Magyarország, Szovjetunió (MAFILM, Moszfilm), 90 perc, ff., magyar és orosz

Rendező: Jancsó Miklós

Producer: Götz Jenő, Németh András, Kirill Szirjajev

1967 Áprilisában Jancsó még kísérletként írta le a készülő filmet, mely utólag visszatekintve igazából csak kibontakozása annak, amit Jancsótól (első) fénykorában látunk majd, hatalmas tablóival a magyar pusztában.

Egyáltalán nem volt benne biztos, hogy amit ő elképzelt, az a vásznon ugyanazt a hatást fogja majd kiváltani, mnt ami az ő fejében megszületett.

Jancsó ebben az interjúban kifejti azt is, hogy míg a Szegénylegények esetében a klasszikus hármasból (hely-idő-cselekmény) az első kettőt megtartotta, csak a sztori nem volt egészen egységes, addig az éppen készülő Csillagosok, Katonák esetében mindhárom (!) elem jelentőségét veszti. Valóban vakmerő kísérlet ez tehát ez a film: soha nem világos, hogy éppen hol vagyunk, az időmúlás sem pontosan követhető, és klasszikus értelemben vett történet sincsen... Mindezeknek nincs jelentőségük, mert nem történetet akar elmesélni, hanem inkább gondolatait illusztrálni. Ilyen gondolat például, hogy a jó (vagy jónak vélt) ügy érdekében vajon megengedett-e a gyilkolás...

Nagy újdonság volt Jancsó számára, hogy először használhatott gumioptikát, azaz mai, köznapi nevén zoom-ot, amivel felvétel közben a kamera mozdítása nélkül is lehetett közelíteni vagy távolítani a képet. Mivel Jancsó előszeretettel kísérletezett az extrém hosszú beállításokkal - azaz a kamera csak vett és vett leállítás nélkül - ez tágította a lehetőségeket, hogy a sínes kamerakocsizáson (fahrt) és a kamera elfordításán (svenk) kívül egy újabb módon tegye változatossá a felvett képet.

az alábbi képen Jancsó séták a film egyik emlékezetes jelenetének (ápolónők erdei tánca) helyszínén

A képen talán feltűnik, hogy Jancsó egy Converse (vagy annak látszó) tornacipőben sétál, ami a hatvanas években egész biztosan nem volt megszokott "komoly" emberek esetében. A DVD változaton látható egy nagyszerű, közel 13 perces werk-film, amiben legnagyobb meghökkenésemre Jancsó a forgatásokon még ennyi eleganciát sem kényszerített magára, hiszen egy szál fürdőgatyában (!) instruálta a színészeket, a statisztériát és a stábot. 

Szovjet-magyar koprodukcióként készült a film egy Volga menti Kosztroma nevű kisvárosban, Moszkvától háromszáz kilométerre észak-nyugatra. A szovjet Moszfilm részéről már az előzetes egyeztetés során felmerültek bizonyos problémák, de a Mafilm vezetője - Nemeskürty - úgy lavírozott, hogy végül kiügyeskedte Jancsó számára, hogy az legyen, amit ő akar.

Az egyik legemlékezetesebb szereplő ebben a filmben, a fenti képen Jancsó által átölelt lengyel Krystyna Mikolajewska. Érdekes arcával és viszonylag eszköztelen játékával hamar észreveteti magát a nézővel. Ha színen van, nehéz másra figyelni. Nagyon szép, különleges  arca van, és külön megmaradt bennem, hogy a werkfilmben egyszer mosolyogni is láttam...  hozzá kapcsolódik az egyik meztelen jelenet, amit a szovjetek kifogásoltak. (erről bővebben írok később)

A tervezett film 1918-ban játszódik, az orosz polgárháborúban, ahol többek között első világháborús magyar foglyok is részt vettek a bolsevik vörösgárdisták oldalán a harcokban.

