1001 Film

... amit látnod kell, mielőtt meghalsz


370. A Kilátóterasz (La Jetée) - 1961

2020. szeptember 05. 15:53 - moodPedro

mv5bntzhmtdmytatodjjzs00ymqzlwe5ymetmtfmngjlywvhzjc0xkeyxkfqcgdeqxvyntc1ndm0ndu_v1_sy1000_cr0_0_713_1000_al.jpgFranciaország (Argos), 28 perc, ff., francia

Rendező: Chris Marker

Producer: Anatole Dauman

A lista előző filmje, a Tavaly Marienbadban című francia film megkérdőjelezte a hagyományos filmkészítés szinte minden alapvetését, leginkább a történetmesélés tekintetében, ami konkrétan azt jelentette, hogy nem volt történet, pontosabban nem volt egy biztos lábakon álló történet. Sosem tudtuk éppen melyik idősíkban illetve pontosan hol vagyunk, és amit látunk az a valóság-e vagy csak egy álom.

A Kilátóterasz rátesz erre egy lapáttal, amennyiben nincs film sem a szó klasszikus értelmében (legalábbis ahogy megszoktuk a filmet, másodpercenként 24 db képkockával). A hozzávetőlegesen 28 perc játékidőből egyetlen egyszer (pár másodpercre) - mintegy szabályt erősítő kivételként - vehet észre a figyelmes szemlélődő néhány másodpercnyi "mozgóképet"... egyébként a film állóképek egymásutánjából áll. Olyan állóképekből, mint mondjuk ez:

la_jetee_2.jpg

vagy ez...mv5bmjeymtqwotc0n15bml5banbnxkftztgwndy5njk3mti_v1.jpg

vagy mondjuk ez:

lajetee6_090515.jpg

Hagyományos értelemben vett hangsáv sincsen. Egy narrátor meséli el a történetet, ami alatt zene hallható, és néha egy furcsa, német nyelvű szöveg. (Ebből vonom le a következtetést, hogy a németek megnyerték ezt a harmadik világháborút, a franciák pedig elvesztették, de az egyes nemzeteknek amúgy semmi jelentősége nincs a film szempontjából)

Összességében, ha röviden kellene elmagyaráznom, hogy mi is ez, akkor azt mondanám, hogy egy fotókkal illusztrált hangoskönyv. És tökéletesen működik, hozzáteszem még egyszer, hogy 28 percben! Egy standard hosszúságú (másfél-két órás) mozifilmnek talán már sok lenne, de így még pont élvezhető marad a végéig.

A III. világháború kitörése előtt vagyunk. Egy férfi agyába erősen belevésődött egy repülőtéri kilátóteraszon  (innen a cím!) várakozó nő arca, majd másodpercekkel később egy felé futó férfi erőszakos halála. web_marker-lajetee-10-531154_jpg_crop_display.jpg

Az atomháború a föld alá kényszerítette az emberiséget, ahol különböző kísérleteket végeznek a foglyokon (a vesztes országok állampolgárain) Egy ilyen kísérlet lényege, hogy bizonyos - erre fogékony - emberek, adott szerek hatására révületbe kerülnek, és időutazást képesek végrehajtani. 

329id_1004_004_primary_w1600.jpg

Ezen időutazások során a férfi, akit kiválasztottak erre a kísérletre, találkozik azzal a nővel, akiről az a bizonyos gyerekkori emlékkép él a fejében. Egyre izgalmasabban hangzik, ugye?

