Hongkong (Shaw Brothers), 95 perc, színes, mandarin

Rendező: King Hu

Producer: Run Run Shaw

Magyarul Shaolinok szövetsége a film címe, holott konkrétan a saolinokról szó sem esik, bár az tudható, hogy a kínai harcművészetek legelterjedtebb irányzatai a saolin szerzetesekhez köthetők. (Népszerű nevükön kung-funak hívjuk ezeket az irányzatokat Kínán kívül, ott tudomásom szerint a vusu szó, amit inkább használnak.)

Mindenképpen jobbnak érzem ezt a magyar címet az angol címnél, mely "Come Drink with Me", azaz "Gyere Igyunk!" ...  (Hongkongban a két elterjedt kínai nyelven - mandarin és kantoni - kívül az angol is hivatalos nyelv volt akkor is, most is az.) Az eredeti cím (大醉俠 - dá cui siá) Nagy részeg hőst jelent.

Hongkong - brit koronagyarmatként - a pangó kommunista Kínából lehetőségeket kereső művészek és üzletemberek menedékhelye volt ekkoriban.

Az ötvenes években már kialakult stúdiórendszer ontotta magából a hongkongi filmeket. Az egyik tipikusan hongkongi filmes műfaj volt a wuxia (mely hős harcost jelent). Több elemző szerint - az általam teljesen ismeretlen - pekingi opera harcot ábrázoló akrobatikája volt a legfőbb ihletője ezen filmek mozgásvilágának, amiből én laikusként azt a következtetést vonom le, hogy ezekben a wuxia (vu-hsia) filmekben bemutatott küzdelmeknek talán nem sok köze lehet a valós kínai harcművészetekhez, és ez - őszintén szólva - nem is lep meg olyan nagyon. A fiatal műfaj sokat merített továbbá a japán szamuráj-filmekből, de a spagetti-westernek esztétikai hatása is erősen érződik rakjtuk. És majd többek között ez a műfaj lesz Tarantino Kill Billjének egyik jelentős ihletője.

A kontinentális Kínában született Shaw testvérek által Szingapúrban alapított filmgyártócég 1958-ban Hongkongban épített fel egy hatalmas gyártó bázist, melyet Movie Town-nak neveztek el. Ez a komplexum tíz stúdiót, számos kültéri díszletet tartalmazott, többek között egy mesterséges tóval kiegészítve. Volt itt rengeteg olyan háttérlétesítmény, mely a filmgyártáshoz szükséges volt, de voltak itt az alkalmazottak számára kialakított lakások, sőt színészképző iskolát is működtettek.

A fenti épületen a háttérben megpillanthatjuk a Shaw Brothers logóját. És tudva, hogy a kínaiak általában nem veszik olyan komolyan a védjegyeket, nem csodálkozunk, hogy a Shaw Brothers logója szinte összetéveszthető a Warner Brothers logójával.

A Shaolinok Szövetségét az a King Hu rendezte, aki egyébként újító szellemű hozzáállásáról volt igen ismert. Nem hiszem, hogy túlzok, ha azt mondom, hogy az ebben a filmben látható újszerű vizuális elemek nagyban meghatározták a következő évtizedek ázsiai harcművészeti filmjeit.

King Hu tudatosan leegyszerűsítette a történetet, hogy a stílus gazdagsága minél jobban előtűnjön. Hu-nál például a harcosok olyan ugrásokra képesek (helyből 4-5 méter magasra minden külső segítség nélkül) melyre az emberi test semmilyen edzés hatására sem lenne képes. De gyorsaságban és pontosságban is olyan képességeket vonultatnak fel a kung-fu mesterek amik nyilvánvalóan elérhetetlenek a valóságban. 

A színées, széles vásznú kép és a mozgó kamera igen látványossá teszi ezeket a mozgalmas harcjeleneteket.

A film cselekménye tényleg néhány mondatban elintézhető: Az "Öt Tigris Bandája" nevű bűnszervezet elfogja egy városi elöljáró fiát, hogy ezzel próbálja kizsarolni az említett tisztviselőből, hogy engedje el a bűnbanda egyik elfogott vezetőjét. A fiú kiszabadítására annak lánytestvére, "Arany Fecske" (Cseng Pei-pei) vállalkozik. Róla nagyon hamar megtudjuk, hogy nő létére elképesztően erős kung-fu mester. Egy nem túl biztonságosnak tűnő ivóban - miután sikertelenül tigriscsont (sic!) bort rendel - megtámadja őt a bűnbanda, ám ő szinte minden erőfeszítés nélkül veri vissza támadásukat.

