USA (Charles Chaplin, United Artists), 83 perc, ff. angol (részben téma)

Rendező: Charles Chaplin

Producer: Charles Chaplin

Chaplin masszívan kitartott a némafilmes forma mellett még 1936-ban is, amikor már mindenki hangosfilmet csinált rajta kívül.

Szigorúan véve nem egészen némafilm ez, hiszen az első jelenetben a gyárigazgatónak az üzem-rádióba bemondott instrukciói például hallatszanak, de lényegében azért egy klasszikus némafilmről beszélünk. Mondjuk ki részvéttel teli hangon a ravatalánál: A Modern Idők volt az utolsó igazi némafilm, ezután a műfaj halottnak tekinthető. Már ha a némafilmet lehet egyáltalán műfajnak tekinteni.

Chaplin először hanggal tervezte elkészíteni a filmet, de úgy érezte hanggal nem működik a kis csavargó csetlése-botlása. Ezt a figurát - mely ekkor már több mint húsz éves volt - talán egy kicsit unta is a közönség. Ennyi idő azért sok ahhoz, hogy ugyanazzal a karakterrel fent lehessen tartani a nézők érdeklődését. Akár jelképesnek is vehetjük, hogy a film utolsó jelenetében, mintha megadná magát a változó időknek, mégiscsak megszólal... még ha csak énekel is valami olaszos-franciás halandzsát, mégiscsak megszólal, ezzel szimbolikusan is lezárva egy korszakot.Chaplin mellett a legtöbb filmjében feltűnik valamilyen nő, akibe beleszeret a kis csavargó. Van, hogy végül összejön, van, hogy nem. A Nagyvárosi Fények például merészen drámai volt, Chaplin merte megtagadni karakterétől a happy end-et.  Most viszont szinte semmi drámai hatás nem volt, bár a záró képsor, melyen Chaplin kézen fogva távozik szerelmével a "végtelenbe" szép volt., Talán nem belemagyarázás, hogy ez is egyfajta búcsú a karaktertől.

Visszatérve a nőre: Paulette Godard alakítja a "csavargólány" figuráját. Mezitlábas, szakadt ruhás alakja kellemes színfolt. Jó nézni. Kicsit hebrencs, pont megfelelő partner Chaplin számára. Róla érdemes megjegyezni, hogy ebben az évben összeházasodott Chaplinnel, és hat éven keresztül voltak házasok.

Ami általában nem szokott jót tenni egy filmnek az az olyan téma, ami idővel könnyen elavulttá válik. Márpedig ez ügyben lehet kivetnivalót találni a filmben. Hiszen a játékidő egy jelentős része az ember és a gép harcáról szól. Pontosabban a gépesítés embertelenségéről. Gigantikus gyártósorokat látunk, hatalmas, szimbolikusan túlméretezett fogaskerekekkel, mely mellett az ember szinte eltörpül. Ahelyett, hogy segítené a munkát, inkább csak veszélyt és kellemetlenségeket hordoz. 1936-ban korszerű volt az üzenet, ma az androidos telefonok korában már nem érzem veszélyét, hogy a gépek győzelmet aratnak felettünk.

Chaplin ekkor már messze nem azzal az intenzitással forgatott, mint egy évtizeddel ezelőtt, amikor évente több filmet is csinált. Nem volt már rászorulva, de valószínűleg már nem is nagyon tehette meg, hiszen amit csinált, az ekkorra már elvesztette "korszerűségét", megújulnia pedig a jelek szerint nem sikerült. Azért látunk tőle még egy-két filmet a listán. Ezzel a néhány remek werk-fotóval búcsúzzunk Chaplintől egy jó évtized erejéig.

Franciaország (Panthéon), 41 perc, ff., francia

Rendező: Jean Renoir

Producer: Pierre Braunberger

Kedves kis lírai rövid játékfilm, gyönyörűen fényképezett képekkel. Egy család, - mely áll férjből, feleségből, nagymamából, egy lányból és annak málészájú udvarlójából - elmegy kirándulni vidékre, valahova a Szajna-partjára.

