lánya vette át 1988-ban az édesapjának szóló igen rangos elismerést.
Még egy "szereplő" megérdemli, hogy megemlítsem. Az a vidéki ház, ahol meghúzzák magukat Zsivágóék... már első ránézésre is nagyon megnyerő - főleg különleges orosz hagymakupolás stílusa miatt.
De ha megnézzük milyen az orosz télben... talán nem is kérdés, hogy azonnal beleszeretünk...
És ha megnézzük, milyen az igazi orosz télben a ház belül: ... na jó, el kell ismerni... ilyen csak a mesében létezik.. már-már a jégkirálynő birodalma... de nem baj...
És még néhány érdekes forgatási kép a poszt végére...
Nagy-Britannia (Horizon), 216 perc, angol, Technicolor
Grandiózus totáljaival a szemnek legalábbis mindent megadott ami egy jó moziélményhez kell.
Nagy Britannia (Cineguild), 114 perc, ff., angol
A színészválasztás kicsit hasra-ütés szerűnek tűnik. Leginkább a két legfontosabb szereplő esetében: a húsz év körüli Pip-et ugyanis a 38 éves John Mills játssza... A szerep és az azt játszó színész között ekkora korkülönbség számomra végig zavaróan hatott. A másik - talán kevésbé bosszantó - a gyermek Estella és a húszas éveiben járó változat között még véletlenül sem találok semmi hasonlóságot. Oké, hogy a filmben nem lehet eltéveszteni, mert kimondják a nevét.. de azért ne már...
Nagy-Britannia (Cineguild), 87 perc, ff., angol
Érdemes megjegyezni, hogy a kaland - bár hatalmas fellángolás - testileg nemigen realizálódik. Leginkább a pályaudvari váróban, étteremben, moziban telnek ezek a titkos órák. Egyszer ugyan alkalmat találnak egy kettesben, intimen eltöltött néhány órára, de az sem a legjobban sül el...
Noël Coward - aki egyébként a film producere is - egyik egyfelvonásos darabját dolgozta fel David Lean rendező, akinek sokak szerint ez az egyik legsikerültebb filmje. (Pedig olyanokkal büszkélkedhet még, mint mondjuk a Dr Zsivago, az Arábiai Lawrence, vagy a Híd a Kwai folyón). Kicsit zavarta is ez a film. Állítólag többször előfordult, hogy ha újságírók túl hosszasan kérdezgették erről a filmről, akkor bosszúsan jelezte, hogy más filmet is csinált ő, majd lerakta a telefont.
A történet végtelenül egyszerű, a lényeg a hangulatban van. És a hangulatban semmi csöpögős vagy lányregény szerű nincsen. Ez az élet. Ez bárkivel megtörténhet. 
A film befejezésénél volt két olyan momentum - nehéz úgy írni róla, hogy egyik poént se lőjem le -, amelyik egyenként is feltette volna a koronát az egyébként is remek filmre.
