1001 Film

... amit látnod kell, mielőtt meghalsz


155. Az Ambersonok Tündöklése és Bukása (The Magnificent Ambersons) - 1942

2017. december 22. 00:15 - moodPedro

016-the-magnificent-amberson-theredlist.jpgUSA (RKO), 88 perc, ff., angol

Rendező: Orson Welles

Producer: Jack Moss, George Shaefer, Orson Welles

Az élet és a pénz elszalad, mint a higany a törött üvegből...

s ha vége, azt sem tudod, hová lett, mit csináltál vele...

Ez a - filmből vett - idézet sejtet valamit abból a komor hangulatból, ami ezt a filmet jellemzi. Ez Orson Welles második filmje. Két filmre szerződött le az RKO Welles-el, úgy, hogy szinte semmibe nem kértek beleszólást. Welles írhatott, rendezhetett, kiválogathatta a szereplőket, és még az utolsó vágás joga is az övé volt. Ez nagyon nagy szó, főleg úgy, hogy az Aranypolgár volt Welles első filmje. Még kipróbált, Oscar-díjas rendezőknek sem gyakran  adtak ezek a nagy stúdiók ennyi jogosítványt. Ez volt tehát a szerződés alapján Welles második filmje az RKO-nál. Ezúttal nem szerepelt, csak narrátorként hallható a hangja. Nem tudom, hogy csinálta Welles, de az előző film óta eltelt év alatt, legalább egy húszas felszaladt rá a forgatási fotók alapján.

Egy 1918-as családregényt filmesített meg ezúttal Welles Az Ambersonok Indianapolis leggazdagabb családja a XIX. század végén. Három generáció lakja pompás villájukat. Bálokat rendeznek, nagyvilági életet élnek... A huszadik század elejére pedig egy elszegényedett, megszomorodott magja marad csak a családnak... Rossznak tűnő döntéseket hoztak mind pénzügyi, mind szerelmi téren.

Ezúttal egyébként nincsen egy vagy két kifejezetten fő- szereplője a filmnek, hanem a család összes tagja szinte egyforma jelentőséggel bír. Néha azonban úgy éreztem, hogy az egész nem vezet sehonnan sehová. Nem igazán került hozzám egyik családtag sem. Nem izgultam senkiért, nem haragudtam senkire, nem sajnáltam senkit. És ez baj, mert ezek szerint hidegen hagyott az egész...

A film felépítése már nem annyira formabontó, mint az Aranypolgáré, bár itt is jócskán akadnak különleges, szokatlan, látványos megoldások. Pl. van, hogy csak a szereplők körvonalát látjuk, és csak a háttér van megvilágítva... Akadnak egész különleges kameraállások...

De ez esetben sokszor éreztem ezeket céltalannak, sőt helyenként kifejezetten esetlegesnek. Olyan érzésem is volt, mintha film közben elveszett volna az alkotói lendület. Az eleje még nagyon kidolgozottnak, kreatívan sziporkázónak tűnt, majd középtájon helyenként elszürkült, és nagyjából úgy is maradt.

Mint említettem, Welles ügyesen olyan szerződést kötött az RKO-val, ami még az utolsó vágás jogát is a kezébe adta. Ez - a Hollywood-i stúdiórendszerben, ahol a rendező - sok esetben végrehajtó iparosként - csak levezényelte a kézbe kapott forgatókönyv betűről betüre való leforgatását - hatalmas szó volt. 

Az elkészült film 135 perces volt. Csináltak egy tesztvetítést, és a nézőknek - hát... - nem nagyon tetszett a film. Maga Welles is érezte, hogy lenne még mit csiszolni rajta. Így kicsit újravágták, és néhány perccel rövidebb lett az új változat. Ám az újabb tesztvetítés eredménye semmivel sem lett jobb az előzőnél. 