A főszerepet alakító lányról nem tudom eldönteni, hogy tetszik-e vagy nem. Hidegen kemény kiállása mellett arca többnyire szépnek tűnik, talán egy-egy lágyab kedvesebb arcmozdulat szerethetőbbé tehette volna.

Hogy ne csak női főhősünk legyen, csatlakozik hozzá egy részeg csavargó, akiről persze az első pillanatoktól sejtjük, hogy fontos szerepe lesz furcsa külseje ellenére.... Ő Részeg Macska, egy másik - a lánynál is magasabb szintű - kung-fu mester (Yuch Hua). 

Velük szemben áll fel a már említett szedett-vetett bűnbanda, akiknek vezetője Jade-arcú Tigris (Chan Hung-lit) aki beosztottjaival ellentétben mindig patyolat tiszta hófehérben van... kivéve amikor összevérzi magát... és hát a forgatás alatt a harci jelenetekben egész biztosan sok liter művért felhasznált a stáb!)

És amikor azt hisszük, hogy a gonosz már ellőtte minden puskaporát, előkerül a semmiből egy mindenkinél képzettebb főgonosz kung-fu mester, akinek természetesen a film végén össze kell csapnia a jók mesterével... akivel régről van egy rendezetlen ügye is... (ugye, ismerős ez a motívum valahonnan?)

A kung-furól érdemes tudni, hogy képviselői általában valamilyen fegyvert (is) használnak kezük és lábuk mellett. Itt jegyzem meg, hogy egyik legfontosabb alapelve, hogy nincs szabályrendszere, a lényeg, hogy minél hatékonyabban védjed meg magad, és ehhez biztosít egy hatékony küzdőstílust. Sokféle harci eszköz létezik a kung-fu harcos számára, de egy adott ember általában mindig egy adott fegyvernek a specialistája. Arany Fecske például jellemzően két hosszabb tőrt használ, míg Jade-arcú Tugris és Részeg Macska egyenes kardot. A legfelsőbb gonosz főpap pedig a képen látható hosszú lándzsaszerű valamivel küzd, A két nagymester egyébként az "erő" olyan szintű használatáig fejlődött, hogy képesek tenyerükön keresztül kiárasztani ezt az erőt, kábé úgy, mint a jedik.

Végig az motoszkált bennem, hogy valószínűleg a legfőbb oka annak, hogy nem tudok közelebb kerülni ehhez a máfajhoz, hogy ez a filmes kung-fu (azaz wuxia) teljesen tétnélküli, hiszen a főhős annyire emberfeletti, hogy semmilyen ellenfél nem tudja legyőzni... és aztán tessék...

Szerethető film... Én szinkronnal néztem, mert a mandarin (a kínaiak kb kétharmada által beszélt nyelv) talán az egyetlen olyan nyelv, mely hangzása kifejezetten idegesít. Annyira távol áll minden általam ismert más nyelvtől, hogy talán még egy kiejtett szót sem tudnék számukra érthetően megismételni, annyira más.... Hogy jobban érthető legyek: egy japán szót meghallva például azt minden gond nélkül vissza tudom ismételni akkor is, ha fogalmam sincs, hogy mit jelent, mert a hangképzésük nem áll különösebben távol a miénktől. Ellenben a mandarin olyan helyen képezi a hangokat, és úgy játszik a hangmagasságokkal is, hogy az számomra követhetetlen. Ettől még tetszetne, de nem...

A szinkronnal vs. eredeti nyelven való filmnézés vitájában egyébként abszolút középen állok. Ha jó a szinkron akkor élvezem azzal nézni, de néhány színész hangja olyan kellemes (mondjuk Cloony), hogy kár lenne lemondani róla. Aztáűn vannak olyan apróságok, - mint például amikor egy angol és egy amerikai beszélget és a poén az ő nyelvi eltéréseikre van kihegyezve - amiket egy angolul nem jól értő ember nem is tud igazán értékelni.

