USA (Armada Productions), 141 perc, Technicolor, angol
Rendező: Howard Hawks
Producer: Howard Hawks
Nem mondhatjuk, hogy kifejezetten a Délidő remake-je lenne ez a film, viszont sok elemében nagyon hasonlítani szeretne arra. Olyan elemzést is olvastam mely szerint ez egy "válasz" lenne a Délidő-re... méghozzá egy igazi "tökös" válasz. Wayne-ék szerint ugyanis egy igazi amcsi nem rohangál rémülten a városban segítséget kérve, egy kemény amerikai maga veszi kézbe a dolgokat...
Emlékeztetőül: a hét évvel korábbi filmben a Gary Cooper által alakított marshalnak 1 órája van, hogy ütőképes csapatot rántson össze, amikor megtudja, hogy délben vonaton érkezik egy szabadon engedett bűnöző, hogy bosszút álljon rajta, amiért elfogta.
Igazából itt is egy csapatot kell összetoborozni, hogy egy elfogott bűnözőt fogva tartsanak, akiért annak bátyja, és bűnbandája érkezik a városba, hogy kiszabadítsa. Itt azonban a csapat viszonylag hamar összejön, a film nagy része a patthelyzetet ábrázolja, ahogy a feszültség egyre nő a városban, és mindenki arra figyel, kinél pattan el a cérna előbb, a bűnözőknél vagy a rendfenntartóknál?
Gary Cooper (a Délidő marsallja) állítólag nagyon erőltetettnek tartotta a végeredményt. Én is úgy gondolom, hogy nem nagyon szabadna egy lapon említeni a Délidővel, ami vitathatatlanul remekmű, a legszínvonalasabb amerikai westernek egyike. Emez viszont többnyire bevált panelekből építkezik. (És sokadik alkalommal be kell vallanom azt is, hogy általánosságban nem tartom túl nagyra az amerikai westernt, ennek a műfajnak szerintem az olaszok lesznek az igazi mesterei, lásd Sergio Leone)
A balra fent látható plakáton egy kivételével látszik is, hogy kikből áll a csapat: elöl John Wayne a seriff, a tenyeres-talpas mogorva medve. A kemény férfi, aki nehezen mutatja ki az érzéseit. John Wayne amúgy ez előtt a film előtt néhány évig megpróbálkozott westerneken túl valami másban is maradandót alkotni, de nem nagyon voltak rá kíváncsiak az emberek, úgyhogy visszatért ahhoz a műfajhoz, amiben megkedvelték.
Ő volt a film egyik legérdekesebb karaktere, bár Martin többször is említette, hogy nagy kihívás volt számára ez a szerep. Volt, ahol sírnia kellett, de sokkal többször izzadnia és remegnie az alkohol-elvonás miatt (csak akkor nem remeg, ha Mexikói zenét hall). Nem látszik rajta az erőlködés. Mondjuk a pozőr John Wayne mellett nem túl nehéz színészi teljesítményt mutatni.
Ha a felső poszteren továbbengedjük a tekintetünket, látjuk a csapat harmadik tagját, Colorado-t (Ricky Nelson-t) talán csak azért, hogy a fiatalabb lányok is jegyet váltsanak a tőlük egyébként feltehetően távolabb álló - western - műfajú filmre. Szerepe szerint a fiú fiatal kora ellenére is bátor kiállású profi, akit örömmel vesznek a csapatba, sőt először hiába kérik, hogy csatlakozzon, végül mégis melléjük kerül... Ha fiatal lány lennék valószínűleg máshogy látnám, de én semmi kisugárzást nem vettem észre ennél a karakternél...
Igazából egy negyedik tagja is van a csapatnak: egy fogatlan kis öreg figura, Stumpy (köpcös), Walter Brennan, aki többnyire a fogdában kuksol. Aki megpróbál belépni az épületbe, arra kérdés nélkül tüzel. Na, ő még zseniális volt ebben a mellékszerepben.
Hogy valami a szépérzékünket is stimulálja, nem szorosan, de mégis a csapathoz tartozik az Angie Dickinson (26) által alakított szerencsejátékos hölgy, aki amolyan vadnyugati femma fatale-ként beleszeret a nála nagyjából kétszer idősebb (51) seriffbe. Legerősebb színészi eszköze, hogy érzékien vonzó...
Ahogy említettem, ezt a filmet mintegy válaszként szánhatta Hawks és a címszereplő Wayne a Délidőre, amiről talán érdemes elmondani, hogy sokan a McCarty féle kommunista üldözés allegóriájaként tekintettek rá. A film forgatókönyv-íróját, Carl Foreman-t pont akkoriban feketelistázták, mivel tíz évvel korábban tagja volt az amerikai kommunista pártnak, de nem volt hajlandó kiadni párttársai nevét. Wayne büszke volt arra is, hogy tevékeny részese volt, hogy Foremant az ország elhagyására kényszerítették. Angliába költözött, ahol hagyták dolgozni, ahol végül az amerikai nagykövetség felszólítására le kellett adnia útlevelét, ezzel mintegy megfosztva amerikai állampolgárságától. Csak a hetvenes évek közepén tért haza...
Zárójel bezárva.
Ezt csak azért említettem, mert így talán érthető, hogy egy nem túl erős, két órán jócskán túlnyúló hosszával, vontatott - és a Cooper által is nehezményezetten - erőltetett történetével miért vált olyan jelentőssé ez a film - feltehetően elsősorban az amerikaiak számára - hogy felkerüljön erre a listára.
Howard Hawks egyébként ezzel a filmmel tért vissza Amerikába. 1955-ben volt egy nagy bukása, A Fáraók Földje, mely a Tízparancsolat illetve a Ben-Hur-hoz hasonlóan hatalmas költségvetésű szuperprodukció volt, de veszteséges volt a mozikban. Valószínűleg ennek hatására is néhány évet Európában töltött, és csak 1958-ban tért vissza, hogy egy olyan filmet készítsen melyben nem az akció, hanem a szereplők jelleme az izgalmas.
Ebben a Texasi, Rio Bravo nevű városkában úgy néz ki, hogy senki nem csinál semmit. Mindenki vagy balhéra készül, vagy azt próbálja megakadályozni. A balhék közötti időszakokat kocsmázással, kártyázással múlatják. 
A nézők szerették. Én nem. Nálam akkor szakadt el igazán a cérna, amikor a film utolsó harmada környékén a fogdában őrködő, kissé fásult törvény őrei, élükön Dean Martinnal és Ricky Nelsonnal elkezdenek gitározni és énekelni...
És, hogy mutassak valami olyat, ami a hetvenes évek exploitation filmjeinél lett gyakran alkalmazott reklámfogás: olyan fotóval vagy grafikával promózni, ami valójában nincs is a filmben. Hát ilyesmihez még csak hasonlót sem látni benne..., a kép alján látható szövegből viszont úgy tűnik, hogy ez feltehetően egy lobby kártya, ami a mozik előterében volt akkoriban kitéve a bemutatott filmeket reklámozandó...
