1001 Film

... amit látnod kell, mielőtt meghalsz


419. My Fair Lady - 1964

2021. október 14. 20:40 - moodPedro

mv5bngm0ztu3nmitzmrmmy00ywnjlwezmwityzg3mzcwzmm5njdixkeyxkfqcgdeqxvyndyymdk5mtu_v1.jpgUSA (Warner Bros), 170 perc, Technicolor, angol

Rendező: George Cukor

Producer: Jack L. Warner

Talán nem túlzás azt írni, hogy a My Fair Lady minden idők egyik legkedveltebb musical filmje. Itt szinte minden összejött, aminek össze kell jönnie.

G.B. Shaw tollából 1912-ben remek alapmű született Pygmalion címmel, melyet már ezt megelőzően is több alkalommal dolgoztak fel filmre illetve tévére. Pügmalion egyébként az ókori Ovidius egyik költeményének szereplője, aki beleszeretett egy maga által készített szoborba, melyet kérésére Aphrodité végül életre is keltett.

1956-ban készült belőle egy Broadway musical My Fair Lady címmel. Ahogy a regény eredeti címe, úgy ez a cím is kis magyarázatot igényel: Valamiért nem is szoktak vele erőlködni, még nem láttam olyan előadást sem színházban, sem vetítésen, ahol magyarítani próbálták volna a címet. Holott a Grease esetében láttam már Pomádé-t, a Cabaret esetén Kabaré-t, vagy mondjuk Cats esetén Macskák-at... Mondjuk a Hair-t nem szokták lefordítani, és a Mamma Mia! esetén sem próbálkoztak szerencsére semmi sületlenséggel, - igaz - ebben az esetben a Mamma Mia! a darab közismert címadó dala. Viszont a My Fair Lady-ben nincsen olyan dal, amiben azt éneklik, hogy My Fair Lady, de még csak el sem hangzik prózában sem ez a szókapcsolat.... A My Fair Lady az My Fair Lady marad, úgy, hogy valószínűleg az emberek többsége nem is tudja, hogy mit jelent. A My Lady - Hölgyem - nyilván nem okoz túl sok fejtörést, a Fair szócska az, ami nem feltétlenül kézenfekvő. Nos, itt a fairy tale (tündérmese) jelenthet kis segítséget. A Fair Lady valami tiszta, szépséges, ártatlan hölgyet jelent, amolyan tündéri teremtményt... Valami ilyesmit... (mint Audrey Hepburn)
my-fair-lady_do4yjf.jpg

A már említett 7 évvel korábban színpadra állított Broadway változatban a főszerepet Julie Andrews játszotta, akit elsősorban A Muzsika Hangjából vagy a Mary Poppins-ból ismerünk, de a fiatalabb korosztály ismerheti többek között a Neveletlen Hercegnő című filmből is, hiszen 70 évesen is vállalt filmszerepeket, sőt valójában a mai napig (86 évesen is) aktív, igaz, manapság elsősorban hangját kölcsönzi rajzfilmszereplők számára. 

Julie Andrews neve annyira összenőtt ezekben az években a My Fair Lady Elizájával, hogy az 1964-es Oscar gálán úgy hívták színpadra az egyik díj átadójaként, hogy "our fair lady"... Talán senki nem gondolta volna, hogy másra esik a választás a megfilmesítésnél. Hepburn szerint egyébként Andrewsnak kellett volna kapnia a szerepet. Mindenesetre az 1965-ös gálán, ahol a My Fair Lady-re díjeső zúdult ű88 darab), Rex Harrison - aki színpadon még Andrews-zal is játszotta korábban a szerepet - nem hagyta ki, hogy "Two Fair Ladies" -ként utaljon a két hölgyre... (e pillanat került megörökítésre az alábbi nagyképen) A két színésznő állítólag egyébként kifejezetten jóban volt egymással, és belső információk szerint, ha Hepburn visszautasította volna a szerepet, akkor sem Andrews kapta volna azt, mivel a stúdió főnökei nem tartották őt akkoriban elég ismertnek ehhez a filmhez.

Hepburnt egyébként volt, aki túl idősnek találta ehhez a szerephez (34 éves volt a forgatás idején), de szerencsés genetikája miatt simán eladható huszonévesnek.

Bevallom, egy világ dőlt össze bennem, amikor megtudtam, hogy nem is Audrey Hepburn énekli a dalokat. Ezzel kapcsolatban a művésznőnek is hasonló érzései lehettek, hiszen ő abban a tudatban írta alá a szerződést, hogy ő fog énekelni, és heteken keresztül énektanárhoz járt, hogy a dalokat begyakorolják. A forgatás első napján szembesült azzal, hogy Marni Nixon (lásd az alábbi képen) fogja adni Eliza hangját, aki egyébként többek között Natalie Wood énekhangját is kölcsönözte a West Side Storyban. Hepburn azt mondta később, hogy ha ezt előre tudja, alá sem írta volna a szerződést.

Annyit azért érdemes megjegyezni, hogy az nem igaz, hogy Hepburnnek egy hangját sem lehet hallani a dalok közben! Becslések szerint nagyjából 10%-ban az ő hangja szól. Sok helyen a mélyebben fekvő sorokat ő maga énekli, majd amikor a dallam átmegy magasabb lágéba, már Nixon hangját halljuk.

marni-nixon-1962-billboard-1548-compressed.jpg

Ha már itt tartunk, akkor meg kell jegyezni, hogy a színészek többsége nem maga énekel ebben a filmben. Érdekes kivétel a Henry Higginst játszó Rex Harrison, akit nem szinkronizáltak, holott ő egyáltalán nem tud énekelni. Viszont ott volt azon a színészmesterség órán, ahol a színészeket arra tanítják, hogy hogyan kell úgy csinálni, mintha énekelnének, holott csak beszélnek, mégis a néző szinte észre sem veszi, hogy ez nem éneklés. 

