Magyarország (MAFILM), 158 perc, színes, magyar

Rendező: Várkonyi Zoltán

Várkonyi Zoltán ezzel a filmmel valami olyan monumentálisat alkotott, ami nemzetközi szinten mondjuk az Elfújta a Széllel, vagy a Doktor Zsivágóval hasonlítható össze.  (Erős a gyanúm egyébként, hogy a rendező számára többek között ez a két film is mintaként szolgált.)

Extrém magas költségvetésével egy olyan népszerű (és kommersz) film került ki Várkonyi kezéből, ami minden idők második legnézetteb magyar filmje lett! (Első a Mágnás Miska)

Nem csoda hát, hogy ez a siker szinte kötelezővé tette további hasonló jellegű filmek sorozatgyártását. Várkonyi szinte azonnal lehetőséget kapott további két Jókai regény megfilmesítésére: az Egy magyar nábob, és annak folytatása a Kárpáthy Zoltán még a következő évben (1966) elkészült.

Ezt követően Jókairól Gárdonyi Gézára váltott Várkonyi, hogy az Egri Csillagokat (1968) filmesítse meg. Ezután egy kicsit lelassul az iram, mert az utolsó ilyen jellegű filmre - a Fekete Gyémántokra, mellyel Várkonyi visszatért Jókaihoz - 1976-ig várni kellett.

Valahol olvastam, hogy ez volt az első színes CínemaScope formátumú magyar (2:35:1) szélesvásznú film. Csak, hogy érzékelhető legyen ez a képarány, íme egy képkocka a filmből. A posztban látható minden további kép nem a filmből kivett kép, hanem fotó.

Érdekes, hogy Kádárék valamiért nagyon szerették a '48-as szabadságharcot. Ha belegondolunk, az úttörő mozgalom alsós tagjai kisdobosok voltak. Ha jól tudom, a mozgalom névadója (a kis dobos, aki maga is a szabadságharc mártírja) is egy Jókai regény szereplője. Élénken él az emlékezetemben, hogy a nyolcvanas évek közepén milyen komoly iskolai ünnepséget tartottak március 15-én. Iskolán kívül viszont gumibotozás járt érte.

Kádárék józan eszét mutatja, hogy nem valami propagandafilmbe tolták bele ezt a rakat pénzt, hanem egy 48-as szabadságharchoz kötődő Jókai mű megfilmesítését pénzelték. Így joggal számítottak rá, hogy az embereket érdekelte is a végeredmény.

Itt jegyzem meg, hogy egy komolyabb nyomozás kiderítette, hogy a regényben olvasható történetek nagy része bizony valós eseményeken alapul, Jókai "csak" annyit tett, hogy ezeket a különböző emberekkel megesett történéseket egyetlen fiktív család 3 fiútestvéréhez rendelte.

A film címét adó "kőszívű ember" a történet elején meghal. Ő egy főispán, Baradlay Kazimír, a Habsburg császár egyik feltétlen híve. Kőszívűnek kétféle értelemben is nevezhető. Egyrészt koszorúér betegségben, - szépen megfogalmazva szív kövesedésben - szenvedett. Másrészt végrendeletében olyan kemény utasításokat adott, ami miatt kétségtelenül kőszívűnek lehetett nevezni. Feleségének például megszabta, hogy halála után hat héttel kihez menjen feleségül. Fiainak is kemény utasításokat hagyott örökül. 

Özvegye a végrendelettel teljes egészében szembement. Mindhárom fiú - apjuk szellemi öröksége ellenére - a szabadságharc mellett tevékenykedik. A legidősebb Baradlay Ödönt Bitskei Tibor, a középső Richárdot Mécs Károly, végül a legkisebbet, Jenőt Tordy Géza játssza.

Rajtuk kívül is szinte megszámlálhatatlan színészóriás tűnik fel a vásznon, néhányuk akár csak egy-egy jelenetre. Ha mindenkit felsorolnék, az egy szinte véget nem érő bekezdésbe torkolna, így a teljesség igénye nélkül: az alábbi képen is látható özvegyet Sulyok Mária játssza, de szerepel még Bujtor István, Bessenyei Ferenc, Páger Antal, Básti Lajos, Major Tamás...stb...

... illetve muszáj megemlítenem még a gyönyörű szép Béres Ilonát.

