USA (Charles Chaplin, United Artists), 83 perc, ff. angol (részben téma)
Rendező: Charles Chaplin
Producer: Charles Chaplin
Chaplin masszívan kitartott a némafilmes forma mellett még 1936-ban is, amikor már mindenki hangosfilmet csinált rajta kívül.
Szigorúan véve nem egészen némafilm ez, hiszen az első jelenetben a gyárigazgatónak az üzem-rádióba bemondott instrukciói például hallatszanak, de lényegében azért egy klasszikus némafilmről beszélünk. Mondjuk ki részvéttel teli hangon a ravatalánál: A Modern Idők volt az utolsó igazi némafilm, ezután a műfaj halottnak tekinthető. Már ha a némafilmet lehet egyáltalán műfajnak tekinteni.
Chaplin először hanggal tervezte elkészíteni a filmet, de úgy érezte hanggal nem működik a kis csavargó csetlése-botlása. Ezt a figurát - mely ekkor már több mint húsz éves volt - talán egy kicsit unta is a közönség. Ennyi idő azért sok ahhoz, hogy ugyanazzal a karakterrel fent lehessen tartani a nézők érdeklődését. Akár jelképesnek is vehetjük, hogy a film utolsó jelenetében, mintha megadná magát a változó időknek, mégiscsak megszólal... még ha csak énekel is valami olaszos-franciás halandzsát, mégiscsak megszólal, ezzel szimbolikusan is lezárva egy korszakot.
Chaplin mellett a legtöbb filmjében feltűnik valamilyen nő, akibe beleszeret a kis csavargó. Van, hogy végül összejön, van, hogy nem. A Nagyvárosi Fények például merészen drámai volt, Chaplin merte megtagadni karakterétől a happy end-et. Most viszont szinte semmi drámai hatás nem volt, bár a záró képsor, melyen Chaplin kézen fogva távozik szerelmével a "végtelenbe" szép volt., Talán nem belemagyarázás, hogy ez is egyfajta búcsú a karaktertől.
Visszatérve a nőre: Paulette Godard alakítja a "csavargólány" figuráját. Mezitlábas, szakadt ruhás alakja kellemes színfolt. Jó nézni. Kicsit hebrencs, pont megfelelő partner Chaplin számára. Róla érdemes megjegyezni, hogy ebben az évben összeházasodott Chaplinnel, és hat éven keresztül voltak házasok.
Ami általában nem szokott jót tenni egy filmnek az az olyan téma, ami idővel könnyen elavulttá válik. Márpedig ez ügyben lehet kivetnivalót találni a filmben. Hiszen a játékidő egy jelentős része az ember és a gép harcáról szól. Pontosabban a gépesítés embertelenségéről. Gigantikus gyártósorokat látunk, hatalmas, szimbolikusan túlméretezett fogaskerekekkel, mely mellett az ember szinte eltörpül. Ahelyett, hogy segítené a munkát, inkább csak veszélyt és kellemetlenségeket hordoz. 1936-ban korszerű volt az üzenet, ma az androidos telefonok korában már nem érzem veszélyét, hogy a gépek győzelmet aratnak felettünk.
Chaplin ekkor már messze nem azzal az intenzitással forgatott, mint egy évtizeddel ezelőtt, amikor évente több filmet is csinált. Nem volt már rászorulva, de valószínűleg már nem is nagyon tehette meg, hiszen amit csinált, az ekkorra már elvesztette "korszerűségét", megújulnia pedig a jelek szerint nem sikerült. Azért látunk tőle még egy-két filmet a listán. Ezzel a néhány remek werk-fotóval búcsúzzunk Chaplintől egy jó évtized erejéig.