Mindez egy 1860-as gyönyörű nyári nap délutánján. A filmben nem történik sokkal több, mint, hogy két helybeli férfi kinézi magának a család két fiatalabb hölgytagját, anyát és lányát, majd romantikus csónakázással egybekötve elcsábítják őket, míg a család gyanútlan férfi tagjai horgásznak, illetve anyós pajti alszik...

A történet egyébként egy Maupassant novella alapján született. Az író jó barátja volt Jean Renoir édesapjának, a híres festőnek, Auguste Renoirnak. 

Egy mozgalmas werk-fotó:

Nem is a cselekmény a legérdekesebb, hanem a hangulat, amit a rendező a képekkel létrehoz. Renoir nem félt olyan felvételeket készíteni, hogy néha a cselekmény csak átsejlik a fű takarásából. Mintha ott hasalnánk annak rejtekében és titokban lesnénk az eseményeket. De emlékezetes az a jelenet is, amikor a hintázó lányt a hinta lengését követve látjuk. Ennek filmezéséről is sikerült egy fotót találni (bal alsó):

A film csúcspontja az a rész, amikor a lány és újdonsült udvarlója titokban ölelkezik, a lány tiltakozik, de végül enged az erőszaknak. És ezzel mintegy megbélyegezte saját életét, mert hiába csak egy néhány órás kaland volt az egész, ettől kezdve már soha nem tud boldog lenni bamba udvarlója (későbbi férje) mellett. Végleg elvesztette ártatlanságát, mint Éva bűntelenségét a paradicsomban.

A szereplőkhöz nem kerülünk igazán közel. Az egész film mintha egy mozgó festmény lenne. A képek olyan megkapóak, hogy szinte végig azt éreztem, szeretnék én is a részese lenni az egésznek. Szeretnék ott heverni én is a füvön a családdal vagy a csónakban ahogy az siklik csendben a Szajnán. 

A filmet végül nem Renoir fejezte be. Furcsa módon tíz évig a "fiókban hevertek" a tekercsek. Kérdéses, hogy egyáltalán mindent leforgatott-e a rendező, amit elképzelt. Az bizonyosnak tűnik, hogy eredetileg is rövid filmben gondolkozott, tehát nem azért lett 40 perc körüli a végeredmény, mert csak részben készült el. De valami miatt mégis félbe maradt a project, ennek oka tudomásom szerint a mai napig nem pontosan tisztázott. Több helyen olvasom, hogy a rossz időjárás miatt szakadt félbe a forgatás. Ez most komoly? Egy ilyen szintű rendező belekezd egy filmbe, majd elromlik az idő, és a művésznek elmegy a kedve az egésztől? Hát legalábbis furcsa...

Mindenesetre tíz évvel a forgatás után a film producere fogta a rendelkezésre álló anyagot, és Renoir közreműködése nélkül (ő akkor az USA-ban dolgozott), de annak korábbi elképzelései alapján elkészítette a filmet.

A Criterion Collection néhány éve készített egy gyönyörűen felújított változatot erről a filmről. Én is ezt láttam, talán emiatt jöttek át ekkora erővel ezek a képek. A kiadó a filmet megspékelte egy rendkívül különleges anyaggal, mely a fennmaradt nyersanyag segítségével eleveníti fel a teljes forgatási folyamatot. Ez tehát a jó hír. A rossz hír, hogy mint minden olyan alkalommal, amikor frissen kiadják egy film frissen felújított változatát, a cégek töröltetik a youtube-on található ingyenes stream-eket. Ez persze érthető, hiszen miért fektetnének nagy energiákat a film drága felújításába, ha azt ingyen nézné mindenki. Ergo sajnos ehhez a filmhez sem tudok most ingyenes linket posztolni.

USA (RKO) 96 perc, ff., angol

Rendező: Mark Sandrich

Producer: Pandro S. Berman

Fred Astaire és Ginger Rogers! Remek párosítás! Fred Astaire szinte gyermekien ártatlannak tűnő arcán azért mindig ott van egy kis huncut mosoly. Ginger Rogers pedig igazi bombázóvá nőtte ki magát ekkorra. Nem először találkozhatunk vele, hiszen szerepelt a 42. Utca Foglya és Az Aranyásók 1933-ban című Warner Bros musicalekben is. De talán egyikben sem volt olyan szép, és bájos, mint ebben.