Egy Mdivani nevű grúz író volt kirendelve szovjet részről a forgatókönyv elkészítésére társszerzőként. Valahol Ukrajnában jöttek össze Jancsóék ezzel az íróval kidolgozni az előzetes forgatókönyvet, amit később majd be kellett nyújtaniuk a stúdiókhoz (Moszfilm ill. MAFILM). Azokból a jelenetekből amit Mdivani megírt szinte mindent kidobtak. Mdivani tapasztalt forgatókönyvíró volt, de fogalma sem volt, hogy Jancsóéknak mire lenne szükségük. Hogy mégse mondhassák azt, hogy a szovjeteket kizárták a film előkészületeiből, a megírt jelenetek inkább valami vázként szolgáltak Jancsóéknak. Nem mondhatta tehát Mdivani, hogy az ő javaslatait teljesen figyelmen kívül hagyták. Például ha  Mdivani írt egy negédes, internacionalista ihletésű jelenetet a kórházi ápolónők köré, oda Jancsóék ehelyett egy másik jelenetet írtak, amelyben szintén korházi ápolónők voltak a középpontban. Magyarul úgy átírták a grúz író forgatókönyvét, hogy arra rá se ismert az író, de mégsem mondhatta rá, hogy ahhoz semmi köze...

az alábbi képen az az emlékezetes jelenet látható, melyben az ellenforradalmárok báli ruhába öltöztetik az ápolónőket, és a katonazenekar által előadott zenére keringőzni kötelezik őket egymással

Utólag fellelt Moszfilmes feljegyzésekben olvasható, hogy nagyon elégedetlenek voltak az előzetes engedélyeztetésre benyújtott forgatókönyv-tervezettel a szovjetek. Kifogásolták a "sztriptíz" jeleneteket (két ízben katonák vetkőzésre kényszerítenek nőket), illetve nem érezték eléggé világosnak, egyértelműnek a cselekményt. (Jancsó előre elmondta, hogy ez nem is volt célja). De a szovjetek azt is látták, hogy Jancsóval nem lesz könnyű dolguk, mert Jancsó nem fog olyan forgatókönyvet/filmet csinálni, amihez nincs kedve. Arra az álláspontra jutottak tehát a kinti fejesek, hogy a forgatás során fogják majd kontrollálni a rendezőt. Hiába írnák át ugyanis előzetesen a forgatókönyvet, annyit már tudtak Jancsóról, hogy amúgy is magasról tesz a forgatókönyvre, leginkább fejből forgat. Egyetlen lehetőségként tehát azt látták, hogy majd a helyszínen belekotyognak a munkába.

Jancsóék megérkeztek Kosztromába, és szinte azonnal elkezdtek forgatni. Néhány magyar színész (Juhász Jácint, Madaras József, Kozák András és Molnár Tibor) mellett lengyel és szovjet színészek dolgoztak, főként helyi statisztériával. A kamera mögött csupa magyar (Somló Tamás operatőr, mellette Kende Tamás segéd-operatőr), de a stáb nagy része szovjet volt.

Jancsónak mégegyszer sikerült leszerelnie a Moszfilmesek okoskodását. Rendezői stílusa ugyanis olyan, hogy a jelenet leforgatása úgy tűnik, mintha csak a jelenet próbája zajlana. Nagy vonalakban elmondja, hogy mit szeretne majd látni, de alapvetően mint egy karmester, a jelenet közben irányítja az operatőrt, és a szereplőket... " - az orosz segédrendező ugyanezt oroszul üvölti... (az egész úgyis kap majd egy utószinkront, tehát nyugodtan lehet felvétel közben üvöltözni.

Egyszóval úgy tűnhetett az oroszoknak, mintha csak végigpróbálnák az egyes jeleneteket. Két hét alatt végig is mentek az összes jeleneten. Ekkorra eljutott Moszkvába a jelentés, hogy itt valami nagyon furcsa, érthetetlen dolgot csinál ez a magyar rendező. Meg is jelent a forgatás 15. napján a Moszfilm vezetősége, hogy megnézze , mi a helyzet... ekkor azonban Jancsóék közölték, hogy másnap végeznek is a forgatással, a ruszkik majd megnézhetik az elkészült filmet, ha kiváncsiak. (Az előhívott anyagot ugyanis néhány naponta hazakülték Magyarországra, biztos-ami-biztos alapon).

