1001 Film

... amit látnod kell, mielőtt meghalsz


M52. Egy Szerelem Három Éjszakája - 1967

2023. október 02. 03:18 - moodPedro

mv5bowfkn2y1zjytyjbjys00odq4ltg4mwutzjbjmmzkmtrmnjy3xkeyxkfqcgdeqxvynza1otk3mw_v1.jpgMagyarország (MAFILM - Stúdió I.), 106 perc, ff./színes, magyar

Rendező: Révész György

A mai Thália Színház (Nagymező utca 22-24.) épületében 1949-ben alapították meg az Ifjúsági Színházat, és 1952-ben hozzácsatolták kamaraszínházként a Paulay Ede u. 35. alatti Úttörő Színházat.. 1954-től Petőfi Színházzá és Jókai Színházzá keresztelték át a két műintézményt, fokozatosan megszüntetve azok ifjúsági jellegét. Az évtized vége felé a Petőfi főleg külföldi darabokat játszott, az annak kamara színházaként funkcionáló Jókai Színház pedig inkább magyarokat. (Remélem, eddig követhető volt...)

1960-ban a meglevő közös tárulat átkerült az addig kamaraként funkcionáló Jókaiba, és az új Petőfi egy teljesen modern koncepció alapján újjá szerveződött egy progresszív triumvirátus szellemi vezetése alatt:

Ungvári Tamás volt a vezető dramaturg, Szinetár Miklós a művészeti vezető, és Petrovics Emil a zenei vezető. Valami teljesen új típusú színház megvalósítását tűzték ki célul. Úgy sejtem, hogy ez az álom nem teljesen bontakozott ki, mivel 1962-ben Szinetárt már áthelyezték a Magyar Televízióhoz, és maga a Petőfi Színház pedig meg is szűnt 1964-ben. (A Nemzeti Színház működött itt két éven keresztül) Elég kusza sorsa volt tehát ennek a sínháznak, de most térjünk vissza az 1960-ban alapított progresszív Petőfi Színházhoz...

Olyan zenés színházat akart a fenti triumvirátus itt létrehozni, mely valami teljesen más, mint amit az utca túloldalán álló Operettszínház kínált (és többé kevésbé kínál ma is). Első bemutatójuk a Koldusopera volt, melyet tudomásom szerint korábban nem mutattak be Magyarországon. Közben azonban már egy saját zenés darab megvalósításán dolgoztak: a színház megbízásából Hubay Miklós író, Ránki György zeneszerző és Vas István költő megalkotta az Egy szerelem három éjszakája című musicalt. (A színházi előadás zenekarát Petrovics vezényelte)
0d190d1a25e9022d4932bde15841b7d7.jpg

Egészen pontosan musical tragedy-nek, azaz zenés drámának hívták az előadást, ahogy a zenei anyagból készült lemez borítóján is olvasható. (A hanglemezen Gábor Miklós narrációjával ültették történetbe az elhangzó dalokat). Ezt a darabot egyébként szokás az első magyar musicalnek nevezni. Jómagam bizonytalan vagyok az operett és a musical műfaji elhatárolásával kapcsolatban: véleményem szerint a tizenkilencedik század közepétől a huszadik százas első harmadáig írott könnyedebb dalműveket Európában operettnek hívták, Amerikában musicalnek. Később már Európában is musicalnek hívták az ezután írott hasonló műveket... (Ezzel nyilván az egészet a végletekig leegyszerűsítem, és sokan biztoss nem értenek velem egyet...) Ennyi, és nem sokkal több a különbség. Az más kérdés, hogy a zenei fejlődésben - mint általában a modernizációban - Amerika gyorsabban haladt, így náluk már jazz és egyéb könnyűzenei alapokra épültek a huszadik századi musicalek, amikor nálunk még ez messze nem volt divat. 

ab67616d0000b2734d79c455fc7138627268b6e3.jpg

Vas Istvánról, a dalok/versek írójáról köztudott volt, hogy nagyon jó, vagy talán a legjobb barátja volt Radnóti Miklósnak. Vas túlélte a munkaszolgálatot, Radnóti sajnos nem. A történet központi figurája, Bálint (Tóth Benedek) valószínűleg kettejük személyiségéből lett összegyúrva. De azt mindenképpen megjegyezném, hogy Bálint alakja egyáltalán nem konkrétan Radnótit személyesíti meg, ahogy hibásan feltételezni láttam néhány helyen.

A második világháború vége felé járunk. Bálint katonai behívót kap. A részletekből nem derül ki pontosan, hogy munkaszolgálatról vagy sorkatonai behívóról van szó. Sárga csillag senkin nem látható a vagonban, és egyáltalán a filmben nem kerül elő a holocauszt. Kicsit el is vonatkoztat a történet a konkrét eseményektől, bármelyik háború bármelyik országában előfordulhat, hogy valakit behívnak katonai szolgálatra, annak akarata ellenére... a körülményekből, ahogy szállítják őket viszont akár arra is következtethetünk, hogy munkaszolgálatra viszik őket. Azért nem érdemel sok nyomozást a dolog, mert a történet szempontjából túl nagy jelentősége nincsen. Bálint a behívón szereplő napon végül megszökik a bevonulás elöl, három napig bujkál szerelmével, és másokkal, míg végül nem tudja elkerülni végzetét... Erről az utolsó három - bújkálva szabad, szerelmes - napról/és éjszakáról szól a történet.


