1001 Film

... amit látnod kell, mielőtt meghalsz


482. Rosemary Gyermeke (Rosemary's Baby) - 1968

2024. március 28. 23:00 - moodPedro

mv5bmje3nze4nzkynl5bml5banbnxkftztgwntyyodgwnze_v1.jpgUSA (Paramount), 136 perc, Technicolor, angol

Rendező: Roman Polanski

Producer: William Castle, Dona Holloway

Sokat gondolkoztam azon, hogy milyen mélységig mehetek bele a történetbe anélkül, hogy elrontsam azok szórakozását, akik még csak ezután fogják megnézni ezt a filmet. Azért különösen nehéz a dolgom ez esetben, mert a film kb. harmadáig csak egyre nő és nő a feszültség, de halvány fogalmunk sincs, hogy hova vezet majd ez az egész. Aztán történik valami, amiről - ha nem beszélek, akkor tulajdonképpen alig van miről beszélni: egy fura szeánsz keretében megerőszakolja egy szörnyeteg a szerencsétlen, elkábított Rosemary-t. (Mia Farrow). Ezután már sejtünk valamit, hogy úgy nagyjából, hogy mi is történik Rosemary körül, de a teljes megfejtésre az utolsó percekig várnunk kell. A film úgy nyomasztó és félelmetes, hogy tulajdonképpen a horror műfajnak a gusztustalan és klasszikusan gyomorforgató (pld. kibelezős) eszközeitől teljesen távol tartja magát. Úgy félelmetes, hogy végig attól félünk amit nem látunk. Pontosabban semmi olyat nincs a színen, amitől félnünk kellene. És a nem látható sokkal félelmetesebb tud lenni sokszor, mint a látható. Mert amit nem látunk, oda hajlamosak vagyunk a képzeletünk által alkotott legfélelmetesebbet elképzelni.

A filmben ennek legszebb példája, amikor Rosemary láthatóan valami iszonyatos dolgot lát... nos azt mi sosem látjuk meg. Ez akár frusztrálónak is tűnhet, mégis hálás vagyok, hogy nem láttuk, mert bármi amit mutattak volna, gagyi lett volna ahhoz képest, ahogy elképzelem...

giphy_8.gif

Egy fiatal pár: Rosemary Woodhouse (Mia Farrow) és színész férje, Guy Woodhouse (John Cassavetes) beköltözik egy különös Manhattani társasházba. Mindezt annak köszönhetik, hogy a férfi egyik színész kollégája minden előzmény nélkül megvakul (mint mindennek, ennek is jelentősége lesz), így az eredetileg neki szánt szerepet Guy kapja meg, és az ezzel járó magas gázsi miatt megengedhetik maguknak, hogy ebbe az egyébként igen drága apartmanba költözzenek.

Itt mindjárt két dologra is felhívom a figyelmet: Az egyik, hogy az igen drága apartman-ház különösen híres Manhattanben, úgy hívják, hogy Dakota-ház, a Central Park nyugati oldalán helyezkedik el (upper West side). Nagyon sok híres lakója volt, csak néhányat említek most: Paul Simon, Judy Garland, Leonard Bernstein, és talán aki miatt a legtöbbet lehetett hallani a ház nevét: John Lennon. Nem csak azért, mert itt lakott, hanem azért, mert ennek a háznak a kapujában is lőtték le. (Az alábbiak közül az utolsó kép nem a film készítésének idején készült, viszont jól látható rajta maga az épület)

A filmben ügyes technikai trükkökkel úgy fényképezték a házat, hogy kifejezetten félelmetesnek tűnjön. A belső terek viszont már nem voltak elég komorak a rendezői elképzeléshez, a lakók meg egyébként sem járultak hozzá, hogy az épületben forgassanak, így minden, ami elvileg az épületben játszódik, valójában stúdióban forgott.

Nagyon izgalmas ez az apartman. Amolyan klasszikus angolos belső, ahol minden fával van burkolva, és emiatt kissé áttekinthetetlen. Bárhol lapulhat valami beépített szekrény, valami kamra, esetleg kis rekesz... vagy éppen titkos ajtó ami ki tudja, hova vezet...