Elmagyarázni nehezebb mint megcsinálni: láthatjuk, hogy valójában alig van egy-két hang a dal során amit valóban kiénekel (és azt is csak tessék-lássék) Harrison... mégis olyan zseniális és szerethető az egész!

Ha már a szinkronhangoknál tartunk, érdemes kitérni a magyar szinkron vs eredeti hang problematikára. Ennek a filmnek a magyar szinkronja akkor készült, amikor még igazi színészhatalmasságok szinkronizáltak Magyarországon. Henry Higgins például Sinkovits Imre hangján hallható, ami egészen elképesztő magasságokba emeli a film élvezeti értékét. Viszont, ha az eredeti hangsávra kapcsolunk, akkor - feltéve, ha legalább középszinten beszélünk angolul - kapunk egy kis ízelítőt a brit angol kiejtés egészen elvadult típusaiból is. Pont azokról, amiket Higgins és Pickering ezredes oly lelkesedéssel kutat és elemez. Mindez a magyar szinkronban csak erőlködés marad, hiába próbálkoznak valami tájszólás-szerűséggel, közelébe sem jutnak annak, amit az angol eredetiben hallhatunk. Akit hozzám hasonlóan szórakoztat, ahogyan az angolok cincálják saját nyelvüket, annak talán érdemes egyszer meghallgatni szinkronnal, majd kis pihenő után eredeti nyelven is a filmet...

Eliza egy szegény virágárus lány Londonban. Piszkos, műveletlen és - mint a Londoni alsóbb osztályok tagjai,-  rettenetesen beszéli anyanyelvét. Henry Higgins (Rex Harrison) nyelvész egy hirtelen ötlettől vezérelve fogadást köt Pickering ezredessel, - aki kedvtelésből foglalkozik nyelvészettel - , hogy hat hónap alatt olyan úrinőt farag a lányból, aki bármilyen társaságban megállja a helyét. 

Már az alapötlet is izgalmasan hangzik, és kifejezetten érdekesen van megírva a történet. Nagyon szerethető minden központi karakter. Érdekes módon, bár életemben legalább tízszer láttam már ezt a filmet, mégsem emlékszem soha pontosan, hogy mi is a vége... Most újra visszanézve ennek az az oka, hogy kicsit nyitva is hagyja a film a befejezést... Az eredeti regényben nagyon pontos lezárása volt a történetnek, a film szándékosan kicsit a nézőre bízza, hogy milyen befejezést képzel el magának...

George Cukor remek filmet rakott össze a rendelkezésére álló alapanyagból (forgatókönyv, zene, színészek és persze hatalmas költségvetés). Meg is lett az eredménye: 8 OSCAR-díj, köztük a legjobb film, rendező és férfi főszereplő díjai. Megunhatatlan klasszikus. Nem véletlen, hogy időről időre a színpadokon is újra feltűnik. A cikk írásának időpontjában például a Centrál Színházban látható egy elég jó változata.

postermv5bzdyzntuyn2mtytq2my00ytiwlwe0njktzjbimjg1nwy0zwm2xkeyxkfqcgdeqxvymduyotuynq_v1.jpg

4 komment

275. Csillag Születik (A Star is Born) - 1954

2019. április 02. 02:20 - moodPedro

poster_a_star_is_born_1954_01.jpgUSA (Warner), 176 perc, Technicolor, angol

Rendező: George Cukor

Producer: Vern Alves, Sidney Luft

Többször is előfordult már a filmtörténelem során, hogy egy film hosszúra, unalmasra sikeredett, és a stúdió fejesei - menteni próbálva a menthetőt - rövidebbre, pergősebbre vágták a filmet, hogy azt könnyebben letolják a nézők torkán. Nos, ezt a filmet is jelentősen lerövidítették, de pont azért mert tetszett a nézőknek. Hogy ennek mi értelme? Mindjárt elmagyarázom...

A film 196 perces volt a tesztvetítéseken, és a nézők imádták! Cukor (a rendező) mégis úgy döntött, hogy egy kicsit talán érdemes lenne feszesebbre venni a tempót, és a vágóval egyetértésben 182 perc hosszúra rövidítették. Így mutatták be New Yorkban először, és továbbra is hatalmas sikere volt. Erre a változatra tekintenek etalonként a film rajongói, ezt nevezik A Cukor-féle változatnak.

Miután a Warner fejesei látták, hogy a nézők kapkodják a jegyeket, elkezdtek gondolkozni, hogy ezzel a filmmel úgy lehetne még ennél is többet kaszálni, ha elvennének belőle még fél órát. Így a napi öt vetítés mellé nyernének időt egy hatodikra is. Azaz húsz százalékkal meg lehetne növelni a bevételeket. Mivel Cukor ekkor már Pakisztánban forgatott, így nem tudott különösebben hatékonyan fellépni a pusztítás ellen. 154 percesre rövidítették a filmet.

1983-ban sikerült előkeríteni a kivett jelenetek nagy részét. A hang teljes egészében előkerült a Warner archívumából. A kép már bonyolultabb dolog volt, több helyről kellett összeszedni. Van 5 perc, ami még mindig hiányzik, azok helyett fotókat tettek be a hang alá.

mv5bnja1owvknjktymzmzs00m2y0lthhndctntuzytrknmfhyjq3xkeyxkfqcgdeqxvyodqzntyxodq_v1_sy1000_cr0_0_666_1000_al.jpgA fenti fotón (és egyébként a film poszterein is) két fontos márkanévre figyelhetünk fel. Az egyik a Technicolor, a másik a CinemaScope. A Technicolor már egyáltalán nem volt új ekkoriban. Ez volt a legnépszerűbb színes-film technológia. Ami viszonylag új volt még ekkor az a CinemaScope nevű szélesvásznú formátum.

