Magyarország (Stúdió 1.), 78 perc, Eastmancolor, magyar

Rendező: Jancsó Miklós

Megérkeztünk Jancsó első színes filmjéhez. Amellett, hogy a gyönyörűen vibráló színek egy új korszakot nyitnak Jancsó munkásságában, érdemes megjegyezni, hogy - az ekkor még viszonylag különlegességnek számító színes nyersanyag miatt - egy utolsó alkalomra Jancsó visszatért Somló Tamás operatőrhöz, mivel neki már volt tapasztalata színes filmmel, míg a Csend és kiáltás forgatása során kipróbált (és végül bevált) Kende János addig csak fekete-fehér nyersanyaggal dolgozott. (Kende egyébként úgy került a képbe, hogy Somló segéd-operatőrjeként dolgozott Jancsónál.)

Kende: "Ugyan (Jancsó) nem volt elégedett Somlónak az akkori klasszikus kameramozgásával, de nem merte velem vállalni az első színes filmet. Aztán a Sirokkónál már úgy gondolta, mégiscsak vágjunk bele."

Itt nemcsak, hogy színekbe öltöztek a képek (Jancsó ezt izgalmasan ki is használta a jelmezeknél), hanem az előző filmjeivel ellentétben itt kifejezetten sok a beszéd és az ének. És ha már itt tartunk, bevallom, bár Jancsó filmjeinél mindig található valami erkölcsi-politikai üzenet - itt például a tiszta forradalmi eszmék eltorzulása, ahogy annak vezetői hatalomra kerülnek - én Jancsó filmjeit mindig elsősorban esztétikai szempontból csodálom. A folyton hömpölygő tömeg, az őket vágás nélkül, szinte lebegve követő kamera, a fiatalok száján felhangzó ilyen-olyan (műfajilag is teljesen vegyes) dalok, az általuk járt táncok... nem tudom megunni. A fiatalos tűz, a srácok őszinte energiája és lángolása, az ártatlan, őszinte arcuk érdekel... a politikai üzenet... nekem teljesen érdektelen.

A rend kedvéért azért nézzük meg, hogy "papíron" miről is szól a film. Előre szólok, semmi jelentősége, hogy a most élő emberek nagy része által valószínűleg még említés szintjén sem ismert NÉKOSZ-ról (vagy bármilyen más szervezetről, pártról, mozgalomról) van-e szó, Jancsó a hatalomra került emberek változását, egyáltalán a hatalom viselkedését figyeli azok viszonylatában, akikel szemben felülkerekedtek.

A NÉKOSZ (Népi Kollégiumok Országos Szövetsége) azért jött létre a második világháború után, hogy a szegény, de tehetséges vidéki fiatalok is kitörhessenek, és tanulhassanak anélkül, hogy fel kellene adniuk a gyökereiket vagy a vidéki életüket. Az volt a lényeg, hogy ne csak Budapesten legyen lehetőség a tanulásra, hanem helyben is meg tudják teremteni a közösségi életet. Nemcsak okos embereket akartak nevelni, hanem olyan vezetőket, akik a saját szülőföldjükön tudnak majd változást hozni, és felépíteni egy (elképzelésük szerinti) jobb világot. A tanulás mellett fontos volt a közösség, a közös munka, és az, hogy senki ne érezze magát egyedül a nehézségekkel. 1946 júliusától 1949 júliusáig működött, majd politikai okokból beolvasztották az állami diákotthoni rendszerbe.

A film címadója tulajdonképpen a NÉKOSZ mozgalmi indulója, mely egyébként a filmben is elhangzik: "Sej, a mi lobogonkat fényes szelek fújják, sej, az van arra írva, éljen a szabadság!" - ha eltekintünk a kommunizmus miatti ellenérzéseinktől, akkor gondolom nem vagyok egyedül azzal a véleményemmel, hogy ez egy igen szép, érzelmes nóta. Érdemes megjegyezni, hogy eredetileg egy moldvai magyar népdalról van szó, melyhez Jankovich Ferenc írta a komcsi mozgalmi szöveget a negyvenes évek közepén. (itt hallgatható meg:)

Ennyit a NÉKOSZ-ról, és ezt akár el is felejthetjük, mert ez csak a keret, nem róluk szól valójában. Gondot is okozott, hogy eleinte (nagyon hibásan) úgy reklámozták ezt az 1969-ben moziba kerülő filmet, mint ami emléket állít a bő húsz évvel korábban néhány évet megélt NÉKOSZ mozgalomnak... és a mozgalom korábbi vezetői jogosan háborodtak föl, hogy a film nagyon nem erről szól!