A másik dolog, amire fel akartam hívni a figyelmet, hogy John Cassavetes volt a sorrendben ezt megelőző Arcok (1968) című film rendezője. Ő maga egész más stílusban képzelte el a filmművészetben követendő irányt. Nála a jó színész van a középpontban, hatalmas szabadsággal, és a technika (operatőr, hangmérnök) feladata, hogy lekövesse az improvizáló színészeket. Ez egy érdekes hozzáállás, ám tévedés, ha valaki azt gondolja, hogy ez az egyetlen járható út. Márpedig az hírlik, hogy emiatt a felfogása miatt Cassavetes-nek nagyon sok vitája volt a film perfekcionista rendezőjével, Polanskival, aki viszont pontosan azt akarta látni a vásznon, amit ő elképzelt, a színészi improvizációnak nem sok teret engedve. Cassavetes azért vállalta az ilyen szerepeket, hogy az abból befolyó gázsival finanszírozni tudja a közönség által jóval kevésbé látogatott saját filmjeit. Ha Polanskit szó szerint akarom idézni, akkor Cassavetes "was a pain in the ass"... ami nagyon finoman fordítva "púp volt a hátán"-t jelent... Cassavetes ettől függetlenül nagyon jó ebben a szerepben is, mint úgy általában is. 

Na, de a film nagy meglepetése számomra Mia Farrow volt. Woody Allen két hosszan tartó, színésznővel folytatott kapcsolatáról is tudtam (érdekes módon ezek egyike sem tartozik volt vagy jelenlegi feleségei közé): Mia Farrow és Diane Keaton. Diane Keatont rengeteg filmben láttam, Farrow viszont eddig vagy elkerült engem, vagy - ha láttam is - nem volt olyan jelentős, hogy észrevegyem. Most viszont - bevallom- beleszerettem...!

1ba3436bb6e13397aedd0e9a928cdfa9.gif

Hát nem ártatlanul gyönyörű!? És ezt az ártatlanságot akkor sem veszti el, amikor a film 12. percében meztelenre vetkőzik, hogy férjével szerelmeskedjen az új - még bebútorozatlan - lakásban. 

rosemarys-baby_lq4saz_1.jpg

Nem csak ez a jelenet tartalmaz meztelenséget, több is, például a poszt elején már említett erőszak - ugyancsak - Rosemaryn, ami akkor is jelentős, ha tudomásom szerint a jelenet nagy részében dublőr alakította a meztelen lányt. (De nem minden szögből!)

Az még a kisebbik dolog, hogy Mia Farrow szigorú katolikus neveltetésben részesült, és pár évvel a forgatás előtt még zárdába tervezett költözni... Ami miatt különösen meglepett ez a nyíltság, mert a szigorú erkölcsiséget diktáló Hollywoodi öncenzúrát (leánykori nevén Hayes-kódex) pont 1968-ban törölték el, helyette korhatár besorolást vezettek be. A Hayes-kódex idején, amikor gyakorlatilag a felnőtteknek szánt filmek is olyan szigorú cenzúrát kaptak, hogy akár gyerekek is megnézhették, még egy házasságon kívüli csók sem csattanhatott el, sőt off-screen (azaz képen nem látható, csak másból kiderülő) meztelenség sem kerülhetett a filmbe. Ezek után itt most két színész fogja magát, és a kamera előtt meztelenre vetkőznek, és szerelmeskednek.

Na azt azért elmondom, hogy semmi profán nincs ebben a jelenetben, nehéz annál ízlésesebben meztelenséget ábrázolni, mint ahogy Polanski tette ebben a filmben.

Az alábbi backstage képeken Polanski látható (legtöbb esetben a stáb és a színészek gyűrűjében egy-egy jelenet megtervezése közben)

Ahhoz képest, hogy a film első számú felfedezettje számomra Mia Farrow, ahogy olvasom majdnem visszamondta a szerepet. Akkori férje (Frank Sinatra) ugyanis megpróbálta lebeszélni őt a filmről. Házasságuk válságban volt, és valamiért nagyon nem akarta, hogy Farrow megcsinálja ezt a forgatást. Amikor a színésznő le akarta mondani a filmet, Robert Evans, a Paramount egyik vezetője elbeszélgetett vele, és biztosította, hogy ha megcsinálja a filmet, akkor senki nem fogja megmenteni attól, hogy Oscar díjat kapjon ezért a szerepért. Valószínűleg ez az érv volt, ami miatt Mia úgy döntött, hogy inkább bukja Sinatrát, mint az Oscart. Szerintem Mia jó döntést hozott!