Alapvetően háromféleképpen (egymással nem kompatibilis módokon) készítettek szélesvásznú filmeket.

Volt a CineRama, ahol 3 egymás mellé vetített hagyományos formátumú képpel hoztak létre szélesvásznú képarányt. Egyrészt problematikus volt a három kép illesztése, másrészt ekkoriban még viszonylag gyakran előfordult, hogy a három egyszerre futó vetítő közül egy valamilyen technikai hiba miatt "kiesett" a rendszerből, és akkor annál a tekercsnél már szinte lehetetlen volt a szinkronizáció, hacsak nem tekerték vissza az adott tekercseket, és kezdték elölről egyszerre min a hármat.

A második formátum a jelen filmnél is használt CinemaScope volt (a 20th Century Fox fejlesztése), ahol hagyományos, standard 35 mm-es filmre vették az anyagot úgy, hogy egy prizmával összeszűkítették a képet, majd lejátszáskor visszatágították. Ha figyelmesen nézzük ezeket a filmeket (erre a filmre is igaz ez), akkor látjuk, hogy a torzítás tökéletlensége miatt a szélen levő alakok sokkal vékonyabbak. Tájképeknél ez nem észrevehető, de ha egy alak szélről besétál középre, látjuk ahogy egyre csak hízik befelé tartva.

A harmadik megoldás esetén nem élnek a torzítás eszközével. Ez esetben vagy 70mm-es filmet használtak (Todd-AO), vagy 35 mm-es filmet vízszintesen fűzve kezeltek (VistaVision). Azaz a 35 mm nem a képkocka szélességét, hanem magasságát adta, így a filmkocka szélessége gyakorlatilag döntés (és a filmfelvevő gép) kérdése volt.

Na, de hagyjuk a technikát, és térjünk vissza a filmhez...

mv5bntnjngm5zwmtzgi2zc00mjeyltg0zwqtymm4n2e2ztzhmdvhxkeyxkfqcgdeqxvymjgyoti1ody_v1.jpgA producer Sidney Luft saját felesége (Garland) számára nagy visszatérésként szánta ezt a filmet. Cukort sikerült rábeszélni a rendezésre, aki először Brandót próbálta megkörnyékezni a férfi főszerepre. Ő azonban a lecsúszott, alkoholista bukott színész szerepére maga helyett James Mason-t javasolta. Cukor állítólag megpróbálta megszerezni a legnagyobb nevek valamelyikét erre a szerepre Bogart-tól Sinatráig, végül a Brando által javasolt Mason volt az, aki ezt a szerepet el is vállalta.

Judy Garland ekkor 33 éves volt. A hosszú film alatt őt elnézve végig két dolog motoszkált a fejemben. Egyrészt ennél a filmnél éreztem először igazán a hasonlóságot közte és legismertebb lánya (Liza Minnelli) között. Mit hasonlóság... ha hunyorítottam, mintha őt láttam volna. 

A másik, ami motoszkált bennem... próbálok úgy fogalmazni, hogy ne tűnjön bántónak a Garland rajongók számára: Előfordul, hogy valakinek cuki arcocskája van még tinédzser korában is, de ez a cukiság harminc fölött valahogy elkezd rádermedni az arcra, és a ráncokkal együtt már kissé bizarr összhatást kelt. Nekem valami ilyesmi érzésem volt Judy Garland-dal kapcsolatban...

A filmben egyébként hol jobban, hol rosszabbul nézett ki. Feltehetően pillanatnyi lelki- és egészségi állapotától függően. Hiszen a tíz hónaposra húzódó forgatás elsősorban azért tartott ilyen sokáig, mert a kezdetben igen lelkes Garland rendszeresen fáradt, beteg vagy kedvetlen volt. A hosszú forgatás természetesen rekordösszegű forgatási költséget eredményezett. Ez volt a Warner addigi legdrágább filmje. 

Ennek tükrében még talán érthető is, hogy a stúdió fejesei maximalizálni próbálták a bevételeket. Ám a 30 percnyi vágás - úgy tűnik - végzetes hiba volt... Ahogy említettem, a film bemutatója elképesztően sikeres volt. Özönlöttek rá a nézők. Ám amikor elterjedt, hogy a már bemutatott filmből a stúdió kivágott fél órát, amivel három dalbet is kiesett a filmből, a nézők olyan bosszúsak lettek, hogy visszaestek a jegyeladások, így a bevételmaximalizáló törekvésével a stúdiónak sikerült elérnie, hogy a rekord költségvetéssel gyártott filmnek végül nem sikerült nyereséget termelnie. (Az alábbi képen a rendező Cukor Garlanddal beszélget)a-star-is-born_0te4sb.jpgA Csillag Születik-re szokás musical-ként hivatkozni. Én azonban talán pontosabbnak érzem a zenés film kifejezést. Mert úgy általában a musicalekre jellemző a zenéjük. Mit szólnánk mondjuk, ha csinálnának egy Grease remake-et teljesen más zenékkel? Azt hiszem közfelháborodás lenne...

A Csillag Születik-kel viszont ez történt, és senki sem bánja. Először is volt egy 1937-es változat, ami még nem zenés film volt. Aztán Sidney Luft javaslatára Cukor 1954-ben elkészítette első "musical"-ét. Erről a filmről szól eme poszt. De itt nem állunk meg. 1976-ban készül egy újabb feldolgozás Barbara Streisand-dal, egészen más dalokkal. Végül tavaly (2018-ban) jött a Lady Gaga-féle újabb feldolgozás, újabb dalokkal. Négyből három filmben tehát elsődleges szerepe van a zenének, ez a szerep mégis más, mint egy musicalben.

A történet maga viszont nagyrészt mind a négy filmben ugyanarra az alapra épült: Egy alkoholista sztár felfedezi a női főszereplőben rejlő tehetséget. Sikerre segíti őt, miközben ő maga - alkoholizmusának köszönhetően - lebukdácsol a csúcsról. 

