Olaszország (Arco, Lux), 137 perc, ff., olasz

Rendező: Pier Paolo Pasolini

Producer: Alfredo Bini

Egy átlagosan művelt filmkedvelő Pasolinivel kapcsolatban valószínűleg hallott a sokakat megbotránkoztató Salò, avagy Szodoma 120 Napjáról, na meg arról, hogy a rendező a fiúkat szerette, és máig tisztázatlan körülmények között - feltehetően féltékenységből - meggyilkolták 1975-ben. (Halottak napján).

Jóval kevesebben tudják, hogy hazájában költőként, íróként vagy akár nyelvészként sokkal inkább ismerték, és elismerték, mint rendezőként. Aki a Salót- látta, az valószínűleg el sem tudja képzelni, hogy Pasolini olyan filmet forgatott a hatvanas években, amiről a vatikáni hírlapban azt írták, hogy az addigi lejobb - Jézus életéről szóló - film.... 

Pasolini nem tartotta magát "hivatásos" rendezőnek, saját elmondása szerint csak azért rendezte ő maga saját filmjeit, hogy azok könnyebben elkészüljenek. Szereplői többnyire nem színészek voltak. Ezt is azzal indokolta, hogy mivel nem ért a rendezéshez, nem tudna igazi színészeket instruálni. Ezzel kapcsolatban az az érzésem, hogy őstehetség kellett a részéről ahhoz, hogy a csupa laikus szereplőkből kihozza azt, amire a filmnek szüksége volt. Nem látunk igazán komoly színészi teljesítményeket, mégis a rendezőnek sikerült az arcokból egy-egy pillanatra kihoznia azt, amit akart. Az alatt, hogy laikus szereplőkkel dolgozott, egészen pontosan azt értem, hogy még csak nem is amatőr színészekkel, hanem a színészettel köszönő viszonyban sem levő emberekkel filmezett.

Itt van például Szűz Mária. Ha jól emlékszem, egyetlen egyszer sem szólal meg a filmben, csak néz.  Vagy éppen leül... vagy csak áll... Nála szűzebb Szűz Máriát szinte el sem tudok képzelni, és itt mellékesen jegyzem meg, hogy Pasolini nagyon jó érzékkel egy gyönyörű 14 éves lányt választott a szerepre, ami egyrészt megfelel az akkori zsidó szokásoknak a nők kiházasításával kapcsolatban (és apokrif iratok is ezt az életkort valószínűsítik a várandós Máriával kapcsolatban), másrészt a lány fiatal kora önmagában kihangsúlyozza azt az ártatlanságot, amit ez a szerep kíván.

Pasolini láthatóan a szerepekhez keresett megfelelő alkatú (és arcú!) szereplőket, és kihozta belőlük a maximumot, amit lehetett. Ez egyébként neorealista örökségként is felfogható. Ez az ekkoriban már lecsengett mozgalom is szívesen alkalmazott amatőr (vagy még annak sem mondható) szereplőket. Egyetlen hibát jegyeznék meg, ahol Pasolinit rajtakaptam: A Krisztussal terhes Máriát az itt is mutatott 14 éves lány alakítja. A Krisztus 33 éves korában történő keresztre feszítéskor a kínhalált végignéző Máriát már Pasolini saját - 73 éves - édesanyja alakítja, így a karakter 33 éve alatt tulajdonképpen közel 60 évet öregedett. Erre talán érdemes lett volna jobban odafigyelni. De ezt csak azért jegyzem meg, mert Pasolini egyébként láthatóan minden lehetséges esetben próbált hiteles lenni.

Pasolini egyébként szigorúan ragaszkodott a Biblia szövegéhez, tehát kifejezetten elmondható, hogy a film gyakorlatilag szó szerinti illusztrációja Máté Evangéliumának. A szereplők szájából elhangzó mondatok is szó szerint az eredeti szöveg idézetei. Pasolini nem akarja semmivel kiegészíteni a történetet, nem akar semmit belemagyarázni, vagy olyan filozófiai tartalmat sugalmazni, ami az eredetiben nincsen benne.