Emlékszem, hogy általános iskolás koromban milyen nehézségek árán rágtam át magam ezen a kötelező olvasmányon. Bennem él, ahogy a nyári szünidőben ülök nagyszüleim óbudai lakásának foteljában, kezemben az irgalmatlanul vastagnak tűnő könyvvel, aminek szövegéből helyenként nem sokat értettem. A korábbi évek Kincskereső Kisködmönjéhez, illetve a Tüskevárhoz képest ez a könyv nem sok szórakozást nyújtott. Véleményem szerint kisiskolásoknak még túl korai. A több párhuzamos szálon futó történet sem segíti az ifjú olvasónak a cselekmény követését, nem beszélve arról, hogy amikor olvasnunk kellett, emlékeim szerint hiányoztak azok a történelmi ismereteink is, melyek segítették volna a történet egészének átlátását. Például, a bécsi forradalomról nem hiszem, hogy sokat hallottunk az általánosban, de úgy általában nem hiszem, hogy tisztában voltunk a mélyebb összefüggésekkel, melyek hiánya nélkül a regény nagy része nehezen értelmezhető. A film megnézése kicsit megkönnyíti a már videokorszakban felnövő generáció számára, hogy megértse a regényt. (Akkoriban, ha nem ment épp a moziban vagy a tévében, nem volt ilyen jellegű segítség)

Magyarország (MAFILM), 71 perc, színes, magyar

Rendezők: Kardos Ferenc, Rózsa János

Első ránézésre ifjúsági, vagy még inkább gyerekfilmnek tűnik, holott egyáltalán nem az. Még akkor sem, ha alapjában véve egy gyerek is megnézheti, nagy valószínűséggel élvezni is fogja, csak messze nem fogja megérteni minden rétegét.

Kezdjük a címmel... Először azt hittem, hogy a bárányhimlőt, a mumpszot, és a hasonló gyerekbetegségeket tudományos, de népszerű köntösben bemutató ismeretterjesztő filmről van szó. Az előzetes ismerkedés során aztán kiderült, hogy maguk a gyerekbetegségek csak egészen érintőlegesen kerülnek szóba a filmben, így a cím inkább egy erősen áttételes utalás lehet a gyerekkori nehézségekre a felnőttek világában.

A film első jelenetében a főszereplő kisfiú (Géczy István, vagy Géczy Pistike, ahogy a korabeli Filmvilágban az akkori szokás szerint említik) első tanítási napjára indul, míg a film utolsó jelenetében megkapja első bizonyítványát. 

Bár a kisfiú első tanévéből villannak fel különböző életképek, nem összefüggő történetet mesél el a film, sok lazán összekapcsolódó, hosszabb-rövidebb etűdből épül fel az egész. Ezek az etűdök egyébként minden esetben saját alcímet kapnak és stílusukban is nagyon különböznek.

Az egyik legemlékezetesebb etűd - részben a színes festékek miatt vizuálisan is nagyon látványos - "Felfedezés a színek világában" című rész, mely teljesen elmegy a némafilmes burleszk irányába. A lakást "feldúló" lakásfelújító festők ténykedését viszi el a kisfiú képzelete egy mókás, teljesen valószerűtlen világba, ahol a festők egymással verekedve mindent összefestékeznek, ráadásul a falon és a plafonon is tudnak járni. (Emlékszem, gyerekkoromban csodáltam, ahogy a festők a létra tetejére állva, azzal szinte gólyalábként lépkedtek. Talán ez a kép ugrik szintet a kisfiú képzeletében, amikor már a plafonon is meg tud állni a festő)

Ezek az összefüggő kis blokkok sosem hosszabbak 4-5 percnél. Vannak sokkal realisztikusabb részek is, ahol az kisiskolai atmoszférát idézik fel a rendezők. A tanítónénit a 22 éves Halász Judit játssza. Élénken él képzeletemben, hogy gyerekkoromban bizony szerelmes voltam Halász Juditba, és a filmet nézve, most újra beleszerettem kicsit. Nagy örömmel nyugtázom ilyenkor, hogy olyan szerencsések vagyunk, hogy őt például - közel hatvan évvel ez után a film után - még mindig láthatjuk színpadon, és most is remek! (pld. Bella Figura - Pesti Színház)

Az édesapát alakító Keres Emil hangját meghallva azonnal nosztalgia fog el, hiába tudom, hogy ő haláláig, 2016-ig dolgozott, hangja, beszédmódja valami miatt bennem erősen a hatvanas, hetvenes évekhez köti. 