Nélküle ugyanis biztos, hogy valami egészen más lett volna ez a film. Mi - nézők - biztosan nyertünk vele, még akkor is, ha ő végül bukta mind a kettőt. Sinatra ugyanis azonnal benyújtotta a váló-keresetet, a film után pedig Farrow-t még csak nem is jelölték Oscarra... döbbenet! ... Persze, ha jobban belegondolunk... attól az Akadémiától, melynek olyan tagjai vannak, mint mondjuk Will Smith, akinek élete legerősebb pillanata az volt, hogy egy rossz poénért egy hatalmasat lekevert szegény Chris Rocknak... hát attól az Akadémiától azért ne várjunk túl sokat...

Ettől föggetlenül azért két Oscart így is sikerült bezsebelnie a filmnek:

Az egyik díjazott Ruth Gordon volt, mint legjobb női mellékszereplő - megérdemelten! A mindig túlrúzsozott, és alapjába véve is túlsminkelt, de azért egyben mindig olyan nett nénike, akinek mindenkihez van egy-egy jó szava, mindig segíteni akar mindenkinek, és senkiben fel sem merülne, hogy... (na de ezt már nem mondhatom el...)

A másik Oscart pedig maga a rendező Polanski kapta a film forgatókönyvének megírásáért. Nem eredeti forgatókönyv volt, ugyanis egy Ira Levin regény alapján készült. Ráadásul állítólag nagyon hű is maradt az eredeti történethez. Olyan kis részleteket is beleírt a filmbe, mint például azt, hogy Rosemary valahol a történet fele környékén egyszer egy váratlan ötlettől vezérelve levágatja haját egészen rövidre. (érdekes módon ettől semmivel nem lett kevésbé bájos) Amikor férje ezért a váratlan tettéért kérdőre vonja, azzal védekezik, hogy ez az új divat: Vidal Sassoon frizura. Sassoon-ról nekem mindig a kilencvenes években futó Vidal Sassoon Wash&Go reklámok jutnak eszembe, de a hatvanas évek végén még sztár-fodrászként csengett igen jól a neve. 

Annyira Sassoon volt ez a frizura, hogy néhány backstage fotón látszik, hogy tényleg maga a mesterfodrász vágta le Mia haját s forgatás során:

rosemarys-baby_mvrlgl.jpg

A Polanski által készített forgatókönyvből közel 4 órányi anyag állt össze, ami nyilvánvalóan túl hosszú volt. A rendező azonban nem tudta eldönteni, hogy melyik ujját harapja le, így állítólag teljes egészében a vágóra hagyta, hogy mely részeket dobja ki a filmből. A vágóval (Sam O'Steen) kapcsolatban még annyit megjegyeznék, hogy 1976-ban forgatott egy tévés folytatást ennek a filmnek, egész más szereplőkkel Look What's Happened to Rosemary's Baby címmel, ami állítólag akkora bukta lett, hogy soha többé nem mutatták be az adott tv-csatornán, IMDB-n is 3-hoz közeli pontjával igencsak rettenetesen leszerepelt.

Egyik kedvenc jelenetem a filmből a telefon-fülkés jelenet. Talán az egyik legfeszültebb, részben a bezártság miatt, részben egy ügyes - ma már sokak által kicsit elkoptatott - megoldás miatt, melynek kulcsa az a két őszes férfi, akik a harmadik kép előterében láthatóak. (Ezt nyilván az érti csak, aki látta a filmet) A szakállas a film egyik fontos szereplője, a szülész-orvos, a másik őszhajú viszont csak statiszta szerepet játszik ebben a jelenetben, nem mellesleg ő a film egyik producere: William Castle.

