USA (APJAC, 20th Century Fox), 112 perc, színes, angol

Rendező: Franklin J. Schaffner

Producer: Mort Abrahams, Arthur P. Jacobs

Ha élvezni akarjuk ezt a filmet, akkor valahogy zárolnunk kell minden tudományos érzékünket, és szabadon kell engednünk gyermeki énünket, hogy ezt a felnőtteknek szóló mesét befogadhassuk. Aki nem így tesz, az úgy jár, mint én, akinek - akaratom ellenére - a sok logikai ellentmondás bizony megzavarta a film élvezetét. Holott emlékszem, hogy tizenéves koromban kifejezetten tetszett ez a film. Akkor még elfogadóbb lehettem az ilyesmivel kapcsolatban.

Az egyik dolog, ami nekem nagyon ellentmondásosnak tűnt, az a filmbeli majmok viszonylag fejlett civilizációjának (és mondjuk ruházatának) ellentmondó, viszonylag kezdetleges - bár tagadhatatlanul izgalmas - építészeti stílus. Agysebészeti eljárásokat alkalmaznak, gépfegyvereik vannak, de a lakóingatlanok komfortfokozata láthatóan nem sokkal különbözik mondjuk egy mai állatkerti befogadóhelytől. Ezen az sem vátoztat, hogy az épületek formatervezését állítólag részben Gaudí ihlette. (ld. La Sagrada Familia) Sokkal inkább Frédi és Béni jut eszembe róluk.

Messze nem ez volt az egyetlen zavaró tényező. Mint, ahogy azt az Einstein-féle relativitás elmélet óta tudjuk, hogy fénysebességgel nem mehet olyan dolog, aminek tömege van, rögtön bevillan, amikor a film elején Taylor elmondja, hogy fénysebességre kapcsolja a hajtóműveket. Ennek csak azért van jelentősége, mert ugyancsak az Einstein-féle speciális relativitás-elmélet egy másik fontos következményén alapul az egész film alap-szituációja: nevezetesen az, hogy  a különböző sebességgel haladó dolgok számára különböző módon telik az idő. Ez tényleg így van, a filmnek ez a kiindulópontja tehát teljesen helyénvaló, pedig szerintem pont ez az a motívum, amire a legtöbb ember azt hiszi, hogy csak fantazmagória. Ha tehát valaha meg tudnánk közelíteni a fénysebességet (amit pontosan elérnünk az említett törvény szerint nem lehetséges), akkor valóban visszalassulás után azt tapasztalhatnánk, hogy akik nem utaztak velünk, azok megöregedtek, vagy már meg is haltak, függően az utazás hosszától. De mivel a fénysebességet mai technológiánkkal még csak megközelíteni sem tudjuk, csak olyan kísérletekkel tudtuk igazolni ezt a törvényt, mint amikor 1971-ben Boingekkel körberepülték a Földet. Az idődilatáció mértéke ilyen nagyságrendű sebességkülönbség esetén nanoszekundumban mérhető csak, nem pedig évszázadokban, mint a filmben. A fénysebesség kb. tizedét kellene elérni ahhoz, hogy jelentős idődilatáció jöjjön létre a Földi időhöz képest. Ismétlem, erre jelen technológiai fejlettségünk mellett nem vagyunk képesek.

A film felütése tehát ez: egy négytagú űrexpedíció hazafelé tart vissza a Földre. Az utat fénysebességgel teszik meg mélyaltatásban. A legénység azonban arra ébred, hogy űrhajójuk balesetet szenvedett, szerencséjükre egy tóba zuhantak, számításaik szerint a Földtől háromszáz fényévre egy ismeretlen bolygón... Rögtön a zuhanás után látjuk, hogy a mélyaltató gép meghibásodása miatt a legénység egyetlen női tagja nem élte túl ezt a hosszú utat. Sajnáltam, mert örültem volna több női szereplőnek. Lesz ugyan Nova (akit szerettem, őrá még visszatérek) rajta kívül a majmok között is csak egy beszélő női szereplő van. Ezzel ő a film egyetlen szöveges női karaktere, Nova ugyanis nem beszél.

• 
• 
• 
• 
• 

A huszadik századi sci-fi filmek mindegyikében meg kell küzdenünk azzal a vizuális anomáliával, hogy olyan technológiát vízionáltak, amelynek egy részét még ma sem sikerült elérnünk (ld csillagrendszerek közötti űrutazás), ezzel szemben viszont az űrhajó kezelőfelülete kizárólag nagy, színes villogó gombokból áll, ami már valójában akkor is túlhaladott volt, viszont kellőképpen fura, hogy fantasztikusnak tűnjön. Sehol egy klaviatúra, talán még monitor sincs. 

Először azt hiszik, hogy egyáltalán nincs élet a bolygón, majd kis járkálás után egyre több zöldet találnak, majd következik egy igen meglepő jelenet: a férfiak egy igen csábító paradicsomi szépségű tóra bukkannak, ami a tikkasztó meleg miatt nagyon is strandolásra csábítóan hat rájuk. És mivel a fiúk nem ide készültek, nincs náluk fürdőruha, ezért az űrhajósruhát ledobva, nudiznak egy jót. Ezt csak azért tartom említésre méltónak, mert néhány évvel ezelőtt nemcsak, hogy ezt, de még egy házasságon kívüli csókot sem igen lehetett mutatni a vásznon. Most meg a himbilimbi is kikukucskál egy-egy pillanatban. A férfi-meztelenség ellenére a film nem volt korhatáros (legalábbis a prűd Amerikában biztosan nem), és ezt teljesen normálisnak tartom egyébként, hiszen az "ártatlan" meztelenséggel az égvilágon semmi baj nincsen. A nudista strandról sem tiltják ki a gyerekeket. 

Végül az űrhajósok (fürdés közben) belebotlanak az első emberforma lényekbe. Azonnal látszik, hogy nem olyan emberek, mint amihez hozzá vannak szokva. "Többé-kevésbé emberszabásúak... de azt hiszem, mutánsok..." - mondja Taylor (Charlton Heston) kapitány látva a beszédképtelen, civilizálatlan hordát. Az eredeti terv szerint a horda nőtagjai is félmeztelenek lettek volna... na ezt viszont már nem engedélyezte a cenzor-bizottság... pedig én támogattam volna! Sőt, köztünk szólva, ha azt akarták sugallni a készítők, hogy az emberek gyakorlatilag állati szintre fejlődtek vissza, akkor minden ruhanemű csak összekuszája a képet, hiszen én egyetlen állatot sem ismerek, mely önszántából ruhát készít magának, csak azért, hogy elrejtse nem jellegét. 

