Magyarország ( Hunnia Filmstúdió), 82 perc, ff. magyar

Rendező: Mamcserov Frigyes

Kedves, könnyed kis vígjáték ez. Szinte olyan, mint a két világháború közötti közönségkedvenc filmek... persze a hatvanas évekhez adaptálva.

Politikát ezúttal - hála istennek - nem kell keresni, pontosabban keresve sem találnánk. Sőt, a hatvanas évek kicsit lazuló elnyomásának jele ez a fajta viccelődés:

A mai fiatalok talán azt sem tudják, hogy mi az a Trabant... Nos a Trabantról tényleg a legalja volt minden nálunk kapható autónak. Gyerekkoromban volt olyan vicc is, hogy "Mi marad a Trabantból, ha nekimegy egy fának?" - "Por sche"

Mivel a Trabantot természetesen az egyik "baráti" szocialista ország gyártotta (NDK), a Rákosi rendszerben valószínűleg még nem lett volna megengedett olyasmivel viccelődnini, hogy a Trabant nem autó. '62-ben viszont biztos vagyok benne, hogy az egész mozi hahotázva csapkodta a térdét azon, hogy Páger (az alábbi képen jobbra) ezt ki merte mondani.

Págernél egyébként külön éle van minden ilyen halványan rendszerellenes beszólásnak... 

Nagy túlélő volt a művész úr: A második világháború vége felé még a nyilasokkal... mit a nyilasokkal, magával Szálasival parolázott, majd nagyon jó érzékkel nagyrészt Argentínában töltötte az elkövetkező évtizedet, ahol sok náci háborús bűnös húzta meg magát ekkoriban. A párt vezetői - ki tudja miért? - teljes büntetlenséget ígérve hazakönyörögték. Nem sokkal az 1956-os forradalom előtt jött haza, mely alatt bölcsen hallgatott, nem állt ki szavalni, tüzelni a népet. Így hamarosan teljesen visszatérhetett az előtérbe. Gyerekkoromban (nyolcvanas évek) az egyik legszeretetreméltóbb öregúrnak tűnt az általam látott tévéfilmekben, soha meg sem fordult volna a fejemben, hogy egy ilyen sármos, megnyerő "bácsi" gyilkos eszmék támogatója lehetett. 

Na, de térjünk rá magára a filmre. Ki is Mici néni?

Kérem szépen, Mici néni, azaz Handay Mici (Kiss Manyi, a fenti képen balra) egy szebb napokat megélt, kiöregedett színésznő. Az idősen magukra maradó dívák nyomorúsága valószínűleg elviselhetetlen fájdalmat jelenthet. (A témát érintette a nemrég látott Mi Történt Baby Jane-nel című film is, de említhetném a szintén nagyszerű Alkony Sugárútat is.) Feldolgozni azt, hogy az embert fiatalon és szépen körülrajongják, majd picit idősebben a kutya sem kíváncsi rá... hát pokoli lehet...

Mici néni azt a megoldást választja, hogy beteget játszik, ezzel vívva ki a körülötte levők figyelmét és gondoskodását...

Ez eddig lehetett volna valóban egy harmincas évekbeli vígjáték leírása is. Ezen a ponton azonban egy tipikus Kádár kori fogalommal kerül elő: az eltartási szerződés. Ma is létezik egyébként ez a dolog, de a hatvanas években nagyon gyakori volt, hogy lakással nem rendelkező fiatal pár ilyen szerződést kötött egy idősebb lakástulajdonossal. A pár vállalta, hogy annak élete végéig gondozza az idős tulajdonost, cserébe ott lakhattak, és a gondozott halála után ővék lett a lakás.

Kati (Tóth Judit) és Laci (Szokolay Ottó) a két fiatal, akik beköltöznek a betegcske művésznőhöz, és természetesen mindenki él azzal a rosszindulatú feltételezéssel, hogy a két fiatal ezután csak azt fogja lesni, hogy mikor hal meg végre az idős hölgy. (Kiss Manyi ekkoriban igazából alíg múlt ötven)

A fiatalok azonban annyira megszeretik a nénit, hogy még a moziból is inkább hazamennek, mert azon aggódnak, hogy esetleg valami baj történik vele...