Végezetül érdemes még kitérni arra a pazar főcímzenére, melyet Mia Farrow énekel: egy altató. Gyönyörű, megnyugtató dallam. Csecsemőként biztos megnyugodnék, ha ezt énekelné nekem valaki. De ezzel a kísérettel szinte kiráz a hideg. Nem tudom egyértelműen megmagyarázni, hogy mitől ilyen borzongató a végeredmény... 

Polanskitól láttunk már remek horrort Iszonyat (1965), és láttunk számomra kissé infantilis vámpírfilmet: Vámpírok Bálja (1967)... Erre a filmre talán azt mondanám, hogy a kettőből összeturmixolt valamit, és ez a keverék valami fenomenális dolog lett. Két óránál hosszabb játékidejében nem emlékszem üresjáratra, vagy unalmas részekre. Végig csak nőttön nő a feszültség, és a végén sikerül stílusosan lezárni anélkül, hogy valami butasággal, gagyival próbálná kiszúrni a szemünket. Ami azért jelentős dolog, mert a történet leírva nem egy zseniális alkotás, de ahogy Polanski megoldotta, az viszont az.

mv5bnju5ymyzyzgtmjkxms00yzvilthimzetmtuxowy4n2q0owzmxkeyxkfqcgdeqxvymzm4mjm0nzg_v1.jpg

1 komment

473. Vámpírok Bálja (Dance of the Vampires) - 1967

2023. július 28. 23:39 - moodPedro

mv5bode2mme2mwetymyyys00nmywlwe0ytetmzg4mmy4yjazmwjjxkeyxkfqcgdeqxvymdm0nzcxmq_v1_1.jpgUSA (Cadre Films, Filmways Pictures), 124 perc, Metrocolor, angol

Rendező: Roman Polanski

Producer: Gene Gutowski

Nagy marhaság az egész - mondaná Géza barátom, és nem tudnék vitatkozni vele. Vámpírokkal való ijesztgetése egy pillanatig sem vehető komolyan - persze magát sem veszi komolyan a film, mégis leginkább azokra a brit Hammer Film Production filmjekre emlékeztet, melyek többé-kevésbé megpróbálták "véresen" komolyan venni magukat: Dracula, Frankenstein és még ki tudja hány szörnnyel próbálták rémisztgetni az ötvenes-, hatvanas- és a korai hetvenes évek borzongásra vágyó közönségét.

Ha valaki megnézi Polanski korábbi 1001-es listán szereplő filmjét, az Iszonyatot (1965) és emezt, anélkül, hogy tudná, ki a filmek rendezője, szerintem senki nem mondaná meg, hogy mindkettő Polanski alkotása. Stílusában és szinte minden más tulajdonságában is teljesen eltérnek egymástól. (Ezt a különbözőséget persze egyáltalán nem negatívumként említem.)

mv5bngrlmtfhotqtnjkxzi00zdywltk1odatymzhnje4mwe0yjfixkeyxkfqcgdeqxvymjuyndk2odc_v1.jpg

Ez volt egyébként Polanski első amerikai gyártású filmje, attól függetlenül, hogy a külső jeleneteket Olaszországban, a belső stúdiófelvételeket pedig Angliában vettél fel.

Eme film kapcsán mindenképpen ki szeretnék térni a gyönyörű Sharaon Tate-re, leginkább azért, mert más alkalmam valószínűleg nem lesz rá, hiszen két ével ezután a film után, - nyolc és fél hónapos terhesen, már Polanski feleségeként - a Charles Manson-féle hippibanda három tagja által elkövetett eszement, véres és  teljesen értelmetlen gyilkosság áldozatává válik. (Mindössze 26 évesen!)

Polanski és Tate még Londonban ismerkedett össze egy szórakozóhelyen. Azt mondják, hogy eleinte nem volt különösebb szimpátia közöttük. Nem is ő választotta ki erre a szerepre Tate-et, hanem a film executive producere, Martin Ransohoff javasolta őt, és ezt a javaslatot Polanski a próbafelvétel alapján el is fogadta.