Feltűnik a filmben az első igazán felkapott fotómodell: Bánfai Dóri, illetve leánykori nevén Patz Dóri. Szerepe szerint is modellt, manökent alakít a kisfiú családjában. Nem tudom, hogy őt szerződtették-e a szerephez, vagy rá írták a jelenetet, de az egyik etűd egy izgalmas divatbemutatót ábrázol egy akkori könyvtárteremben, mely közben Halász Judittól hallunk egy különlegesen izgalmas szövegű dalt.

Vannak komolyabb hangvételű etűdök is, például az "Apa és fia beszélget" mely során az apa elmondja a fiúnak, hogy miért kell azt hazudni a család hitelezőinek, hogy a szülők elutaztak, és miért fenyegeti börtön a nagybácsit, és amelyben a fiú megfenyegeti az apát, hogy elmondja anyukának, hogy esténként az apa szerinte túl közeli kapcsolatba kerül az édesanya legjobb barátnőjével...

A film egyik legnagyobb hatású pillanata viszont az, amikor a hídról a Dunába zuhant főszereplő fisfiú élettelen testét kiemelik a vízből, és Zizi (egy kislány az osztályból) végignézve a jelenetet ott sírdogál a Dunaparton. Egy mentőkocsival elviszik a mozdulatlan kis testet. Egyszer csak a kislány mellett megjelenik a kisfiú, akinek semmi baja nincsen...

- Hogyan??? Hát te élsz???

- Igen, csak vicceltem!

Hát... viccnek kicsit erős, de a jelenet szürrealitásában is ütős.

Ha már a Duna-parton vagyunk, érdemes megemlíteni, hogy a film egyik izgalmas erőssége, hogy kifejezetten sok jelenet zajlik kültéren, a városban. Többször is láthatjuk például a II. világháború során felrobbantott, majd ekkoriban újra felépülő Erzsébet hidat. Szerkezetileg ekkor már készen van, de még nincs lefestve a ma ismert hófehér színre.

Ha már szóba került, íme néhány kép az épülő - a filmben láthatóhoz hasonlóan még lefestetlen - Erzsébet-hídról:

Többször láthatók egyébként Szentendrei és Budai Várbeli helyszínek is..

Viszonylag ritka, hogy a filmet nem egyetlen rendező rendezte, hanem a Kardos Ferenc - Rózsa János páros. Nem találtam semmilyen adatot arról, hogy ez miért alakult így. Mellettük talán nem kevésbé fontos Sára Sándor neve, aki az operatőri munkáért volt felelős. Így neki is köszönhető, hogy valahol "minden idők legszínesebb magyar filmjé"-nek nevezik ezt az alkotást.

Mindhármukkal fogunk találkozni még a 303-as magyar listán, de így együtt soha többé. 

Magyarország (MAFILM), 19 perc, színes

Rendező: Huszárik Zoltán

Huszárikot 1950-ben felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, de 1952-ben az ostoba kuláktörvény miatt (a jómódú parasztcsaládokat listázták és ellehetetlenítették a kommunisták) kizárták a felsőoktatásból. 1959-ben mehetett csak vissza negyedévesként Máriássy Félix osztályába. A kényszerű szünetben olyan munkát végzett, amilyet éppen talált: szobafestő, olajbányász, biztosítási ügynök és filmgyári ügyelő is volt többek között...

Pályáját a Balázs Béla Stúdióhoz köthető generációval kezdte. A magyar filmgyártás ekkoriban nagyrészt a MAFILM négy stúdiójában zajlott. Huszárik a Nemeskürty István által vezetett IV-es Stúdióban kapott helyet többek között Jancsó Miklós, Sára Sándor és Várkonyi Zoltán mellett.