A következő nagy flash akkor jön, amikor megjelennek a gorillák lóháton, akik úgy vadásznak ezekre az előemberekre, mint ahogy mi emberek az erdő vadjaira. Még fotókat is készítenek a trófeáról!

• 
• 
• 
• 
• 

Ha már a gorilláknál tartunk, hamar észrevesszük, hogy ez az emberszerűvé civilizálódott majomtársadalom több fajból áll: egészen pontosan vannak a gorillák, akik a nyers erő megtestesítői, ők végeznek minden fizikai jellegű munkát. Aztán vannak a csimpánzok, akik elsősorban tudományos területen vannak jelen. Végül az orángutánok, akik a vezető poziciókat töltik be. Az eredeti terv szerint lettek volna páviánok is, akik egy elnyomott, alacsonyabb rendű faj képviselői lettek volna. (Angolban sokkal egyértelműbb ennek az alapja, hiszen ott az emberszabású majomra külön szavuk van (ape), míg a páviánhoz hasonló majmok a monkey-k.

Ez az ötlet végül nem valósult meg, sőt egy helyen még az is elhangzik, hogy "már nincs faji megkülönböztetés". És itt nem az emberekre gondoltak, akiket viszont lenéznek, és így vélekednek róluk: "az ember nem szelidíthető, és alkalmatlan mindenre"... Nem térnek ki rá részletesen de valami olyasmi rejlik a múltban, hogy a csimpánzok lenézett faj lehetett a majomtársadalomban. 

És - ha már elérkeztünk a majmokhoz - mindenképpen említeni kell a számukra készült maszkokat. Mai szemmel már nem mondanám rájuk, hogy egetrengetően hihetőek/élethűek, de a hatvanas években nagyon is jól működtek ezek a maszkok. A színészek képesek voltak finom arcmozdulatokat megmutatni. Legalábbis a csimpánzok vagy az orángutánok. A statiszták sima, fejre húzható majomjelmezt kaptak ha nem volt olyan szerepük, ami igényelt volna mimikát, a főbb szereplőknek azonban hajnali öttől kb. három órát kellett a sminkszobában ülniük, hogy a több rétegben, és különleges eljárással készülő majom-maszkot felvigyék az arcukra. Akinek ez a profi maszk volt az arcán, az bizony egész nap ebben kellett, hogy legyen, mert ha egyszer lekerült az arcról, újabb 3 óra lett volna egy újat felépíteni. Szívószállal lehetett inni, és tükör segítségével enni. Sok színész még évek múlva is nehezményezte, hogy a étkeztetés részéről valakik nagyon viccesnek tartották, hogy állandóóan banánt is kombináltak a menübe...

• 
• 
• 
• 

Van olyan történet is, mely szerint a főszerepet játszó Charlton Hestont egyszer évekkel a forgatás után megszólította a Zirát játszó Kim Hunter valahol, és Heston nem tudta, hogy ki az, mert a forgatáson soha nem találkozott vele maszk nélkül. Ennek a sztorinak a valóságtartalmában azért nem vagyok száz százalékig biztos, mert Kim Hunternek azért nem ez volt az egyetlen filmje, és ha nem is szerepeltek másik közös filmben korábban, azért a Hollywoodi színészek valamennyire csak ismerték egymást... mindenesetre a történet jól hangik ettől függetlenül is...

• 
• 
• 
• 

John Chambers maszkmesteri munkája azért is volt perdöntően fontos a film szempontjából, mert az akkori technológiával kollégáinak nagy része valószínűleg elvérzett volna. Chambers állítólag akkoriban Hollywood legjobbja volt, de így is csak úgy finanszírozta a Fox a filmet, hogy előzetesen kb 8000 dollárt bocsájtott a mester rendelkezésére, hogy abból mutassa meg, milyen majom maszkokat tud kihozni belőle. Miután hónapokkal később megfelelő eredményt produkált Chambers, zöld utat kapott végül a project.

• 
• 
• 

És, ha már az előbb a faji megkülönböztetés szóba került: érdekes volt, hogy a különböző fajú majmok állítólag a szünetekben is önként elkülönültek egymástól. Aki gorillát játszott, az szívesebben töltötte a leállások allatti szabadidejét "fajtársaival". Ha tehát végignézett valaki a statiszta-menzán, azt látta, hogy gorillák a gorillákkal, csimpánzok a csimpánzokkal voltak inkább együtt... Ezek szerint tehát a történetben már megszűnt, a valós életben még működött a majmok között a faji elkülönülés...

Taylor a fent említett vadászat következtében a majmok fogságába kerül, és mivel a vadászat közben toroklövést kap, nem tud megszólalni, ezért a majmok eleinte nem veszik észre, hogy ő más mint a többi - általuk ismert - primitív ember. Egyedül az egyik csimpánz-nő veszi észre, - aki a sérülését kezeli, - hogy valami furcsa vele kapcsolatban.

• 
• 
• 
• 

Meg is ajándékozza az ekkor még mindig nem beszélő férfit egy nővel, akit Taylor el is nevez Novának. Jaj, ha ezt a tárgyiasító gesztust Gulyás Marci látná, biztos beindulna a cancel-gőzhenger a film utólagos megsemmisítéséért.. (sorry, ezt nem bírtam kihagyni) Szóval Taylor megkapja ezt a gyönyörű nőt, hogy kedvére játsszon vele, és ettől nekem is jobb kedvem lett, mert hát bevallom, mindig is nyomasztott, ha egy filmben nincsenek nők, és lehetőség szerint esztétikai szempontból is említésre méltó nők. Márpedig Nova (Linda Hamilton) ilyen. Nem beszél, viszont szinte kutyamód hűséges, kérés nélkül követi Taylort, a neki rendelt párt. Ennél több dramaturgiai szerepe nincsen, ettől függetlenül kellemesen szemet gyönyörködtető a jelenléte.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Aki azt hiszi, hogy a civilizált majom társadalomra és a primitívvé vált emberekre nem kapunk a film során ésszerű magyarázatot, az természetesen nagyot téved. Nem mondom, hogy tökéletesen logikus, de ha engedékenyek vagyunk, akkor elfogadható, és a legutolsó képsorokkal együtt még akár megdöbbentőként is hathat.