Ezután a film után nem sokkal King Hu távozott a Shaw Brotherstől, és Tajvanon forgatta karrierjét. Még találkozunk vele!

Magyarország (MAFILM), 158 perc, színes, magyar

Rendező: Várkonyi Zoltán

Várkonyi Zoltán ezzel a filmmel valami olyan monumentálisat alkotott, ami nemzetközi szinten mondjuk az Elfújta a Széllel, vagy a Doktor Zsivágóval hasonlítható össze.  (Erős a gyanúm egyébként, hogy a rendező számára többek között ez a két film is mintaként szolgált.)

Extrém magas költségvetésével egy olyan népszerű (és kommersz) film került ki Várkonyi kezéből, ami minden idők második legnézetteb magyar filmje lett! (Első a Mágnás Miska)

Nem csoda hát, hogy ez a siker szinte kötelezővé tette további hasonló jellegű filmek sorozatgyártását. Várkonyi szinte azonnal lehetőséget kapott további két Jókai regény megfilmesítésére: az Egy magyar nábob, és annak folytatása a Kárpáthy Zoltán még a következő évben (1966) elkészült.

Ezt követően Jókairól Gárdonyi Gézára váltott Várkonyi, hogy az Egri Csillagokat (1968) filmesítse meg. Ezután egy kicsit lelassul az iram, mert az utolsó ilyen jellegű filmre - a Fekete Gyémántokra, mellyel Várkonyi visszatért Jókaihoz - 1976-ig várni kellett.

Valahol olvastam, hogy ez volt az első színes CínemaScope formátumú magyar (2:35:1) szélesvásznú film. Csak, hogy érzékelhető legyen ez a képarány, íme egy képkocka a filmből. A posztban látható minden további kép nem a filmből kivett kép, hanem fotó.

Érdekes, hogy Kádárék valamiért nagyon szerették a '48-as szabadságharcot. Ha belegondolunk, az úttörő mozgalom alsós tagjai kisdobosok voltak. Ha jól tudom, a mozgalom névadója (a kis dobos, aki maga is a szabadságharc mártírja) is egy Jókai regény szereplője. Élénken él az emlékezetemben, hogy a nyolcvanas évek közepén milyen komoly iskolai ünnepséget tartottak március 15-én. Iskolán kívül viszont gumibotozás járt érte.

Kádárék józan eszét mutatja, hogy nem valami propagandafilmbe tolták bele ezt a rakat pénzt, hanem egy 48-as szabadságharchoz kötődő Jókai mű megfilmesítését pénzelték. Így joggal számítottak rá, hogy az embereket érdekelte is a végeredmény.

Itt jegyzem meg, hogy egy komolyabb nyomozás kiderítette, hogy a regényben olvasható történetek nagy része bizony valós eseményeken alapul, Jókai "csak" annyit tett, hogy ezeket a különböző emberekkel megesett történéseket egyetlen fiktív család 3 fiútestvéréhez rendelte.

A film címét adó "kőszívű ember" a történet elején meghal. Ő egy főispán, Baradlay Kazimír, a Habsburg császár egyik feltétlen híve. Kőszívűnek kétféle értelemben is nevezhető. Egyrészt koszorúér betegségben, - szépen megfogalmazva szív kövesedésben - szenvedett. Másrészt végrendeletében olyan kemény utasításokat adott, ami miatt kétségtelenül kőszívűnek lehetett nevezni. Feleségének például megszabta, hogy halála után hat héttel kihez menjen feleségül. Fiainak is kemény utasításokat hagyott örökül. 

Özvegye a végrendelettel teljes egészében szembement. Mindhárom fiú - apjuk szellemi öröksége ellenére - a szabadságharc mellett tevékenykedik. A legidősebb Baradlay Ödönt Bitskei Tibor, a középső Richárdot Mécs Károly, végül a legkisebbet, Jenőt Tordy Géza játssza.

Rajtuk kívül is szinte megszámlálhatatlan színészóriás tűnik fel a vásznon, néhányuk akár csak egy-egy jelenetre. Ha mindenkit felsorolnék, az egy szinte véget nem érő bekezdésbe torkolna, így a teljesség igénye nélkül: az alábbi képen is látható özvegyet Sulyok Mária játssza, de szerepel még Bujtor István, Bessenyei Ferenc, Páger Antal, Básti Lajos, Major Tamás...stb...