1959-ben (abban az évben, amikor Huszárikot visszavették a főiskolára) megalakul a Balázs Béla Stúdió. Eleinte inkább filmklubként, fórumként működött, mint alkotó műhelyként. 1961-ben kezdtek valóban filmeket készíteni a MAFILM négy stúdiójától teljesen eltérő felfogásban, kísérleti, amolyan avantgárd jelleggel. Kezdetben évi 1,5 millió forint állt a stúdió rendelkezésére. Akkoriban ez gáláns összeg volt a minisztérium részéről, legalábbis, ha figyelembe vesszük, hogy ellentétben a MAFILM gyártási struktúrájával, itt nem kellett felső engedélyt kijárni az egyes filmekhez, a BSS öt fős vezetősége saját hatáskörben dönthetett az adott év projektjeiről. Cserébe viszont bemutatási kötelezettség sem volt a filmekkel kapcsolatban. Ha a végtermék nem ütötte meg a MOKÉP (filmforgalmazó cég) által elvárt minőséget, (vagy politikai okokból volt necces az alkotás) akkor egyszerűen nem mutatták be az adott filmet. Sehol! A rendezők honoráriumot sem kaptak a munkájukért. Ez tehát egy ízig-vérig kísérleti műhely volt, ahova időnként társművészeti ágak képviselői is betévedtek filmet készíteni.

Ennek a filmnek a gyártója papíron a MAFILM, jellegét tekintve azonban mégis a Balázs Béla Stúdió (BBS) szellemiségéhez köthető.

Elégia: bánatos hangú, rendsz. a beletörődés, megbékélés v. bizakodás hangján végződő, olykor gondolati v. elbeszélő elemeket is tartalmazó költemény.

Ennek a közel 19 perces vizuális költeménynek a középpontjában a lovak állnak. Itt jegyzem meg, hogy a 18+ -os címkét a filmutolsó perceiben lovak letaglózását rendkívül realisztikusan bemutatásra kerülő rész miatt adtam. 

Be kell vallanom, hogy nem vagyok az avantgárd különösebb híve. Véleményem szerint könnyű e mögé a kulcsszó mögé bújnia olyanoknak is, akiknek sem mondanivalójuk, sem filmes eszközeik nincsenek, és csak bolondját járatják nézőikkel... Több ilyen alkotást is végigszenvedtem az 1001-es lista hatvanas évekbeli címeit nézve... Itt azonban egyáltalán nem erről van szó!

Nem csak hardcore filmrajongók számára kifejezetten nézhető, könnyen befogadható, legalábbis akkor ha nem leszünk rosszul a lovak vágóhídon töltött utolsó pillanataitól, melyek minden "mellébeszélés nélkül" kerülnek ábrázolásra, annak véres és gyilkos valójában.

Már a húszas években a szovjet avantgárdok (ld Eisenstein) rájöttek, hogy a montázs technikájával új jelentést lehet adni a képeknek.  Időben, helyben független képsorok egymás után illesztésével valami olyas valami jön létre, ami több illetve más, mint a kettő külön külön. A fent látható képen például egy vidámparki körhinta lóalakja látható, ami az élő lovak képei közé illesztve egészen bizarr, furcsa hatást kelt. Ez esetben a kötött zene emeli eggyel magasabb szintre a végeredményt. (Eisensteinék még némafilmesként használták a montázst, ahol általában szintén volt zene, de nem feltétlenül az, amit a film készítője megálmodott)

Egy másik érdekes - bár kevésbé hangsúlyos - vizuális elem a filmben a torzító lencse használatával készített felvétel.

Ezt a rövidfilmet 1965 februárjában nagy érdeklődés mellett mutatták be az Uránia moziban. Később elnyerte az Oberhauseni filmfesztivál kiemelt fődíját.

Magyarország (MAFILM), 120 perc, ff., magyar

Rendező: Fábri Zoltán

Fábri eme tizedik filmje Sánta Ferenc 1964-es riportregénye alapján készült, mely az azt megelőző húsz év magyar történelmét kísérli meg bemutatni a vidéki kisember sorsán keresztül, az ő konfliktusaik közül szemezgetve.

A film igyekszik megtartani az eredeti mű riportregény jellegét, ehhez az író egyik régi barátja, Köllő Miklós nyújt segítséget a forgatókönyv megírásával. Köllő egyébként a MAFILM II. stúdiójának volt a vezetője, míg a film az I-es stúdióban készült.

