Magyarország (MAFILM), 71 perc, színes, magyar

Rendezők: Kardos Ferenc, Rózsa János

Első ránézésre ifjúsági, vagy még inkább gyerekfilmnek tűnik, holott egyáltalán nem az. Még akkor sem, ha alapjában véve egy gyerek is megnézheti, nagy valószínűséggel élvezni is fogja, csak messze nem fogja megérteni minden rétegét.

Kezdjük a címmel... Először azt hittem, hogy a bárányhimlőt, a mumpszot, és a hasonló gyerekbetegségeket tudományos, de népszerű köntösben bemutató ismeretterjesztő filmről van szó. Az előzetes ismerkedés során aztán kiderült, hogy maguk a gyerekbetegségek csak egészen érintőlegesen kerülnek szóba a filmben, így a cím inkább egy erősen áttételes utalás lehet a gyerekkori nehézségekre a felnőttek világában.

A film első jelenetében a főszereplő kisfiú (Géczy István, vagy Géczy Pistike, ahogy a korabeli Filmvilágban az akkori szokás szerint említik) első tanítási napjára indul, míg a film utolsó jelenetében megkapja első bizonyítványát. 

Bár a kisfiú első tanévéből villannak fel különböző életképek, nem összefüggő történetet mesél el a film, sok lazán összekapcsolódó, hosszabb-rövidebb etűdből épül fel az egész. Ezek az etűdök egyébként minden esetben saját alcímet kapnak és stílusukban is nagyon különböznek.

Az egyik legemlékezetesebb etűd - részben a színes festékek miatt vizuálisan is nagyon látványos - "Felfedezés a színek világában" című rész, mely teljesen elmegy a némafilmes burleszk irányába. A lakást "feldúló" lakásfelújító festők ténykedését viszi el a kisfiú képzelete egy mókás, teljesen valószerűtlen világba, ahol a festők egymással verekedve mindent összefestékeznek, ráadásul a falon és a plafonon is tudnak járni. (Emlékszem, gyerekkoromban csodáltam, ahogy a festők a létra tetejére állva, azzal szinte gólyalábként lépkedtek. Talán ez a kép ugrik szintet a kisfiú képzeletében, amikor már a plafonon is meg tud állni a festő)

Ezek az összefüggő kis blokkok sosem hosszabbak 4-5 percnél. Vannak sokkal realisztikusabb részek is, ahol az kisiskolai atmoszférát idézik fel a rendezők. A tanítónénit a 22 éves Halász Judit játssza. Élénken él képzeletemben, hogy gyerekkoromban bizony szerelmes voltam Halász Juditba, és a filmet nézve, most újra beleszerettem kicsit. Nagy örömmel nyugtázom ilyenkor, hogy olyan szerencsések vagyunk, hogy őt például - közel hatvan évvel ez után a film után - még mindig láthatjuk színpadon, és most is remek! (pld. Bella Figura - Pesti Színház)

Az édesapát alakító Keres Emil hangját meghallva azonnal nosztalgia fog el, hiába tudom, hogy ő haláláig, 2016-ig dolgozott, hangja, beszédmódja valami miatt bennem erősen a hatvanas, hetvenes évekhez köti. 

Feltűnik a filmben az első igazán felkapott fotómodell: Bánfai Dóri, illetve leánykori nevén Patz Dóri. Szerepe szerint is modellt, manökent alakít a kisfiú családjában. Nem tudom, hogy őt szerződtették-e a szerephez, vagy rá írták a jelenetet, de az egyik etűd egy izgalmas divatbemutatót ábrázol egy akkori könyvtárteremben, mely közben Halász Judittól hallunk egy különlegesen izgalmas szövegű dalt.

Vannak komolyabb hangvételű etűdök is, például az "Apa és fia beszélget" mely során az apa elmondja a fiúnak, hogy miért kell azt hazudni a család hitelezőinek, hogy a szülők elutaztak, és miért fenyegeti börtön a nagybácsit, és amelyben a fiú megfenyegeti az apát, hogy elmondja anyukának, hogy esténként az apa szerinte túl közeli kapcsolatba kerül az édesanya legjobb barátnőjével...

A film egyik legnagyobb hatású pillanata viszont az, amikor a hídról a Dunába zuhant főszereplő fisfiú élettelen testét kiemelik a vízből, és Zizi (egy kislány az osztályból) végignézve a jelenetet ott sírdogál a Dunaparton. Egy mentőkocsival elviszik a mozdulatlan kis testet. Egyszer csak a kislány mellett megjelenik a kisfiú, akinek semmi baja nincsen...

- Hogyan??? Hát te élsz???

- Igen, csak vicceltem!

Hát... viccnek kicsit erős, de a jelenet szürrealitásában is ütős.

Ha már a Duna-parton vagyunk, érdemes megemlíteni, hogy a film egyik izgalmas erőssége, hogy kifejezetten sok jelenet zajlik kültéren, a városban. Többször is láthatjuk például a II. világháború során felrobbantott, majd ekkoriban újra felépülő Erzsébet hidat. Szerkezetileg ekkor már készen van, de még nincs lefestve a ma ismert hófehér színre.

Ha már szóba került, íme néhány kép az épülő - a filmben láthatóhoz hasonlóan még lefestetlen - Erzsébet-hídról:

Többször láthatók egyébként Szentendrei és Budai Várbeli helyszínek is..

Viszonylag ritka, hogy a filmet nem egyetlen rendező rendezte, hanem a Kardos Ferenc - Rózsa János páros. Nem találtam semmilyen adatot arról, hogy ez miért alakult így. Mellettük talán nem kevésbé fontos Sára Sándor neve, aki az operatőri munkáért volt felelős. Így neki is köszönhető, hogy valahol "minden idők legszínesebb magyar filmjé"-nek nevezik ezt az alkotást.

Mindhármukkal fogunk találkozni még a 303-as magyar listán, de így együtt soha többé.