... illetve muszáj megemlítenem még a gyönyörű szép Béres Ilonát.

Emlékszem, hogy általános iskolás koromban milyen nehézségek árán rágtam át magam ezen a kötelező olvasmányon. Bennem él, ahogy a nyári szünidőben ülök nagyszüleim óbudai lakásának foteljában, kezemben az irgalmatlanul vastagnak tűnő könyvvel, aminek szövegéből helyenként nem sokat értettem. A korábbi évek Kincskereső Kisködmönjéhez, illetve a Tüskevárhoz képest ez a könyv nem sok szórakozást nyújtott. Véleményem szerint kisiskolásoknak még túl korai. A több párhuzamos szálon futó történet sem segíti az ifjú olvasónak a cselekmény követését, nem beszélve arról, hogy amikor olvasnunk kellett, emlékeim szerint hiányoztak azok a történelmi ismereteink is, melyek segítették volna a történet egészének átlátását. Például, a bécsi forradalomról nem hiszem, hogy sokat hallottunk az általánosban, de úgy általában nem hiszem, hogy tisztában voltunk a mélyebb összefüggésekkel, melyek hiánya nélkül a regény nagy része nehezen értelmezhető. A film megnézése kicsit megkönnyíti a már videokorszakban felnövő generáció számára, hogy megértse a regényt. (Akkoriban, ha nem ment épp a moziban vagy a tévében, nem volt ilyen jellegű segítség)

Magyarország (MAFILM), 71 perc, színes, magyar

Rendezők: Kardos Ferenc, Rózsa János

Első ránézésre ifjúsági, vagy még inkább gyerekfilmnek tűnik, holott egyáltalán nem az. Még akkor sem, ha alapjában véve egy gyerek is megnézheti, nagy valószínűséggel élvezni is fogja, csak messze nem fogja megérteni minden rétegét.

Kezdjük a címmel... Először azt hittem, hogy a bárányhimlőt, a mumpszot, és a hasonló gyerekbetegségeket tudományos, de népszerű köntösben bemutató ismeretterjesztő filmről van szó. Az előzetes ismerkedés során aztán kiderült, hogy maguk a gyerekbetegségek csak egészen érintőlegesen kerülnek szóba a filmben, így a cím inkább egy erősen áttételes utalás lehet a gyerekkori nehézségekre a felnőttek világában.

A film első jelenetében a főszereplő kisfiú (Géczy István, vagy Géczy Pistike, ahogy a korabeli Filmvilágban az akkori szokás szerint említik) első tanítási napjára indul, míg a film utolsó jelenetében megkapja első bizonyítványát. 

Bár a kisfiú első tanévéből villannak fel különböző életképek, nem összefüggő történetet mesél el a film, sok lazán összekapcsolódó, hosszabb-rövidebb etűdből épül fel az egész. Ezek az etűdök egyébként minden esetben saját alcímet kapnak és stílusukban is nagyon különböznek.

Az egyik legemlékezetesebb etűd - részben a színes festékek miatt vizuálisan is nagyon látványos - "Felfedezés a színek világában" című rész, mely teljesen elmegy a némafilmes burleszk irányába. A lakást "feldúló" lakásfelújító festők ténykedését viszi el a kisfiú képzelete egy mókás, teljesen valószerűtlen világba, ahol a festők egymással verekedve mindent összefestékeznek, ráadásul a falon és a plafonon is tudnak járni. (Emlékszem, gyerekkoromban csodáltam, ahogy a festők a létra tetejére állva, azzal szinte gólyalábként lépkedtek. Talán ez a kép ugrik szintet a kisfiú képzeletében, amikor már a plafonon is meg tud állni a festő)

Ezek az összefüggő kis blokkok sosem hosszabbak 4-5 percnél. Vannak sokkal realisztikusabb részek is, ahol az kisiskolai atmoszférát idézik fel a rendezők. A tanítónénit a 22 éves Halász Judit játssza. Élénken él képzeletemben, hogy gyerekkoromban bizony szerelmes voltam Halász Juditba, és a filmet nézve, most újra beleszerettem kicsit. Nagy örömmel nyugtázom ilyenkor, hogy olyan szerencsések vagyunk, hogy őt például - közel hatvan évvel ez után a film után - még mindig láthatjuk színpadon, és most is remek! (pld. Bella Figura - Pesti Színház)

Az édesapát alakító Keres Emil hangját meghallva azonnal nosztalgia fog el, hiába tudom, hogy ő haláláig, 2016-ig dolgozott, hangja, beszédmódja valami miatt bennem erősen a hatvanas, hetvenes évekhez köti. 