A valóságban pont Garland gyógyszer-függősége hátráltatta leginkább a film elkészültét, és eme függőségnek valószínűleg nagy szerepe volt abban is, hogy a legnagyobb sztárok nem vállalták el a férfi főszerepet. Mindkettejüket Oscar-ra jelölték, de egyikük sem nyerte el a díjat. Nem csak a díj elmaradása esett rosszul Garland számára, de férje produceri érintettsége révén a film anyagi bukása az ő pénzügyi helyzetüket is megroppantotta.

Judy Garland-tól itt elbúcsúzunk, több filmmel nem szerepel a listán. 

poster_a_star_is_born_1954_02.jpg

1 komment

217. Ádám Bordája (Adam's Rib) - 1949

2018. szeptember 10. 08:44 - moodPedro

mv5bnmeyy2exytmtn2vmni00mtmwlwe3mmqtzdm1ndaxnddhzdrlxkeyxkfqcgdeqxvymdi2ndg0nq_v1_sx681_cr0_0_681_999_al.jpgUSA (MGM), 102 perc, ff., angol

Rendező: George Cukor

Producer: Lawrence Weingarten

Torkig vagyok a #metoo mozgalommal annak nulladik másodpercétől fogva. Feltörekvő színésznők, akik az álomszerep reményében engedtek a nárcisztikus Weinstein (vagy mások) erőszakos bepróbálkozásainak, évek múltán kapcsolnak, hogy ők tulajdonképpen szexuális erőszak áldozatai voltak. Ha a pályán cirkuszoló Serena Williams-et megintik, akkor nők elleni diszkriminációt kiált.

Úgy látszik, a negyvenes évek végén is volt egy ilyen hullám, hiszen a film első másodpercétől az utolsóig ezt a "gender"-témát feszegeti. Természetesen a nők szerintem is egyenjogúak férfitársaikkal, de nem hiszek abban, hogy különösebben szükség lenne pozitív diszkriminációra a javukra. Miért kellene felmenteni egy nőt a vádak alól, ha az lelövi hűtlen férjét? Csak azért mert ő a gyengébbik nem tagja?

Erről szól ugyanis a film. Egy nő tetten éri hűtlen férjét annak titkos légyottján, majd beleereszti a férfiba a pisztoly tárának összes golyóját. Vígjáték révén természetesen a férj nem hal bele a merényletbe, sőt különösebben súlyos sérülése sem keletkezik, de nagyjából minden testrészén visel legalább egy kötést az elkövetkező hetekben.

mv5bmtuxotezode1mv5bml5banbnxkftztcwndy2mzywoa_v1_sx1276_cr0_0_1276_999_al.jpg

A filmnek azonban nem is ők a valódi főszereplői, hanem a bűncselekmény ügyében eljáró ügyész (Spencer Tracy), és a gyilkossági kísérlettel megvádolt asszony védelmét ellátó ügyvédnő (Katherine Hepburn). Akik a filmben történetesen házasok. 

 Ha már egy filmben szerepel a két színész, ráadásul házaspárt játszanak, akkor furcsa lenne nem megemlíteni, hogy - bár Tracy sosem vált el feleségétől - a negyvenes évek elejétől gyakorlatilag külön éltek. Korábban is voltak futó kalandjai a filmjeiben szereplő színésznőkkel, állítólag Judy Garlanddal is rendszeresen "kapcsolatban" volt annak 14 éves korától éveken keresztül. Katherine Hepburnnel azonban élete végéig gyakorlatilag egy párt alkottak, még ha esetenként mellette is félre-félre lépegetett. Soha nem költöztek össze, de idejük nagy részét együtt töltötték. Talán ez a tartósan jó kapcsolat titka. A nyilvánosság nagyjából tényként kezelte ezt a dolgot Kate és Spencer között, bár mindenki diszkréten hallgatott róla, hiszen a férfi papíron nem vált el feleségétől. Egyszer Spencer Tracy halála után Hepburn felvette a kapcsolatot a feleséggel, aki - talán maga sem gondolta komolyan - meglepetésében azt mondta, hogy eddig azt hitte, hogy a Hepburnnel való kapcsolat csak pletyka... Hepburn viszont azon csodálkozott, hogy hogyan nem vette észre a kedves feleség, hogy férje-ura már 26 éve nem jár haza...

A film felében tárgyalásos jeleneteket látunk - igazi hollywoodi műfaj. Az ügyész és a védőügyvéd közötti adok-kapok a már oly jól ismert mederben hömpölyög: "Bíró Úr, tiltakozom!" - "Elutasítom" - "A tiltakozásnak helyt adok" - stb. ...

A film másik felében a házaspár screwball comedy jellegű civakodása csordogál - számomra csiga lassúsággal...- valahogy ezzel a műfajjal sosem sikerült közeli barátságba keverednem, hiába próbálkoztam becsülettel...

annex_tracy_spencer_adam_s_rib_nrfpt_11.jpgEsetenként kellemes színfoltja volt a filmnek az ekkor első komolyabb mellékszerepét kapó Judy Holliday - a megcsalt feleség -, akinek ez a film akkorát lendített karrierjén, hogy a következő évben már főszerepet kapott a Born Yesterday című filmben, amiért rögtön Oscar-díjat is kapott. Sajnos fiatalon (43 évesen) elhunyt.annex_holliday_judy_adam_s_rib_01.jpg

2 komment

169. Gázláng (Gaslight) - 1944

2018. február 14. 22:58 - moodPedro

postermv5bnjkwztq0owmtntcznc00zddmlwiwzmutztlhotk5ota3mgi0xkeyxkfqcgdeqxvymdi2ndg0nq_v1_sy1000_sx720_al.jpgUSA (MGM), 114 perc, ff. angol

Rendező: George Cukor

Producer: Arthur Hornblow jr.