Mici néninek viszont elkezd udvarolni egy férfi (Páger Antal), aki még fiatal korából ismeri a művésznőt. Akkoriban természetesen esélye sem volt meghódítani, most viszont úgy érzi, eljött az ideje. Mici néni ettől pompásan kivirul, de nem akar lemondani a körülötte levő emberek odaadó figyelméről sem, így alakul ki "Mici néni két élete"... az emberek nagy részének a betegeskedőt játssza, udvarlója felé persze kicsattan az egészségtől. És, mint sejthető, ez a kettősség hozza létre a film komikus helyzeteit.

Annyi - a mai fiatalok számára talán már ismeretlen - nagy név fordul elő a filmben, hogy nem is akarok egy unalmas felsorolást írni róluk. Egyik kedvencem a fenti képen hátul álló Fónay Márta volt, aki mindent tökéletesen hozott a tipikus, testes házmesterné karakteréből. Ha kell inkább kiönti a szemetet, hogy azt újra összesöpörve tovább tudja hallgatni a lakók beszélgetését. Megsértődik, mert azt gondolja, hogy nem ízlik Micinek az ő főztje, ezért fogadja be inkább a fiatalokat, stb.

Kiss Manyi számára ez egy nagyon hálás szerep volt. Talán ez volt leghíresebb filmes alakítása.

A fiatalok közül a bájos Tóth Judit maradt meg jobban bennem. Vele kapcsolatban azt az érdekességet szeretném megosztani, hogy véletlenül leltem rá egy 2010-es színházi bemutatóról készült képre, ahol a ma is aktív színésznő a Mici néni két életében játszott, természetesen már Mici néni szerepét.

Magyarország (Balázs Béla Stúdió), 17 perc, ff., magyar

Rendező: Sára Sándor

Két évvel ennek a filmnek az elkészítése előtt az akkor még pályakezdő Sára Sándor a Cigány Szövetség felkérésére riportfilmet készített a cigányságról.

Láthatóan nem hagyta nyugodni a téma, és egy dokumentumfilm erejéig vissza kívánt térni a cigányság helyzetére. 

Ahogy a film elején felvillantott újságkivágásokból is kitűnik, az akkori hivatalos kormányzati álláspont szerint a hazai cigányság jó része már intergrálódott a többségi társadalomba. Remélem nem veri ki a biztosítékot az a megállapításom, mely szerint ez az integrálódás a mai napig nem történt meg igazán. És elnézve azt, hogy láthatóan milyen lassan halad ez a folyamat, valószínűleg az a feltételezésem is helyénvaló, hogy inkább néhány százéves távlatban kell számítani lényeges változásra ez ügyben.

Akkoriban az állampolgárok nagyon nagy része először szembesült a nyomorúság ekkora fokával. Ma ezzel kapcsolatban sokkal szerencsésebb helyzetben vagyunk, hisz nem kell filmstúdiónál házalni ahhoz, hogy valaki ilyen képsorokat készíthessen, és nem kell szembesülnie azzal, hogy fanyalgás fogadja a végül nagy nehezen elkészült filmet. Végül a Lipcsei rövid- és dokumentumfilmes fesztivál (DOK Leipzig) egyik díjának elnyerése kellett ahhoz, hogy itthon is bemutassák a filmet. Ma elég egy mobiltelefon a felvételekhez, gyakorlatilag a telefonban már található olyan vágóprogram, amivel alapszinten elkészíthetünk egy dokumentumfilmet, majd a kész anyagot elég feltenni a youtube-ra.

17 perc hosszúság nem sok. Majdnem egy pillanat alatt elrepült... a végén az volt az érzésem, hogy szinte semmit nem láttam, csak felvillanásokat. Tény, hogy sok minden volt benne, és mégis szinte semmi... 

Sára maga is deklaráltan lemondott a "teljesség igényéről".

Bár valószínűleg ő a teljességet más viszonyrendszerben értelmezte, azaz az integrálódott és a jómódú cigányságról egyáltalán nem tett említést, nekem azonban más módon volt hiányérzetem. Túl sok mindenbe próbált belekapni, azokat viszont nem bontotta ki olyan mélységig, ahogy azt szívesen láttam volna.

Volt itt gyermekorvosi vizsgálat, ahol a nem-cigány orvos türelmetlenül kérdezgeti a megszeppent szülőket, hogy szerintük 1 évesen miért nem tud még járni a gyerek, eszik-e egyáltalán a gyerek...?