097.jpg

Bálint szerelmét, Júliát a gyönyörű és érzékeny Venczel Vera játssza.

fe_896_504_egy_szerelem_harom_ejszakaja_001.jpg

A történet több idősíkban játszódik, ami még nem tenné önmagában követhetetlenné a filmet, főleg, mivel a rendező segíti az időbeli orientációt azzal, hogy a jelenben - azaz a bevonult katonákat szállító vagonban - játszódó részek fekete-fehérek, a többi viszont színes. Menet közben rádöbbentem, hogy valószínűleg nem is az idősíkokat akarta megkülönböztetni a rendező a fekete fehér nyersanyag használatával, hanem talán a színek elvesztése a szabadság elvesztésének allegóriája volt... ugyanis miután találat éri a vonatot, és a történet visszatér Budapestre, már újra színesben látunk mindent, mint a korábbi jelenetekben...

fe_896_504_egy_szerelem_harom_ejszakaja_002.jpg

A film színessel nyit, ugyanazzal a három karakterrel ("a három királyok"), akikkel majd zárni is fog... Sinkovits Imre, Latinovits Zoltán és Darvas Iván játssza azt a három katonát, akik végigbohóckodják a frontot. Saját bevallásuk szerint egy gránát "megnyomta" őket, attól bolondok... cserébe mindent túlélnek. Bálint, aki a végzetes vagonban megismerkedik velük, rájuk bízza utolsó versét, hogy ők - mivel mindent túlélnek - vigyék azt haza, és mondják el azt otthon őrá váró szerelmének. A "három királyok" természetesen teljesítik is Bálint kívánságát, legalábbis amennyire tőlük telik...

261659_1474664452_2126.jpg

Ahogy írtam, nem az idősíkok váltogatása miatt volt számomra nagyon nehezen, - néha egyáltalán nem - követhető a történet, hanem azért, mert szinte lázálomszerűen keverednek benne valós szálak fantáziákkal, szimbolikus mozzanatokkal. És nem nagyon kapunk kulcsot azzal kapcsolatban, hogy mikor mit látunk ezek közül... Ezért bevallom, én sokszor elvesztem menet közben... és ez bevallom zavart a film élvezetében. (Bevallom, ugyanez a problémám volt a Pesti Színházban most futó színpadra vitellel is)

fe_896_504_egy_szerelem_harom_ejszakaja_009.jpg

Nem is kezdem sorolni, hogy mennyi színészlegendát látunk a filmben, mert akiket véletlenül kihagynék, azok is ugyanolyan hatalmas nevek lennének, mint a többiek... Érdekességként inkább megemlítek valakit, aki nem színész, mégis meghökkenve fedeztem fel egy statiszta szerepben: Szörényi Levente látható az egyik énekes jelenetben.

Ha már a dalokról esik szó: majdnem mindenhol úgy emlegetik a darabot/filmet, hogy tele van "fülbemászó dalokkal"... Nos... ez valószínűleg ízlés kérdése, de nekem nem nagyon másztak a fülembe ezek a dalok, kivéve egyet, az viszont nagyon is! Gramofonról szólva szűrődik ki valamelyik lakásból egy esti jelenetben: Isten veled, Budapest, te édes! Ez valóban gyönyörű, van benne valami igen félelmetes, bizarr szépség. Benne van az a fájdalom, hogy úgy köszönünk el otthonunktól, hogy tudjuk, soha nem térhetünk vissza...

Ez a dal viszont pont nem a progresszívek közül való. Tulajdonképpen ez az egyetlen dal, melyet a Petőfi színházzal szemben, az Operettszínházban is előadhatnának úgy, hogy senki nem veszi észre, hogy nem egy hagyományos operettet hallgat.

fe_896_504_egy_szerelem_harom_ejszakaja_010.jpg

Végezetül egy kérdés a kedves olvasóhoz. Valaki tudja esetleg, hogy a filmben (és az alábbi képen) látható tér (ahol Bálint valójában lakik) egy valóban létező tér-e, vagy esetleg a filmhez építették díszletnek? Annyira brutálisan embertelen hangulata van, hogy nem tudom elképzelni, hogy ilyen tér létezzen ma, de ha igen, akkor szívesen felkeresném, hogy szembesüljek annak valós nyomasztó voltával. Egyébként ilyen teret legfeljebb az ötvenes-hatvanas években tudok Budapesten lakóövezetben elképzelni, de még akkor is inkább valamilyen börtön vagy gyárépületet sejtet, mint lakóépületet... (Mekkorát tévedtem! - Köszönöm a megfejtést Kaszabának!)vlcsnap-2023-10-01-23h04m57s750.png

2 komment
Címkék: film magyar ff színes

476. Szigorúan Ellenőrzött Vonatok (Ostře sledované vlaky) - 1967

2023. szeptember 28. 02:11 - moodPedro

mv5bmdewmtninditmdi2yi00mjm0ltlmogutmtewnmu4zjrlmgzhxkeyxkfqcgdeqxvynzeynjuwmta_v1.jpgCsehszlovákia (Barrandov), 92 perc, ff., cseh

Rendező: Jiří Menzel

Producer: Zdenek Oves

Az 1001-es lista első cseh új hullámos filmjénél rögtön megjegyzem, hogy akárcsak a francia új hullámnál, itt sem arról van szó, hogy valami egységes új stílus alakult volna ki. Egyszerűen előlépett egy új generáció, mely gyökeresen máshogy, más felfogással dolgozott, mint az őket megelőzők.

Csehszlovákiában a hatvanas évek első fele a reformok jegyében telt, és ez kedvezett a (közel) cenzúramentes filmkészítésnek. Mielőtt 1968-ban a ruszkik (és velük szégyen-szemre mi is) tankjainkkal bevonultunk, virágozni kezdett a filmművészet, amire a a világ közvéleménye is felkapta a fejét. E film esetében egy Oscar-díj is járt ennek elismeréséül! (Legjobb küldöldi filmként)

Jiří Menzel első nagyjátékfilmének forgatókönyvét Bohumil Hrabal első könyve alapján - az íróval szorosan együttműködve - írta.

A film túlnyomó része egy poros kis Prága melletti vasútállomáson zajlik. A kisváros nevét azért érdemes megemlíteni (Lodenice), mert egy valódi, ma is működő állomás látható a filmben. Aki tehát adózni szeretne a film emlékének, akár meg is látogathatja a helyszínt, sőt ahogy a fenti képeken látható, még egy múzeumot is működtetnek a film rajongói számára.