Ha nem tudom, hogy ezt a filmet George Cukor rendezte, akkor nagy összegben le mertem volna fogadni, hogy ez egy Hitchcock film. A feszültség (suspense) keltése és fenntartása ugyanis olyan magas fokon működik, amely leginkább ennek a műfajnak az előbb említett angol mesterére volt jellemző. (Aki mellesleg ekkoriban már szintén Hollywoodban tevékenykedett.)

A film középpontjában egy Paula Alquist nevű, Ingrid Bergman által alakított hölgy áll. Nagynénjét, - aki híres operaénekesnő volt - titokzatos körülmények között meggyilkolták. A lakást ugyan feltúrták, de semmit nem vittek el. A gyilkost azóta sem találják. Paula nagynénjével élt, évek múlva sem tudott túllépni a véres eseményeken, ezért Olaszországba költözik, bízva abban, hogy a környezetváltozás segít. Tíz év múlva vőlegényével hazaköltözik a nagynéni régi lakásába, ahol egyre nyomasztóbb, egyre félelmetesebb dolgok történnek. Paula az idegösszeroppanás jeleit kezdi mutatni. Mondom... tiszta Hitchcock...

Bergmant szeretem! A Casablanca sikerében hatalmas része volt (persze sok másnak is). Skandináv akcentusa még mindig nagyon erőteljes, de jól áll neki. Állítólag egy elmegyógyintézetben tanulmányozta a bentlakókat, hogy az idegösszeomlás tüneteit le tudja lesni. Ráadásul nem tudjuk, hogy amit látunk az valóság (azaz tényleg a téboly jeleit látjuk rajta) vagy valaki csak úgy alakítja a dolgokat, hogy látszólag az őrület tünetei jelenjenek meg szegény nőn. Olyan dolgokat tesz Paula, amikre nem emlékszik. Vagy ezeket nem is ő teszi? Igazából már ő sem biztos semmiben. Nagyjából a film végéig mi sem lehetünk biztosak abban, hogy mi is az igazság. A feszültség fokról fokra nő, és ez a vége felé már pillanatokra sem szűnik, sőt, kezd egyre fojtogatóbb méreteket ölteni.mv5bmte0mzy4mtu4odveqtjeqwpwz15bbwu4mdiynzyznzay_v1_sy1000_cr0_0_740_1000_al.jpgElismerve, hogy az őrület határán táncoló Bergman nem volt rossz, eleinte "csak" ugyanazt a karaktert láttam viszont, amit a Casablancában megkedveltem. Én inkább azért adtam volna az Oscart, az Akadémia viszont eme filmért ítélte oda a szobrot. (Bergman esetében most először... de nem utoljára!)

1944_03_actress_bergman.jpgMindenesetre elismerem, hogy az utolsó 5 percben parádésat alakított, de a film többi részében volt valami hiányérzetem. Mivel párszor még fog szerepelni az 1001-es listán, azon gondolkoztam, hogy milyen szerep lenne alkalmas arra, hogy azzal Bergman igazán megmutathassa, hogy nem csak egyféle karaktert tud ilyen jól hozni.

A romantikus,  érzelmes nő kipipálva. Legyen valami egészen más! Vajon el tudna játszani mondjuk egy Szent Johannát, egy nőiességéből kivetkőzött Jean D'Arc-ot? Na azt megnézném, de kizárt, hogy ilyen szerepet adjanak neki... - gondoltam... s ha ezt más mesélné, nem hinném el - nézegetve az IMDB-n, hogy milyen szerepeket kapott még, látom, hogy négy évvel később megkapta ezt a szerepet is Victor Flemingtől. Nincs rajta az 1001-es listán, de lehet, hogy érdemes lenne műsoron kívül megtekinteni...

Még egy kép Ingrid Bergmanról első Oscarjával:

annex_bergman_ingrid_gaslight_nrfpt_01.jpgA film egyébként kapott egy másik szobrocskát is, méghozzá a díszletekért. 1874-ben, tehát Viktória királynő korában, Londonban játszódik a történet nagy része, és ennek megfelelően fényűző, tetőtől-talpig feldíszített lakásbelsőt láthatunk (lásd az alábbi képen). Megdolgozott a csapat a díjért. Tényleg pompás ez a díszlet. De nem csak ez, a ködös baljós hangulatú Londoni utcák, az idilli, olasz tóparti szálloda is, mind-mind remekmű.

annex_lansbury_angela_gaslight_01.jpgA fenti képen van egy mellékszereplő, akit szeretnék külön is kiemelni: Angela Lansbury a Nancy nevű pimasz, flegma szobalány, aki itt még csak 17 éves volt. A poszt írásakor 92 évesen is aktív színésznő. Legismertebb szerepe a Gyilkos Sorok (Murder She Wrote) című krimi-sorozat Miss Marple jellegű főszerepe. 

93e4a97ce2df37a3f7848e820792c948.jpgÉrdekességként megjegyzem, hogy 1940-ben Angliában egyszer már megcsinálták ezt a filmet. Az MGM az angol filmstúdiótól megvette az újrafilmesítés jogait azzal a kikötéssel, hogy az 1940-es változat összes kópiáját meg kell semmisíteni. (Azért ez is téboly!) Neki is láttak a megsemmisítésnek, de legalább egy negatív valahogy fennmaradt, ezért az eredeti 1940 változat sem tekinthető elveszett műnek.costumeannex_bergman_ingrid_gaslight_nrfpt_04.jpg

A végére talán egy apróság: Miért Gázláng a film címe? Az említett Viktória királynő korában a Londoni 1885-ös elektromos áram-bevezetés előtt gázzal világítottak. Légszesszel, más néven városi gázzal. Ez a gáz csöveken keresztül áramlott a lakásokban kialakított lámpákba, világítótestekbe. Ha több ilyen gázégőt is felgyújtottak a lakásban, akkor csökkent az egy fényforrásra jutó gáz, így csökkent az adott fényforrás fényereje is. Igen ám, de mitől csökkenhet a gázláng akkor, ha elvileg senki más nem tartózkodik a lakásban? Erre is választ kapunk az izgalmas film során...