Ezt látva az RKO tett egy ajánlatot Welles-nek, ami alapján a rendező kap egy harmadik filmes lehetőséget (ez a film végül soha nem készült el), cserébe az RKO visszavette a végső vágás jogát. De annyira visszavette, hogy teljesen új véget forgatott a filmnek, és kidobott további 40 percet a filmből. Szégyen ide, szégyen oda - bevallom - az izgalmasan kreatív kezdésen kívül nekem a befejezés tetszett - ami ezek szerint már nem Welles munkája volt. Welles ekkor már Brazíliában forgatott, és nem volt abban a helyzetben, hogy akár kicsit is beleszóljon abba, hogy mit csinálnak a filmjével.

A kivágott részek negatívjai egészen biztosan meg lettek semmisítve, ezek leselejtezése hivatalosan (egy rutin selejtezés során). A Welles-féle változat tesztvetítés-kópiáinak sorsáról nincs tudomásunk, a kivágott részek egyelőre örökre elveszettnek tűnnek, de láttunk már csodákat, kerültek már elő ennyi év után is filmek egy-egy archívum pincéjének rendezése során...

Welles a 70-es években még fejébe vette, hogy leforgatja az Ambersonok eredeti befejezését az akkor még életben levő szereplőkkel. Ez azért lett volna különösen izgalmas, mert a filmben maszkmesterek öregítették a szereplőket, így viszont Welles a valóban megöregedett színészekkel forgathatta volna le a film végét. Valaki ígéretet tett neki ennek a finanszírozására, de Wells szavaival élve - "végül lelépett a fickó"...

A kivágott részek elvesztek bár, de Welles eredeti, igen részletes filmterve megmaradt írásos formában, tehát egész pontosan tudhatjuk, hogy mi volt az eredeti filmben....

Zárásul néhány remekül sikerült festmény három szereplőről (egy-egy a három generációból, igaz, közülük egy nem az Ambersonoktól való, de erősen kötődik hozzájuk), melyeket a film reklámozására használtak.

 Jelen formájában sem volt sikeres a film. Veszteséges volt, nem hozta be az elkészítésre szánt pénzt.

 

5 komment

154. Macskaemberek (Cat People) - 1942

2017. december 19. 23:40 - moodPedro

poster_cat_people_1942_04.jpgUSA (RKO), 73 perc, ff. angol

Rendező: Jacques Tourneur

Producer: Val Lewton, Lou L. Ostrow

Az 1941-es Farkasember után íme egy újabb állattá változós horror Hollywoodból. Itt farkas helyett félelmetes fekete párduccá változik át a főszereplő. 

Ezúttal az átváltozást magát nem látjuk, sőt a rendező Tourneur szándéka szerint az esetenként fenevaddá változott nőt sem láttuk volna, azonban az egyik producer (Ostrow) ragaszkodott, hogy jelenjen meg fizikailag is a félelmetes állat, amikor gyilkol. Végül egy köztes megoldás jött létre: bár egy helyen látszik a párduc, de a sejtelmes világításnak köszönhetően alig kivehetően.

Más esetben viszont előfordul az a - mára már gyakran használatos - fordulat is, hogy a jelenet felépíti a legborzalmasabb végkifejletet, ami végül egy egészen banális, ártalmatlan dologba torkollik. A másik producer neve után - aki állítólag ezt kitalálta - Lewton-busz lett a neve ennek a technikának. (egy buszhoz kapcsolódik ez a jelenet, ez nem spoiler, mert úgy sem fog senki számítani rá, amikor berobog)

Adott egy nő (Simone Simon), akiről már a film elejétől látjuk, hogy valami nincs rendben. Visszahúzódó, magának való. Félelemmel teli vonzódása van a macskafélékhez, és nem igazán találja a közös hangot az emberekkel. Egy férfi mégis felfigyel rá. Viszonylag gyorsan össze is házasodnak, de kapcsolatuk kibontakozását valami gátolja. A nő pszichiáterhez kezd járni, akinek elmondja, hogy fél, hogy ha a férjét megcsókolja, akkor nagymacskává változik és megöli kedvesét. A furcsaságokkal terhelt kapcsolat tovább bonyolódik egy harmadik személy belépésével, és ki tudja, lehet, hogy még a pszichiáter is szerepet kap a kusza kapcsolatban?