Ahogy említettem, nemigen van elmesélhető, - hagyományos értelemben vett - cselekmény. A szembenálló felek - vörös bolsevikok és fehér ellenforradalmárok - közül hol az egyik, hol a másik kerekedik fölénybe. Aki éppen felül van, az leginkább az uralma alá hajtott másikat gyilkolássza... És ezeknek a gyilkolászásoknak válogatott formáit gyakorolják. Van, hogy szinte szabályos céllövőversenyt tartanak a fehérek. A foglyok közül előbb kiválogatják a külföldieket - így a magyarokat is - mondván, ez nem rájuk tartozik, majd az oroszokat - látszólag esélyt adva  nekik - futásra bíztatják, és persze futás közben hátulról lelövik őket....

Másik alkalommal a foglyokat a megszállt (kosztromai Ipatyevszkij) kolostor udvarán félmeztelenre vetköztetik, majd azt mondják nekik, hogy tizenöt percük van a menekülésre, utána mindenkit lelőnek... igen ám, de a menekülők bármerre futnak, mindenhol azt tapasztalják, hogy az összes kapu zárva, semerre nincs kiút... Megint hiú reményeket kergettek tehát, és gyilkosaik csak játszottak velük, hiszen egytől egyig lemászárolják tizenöt perc elteltével a kiútat hiába kereső foglyokat....

Mindkét oldalon vannak alja emberek és emberségesebbek is... pont úgy, mint a valóságban. Ez persze már rögtön nem tetszett a szovjeteknek, hiszen bennük az a téves képzet élt, hogy náluk mindenki az erkölcs bajnoka...

Amikor a szovjet forgatókönyvíró Mdivani és a Moszfilm elnöke Budapestre jött megnézni az elkészült filmet... hát ... alig tértek magukhoz... 

Nem csoda, hogy a Szovjetunióban egy egészen más változat került a mozikba, mint idehaza... Kivágtak minden meztelenséget (ezt nem értem, hiszen más szovjet filmben látható meztelenség), kivágták a kegyetlenkedéseket, és - ha jól vettem ki - valamilyen narrációt adtak a filmnek, hogy így világos, kézzelfogható történetet tudjanak alá kerekíteni a képeknek... és a lezárást diadallá változtatták. Jancsó változatában ugyanis a vörösök kis csapatát lemészárolják a fehérek. Ez nyilván nem azt akarja sugallni, hogy elbukik a forradalom, hiszen a legvégső lezárásnál Kozák András (aki a bolsevikok oldalán áll) a hősök tiszteletére emeli a kardot... Vagy lehet, hogy mégis elbukott a forradalom??? Ez esetben Jancsó itt nem is a szovjet forradalomról beszél, hanem a tíz évvel korábban levert magyarrol??? Meglehet...De nincs olyan nagy jelentősége...

Egyszerűen elfogadhatatlan volt a szovjeteknek egy olyan befejezés, ahol nincs egyértelműen dicső győzelem... Úgyhogy a szovjet változatban a vörösök diadalt aratnak a fehérek felett...

Ez a változat került a szovjet mozikba tehát, már ahol egyáltalán játszották, mert ez a kiherélt változat nyilván teljesen érdektelenné lett... Nyugat-Európában és Amerikában viszont felfigyeltek erre a Jancsó filmre is... 

Franciaországban Rouges et Blancs (Vörösök és Fehérek) címen futott a mozikban.

Ennél a filmnél már nagyon hiányoznak a színek... Megjelent a Jancsó fénykorára jellemző gigantikus tömegmozgatás, a hosszú snittek, tág panorámaképekkel kombinálva... jó lenne már színesben látni mindezt.... '68-ban a Fényes Szelek már színes lesz, addig már csak a Csend és Kiáltás lesz fekete-fehér... Kibírjuk...