Látunk rövid, megdöbbentő nyilatkozatokat felnőttektől: "30 éves vagyok, de még nem feküdtem ágyban"... illetve "élő ember vagyok, és földben lakom"...

Látunk egy halottvirrasztást, majd egy idősebb hölgy cigány eredetmesét mesél a gyerekeknek, mely szerint ők (a cigányok) madarak voltak, szabadon szálltak, és csak élelemér szálltak le a földre. Egyszer egy olyan helyet találtak, ahol több élelem volt, mint amennyit meg tudtak enni, ezért ott maradtak. Elvesztették szárnyukat, és így már szállni sem tudnak... de azért remélik, hogy egyszer majd őjra repülhetnek... 

Ugyanilyen szép ősi dallamok is megszólalnak a tábortűz körül...

Rövid volt ez a 17 perc, még néztem volna.

Magyarország, 104 perc, ff., magyar

Rendező: Makk Károly

Az 1961-es év két filmje szerepelt a 303-as magyar listán. Ezek közül a Két Félidő a Pokolban című filmről már sokat hallottam, eme Megszállottakról viszont még soha. Ez persze nyilván az én szegénységi bizonyítványom - gondoltam -, főleg mivel a korabeli Filmvilágban nagyon sokat foglalkoztak ezzel a filmmel, míg a másikról alig.

Nagy volt tehát a várakozás, még akkor is, ha Makk Károly eddigi két filmje vegyes benyomásokat hagyott bennem. A számomra felületesnek és unalmasnak tetsző Liliomfi után a Ház a Sziklák Alatt szinte mindenben ellentétes emlékei után nem tudtam, mire számíthatok, hiszen a két film szinte tűz és víz volt. Ha úgy nézem őket, hogy nem tudom, ki rendezte, valószínűleg soha nem jutott volna eszembe, hogy mindkettő Makk filmje. Ezt persze egyáltalán nem rosszallóan mondom, jó az, ha egy rendező filmjei nem ugyanolyanok.

Viszont ez a film számomra sajnos azért marad a legemlékezetesebb, mert végig azon törtem a fejem, hogy hogyan kerülhetett be a háromszázhárom legjobb filmbe, illetve az, hogy nem kevertem-e össze valamit, és tévedésből esetleg másik filmet nézek?

De nem! És ami végképp elbizonytalanít, hogy több elemzés is Makk Károly egyik legjelentősebb filmjének tartja. Hát én azért bízom benne, hogy lesznek még sokkal jobb filmjei is!

Egy Népszabadságban megjelent novella alapján készült a film forgatókönyve. A Budapestről egy vidéki állami gazdasághoz költözött vízmérnök (Pálos György, balra) és annak igazgatója Kecskés (Szirtes Ádám, középen) együtt küzdenek a bürokratikus állami gépezet ellen azért, hogy felfedezésük segítségével felvirágoztathassák a puszta futóhomokos, szinte sivatagi területének gazdaságát... na ugye... nem hangzik valami jól...

Akkoriban persze volt ebben valami forradalmi, még akkor is, ha a Filmvilág szerint például a két férfiban a bürokrácia elleni indulat kifejezetten "a szocializmus lényéből fakadó", holott, akik akkoriban is éltek, valószínűleg emlékeznek rá, hogy a bürokrácia az akkoriban szocializmusnak nevezett rendszer egyik alapvetése volt... 

Nem eget rengetően rossz ez a film az ízlésem szerint, csak éppen a témája miatt tűnt fájdalmasan unalmasnak... A remek színészi játék miatt valamennyire nézhető is volt. A Bene barátnőjét játszó Pap Éva kisebb súlyú szerepe sajnos nem engedte meg, hogy jobban megismerjük. Kár, mert lehet, hogy többet hozzá tudott volna tenni a filmhez.

A megcsömörlött, intellektuális alkatú - Pálos György által alakított - Bene mellett izgalmas volt a szinte hiperaktív, türelmetlen, már-már vadember szerű Szirtes által játszott igazgató. Utóbbi volt egyébként a kedvencem.

Makk utólag elmondta, hogy művészileg számára a legérdekesebb feladat ennek a két férfi barátságának az ábrázolása volt. Hát valóban nem nagyolta el ennek a barátságnak az ábrázolását. Helyenként kicsit zavarban is voltam.