A nő éjszakánként szívesen figyeli a Central Park állatkertjében látható fekete párducot. Itt is látszik, mennyire megváltozott a világ. Emlékszem, gyerekkoromban is feltűnt, hogy a kb. 2 x 4 méteres, teljesen üres ketrecben magányosan elhelyezett fekete párduc egész nap monoton fel-alá mászkált. Pontosan ugyanezt teszi a film fekete párduca is. Ma már szerencsére ilyeneket nem látunk egy állatkertben sem. Rendszerint hatalmas, játszótér-szerűen kialakított, esőerdőre hasonlító nagyméretű kifutókban szoktam látni őket, ahol nyugodtan pihennek játszanak családostul.

Ezt a filmet tartották akkoriban az egyik legjobb horror filmnek. Sajnos elmondható, hogy ez a műfaj is nagyon gyorsan elavul (ellentétben mondjuk az olyan romantikus filmekkel, mint mondjuk a nemrég látott Casablanca), hiszen nemhogy borzongani nem sikerült tőle, de még csak izgalmat sem igazán okozott. A horror filmekre ma is jellemző egyébként, hogy kreatív ötletekkel viszonylag olcsón előállítható. Kezdő, minimál budgettel (vagy azzal sem) rendelkező rendezők gyakran kezdenek horror filmmel. Ez a film is nagyon nyomott költségvetéssel készült. Nem igazán láthatóak benne kiemelkedő színészek. A díszletek állítólag az előtte készült  Orson Welles-féle Ambersonok díszleteit használta fel, és mindpssze 18 nap alatt fel is vették az összes jelenetet. Ennek ellenére a film sikeres volt. Ezzel meg is alapozta a leginkább 70-es 80-as évekre jellemző exploitation filmek virágzását. Ezek a filmek általában szintén nagyon alacsony költségekkel, gyakran alacsony színvonalon készültek. Sokszor kimondottan zárójelbe is került minden művészi kifejezésre való törekvés, a fő cél valamilyen adott ösztön (pld félelem vagy szexualitás) ingerlésével minél könnyebben, minél nagyobb bevétel elérése. 

Az exploitation filmeknek rengeteg al-műfaja létezik, - most nem mennék bele a részletes megtárgyalásukba -, csak egy-két példa, hogy érthető legyen mikről is beszélek: ninja-filmek, "nők a börtönben" filmek, rape& revenge azaz "megerőszakolós & bosszú" filmek, stb... 

Jelen filmben az erős Hollywood-i cenzúra miatt a szexuális vonal még szinte észrevehetetlen, ám mégis okozott meglepetést egy jelenet, melyben a főszereplő hölgyet meztelenül látjuk zokogni a kádban. Természetesen semmi olyat nem látunk, ami kicsit is meredek lenne, csak a hátát, ám hozzászokhattunk ahhoz, hogy a szigorú cenzúra Amerikában ekkor még a sejtetett meztelenséget is tiltotta. Azaz függöny mögött sem lehetett levetkőzni. 

cat-people-featured.jpgSzerették az emberek ezt a műfajt. Ugyanez a rendező elkészítette később a Leopárdembert is, ami nincsen a listán, viszont hamarosan egy 1943-as zombis filmmel kapcsolatban látjuk viszont. És ez nem elírás.

Szólj hozzá!

153. Lenni vagy Nem Lenni (To Be or Not to Be) - 1942

2017. december 19. 20:49 - moodPedro

mv5bymmyodm2mmmtm2i1zc00mdgyltkwyzgtmdbjyzy0ngu3otqwxkeyxkfqcgdeqxvyodcwodg0oq_v1_sy1000_cr0_0_632_1000_al.jpgUSA (Romaine film corp.), 99 perc, ff., angol

Rendező: Ernst Lubitsch

Producer: Alexander Korda, Ernst Lubitsch

Napoleonról konyakot neveztek el,

Bismarckról heringet, (a németek hívják Bismarckhering-nek a nálunk ruszlinak becézett ecetes heringet)

Hitler meg úgy végzi, mint egy darab sajt...