Szinte egyetlen olyan arcot sem látni a filmen, amelyikre azt lehetne mondani, hogy hétköznapi. Ilyen erős casting szinte emberfeletti munkát igényelhetett. Nézzük például a Jézust alakító 19 éves Enrique Irazoqui-t. Hát nem egy szokványos Jézus-arc, az egyszer biztos! De szuggesztív, karakteres, és hihető Jézust ad.

Irazoqui egyébként spanyol egyetemistaként találkozott Pasolinivel, és a rendező jó szemmel látta meg benne a potenciális Krisztust. Róla sem lehet azt mondani, hogy különösebben széles színészi eszköztárral rendelkezik, de vélhetően a rendezői instrukcióknak és megoldásoknak köszönhetően ő is tökéletesen működik a filmben.

Kissé meglepett Salome jelenete. Meglepődésemnek egyik oka, hogy elfeledkeztem arról, hogy Keresztelő Szent János révén az ő története is az evangélium része, másrészt meglepett újfent az a rendezői felfogás, hogy egy erotikusan romlott nő helyett Máriához hasonlóan szintén egy ártatlan fiatal szépséget választott.

Saloméról el kell mondani azok számára akik esetleg nem ismerik ezt a közjátékot: Heródes mostohalánya annyira elkápráztatja táncával az uralkodót, hogy az cserébe megígéri, hogy bármilyen kérését teljesíti. Salome ekkor anyja (Heródiás) kérésének megfelelően az ekkor már tömlöcben sínylődő János fejét kéri tálcán.

Nos, meglepődésem - Salome fiatalságát és ártatlanságát illetően - azzal magyarázható, hogy én az Oscar Wilde féle Salome történetet ismerem közelebbről, ami bizony jócskán színez az eredeti bibliai történeten. Kezdjük azzal, hogy a Bibliában Salome még nincs is néven nevezve. Másrészt Salome romlottsága is inkább Oscar Wilde nyomán került a történetbe, mely szerint Salome őrült szerelmet táplát Keresztelő Szent János iránt, aki elutasította a nő közeledését. Ezért a romlott, megalázott nő szerelme tárgyának levágott fejét kérte Heródestől cserébe a Hét Fátyol táncért, hogy így szerelmét foghassa kezeiben.

Az eredeti bibliai történetben a lány - a Pasolini által ábrázolthoz hasonlóan - valóban ártatlan volt, és csak anyja parancsát követve kérte a férfi fejét, akinek csupán azért kellett meghalnia, mert anyja így akart elégtételt venni Jánoson, aki elítélően nyilatkozott Heródessel való kapcsolatáról.

Meglepetésemre Pasolini dél-olasz helyszíneken forgatott. Hitelességre való törekvése miatt előzetesen arra számítottam, hogy a Szentföldön készíti el ezt a filmet. Nem tévedtem olyan nagyot. Pasolini állítólag bejárta az eredeti Izraeli helyszíneket, de úgy találta, hogy a legtöbb helyszín ekkorra már annyira kommercializálódott, hogy nem tudna megfelelően forgatni azokon a helyeken. Erről a sikertelen útról egyébként egy 54 perces dokumentumfilmet is készített Pasolini, melyet a Máté Evangéliuma utáni évben mutatott be.

A helyszínek, amiket végül saját hazájában talált, - bár nem hasonlítanak az eredeti helyszínekre - tökéletesen működnek, mondhatni, akár itt is történhettek volna a korabeli események.

A film zenéje meglehetősen eklektikus. Ami először felcsendül az a - mi is lehetne más - Bach - Máté Passiójának záró kórusbetéte, a Wir Setzen uns mit Tränen nieder... szerintem nincs olyan aki még nem hallotta, függetlenül attól, hogy nem feltétlenül ismerve, hogy melyik mű része.

De ezen kívül sok más komolyzenei megoldás és egyéb műfaj is előfordul. Amikor Jézust Pilátus elé állítják, akkor például egy durva, déli blues szól. Meglepő, de szintén tökéletesen működő megoldás volt ez is.

Pasolini saját - bár bizonytalan - bevallása szerint ateista volt, mégis sikerült egy olyan filmet csinálnia, mely tökéletesen megfelel a legszigorúbb keresztény elvárásoknak is, de egy kívülálló számára is nem csak nézhető, hanem kimondottan magas szintű művészi élményt okoz.