Viszonylag újszerű filmes megoldás kerül alkalmazásra: egy faluban nyomozó újságíró 20 óra alatt tár fel egy évtizedeken átívelő konfliktust úgy, hogy különböző idősíkokban játszódó mozaikdarabokból áll össze a kép a szeme előtt. Itt jegyzem meg, hogy míg a regényben egyértelmű, hogy az "oknyomozónak" húsz órája van az összefüggő eseménysor felgombolyítására, addig a film esetében ez az időkorlát teljesen elsikkad, nem is igen derül ki, hogy a film címe (Húsz óra) mire is utal valójában... ez talán hibaként róható fel, hiszen a film nézőjétől nem várható jogosan el az eredeti regény ismerete, sőt!

A kérdéses történet középpontjában négy barát áll, akik a második világháború előtt ugyanannál a gazdánál szolgáltak, majd a kezdődő átalakulásban vezető szerepet töltenek be, ők szervezik a földosztást, a termelőszövetkezetek megalakulását, az új élet kibontakoztatását...

Négy különböző egyéniség, és idővel szembe kerülnek egymással.... és ennek több értelmetlen halál lesz a következménye...

Nemcsak maga a történet érdekes a riporter számára, hanem a cselekmények mozgatórugója, az egyének motivációja is érdekli... A film riport-jellegét erősíti, hogy teljesen hiányzik a zene. Pedig nem riportokat látunk a szó szoros értelemben, hiszen a szereplők által elmesélt történetek megelevenednek, alapvetően mégiscsak klasszikus játékfilmes elemekből épül fel a film. A zene hiánya így karakteres tulajdonsága a filmnek.

Nem akárkik álltak Fábri rendelkezésére a történet elmeséléséhez: a teljesség igénye nélkül néhányan a szereplők közül: Páger Antal, Szirtes Ádám, Görbe János (talán élete egyik legerőteljesebb alakításával), Őze Lajos, Bodrogi Gyula, Sztankay István, Tordy Géza... stb...

Egy hangyabolyba egy másik bolyból származó néhány hangyát dob valaki. Azokat a hangyákat azonnal megölik a többiek. "Látja?" - mondja az illető - "Itt olyasmi zajlik, amit mi úgy hívunk: TÖRTÉNELEM"

Páger ebben az évben (részben a Húsz Órában nyújtott alakítása miatt) megkapja a Kossuth-díjat, amivel végképp megbocsájtja a hatalom neki nyilas múltját és az emigrációs éveket...

Magyarország (Magyar Televízió), 90+88 perc, ff., magyar

Rendező: Fejér Tamás

1964 január 11-től kezdve minden szombaton bemutattak egy 25 perces részt ebből a "filmsorozat"-ból. Azért emeltem ki a "filmsorozat" szót, mert ma már kissé retro hangzása van. (Egy helyen említik egyébként folytatásos ifjúsági filmnek is). Egyszerűen "sorozat"-nak hívjuk az ilyesmit manapság, "film"-nek pedig a mozifilmeket, esetleg az önálló tévéfilmeket. De 1964-ben még filmsorozat volt  a hivatalos besorolás. 

A szombati bemutatás után néhány nappal - akkori szokás szerint - megismételték az adott rész. Aztán a nagy sikerre való tekintettel ugyanebben az évben mégegyszer levetítették a teljes sorozatot, és 3-4 évente újra és újra elővették. Ez sem számított egyáltalán különösnek, mivel ekkoriban még nem létezett semmilyen otthoni tévés rögzítési lehetőség, csak úgy nézhette újra az ember az adott sorozatot, ha a tévé megismételte. 

Illetve, ha bekerült a mozikba. 1965-ben ugyanis az összesen 327 percnyi 13 részből összevágtak egy kétszer közel 90 percből álló mozifilmet. (Itt jegyzem meg, hogy szokásomtól eltérően itt balra fent nem a film mozi-plakátja látható, hanem a sorozat alapján megjelentetett regény borítója. Valószínűleg sokaknak ugyanolyan ismerős, mint nekem, akinek megvolt a polcán ez a könyv)

Két nagysikerű angol sorozatot is vetített a televízió ezt megelőzően: a Tell Vilmost és a Robin Hood Kalandjait. Érezhető volt, hogy nagy nézői igény van az ilyen ifjúsági kalandfilm-sorozatokra, ezért a Magyar Televízióban elhatározták, hogy nekünk is készítenünk kell valami ilyesmit. Így Fejér Tamás rendező és Örsi Ferenc forgatókönyvíró el is kezdtek dolgozni a projecten.