A fenti poén többször is elhangzik a nácikat kigúnyoló filmben, és bár bevallom, a sajtos hasonlatot nem teljesen értem, de azért jól hangzik...

Carole Lombard utolsó filmje ez. 1942 januárjában szülő államában Indianában árult hadi-kötvényeket. Szeretett volna mielőbb visszatérnie férjéhez Clark Gable-höz, ezért az eredeti tervtől eltérően nem vonattal, hanem repülőn akart visszajutni Los Angelesbe. Édesanyja félt a repüléstől. Abban maradtak, hogy pénzfeldobással döntenek. A pénz a repülő mellett döntött. A gép lezuhant, minden utasa meghalt. Carole Lombard ennek a filmnek a bemutatóját már nem érte meg, pedig állítólag különösen élvezte a forgatást.

Több magyar vonatkozása is van a filmnek:

A történetet Lengyel Menyhért írta. Róla - amellett, hogy a Ninocska történetét is neki köszönhetjük - talán érdemes megemlíteni, hogy 1974-ben - nem sokkal halála előtt - visszaköltözött Budapestre.Hazahúzta a szíve.

Korda Sándor volt a film producere, és testvére, Korda Vince volt a díszlettervező.

A film operatőre pedig a Krakkói születésű, de részben magyar Máté Rudolf volt. 

A szatirikus filmben egy krakkói színtársulat próbál egy színdarabot, mely Hitlert gúnyolná ki. Ám Hitler elfoglalja Lengyelországot, így változik a műsor, és inkább a biztos pontnak számító Shakespeare-hez nyúlnak, abból nem lehet baj. A továbbiakban földalatti mozgalomként harcolnak a nácik ellen. A sok náci egyenruha, a hitler-bajusz, és a begyakorolt mozdulatok azonban jól jönnek, amikor egy kém miatt a lelepleződés kapujába kerülnek. Ötletes módokon húzzák ki magukat a csávából, hogy aztán pechükre még nagyobb bajba kerüljenek.

to-be-or-not-to-be_d87dac27.jpg

Közben mellékszálként egy Lubitsch-nak való féltékenységi, megcsalásos szál is fut végig a történeten, de csak amolyan habkönnyű, Molnár Ferenc féle komédiás jelleggel...

016-to-be-or-not-to-be-theredlist.jpg

1941-ben készült a film, de az USA hadba lépése miatt 1942-re csúszott a bemutató. Érdekes szemlélni, hogy mennyire könnyeden komédiáznak, gúnyolódnak a pöffeszkedő nácikon. Lubitsch, a rendező egyébként németországi zsidó volt, aki a húszas években költözött az USA-ba. Feltehetően szívből utálta Hitlert, ám ennek a lenézésnek mindenképpen stílusosan, elegánsan adott hangot.

Helyenként kacagtató, helyenként fordulatos, izgalmas. Komolyan venni persze nem kell, nem is érdemes. 

5 komment

152. Casablanca - 1942

2017. december 17. 15:21 - moodPedro

postermv5bmtq0mtm3otg4mv5bml5banbnxkftztgwmjgynji1mte_v1_sy1000_cr0_0_388_1000_al.jpgUSA (Warner), 103 perc, ff. angol

Rendező: Michael Curtiz

Producer: Hal B. Wallis, Jack L. Warner

Ebben a filmben valahogy minden összejött! A forgatókönyv egyáltalán nem sablonos, viszont izgalmas, romantikus. Jó a rendezés. Sikerült - nem is kicsit - betalálni az egyik legemlékezetesebb filmzenével. A mellékszerepekre is szinte egytől-egyik kiváló színészeket sikerült találni, a főszerepekre meg: Ingrid Bergman, Bogart... soroljam?