Az RKO az öt nagy Hollywoodi stúdió leggyengébb tagja volt (a Paramount, MGM, 20th Century-Fox és a Warner Bros mellett), és viszonylag korán (1955-ben) meg is szűnt. A King Kong-gal ugyan belenyúltak a tutiba, de egyébként kézzelfogható, és szinte biztos nyereséget a harmincas években igazán csak a Fred Astaire - Ginger Rogers musical filmek hoztak, na meg persze az ekkoriban még nem a nagyok közé sorolt, akkoriban független Disney rajzfilm-stúdió egész estés mese-filmjeinek forgalmazása.

Egy filmek forgalmazásával is foglalkozó, filmbarát ismerősöm jelentette ki egyszer, hogy ő olyan filmet biztosan nem néz meg, melyben a szereplők elkezdenek énekelni. És ezzel valószínűleg nincs egyedül. Nem túlzás azt mondani, hogy a musical-ek kimentek a divatból, még akkor sem, ha az idei Oscar-t néhány percre a Kaliforniai Álom nyerte. Az utóbbi tíz évben nem emlékszem ezen a filmen kívül jelentős musicalre. Az 1930-as évek viszont nagyon sikeres és termékeny korszaka volt ennek a műfajnak, gondoljunk csak a már látott Busby Berkeley által koreografált Warner musicalekre!

Adott volt tehát egy nyerő főszereplő páros, kellemesen fülbemászó zenék, könnyed, néha vígjátékokat is maga mögé utasító, hahotára késztető poénokkal (a jelenet az angol klubban zseniális), helyenként romantikával, és mindezt nyakon öntötték egy olyan díszlettel, amire elég nehéz szavakat találni. Ugyanis felépítették Velencét hófehér, csillogó-villogó Art Deco stílusban... És amit ebben a díszletben vettek fel, az elvileg tényleg Velencében játszódott... Kicsit félve vallom be, de engem ez az egészen valószínűtlen, az eredetire csak nyomokban emlékeztető és látszólag minden jó ízlést sárba tipró Velence díszlet elvarázsolt. Vizét telenyomták fekete színezővel, hogy mellette még világosabbnak tűnjenek a fehér díszletek. Mi köze ennek Velencéhez? És mégis... nem tudom mivel magyarázni, de imádtam.

A film legismertebb dala talán a Cheek to Cheek, mely szinte mindent tartalmaz, amitől jó a film. Bár Fred Astaire saját bevallása szerint nem tudott énekelni, azért sokan elfogadnánk ezt a kellemes énekhangot. Természetesen a korszakra jellemző step-tánc is megjelenik, no meg az előbb említett díszlet is. 

A film humorforrása (és izgalomforrása) a vígjátékok egyik gyakran használt eszköze, egy félreértés végigvezetése a filmen. Ginger Rogers és Fred Astaire gyakorlatilag első látásra egymásba szeretnek, ám egy félreértés miatt a hölgy azt hiszi, hogy a férfi házas. Nem kell mondanom, ezt nem veszi jó néven a gyönyörű szőkeség. Szerelmes lovagunk meg nem érti, hogy miért kap hirtelen pofont, ha előző nap még minden sínen volt... Persze végül minden a helyére kerül, és közben mi egy remek bő másfél órát töltünk el.

 Nagyon várom következő filmjüket. Hamarosan újra szerencsénk lesz hozzájuk.

USA (Universal), 75 perc, ff. angol

Rendező: James Whale

Producer: Carl Laemmle Jr., James Whale

Frankenstein nem a szörny, hanem a tudósnak a neve, aki a szörnyet teremtette. Mégis sokakban - bennem is - tévesen az rögzült, hogy ez a torz teremtmény neve. Erre rátesz egy lapáttal ez a félrevezető cím is. Bár a filmben szerepel a tudós Frankenstein menyasszonya, de egyáltalán nem róla szól a film, és a cím sem rá utal.