1704-ben, a Rákóczi szabadságharc elején vagyunk. Siklós várát elfoglalják az osztrák csapatok - a sorozat végére ezt kell majd a kurucoknak visszafoglalniuk. A kuruc - labanc szembenállás válik tehát a sorozat központi motívumává. (Rákóczival nem találkozunk, sőt, ha jól emlékszem, nevét egyszer sem említik.

És itt csak egy pillanatra álljunk meg: a labancok a megszálló osztrákok katonaságát jelentette itt (bár a szónak tágabb értelmezése is létezik, mely szerint az osztrákokkal szimpatizáló magyarokat is labancoknak hívják. A kurucok pedig a magyar felkelők.

A két felet több dologról is gyakorlatilag első látásra meg lehet különböztetni. A labancok mindig ebben a jól szabott fehér egyenruhában, parókával és jellegzetes formájú sötét kalapban vannak. (még akkor is, ha a képen épp a főszereplő Tenkes kapitánya van labanc egyenruhában). Továbbá minden labanc iszonyú buta és látványosan gonosz.

Ezzel szemben a kurucok egyszerű, magyaros ruhában vannak, egytől egyig eszesek, ravaszok...  és végtelenül igazságosak.

Tisztázzuk a következő kérdést is, hiszen a filmből nem derül ki a teljesen pontos válasz: Mi az a Tenkes, melynek kapitányává nevezi ki magát a Zenthe Ferenc által alakított Eke Máté nevű kuruc tiszt?

Nos, a Tenkes-csúcs a Villányi-hegység nyugati végén található. Szokták ezért az egész környéket is Tenkesnek is hívni. Itt jegyzem meg, hogy aki gyerekkori emlékeinek szeretne a Tenkes látogatásával adózni, azt részben szeretném kiábrándítani: a film nagy részét ugyanis nem eredeti helyszínen, hanem főváros környéki terepen (Pilisborosjenő, Etyek), illetve a Balaton-felvidéken (Nagyvázsony, Nemesvámos) forgatták. Egyedül a feljebb már említett Sikósi várhoz köthető jeleneteket forgatták a Tenkes közelében.

Történelmileg sem tekinthetjük referenciaként azt, amit látunk! Van például egy Buga Jakab (Szabó Gyula) nevű karakter, de ő nyilvánvalóan nem az a 17. századi szabad vitéz, aki valójában is létezett. A központi figura, Eke Máté (Zenthe Ferenc) teljesen kitalált személyiség, még ha sokáig meg is voltam győződve, hogy ő egy valós történelmi alak. Valószínűleg tudat alatt Csák Mátéval kevertem, aki amúgy többszáz évvel korábban élt. Ott van aztán a kurucok helyi vezetője, Béri Balogh Ádám (Zentay Ferenc), akiről a történet  folyamán egyszer sem említik, hogy ekkoriban a Habsburgok irányába is  elköteleződött. 

Az is kissé hitelteleníti a történetet, hogy a labancok, akiknek a nevük németes ugyan, egytől-egyig tökéletesen beszélnek magyarul. Ez tulajdonképpen nem tűnik fel az embernek egészen addig a pontig, amig Buga Jakab nem akarja elhinni a labanc álruhába öltözött Eke Máténak, hogy ő magyar. Nyilván, ha a labancok németül beszélnének, akkor ilyen identitásprobléma nem merülhetne fel egy magyarul tökéletesen beszélő kuruc kapcsán...

Emlékszem, gyerekkoromban imádtam a kardozós jeleneteket, és talán nem tévedek, pont a Tenkes kapitánya lehetett az első, ahol ilyen kardozásokat láttam. Szerintem legalább tíz év telt el úgy a későbbiekben, hogy meg voltam győződve arról, hogy a kardozás lényege, hogy az ellenfelek különböző szögből egymásnak ütik a kardjaikat. Tehát ezekben a jelenetekben fel sem merült, hogy a kardokkal egymást próbálnák megsebesíteni a harcoló felek... Egyáltalán, a filmben gyakorlatilag nem történik semmilyen sebesülés, a kurucok közül senki nem hal meg. A történet vége felé akad egy-egy - szinte szimbolikus - haláleset a labancok részéről, de alapvetően ezek az összecsapások inkább olyanok, mint a Tom & Jerry jelenetek: a labancok mindig megpróbálják elkapni a kurucokat, azok pedig mindig túljárnak az eszükön. És ahogy a macska sem szenved komoly sérüléseket az említett rajzfilmekben, úgy a labancok is többnyire inkább megszégyenülnek csak, de ezen kívül nem lesz különösebb bajuk. Mint például amikor a közvetlen közelükben felrobban egy puskaporos hordó, csak megkormolódnak...