Feltűnik a filmben az első igazán felkapott fotómodell: Bánfai Dóri, illetve leánykori nevén Patz Dóri. Szerepe szerint is modellt, manökent alakít a kisfiú családjában. Nem tudom, hogy őt szerződtették-e a szerephez, vagy rá írták a jelenetet, de az egyik etűd egy izgalmas divatbemutatót ábrázol egy akkori könyvtárteremben, mely közben Halász Judittól hallunk egy különlegesen izgalmas szövegű dalt.

Vannak komolyabb hangvételű etűdök is, például az "Apa és fia beszélget" mely során az apa elmondja a fiúnak, hogy miért kell azt hazudni a család hitelezőinek, hogy a szülők elutaztak, és miért fenyegeti börtön a nagybácsit, és amelyben a fiú megfenyegeti az apát, hogy elmondja anyukának, hogy esténként az apa szerinte túl közeli kapcsolatba kerül az édesanya legjobb barátnőjével...

A film egyik legnagyobb hatású pillanata viszont az, amikor a hídról a Dunába zuhant főszereplő fisfiú élettelen testét kiemelik a vízből, és Zizi (egy kislány az osztályból) végignézve a jelenetet ott sírdogál a Dunaparton. Egy mentőkocsival elviszik a mozdulatlan kis testet. Egyszer csak a kislány mellett megjelenik a kisfiú, akinek semmi baja nincsen...

- Hogyan??? Hát te élsz???

- Igen, csak vicceltem!

Hát... viccnek kicsit erős, de a jelenet szürrealitásában is ütős.

Ha már a Duna-parton vagyunk, érdemes megemlíteni, hogy a film egyik izgalmas erőssége, hogy kifejezetten sok jelenet zajlik kültéren, a városban. Többször is láthatjuk például a II. világháború során felrobbantott, majd ekkoriban újra felépülő Erzsébet hidat. Szerkezetileg ekkor már készen van, de még nincs lefestve a ma ismert hófehér színre.

Ha már szóba került, íme néhány kép az épülő - a filmben láthatóhoz hasonlóan még lefestetlen - Erzsébet-hídról:

Többször láthatók egyébként Szentendrei és Budai Várbeli helyszínek is..

Viszonylag ritka, hogy a filmet nem egyetlen rendező rendezte, hanem a Kardos Ferenc - Rózsa János páros. Nem találtam semmilyen adatot arról, hogy ez miért alakult így. Mellettük talán nem kevésbé fontos Sára Sándor neve, aki az operatőri munkáért volt felelős. Így neki is köszönhető, hogy valahol "minden idők legszínesebb magyar filmjé"-nek nevezik ezt az alkotást.

Mindhármukkal fogunk találkozni még a 303-as magyar listán, de így együtt soha többé. 

USA (Puck), 29 perc, színes

Rendező: Kenneth Anger

Az underground címke számomra hovatovább szitokszóvá nemesedik, ha még sok ilyen filmet kell megnéznem az 1001-es listán haladva...

Van egy másik címke, ami jóindulattal "kísérleti"-nek nevezi az ilyen filmeket... Ezt kimondottan találónak tartom végülis... ha úgy vesszük, akkor a készítő tett egy kísérletet, hogy valamit alkosson, de nem jött össze neki, ezért kísérleti fázisban maradt a film... na de vegyük kicsit azért komolyabban a cikkírást:

A hatvanas évek Amerikájában Hollywood kifulladni látszott.

(Ugyanezt érzem egyébként ma is Hollywooddal kapcsolatban már legalább tíz-tizenöt éve. A szuperhős univerzumok (Marvel, DC) újabb és újabb megfilmesítésén túl mintha nem nagyon lenne már ötletük... Őszintén szólva jómagam két nagy kedvencemet Tarantinot és Scorseset is kifulladni érzem, de ha ebbe is belemennénk, akkor talán  túl messzire térnénk a tárgytól...  A torrentezés nyilván nem tett jót a filmiparnak, de bízom benne, hogy előbb-utóbb jön valami nagy megújulás.)