"Végül mégis csak megtették.. átkozott pokolfajzatok"

Anélkül, hogy lelőném, mire utal ez a Taylor szájából elhangzó kifakadás, azzal talán nem lövök le mindent, ha megjegyzem, hogy ez a magyarázat igencsak aktuális volt a hatvanas évek hidegháborús korszakában, de igencsak aktuális mostanában is... most például egy kisnövésű sunyi-képű degenerált diktátor jutott először az eszembe amikor az "átkozott pokolfajzat"-ot kiejti a száján Taylor...

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Nagyon sikeres lett az elkészült film, és a filmtörténelemben először komoly másodbevétele tett szert a stúdió azzal, hogy elkezdett mindenféle emléktárgyakat árulni a filmmel kapcsolatban... például kis majomfigurákat. Ez az a remek ötlet, melyet majd George Lucas átvesz, és magasabb szintre emel a Star Warssal kapcsolatban.

• 
• 
• 

A bevételek további növelése érdekében folytatásokat készítettek a filmhez. Ezeket nem láttam, vagy - ha láttam is belőlük régen - nem nyújtotttak maradandó élményt. Mindenesetre, ahogy olvasom, mind a négy folytatás kasszasiker lett a maga idejében. Említeni azonban nem szokás őket olyan szinten, mint mondjuk a Keresztapa vagy a Star Wars folytatásait, ahol némely esetben van, aki valamelyik folytatást még jobbnak is tartja az első filmnél...

A remake-ekkel kapcsolatban már nem tudok semmi pozitívumot mondani, bár nem láttam egyet sem. Annyit olvastam, hogy a Tim Burton féle 2001-es remake nagy bukta volt. Utána készült egy Apes-trilogy, ami talán vállalhatóbb volt... Szívesen olvasnék ezekről vagy az eredeti folytatásokról a kommentben olyanoktól akik látták valamelyiket.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Zárásul egy olyan dolog, ami talán sokaknak meglepő: A Majmok bolygója képregény a Marvelhez tartozik. 1974-1977 között kiadtak 29 részt, melyek részben az eredeti filmek képregényváltozatai voltak, részben az adott "univerzumhoz" tartozó további történetek. Egészen pontosan a Marvel által kiadott Curtis magazin részeként jelentek meg ezek a kiadványok ebben a néhány évben, aztán gondolom lejárt a Marvel szerződése, mert 2022-ben ugyanők újra megvették a jogokat, és azóta is jelentetnek meg képregényeket ebben az univerzumban. Íme néhány borító ez eredeti 70-es évekbeli amerikai Curtis magazintól.

• 
• 
• 
• 

Magyarország (MAFILM 1. stúdió, Groskopf), 106 perc, színes, magyar/angol

Rendező: Fábri Zoltán

A Pál utcai fiúkkal elvileg mindenki találkozott az általános iskola ötödik osztályában, hiszen a mai napig kötelező olvasmány. Jómagam is először olvastam, és csak évekkel később láttam moziban a filmet. Akkoriban nem úgy volt, mint most, hogy egy adott film a bemutatót követően néhány hét múlva eltűnik a mozik kínálatából (és megjelenik más plattformokon; DVD, streaming stb.), a nyolcvanas években a népszerűbb filmek időről időre megtalálhatóak voltak valamelyik mozi kínálatában, és sok esetben néhány év múlva a televízióban is bemutatásra kerültek.

Molnár Ferenc színdarabok szerzőjeként volt a legtermékenyebb. (Üvegcipő, Játék a kastélyban, A Testőr, Liliom... stb.)  Ami viszont szerintem mindenkinek előszőr jut róla az eszébe, az vitathatatlanul nem egy színdarab, (melyek többségében eygyébként vígjátékok voltak), hanem A Pál utcai fiúk.

A fenti mondatokhoz még annyit fűznék hozzá, hogy a kevésbé művelt fiatalság ma már akár hiheti azt is, hogy A Pál utca fiúk egy színpadi darab, hiszen a regény alapján készült musical annyira népszerű a fiatalok körében, hogy azon sem csodálkoznék, ha közülük ma már többen látták volna színházban, mint ahányan valóban elolvasták. Az is tény, hogy bár 2016-ban mutatták be a Vígszínházban, de ma is igen nehéz jegyet kapni rá.

Amerikai - magyar koprodukcióban jött létre ez a Fábri Zoltán által rendezett film. Aki ismeri valamennyire az amerikai fimvilágot, az tudja, hogy mivel odakint hozzá vannak szokva ahhoz, hogy gyakorlatilag belső gyártással (Hollywood) kiszolgálják magukat filmekkel, nincsenek különösebben hozzászokva, illetve rákényszerítve arra, hogy idegen nyelvű filmet nézzenek. Nem nagyon alakult ki náluk a szinkron-kultúra. (Bizonyos körökben egyébként máshol is vitatott a szinkron létjogosultsága. Van, akik szerint olyan mértékben módosítja az eredeti művet, hogy az már nem feltétlenól egyezik az eredeti rendezői szándékkal, ezért kerülendő. Én ezzel nem feltétlenül értek egyet, de az is igaz, hogy vannak olyan országok, - jellemzően azok, ahol az angol nyelv oktatása erős - ahol szintén nem jellemző a filmek szinkronizálása, szinte kizárólag feliratoznak)

Amerikában, ha egy filmben valaki idegen nyelven beszél, akkor esetleg feliratozzák, de egyáltalán nem szoktak hozzá ahhoz, hogy a vásznon a színésznek máshogy mozog a szája, mint ahogy a hang kijön belőle. De a feliratos filmekre viszont egész biztosan kevesebben vesznek jegyet odakint, tehát a legjobb, ha eredendően angolul készül a film. Így fordult elő, hogy a Pesten, magyar rendező által, magyar regény alapján készülő filmben a beszédes szerepeket angol gyerekek játszották. Csak ezzel a feltétellel jöhetett létre a koprodukció az amerikai stúdióval. Mi magyarok természetesen magyarra szinkronizálva láttuk a filmet, nem is tudok róla, hogy itthon forgalomba került volna olyan változat, mely eredeti angol nyelvű, magyar felirattal. Őszintén szólva nem is emlékszem, hogy gyerekkoromban feltűnt volna, hogy a srácok szája máshogy mozog, mint a hangjuk.