A posztjaimat igyekszem spoiler mentesen tartani, de a kommentek kívül esik ezen a védett zónán, ezért aki most tervezi megnézni a filmet, az várjon a kommentek elolvasásával. 

Szólj hozzá!

135. Philadelphiai Történet (The Philadelphia Story) - 1940

2017. október 29. 23:51 - moodPedro

mv5bmtu4mdm3mzqzn15bml5banbnxkftztgwmdexmdy0mze_v1_sy1000_cr0_0_517_1000_al.jpgUSA (MGM) 113 perc, ff. angol

Rendező: George Cukor

Producer: Joseph L. Mankiewicz

Katharine Hepburn a "box office poison" becenevet kapta az egyik mozilánc tulajdonosától, ami szabad fordításban pénztár-gyilkos-t jelent. Jó néhány film csúnyán megbukott, amiben szerepelt.

A Broadway-en viszont telt házzal ment egy darab, melyet állítólag kifejezetten rá írt Philip Barry. Ennek a sikere kellett, hogy újra visszakerülhessen a sikeres filmszínésznők közé.

A milliárdos Howard Huges, aki Hepburn párja volt ezekben az években - róla szól az Aviátor című Scorsese film - megvette számára a darab megfilmesítési jogát. Hepburn meg bekopogtatott a jogokkal az MGM-be, ahol nagyjából szabad kezet adtak neki a szereplők és a stáb összeválogatásához. Készítettek egy filmet, aminek még a Broadway-en futó darabnál is nagyobb sikere lett. Akkora, hogy a New York-i Radio City Music Hall-ban megdöntötte azt a jegybevételi rekordot, amit addig a Disney Hófehérkéje tartott. 

Egyvalamire sehol nem kapok viszont magyarázatot. Ha valaki tudja, kérem ossza meg velem: Miért Philadelphia? Mi az a momentum ebben a történetben, amitől az Philadelphiai lesz?

Hepburn itt tobzódik a férfiakban, hiszen három férfi is keresi a kegyét a maga módján. Ebből ketten olyan húzónevek voltak, mint Cary Grant és James Stewart. 

Az első férfi a volt férj: Cary Grant. (alábbi képen balra)  A második férfi a jövendőbeli férj: John Howard. (a képen jobbra), végül a harmadik férfi csak a zavarosban halászik: James Stewart (középen).  

A film a "volt férj" elköltözésével kezdődik. Az elhagyott feleség dühében összetöri a férj golf-ütőjét, ami után azt hittem, rosszul látok - Cary Grant úgy képen vágja Hepburn-t, hogy az elterül. Csak pislogtam, főleg azért, mert a prűd cenzúra bizottság ezek szerint átengedett ilyesmit. Nem emlékszem, hogy láttam volna másik filmet, ahol egy pozitív szereplő egy hölgy képébe másszon mérgében...Később James Stewart karakterét is állon vágja majd Grant, de ez még odébb van.

film_001-the-philadeplphia-story-theredlist.jpgAz új férj karaktere meglehetősen jelentéktelen szerepet kapott. Adná magát a sablon, hogy valami piperkőc vagy egyéb okokból ellenszenves figurát kapjunk, akire lehet haragudni, és drukkolni, hogy mégse jöjjön össze neki, ám ez esetben az író egyszerűen kidolgozatlanul hagyta a jellemet. Nem enged minket a közelébe, nehogy megkedveljük, így nyugodtan szurkolhatunk tetszés szerint a másik kettő közül az egyiknek, hogy az legyen a végső befutó. Annyit nyilván elárulhatok, hogy az egyik valóban befutó lesz, de hogy melyik, azt azért nem lőném le...

A volt férj közben rájön, hogy mégis inkább visszamenne a volt asszonyhoz, de ehhez le kell fújatni valahogy az esküvőt. Ehhez az akcióhoz akarja felhasználni az újságírót (Stewart) aki végül maga is belegabalyodik a hölgybe az esküvőt megelőző éjszakán... 

Ez esetben tehát nem egy, hanem három férfi csapja a szelet a női főszereplőnek. Cary Grant volt egyébként a legjobban fizetett sztár a filmben. Sőt, még választhatott is, hogy melyik férfi főszerepet akarja. Szerintem jól választott, ezúttal könnyed lazasággal hozta a figurát, sokkal jobban tetszett a játéka, mint a kissé hebehurgyát alakító James Stewart-é. De persze, mit számít, hogy nekem nem tetszett Stewart, ha a Film Akadémia szavazata alapján ő kapta a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat ezért az alakításért. Halkan jegyzem csak meg, hogy Stewart el sem szándékozott menni a díjátadóra, ő ugyanis úgy gondolta, hogy ezt a díjat Henry Fondának kell megkapnia az Érik a Gyümölcs című filmben nyújtott alakításáért (az lesz a következő film a listán) De nem sokkal a díjátadó kezdése előtt Stewart kapott egy telefon-hívást, melyben valaki javasolta neki, hogy esetleg kapjon magára egy frakkot gyorsan és fáradjon be azonnal a díjátadóra, ha jót akar... akkoriban még nem őrizte hétpecsétes titokként külön erre felkért cég a nyertesek névsorát.

A képen Ginger Rogers a női főszereplőnek járó szoborral nem véletlenül áll ilyen szorosan Jimmy Stewart mellett... volt köztük valami...

stewart1941_03.jpgKedvenc jelenetem a filmből, amikor a kissé kapatos James Stewart ölében viszi a még inkább kapatos Katharine Hepburnt és az Ózból az Over the Rainbow-t énekli neki. Ami azért vicces kikacsintás, mert a rendező George Cukor az Óznál ott volt a film készítésének kezdeti szakaszában. Kivételesen sok megmaradt fotó van Cukor-ról, ahogy próbál a stábbal. Tobzódjunk most ezekben egy kicsit:

Nekem Katharine Hepburn annyira nem jön be, de a medencés jelenetnél kiderült, hogy

(a) tökéletesen ugrik fejest

(b) remek alakja van. 