Az 1964-es Filmvilág egyik cikke fel is rója a film készítőinek, hogy ez a bárgyú történet leginkább a gyerekek számára emészthető. Felnőtteknek ez édeskevés... ezzel sajnos egyet kell értenem. Fiatalon én is imádtam ezt a sorozatot, most viszont a felújított HD sorozat vs gyengébb minőségű, de fele hosszra vágott mozi változat közötti választást a rövidebb időtartam döntötte el, még úgy is, hogy jellemzően a jobb minőséget szoktam előnyben részesíteni. 

Ha már szóba került az eredeti sorozat: a készítők külön felhívták a figyelmet, hogy az egyes részek önálló dramaturgiai egységek, azaz tulajdonképpen egy-egy rész az egészből kiragadva is értelmezhető, mégis az egész sorozatnak van egy íve, mely összeköti az egyes részeket.

Nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a zenét Vujicsics Tihamér szerezte. Zenthe Ferenc pedig ezzel a szerepével lett igazán népszerű, mai szóval sorozat-sztár.

Magyarország (MAFILM IV. Stúdió), 108 perc, ff., magyar

Rendező: Jancsó Miklós

Producer: Nemeskürty István

1964 Január elsején összevonták a Hunnia és a Budapest filmstúdiókat, és belőlük létrejött a nagy MAFILM (Magyar Filmgyártó Vállalat). Ezt a nagyvállalatot nem kevesebb, mint négy stúdióra osztották, melyeket római számokkal neveztek el. A MAFILM I vezetését Újhelyi Szilárd kapta. A MAFILM II. Köllő Miklósé lett, a MAFILM III.-t Herskó János vezette, és végül a MAFILM IV Nemeskürty Istvánhoz került. Ebben a IV-es stúdióban kaptak állást Jancsó mellett olyan nevek, mint Huszárik Zoltán, Gaál István, Sára Sándor, Várkonyi Zoltán, stb... Volt tehát konkurencia - megjegyzem, a másik három stúdió sem volt híján rendező-nagyágyúknak.

Nemeskürty gyakorlatilag producerként viselkedett. Azaz ha egy ötletet meg akart valósítani, akkor azt ráosztotta az általa kiválasztott rendezőre. Egy ilyen megrendelés terméke lett ez a film is. Semmiképpen nem tekinthető tehát olyan szerzői filmnek, mint az ezt megelőző, vagy ez utáni Jancsó filmek.

A (nácik alóli) felszabadulás huszadik évfordulójára Vadász Imre novellájából akart a stúdió-vezető Jancsóval egy megfelelő témájú filmet készíttetni. Hernádi készíthette a forgatókönyvet, akivel Jancsó az író haláláig gyakorlatilag teljesen összenőtt rendező-író párost alkotott.

Bár az Oldás és Kötés is tartalmazott jellegzetesen jancsós elemeket, ez a film már szinte letagadhatatlanul jancsós. Többek között megtalálhatóak benne a Jancsóra olyannyira jellemző hosszú beállítások, bár itt még nem viszi el annyira a végletekig, mint később, amikor egy beállítás gyakorlatilag addig tartott, amíg el nem fogyott egy tekercs (kb. 12 perc).

Jóska (Kozák András) egy 17 éves gimnazista, aki barátaival nyugatra akar szökni, végül egymaga a maradás mellett dönt. (Egy forró csókkal búcsúzik szerelmétől) - Kozák a Sodrásban-nak köszönhetően már közsimert és népszerű színész volt, holott még főiskolás volt ekkor. 

Szovjet egyenruhába bújt banditák ki akarják rabolni Jóskát, de pont akkor érkeznek a valódi szovjetek, akik majdnem kivégzik a bandával együtt. Végül fogolytáborba kerül.