Mivel - ahogy említettem - az eredeti regény a mai napig kötelező olvasmány, ezért a sztori részleteibe nem mennék bele különösebben, csak annyit elevenítenék föl, hogy van a Pál utcai fiúk csapata, melynek vezetője Boka János, prominens tag továbbá az áruló Geréb Dezső, és az örök közlegény Nemecsek Ernő, akinek a nevét egy félreértés miatt megalázásul csupa kis betüvel írják... rajtuk kívül még jónéhány osztálytárs is tag, persze. Azért hívják őket Pál utcaiaknak, mert az említett utcában van egy "grund"-juk. Gyakorlatilag egy foghíjas telek, olyan melyekben 10-20 éve autóparkolókat alakítottak ki a belvárosban, később inkább bulikerteket, sörkerteket, manapság viszont kezdenek eltűnni, egyre inkább beépítik őket. Egyébként a Pál utcai grundnak is ez lesz a végső sorsa. Itt játszanak, fociznak a fiúk tanítás után. A klassz farakások, hordók és egyéb műtárgyak miatt szinte erődítmény hangulata is van a térnek. A fiúkban egyébként is láthatóan pezseg a militarista hajlam. Szegények 1907-ben nem sejthetik, hogy hamarosan két világégést is át kell vészelniük, vélhetően mindenkinek örökre elmegy majd a kedve a katonásditól. 

A grundra azonban egy másik csapat is pályázik: az Áts Feri által vezetett vörösingesek. Leírva még sehol nem láttam - bár nagyon nem is keresgéltem - de nem csodálkoznék, ha a vörösingesek alapvetően a kommunista szellemiséget képviselnék. Nem csak vörös ingjük miatt, hanem a csapat erőszakos, kisajátító szellemisége is erre enged következtetni. Gondoljunk csak a Pásztorokra, akik erejüknél fogva erőszakkal veszik el Nemecsekéktől az üveggolyókat (az alábbi képen a falnak támaszkodva)... 

... illetve ahogy a vörösingesek kinézik maguknak a grundot, és szintén erőszakkal kívánják rátenni a kezüket a helyre... igazi kommunista tempó.

A vörösinges Áts Feri egyébként is "ingoványos antihős" a szememben. - már ha ennek a kicsavart szóösszetételnek van bármi értelme is - hiszen nem tűri a gyengék bántalmazását, ezért példás büntetésben részesíti a két Pásztort, amikor tudomására jut, hogy elrabolták a kis Nemecsektől az üveggolyókat, mindezt úgy, hogy pár perccel azelőtt az ő parancsára dobták szegény kis srácot ruhástól  a fűvészkert hideg tavába... gyakorlatilag bűnrészessé válva annak pár nappal későbbi halálában. Itt jegyzem meg, hogy a huszadik század elején még elterjedt nézet volt, hogy egy "meghülés", mint például Nemecsek vízbe esése és dobása tüdőgyulladást okozhat. Nos ebben az esetben a finnek nyilván nem rohangálnának meztelenül ki a forró szaunáikból a jéghideg vízbe. Ma nagyjából tudjuk, hogy a tüdőgyulladást leginkább vírusok és baktériumok okozzák, nem a hideg.

Gyerekkoromban nem tudtam mit kezdeni azzal a névvel, hogy Füvészkert. Azért, mert ennek a szónak nem láttam semmi értelmét. Sőt meg voltam győződve, hogy helyesen Fűrészkert lenne, ahol nyilván fákat fűrészelnek méretre, csak régiesen kicsit raccsolva mondják Fűvészkertnek. Egy csomó szó volt, amit régiesen máhogy mondtak, nyilván ez is egy közülük, gondoltam... Mivel senki más nem szólt ezzel a dologgal kapcsolatban, így én is magamban tartottam.

Nos, a Füvészkert ma is működik, látogatható, a VIII. kerület Illés utca 25 alatt Magyarország első botanikus kertje.

A Pál utcai grund már a film forgatásakor sem létezett, akkorra már beépítették azt. Forgatási helyszínűl egy hasonló foghíj telket használtak a XIII. kerület Gogol utca és a Visegrádi utca sarkán. Érdekesség, hogy azt a telket is éppen beépíteni szándékoztak, a forgatást még megvárták, de a film utolsó jeleneteiben látható, ahogy a munkagépek megkezdik a munkálatokat.

Két olyan helyet szeretnék még az olvasó figyelmébe ajánlani, melyet érdemes személyesen is meglátogatnia az olvasónak, ha ezt a filmet (vagy a regényt, esetleg a musicalt) különösen a szívébe zárta:

Az egyik az Einstand szobor, mely az üveggolyók Pásztorok általi elrablását ábrázolja. A regénybeli helyszín a Nemzeti Múzeum kertje volt. A szoborcsoport viszont a VIII. ker Práter utca 11  előtt van. Lehet, hogy autentikusabb lett volna a múzeumkertben felállítani ezt a szoborcsoportot, de így is remek alkotás!

• 
• 
• 

A másik nagyon izgalmas project a GRUND, mely a VIII.ker Tömő utca 4-nél van. Egy olyan játszótér, mely a Pál utca grund hangulatát próbálja visszaadni, olyan farakás szerű mászókákkal melyek a filmben látható farakásokra hasonlítanak. 2007-ben, a regény megjelenésének századik évfordulójára adták át.