Úgyhogy akit Cukor annyira nem érdekel, annak itt van egy vagon kép Hepburn-ről:

7 komment

126. Elfújta a Szél (Gone with the Wind) - 1939

2017. szeptember 19. 23:52 - moodPedro

mv5bywqwowvkmgitmdu2yy00yjizlwjkmjetnmvkzje3mjmwyzezxkeyxkfqcgdeqxvynju0otq0oty_v1_sy1000_cr0_0_652_1000_al.jpgUSA (Selznick Intl. Pictures), 234 perc, Technicolor, angol

Rendező: George Cukor, Victor Fleming és Sam Wood

Producer: David O. Selznick

Ha megnézzük a filmek összbevételeinek jelenértékesített top-listáját, akkor bizony ezt a filmet fogjuk ott találni az első helyen! (Második az Avatar, harmadik a Csillagok Háborúja).

És ez különösen annak a fényében meglepő, hogy nem egy nagy stúdió nevéhez kötődik a film, hanem a kis, független Selznick International Pictures-höz, melyet 1935-ben alapított a korábban az MGM-ben, a Paramountban és az RKO-ban is producerkedő David O Selznick. 

Az volt a filozófiája, hogy a film-business-ben kétféleképpen lehet jó profitot csinálni: nagyon olcsó filmekkel vagy nagyon drága minőségi filmekkel. Ő ezt az utóbbi utat választotta, és ez meg is látszik ezen a filmen.

Közel 4 órás játékidejével kicsit hosszúnak tűnhet elsőre, de többé-kevésbé az elejétől a végéig sikerült fenntartania az érdeklődésemet... úgy érzem, most már készen állok a 7 és fél órás Sátántangó megtekintésére is... (attól még messze járunk, majd 1994-nél jön el az ideje)

A Technicolor önmagában is szemet gyönyörködtető, de a készítőknek a színes filmek eme igen korai időszakában is sikerült olyan mélységig kihasználni a nyersanyag nyújtotta lehetőségeket, hogy libabőrös voltam esetenként a gyönyörű képektől. Le a kalappal, hogy nemegyszer meg merték csinálni, hogy a témát alul-világították, így annak szinte csak a kontúrja látszott, a háttér meg egészen elképesztő, vad színekben pompázott. Láttunk persze már ilyesmit (fekete - fehérben) mondjuk a német impresszionistáknál is, na de ezekkel a szinte ecsettel festett hátterekkel szintet ugrott a dolog.

Az amerikai polgárháború kezdete előtt csatlakozunk be a történet folyásába - a film határozottan nosztalgikus képet fest a déli államokról. Ez a nézőpont kockázatosnak is tűnhetett volna, hiszen - mint tudjuk - az északiak nyertek, és ezzel bukott a déli rabszolgatartó-ültetvényes életforma... azt elfújta a szél a film címe szerint...  Érdekes, Griffith is hasonló témában aratta legnagyobb sikerét (The Birth of a Nation), és az a közel 25 évvel ezelőtt készült film is hasonlóan dél-párti volt.

Végtelenül túlzó leegyszerűsítés a polgárháború kitörését a rabszolgatartással kapcsolatos különböző álláspontokkal magyarázni. Ebbe most ne is menjünk bele. Tény viszont, hogy az északiak , akik elítélték a rabszolgatartást, mellesleg maguk nem, hogy nem tartottak rabszolgát, de a feketéket nem is látták szívesen északi államaikban. A felszabadítandó rabszolgák sorsának jövőbeli megoldását még az északiak vezetője, Lincoln elnök is úgy képzelte megoldani, hogy a felszabadított rabszolgákat Afrikába illetve egy Panamán létrehozandó rezervátumba költöztessék, mert a feketék és fehérek együttélését nem tartotta kívánatosnak. Ne feledjük, ekkoriban a rabszolgák már szinte mind helyben született emberek voltak, és semmi kötődésük nem volt Afrikához. 

Ezzel szemben - mint ahogy a filmben jól látszik - a rabszolga-tartó déliek nagyon jól megvoltak a feketékkel. A legtöbb helyen gyakorlatilag családtagként kezelték őket. Családonként - jellemzően - volt legalább 1-2 rabszolga, akik besegítettek a gazdálkodásnál, illetve a ház körüli munkákban vagy a gyereknevelésben. A rabszolgákat rendszeresen félholtra kínzó ültetvényesek szerintem inkább az extrém kivételt képviselhették. Józan ésszel belegondolva; akinek olyan "használati eszköze" volt, mint egy rabszolga, annak egyáltalán nem állt érdekében, hogy azok permanens módon sérültek (és munkaképtelenek) legyenek a korbácsolások vagy a rossz körülmények miatt. 

A képen látható fekete bőrű Hattie McDaniel történelmet írt azzal, hogy első afro-amerikai színésznőként Oscart kapott a film női mellékszereplőjeként. Ő Mammy-t a történet fő sodrában szereplő O'Hara család egyik rabszolgáját alakítja, aki amolyan háztartási mindenesként a család legfőbb támasza. 

Ha már Oscar-díjaknál tartunk: Összesen 13 jelölést kapott a film, melyből 8-at meg is nyert. És, hogy kerek legyen a szám, kapott még két különdíjat is. Legjobb női fő- és mellékszereplő, rendező, forgatókönyv, operatőr, díszlettervező, vágó, és magát a legjobb filmnek járó díjat is besöpörte. A két különdíj - melyekre nincsenek nevezettek, csak egy díjazott, az is csak abban az évben , amelyikben arra méltó személyt találnak - : William Cameron Menzies a színekkel kapcsolatos különleges hatások miatt, és R.D Musgrave a filmes eszközök összehangolt működtetésének úttörő alkalmazása miatt.