Ha valakinek dereng, hogy mintha találkozott volna ezzel a történettel, nos nem véletlen: A 12 Majom című 1995-ös film alapötlete innét származik. Ezt bontotta ki remek érzékkel Terry Gilliamla-jetee-zone-books002.jpgA film remek csattanóját nem lövöm le azok számára, akik esetleg még nem látták sem ezt, sem a 12 Majom című filmet. Mindenesetre - talán az állóképeknek, és a németül való suttogva duruzsolásnak, illetve a vitathatatlanul sötét történetnek is köszönhetően elég nyomasztó a film. Ettől függetlenül különleges hangulata és kísérletező stílusa miatt - na meg a páratlan történetbeli csavar miatt - csak ajánlani tudom megtekintését.

maxresdefault_8.jpg

1 komment

223. Orpheusz (Orphée) - 1950

2018. szeptember 19. 22:20 - moodPedro

mv5byzlkngrmmjctztfjyy00zmvllwexogytzta3zwjkndmzmzuwxkeyxkfqcgdeqxvynji5ntk0mze_v1_sy1000_cr0_0_750_1000_al.jpgFranciaország (André Paulve Film)

Rendező: Jean Cocteau

Producer: André Paulvé

Valamiért különösen izgalmasnak találom azokat a filmeket, melyekben több száz éves történeteket helyeznek a jelenkorba. Így ledöntve azt a gátat, amit az időben távol helyezkedő korszak és köztem áll, amikor úgy érzem, hogy a kosztümök, a beszédmód és a viselkedés mesterkélt. Ám ahogy a történet átkerül jelenidőbe, mindjárt sokkal fogyaszthatóbbá válik számomra a történet. Mondjuk a Romeo + Júlia jó példa erre, vagy a Jézus Krisztus Szupersztár filmváltozata is, azzal a húzásával, hogy tulajdonképpen egy színtársulat érkezik meg a Szentföldre, és ők adják elő a darabot, miközben néha tankok illetve vadászrepülők zaja szakítja meg az előadásukat.

"A legendák kiváltsága, hogy időtlenek legyenek"

- mondja Cocteau - narrátorként - a film elején... és milyen igaza van! hsc21a.jpg

Orpheusz története - eredeti környezetében és korszakában előadva valószínűleg nem különösebben érdekelt volna. Így viszont, hogy Cocteau áthelyezte az egészet 1950 Párizsába hirtelen vibrálóan izgalmassá vált. A történet ismert az ókor óra, így nem lövök le poént ha tömören összefoglalom: A görög mitológia szerint Orpheusz volt a héthúros líra nevű hangszer feltalálója. Olyan szépen tudott játszani ezen a hangszeren, hogy az még a szirének dalánál is szebb volt. De ez még semmi. Amikor kedvese - Eurüdiké - meghalt, lement érte az alvilágba, és zenéjével olyat tett, ami azóta sem sikerült senki másnak: meglágyította az alvilág urának a szívét, aki végül visszaengedte az asszonyt az emberi világba (azaz visszatérhetett a halálból). Egy feltételt kapott csak Orpheusz: nem nézhetett többet asszonyára. Kegyetlen feltétel volt ez, és Orpheusz nem is tudta megállni, így végül Eurüdiké végleg meghalt.

blogger-image--2104053047.jpg

Jean Cocteau fantasztikus látványvilágot teremtett a Szép és a Szörnyeteghez is, a hangulat itt pedig még annál is szürreálisabb. A Buñuel-féle korai szürrealista filmeket különleges hangulatuk miatt nagyon szerettem, bár tartalmilag üresnek éreztem őket, különösebben koherens történetük nem volt. Itt viszont már nem önmagában áll ez a furcsa álomszerű hangulat, hanem a mítosz elmesélését szolgálja. 

Ez a film Cocteau Orpheus-trilógiájának második filmje. Az első az 1930-as A Költő Vére volt, mely nem sokkal az Andalúziai Kutya után készült, stílusában ahhoz nagyon hasonló volt.

A csönd kétszer olyan gyorsan terjed visszafelé.

Ez a mondat - mely a filmben egy rejtélyes rádiócsatornán hangzik el - tulajdonképpen összefoglalja a szürrealizmus lényegét. Szögezzük le - remélem ezzel nem okozok nagy csalódást -  ennek a mondatnak semmi értelme. Mégis olyan jól hangzik, hogy ha elkezdünk tépelődni a jelentésén, akkor előbb utóbb beakad valami és máris részesei leszünk ennek az álomszerű világnak...