Magyarország (Magyar Televízió), 87 perc, színes, magyar

Rendező: Zsurzs Éva

Mintha a Várkonyi rendezte Jókai-filmek és a Tenkes kapitánya szerelemgyereke lenne ez az alkotás... Gyerekkoromban tetszettek a fentiek, de ma újranézve őket, szinte minden perc egy örökkévalóságnak tűnt. Ez hatványozottan igaz volt erre a filmre is, azzal a különbséggel, hogy gyerekkoromban ez a film valahogy elkerült engem, így most kellett szembesülnöm vele először. (A Tenkes kapitányáért amúgy kifejezetten rajongtam gyerekkoromban)

Legnagyobb meglepetésemre a korabeli sajtó sem bánt kesztyűs kézzel ezzel a tévéfilmmel, pedig mielőtt olvastam volna a következő Filmvilágos kritikát, meg voltam győződve róla, hogy az eltelt 56 év öregítette meg a filmet annyira, hogy nem sok örömöt találtam megtekintésében. A kritika azonban odáig megy, hogy nem tudja eldönteni, hogy a Jókai-filmek romantikáját utánozni próbálja-e a film, vagy inkább parodizálni. Semmiképpen nem mondható tehát, hogy finomkodott volna a kritikus, ettől függetlenül attól tartok, hogy nem paródia akart lenni. Egyszerűen arról van szó, hogy ez egy tévéfilm. És bár a rendszerváltás előtt általánosságban elmondható, hogy sokkal színvonalasabb tévéfilmeket készítettek a mostaniaknál, a tévéfilmek költségvetése azért mégiscsak elmaradt a Várkonyi-filmek különben is kimagasló költségvetésétől. 

Értéktelen kommersznek minősítette az említett kritikus a filmet (ezzel sem tudok vitatkozni), megjegyezve, hogy az értékes kommersznek igencsak meglenne a helye a filmkínálatban, eglsz pontosan úgy fogalmaz, hogy "a konfekció-ruhát is tisztességesen kell szabni!". 

 A 16. században vagyunk, a 150 éves török hódoltság idejében, a Balatontól délre. Oglu, aki Törökkopány agája (ő tehát a "koppányi aga" a címben) párbajban megöli a Benkő Gyula által játszott Babocsi Gáspárt. Nekem már önmagában fura látni, ahogy egy aga kiáll egy magyar uraság ellen szabályos kardpárbajra... Ne már...! Tisztelem Fekete Istvánt (a film alapját képező regény íróját), de ez nekem nagyon meredek...(ha tévednék, nyugodtan javítson ki hozzáértő történész) nem nagyon tudom elképzelni, hogy egy nyakunkon ülő aga leereszkedjen, és a magyar uraság párbaj-szabályai szerint döntsön el egy vitát... Ezt ugyanúgy nem tudom elképzelni, mint hogy mondjuk a szovjet megszállás alatt valaki feljelent egy szovjet katonai vezetőt és az mondjuk aláveti magát a magyar igazságszolgáltatásnak. Mindkettő teljesen nonszensz... De ezen lépünk túl...

Folytatva az elkezdett történetet: A párbajban elhalálozott Babocsai Gáspár fia, László - akit az őt alakító Benkő Gyula fia, Benkő Péter játszott (az alábbi képen középen, lovon) - kihívja a győztes agát egy évvel későbbre ugyancsak kard általi párbajra... Itt végleg engedjük el, hogy bármi realitást követeljünk a filmtől illetve a történettől. Lászlót eddig anyja próbálta eltanácsolni a kardforgatástól (és általában minden erőszakos dologtól), de az elkövetkező évet mégis arra szánja László, hogy elsajátítsa a vívás minden csínját-bínját.... Nem hiába! A revans összecsapáson meg is öli Oglut.

A haldokló agának még van annyi lélekjelenléte, hogy mindenét (beleértve lányát és minden kincsét) Lászlóra hagyja. (Itt már csak úsztam az árral...)... Nem akarok ennél mélyebben belemenni az amúgy is igen erőltettett történetbe. A lényeg, hogy megjelennek kapzsi vallon zsoldosok is, akiknek természetesen a kincsre fáj a foguk. Lászlo mind Dusmátát (az elhunyt aga lányát) mind a kincset próbálja védelmezni. Hogy ez mennyire sikerül, azt megtudja, aki megnézi a filmet!

Ahogy az ekkoriban megszokott volt, a film sok neves színészt felvonultatott: Tolnay Klári, Bessenyei Ferenc, Szirtes Ádám, Bodrogi Gyula... hogy csak a legismertebbeket említsem...

Amint a lenti újságcikk címében is olvasható, ez volt az első színes magyar tévéfilm. Éppen ezért furcsa, hogy a film bemutatója igazából moziban volt! Ennek magyaráztata végülis kézenfekvő. Bár fura és ekkoriban már szokatlan volt moziban a 4:3-as képarány (pedig a mozi hőskorában ez volt a standard!), viszont színes tévéadás ekkoriban még nem volt Magyarországon. Így tehát az a furcsa helyzet jött volna létre, hogy drága színes nyersanyaggal elkészítettek egy színes tévéfilmet, amit az említett okokból mindenki csak fekete-fehérben láthatott volna. Maga a színes tévéadás csak 1969 áprilisában volt először (ezt még meg lehetett volna várni a bemutatóval), de az Orion gyár első színes tévétjét (Colorion) meglehetősen drágán árulták, csak nagyon kevesen engedhették meg maguknak. 1974-től volt csak kapható az első megfizethető árú tévé Magyarországon. De ebben az évben is csak 50.000 család büszkélkedhetett színes tévével. Emlékeim szerint nekünk is csak néhány évvel később - valamikor a hetvenes évek vége felé - került a nappalinkba egy színes készülék.  1967-ben tehát még "filmszínház"-beli bemutató kellett ahhoz, hogy egy tévéfilmet színesben láthasson a közönség.

Magyarország (MAFILM - Stúdió I.), 106 perc, ff./színes, magyar

Rendező: Révész György

A mai Thália Színház (Nagymező utca 22-24.) épületében 1949-ben alapították meg az Ifjúsági Színházat, és 1952-ben hozzácsatolták kamaraszínházként a Paulay Ede u. 35. alatti Úttörő Színházat.. 1954-től Petőfi Színházzá és Jókai Színházzá keresztelték át a két műintézményt, fokozatosan megszüntetve azok ifjúsági jellegét. Az évtized vége felé a Petőfi főleg külföldi darabokat játszott, az annak kamara színházaként funkcionáló Jókai Színház pedig inkább magyarokat. (Remélem, eddig követhető volt...)