Ugyanis olyan intim öleléseket, sőt "hancúrozást" láttunk, ami mai szemmel már-már félreérthető. Ahogy a homokban hemperegnek, közben egymás fenekét csapkodják... máskor egymás száját csókolgatják örömükben... még a Filmvilág is szükségesnek érezte megjegyezni, hogy ez "nem aberráció".

Pálos György sajnos nagyon fiatalon, 49 éves korában elhunyt, azonban Szirtes Ádámot nagyon remélem, hogy még sok magyar filmben láthatom majd a lista filmjeit végignézve!

Magyarország (Hunnia), 122 perc, ff., magyar

Rendező: Fábri Zoltán

Három remek filmes és számos hatalmas színművész közös munkájának köszönhető ez a remek film. 

Először is a film rendezőjét említem - Fábri Zoltánt - aki a Hannibál Tanár úrral és a Körhintával amúgy is magasra rakta a lécet, amit ezúttal is sikerült megugrania, és ez később is sokszor sikerült neki. 

Rögtön utána említem a film forgatókönyvíróját, Bacsó Pétert, akinek később rendezőként talán vitathatatlanul legismertebb filmje az A Tanú volt, amit tíz évig be sem mertek mutatni, mivel a Rákosi diktatúra kegyetlen karikatúráját mutatta be.

És nem szabad kihagyni a film operatőrét - Szécsényi Ferencet - sem, akinek csodás képei hozzájárulnak ahhoz, hogy a két órát is meghaladó hosszúságú film szinte végig odaszögezze a nézőt a képernyőre. Szécsényi annyira megszállottan a tökéletesre törekedett, hogy elmesélése szerint egyszer abból fakadt konfliktusa a rendezővel, hogy a barakkban egy gyertyafény kioltásának technikai megvalósításával túl sok időt töltött. Mert ugye, ha kialszik a barakkot egyedüliként megvilágító gyertya, akkor sötét lesz. De nyilván annyira nem lehet sötét, hogy a kamera ne lásson semmit, hiszen a néző sötétben is látni akar. Ez egy olyan technikai megoldást igényelt, aminek kidolgozására több idő kellett, mint amennyit a rendező erre szánt, de Szécsényi nem volt hajlandó alább adni, kikényszerítette a rendezőből az ehhez szükséges türelmet.

1944 tavaszán, Ukrajnában vagyunk. "Musz"-os század...

Musz: azaz munkaszolgálat - a náci megszállás alatt zsidókat, kommunistákat, és úgy általában azokat, akiket büntetni vagy megalázni szándékozott a regnáló hatalom, - ha nem koncentrációs táborba küldtek, akkor - ilyen büntető századba soroztak, mely minden esetben fegyvertelen alakulatként szolgált, általában veszélyes és kemény feladatokat végeztek, például aknát kerestek, vagy mondjuk a fronton építkeztek. A mu.sz. rövidítés miatt találtam olyan korabeli szöveget is, ahol "muszájkatonaként" hivatkoztak rájuk. Fegyveres katonák felügyelték őket.

Nos, ebben az ukrajnai fronton szolgáló "musz"-os században szolgál Ónodi II. (Sinkovits Imre) a sokszoros válogatott focista. (beceneve DIÓ - Ónodi jó!) Valami buta fegyelmi vétség miatt került a századba. Nemcsak, hogy nem zsidó, még csak nem is kommunista... egyszerűen megvert valakit, akit nem szabadott volna... 

Hitler születésnapjára készülve a németek ki szeretnének állni saját katona-válogatottjukkal a magyar muszosok válogatottja ellen. Ónodi II.-t bízzák meg, hogy rántson össze egy 11 főből álló válogatottat. (Akkoriban még nem volt focimeccsen csere, a csapat így 11 fő és kész) 

Annyi volt a kérés, hogy "lehetőleg azért zsidó ne kerüljön a csapatba..." ... mert hát azért mégiscsak náci németek ellen kell játszani... ne legyen nekik kellemetlen...

Ónodi II persze magasról tesz erre a kérésre. A magát remek focistának mondó Steinert (Garas Dezső) úgy is veszi be a csapatba, hogy az láthatóan életében nem rúgott még labdába.