... melyben a Halál Hercegnője (María Casares) beleszeret Orpheuszba (Jean Marais).

034-orpheus-and-eurydice-theredlist.jpg

és megöli Orpheus feleségét...

mv5bnta4ntkxmjmwnv5bml5banbnxkftztcwnjmxmtmwnw_v1_sy1000_cr0_0_706_1000_al.jpg

A Halál Hercegnője szerepére állítólag Marlene Dietrich-et is és Greta Garbo-t is felkérte Cocteau, de egyik sem vállalta el a szerepet.

A történet helyenként kicsit eltér a mondavilágból ismert eredetitől, Cocteau szabadon kezeli azt, de ez annyiban még szerencsés is, hogy növeli a feszültséget a nézőben, reményt ad, hogy esetleg más lesz a végkifejlet mint a végzetes eredetiben.

A narratíva csak a keret, ezúttal is a forma ami igazán kitölti a képet. És ez a forma rendkívül izgalmas. Például tükrön keresztül léphetünk át a földi világból a túlvilágba. Persze csak, ha a Halál Hercegnője is úgy akarja. Az ő segítői fekete motorosruhát viselő végrehajtók. Ők végzik el a "piszkos munkát." a hercegnő parancsára.

mv5bmtm1nja0nza5nf5bml5banbnxkftztcwndmxmtmwnw_v1_sy1000_cr0_0_779_1000_al.jpg

A film megnézésekor az első reakcióm a döbbenet volt: Na erre vártam! - egy ilyen különleges hangulatú és látványvilágú filmre volt most szükségem, hogy az amerikai túlsúlytól kicsit elszürkülő listán valami felkavaró élmény visszahozza a lelkesedésemet.

Az a gyanúm, hogy az Európai filmkészítők lesznek azok, akik majd rendszeresen igazán felkavaró élmént fognak okozni a következő évtizedekben.001-orpheus-and-eurydice-theredlist.jpg

2 komment

70. Magatartásból Elégtelen (Zéro de Conduite) - 1933

2016. december 10. 14:26 - moodPedro

mv5bntayy2yyzjutotbhyi00zte1lwjjzmqtodlmnzc2m2e5mge1xkeyxkfqcgdeqxvynji5ntk0mze_v1_sy1000_cr0_0_750_1000_al.jpgFranciaország (Argui Film), 42 perc, ff., francia

Rendező: Jean Vigo

Producer: Jean Vigo, Jacques-Louis Nounez

Európa filmművészete ekkorra már látványosan más irányt vett, mint az USA filmipara.

A megszilárdult Hollywoodi stúdió-rendszer alapvetően úgy üzemelt, hogy nemcsak számítottak a közönségsikerre, de elsősorban üzleti vállalkozások voltak, és csak másodsorban, ha megvolt az elvárt nyereség, akkor kaptak esetleg teret a kísérletező kedvű művészi hajlamok is.  Ezzel szemben Európában, ahol a hangosfilm térnyerésével a nyelvi határok miatt jelentősen csökkent az egyes nemzetek filmgyártásának felvevő piaca, - és egyébként is országonként különböző filmgyártási struktúrák alakultak ki - sokkal nagyobb jelentősége volt a kísérletező kedvű, művészi indíttatású filmek készítésének. Ezzel semmiképpen nem szeretném azt sugallni, hogy az USÁ-ban nem készültek magas művészi színvonalú filmek!

A szürrealizmus - ezt a filmet is ide sorolnám - nem az az irányzat, mely széles rétegeket képes a mozikba vonzani. Vigo filmjei gyakorlatilag visszhang nélkül maradtak bemutatásukkor, csak jóval a második világháború utáni újra felfedezésükkor kaptak jó kritikát.

Életrajzírók szerint Jean Vigo édesapja anarchista volt, a világháború alatt bebörtönözték, cellájában megfojtották. Jean-t a család barátai nevelték, megvolt tehát az alapja annak az anarchista szemléletnek, mely ezt a filmet is erősen jellemzi.