Nagyon kedves kis film ez, még azzal együtt is, hogy a második világháború utolsó telében járunk. A film vége felé egész komoly szerep jut a náciknak, mégis azt mondanám, hogy ez nem egy háborús film, sokkal inkább éreztem a felnőtté válás (coming of age) egyik szépen sikerült ábrázolásának.

mv5bmmm5ntkyndqtnjg0mi00zwjllwe2y2ytzjq1nzc2nmfmowvmxkeyxkfqcgdeqxvynza5mjizmja_v1.jpg

A film központi figurája Milos, aki szemünk  láttára szerel fel mint a vasútállomás újdonsült forgalmistája. Nem akármilyen élmény egy fiatalember számára, amikor először öltheti magára az egyenruhát. Hamar szerelembe is esik Másával a kalauzlánnyal. Milos férfivé válásának legkomolyabb akadálya, hogy első adandó alkalommal, amikor Másával közelebbi kapcsolatba kerülhetne, sajnos felsül az ágyban. Ezt leplezendő - jobb ötlet híján - úgy csinál, mintha ő nem akarná a dolgot, és az így keletkező félreértés bizony majdnem végzetessé válik a fiú életében. 

473.jpg

Amellett, hogy a felnőtté válás rögös útját követjük, természetesen megismerkedünk az állomás többi dolgozójával is. A kövér állomásfőnök például leginkább galambjaival foglalkozik, és persze irigykedve útálkozik, amikor kollégái szép és fiatal nőkkel töltik munkaidejük egy részét...

Kedvencem mindenképpen az alábbi képen is látható szemüveges Hubička volt (a magyarban átnevezték Tapicskára), aki rutinosan vitte ágyba az állomáson unatközó fiatal hölgyeket.

www_media_movie-images_3708_image_5f5f698fe3be4_1200x913.jpg

Neki köszönhető a film talán leginkább ikonikus jelenete is, ama bizonyos pecsételős, melyben a nemi hormonoktól magát visszafogni nem tudó távírász lány combját és fenekét pecsételi tele Hubička... A jelenet báját az okozza, hogy erotikája mellett még kedvesen vicces is. És akkor még nem beszéltünk kettejük rövid románcának utóéletéről, mely további vicces pillanatokat okoz a nézőnek.zuege_03.jpg

Valószínűleg nem szánták viccesnek, nekem mégis nagyon humorosan hatott, amikor a nácikkal kollaboráló tanácsos időnként megjelent az állomáson, mindig egy Tatra 15/52-es modellel érkezett.

ntm_22.jpg

Ennek a gépkocsinak az volt a különlegessége, hogy sínen közlekedett! Amolyan fából vaskarika módjára. Direkt utánanéztem: ez a modell kifejezetten vasúti közlekedésre készült, olyan kerekei vannak, ami csak erre teszi alkalmassá. Összesen 58 példány készült belőle. Nem pontosan értem, hogy mi indokolja egy ilyen jármű létrehozását. A vasút lényege, hogy egy - alapvetően minden más szárazföldi járműnél nagyobb méretű - szerelvény a kötött pálya előnyeit hasznáva akadálymentesen közlekedhessen. Az autónak viszont nincsen szüksége ezekre az előnyökre, ezért nem nagyon találok indokot arra, hogy miért kényszerítjük erre a kötött pályára... Valószínűleg ez magyarázza, hogy ez a modell ilyen limitált példányszámban készült, és azóta sem láttam még ilyet vasúti síneken száguldozni. Egy kedves hozzáértő olvasó rávilágított, hogy milyen butaságokat írtam erről a járgányról. Aki az én sületlenségeim helyett komolyabb információt szeretne olvasni, annak javaslom, hogy a komment szekcióban keresgéljen, tényleg sok érdekes dolog van benne!

A film humora nem harsány, talán éppen emiatt olyan szerethető.. emellett valószínűsítem, hogy jónéhány fiatal, aki Milossal egy cipőben járt, ebből a filmből tanúlta meg, hogy az ejaculacio praecox (korai magömlés) kezelésére a legjobb, ha szex közben a focira gondol az ember, illetve mindenesetre javasolt az is, hogy az első  szexuális tapasztalatot egy nála idősebb, rutinosabb hölgytől szerezze az ifjú férfi....

6 komment

475. A Föld Transzban (Terra em Transe) - 1967

2023. szeptember 20. 19:55 - moodPedro

30174660712.jpgBrazília (Mapa) 106 perc, ff., portugál

Rendező: Glauber Rocha

Producer: Luiz Carlos Barreto, Carlos Diegues, Raymundo Wanderley Reis, Glauber Rocha, Zelito Viana

Nehezen élvezhető film ez, nehezen is követhető, és úgy általában elmondható, hogy nem pontosan értem, mit akart ezzel Rocha... nem tudom, mit akart vele mondani, illetve mi járhatott a fejében...

A Filmvilág című folyóirat szerzője, aki a film itthoni - 1979-es - bemutatása kor látta moziban, izgalmasan írja le, ahogy egy extrém túlsúlyos (így feltehetően apnoés) hölgy a film első percében hangos horkolásba kezdett, amit a felébresztési kísérletekkel csak néhány másodpercre lehetett megszakítani. Végül a jegyszedővel vezettették ki a nézők gúnyos kacaja közepette. Miután ezen a nézők kiszórakozták magukat, a filmen magán már csak unottan ücsörögtek, majd szép sorban kiszállingóztak a teremből. Csak az újságíró maradt bent, és egy fiatal pár, akiknek mindegy volt, hogy mit vetítenek, csak viszonylag sötétben lehessenek...