Hát akkor miről?

Jancsó ezt mondja egy helyen:

"Ez a filmem '68 eszmélyéből született. Tehát Prágából és Párizsból. A sémák és a rítusok mind a kettőből merítettek, de inkább a párizsi diáklázadásból. Arra rímelt, talán túlzottan is... Mára a párizsi vörös májusra utaló allúziók kiestek belőle. Jobban lecsupaszodott az alapproblémáig: lehet-e igazságos egy forradalom? S ha igen, meddig? (...) A bemutató után sok egykori NÉKOSZ-os támadta a filmet. Érthető volt ez a reakció, mert ez a film szolgáltatott először híradást két évtized után a NÉKOSZ-ról. Az egykori kollégisták nem azonosították magukat a filmmel. A megszépítő távolságból nem emlékeztek rá, hogy őket manipulálták volna, vagy ők is manipuláltak. Szimbolikával dolgoztunk; a kollégistákat összevissza öltöztettem, az egyházi diákokat szürkében járattam, és a NÉKOSZ vezetőséget fehér ingekbe bújtattam. Ez a kis mag manipulálja a sokszor naíív és erőszakos forradalmárokat." - (Csendes kiáltás. Bacsó Péter beszélgetései Jancsó Miklóssal - 1999)

A filmet Veszprémben forgatták, a legtöbb jelenetet a várnegyedben. Az egész cselemény mintha egy világi misztériumjáték lenne (mystére profane), Egy feltehetően több napot vagy hetet felölelő cselekményt szinte eljátszik egy fiatalokból álló tömeg, gyakorlatilag a film elejétől a végéig látszólag jelentős megállás/vágás nélkül. Mintha szimbolikus eszközökkel egy nagy színjátszókör bemutatóját látnánk. 

A NÉKOSZ-osok (vezetőik Balázsovits Lajos, Drahota Andrea és Kovács Kati) előszőr politikai vitára hívják a szürkébe öltöztetett egyházi iskolásokat, akik inkább a néma ellenállást választják. Közben a komcsik barátja - valamilyen rendőrfőnök (Kozák András) letartóztatási paranccsal jön néhány egyházi kollégista ellen. Azok megszöknek, felborítanak egy rendőrautót... 

Közben a NÉKOSZ-osok hangadói egyre agresszívebbek (őket itt érdekes módon két nő alkotja), le is váltják visszafogottabb vezetőjüket, a "terror" egyre fokozódik, majd jön a legfelsőbb vezetés, hogy rendet csináljon... vagy mégsem...

"A provokációk fokozódnak, csinálni kell valamit! ... Egyetlen módszer van ellene ...  javaslom, hogy dolgozzuk ki a forradalmi terror módszereit. Az eszközök közömbösek, a cél érdekes." - hangzik el a lánglelkű lányok szájából...

Mint tudjuk, ez elég messzire vezetett, a komcsik szeretettel alkalmazták a terrort, és egy idő után már a cél sem volt különösebben érdekes, hiszen a személyi kultusz idejében már azt sem lehetett mondani, hogy a cél a kommunizmus volt, hisz a nyilvánvaló cél a diktátorok túlélése volt. De ezt mi csak így utólag összerakni, Jancsó '68-ban még nyilván nem a Sztálinizmust vagy mondjuk Rákosit bírálta, a fenti interjúrészletben is meséli, hogy inkább az akkori '68-as események érdekelték ennek a filmnek a készítésekor.

Itt, ennek a filmnek a megtekintése közben éreztem először azt, amit talán majd a Szerelmem Elektra c filmnél érzek kiteljesedni. Az a fentebb már említett misztérium játék jelleg, ami miatt ezeket a filmeket nézve állandóan az az érzésem, mintha a társulat időről-időre eljátszaná az egész előadást, amihez bárki csatlakozhat, statisztaként vagy főbb szerepekben... és amiért irígylem őket, mert de jó lenne újra lázadó ifjúnak lenni és csatlakozni ehhez az előadáshoz...

(Az alábbi képen Jancsó a veszprémi forgatás közben)