Magyarország, 104 perc, ff., magyar
Rendező: Makk Károly
Az 1961-es év két filmje szerepelt a 303-as magyar listán. Ezek közül a Két Félidő a Pokolban című filmről már sokat hallottam, eme Megszállottakról viszont még soha. Ez persze nyilván az én szegénységi bizonyítványom - gondoltam -, főleg mivel a korabeli Filmvilágban nagyon sokat foglalkoztak ezzel a filmmel, míg a másikról alig.
Nagy volt tehát a várakozás, még akkor is, ha Makk Károly eddigi két filmje vegyes benyomásokat hagyott bennem. A számomra felületesnek és unalmasnak tetsző Liliomfi után a Ház a Sziklák Alatt szinte mindenben ellentétes emlékei után nem tudtam, mire számíthatok, hiszen a két film szinte tűz és víz volt. Ha úgy nézem őket, hogy nem tudom, ki rendezte, valószínűleg soha nem jutott volna eszembe, hogy mindkettő Makk filmje. Ezt persze egyáltalán nem rosszallóan mondom, jó az, ha egy rendező filmjei nem ugyanolyanok.
Viszont ez a film számomra sajnos azért marad a legemlékezetesebb, mert végig azon törtem a fejem, hogy hogyan kerülhetett be a háromszázhárom legjobb filmbe, illetve az, hogy nem kevertem-e össze valamit, és tévedésből esetleg másik filmet nézek?
De nem! És ami végképp elbizonytalanít, hogy több elemzés is Makk Károly egyik legjelentősebb filmjének tartja. Hát én azért bízom benne, hogy lesznek még sokkal jobb filmjei is!
Egy Népszabadságban megjelent novella alapján készült a film forgatókönyve. A Budapestről egy vidéki állami gazdasághoz költözött vízmérnök (Pálos György, balra) és annak igazgatója Kecskés (Szirtes Ádám, középen) együtt küzdenek a bürokratikus állami gépezet ellen azért, hogy felfedezésük segítségével felvirágoztathassák a puszta futóhomokos, szinte sivatagi területének gazdaságát... na ugye... nem hangzik valami jól...
Akkoriban persze volt ebben valami forradalmi, még akkor is, ha a Filmvilág szerint például a két férfiban a bürokrácia elleni indulat kifejezetten "a szocializmus lényéből fakadó", holott, akik akkoriban is éltek, valószínűleg emlékeznek rá, hogy a bürokrácia az akkoriban szocializmusnak nevezett rendszer egyik alapvetése volt...
Nem eget rengetően rossz ez a film az ízlésem szerint, csak éppen a témája miatt tűnt fájdalmasan unalmasnak... A remek színészi játék miatt valamennyire nézhető is volt. A Bene barátnőjét játszó Pap Éva kisebb súlyú szerepe sajnos nem engedte meg, hogy jobban megismerjük. Kár, mert lehet, hogy többet hozzá tudott volna tenni a filmhez.
A megcsömörlött, intellektuális alkatú - Pálos György által alakított - Bene mellett izgalmas volt a szinte hiperaktív, türelmetlen, már-már vadember szerű Szirtes által játszott igazgató. Utóbbi volt egyébként a kedvencem.
Makk utólag elmondta, hogy művészileg számára a legérdekesebb feladat ennek a két férfi barátságának az ábrázolása volt. Hát valóban nem nagyolta el ennek a barátságnak az ábrázolását. Helyenként kicsit zavarban is voltam.
Ugyanis olyan intim öleléseket, sőt "hancúrozást" láttunk, ami mai szemmel már-már félreérthető. Ahogy a homokban hemperegnek, közben egymás fenekét csapkodják... máskor egymás száját csókolgatják örömükben... még a Filmvilág is szükségesnek érezte megjegyezni, hogy ez "nem aberráció".
Pálos György sajnos nagyon fiatalon, 49 éves korában elhunyt, azonban Szirtes Ádámot nagyon remélem, hogy még sok magyar filmben láthatom majd a lista filmjeit végignézve!