Őszintén szólva, tökéletesen megértem a távozókat, és bevallom, hogy ezúttal csak azért néztem végig ezt a filmet, mert még az 1001-es kirándulás legelején megfogadtam, hogy mind az ezeregy filmet meg fogom nézni az elejétől a végéig!

pauloautran1.jpg

Egy Eldorado nevű fiktív dél-amerikai országban vagyunk, ahol az emberek nagyon szeretnek forradalmat játszani. Ez mondjuk a fejlődő országokkal kapcsolatban nem mondható különösebben meglepő megállapításnak. (egyébként milyen korrekt ez a "fejlődő ország" kifejezés is... Amikor először ovastam valahol gyerekkoromban, azt hittem, hogy az valami dícséret, hogy egy ország fejlődő... aztán rájöttem, hogy ez pont azt jelenti, hogy még jócskán van mit fejlődnie...) Bár ez a film Eldorádóban játszódik, ne felejtsük el, hogy Brazíliában néhány évvel a film készítése előtt 1964 ben vette át a katonai vezetés a hatalmat a reformista Goulart elnöktől. Tehát nyilván aktuális üzenete/áthallása is volt a filmnek, aminek nagy része mai szemmel valószínűleg már kevéssé értelmezhető. (Rocha rövid időre letartóztatásba is került 1965-ben valami tüntetésen való részvétel miatt)

Szóval ebben a filmben látjuk ahogy az egyik politikai oldal megpuccsolja a másikat, letartóztatják vagy éppen kivégzik egymást... A film központi karaktere egy Paolo Martins nevű költő és agitátor (az alábbi képen középen), aki maga is hol egyik, hol másik oldalhoz csapódik, attól fűggően, hogy melyik oldal vezetőjét látja pillanatnyilag alkalmasabbnak hazája vezetésére... (Megjegyzem, csak egy nagyon naív lánglelkű anarchista gondolhatta komolyan a hatvanas években még mindig, hogy a politikusok azért választják ezt a szakmát, hogy a nép/ország javára tevékenykedjenek.) Természetesen mindkét politikai oldal a népre hivatkozik, és abban is tökéletesen hasonlítanak egymásra, hogy igéreteiket hatalomra kerülve már nemigen tartják be. (Ez mondjuk nem dél-amerikai sajátosság)mv5bnze2nzhhntetntewms00zwy2lthlogutnzgzzdlkoguwmjk5xkeyxkfqcgdeqxvymtewodexmzcw_v1.jpg

A filmet nézve sokszor úgy éreztem, mintha visszarepültünk volna vagy ötven évet a némafilmek túljátszott világába, ahol minden kicsit el van túlozva, talán ellensúlyozandó a hang hiányát. Itt viszont van hang, és beszéd is bőven, bár legtöbbször nem konvencionális párbeszédeket látunk, hanem inkább amolyan magasztos szózatokat. Viszont nem mindig világos, hogy a szereplők egymáshoz szólnak, magukhoz, esetleg közvetlenül a nézőt kívánják megszólítani...  

mv5bndbhogq3ndmtymqwny00zgmxlwjizjmtotlhndg3zgq0odg4xkeyxkfqcgdeqxvynza5mjizmja_v1.jpg

A szerkesztés is igen fura. Nem világos minden esetben, hogy éppen melyik idősíkban járunk, és ebben az esetben az volt az érzésem, hogy ez nem volt kifejezetten szándékos törekvése a rendezőnek. Sok volt a szimbolikus elem, jelenet, melyeknek értelmezése határozottan meghaladta képességeimet... Elképzelhető, hogy a szürreális zavarodottság nagyrészt szándékops is volt, hiszen a film már a katonai rezsimben készült, - és talán nem feltétlenül az adott rezsimet támogatandó.Diktatúrákban pedig néha nem árt két- vagy többértelműen, zavarosan fogalmazni, ha azt akarjuk, hogy életben maradjunk... Így aztán mindenki azt ért ki belőle, amit akar.... Nem igaz?

Ez az ötödik brazil film a listán, és ez kicsit elszomorít, hiszen, ha jól látom, még talán ha lesz két további, és azok is majd csak a kétezres évekből jönnek... Előzetesen Brazíliától sokkal élettel telibb, vidámabb filmeket vártam, és a Fekete Orfeusszal pont be is talált nálam (igaz, az valójában egy francia rendező által készített brazil film volt) utána csupa lehangoló, fura film következett, melyek hol jobban, hol kevésbé tetszettek.

Rocha maga is így jellemzi a cinema novo mozgalom alkotásait: "Szomorú, rút filmek... sikoltó, kétségbeesett filmek, ahol nem mindig győz az értelem"

Ha Rocha filmjei közül kell választani, akkor a listán korábban szerepelt az Isten és Ördög a Nap Földjén (1964) címűt inkább ajánlom, mint ezt. Akinek az bejön, esetleg próbálkozzon ezzel is....

imagem.jpg

Rocha egyébként 1971-ben végül jobbnak látta elhagyni az országot. A katonai diktatúra elöl országról országra vándorolt, helyét keresve. Spanyolország, Chile, majd Franciaország után a portugál riviérán telepedett le egy időre. Csak 1981-ben tért haza, élete utolsó napjaira. Egy tüdőgyulladás kezelésével kapcsolatban szállították Rióba Lisszabonból... de már nem tudtak rajta segíteni.

2 komment

474. Tűz Van, Babám (Horí, Má Panenko) - 1967

2023. augusztus 04. 18:29 - moodPedro

mv5bntrhotlimmqtytaxyy00zdlhlwi1y2utn2jmzgfhmde0yzmwxkeyxkfqcgdeqxvyotk4mja5njq_v1.jpgCsehszlovákia, Olaszország (Carlo Ponti Cine., Barrandov), 71 perc, Eastmancolor, cseh

Rendező: Milos Forman

Producer: Rudolf Hájek, Carlo Ponti

Forman és forgatókönyvíró kollégái a soron következő filmjükön dolgoztak egy vidéki kisvárosban, amikor valahogy elkeveredtek a helyi tűzoltó-egylet báljára. Ez a rendezvény annyira szürreális volt, hogy a művészek elhatározták, a következő filmjük csakis egy ilyen bálról szólhat. Félre is tették, amit addig megalkottak, és ez lett a munka új irányvonala.

Talán csak az tudja igazán (100%-osan) értékelni a film humorát, aki élt is a hatvanas években (ráadásul valamelyik komcsi országban), de azért többé-kevésbé a nem beavatottak számára is rendkívül szórakoztató ez az alkotás. Bár nekik úgy tűnhet, mintha minden a végletekig el lenne túlozva... pedig a valóság ehhez nagyon közel állt, épp, hogy csak kicsit kellett csavarintani rajta, hogy a filmben látható komédia jöjjön létre.