A hatvanas években hanyatló Hollywood megújulására még várni kell, azt majd a Lucas, Spielberg, Coppola baráti kör és társaik hozzák el az évtized vége felé... addig leginkább a kontinens másik oldalán, a stúdió-rendszertől messzi keleti parton, New Yorkban jöttek elő újabb és újabb ifjú titánok... 

Ha a nézhetőbb harcosokat akarom említeni, akkor John Cassavetes a New York Árnyaival (1959) vagy Shirley Clark a The Cool World-el (1963) szerepelt a listán...

Ha a nézhetetleneket akarom sorolni, akkor Stan Brakhage-től a Kutya Csillag Ember (1962), Jack Smithtől a Lángoló Teremtmények (1963) illetve Ken Jacobstól a Blonde Cobra (1963) is felkerült a listára...

Ez utóbbi lista a most éppen tárgyalt filmmel bővül. Anger ugyan picit kilóg a sorból annyival, hogy ő maga Hollywoodban nevelkedett, és már 9 évesen 16mm-es kamerával tette meg első lépéseit a filmkészítés útvesztőjében... ezt a filmet viszont Brooklynban (New York) forgatta, tehát csatlakozott a keleti parti lázadókhoz, még ha magát a vágást később Hollywoodban csinálta is.

A filmben látható motoros banda tag Bruce Byron csillagjegye volt a skorpió, és ezért ezt lett a bandában a választott neve. A narratívát nemigen tartalmazó film kezdő képsorain ez a srác láthatóan fétisként imádott motorkerékpárjával szöszöl: fényesítgeti, ápolja, meghúzza a csavarokat...

Ha valami pozitívumot el tudok mondani erről a filmről, az az, hogy amellett, hogy se története nincs, se nem hangzik el egyetlen szó sem, végig remek zenék szólnak. Az ötvenes évek végére, hatvanas évek elejére jellemző, romantikusabb, lassabb rock&roll zenék... Ray Charles, Angels, Elvis... ez volt az egyetlen mentsváram, hogy a zene végig nagyon jó! De ez csak arra volt elég, hogy ne tépkedjem ki saját hajamat szálanként ez alatt a 29 perc alatt...

A mindössze 29 perces film első 7 perce tehát azzal telt, hogy Skorpió csillogóra fényesítette kedvenc járművét, és felöltötte bőrszerkóját. Itt kezdett világossá válni, hogy ez a film bepillantást fog engedni a hatvanas évekbeli meleg szubkultúrába... 

Jó sok James Dean és Marlon Brando utalás és poszter. Néhány képregényrészlet ölelkező fiúkról... Lucky Strike cigaretta... na meg egy csontváz valami köntösbe öltöztetve...

Aztán amikor azt hiszem, hogy már semmin sem fogok meglepődni, akkor megjelenik Jézus Krisztus. Állítólag Kenneth Anger valamikor a film készítése során véletlenül kapott a postán egy hittanosok számára készült filmet "Utolsó Út Jeruzsálembe" címmel. Régi, virazsírozott (színezett fekete-fehér) némafilm. Valami hibás kézbesítés lehetett, biztosan nem ő rendelte magának...

Fogta és belevágta ebbe a filmbe Jézus jeleneteit váltakozva meztelen férfi alsótesttel illetve melegbáros tömegjelenettel...

Engem nem nagyon kavar fel az ilyesmi, de különösebben nem tudom értékelni azt, amiben semmi konkrét elképzelés nincsen azon túl, hogy értelmetlen, üres és polgárpukkasztó. Ezek önmagukban nem tesznek értékessé semmit.

Annak végképp nem láttam értelmét amikor a horogkereszt is elkezdett szerepet kapni a filmben. Itt nem tudok másra gondolni, mint, hogy Anger azt sem tudja, mint csinál... Azon sem csodálkoznék, ha nem is tudná pontosan mit jelent ez a jelkép a huszadik században...