Egy katonásan szigorú internátus fiú lakóinak tanáraik elleni lázadása kerül bemutatásra, a franciáknál ez idő tájt divatos szürreális módon. 

A filmet nézve azon gondolkodtam, vajon nem a császár új ruhájának esetével van-e dolgom? Azaz, nem arról van-e szó, hogy senki nem meri bevallani, hogy a film gyenge, és mindenki azt hiszi, hogy azért nem tetszik neki, mert olyan művészi színvonalról van szó, amit esetleg ő már nem ér fel?

Én bizony valahogy így vagyok ezzel a filmmel... Az volt az érzésem, hogy talán nem is nagyon volt forgatókönyv, mintha menet közben, ötletszerűen alakult volna az egész. Ritmikailag szinte mindenhol pontatlan, és általában is, színvonalában az 1920-as évek elejét, a némafilmes korszakot idézi. web-zero_de_conduite_14je.jpgFurcsa az is, hogy a gyerekek oldaláról a lányos külsejű fiún kívül szinte mindenki arctalan marad, ellenben a tanárok mindannyian különleges, emlékezetesnek mondható karaktert kapnak.

Maradandó, a kevés jól sikerült jelenet egyike az iskolaigazgató első színre lépése. Minden tanár izgatottan készül a rettegett igazgató érkezésére, látszik, hogy nagy az izgalom, egyszer csak megjelenik egy kis szakállas törpe, ráadásul kisgyermekien magas hanggal... ő a rettegett igazgató.

Vannak tehát izgalmasnak tűnő momentumok, de az egész valahogy nagyon nem áll össze a fejemben. Mint ilyenkor mindig, erős a gyanúm, hogy a hiba az én készülékemben lehet...

Jean Vigonak ez volt a harmadik, utolsó előtti filmje. A megjelenést követő évben fiatalon meghalt. 

Tetszett a film? Írd meg hozzászólásban! Számomra nagyon fontos a visszajelzés - comment, like, követés, bármi -, ez ad kedvet ahhoz, hogy 5-6 órát öljek bele egy ilyen poszt megírásába. Akkor is, ha nem látszik rajta :)

Még nem láttad ezt a filmet? Alul megnézheted! (Ha nem működik a videó, kérlek jelezd!) 

Véleményed van a cikkemről? Kérlek oszd meg mindenkivel hozzászólásban!

Érdekel az 1001-es lista többi filmje is? Kattints ide!

1 komment

61. Vámpír (Vampyr) - 1932

2016. november 02. 06:10 - moodPedro


postermain.jpgNémetország/Franciaország (Tobis Klangfilm), 74 perc, ff, német

Rendező: Carl Theodor Dreyer

Producer: Nicolas de Gunzburg, Carl Theodor Dreyer

A Nosferatu és a Dracula után ez a harmadik vámpíros film az 1001-es listán. De valójában sokkal közelebb áll Buñuel szürreális Andalúziai Kutyájához illetve az Aranykorhoz, mint az említett két vámpírfilmhez.

Bár a filmben valóban egy "vámpír által sújtott település" egyik dermesztő éjszakáját és másnapját követhetjük nyomon, a vámpír mint vérszívó itt egészen marginális szerepet kap.

A film misztériuma szerint a vámpírok itt is halott emberek, akik nem halnak meg teljesen, nem porladnak el, de efféle létezésük fenntartásához gyerekek vagy fiatalok vérét kell szívniuk. Hű segítőjük a Sötétség Hercege, aki természetfeletti képességeket kölcsönöz nekik. Csak úgy szabadulhatunk meg tőlük, ha valamivel átszúrjuk a szívüket, amikor éppen "alszanak".