Bár én nem éltem a hatvanas években (a hetvenesben viszont már igen), gyerekkori emlékeimben még elevenen élnek az olyen elvtársak képei, mint amilyenekből ez a tűzoltó-egylet áll. Az emlékeimben szereplő elvtársak pont ilyenek voltak. Állandóan cigarettáztak, mindig egyenruhában vagy öltönyben mondták a butánál butább indítványaikat....

mv5bzguyzjrjndytmzi5zc00zmnlltg3mzytztawyjy4nzuxnwu1xkeyxkfqcgdeqxvymtc1ntg5otq_v1.jpg

Egy tűzoltó egylet tehát bált rendez nyugdíjazott vezetőjüknek. Már maga a szervezés is kidomborítja a komcsi kontraszelekció okozta - alkalmatlansággal párosuló - teszetosza okoskodást. Amikor mindenki mindent jobban tud a másiknál, és ennek összességében az eredménye egy elképesztően suta anarchia.

A bál szervezői három vonalon próbálják a bált megszervezni: Egyrészt a nyugdíjazott volt felettest megajándékozni valamivel. (Természetesen valami iszonyúan gagyi ajándékkal) Másrészt - ha már bál: mindenképpen lennie kell egy akkoriban kihagyhatatlan tombolának! (Istenem! SOsem fogom elfelejteni azokat a gyerekfejjel megélt "Tanács"-i üdülős szilveszter éjjeleket, melyeken a tombola főnyereménye egy malac volt.) Harmadrészt pedig, ha már a bálon fiatal lányok is vannak, akkor jó lenne egy szépségversenyt is szervezni... akkoriban még nem volt divat a Gulyás Marci-féle anti-"szexizmus-tárgyiasítós" baromság, így a fénykorukon már túljutott férfiak kvázi legálisan süröghettek fiatal lányok között úgy, hogy azok még akár úgy is érezhették, hogy mindez az ő érdekükben történik. A nyertes adhatja át a nyugalmazott öregúrnak az ajándékot. Micsoda megtiszteltetés...

Természetesen az említett ajándékozás - tombola - szépségverseny háromságból minden balul sül el, de a konkrét poénokat nyilván nem fogom lelőni..

Aki látta úgyis érti: Aki nem lopott, az vegyük úgy, hogy nem nyert!

Ha már tűzoltó-bálról van szó, akkor magától értetődően bónusz, ha véletlenül éppen egy tűzeset akad a környéken. Nos, ez a fordulat is valósággá válik, hangos örömujjongással adják közhírűl, hogy "Tűz van!!!" .... 

mv5bmzbjodc0ywetymfmmy00mtc4lthhzdctzwm1nthhngfkzda2xkeyxkfqcgdeqxvymti3mdk3mzq_v1.jpg

Azon persze már egyikünk sem csodálkozik, hogy a lelkes önkéntes tűzoltóknak még véletlenül sem sikerül eloltaniuk a tűzet. Ráadásul amikor ezt már kénytelenek be is látni, úgy döntenek, hogy akkor legalább a tűz szép látványában gyönyörködnek, míg szegény tulajdonos fájdalmasan lesz tanúja, ahogy minden vagyona odavész.

mv5bmzc4otk5nzyxov5bml5banbnxkftztcwntqxmjm5ng_v1.jpg

A film szereplőgárdájának nagy része amatőr színészekből állt. Közülük többen állítólag valóban tűzoltók voltak.  Remekül alakítottak! Játékukból szinte nem volt megállapítható, hogy nem képzett színészek, maximum az adhatott okot a gyanúra, hogy rendkívül sok volt a hiányos fogazatú középkorú férfi, ami emlékeim szerint színészeknél még a keleti blokkban sem nagyon fordult elő.

mv5bmje5mtcxmjkxmv5bml5banbnxkftztcwmzqxmjm5ng_v1.jpg

Milos Formannak ez volt az utolsó Csehszlovákiában készült filmje. Ezután jött a Prágai Tavasz, majd hamarosan annak eltiprása is (melyben hazánk hadserege is szégyenteljes szerepet játszott). Ennek hatására Forman fogta magát, és az USÁ-ba emmigrált.

Nálunk 1968-ban ekészült a film magyar szinkronja, de a körülmények, és a rendszerkritikusnak is felfogható komédia miatt csak 1988-ban mutatták be először ezt a filmet. Csehszlovákiában még 1967-ben bemutatták. ELterjedt, hogy ott is betiltották, de más forrás szerint 1969-ben a tévében is vetítették... Egyébként nemhéz tetten érni a filmben egészen konkrét rendszer-kritikát. Ha szigorúan vesszük, akkor az egyes emberek böszmeségét és gátlástalanságát látjuk, de akik akkoriban éltek, azok pontosan tudják, hogy ez az egész mind a romlott rendszerből következett. Abba bele volt kódolva, hogy a dolgozó a munkahelyen lop, hiszen a munkahelyen található javaknak nincsen konkrét tulajdonosa, mint a kapitalista rendszerben, minden a "népé", azaz a lopás tulajdonképpen nem is volt bűn, mert végsősoron mindenki magától (a néptől) lopott, legalábbis így fogták föl.

Viszonylag rövid ez a film a maga 71 percével, de úgy éreztem, semmi nem maradt ki, pont olyan hosszú volt, amilyennek lennie kellett.

1 komment

473. Vámpírok Bálja (Dance of the Vampires) - 1967

2023. július 28. 23:39 - moodPedro

mv5bode2mme2mwetymyyys00nmywlwe0ytetmzg4mmy4yjazmwjjxkeyxkfqcgdeqxvymdm0nzcxmq_v1_1.jpgUSA (Cadre Films, Filmways Pictures), 124 perc, Metrocolor, angol

Rendező: Roman Polanski

Producer: Gene Gutowski

Nagy marhaság az egész - mondaná Géza barátom, és nem tudnék vitatkozni vele. Vámpírokkal való ijesztgetése egy pillanatig sem vehető komolyan - persze magát sem veszi komolyan a film, mégis leginkább azokra a brit Hammer Film Production filmjekre emlékeztet, melyek többé-kevésbé megpróbálták "véresen" komolyan venni magukat: Dracula, Frankenstein és még ki tudja hány szörnnyel próbálták rémisztgetni az ötvenes-, hatvanas- és a korai hetvenes évek borzongásra vágyó közönségét.