"Te, nagyon akarsz élni, te Steiner!" - mondja a képen látható szadista őrmester (Szendrő József) Steinernek... hát persze, hogy élni akar... az ember normális és talán egyik legerősebb ösztöne az élni akarás. Garas zseniálisan alakítja a csetlő-botló kisembert, aki mindent, de tényleg mindent megtenne, csak, hogy életben maradjon.

A leginkább bicskanyitogatók azok a momentumok, amikor az őrmesterek csak úgy, a maguk szórakozására okoznak a muszosok számára szenvedést. Például amikor az otthonról érkezett leveleket osztogatja az őrmester. Kezében egy kupac otthoni levél, ami láthatóan az életet, a külvilággal való utolsó összekötő szálat jelenti a századnak. Két levél kiosztása után az őrmester elindul... a felsorakozott század csak megsemmisülten néz...hát a többiek nem kapják meg a leveleket? Van még ott levél! - szól valaki minden bátorságát összegyűjtve... Az őrmester megáll, majd odahívja szegény Pogányt (Márkus László), utasítja, hogy szedje össze a lehullott faleveleket, és ossza ki azokat a többieknek... levél - levél... mindenki kapott levelet... Ez bizony az embertelenség magasiskolája...

Végül összeáll a 11 fős futballcsapat. Persze nagy versengés előzte meg a válogatást, hiszen a csapat a meccs előtti időszakban extra ellátmányt (magyarul ételt) kap, és dolgozniuk sem kell. 

A csapat azonban az egyik edzés előtt szökést kísérel meg. Menekülés közben hamar elfogják őket. Nem csinálnak titkot belőle az elöljárók, hogy a meccs után halálbüntetés vár rájuk, de ha becsületesen küzdenek, akkor esetleg megkegyelmeznek nekik.

Groteszk tragédia ez az egész. A vége kicsit kiszámítható, kicsit összecsapott volt... talán erre a filmre is igaz, hogy nem a cél a fontos, hanem az út, ahogy megérkezünk oda. Az én fiatalkorom nagy színészeinek parádés felvonulása látható ebben a filmben. Anélkül, hogy mindenkit megemlítenék, csak egy nagyon rövid lista: Sinkovits Imre, Garas Dezső, Szendrő József, Benkő Gyula, Görbe János, Márkus László, Koltai János, Gera Zoltán... 

Elképesztő nevek! Márkus László is gyakorlatilag már életében legenda volt. Koltai János játékának mélysége viszont igencsak meglepett. Bevallom, őt csak a Szomszédok sorozat Gábor Gáboraként ismertem, ahol stílusa szórakoztató volt ugyan, de nagyon nem számítottam rá, hogy ilyen komoly szerepben is ennyire erős. (Ő az egyetlen a fenti listáról, aki a poszt írásának idejében is él, mintha nem fogna rajta az idő)

Ez a focimeccs rab és rabtartók között annyira szürreális, hogy valószínűleg senki nem gondolná, hogy ilyen a valóságban is történt. Nem csak az ukrán fronton, de állítólag még Auschwitzban is.

Remek film!

Magyarország ( Hunnia Filmstúdió), 95 perc, ff., magyar

Rendező: Ranódy László

Móricz Zsigmond ifjúsági regényéről - Nyilas Misivel a főszerepben - talán majdnem mindenki hallott. A regényből Darvas József írt forgatókönyvet, és Ranódy László rendezett belőle gyönyörű filmet.

1892 Januárjában zajlik a történet - ezt egy nevezetes lottószelvényen feltüntetett dátumból tudjuk meg. A film elején csak annyit árul el egy felirat, hogy az 1890-es években járunk.

A kis Nyilas Misi (Tóth László) a történetünk főszereplője, aki a Debreceni Református Kollégium ingyenes (anyagi támogatásban részesülő), kitűnő diákja. Szüleitől távol, kiszolgáltatva a felnőtteknek (és néha osztálytársainak is) nem talál egyetlen igazán biztos pontot sem az életben. Az egyetlen, aki minden körülmények között hűséges hozzá, egy törött szárnyú madár, egy csóka, akit magához vesz, hogy segítsen neki felépülni

"Én nem csináltam semmi rosszat... Én mindenkihez jó akartam lenni..."