Valójában egy második, nőnemű teremtmény az, akire mint menyasszonyra utalnak, és a kézenfekvő értelmezést kicsit megerőszakolva egy Frankenstein által a szörnynek szánt társról van szó, ő lesz az, akinek születése után az egyik őrült professzor felkiált: Frankenstein Menyasszonya! És ez a teremtmény egyébként az első rész vonalát követve kicsit félelmetes, ugyanakkor meglepően szexi. Kár, hogy csak a film legvégén kel életre, így túlságosan keveset látjuk. Jóval több lehetőség lett volna benne, mint amennyire kiaknázták.

Az őt megjelenítő Elsa Lanchester egyébként kettős szerepet kapott. A film elején Mary Shelley-ként, azaz a Frankenstein sztori írónőjeként is megjelenik férjével Percy Shelley-vel és Lord Byronnal beszélgetve, és tulajdonképpen ő meséli a Frankenstein történet folytatását. Majd a film végén életre kel a fenti formában.

A film nagy részében természetesen a Boris Karloff által alakított - már ismert - szörny ijesztgeti az embereket. Aki elvileg az 1931-es film végén meghalt... Ez a film gyakorlatilag ott folytatódik, ahol az első véget ért... és nem árulok el túl nagy titkot: a szörny mégsem halt meg...

A szörnyet egy vak remete - aki vaksága miatt nem ismeri fel benne a gyilkos szörnyet - még beszélni is megtanítja egy kicsit. Karloff állítólag próbálta lebeszélni a rendezőt arról, hogy a szörny megszólaljon, és úgy érzem, igaza volt. Azzal, hogy a szörny beszél, még inkább emberivé válik, és veszít valamennyire félelmetes jellegéből.

Maga a tudós Frankenstein viszonylag jelentéktelen, megtört figurává szürkül, helyette Dr Pretorius az új agyament tudós, aki már korábban is sikeresen hozott létre kisméretű embereket, akiket befőttes üvegben tart. Minden vágya, hogy Frankenstein segítségével ő is életet tudjon teremteni halottak felhasználásával.

Itt nem tudom megállni, hogy ne csináljak egy - csak nagyon laza szállal ideköthető - kitérőt: A befőttesüvegben élő kis teremtmények mozognak, élnek. Az illúzió tökéletes. Az egyik befőttesüvegben egy kis hableány van, akit Josephine McKim alakít, aki 1932-ben olimpiai aranyérmes volt a 4 x 100 m gyorsváltóban. Emellett még arról is híres, hogy ő volt Maureen O'Sullivan dublőrje a Tarzan és Asszonya című film meztelen fürdőzős jelenetében.

A jelenet természetesen a cenzorok ollója miatt a fiókban végezte, de a 80-as években valahogy előkerült. Tudom, hogy szinte semmi köze ennek a jelenetnek a Frankenstein Menyasszonyához, de muszáj ide beillesztenem ezt a kis részletet, mivel a Tarzan és Asszonya nem szerepel az 1001-es listán, és mindenképpen szerettem volna megosztani ezt a gyöngyszemet. Gyönyörű vízalatti képek!

Josephine McKim meztelen fürdőzése Tarzannal (kattintásra új ablakban nyílik a videó) 

A film jól illeszkedett a Universal stúdió horror szériájába. (Dracula, Frankenstein, A Sötét Öreg Ház, A Fekete Macska, A Láthatatlan Ember vagy A Háromezer éves Ember.) A három kisebb stúdió egyikeként (A Columbia és a United Artists mellett) a Universal sem engedhette meg túl sok neves sztár leszerződtetését. Viszont bejöttek nekik a horror filmek, melyeknek visszatérő szereplői voltak Boris Karloff és Lugosi Béla, akik ezeknek a horror-filmeknek köszönhették hírnevüket.