Bár Tate háta mögött ekkor már volt egy viszonylag komolyabb szerep az előző évből, mégis kimondottan tapasztalatlannak számított, Polanski nem különösebben méltatta figyelemre a forgatás első időszakában. Viszont a történet szerint Polanski és közte (ezúttal Polanski is szerepel a filmben) szerelmi szál szövődik, és talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy a valóságban is elindult valami kettejük között. 

Tate egyébként már 6 hónaposan szépségversenyt nyert (micsoda hülyeség!) - aztán 16 évesen egy másikat is megnyert. Majd 17 évesen, amikor családjával éppen Olaszországban élt, az amerikai katonáknak szóló - Stars and Stripes című - magazin címlapjára került az alábbi képpel. 

tatestarsandstripes.jpg

Egyszóval benne volt a levegőben, hogy - ha nem más miatt, hát - szépsége miatt világhíres lesz előbb utóbb. Hogy színészileg mennyire volt tehetséges... nos az ebből a filmből nemigen derült ki, ez a szerep nem is nagyon adott teret különösebb tehetség megvillantására...9e19d55b28d7147e82d8fdbfd184e8b2.jpg

A film eredetileg Dance of the Vampires néven született, ám az USA-ban és tudomásom szerint Nagy-Britanniában is Polanski legnagyobb megrökönyödésére átkeresztelték The Fearless Vampire Killers-re, amiből én arra merek következtetni, hogy a forgalmazók a Hammer Films-féle szenzációhajhász reklámozást erőltette, ami az alábbi poszter stílusán is látszik, mely pontosan a már említett korábbi horror-filmek megjelenését utánozza. A magyarított cím (Vámpírok Bálja) viszont az eredeti, Polanski-féle névadáshoz alkalmazkodik. 

mv5byzrjodblztqtmwjkmi00ymqylwe5ztitnzzlyjdjm2yyzwqyxkeyxkfqcgdeqxvynjc0mzmznja_v1_1.jpg

A történet szerint egy denevér-szakértő (!) - Abrosius professzor - és ifjú tanítványa, a Polanski által játszott Alfred vámpírok felkutatásába kezdenek. A film elején szánjukon, átfagyva  megérkeznek egy hegyi fogadóba, ahol megtalálják a vámpírok első nyomait. (pld. a plafonról fürtökben lógó fokhagyma, melyről mindenki tudja, hogy a vámpírok távoltartásának egyik hatékony módja) A helybéliek persze próbálják tagadni, hogy a környéken vámpírok tanyáznának, professzorunkat azonban nem ejtették a fejére, kibérelnek egy szobát a fogadóban, és megkezdődik a vicces kalamajka.

Hamarosan megtudjuk, hogy hőseink sejtése nem volt alaptalan. A közeli kastélyban egy Krolock nevű gróf él, aki bizony valóban vámpírként tengeti életét, és bizony a fogadót fenntartó család tagjai is kezdenek eltünedezni, majd vámpírként újra megjelenni. Ne számítsunk semmi világmegváltó ötletre, a már évtizedekkel ezelöttről ismert vámpíros sablonokat látjuk viszont, ezúttal azonban humoros köntösbe, és némi pajzánságba csomagolva. 

A fogadós - Tate által alakított - lánya (aki a filmben vörös parókát visel, nem tudom, miért...) például legszívesebben éjjel-nappal habfürdőzne. A fogadós pedig vagy a szőke cselédlányra nyomul, vagy mázsásra hízott, kövér felesége elöl menekül. 

the-fearless-vampire-killers_oiufnn_1.jpg

Valószínűleg nagyobb fokú élményt nyújt ez a film azoknak, akik töviről-hegyire ismerik a már említett Hammer Filmeket és hozzájuk hasonló exploitation-horror filmeket. Állítólag nagyon sok visszautalás van azokban látható kultikus jelenetekre. Ezek a filmek azonban abban a korban voltak igazán nézettek, ma már jórészt csak a kult filmeket kedvelők körében népszerűek, és a komolyabb borzongásra vágyók számára már az eredeti filmek is inkább  viccesek, önmaguk paródiái.