Az egyetlen vicces a dologban, hogy a film New Yorki vetítésén kiszállt a rendőrég, mert az amerikai náci párt (nem viccelek!) tiltakozott, hogy a film megsérti az ő zászlójukat. Azt hiszem, hogy itt érdemes megállni egy pillanatra, és elgondolkozni, hogy mekkora az isten állatkertje, mert a rendőrök ez alapján le is tartóztatták a mozi igazgatóját... és akkor hol volt még Trump elnöksége.... 

Hogy ezeknek az eszement "underground" filmeknek mi keresnivalójuk az 1001-es listán, azt nem tudom megmondani... de elkészítésükre egyetlen lehetséges magyarázatot találok...

Az LSD az USÁ-ban az ötvenes évek végén terjedt el (előtte a felfedezője fiókjában hevert a szer leírása), és 1966-ig tiltás hiányában gyakorlatilag legális volt. Amit olvasok erről a szerről, az nagy vonalakban hasonlít ezeknek a filmeknek a hangulatára. Részemről jól megvagyok nélkülük... pedig szeretem a különleges filmeket...

USA, 33 perc, ff.-színes, angol

Rendező: Ken Jacobs

Nem tudom, milyen módon fejezhetném ki legmélyebb felháborodásomat azzal kacsolatban, hogy valahol egy szerkesztő vette a bátorságot, és ezt a hitványságot beválogatta minden idők 1001 legjobb filmje közé...

Mit követett el a Föld filmkedvelő társadalma, hogy így kell vezekelnünk, hogy végig kellett ezt néznünk, még ha csak 33 percig tartott is...

Csak annyi célja lehetett, e film megtekintésének, hogy örökre a fejembe vésődjön, az avantgárd és underground címszavak nem jelentenek semmi mást, mint, hogy valaki minden elképzelés és tehetség nélkül azt a látszatot kelti, hogy valami nagyon elvont, nagyon művészi dolgot csinál, amit csak az érthet meg, aki a legfelsőbb szinten mozog... Néha azonban ki kell mondani, hogy a király meztelen. Ez egy nagy nulla!

33 percen keresztül egy férfi össze vissza beszél... mondjuk úgy, hogy zöldségeket... közben egyszer-egyszer megmutatja a szőrös fenekét.. meg egy döglött csirkét... meg ki tudja még miket, amiket értelmezni sem tudtam...

"Isten él! ... Isten él! ... csak nagyon beteg!"

"Sex is pain in the ass" - ezt nem tudom úgy lefordítani, hogy visszaadja a poént annak ismeretében, hogy aki elmondja, nyiltan meleg.

Néha orrhangon sipítozik, néha hamisan visítozva énekel. Hol van kép, hol nincs, csak nagy feketeség percekig. Mondjuk ezek a legelviselhetőbb részek.

Komoly önfegyelemre volt szükség, hogy végignézzem... még az IMDB-n is csak 3,0/10 pontot kapott... ne dőljünk be tehát, ha azt írják róla, hogy az amerikai underground filmművészet egyik klasszikusát látjuk... ugyan... ha egy majomnak kamerát adunk a kezébe, jobb filmet forgat...

... én kérek elnézést, hogy ennyit írtam róla...

Magyarország, Egyiptom (Hunnia FIlmstúdió, Studi Misr), 91 perc, színes, magyar

Rendező: Mészáros Gyula

Ahogy a filmplakánon olvasható: két magyar fiú kalandjai Egyiptomban.

Mindvégig az volt az érzésem a filmet nézve, hogy ennek az egyiptomi kalandnak nem volt más apropója, mint az, hogy ezzel a stábnak lehetősége adódott Egyiptomban eltölteni néhány kellemes, nyári hetet, azzal a feltétellel, hogy cserébe valamit forgatni kellene. 

Nasszer egyiptomi elnök a nagyhatalmaktól való egyenlő távolság tartásának híve volt kezdetben, de az 1956-os szuezi váság miatt megromlott a NATO-val való viszonya, így ekkoriban Hruscsovval próbált szorosabb barátságot kialakítani. Valószínűleg ennek a szovjet-barát politikájának volt köszönhető a magyar-egyiptomi barátságot is erősítő filmes koprodukció is.

