USA (The Assiciates & Aldrich company), 134 perc, ff., angol
Rendező: Robert Aldrich
Producer: Robert Aldrich
Azok közé tartozott ez a film, melyekkel szemben nem voltak különösebb elvárásaim. Bevallom, nem különösebben rajongtam az ötletért, hogy két "öregasszony" nosztalgiáját fogom több, mint két órán keresztül nézni. Márpedig annyit előtte is tudtam, hogy két jobb napokat is látott színésznő áll a történet középpontjában..
Ráadásul nem akárkik játsszák a főszerepeket: Bette Davis és Joan Crawford. Pár évvel ezelőttig talán csak a régi filmek hardcore rajongói tudták, de a hatvanas években még mindenki, aki kicsit is olvasta a pletykalapokat, hogy Davis és Crawford gyűlölte egymást. Annyira, hogy 1989-ben könyvet is kiadtak azzal a címmel, hogy Bette & Joan, ami kettejük élethosszig tartó viszályáról szól. De ez még semmi! 2017-ben Feud (Viszály) címmel egy nyolcrészes sorozat készült kifejezetten a Mi történt Baby Janenel forgatásáról, és a két színésznő közötti viszályról. A sorozat olyan jól sikerült, hogy számtalan díjat (köztük négy Golden Globe-ot) nyert. Ha a film forgatása után 55 évvel egy sorozatot építenek kettejük ellenségeskedésére, akkor itt nem holmi csajos csipkelődésről lehet szó!
Napi szinten üzengettek egymásnak a sajtóban, ahol tudtak, ott tettek keresztbe egymásnak a forgatáson. Kedvencem, hogy Bette Davis állítólag egy Coca Cola automatát állíttatott üzembe magának a forgatás helyszínén, tudva jól, hogy Crawford a Pepsi volt elnökének az özvegye. Ebből az ellenségeskedésből természetesen az alábbi képeken semmi sem látszik, de ez persze ne csapjon be senkit!
Mint ahogy kezdtem is, a kötelezően letudni való végigszenvedős filmek közé soroltam előzetesen ezt a címet, de nagyobbat nem is tévedtem volna! Az utóbbi év talán legnagyobb meglepetése volt számomra. Olyan izgalmas volt, amilyenek Hitchcock jobb filmjei szoktak lenni. Sőt, ha azt mondták volna, hogy a pocakos rendező rendezte a filmet, biztosan elhiszem. Épp ezért akadt meg a szemem azon az információn, hogy Bette Davis állítólag pont Hitchcockot próbálta első körben rábeszélni, hogy vállalja el ezt a filmet, de amaz ekkor már a Madarak előkészítésével foglalkozott, így nem jutott rá ideje (vagy nem volt hozzá kedve).
Két lánytestvérről van szó, mindketten színésznők lettek. 1917-ben, gyerekkorukban találkozunk velük először, amikor a kis szőke Baby Jane hatalmas sztár. Dalokkal lép fel, és annyira rajonganak érte, hogy még Baby Jane babákat is árulnak.
(Az alábbi képen együtt láthatóak az egyes szerepeket fiatalon és idősen játszó színésznők) A lánytestvér Blanche Davies (barna hajú) ekkor még hugának árnyékában duzzog.
Ugrunk 18 évet az időben... A lányok felnőttek, és megfordult a helyzet. A korai sikereket halmozó Baby Jane kiégett, alkoholista - és sikertelen - színésznő lett, míg a barna Blanche beelőzve őt elismert és sikeres. Nehéz lehet mindezt feldolgozni a korábbi kis csillagnak. Ennek a korszaknak az utolsó jelenetében egy autóbalesetet látunk, melynek szereplője a két testvér, és amely következtében a sikeres Blanche deréktól lefelé lebénul.
Újabb 27 évet ugrunk az időben, az 1962-es jelenidőben vagyunk. A testvérek ekkor már ötvenes éveik második felében járnak. Blanche (Joan Crawford) egy fedél alatt lakik nővérével, akiről egyesek azt gyanítják, hogy szándékosan meg akarta ölni tehetségesebb testvérét, ezért ütötte el. De ha nem is volt szándékos, az biztos, hogy hulla részeg volt az elkövetéskor, és megpróbált elszaladni a helyszínről.