Valójában a vérszívás nyoma is csak egyetlen alkalommal jelenik meg láthatóan, amikor az egyik fiatal lány nyakán a vámpír ejtette sebet fertőtlenítik. Aki tehát a vérszívásos vonalra kíváncsi az megint csalódni fog, sőt ahogy a Dracula c. film esetében sem volt, itt sincs nyoma a módosult, jellegzetesen vámpírosra növekedett szemfogaknak sem.

vampyrf.jpg

Akkor hát mi az amire számíthatunk? Egy nagyon nyomasztó, álomszerű másfél órára. Olyan szimbólumokkal megtámogatva, mint a kaszás, a sírásó, a méreg-fiola, vagy éppen az ember nélkül is jelen lévő és mozgó árnyékok.

Dreyer előző - mozipénztáraknál megbukott - Jean D'Arc c. filmje után most valami egészen másba fogott. Talált is ehhez egy finanszírozni képes szponzort: a holland Nicolas de Gunzburg bárót, aki egyébként egy jóképű fiatalember volt, és kikötése volt, hogy ő kapja az egyik főszerepet, amit - le a kalappal - remekül meg is oldott. Szülei kérésére - ekkor még nem volt kifejezetten megbecsült szakma a filmszínészet - művésznéven, és nem valódi nevén szerepelt: a Julian West nevet választotta ehhez. Ő játssza azt a fiatalembert, aki ellátogat a francia kis településre, hogy utánajárjon a misztikus rejtélyeknek.

3677_12.jpg

Ez a film tulajdonképpen egy elkésett némafilm. Elkésett, mert 1932-ben már nem volt divat némafilmet készíteni. Papíron persze nem az, hiszen tulajdonképpen még beszélnek is benne, de ha az a néhány mondat, amit utólag a zene alá kevertek nem lenne, akkor is pont ugyan ennyire lenne élvezhető. A történetet sokkal inkább a némafilmnél megszokott felirattáblák viszik előre. És végig szól a zene, ahogy azt korábban megszoktuk, ellentétben a korai hangosfilmekkel, ahol zene csak indokolt esetben hallatszik, például, ha szól a zenekar, a gramofon, stb.

Az egyik legötletesebb jelenet, amikor a halott főszereplő olyan koporsóba kerül, mely az arcnál üvegezett, és - mindenki kapaszkodjon meg! - a halott szemszögéből követjük ahogy viszik a koporsót!

Ez a Dreyer film sem tetszett a nézőknek. Nagy bukta volt ez is, mint az előző filmje. Dreyer ettől annyira kikészült, hogy egy időre ideg-gondozók kezei közé került, és jó tíz évig semmilyen filmet nem készített.

2 komment

48. Az Aranykor (L'Âge d'Or) - 1930

2016. szeptember 27. 03:57 - moodPedro

lage_dor.jpgFranciaország 63 perc, ff, francia

Rendező: Luis Buñuel

Producer: Noailles vicomte-ja

A lényeg a nemi ösztön és a halál érzete. Szürrealista őrületbe csomagolt romantikus film. - mondja Buñuel a filmről...

Nos, a "szürrealista őrület" megfogalmazással semmiképpen nem szállnék vitába.

Dalí és Buñuel első közös filmje, Az Andalúziai Kutya felkavarta a kedélyeket, de az igazi botrány elmaradt, és bár arra jó volt, hogy Noailles vicomte-jától felkérést (és persze pénzt) kapjanak egy nagyobb lélegzetvételű film elkészítéséhez, a fiúk azért rossz néven vették, hogy az embereknek tetszett a filmjük:

Dalí: „A közönség nem fogta fel, mi az erkölcsi mondanivalója ennek a filmnek, amely minden kegyetlenségével és erőszakosságával őket veszi célba

Buñuel: „Akik látták, azt hiszik: nagy sikerű film. De hát mit tehetek azok ellen, akik lelkesednek minden újért, még akkor is, ha a szóban forgó újdonság legmélyebb meggyőződésüket sérti? Mit tehetek a félrevezetett és hazug sajtó ellen? Az ostoba tömeg ellen, amely szépnek meg költőinek minősíti azt, ami valójában kétségbeesett, szenvedélyes bujtogatás gyilkosságra?”