- ezeket a szavakat mondja Misi, miután valóban úgy érik súlyos vádak, hogy ő soha senkinek nem akart rosszat, mindenkinek próbált megfelelni, segíteni... De nem lehet mindenkinek megfelelni... sajnos azt mindenkinek a saját bőrén kell megtanulnia: még kísérletet sem érdemes erre tenni, hiszen ahogy mondani szokás: egyik ember esőért imádkozik, a másik napsütésért... mindenkinek még az Isten sem tud megfelelni... 

Misi rendszeresen egy vak embernek olvas fel újságból pénzért. Egyik nap ez az ember előző éjszakai álma alapján megkéri Misit, hogy vegyen lottót (a filmben lutrinak hívják) a megálmodott számokat megtéve. Később másvalaki, akinek szívességet tett szerelmi ügyben ellopja tőle a szelvényt, és maga váltja be amikor kiderül, hogy négy találatot ért el... A vak férfi feljelenti Misit, mivel az nem jelentkezik a nyereménnyel.

A kollégium tanárai nagyrészt gerinctelen képmutató alakok. Az iskola igazgatója a "Vén Baka" (Bessenyei Ferenc) az egyike annak a néhánynak, aki komolyan a gyermekek érdekét tartja szem előtt. Először el is kergeti a csendőröket, amikor azok megjelennek nyomozni. Érdekes szemlélni a régi világ normáit, ahol a kollégium igazgatója annak autonómiájára hivatkozva kirúgja a csendőröket az épületből, azok pedig elnézésért esedezve, kalapjukat tördelve oldalognak ki... hát egész más világ volt, az biztos... nem lehet ráfogni, hogy rendőrállam...

Tóth László Nyilas Misije egy percig sem szorul háttérbe a színészhatalmasságok között. Pedig olyan neveket vonultat fel a film, mint Makláry Zoltán, Bitskey Tibor, Psota Irén, illetve Törőcsik Mari, hogy csak a legismertebbeket említsem... Törőcsik Mari szépsége ebben a filmben is lehengerlő!

A színészlegendák felvonulásától függetlenül a gyerekszereplők emelik igazán magas színvonalra a filmet. Nem csak a főszereplő Tóth László, de gyakorlatilag mindenki profi teljesítményt nyújt.

Ranódy egy 1962-es Filmvilágban meséli el részletesen, hogy hogyan keresték meg a megfelelő gyerekeket az egyes szerepekre. Mivel a fiúknak Debrecen közeli tájszólással kellett beszélniük (tökéletesen teszik, lévén ez mindegyiküknek a sajátja) a Debrecen környéki összes általános iskolát bejárták az ezért felelős munkatársak. 

Ranódy emberei felvonultatták a gyerekeket, azaz mai szóval élve castingot tartottak. A rendező elképzelése az volt, hogy sovány, kis növésű, ránézésre visszahúzódó gyereknek kell játszani Nyilas Misit. Akik ennek a képnek megfeleltek a felvonuló gyerekek közül, azokkal egy helyzetgyakorlatot játszattak el. Akiknek a helyzetgyakorlat alapján láthatóan volt egy kicsi színészi vénája, azokat kiválogatták és lefényképezték. A fotók alapján azokat, akik Ranódynak is tetszettek behívták Debrecenbe, újabb próbatételre: Hazugsággyakorlatnak hívták ezt a játékot. Kérdéseket kaptak a jelöltek, és semelyik kérdésre nem volt szabad igazat mondaniuk. Végül ezután a rosta után húsz fiú jelölt maradt a főszerepre. Őket egy szállodába költöztették, elolvastatták velük a szóban forgó regényt, moziba jártak velük, és sokat beszélgettek. Elpróbáltak velük jeleneteket a már kész forgatókönyv alapján... Végül három fiú jutott el az utolsó rostáig, ezek egyike volt a végső győztes Tóth László. Hosszas gondolkodás után őt tartotta Ranódy a legalkalmasabbnak.

Nyugodtan el lehet mondani Tóth Laciról, hogy hatalmas szerepe van abban, hogy a film ilyen remekül sikerült, és persze, hogy ilyen sikeres lett. Tóth Lászlóból végül nem lett nagy színész, bár élete során szerepelt még néhány filmben. Ranódy meg is jegyezte a castingról szóló beszámolója végén, hogy a gyermekszínészek esetében nagyon körültekintően kell eljárni, mert a jó gyerekszínész szerinte egy formálható figura, nem pedig nagy egyéniség, és mint ilyen, felnőttkorára nem várható, hogy jó színész válik majd belőle. Erre próbálta is felkészíteni a gyerekeket a szülők bevonásával is.