1960-ban a meglevő közös tárulat átkerült az addig kamaraként funkcionáló Jókaiba, és az új Petőfi egy teljesen modern koncepció alapján újjá szerveződött egy progresszív triumvirátus szellemi vezetése alatt:

Ungvári Tamás volt a vezető dramaturg, Szinetár Miklós a művészeti vezető, és Petrovics Emil a zenei vezető. Valami teljesen új típusú színház megvalósítását tűzték ki célul. Úgy sejtem, hogy ez az álom nem teljesen bontakozott ki, mivel 1962-ben Szinetárt már áthelyezték a Magyar Televízióhoz, és maga a Petőfi Színház pedig meg is szűnt 1964-ben. (A Nemzeti Színház működött itt két éven keresztül) Elég kusza sorsa volt tehát ennek a sínháznak, de most térjünk vissza az 1960-ban alapított progresszív Petőfi Színházhoz...

Olyan zenés színházat akart a fenti triumvirátus itt létrehozni, mely valami teljesen más, mint amit az utca túloldalán álló Operettszínház kínált (és többé kevésbé kínál ma is). Első bemutatójuk a Koldusopera volt, melyet tudomásom szerint korábban nem mutattak be Magyarországon. Közben azonban már egy saját zenés darab megvalósításán dolgoztak: a színház megbízásából Hubay Miklós író, Ránki György zeneszerző és Vas István költő megalkotta az Egy szerelem három éjszakája című musicalt. (A színházi előadás zenekarát Petrovics vezényelte)

Egészen pontosan musical tragedy-nek, azaz zenés drámának hívták az előadást, ahogy a zenei anyagból készült lemez borítóján is olvasható. (A hanglemezen Gábor Miklós narrációjával ültették történetbe az elhangzó dalokat). Ezt a darabot egyébként szokás az első magyar musicalnek nevezni. Jómagam bizonytalan vagyok az operett és a musical műfaji elhatárolásával kapcsolatban: véleményem szerint a tizenkilencedik század közepétől a huszadik százas első harmadáig írott könnyedebb dalműveket Európában operettnek hívták, Amerikában musicalnek. Később már Európában is musicalnek hívták az ezután írott hasonló műveket... (Ezzel nyilván az egészet a végletekig leegyszerűsítem, és sokan biztoss nem értenek velem egyet...) Ennyi, és nem sokkal több a különbség. Az más kérdés, hogy a zenei fejlődésben - mint általában a modernizációban - Amerika gyorsabban haladt, így náluk már jazz és egyéb könnyűzenei alapokra épültek a huszadik századi musicalek, amikor nálunk még ez messze nem volt divat. 

Vas Istvánról, a dalok/versek írójáról köztudott volt, hogy nagyon jó, vagy talán a legjobb barátja volt Radnóti Miklósnak. Vas túlélte a munkaszolgálatot, Radnóti sajnos nem. A történet központi figurája, Bálint (Tóth Benedek) valószínűleg kettejük személyiségéből lett összegyúrva. De azt mindenképpen megjegyezném, hogy Bálint alakja egyáltalán nem konkrétan Radnótit személyesíti meg, ahogy hibásan feltételezni láttam néhány helyen.

A második világháború vége felé járunk. Bálint katonai behívót kap. A részletekből nem derül ki pontosan, hogy munkaszolgálatról vagy sorkatonai behívóról van szó. Sárga csillag senkin nem látható a vagonban, és egyáltalán a filmben nem kerül elő a holocauszt. Kicsit el is vonatkoztat a történet a konkrét eseményektől, bármelyik háború bármelyik országában előfordulhat, hogy valakit behívnak katonai szolgálatra, annak akarata ellenére... a körülményekből, ahogy szállítják őket viszont akár arra is következtethetünk, hogy munkaszolgálatra viszik őket. Azért nem érdemel sok nyomozást a dolog, mert a történet szempontjából túl nagy jelentősége nincsen. Bálint a behívón szereplő napon végül megszökik a bevonulás elöl, három napig bujkál szerelmével, és másokkal, míg végül nem tudja elkerülni végzetét... Erről az utolsó három - bújkálva szabad, szerelmes - napról/és éjszakáról szól a történet.

Bálint szerelmét, Júliát a gyönyörű és érzékeny Venczel Vera játssza.

A történet több idősíkban játszódik, ami még nem tenné önmagában követhetetlenné a filmet, főleg, mivel a rendező segíti az időbeli orientációt azzal, hogy a jelenben - azaz a bevonult katonákat szállító vagonban - játszódó részek fekete-fehérek, a többi viszont színes. Menet közben rádöbbentem, hogy valószínűleg nem is az idősíkokat akarta megkülönböztetni a rendező a fekete fehér nyersanyag használatával, hanem talán a színek elvesztése a szabadság elvesztésének allegóriája volt... ugyanis miután találat éri a vonatot, és a történet visszatér Budapestre, már újra színesben látunk mindent, mint a korábbi jelenetekben...

A film színessel nyit, ugyanazzal a három karakterrel ("a három királyok"), akikkel majd zárni is fog... Sinkovits Imre, Latinovits Zoltán és Darvas Iván játssza azt a három katonát, akik végigbohóckodják a frontot. Saját bevallásuk szerint egy gránát "megnyomta" őket, attól bolondok... cserébe mindent túlélnek. Bálint, aki a végzetes vagonban megismerkedik velük, rájuk bízza utolsó versét, hogy ők - mivel mindent túlélnek - vigyék azt haza, és mondják el azt otthon őrá váró szerelmének. A "három királyok" természetesen teljesítik is Bálint kívánságát, legalábbis amennyire tőlük telik...