Ha már szóba jött 1956, el kell mondanom, hogy hatalmas meglepetésként ért, amikor a film elején azzal vezették fel a történelmet, hogy utaltak az 1956-os forradalomra:

Én valamiért azt gondoltam, hogy 1956 ekkor még olyan tabu volt, amire esetleg kódoltan, nagyon óvatosan talán lehet utalni, de jobb inkább nem szóba hozni. Erre meg egy ifjúsági (!) film elején bumm bele...?! Két kisfiú a forradalom miatt disszidál??? Hát ez nagyon váratlanul ért... Ráadásul, - mint kiderült - az '56-os motívumnak igazából az égvilágon semmi jelentősége sem lesz a továbbiakban. Ha csak azért kellett, hogy a két kisfiú kedvet kapjon egy kis kalandozáshoz... hát... viccnek egy kicsit erős... szokták mondani... 

Leginkább az egyiptomi forgatás szüneteiben a színészekről és a stábról készített fotók maradtak fenn erről a filmről. Magát a filmet bemutató vitrinfotókat (lobby cardokat) nem sikerült fellelnem.

Az is elgondolkoztatott, hogy a legtöbb ifjúsági filmet időről időre műsorára tűzte a Magyar Televízió, de ezt a filmet nem, hogy soha nem láttam, mégcsak nem is hallottam róla soha...  (Ha valakinek vannak emlékei a korabeli bemutatóról, örömmel várnám a kommentek között!)

Mint ahogy a képen is látszik, mellékszerepekben feltűnik Psota Irén és Latabár Kálmán. Rajtuk kívül látható többek között Kiss Manyi, Pécsi Sándor, Fónay Márta és még sokan mások. Igazi jutalom-üdültetés lehetett ez a színészgárdának. Nem is kellett túl sokat dolgozni az afrikai nyaralásért, hiszen a felnőtt színészek legfeljebb nyúlfarknyi mellékszerepet kaptak. 

A munka nagy részét néhány gyerekszínész végezte. Köztük a két magyar: Tóth Laci (ő volt Nyilas Misi a Légy Jó Mindhalálig-ban) és Kiss Antal.

A történet lényege, hogy a film elején elhangzott előzmények után a két fiú épp megszökik abból az árvaházból, melyben Egyiptomban élnek. Elegük van a kalandozásból, haza szeretnének már jutni édesanyjukhoz Magyarországra.

Különböző elképesztően lehetetlen kalandot élnek át. Például rossz hajóra szállnak, ahonnét a lelketlen hajóskaptitány leszállítja őket a tengerbe egy mentőmellénnyel.

De a kedvenc fordulatom mindenképpen az, amikor egy arab kisfiú levelet tűz Juszuf nevű golya-barátjára, aki azon nyomban elszáll Magyarországra, ahol Józsiként ismeri pár magyar kisfiú. Természetesen az arabul írt levélről rögtön megsejtik, hogy valami hihetetlenül fontos üzenet lehet, ezért lefordíttatják egy arabul értő tudóssal, aki még ennél is hihetetlenebb véletleneknek köszönhetően megtalálja a fiúk édesanyját (Krencsey Marianne), aki mellesleg buszvezető (nem rendőr egyenruha tehát ez a fura kék uniformis az alábbi képen) és azon nyomban lebuszozik (nem vicc) Kairóba a fiúkhoz. (remélem, nem löttem le semmi fontos poént).

Krencseyről érdemes megemlíteni azt az érdekességet, hogy bár a filmnek volt egy olyan olvasata, hogy az ország visszavárja az 1956-ban külföldre távozókat, Krencsey néhány évvel ennek a filmnek a forgatása után gondolta úgy, hogy jobban érezné magát külföldön. Meg sem állt New Yorkig, ott élt 2016-os haláláig. De, hogy igazán megható legyen a története: végakarata szerint szülőhazájában helyezték végső nyugalomra.

Ha már Egyiptomban forgathatták a film nagy részét, akkor persze meg kellett mutatni mindent ami erre az országra jellemző: Alexandria, Kairó, szuk (arab piac), sivatag, piramisok, a Szfinx... Akár útikalauznak is felfoghatjuk. Piramis ide vagy oda, nekem mégis akkor dobbant meg igazán a szívem, amikor a hatvanas évekbeli Budapestet láthattam színesben! A régi magyar filmek külsős jeleneteit mindig árgus szemekkel figyelem, vajon felismerem-e az adott környéket, és főként, hogy mennyire megváltozott azóta minden!