Összesen 9 mozifilmben kapott kisebb-nagyobb szerepeket, ami azért is érdekes, mert a Légy Jó Mindhalálig-on kívül három másik is rajta van ezen a 303-as magyar listán. Annyira erős emléket hagyott bennem ebben a szerepben, hogy nagy izgalommal várom hogyan alakul majd tehetsége az évek folyamán... igaza volt-e Ranódynak abban, hogy nem szabad tőle nagy színészi karriert várni...?

Magyarország ( Budapest Filmstúdió), 85 perc + 105 perc, színes, magyar

Rendező: Homoki-Nagy István

Tulajdonképpen pontatlan a fenti római számokkal jelzett I-II részek feltüntetése, hiszen eredetileg - bár időrendben valóban egymást követő filmekről van szó, - nem számozással, hanem alcímekkel kerültek megkülönböztetésre.

Az első rész a Nádi Szélben alcímet kapta és a Kis-Balatonnál játszódik, a második rész a Hegyen-Völgyön alcímet kapta és az Alföldön valamint az Északi-Középhegységben nézünk körül.

Homoki-Nagy István természetfilmesként volt ismert. De ha valaki amolyan megszokott, dokumentarista jellegű természetfilmre készül, az csodálkozni fog. Furcsa hibrid ez az alkotás: kaland-természetfilmként tüntetik fel a filmes enciklopédiák.

Nevezhetném fikciós állatfilmnek is. Mindkét rész kiindulópontja az, hogy a három barát (két kutya és egy héja) különböző okokból idegen környezetbe keverednek, és megpróbálnak hazatalálni.

A Kis-Balatonnál játszódó első részben az erdőmérnök gazda légipostával elküldi a cimborákat egy vadászati kiállításra, ám a kisrepülőgép kényszerleszállást kénytelen végrehajtani, az állatokat pedig ejtőernyővel ledobva menekítik. Bájosan szürreális már ez is, és végig ilyen is marad...

Hét nem olyanok, mint kutyabőrbe bújt Stan és Pan?

Nem lenne olyan furcsa az egész, ha animációs filmet látnék. Vuk - vagy mondjuk akármelyik Disney karakter - esetén teljesen magától értetődő, hogy az állat-karakter megszólal. De amikor természetfilmes stílusjegyek között látunk emberi tulajdonságokkal felruházott állatszereplőket, akkor egy kicsit zavarban van az ember.

Ugyanis még mindig inkább természetfilm ez (főleg az első rész), épp ezért néztem fejet csóválva, amikor például a kutya megvédte az őzgidát, amikor azt egy hiúz támadta meg (mintha a hiúz gonoszságból próbálná elejteni a zsákmányát)

Nézzük ki is ez a három cimbora:

Fickó a magyar vizsla

Pletyka a tacskó. (Ő egyébként további néhány Homoki-Kis filmek is a főszereplője lesz majd).

Végezetül Nimród a vadászhéja.Ő egy kicsit kilóg a sorból. (érthető okokból). Jelentősége is eltörpül a két kutyaszereplő mellett.

Nehéz volt a madarat úgy belekombinálni a történetbe, hogy a baráti hármas részének tűnjön. Nem is igen sikerült. Nagyrészt inkább a két kutya kalandjait látjuk.

Talán furcsa lesz, hogy ezt mondom, de kisgyerekeknek nemigen ajánlom ezt a filmet. Vagy legalábbis szülői felügyelet nélkül nem. Vannak benne olyan részek, amik durvák egy kicsi számára. A kissé gyermeteg megfogalmazású narrátori szöveget idézve villantom fel az egyik ilyen jelenetet:

"Megfojtott vízityúkot hurcol a vérszomjas ragadozó. Gyilkos fogú görény pusztítja a nádi fészkelőket. Pletykának minden őse gyűlölte a kártevő dúvadat."