Ha valaki megnézi Polanski korábbi 1001-es listán szereplő filmjét, az Iszonyatot (1965) és emezt, anélkül, hogy tudná, ki a filmek rendezője, szerintem senki nem mondaná meg, hogy mindkettő Polanski alkotása. Stílusában és szinte minden más tulajdonságában is teljesen eltérnek egymástól. (Ezt a különbözőséget persze egyáltalán nem negatívumként említem.)

mv5bngrlmtfhotqtnjkxzi00zdywltk1odatymzhnje4mwe0yjfixkeyxkfqcgdeqxvymjuyndk2odc_v1.jpg

Ez volt egyébként Polanski első amerikai gyártású filmje, attól függetlenül, hogy a külső jeleneteket Olaszországban, a belső stúdiófelvételeket pedig Angliában vettél fel.

Eme film kapcsán mindenképpen ki szeretnék térni a gyönyörű Sharaon Tate-re, leginkább azért, mert más alkalmam valószínűleg nem lesz rá, hiszen két ével ezután a film után, - nyolc és fél hónapos terhesen, már Polanski feleségeként - a Charles Manson-féle hippibanda három tagja által elkövetett eszement, véres és  teljesen értelmetlen gyilkosság áldozatává válik. (Mindössze 26 évesen!)

Polanski és Tate még Londonban ismerkedett össze egy szórakozóhelyen. Azt mondják, hogy eleinte nem volt különösebb szimpátia közöttük. Nem is ő választotta ki erre a szerepre Tate-et, hanem a film executive producere, Martin Ransohoff javasolta őt, és ezt a javaslatot Polanski a próbafelvétel alapján el is fogadta.

Bár Tate háta mögött ekkor már volt egy viszonylag komolyabb szerep az előző évből, mégis kimondottan tapasztalatlannak számított, Polanski nem különösebben méltatta figyelemre a forgatás első időszakában. Viszont a történet szerint Polanski és közte (ezúttal Polanski is szerepel a filmben) szerelmi szál szövődik, és talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy a valóságban is elindult valami kettejük között. 

Tate egyébként már 6 hónaposan szépségversenyt nyert (micsoda hülyeség!) - aztán 16 évesen egy másikat is megnyert. Majd 17 évesen, amikor családjával éppen Olaszországban élt, az amerikai katonáknak szóló - Stars and Stripes című - magazin címlapjára került az alábbi képpel. 

tatestarsandstripes.jpg

Egyszóval benne volt a levegőben, hogy - ha nem más miatt, hát - szépsége miatt világhíres lesz előbb utóbb. Hogy színészileg mennyire volt tehetséges... nos az ebből a filmből nemigen derült ki, ez a szerep nem is nagyon adott teret különösebb tehetség megvillantására...9e19d55b28d7147e82d8fdbfd184e8b2.jpg

A film eredetileg Dance of the Vampires néven született, ám az USA-ban és tudomásom szerint Nagy-Britanniában is Polanski legnagyobb megrökönyödésére átkeresztelték The Fearless Vampire Killers-re, amiből én arra merek következtetni, hogy a forgalmazók a Hammer Films-féle szenzációhajhász reklámozást erőltette, ami az alábbi poszter stílusán is látszik, mely pontosan a már említett korábbi horror-filmek megjelenését utánozza. A magyarított cím (Vámpírok Bálja) viszont az eredeti, Polanski-féle névadáshoz alkalmazkodik. 

mv5byzrjodblztqtmwjkmi00ymqylwe5ztitnzzlyjdjm2yyzwqyxkeyxkfqcgdeqxvynjc0mzmznja_v1_1.jpg

A történet szerint egy denevér-szakértő (!) - Abrosius professzor - és ifjú tanítványa, a Polanski által játszott Alfred vámpírok felkutatásába kezdenek. A film elején szánjukon, átfagyva  megérkeznek egy hegyi fogadóba, ahol megtalálják a vámpírok első nyomait. (pld. a plafonról fürtökben lógó fokhagyma, melyről mindenki tudja, hogy a vámpírok távoltartásának egyik hatékony módja) A helybéliek persze próbálják tagadni, hogy a környéken vámpírok tanyáznának, professzorunkat azonban nem ejtették a fejére, kibérelnek egy szobát a fogadóban, és megkezdődik a vicces kalamajka.

Hamarosan megtudjuk, hogy hőseink sejtése nem volt alaptalan. A közeli kastélyban egy Krolock nevű gróf él, aki bizony valóban vámpírként tengeti életét, és bizony a fogadót fenntartó család tagjai is kezdenek eltünedezni, majd vámpírként újra megjelenni. Ne számítsunk semmi világmegváltó ötletre, a már évtizedekkel ezelöttről ismert vámpíros sablonokat látjuk viszont, ezúttal azonban humoros köntösbe, és némi pajzánságba csomagolva. 

A fogadós - Tate által alakított - lánya (aki a filmben vörös parókát visel, nem tudom, miért...) például legszívesebben éjjel-nappal habfürdőzne. A fogadós pedig vagy a szőke cselédlányra nyomul, vagy mázsásra hízott, kövér felesége elöl menekül. 

the-fearless-vampire-killers_oiufnn_1.jpg

Valószínűleg nagyobb fokú élményt nyújt ez a film azoknak, akik töviről-hegyire ismerik a már említett Hammer Filmeket és hozzájuk hasonló exploitation-horror filmeket. Állítólag nagyon sok visszautalás van azokban látható kultikus jelenetekre. Ezek a filmek azonban abban a korban voltak igazán nézettek, ma már jórészt csak a kult filmeket kedvelők körében népszerűek, és a komolyabb borzongásra vágyók számára már az eredeti filmek is inkább  viccesek, önmaguk paródiái.