És most jön a film nagy részét felölelő szituáció: A tolókocsis, gazdag Blanche-al él elszegényedett huga. De Baby Jane kihasználja Blanche kiszolgáltatott helyzetét, leginkább emeleti szobájában tartja, ahonnét ő kerekesszékével egyedül le sem tud jönni a lépcsőn.
A testvér kegyetlenkedései egyre durvább méreteket öltenek. Odáig fajul a dolog, hogy a bejárónőt is lemondja, és a telefont is eltávolítja a fenti szobából, nehogy segítséget tudjon hívni Blanche.
A film legfeszültebb jelenetei abból adódnak, hogy időről időre olyan szituációk alakulnak ki, hogy az egyre elgyötörtebb Blanche majdnem segítséget tud hívni, de az utolsó pillanatban mindig megérkezik a gátlástalanul kegyetlen Jane, hogy ebben őt megakadályozza. Jane egyre elborultabban viselkedik, a végén már a gyilkosságtól sem riad vissza, hogy megakadályozza Blanche szabadulását karmai közül.
Baby Jane időskori formája zseniális. Tökéletesen eltalált karakter, és ezzel kapcsolatban el kell mondanom, hogy maga Bette Davis találta ki. Állítólag a Hollywood boulevard-on gyakran lehetett látni olyan egykor volt színésznőket, akik idősebb korukra eltűntek a süllyesztőben, de nem akarván elereszteni a múltat, megpróbálnak úgy kinézni mint amikor még fiatalok voltak. Ez legtöbbször egy kínosan nevetséges, és mélyen szomorú látványt eredményez. Ehhez hasonlóan rossz nézni azokat a gazdag színésznőket, akik fiatalon sokat köszönhettek szépségüknek. Sokan közülük nagyon nehezen birkónak meg az öregedéssel. Szegények néha ijesztően eltorzult arccal kerülnek elő egy-egy plasztikai sebész által végzett műtét után.
Davis elképzelése az volt a figuráról, hogy sosem mossa le magáról a sminket, mindig csak ráfest az előzőre. Látva azt a két színes fotót, amit találtam, úgy érzem, hogy fekete fehér filmen jól működött a dolog, színesben talán túlzásnak hatott volna.
Amikor Henry Farrell, az eredeti mű írója először meglátta a forgatáson a kisminkelt Davist, egészen el volt ragadtatva, hiszen elmondása szerint pont ilyen karakterre gondolt. A rendező-producer Aldrich kicsit visszafogottabb volt, ő tartott kicsit attól, hogy ez sok smink túlzásnak fog bizonyulni. Mint kiderült nem volt oka emiatt aggódni, hiszen olyan sikere volt Davisnek, hogy még Oscarra is jelölték.
Crawfordot viszont nem. Az ő esetében egyébként még az is nehézségbe ütközött, hogy rábeszéljék, legalább a körömfestésről mondjon le ebben a helyzetben, amikor a történet szerint már láthatóan teljesen leépült állapotba került.
Van kettejükről egy nagyon jellemző történet. MInt említettem Davist Oscarra jelölték, mint legjobb női főszereplő. Crawford megkérte Anne Bencroftot - aki nem tudott elmenni a díjátadóra - hogy ha esetleg ő nyerné az Oscart, hadd vehesse át a nevében a díjat. Így történt, hogy az esélyes Davis-t egy mellékesen odaszúrt "sorry" kíséretében lökte fel majdnem a mellette elszaladó Crawford, aki átvenni sietett a színpad felé a - nem is neki járó - díjat. Hát istenem, ha két nő utálja egymást, akkor ott nincsenek tiltott eszközök egymás bosszantására...
Tényleg csak elragadtatással tudok írni erről a filmről. És amikor a végéhez közeledünk, amikor már azt hisszük, hogy mindennek vége, Jane lelke hamarosan alászáll a pokol mélységes bugyraiba, akkor jön egy olyan csattanó, amivel gyakorlatilag felülíródik minden, amit előtte láttunk... és ezen a ponton többet nem is árulok el azok kedvéért, akik ezután ismerkednének a filmmel. Mindenképpen ajánlom... és utána jöhet a 2017-es sorozat (FEUD)
A film költségvetése még akkori szinten is minimális volt a 750.000 dollárjával. Mivel 1962 egyik legsikeresebb filmbevételét produkálta, ez bőségesen megtérült, 11 nap után már nyereségessé vált a forgalmazás.
