Brazília (Copacabana Films, Luis Augusto Mendes Prod.), 110 perc, ff., portugál
Rendező: Glauber Rocha
Producer: Luiz Paulino Dos Santos, Luiz Augusto Mendez)
Az 1963-as Vidas Secas kapcsán már említettem a brazil cinema novo mozgalmat, mely a negyvenes években virágzó olasz neorealizmus és az ötvenes évek végén kezdődő francia újhullám tovább-gyűrűzésének is tekinthető. Ennek a mozgalomnak többnyire Rochát tekintik elsőszámú vezéralakjának. A cinema novo leginkább szembetűnő motívumai a társadalmi egyenlőtlenségek felmutatása, és az akkori brazil mozira jellemző kommersz megoldásoktól való eltávolodás valamilyen intellektuálisabb irányba.
Ez legtöbb esetben abban fejeződött ki, hogy a társadalom mélyen élő rétege került a cselekmények központjába. Ez a film is úgy indul, mint egy jó kis unalmas neorealista alkotás: Rocha hosszasan mutatja a mélyszegénységben élő Manoel és Rosa életét, ahogy kezdetleges faszerszámaikkal, monoton unalomban készítik maguk számára a betevő falatokat...
A film élesen három részre tagolódik, és a puritán, realista első harmadból egy köztes harmadon keresztül jutunk majd el az utolsó harmad szinte teljesen eszement, misztikus fantáziájába. Imádom a szürreált, és nem is sejtettem, hogy mi vár majd ama utolsó harmadban, sőt fogalmam sem volt arról, hogy majd ennyire elcsúszunk egy másik irányba, de itt, az első harmadban hamar leizzadtam arra gondolva, hogy ezt a sivár monotóniát kell majd közel két órán keresztül végigszenvednem...
Itt jegyzem meg, hogy a némafilmes korszak megedzette a türelmemet, szóval ilyen pár órás monotónia nem okoz olyan eget rengető megpróbáltatást a számomra, mégis volt a filmnek egy pontja - a második harmadban - amikor komolyan elgondolkoztam rajta hogy elveimet félredobva félbehagyom ezt a filmet, de ott egy csecsemő hidegvérrel való teljesen értelmetlen legyilkolása húzta ki a gyufát nálam. Szerencsére sikerült túllépnem a traumán, mert a harmadik harmad - szinte - mindenért kárpótolt.
Na, de visszatérve a realista első harmadra: Manoel megöli munkaadóját, mivel az pökhendi módon megpróbálja ráverni néhány marha elhullása okozta anyagi kárát. Ennek következtében a házaspár menekülni kénytelen a sertao-ba, a "vadország"-ba, ahol amolyan vadnyugati körülmények uralkodnak. A filmet egyébként Bahia államban, Brazília észak-keleti részén forgatták, mely tényleg elég sivár és lepusztultnak tűnik ahhoz, hogy megfelelő háttérként szolgáljon ehhez a történethez.
Megérkezve a stílusában és helyszínében is elkülönülő második harmadba, Manoelék összetalálkoznak egy szektával, melyet az eszelős Sebastiao vezet.
A szektavezér kezében állandóan egy hatalmas fakereszt van, melyet az őrült vezető gyakrabban használ lándzsának, mint amire vallási jelképként elméletileg használni hivatott...
A vezető eleinte a hegy túloldalán található paradicsomi helyről papol, ahol a lovak virágot legelnek, a gyerekek tejet isznak a folyókból, stb., stb... Idővel kiderül, hogy mindezek előtt valamiféle felkelésnek kell történnie... önmagában nem lesz elég tehát átvándorolni a hegy túloldalára... Követői vakon bíznak benne - így szokott ez lenni a szekták vezetőivel... - ő meg egyre több lemondást és önfeláldozást követel híveitől.
Végkimerülésig egrecíroztatja Manoelt a lelki üdve eléréséért, és amikor már semmi más nem jut Sebastiao eszébe, amivel a férfit kínozhatná... azt nyilatkoztatja, hogy Manoel feleségéből ki kell űzni az ördögöt, és még gyermekéről is le kell mondania, hogy Istenhez igazán közel kerülhessen... Nos, itt jött a jelenet, melynek befogadása igen megterhelőnek bizonyult számomra...
Közben a katolikus egyház papjai konkurenciát látnak az elmebeteg vezérben, és egy bérgyilkost - Antonio das Mortes - bérelnek fel a szekta felszámolására. Beszédes név egyébként, hiszen a mortes halált jelent portugálul.
Manoel és Rosa életét megkíméli a kivégző-csapat, hogy hírmondói maradjanak a vérengzésnek...
És itt váltunk át a harmadik harmadra, amikor is az újra vándorlásra kényszerülő pár egy újabb elmebetegbe fut bele: Corisco kapitányba, a cangaceiros-ok egyik utolsó képviselőjébe...
Róla már első ránézésre lerí, hogy nincs ki az összes kereke, de most már csodálkoznánk, ha Manoel nem válna első szóra az idióta őszinte hívévé...
Ha már itt tartunk... mik azok a cangaceiros-ok? Kicsit westernes jellegű igazságosztók, banditák, de egyben a gyengék védelmezői is... gyakorlatban azonban inkább a gazdagok gátlástalan kirablói, és szép nőik megerőszakolói...
Ebben a harmadban szinte végképp elhagyjuk a realitás talaját, de nem baj, én ezt szeretem a legjobban! Viszont itt nem sok értelme lenne a történet további taglalásának... önmagában a kapitány karaktere miatt is kiemelkedik ez a rész az egész filmből! Talán nem is véletlen, hogy bár az ő figurája csak a film utolsó harmadában szerepel, mégis a legtöbb plakáton vele hirdették a filmet!