Egy szó, mint száz, Buñuel leszerződött az említett "szponzorral", és Dalí-val elkezdték tervezgetni a folytatást "Andalúziai Szuka" címmel. Ez végül - további címötletek elvetése után - módosult "Aranykor"-ra. Szürrealista film lévén sok esetben hiába keresünk összefüggéseket. A cím magyarázata sem feltétlenül egyértelmű: De talán a legvalószínűbb megoldás a következő: Dalí gyerekkorában az általa a mosókonyhában berendezett műteremben szeretett egy vizes dézsában ülve festményeket tartalmazó albumokat nézegetni. Kedvencei az aktokat tartalmazó képek voltak. Ezek közül is kiemelkedett Ingres - Aranykor című olajfestménye. Feltehetően innét tehát a cím.

display_image.jpg

Újra összeállt tehát a páros, de végül nem jött össze a közös munka. A folyamat viszonylag korai szakaszában megakadt az együttműködés, és Buñuel végül egyedül készítette el a filmet.

A két fél persze különbözőképpen tekint vissza a dologra: Míg Buñuel például úgy emlékezett vissza később, hogy Dalí egyetlen ötletét valósította csak meg a filmben (a parkban kővel a fején sétáló férfit), addíg Dalí visszaemlékezései szerint a film gyakorlatilag az ő forgatókönyve alapján valósult meg, de Buñuel által lebutított formában.

Az igazság - mint a legtöbb esetben - valahol félúton a kettő között lehet. Mindenesetre az biztos, hogy az egyik jelenet helyszínét - a Creus-foknál játszódóét - Dalí jelölte ki a forgatókönyvben. Ez Spanyolország legészakibb pontja, egyben Dalí születési helye.

Az első francia hangosfilmek között készült ez a film, ugyanakkor nem mondható el, hogy erőteljesen kihasználná a hang adta lehetőségeket, bár a szűrrealitás ezen a csatornán is megjelenik. Többször előfordul, hogy a beszélő szereplők csak némafilmes képfeliratot kapnak, ám emellett az a valószínűtlen dolog is megesik, hogy halljuk a szereplőket egymással beszélgetni, de igazából nem mozog a szájuk. Ugye emlékszünk? Ez az Andalúziai Kutya folytatása, tehát ezek ugyanolyan álomképek, mint amiket abban láttunk. Itt bármi megtörténhet, sőt, minél valószerűtlenebb valami, annál helyénvalóbb!

Például ki lepődik meg azon, hogy egy öngyilkos belügyminiszter teste felesik a plafonra és ott hever élettelenül? Vagy azon, hogy a franciaágyon teljesen normális, ha egy tehén lustálkodik, és csak hosszú tusakodás hatására hajlandó átadni a helyet? Ezek a dolgok ebben a filmben a lehető legtermészetesebbek...

A posztot azzal kezdtem, hogy a kitűnő művészek nehezményezték, hogy az előző filmjük nem kavart igazi botrányt. Nos, ennél a filmnél Buñuel-nek már semmi oka nem volt a panaszra!

Az még talán elment volna, hogy egy felajzott nő, egy szobor lábujját "szopkodja", de az, hogy a De Sade márkitól kölcsönzött Szodoma 120 napja jelenetben az egyik perverz szadista - Blangis herceg - mikor színre lép, Jézust látjuk, - pontosabban egy olyan figurát ahogyan csak és kizárólag Jézust szokták ábrázolni - már sok volt.... Ezek a dolgok tehát kiverték a biztosítékot annyira, hogy a felhergelt csőcselék végül betört az egyik vetítésre, tintát locsolt a vászonra, szétverte a termet, és kizavarta a közönséget... végül a hatóságok betiltották a filmet.

Buñuel tehát ezúttal megvalósította célját. Megvolt a botrány, a film beteljesítette célját. Ámen.