USA (Warner Bros.-Seven Arts,  Tatira-Hiller), 111 perc, Technicolor, angol

Rendező: Arthur Penn

Producer: Warren Beatty

A Bonnie és Clyde néven elhíresült bűnöző párosról talán mindenki hallott már. Azt talán kevesebben tudják róluk (én például nem tudtam), hogy valójában nem csak kettejük párosa végezte az ámokfutást, hanem többen, tulajdonképpen bandába verődve portyázták végig USA több nagyvárosát, azok bankjait kirabolva. Clyde és testvére Buck vezetékneve után a Barrow banda elnevezés talán helytállóbb lenne, a filmben is hívják magukat így esetenként. A két Barrow testvér volt ugyanis a társaság legfőbb hangadója, így talán valóban nem volt túlzás magukról elnevezni a bandát.

A fivéreken (Clyde és Buck), és élettársaikon (Bonnie és Blanche) kívül időnként maguk közé vettek további személyeket is. A film itt eltér a valóságtól annyiban, hogy ezeket a személyeket C.W. Moss karakterébe egybegyúrta a forgatókönyvíró. Vele lett tehát öt fős a filmbeli Barrow banda.

Az alábbi promóképen balról jobbra: Buck (Gene Hackman), Blanche (Estelle Parsons), Clyde (Warren Beatty), Bonnie (Fay Dunaway) és C.W. Moss (Michael J. Pollard)

Eleinte a mi viszkis rablónkhoz hasonlóan szinte rajongtak értük az emberek, amolyan Robin Hood-ként tekintettek rájuk, akik csak a gazdag bankok pénzét veszik el. Akkor fordult csak valamelyest ellenük a közhangulat, amikor elkezdett nőni az általuk lelőtt rendőrök száma. Legalább kilenc rendőr halála írható  a számlájukra, és ezek között volt olyan gyilkosság is, mely feltehetően nem volt igazán szükségszerű a menekülésükhöz.

1932-től 1934-ig tartó portyájuk Bonnie és Clyde 1934 Május 23-i véres kivégzésével ért véget, talán emiatt is lettek ők ketten a mitosz névadói. A filmbeli emlékezetes zárójelenethez képest a valóságban nem volt előre eltervezett a kíméletlen kivágzés. A rendőrök állítólag először megadásra akarták felszólítani a tőrbe csalt párost, de egy ideges zsaru véletlenül elkezdett tüzelni, és akkor már az egész osztag lőtt, gyakorlatilag szitává lőve a szerelmes rablópárt.

Ime a valódi Bonnie és Clyde. A két mosolygó fiatalról készült fotót nézegetve sosem mondanám meg, hogy bankrablással és az őket elfogni igyekvő zsaruk gyilkolászásával töltötték utolsó éveiket.

Bonnie-ról több fotó is fennmaradt, melyen valamilyen lőfegyvert tart a kezében... azonban több visszaemlékezés egybehangzóan állítja, hogy ő maga valójában soha nem lőtt senkire.

Ez a kép pedig azt a Blanche-t ábrázolja, aki Buck felesége volt volt. Őt még 1933 nyarán elfogta a rendőrség, ugyanakkor, amikor Buckot halálosan megsebesítették. Blanche a lövöldözés miatt szértepült üvegszilánkok okozta sérülésekben elvesztette egyik szemére a látását.

Blanche volt tehát az egyedüli valós bandatag (ha nem számítjuk azokat, akikből összegyűrták C.W Moss fiktív karakterét), aki 1967-ben meg tudta nézni magát a moziban, amikor ezt a filmet bemutatták.. Sőt... Warren Beatty producerként állítólag még a forgatókönyvet is egyeztette vele. Az a forgatókönyv azonban nem az volt, amiből a film végül elkészült. Blanche állítólag nagy büszkén vitte el a vetítésre akkori élettársát, hogy együtt nézzék meg az akkorra már mitikussá vált Bonnie&Clyde történetben betöltött szerepét. Hatalmas csalódás volt, amit láttak. Az állítólag valójában Bonnie-nál szebb (vagy legalábbis szexibb) Blanche a filmen csúnyácska hisztérikaként került ábrázolásra. Ennek nyilvánvalóan az volt az oka, hogy a Fay Dunaway által alakított ultra-szexy 25 éves Bonnie mellett ne legyen, aki összezavarja a nézőket azzal, hogy elvonja a főszereplőről a figyelmet.