A záró jelenetre hívnám még fel a figyelmet, a tulajdonképpeni vámpírok báljára, mely szinte minden komolyabb dramaturgiai előzmény nélkül érkezik, talán azért, hogy egy látványos nagyjelenetbe eszkalálódjon az egész őrület... Itt volt egy olyan momentum, amire felkaptam a fejemet: nevezetesen amikor igazolódni látszott, hogy a vámpírok valóban nem látszódnak a tükörben. A nagy báljelenet során egyszer csak egy tükörhöz érkezik a kamera, ahol lebuknak a professzorék a vámpírok előtt, hiszen mi magunk is látjuk, hogy a nagy társaságból egyedül ők látszanak a tükörben, azaz mindenki láthatta, hogy ők nem tartoznak a vámpírok társaságába, csak kívülállóként férkőztek közéjük.

A rendező ehhez állítólag felépítette a bálterem tükörképét a "tükör" túloldalára, és abban táncoltak Polanskiék hárman, míg a vámpírok és Polanskiékat helyettesítő három statiszta táncolt a "tükör" ezen oldalán.

miorror.jpg

Végezetül had említsem meg, hogy a film harmincéves évfordulóján Bécsben - ugyancsak Polanski rendezésében - musical formájában újjá született a történet, mely idővel világszerte egyre több színházat meghóditott. Zeneszerzőnek Polanski azt a Jim Steinmant kérte fel, aki korábban Meat Loaf és Bonnie Tyler dalait is szerezte. A musical fő zenei motívuma, (és talán legütősebb dala) a korábban Bonnie Tyler által énekelt hatalmas sláger, a Total Eclipse of the Heart.

Itthon jelenleg is megtekinthető évente néhány alkalommal a Pesti Magyar Színházban. 

the-fearless-vampire-killers_rb0wjr.jpg

Szólj hozzá!

441. Iszonyat (Repulsion) - 1965

2022. április 23. 22:05 - moodPedro

repulsion_0e2189d1.jpgNagy-Britannia (Compton), 104 perc, ff., angol

Rendező: Roman Polanski

Producer: Gene Gutowski, Michael Klinger, Robert Sterne, Tony Tenser, Sam Waynberg

Mivel Polanskival most találkozunk először az 1001-es listán haladva, néhány szót érdemes ejteni a rendező eseménytelennek nem mondható életéről: 1933-ban Párizsban született lengyel zsidó szülőktől. Szinte a lehető legrosszabb ütemérzékkel a család 1937-ben hazaköltözött Lengyelországba, hogy hamarosan a Krakkói gettóba zárva találják magukat. Roman édesanyját koncentrációs táborban ölték meg, de Roman elszökött a gettóból és lengyeleknél bujkálva túlélte a borzalmakat.

Fiatalon, 14 évesen már színházban szerepelt, 21 évesen pedig Andrzej Wajdától kapott jelentős filmszerepet. Ugyanekkor felvételt nyert a Lódzi filmművészeti főiskolára, melynek elvégzése után filmeket rendezett.

Első filmje, a Kés a Vízben nemzetközileg is sikeres volt, ami megnyitotta előtte a külföldi filmkészítés lehetőségét. Így második filmjét, az angol nyelvű Iszonyatot már Londonban forgatta. De az Egyesült Királyságban sem ragadt le túl sokáig, pár év múlva már Hollywoodban forgatott. És itt érte a következő brutális csapás: egy elmebeteg banda (ki ne hallott volna a Mansonékról?) megölte 8 hónapos terhes feleségét, Sharon Tate-et. Nem tudom, hogy három ilyen veszteséget (fiatal édesanya, feleség és megszületendő gyermek) hogy lehet épp ésszel elviselni. Hogy ez vezetett-e életének harmadik súlyos terhet ráakasztó mérföldkövéhez, azt legfeljebb pszichológusok tudják megmondani. Mindenesetre, 1977-től életére súlyos árnyékként nehezül, hogy az Egyesült Államokban egy 13 éves lánnyal való szexuális együttlét miatt hosszú börtönévek várnak rá, ami miatt gyakorlatilag megszökött az országból, és az igazságszolgáltatás messzire érő keze azóta is fenyegetően kapkod utána. Eme poszt írásának pillanatában Polanski 88 éves, és csak olyan országokba teszi be a lábát, melyről feltételezhető, hogy nem adja ki az Egyesült Államoknak.