Nagy-Britannia (Gaumont-British), 83 perc, ff. angol

Rendező: Alfred Hitchcock

Producer: Michael Balcon, Ivor Montagu

Meglepő módon ez mindössze a második brit film az 1001-es listán, míg Franciaország 13, Németország pedig 10 filmmel képviselteti magát. Az is szembetűnő, hogy mindkét brit film Alfred Hitchcock-hoz kötődik.

Azt gondolná az ember, hogy a britek - az USA-hoz hasonlóan előnyben voltak, hiszen a hatalmas angolul értő piac megkönnyíti az üzletileg nyereséges filmek gyártását. Ezzel szemben a Britek a kényelmesebb megoldást választották: külföldi piacról szerezték be a Nagy-Britanniában forgalmazott filmek 95%-át. Ezen a helyzeten kívánt javítani a kormány, amikor 1927-ben meghozta az úgynevezett "kvótatörvényt", mely előírta, hogy a moziknak a vetítési idő bizonyos százalékát brit filmekkel kell kitölteniük. Ennek következményeként rengeteg "kvótafércműnek" gúnyolt film született, melyek erősen vitatható minőségűek voltak. Sok esetben a dupla-előadások második filmjeként kerültek bemutatásra, amire a nézők nagy része ott sem maradt, viszont így bekerültek a statisztikába, teljesült az előírás. De a brit stúdiórendszer azért mégis csak felélénkült ennek köszönhetően. Lassan itt is kialakult a Hollywoodihoz hasonló stúdiórendszer, melynek két nagy képviselője a Gaumont-British és a BIP (British International Pictures) lett.

Hitchcock - a Zsarolás sikere után - még nem kötött ki végérvényesen a krimiknél. Több filmstúdiónál, több műfajjal is próbálkozott. Bécsi Keringők címmel még musical-t is készített 1934-ben. Végül a furcsa kitérők után leszerződött az egyik nagyhoz, a Gaumont-British-hez hat thriller elkészítésére. Ekkorra már világossá vált, hogy ez lesz az ő igazi műfaja. Ebből a hat filmből a második volt a 39 Lépcsőfok.

A film fő motívuma az ártatlanul meggyanúsított ember menekülése a hatóság elöl, és annak küzdelme a valódi elkövető felderítése. Richard Hanney egy Londoni mulatóban megismerkedik egy titokzatos hölggyel, aki elmeséli, hogy egy ellenséges kémszervezet az életére akar törni. Míg a férfi alszik, a nőt valóban megölik. Természetesen a férfi válik gyanúsítottá.

Menekülése és saját szakállára végzett nyomozása közben a férfi váratlan, izgalmas helyzetekbe keveredik. A kalandok közepette egy szőke hölggyel is összehozza a sors, méghozzá elválaszthatatlanul, hiszen kezük össze van bilincselve, úgy menekülnek együtt. A szexi szőkék egyébként visszatérő "elemei" lesznek Hitchock filmjeinek. Szokás ezeket a karakteres külsejű, egymásra kifejezetten hasonlító hölgyeket "Hitchcock-szőkék"-nek is nevezni.

Hitchcock nagyszerűen adagolta a feszültséget, ez volt, amihez tökéletesen értett. Ez a film viszont még messze van az igazi remekműveitől. Sok helyen pontatlan a ritmus, előkészítetlenek az ütősnek szánt meglepetések. Megdöbbentőnek szánt fordulatok zajlanak le úgy, hogy nincs felkészítve a néző... nem éri el azt a hatást, ami pedig potenciálisan benne lett volna az adott jelenetben. Felismerhetőek benne persze a későbbi remekművek gyökerei, de látszik, hogy még csak az út elején tart a mester..

Ja, és egy érdekesség azok számára, akik nem ismerik Hitchcock-ot: A rendező majdnem mindegyik filmjében feltűnt egy cameo erejéig, azaz látható rövid ideig egy jelentéktelen - legtöbbször statiszta - szerepben. Szórakoztató feladat ebből a szempontból is figyelni filmjeit, vajon, mikor látjuk meg magát a rendezőt. Terebélyes alkata határozottan megkönnyíti felismerését.. 