A záró jelenetre hívnám még fel a figyelmet, a tulajdonképpeni vámpírok báljára, mely szinte minden komolyabb dramaturgiai előzmény nélkül érkezik, talán azért, hogy egy látványos nagyjelenetbe eszkalálódjon az egész őrület... Itt volt egy olyan momentum, amire felkaptam a fejemet: nevezetesen amikor igazolódni látszott, hogy a vámpírok valóban nem látszódnak a tükörben. A nagy báljelenet során egyszer csak egy tükörhöz érkezik a kamera, ahol lebuknak a professzorék a vámpírok előtt, hiszen mi magunk is látjuk, hogy a nagy társaságból egyedül ők látszanak a tükörben, azaz mindenki láthatta, hogy ők nem tartoznak a vámpírok társaságába, csak kívülállóként férkőztek közéjük.

A rendező ehhez állítólag felépítette a bálterem tükörképét a "tükör" túloldalára, és abban táncoltak Polanskiék hárman, míg a vámpírok és Polanskiékat helyettesítő három statiszta táncolt a "tükör" ezen oldalán.

miorror.jpg

Végezetül had említsem meg, hogy a film harmincéves évfordulóján Bécsben - ugyancsak Polanski rendezésében - musical formájában újjá született a történet, mely idővel világszerte egyre több színházat meghóditott. Zeneszerzőnek Polanski azt a Jim Steinmant kérte fel, aki korábban Meat Loaf és Bonnie Tyler dalait is szerezte. A musical fő zenei motívuma, (és talán legütősebb dala) a korábban Bonnie Tyler által énekelt hatalmas sláger, a Total Eclipse of the Heart.

Itthon jelenleg is megtekinthető évente néhány alkalommal a Pesti Magyar Színházban. 

the-fearless-vampire-killers_rb0wjr.jpg

Szólj hozzá!

472. Marketa Lazarova - 1967

2023. június 27. 02:25 - moodPedro

mv5bm2q0n2vhngetyjyyoc00zmq5ltk3ytatotcznmuxzduwmgy4xkeyxkfqcgdeqxvyoduwntm2odi_v1.jpgCsehszlovákia (Barrandov), 162 perc, ff., cseh

Rendező: Frantisek Vlácil

Producer: Josef Ouzky

Csak akkor állítok be egy filmet (18+)-osra, ha azt komolyan indokoltnak látom. Egy kis meztelenség például nem ok erre, ahogy a nudista strandról sem tiltják ki a fiatalkorúakat. Én még azt a múlt századi elvet vallom, hogy az emberi test szépsége természetes, nem kell annak puszta látványát az USA-ból jövő prüdéria áldozataként eltörölni 18 év alattiak számára. (Egyébként, mintha 20 év elvonás után Hollywoodba kezdene visszatérni a meztelenség...)

Ez a film viszont valóban nem való gyerekeknek. Példaként jöjjön egy igen emlékezetes szál, mely segít eldönteni, hogy a kedves olvasó kíván-e egyáltalán mélyebben foglalkozni a filmmel, vagy inkább elkerüli:

A sötét középkorban vagyunk, ahol az egyik család valamelyik fiú tagja közelebbi kapcsolatba kerül nővérével. Apja büntetésből levágja a fiú bal kezét, azzal a kitétellel, hogyha a fiú meghal, a lányt is mellé temeti. De ha túléli, akkor neki is megkegyelmez. Ha azt gondolnánk, hogy a karlevágós jelenetnél nincs durvább, akkor bizarr módon nyugtatom az olvasót, hogy végső soron a fiú nem vesztette el kezét, hiszen láthatjuk, hogy megvan neki. Legalábbis a leszáradt hús nélkül ott lóg a csont a nyakában emlékként... (lásd az alábbi képen legelöl)

Ezután az ízelítő után néhány megmaradt olvasómnak a kép után körbejárom, hogy milyen is ez az igazán nem szokványos film....

marketalazarova.jpg

Nos, a cseh újhullám "szigorúan ellenőrzött vonatai" már villámgyorsan közelednek, de ez a film még pont nem ahhoz az áramlathoz tartozik. František Vláčil rendező nem viccelt, ha film készítésről volt szó. Ezt a filmet például hét éven keresztül készítette, melyből 2-3 év volt maga a konkrét forgatás (1964-1966). A stábbal és szereplőgárdával félrevonult egy elhagyatott helyre, és éveken keresztül csak a filmnek éltek. Meg is látszik! Egy olyan világ kel életre a vásznon, amiről tényleg el tudom képzelni, hogy a sötét középkor valami ilyesmi lehetett.  (ellenben  mondjuk az ekkoriban, vagy kicsit korábban Hollywoodban készült nagy történelmi kalandfilmekkel, melyekről a legnagyobb jóindulattal sem tudom elhinni, hogy kicsit is autentikus) Ennek a sötét középkori hangulatnak egyébként még jót is tesz a fekete-fehér nyersanyag. (a Schindler-listájánál éreztem hasonlót - pedig úgy általában szeretem inkább színesben látni a filmeket).

marketa_lazarovaa-890488969-large.jpg

A történet a 13 század közepén játszódik, valahol a mai Csehország területén. A kereszténység még csak nyomokban fedezhető fel, sokkal jellemzőbb az "ősi pogány" szokások tartása, de már feltűnnek kolduló szerzetesek, illetve tudni lehet, hogy a király is a kereszténységgel szimpatizál. 

154.jpg

Mint a Rómeó és Júliánál, itt is két ellenséges család körül bontakozik ki a történet. Egyik család a Kozlík klán, akik - elegáns megfogalmazással élve - rabló-lovagok, azaz a környéken elhaladó idegeneket gátlástalanul kirabolják, és többnyire a művelet során ki is végzik, hogy később se jöjjenek vissza reklamálni. Ehhez a klánhoz tartozik a már említett egykarú Adam (alább középen), és nővére Alexandra (balra), illetve bártyjuk Mikola (jobbra).

144.jpg

Apjuk pedig a kegyetlen Rohácek Kozlík (alábbi képen), a klán vezére. Róla említettem korábban, hogy különösebb lelkiismeretfurdalás nélkül büntette Adam fiát karlevágással annak vérfertőző tette miatt. Ők a pogány család.