Az alábbi képen Polanski látható a később meggyilkolt Sharon Tate-tel.

20160106intim-roman-polanski-sharon-tate3.jpg

De térjünk vissza a hatvanas évekbe! Polanski, és írótársa Gérard Brach azzal a tervvel készültek neki ennek a filmnek, hogy ezzel majd kellő közönségsikert, - és így elég pénzt - szereznek egy másik, vélhetően kevésbé jól eladható filmjükhöz, a Zsákutcához. Csalódást keltett azonban, hogy sem az amerikai Paramount Picturesnek, sem a szigetországi British Lionnek nem kellett ez a film, valószínűleg a túlságosan merész ábrázolás miatt. Végül a kisebb kaliberű Compton Pictures állt a film mögé produkciós cégként. Itt jegyzem meg, hogy az általam túlzott merészség nem tartalmaz explicit meztelenséget, viszont hallható egy női orgazmus, többször is látható nemi erőszak, és véres gyilkosság, bár azt le kell szögeznünk, hogy Polanski nagyon vigyázott arra, hogy semmit se toljon bele az arcunkba! Gyakorlatilag egyszer sem mutat olyan jelenetet,  ahol egy érzékenyebb lelkületű embernek el kellene kapnia a tekintetét ijedtség vagy undor miatt.

repulsion_11a446.jpg

Carole (Catherine Deneuve) egy belga manikűröslány, aki nővérével él egy Londoni apartmanban. Kicsit furcsán viselkedik, a férfiakkal finoman szólva is távolságtartó. Van ugyan egy udvarlója, de kapcsolatukban valami láthatóan nem stimmel....

Ebben a filmben jelenik meg először Polanskinál a az angyal-démon nő figurája, és Deneuve tökéletes választás volt ehhez. (Deneuve a Cherbourgi esernyőkkel ekkor már nemzetközileg is ismert volt) Rejtélyes szépsége és igen visszafogott színészi játéka elég titokzatossá teszi ahhoz, hogy a két véglet (angyal - démon) jól megférjen egymás mellett. Sőt, talán pont emiatt a visszafogottság miatt működik igazán!

A film első negyven percében csak azt látjuk, hogy valami nincs rendben. Carole mintha csak megtűrt lakó lenne nővére albérletében, akit annak pasija is gyakorlatilag semmibe vesz. (Pld a férfi állandóan Carole fogmosó poharában hagyja saját fogkeféjét és borotváját) Carole álmatlanul hallgatja végig éjszakánként a nővére szobájából átszűrődő szeretkezés egyre hangosodó zaját...

repulsion_lahqra.jpg

Aztán a 40. perc környékén a nővér és annak szeretője elutazik, így Carole magára marad az apartmanban. És itt elkezd szétcsúszni minden Carole körül. Szinte látjuk ahogy hasadozik az elméje (ahogy a mienk is szinte), mivel néha kívülről látjuk a dolgokat, néha viszont Carole szemszögéből, és ahogy az az elmebetegekre jellemző, nem mindig tudjuk eldönteni, hogy éppen a valóságot látjuk, vagy Carole képzelődését... ahogy a falak repedeznek... ahogy a semmiből előkerülő idegen férfiak megerőszakolják a fiatal nőt...

Polanski nem csak a valóság és a képzelet keverésével zavar össze minket, de a látvány és a hang disszonanciájával is játszik: van amikor az erőszakot átélő nő sikít, de mi csak a falióra monoton tik-takolását halljuk, illetve van, hogy halljuk a sikítást, de Carole szája mozdulatlan, zárt...

A végkifejletbe nem megyek bele, de elmondhatom, hogy a  film címe önmagáért beszél...

Deneuve titokzatos szépsége mellett nehéz szó nélkül elmenni. Nyilván emiatt lett többek között a Chanel parfüm egyik reklámarca is.

Biztos vagyok benne, hogy még sok filmben fogunk vele találkozni az 1001-es lista filmjeinek megtekintése során

1 komment
süti beállítások módosítása