A fogolytáborból kis szerencsével - egy anakronisztikus fordulatnak köszönhetően - kiszabadul, majd bamba módon felvesz egy bóklászás közben talált német egyenruhát. (A korabeli Filmvilágban Létay Vera nagyon dühösen kikel ez ellen a valószínűtlen fordulat ellen - nagyon gyenge szellemi képesség kell ahhoz, hogy valaki felvegye a szovjetek által megszállt területen az egyik vesztes sereg egyenruháját, bármilyen hűvös is van...)

Természetesen így hamarosan újra fogságba kerül Jóska. Egy orosz kiskatona mellé helyezik, ahol segítenie kell egy marhacsorda gondozásában, napi fejésében. Kolja (Szergej Nyikonenko) természetesen nem tud magyarul, és Jóska sem beszél oroszul, így gyakorlatilag testbeszéddel tudnak csak kommunikálni.

Itt jegyzem meg, hogy a filmben viszonylag kevés a beszéd, és ami van, annak is a nagyobb része orosz, mivel a játékidő nagy részében Jóskán kívül főleg szovjet katonák szerepelnek, akik nyilván oroszul beszélnek. És ehhez nincs felirat! Ezzel mintegy Jóska szemszögéből látjuk az eseményeket, ugyanúgy nem értjük a szöveget, ahogy ő sem. Természetesen a nyilvánvaló rendezői elképzelés szerint a film megértéséhez nincs szükségünk az orosz szöveg szó szerint megértésére.

A film nagy része a két fiatalember kapcsolatának alakulását mutatja be. Jóska először szökni próbál, Kolja utánalő... Mint kiderül, nem feltétlenül azért, hogy megölje, valószínűleg inkább megmenteni akarta... Később, amikor Jóskának lehetősége lenne elmenekülnie, már inkább marad, mert Koljaának "baja lenne", ha sikerülne megszökni tőle... Aztán amikor kiderül, hogy Koljának egy súlyos sérülése van, mindent megtesz, hogy segítséget szerezzen neki...

Bevallom őszintén, és arra számítottam, hogy miután ez a film jancsósabb az Oldás és Kötésnél, - ami amúgy nagyon is tetszett - , ez a film még jobban tetszeni fog. Kicsit azonban csalódást okozott, kissé unalmasnak éreztem. Nem véletlen, hogy a Jancsó filmekről szóló elemző irodalomban is az egyik legkevésbé emlegetett filmek közé tartozik. Talán megelőzi az "A Harangok Rómába mentek" című filmet, melyet még a Jancsó kedvelők is gyenge első próbálkozásnak tartanak.

Más baja volt a magyar kultúrpápának (Aczél Györgynek) a filmmel... Valamiért szovjetellenesnek tartotta. Őszintén szólva nem tudom megmagyarázni, hogy miért. Legrosszabb esetben is semleges megvilágításba helyezte a szovjeteket. Lehet, hogy ez is baj volt? Vagy az volt a baj, hogy az orosz kiskatona esendő kisembernek tűnt, nem pedig legyőzhetetlen óriásnak?

A film megtekintése után a kultúrpolitikának minősítenie kellett a filmet. A besorolás alapján dőlt el, hogy milyen prémiumot kap a rendező, milyen széles körben forgalmazzák a filmet, stb... A Művészeti Tanács I.A (azaz a legjobb) minősítést javasolt. Aczél elvtárs azonban vitát nem tűrő módon kijelentette, hogy III.C lesz a minősítés.

- Miért Aczél elvtárs? - kérdezte az egyik illetékes

- Azért, mert a III.C-nél nincs rosszabb.

Ez konkrétan azt jelentette, hogy Jancsó szinte semmit nem kapott a film bevételéből. (Mondjuk a besorolásnak köszönhetően olyan nagyon nem is vetítették)  Továbbra is kispénzű rendezőként tengődött... de már nem sokáig...

A stúdió vezetője, Nemeskürty azonban idővel rehabilitálni tudta a filmet. Ravasz módon levetítette egy Budapesten élő szovjet újságírónak, és megkérte, hogy írjon róla kritikát. Az újságíró el volt ragadtatva a filmtől, és rajongó hangú cikket jelentetett meg a Pravdában! Ezután már hivatalosan sem lehetett utálni ezt a filmet, hiszen, ha valamit Moszkvában szeretnek, az csak jó lehet!