Ahogy írtam, nem az idősíkok váltogatása miatt volt számomra nagyon nehezen, - néha egyáltalán nem - követhető a történet, hanem azért, mert szinte lázálomszerűen keverednek benne valós szálak fantáziákkal, szimbolikus mozzanatokkal. És nem nagyon kapunk kulcsot azzal kapcsolatban, hogy mikor mit látunk ezek közül... Ezért bevallom, én sokszor elvesztem menet közben... és ez bevallom zavart a film élvezetében. (Bevallom, ugyanez a problémám volt a Pesti Színházban most futó színpadra vitellel is)

Nem is kezdem sorolni, hogy mennyi színészlegendát látunk a filmben, mert akiket véletlenül kihagynék, azok is ugyanolyan hatalmas nevek lennének, mint a többiek... Érdekességként inkább megemlítek valakit, aki nem színész, mégis meghökkenve fedeztem fel egy statiszta szerepben: Szörényi Levente látható az egyik énekes jelenetben.

Ha már a dalokról esik szó: majdnem mindenhol úgy emlegetik a darabot/filmet, hogy tele van "fülbemászó dalokkal"... Nos... ez valószínűleg ízlés kérdése, de nekem nem nagyon másztak a fülembe ezek a dalok, kivéve egyet, az viszont nagyon is! Gramofonról szólva szűrődik ki valamelyik lakásból egy esti jelenetben: Isten veled, Budapest, te édes! Ez valóban gyönyörű, van benne valami igen félelmetes, bizarr szépség. Benne van az a fájdalom, hogy úgy köszönünk el otthonunktól, hogy tudjuk, soha nem térhetünk vissza...

Ez a dal viszont pont nem a progresszívek közül való. Tulajdonképpen ez az egyetlen dal, melyet a Petőfi színházzal szemben, az Operettszínházban is előadhatnának úgy, hogy senki nem veszi észre, hogy nem egy hagyományos operettet hallgat.

Végezetül egy kérdés a kedves olvasóhoz. Valaki tudja esetleg, hogy a filmben (és az alábbi képen) látható tér (ahol Bálint valójában lakik) egy valóban létező tér-e, vagy esetleg a filmhez építették díszletnek? Annyira brutálisan embertelen hangulata van, hogy nem tudom elképzelni, hogy ilyen tér létezzen ma, de ha igen, akkor szívesen felkeresném, hogy szembesüljek annak valós nyomasztó voltával. Egyébként ilyen teret legfeljebb az ötvenes-hatvanas években tudok Budapesten lakóövezetben elképzelni, de még akkor is inkább valamilyen börtön vagy gyárépületet sejtet, mint lakóépületet... (Mekkorát tévedtem! - Köszönöm a megfejtést Kaszabának!)

Szovjetunió (Moszfilm), 78 perc, színes, orosz

Rendező: Georgij Kropacsov, Konsztantyin Jersov)

Gogol azonos című története alapján készült Szovehetunió első horror filmje. A Hammer Films babérjaira akartak törni, és azt kell mondanom, hogy semmivel nem lett gyengébb az eredmény, mint a brit studió horrorjai esetén.

Mindenképpen horrornak kell neveznünk ezt a filmet, ha műfaji besorolást szeretnénk válkasztani, de azt azért le kell szögeznünk, hogy manapság a Disney Channel családbarát filmnjei között is minden bizonnyal találunk ennél  félelmetesebbeket. Mi tagadás, eljárt felette az idő... Ha másfél órás rettegésre vágyunk, akkor keressünk valami mást. Ha viszont filmtörténeti kurriózum is érdekel minket, akkor jó választás lehet ez a film.

A kültéri jeleneteket Ukrajnában forgatták, Kijivtől északra, Csernyihivben. A beltéri jelenetek viszont a moszkvai Moszfilm stúdiójában forogtak.

• 
• 
• 

A film dialógusainak nagy része orosz, de az IMDB szerint ukrán mondatok is elhangzanak. Demonstratív módon (az aktuális helyzetben szimpátiámat kifejezendő) a fenti címben ukránul Вій-ként utaltam az eredeti címre, holott nyilvánvalóan oroszul is írhattam volna: Вий.

Az egyetemi félév végén a rektor hazabocsájtja a filozófia hallgatókat. Mi három barát útját követjük hazafelé. Ahogy beesteledik, próbálnak szállást találni. Egy vénasszony egyiküknek szállást ajánl, majd mielőtt az lehunyhatná szemét, a pajkos öreglány megkörnyékezi az ifjút. Itt jegyzem meg, hogy a vénasszonyt, - hogy még kellemetlenebb külsővel rendelkezzen - férfi színész játssza.

Az öregasszonyról hamar kiderül, hogy boszorkány. Seprűjével - és a fiatal filozófussal - repdes az ukrán éjszakában. Egészen addig, amig a magához térő fiú agyon nem üti... Az első fél óra még mesének is unalmas... de aztán elkezdődnek a bonyodalmak, amik valamennyire azért izgalmassá, de legalábbis érdekessé teszik a filmet. A fizikai bántalmazás után ugyanis az öregasszony gyönyörű fiatal lánnyá változik... de meghal...

Halála utolsó pillanataiban még el tudja mondani édesapjának a fiú nevét, és megkéri apját, hogy a fiú 3 éjjelen át imádkozzon érte. Természetesen a gazdag édesapa gondolkodás nélkül teljesíti az immár halott lánya utolsó kívánságát. Persze nem tudja, hogy mi az oka ennek a bizarr kérésnek, mindenesetre a vonakodó fiúnak vázolja két választási lehetőségét: Vagy teljesíti a lány utolsó kérését, és ezer aranyat kap jutalmul, vagy ha nem telejesíti, ezer korbácsütést kap, ami felér a halálos ítélettel...

És ez a három éjszaka, amit a fiú a sírban fekvő szépséges halott lánynal tölt egy félelmetes templomban, nos ez a film tulajdonképpeni csúcspontja. Itt a rendezők az általuk elérhető minden filmes trükköt felhasználtak, hogy a halálából éjszaka felkelő lányt minél félelmetesebbé varázsolják.

• 
• 
• 
• 
• 

És itt tényleg a filmes trükkük legszélesebb palettájára számíthatunk: Milyen ötletes például ez a vérré változó könnycsepp a halott lány arcán!

Legkedvesebb jelenetemről sajnos nem találtam ANIMGIF-et. Abban igen szellemesen, pantomimes megoldással érzékeltetik, ahogy a lány nem tud áthatolni a fiú által a földre krétával húzott körön. (Feltételezem, hogy ez a körrajzolás valami közismert boszorkányellenes trükk lehet.) Egyszerűen bájos az a jelenet. Ahogy bájos tulajdonléppen a többi is. Semmi olyan nincsen, ami egy 10-13 éves gyermek számára különösebben félelmetes lenne. 