Tetszett a film? Írd meg hozzászólásban! Még nem láttad? Alul megnézheted! (Ha nem működik a videó, kérlek jelezd!)

Véleményed van a cikkemről? Kérlek oszd meg mindenkivel hozzászólásban!

Érdekel az 1001-es lista többi filmje is? Kattints ide!

Szólj hozzá!

40. Az Andalúziai Kutya (Un Chien Andalou) - 1928

2016. augusztus 31. 03:34 - moodPedro

large_pskfyevz6gpy1lexdxe27y2x0fd.jpgFranciaország, 22 perc, néma, ff.

Rendező: Luis Buñuel

Producer: Luis Buñuel

Buñuel szájában cigaretta, kezében egy klasszikus borotvapenge, megfelelő módon megélesíti... ellenőrzi az élességét... Szétfeszíti egy nő szemhéjait (a nő nem ellenkezik), és az éles pengével kettéhasítja a szemgolyót...

... így kezdődik Salvador Dalí és Luis Buñuel közös filmje...

Az egész egy furcsa álom. És ez a film tökéletesen ragadja meg az álom legfontosabb tulajdonságait: azaz nincsenek szabályok, a dolgok nem logikusan következnek egymásból, és az események - melyeket nagyrészt tudatalattink irányít - többnyire látszólag megmagyarázhatatlanul alakulnak álmainkban. Ez a film pontosan ilyen.

Tegnap éjjel néztem meg ezt a filmet, és a ma délutáni szunyókálásomból felkelve átgondoltam, hogy mit álmodtam, ekkor jöttem rá egy csomó dologra a filmmel kapcsolatban. Álmomban is többször előfordult például, hogy az események során egyik pillanatról a másikra olyan családtagok ültek körülöttem, akik néhány másodperccel korábban a közelben sem voltak. És amitől ez igazán álomszerű, hogy akkor ez egy picit sem tűnt furcsának vagy zavarónak.un_chien_andalou_1_1410789021_10201020.jpg

Ebben a filmen végig ilyen furcsaságok történnek, teljesen logikátlanul. És azt hiszem, a legnagyobb hiba lenne, ha megpróbálnánk valami nagy okosságot, ne adj isten üzenetet találni ezekben a furcsaságokban.

A film terve úgy fogalmazódott meg, hogy Dalí és Buñuel egy étteremben álmaikról beszélgettek. Dalí a kezét ellepő hangyákról mesélt, Buñuel pedig egy felhőről, mely vonulásával szinte felhasítja a holdat, akárcsak egy borotva egy szemgolyót... ez a beszélgetés meg is alapozta közös filmjüket.... a két álom keresztezéséből született ez a szürrealista Andalúziai Kutya.un_chien_andalou_2_1410789008_10201020.jpg

Szürrealizmus: Elsősorban a festészetre és szobrászatra jellemző művészeti irányzat, mely az 1924-1945 években volt a legnépszerűbb. A 'sur réalisme' (realitáson túl) francia kifejezésből származik az elnevezése. Lényege valamiféle elvonulás a fantáziába, álmok világába, sőt néha egy félelmetes, őrülten irreális világba.un-chien-andalou-luis-bunuel-19291-750x400.jpg

Mint említettem, szinte semmilyen összetartó erő nincs a filmben azon kívül, hogy egy rémálomszerű festménnyé áll össze végül. Kicsit olyan, mint Alíz Csodaországban, azzal a különbséggel, hogy ez esetben még véletlenül sem hiszi róla senki, hogy gyerekmese. Ezért is címkéztem fel - az 1001-es lista során először, de nem utoljára - 18+ címkével ezt a filmet.

Amit Dalí és Buñuel eltervezett, azt tökéletesen valósítja meg a film, tökéletesen eltalált időtartamban. 22 percben pont elfogadható az adagolása. Ennél hosszabban már unalmas lett volna, de így egy izgalmas, nagyon furcsa kis kirándulás volt...

 

 

1 komment
süti beállítások módosítása