Tetszett a film? Írd meg hozzászólásban! Számomra nagyon fontos a visszajelzés - comment, like, követés, bármi -, ez ad kedvet ahhoz, hogy 5-6 órát öljek bele egy ilyen poszt megírásába. Akkor is, ha nem látszik rajta :)

Még nem láttad ezt a filmet? Alul megnézheted! (Ha nem működik a videó, kérlek jelezd!) 

Véleményed van a cikkemről? Kérlek oszd meg mindenkivel hozzászólásban!

Érdekel az 1001-es lista többi filmje is? Kattints ide!

 YOUTUBE - 39 Lépcsőfok

USA (MGM), 92 perc, ff., angol

Rendező: Sam Wood

Producer: Irving Thalberg

A Marx testvérek 1001-es listán szereplő előző filmje, a Kacsaleves után kicsit pesszimistán ültem neki ennek a filmjüknek. Pedig több dolog is bizakodásra adhatott volna okot:

Egyrészt a fiúk átszerződtek az MGM-hez, ahol az MGM-et sikeresen irányító Irvin Thalberg (a film producere) megpróbálta kordába szorítani a fiúkat, és a korábbi féktelen improvizálás helyett előre kidolgozott jeleneteket követelt meg tőlük. Sajnos ettől nem vált fogyaszthatóbbá a dolog számomra. Egészen a film feléig kellett várni, hogy egyáltalán mosolyt tudjanak csalni a számra. Sajnálom, hogy ezt kell írnom, de fájdalmasan bántó faviccek özöne árasztja el a filmet csakúgy, mint korábban a Kacsaleves esetén.

Az említett korábbi filmnél volt egy olyan gyanúm, hogy esetleg az angol nyelvi hiányosságaim miatt nem értem a poénok nagy részét. Ezért reményre adott okot, hogy találtam egy szinkronizált változatot erről a filmről, melyben nem kisebb nevek közreműködtek, mint Zenthe Ferenc (Groucho) illetve Székhelyi József (Chico). Harpo köztudottan nem szólalt meg a filmekben. Sajnos hasztalan reménykedtem, magyarul sem nagyon működik a poénok nagy része..

Van egy olyan sejtésem, hogy a stúdiónál is érezhették, hogy a három fiú bohóckodása önmagában kevés lesz, ezért beleerőltettek a filmbe egy romantikus szálat is. Így viszont mintha két film között kapcsolgatnánk... szinte alig van átjárás a 3 Marx testvér komédiázása és a szinte teljesen rajtuk kívül zajló romantikus szál között.

A filmbe sikerült beletuszkolni néhány dalt is. Csak nézem, és nem értem, mit keresnek ezek itt... Viszont Chiconak van egy zongorás jelenete, melyben nem bohóckodni, esztelenkedni akar, mégis ámulatba ejtően aranyos, letisztult, egyéni, és szerintem zseniális. Ha ilyen lenne az egész film, engem simán megvett volna.

Ha nagyon röviden össze akarnám foglalni a sztorit... a három Marx testvér (akik nem testvéreket alakítanak a filmben!) ugyanabból a célból megpróbálnak Genovából New Yorkba jutni: hogy közös barátjukat Ricardót leszerződtessék a New York-i operába. Ricardo persze szerelmes egy énekesnőbe, hogy a romantikus szál is biztosított legyen a filmhez.

Fanyaloghatok én, a film akkor is hatalmas kasszasiker volt a maga idejében. Kifejezetten lendületet adott a fiúk karrierjének, hogy Thalberg átvette az irányítást felettük.

Tetszett a film? Írd meg hozzászólásban! Számomra nagyon fontos a visszajelzés - comment, like, követés, bármi -, ez ad kedvet ahhoz, hogy 5-6 órát öljek bele egy ilyen poszt megírásába. Akkor is, ha nem látszik rajta.

Ehhez a filmhez sajnos nem találtam működő stream-et. Ha te tudsz ilyenről, küldd el légyszíves, és felteszem!

Véleményed van a cikkemről? Kérlek oszd meg mindenkivel hozzászólásban!

Érdekel az 1001-es lista többi filmje is? Kattints ide!