Hát nem rasszista ez a szöveg egy kicsit a görények kárára? És mindezek után látjuk, amint a kis tacskó egy véres összecsapásban kivégzi a kis görényt. Nyolc éves kislányom feltehetően itt zokogva szaladt volna ki a szobából... Ami ebben (és a többi jelenetben is) igazán zavart, hogy a film a létfenntartásáért vadászó ragadozókat gonosz állatoknak mutatja be, az őket megölő, majd a tetemet érintetlenül otthagyó tacskót pedig hősnek.

Természetesen nem ez az egyetlen "politikailag inkorrekt" momentum. Ma már szinte elképzelhetetlen olyan állatszereplős film bemutatása, amiben ne lenne az elején (esetleg a végén) kiírva, hogy az állatoknak nem esett bántódásuk, stb...

Nos az ötvenes évek végén az állatjogokkal még senki nem törődött. Más világot éltünk, változott az emberek értékítélete. Ezt nem is lehet a film számára felróni. Mindenesetre van néhány jelenet, mely állatvédelmi szempontból ma (!) igencsak kifogásolható lehetne.

Például, amikor vasvillával fog halat egy halász (nem ecsetelem a jelenetet) vagy amikor halászathoz az ügyes halfogó hírében álló kárókatonát alkalmaz valaki. Ennek a módja pedig az volt, hogy a madárnak annyira elszorították a nyakát egy kötéllel, hogy az a víz alatt fogott halat nem tudta lenyelni, az megakadt a torkán, így a halász könnyedén lenyúlt a gigáján elakadt  zsákmányért.

Ezek után úgy tűnhet, hogy kifejezetten rossz véleménnyel vagyok erről a filmről, holott ez nem igaz. Aranyos film, és akkoriban nagy közönségsikere volt, imádták az emberek.

Lehet, hogy nekem a nosztalgia faktor miatt tetszett igazán. Az a nagyon jellegzetes hang az első film narrátora, aki nagyon sok akkori dokumentumfilmben volt a narrátor. Szerintem filmhíradók alatt is az ő hangja volt hallható. Sajnos nem tudom a nevét, sehol jegyzik, hogy ki a Nádi Szélben narrátora. (Aki tudja, kérem írja meg, az alábbi videón meghallgatható) Önmagában ezt a hangot hallva szinte visszaröppenek gyerekkoromba. Ami így ötvenhez közeledve egyre nagyobb örömöt okoz. (bár hozzáteszem, hogy gyerekkoromban feltehetően már nem dolgozott az illető, akkor is inkább réginek tűnő filmekben rémlik hallani a hangját elképzelhető, hogy a hetvenes nyolcvanas években már nem élt az illető. Ezt támasztja alá az is, hogy a második résznek már nem ő a narrátora)

A második részről már lehet tudni, hogy Sinkovits Imre a mesélő. Ő a másik hang, akinek a hangját, ha meghallom, csodálatos bizsergést érzek. Itt még nem azon az érdesen csengő érett hangján szól, amivel szerintem mindenki ismeri.

Ez a narráció végigkíséri az egész filmet, közben Vincze Ottó kellemes kísérőzenéje festi a hangulatot. 

Nem tudom ki írhatta ezeket a kísérő szövegeket, de tendenciájukban nem állnak messze a kommunista propagandaszövegektől. A különbség, hogy itt nem a kulákokról és a kapitalistákról beszélnek egészen durva stílusban...

... hanem például a pézsmapockokról... (biztos kapitalisták szegények)

Szépítkezik a pézsmapocok család...No, ezeket most Pletyka bekeríti... Levonulnak a családi vacokba... úgy látszik, meglógtak a hitvány férgek...

Nem viccelek, valóban ez hangzik el róluk... ettől még aranyos, szórakoztató filmecske mindkettő.

A második részben egy cirkuszból elszabadult gepárdot is látunk, ami azért különösen izgalmas, mert én még állatkertben is talán, ha egyben láttam gepárdot, cirkuszban szinte képtelenségnek tartom. Ezek az elegáns és karcsú állatok valamiért rosszabbul bírják a fogságot, mint a többi nagymacska rokon.

A hínárokról sincs sokkal jobb véleménnyel a szövegíró:

Vízalatti hínár-erdő... Jaj annak, akit alattomos karjai megragadnak!

Állatvédőknek nem ajánlott. Van benne jó néhány jelenet ahol nagyon gyanús, hogy igen kellemetlen élményeket szereztek a főszereplő állatok...