Bár az Oscar átadásokat csak az ötvenes évek közepétől kezdték el tévében közvetíteni, erről a díjátadóról készítettek egy rövidfilmet. Annak, aki nyomon követte 1939 filmtermését, nagyon érdekes lehet megnézni, hogy mennyivel családiasabbak voltak még akkoriban ezek a rendezvények.

Összesen tehát 10 szobrot is kapott a film - egy szobor hiánya viszont különösen fájó volt valakinek. Sokan a mai napig keresik a magyarázatot, hogy Clark Gable vajon miért nem nyert? - a film egyik legerősebb alakítását nyújtja, szerintem megkaphatta volna... egyesek azzal magyarázzák az Oscar hiányát, hogy Gable annyira természetesen adta elő ezt a szerepet, hogy úgy tűnt, nem is igazán színészkedik, ő ilyen...

Egy színész számára végül is ez a legnagyobb dicséret ...feltehetően az arany szobrot is örömmel bezsebelte volna.

A másik főszereplő, a Scarlet-et alakító Vivien Leigh is nagyon jó választásnak bizonyult. Angol származású, otthon már ismert, de világszerte - így Amerikában is - gyakorlatilag ismeretlen volt ez előtt a film előtt. Jó nevű hollywoodi színésznőket ütött ki a szerep iránti versenyben. Szép nő volt, amit ő maga sokszor hátrányként élt meg, hiszen tapasztalatai szerint a szép nőkről gyakran feltételezték, hogy gyenge színészek, mivel megjelenésük miatt nem kényszerülnek rá, hogy szakmailag is maradandót nyújtsanak. Látva a filmet, tényleg nehéz elképzelni nála jobb választást. Benne pont megvan az a vadóc jelleg, ami ennek a szerepnek az alapja. Ugyanakkor érzelmek viszonylag szélesebb spektrumának megjelenítése sem okozott neki különösebb problémát.

A film közel négy órás, amiből több mint 12 perc szünet. Igen, furcsa, de a mozi 2 és fél perc zenés nyitánnyal indul, majd a film felénél van 5 és fél perc (!) zenés szünet, a végén pedig több, mint négy perc exit music. Mindezek alatt állókép. Furcsa próbálkozás, eddig ilyet még nem láttam, és hosszútávon - mint tudjuk - nem maradt meg. Mindenesetre a középső szünet jól tagolja két részre a filmet. Kevésbé türelmes emberek akár két estére is bonthatják a megtekintést. Kicsit hangulatilag is különbözik a két rész.

Az első rész közvetlenül a polgárháború kitörése előtt kezdődik, és annak végén, a déliek vereségével zárul. Olyan katartikus lezárást produkál a szünet előtt Vivien Leigh, ami tökéletes ahhoz, hogy (másnap) újult erővel várjuk a folytatást. Ez a rész bővelkedik látványos nagyjelenetekben. Az "Atlantai tűzvész" például akkora volt, hogy a stúdió környékéről többen értesítették a tűzoltóságot, mert azt hitték, hogy a szomszédos MGM stúdió ég. Valóban égett jó néhány régi díszlet, de ez megtervezett volt. Többek között az 1933-as King Kong koponyaszigetes díszletei égtek hatalmas lángokkal. Ez volt egyébként a legelső leforgatott jelenet a filmhez. Scarlet szerepére Vivien Leigh állítólag még ki sem volt választva, helyette egy statiszta szerepel ezeken a totálokon. A régi díszleteket pedig azért volt hasznos felhasználni a tűzvészhez, mert kellett a hely a film díszleteinek felépítéséhez. Ez a helyszín konkrétan a Tara nevű ültetvény díszleteinek adott helyet a későbbiekben.

fire-of-atlanta-gone-with-the-wind.jpg

Egy másik jelenetnél a sebesültek ápolásához sem sajnálták a pénzt statisztákra...

Az Elfújta a Szél elsősorban nem háborús film, bár az első részben tényleg komoly szerepe van a polgárháborúnak. Leginkább szerelmes film a bonyodalmasabb fajtából. Vagy éppen családregény, mely 12 évet ölel fel.

Nem csak Scarlet (Vivien Leigh) és Rhett Butler (Clark Gable) mindvégig kérdéses szerelméről szól, a szálak folyamatosan kuszálódnak, néha már nem is egyértelmű, hogy valójában ki kit szeret, talán még maguk a karakterek sem tudják. 

Biztosra csak Melanie (Olivia de Havilland) esetében lehetünk. Az ő tisztasága megkérdőjelezhetetlen marad mindvégig. Mondtam már, hogy de Havilland kisasszony eme poszt megírásakor 102 éves, és Párizsban él nem messze a Diadalívtől? Belegondolni is varázslatos...

Talán végezetül még arra illene magyarázatot adni, hogy miért van három név is felsorolva rendezőként. Nos, George Cukor vágott bele a filmbe. Ő már többször is dolgozott együtt Selznick-kel. Most mégsem ment jól az együttműködés. Mondják azt is, hogy valójában Clark Gable utálta ki a rendezőt. Csere lett tehát a dologból: jött Victor Fleming, aki az Ózzal is kalandozott ebben az évben a színes filmek világában. A film feltehetőleg nagyobb részt az ő munkáját dicséri, az Oscart is ő kapta rendezőként. Menet közben azonban idegösszeomlást kapott, ezért van ott Sam Wood neve is, aki besegített a befejezésnél.

 

És az ígért összefoglaló az 1940-es Oscar átadásról, melyen az 1939-es filmeket díjazták:

3 komment
süti beállítások módosítása