Mellesleg, ha valakit ez a kérdés foglalkoztatott, nem tartom különösebben jelentősnek ahhoz, hogy ne mondjam el: Vij egy szörny, aki a tempolomi virasztás hanrmadik napján jelenik meg további szörnyek kíséretében....ő is inkább vicces, mint félelmetes. Hogy is ne nevetnénk ki egy olyan szörnyeteget, aki lelógó fülei miatt nem lát, csak akkor, ha szörny-kollégái felemelik azokat ...

 

Csehszlovákia (Barrandov), 92 perc, ff., cseh

Rendező: Jiří Menzel

Producer: Zdenek Oves

Az 1001-es lista első cseh új hullámos filmjénél rögtön megjegyzem, hogy akárcsak a francia új hullámnál, itt sem arról van szó, hogy valami egységes új stílus alakult volna ki. Egyszerűen előlépett egy új generáció, mely gyökeresen máshogy, más felfogással dolgozott, mint az őket megelőzők.

Csehszlovákiában a hatvanas évek első fele a reformok jegyében telt, és ez kedvezett a (közel) cenzúramentes filmkészítésnek. Mielőtt 1968-ban a ruszkik (és velük szégyen-szemre mi is) tankjainkkal bevonultunk, virágozni kezdett a filmművészet, amire a a világ közvéleménye is felkapta a fejét. E film esetében egy Oscar-díj is járt ennek elismeréséül! (Legjobb küldöldi filmként)

Jiří Menzel első nagyjátékfilmének forgatókönyvét Bohumil Hrabal első könyve alapján - az íróval szorosan együttműködve - írta.

• 
• 
• 

A film túlnyomó része egy poros kis Prága melletti vasútállomáson zajlik. A kisváros nevét azért érdemes megemlíteni (Lodenice), mert egy valódi, ma is működő állomás látható a filmben. Aki tehát adózni szeretne a film emlékének, akár meg is látogathatja a helyszínt, sőt ahogy a fenti képeken látható, még egy múzeumot is működtetnek a film rajongói számára.

Nagyon kedves kis film ez, még azzal együtt is, hogy a második világháború utolsó telében járunk. A film vége felé egész komoly szerep jut a náciknak, mégis azt mondanám, hogy ez nem egy háborús film, sokkal inkább éreztem a felnőtté válás (coming of age) egyik szépen sikerült ábrázolásának.

A film központi figurája Milos, aki szemünk  láttára szerel fel mint a vasútállomás újdonsült forgalmistája. Nem akármilyen élmény egy fiatalember számára, amikor először öltheti magára az egyenruhát. Hamar szerelembe is esik Másával a kalauzlánnyal. Milos férfivé válásának legkomolyabb akadálya, hogy első adandó alkalommal, amikor Másával közelebbi kapcsolatba kerülhetne, sajnos felsül az ágyban. Ezt leplezendő - jobb ötlet híján - úgy csinál, mintha ő nem akarná a dolgot, és az így keletkező félreértés bizony majdnem végzetessé válik a fiú életében. 

Amellett, hogy a felnőtté válás rögös útját követjük, természetesen megismerkedünk az állomás többi dolgozójával is. A kövér állomásfőnök például leginkább galambjaival foglalkozik, és persze irigykedve útálkozik, amikor kollégái szép és fiatal nőkkel töltik munkaidejük egy részét...

Kedvencem mindenképpen az alábbi képen is látható szemüveges Hubička volt (a magyarban átnevezték Tapicskára), aki rutinosan vitte ágyba az állomáson unatközó fiatal hölgyeket.

Neki köszönhető a film talán leginkább ikonikus jelenete is, ama bizonyos pecsételős, melyben a nemi hormonoktól magát visszafogni nem tudó távírász lány combját és fenekét pecsételi tele Hubička... A jelenet báját az okozza, hogy erotikája mellett még kedvesen vicces is. És akkor még nem beszéltünk kettejük rövid románcának utóéletéről, mely további vicces pillanatokat okoz a nézőnek.

Valószínűleg nem szánták viccesnek, nekem mégis nagyon humorosan hatott, amikor a nácikkal kollaboráló tanácsos időnként megjelent az állomáson, mindig egy Tatra 15/52-es modellel érkezett.

Ennek a gépkocsinak az volt a különlegessége, hogy sínen közlekedett! Amolyan fából vaskarika módjára. Direkt utánanéztem: ez a modell kifejezetten vasúti közlekedésre készült, olyan kerekei vannak, ami csak erre teszi alkalmassá. Összesen 58 példány készült belőle. Nem pontosan értem, hogy mi indokolja egy ilyen jármű létrehozását. A vasút lényege, hogy egy - alapvetően minden más szárazföldi járműnél nagyobb méretű - szerelvény a kötött pálya előnyeit hasznáva akadálymentesen közlekedhessen. Az autónak viszont nincsen szüksége ezekre az előnyökre, ezért nem nagyon találok indokot arra, hogy miért kényszerítjük erre a kötött pályára... Valószínűleg ez magyarázza, hogy ez a modell ilyen limitált példányszámban készült, és azóta sem láttam még ilyet vasúti síneken száguldozni. Egy kedves hozzáértő olvasó rávilágított, hogy milyen butaságokat írtam erről a járgányról. Aki az én sületlenségeim helyett komolyabb információt szeretne olvasni, annak javaslom, hogy a komment szekcióban keresgéljen, tényleg sok érdekes dolog van benne!

A film humora nem harsány, talán éppen emiatt olyan szerethető.. emellett valószínűsítem, hogy jónéhány fiatal, aki Milossal egy cipőben járt, ebből a filmből tanúlta meg, hogy az ejaculacio praecox (korai magömlés) kezelésére a legjobb, ha szex közben a focira gondol az ember, illetve mindenesetre javasolt az is, hogy az első  szexuális tapasztalatot egy nála idősebb, rutinosabb hölgytől szerezze az ifjú férfi....

• 
• 
• 
• 
•