3893.jpg

És vannak Lazarék, a keresztények, ahol Oboriste Lazar (alábbi képen jobbra) a családfő, akit talán kereszténységét kigúnyolandó Kozlikék egy összekülönbözés okán keresztre feszítenek saját kapujára. Könnyű kitalálni, hogy ebbe a családba született a film címadó szereplője, Marketa Lazarova, a gyönyörű szőke (szűz) lány, akit a forgatás idején 16-18 éves Magda Vásáryová alakít. marketa-lazarova.jpg

A rendező eredeti elképzelése szerint lett volna egy harmadik szál is: a királyi palotában zajlott volna a történet harmadik ága, ám végül erre már nem jutott pénz, így a királlyal kapcsolatos részek teljesen kimaradtak a filmből. Emiatt a rendező nem is tartotta igazán jónak az elkészült alkotását. Nyilván az ő fejében egy teljesebb verzió képe élt, amihez képest számára csalódás volt, ami elkészült. Én nagyon jónak, minden szempontból izgalmasnak találom ezt a filmet, de feltehetően ennél is izgalmasabb lehetett volna, ha a mocskos, saras, vidékkel ellentétben elkészülhetett volna a rendező által vizionált királyi pompa is. A költségvetés egyébként már így is kétszerese volt a tervezettnek.

figure-5_-fishing-groundsmarketa-lazarova-vla_il-1966-1024x435.jpg

A pogány és keresztény család közötti különbség szinte szimbolikusan is megjelenik a két család lánytagjainak külső és belső tulajdonségain.

A pogány család Alexandrájának vad, erotikus kisugárzása még saját fiútestvérét is az incesztus bűnébe sodorja. 90014_ddbbd9.jpg

marketa_lazarova_mala.jpg

Marketa, a keresztény család lánya szinte mindenben Alexandra ellentéte: szőke, ártatlan, szinte angyalian tiszta. Nem véletlen, hogy keresztény apja apácának szánja.

Marketa ártatlanságát menet közben kicsit árnyalja, hogy amikor az ellenséges klánhoz tartozó fiú, Mikola elrabolja, majd megerőszakolja, a lány különösebb ellenállás nélkül a fiúval marad. Feltehetően bele is szeret. Én megadom a lánynak azt a bizalmat, hogy talán abból eredt elrablója iránti ragaszkodása, hogy szüzessége önkéntelen elvesztése után esetleg nem fogadta volna már be a rendház, illetve esetleg egyéb negatív jogkövetkezmények is érhették volna... elvégre ne felejtsük el, hogy a sötét középkorban vagyunk...

marketa_lazarova_3.jpg

A történet sok helyen kicsit nehezen érthető. Ez véleményem szerint részben annak lehet köszönhető, hogy - már említett módon - sok jelenet végül nem készült el, amik szerintem lényegi elemeit tartalmazhatták a történetnek.  És az így kiesett cselekmények miatt néhány jelenet szinte értelmezhetetlenné válik önmagában. Talán emiatt kerültek bele azok a feliratképek a filmbe, melyek mintha fejezetekre próbálnák tagolni a filmet, és előrevetítik, hogy mi fog történni az adott részben. De ez sem könnyíti meg a feldolgozást. Ez a zavarosság egyértelműen elvesz a filmből, de még így is bőven marad annyi, hogy kifejezetten érdemes bizalmat adni neki!

A rendező nagyon sok energiát fektetett a jelmezek és díszletek minél hitelesebb elkészítésébe. Állítólag minden ruhadarab és jelmez kézzel készült, hiszen akkoriban még nem létezett varrógép, így azzal elkészíteni nem lett volna elég autentikus. Számomra a leggyengébb láncszem az, hogy a farkasok szerepére németjuhászokat szerződtetett a produkció. Azért az mégsem ugyanaz!

marketalazarovawolvesindestroyedvillage1.jpg

Mindenesetre olyan szép felvételek vannak a filmben, hogy többnyire el tudtam engedni a történet minden részletre kiterjedő megértését, és a kép esztétikája, a vágások, és a zene összhangja elégséges volt az élmény  színvonalának folyamatos fenntartásához.

Ha már itt tartunk: végig valami furcsa zene szól, nem is nagyon emlékszem szünetre a zenében. Nagyon furcsa, kicsit félelmetes, kicsit szinte földöntúli. Van benne valami gregorián, de nem tisztán az... Az egésztől kirázza a hideg az embert, főleg miközben a sokszor kegyetlen, rideg középkori képeket, eseményeket nézi.

marketa_program.jpg

Én azt hittem, hogy ha ilyen magas színvonalú produkctió létezik a filmtörténetben, akkor arról legalább érintőlegesen hallanom kellett volna, de sem a filmről, sem rendezőjéről nem hallottam korábban. (ez persze részben az én műveletlenségemet igazolja) De még a viszonylag vaskos "A film története" című könyvben sem találok róla említést. (sem a filmről, sem rendezőjéről)

Ennek ellenére a kilencvenes években (konkrétan 1998-ban) cseh kritikusok és újságírók egy csoportja a legjobb cseh filmnek választotta!

1967-ben, a film bemutatásakor 1,3 millióan látták, de ezután nagyon sokáig nem volt lehetősége a csehszlovák közönségnek a film további megtekintésére. Emlékeztetőül (a mai fiataloknak): akkoriban nem volt VHS, DVD, BluRay vagy streaming. Azt lehetett megnézni, ami a moziban ment, vagy amit a bemutató után a tévé műsorára tűzött, és azt is csak akkor, amikor adásba került, nem lehetett visszanézni, stb.... És mivel ezt a filmet nem mutatták be a tévék, gyakorlatilag elérhetetlen volt nagyon hosszú ideig.

1968-ban San Franciscoban egy filmfesztiválon viszont bemutatták az amerikai közönségnek, és a Variety (elsősorban a szakmának szóló filmes szaklap) rekciója szerintem pontosan megfogalmazza a film jelentőségét: az egyik legjobb, legtöbb művészi értéket képviselő középkori kalandfilm, de nem alkalmas a nagyközönség számára való forgalmazásra... (korrekt!)

Ezzel tulajdonképpen egyet kell értenem... de azért ennyire eltitkolni sem kellene, mert egészen egyedülálló alkotás.

 

1 komment
süti beállítások módosítása