Fay Dunaway-t én a Négy Muskétásban ismertem meg gyerekként... és talán negatív szerepe miatt sem szimpatizáltam vele túlságosan. El kell viszont ismerni, hogy ezt a szerepet mintha ráöntötték volna!

A film sok tekintetben az öt évvel később mozikba kerülő Coppola-féle Keresztapa előfutára volt. Az biztos, hogy Bonnie és Clyde brutális kivégzése pillanatában olyan érzésem volt, mintha ugyanezt a jelenetet már Coppolánál láttam volna... (Sonny kivégzésekor).

Mindezek annak voltak köszönhetőek, hogy a prűd Hayes-kódexet, mely szinte mindent megtiltott, ami izgalmassá tehetett egy filmet, felváltotta a korhatáros rendszer, mely ma is használatban van. Így már lehetett erőszakot és meztelenséget is mutatni a mozivásznon, cserébe korlátozták az adott film megtekintésére beengedhetők korának alsó határát.

A Warner tulajdonosa, Jack C Warner nem rajongott ezért a projectért. Egyáltalán nem hitt a sikerben, valószínűleg ennek köszönhető, hogy Warren Beatty producerként megkaphatta a bevétel 40%-át. Jack C. Warner véleménye egyébként a későbbi hatalmas közönségsiker után sem különösebben változott meg a filmmel kapcsolatban.

Beatty úgy döntött, hogy a filmet Texasban, - tehát eredeti környezetben - forgatja. A helyszínek így kifejezetten autentikusak. Mellesleg ezzel elkerülhetőnek tűnt, hogy a Warner fejeseivel nap-mint nap összefusson, így azok nem kotyogtak bele a forgatásba...

Beatty először egyébként fekete-fehérben szerette volna forgatni ezt a filmet, de a stúdió nem egyezett bele. Érdekes mellékszál, hogy a film készítése alatt Jack C. Warrner eladta céges tulajdonjogát a Seven Arts Inc,-nek, így amikor a film mozikba került a stúdiót már Warner Bros. - Seven Arts-nak hívták. A film elején még a régi Warner logo látható, de a felvásárlás miatt a stúdió az elkövetkező három évben ezt a logót használta.

Ezután újabb felvásárlásnak köszönhetően a stúdió visszakapta a legendás Warner nevet. és logót.

A Seven Arts-os felvásárlást követő vezetőváltás semennyit nem segített abban a tekintetben, hogy ezek az új fejesek is igen mostohán kezelték ezt a produkciót. Csak autósmozikba és B-filmes kis mozi-láncoknak adták el a filmet. Az első kritikák sem voltak túl fényesek...

Ekkor azonban egy kezdő filmkritikus - talán első ténylegesen megjelenő kritikáját írta - egy nagyon hosszú cikkben igencsak felmagasztalta ezt a filmet... És ezután csodák csodájára, elkezdtek megjelenni a pozitív kritikák ... és a stúdió kénytelen volt visszaküldeni a filmet a mozikba, de ekkor már az összes láncnak... És hatalmas siker lett belőle! Nem mellesleg 10 Oscar jelölést is begyűjtött... igaz ezek közül csak egyet sikerült díjra is váltani...

Ha már az Oscar-díjaknál tartunk... aki követi ezeket a fényes eseményeket, valószínűleg emlékszik arra a 2017-es fiaskóra, amikor ennek a filmek az 50. évfordulója kapcsán Fay Dunawayt és Warren Beatty-t hívták meg a legfőbb kategória, - a legjobb film - győztesének bejelentésére... és szegények a díj nyertesét borítékban átadó férfi figyelmetlensége miatt abba a kellemetlen helyzetbe kerültek, hogy nem a valódi nyertes nevét olvasták fel...