Még a cím is olyan jól eltalált, hogy már arra felkapja az ember a fejét!

És a film úgy is nagyon működött nálam, hogy előre tudtam a befejezést. Hiszen tinédzserkorom egyik kedvenc filmje a Játszd Újra, Sam! volt, ami azzal nyit, hogy a Woody Allen által játszott figura nézi moziban a Casablanca utolsó 5 percét. Életem harminc évét tehát úgy töltöttem, hogy ismertem a Casablanca befejezését, de a teljes filmet nem láttam.

Ja, és direkt figyeltem: Soha nem hangzik el szó szerint az, hogy Játszd újra, Sam! 

Sok-sok izgalmas fotóval készültem ehhez a poszthoz, elképzelhető, hogy még komolyabb filmkedvelőknek is sikerül érdekességekkel szolgálnom.

Röviden, csak egy bekezdésben, hogy miért éppen Casablanca: A II. világháború első felében vagyunk. Casablanca még francia gyarmat, mely a németekkel kollaboráló,de papíron független Vichy-kormány igazgatása alatt állt. Nem voltak tehát német csapatok, így kicsit amolyan köztes állapot volt. Ezért itt gyűltek össze Európa menekültjei, részben azok, akik innét Lisszaboni  átszállással Amerikába akartak jutni. 

A film nagy részét a Warner stúdióiban forgatták. Egyetlen külső jelenet van, Strasser őrnagy és különítményének érkezése, melyet egy Los Angeles melletti reptéren vettek fel. Egy Párizsi jelenethez használtak még a vásosról készített "konzerv anyagot", minden más stúdió belsőkben készült. Ennek ellenére azt mondom, hogy a Casablanca-i fülledt hangulat végig ott vibrál a filmen.

A háború komor árnyéka rányomja a bélyegét a filmre, azonban leginkább a felbonthatatlan szerelmi háromszög az a motívum, mely miatt sokan a legszebb romantikus filmnek tartják a Casablancát.

Attól olyan szép és fájdalmas ez a film, hogy ennek a háromszögnek a létrejöttében nem hibáztatható senki. Megcsalás, és elárulás nélkül jött létre, a helyzetet feloldani viszont már csak fájdalom árán lehet. Kicsit talán zavarosan hangzik ez annak, aki még nem látta ezt a filmet, de megnézve minden világossá válik.bogartmv5bmtkymjawodqwn15bml5banbnxkftztcwnzq5mtuyna_v1_sy1000_cr0_0_760_1000_al.jpg

Bogart hozza azt a karaktert, ami annyira bejött neki az ezt megelőző években, és talán nem tévedek túl nagyot, ha látatlanban arra tippelek, hogy még jó pár évig megél ebből. Kissé mogorva, gátlástalan, enyhén cinikus férfi, akiért oda vannak a nők, és nagy ritkán, de tényleg csak szökőnapokon kiderül róla, hogy még neki is vannak érzései a kemény külső mögött. Jelen esetben ő Rick (Richard) egy Casablancai kaszinó-mulató tulajdonosa. Akinél, ha véletlenül nagyobb pénzt nyer valaki, akkor a krupié perceken át szabadkozik, és többször is megfogadja főnökének, hogy ilyen többé nem fordul elő.

És itt van mellé Ingrid Bergman. A nő. Ilsa Lund. Nem harsány szépség. Belülről jövő szépségét a fotók talán ki sem hozzák teljes valójában, ahhoz látni kell pillantását, rezdülését, mozdulatait.

A svéd színésznő ekkor még csak néhány éve élt Amerikában. Kiejtésén (hacsak nem szinkronnal nézzük) még erősen érződik a külföldiekre jellemző akcentus. 

A világ minden városa tele van lebujokkal, és épp  ide sétál be...

- mondja Rick (Bogart) ... Amikor a nő belép Rick bárjába férjével az oldalán (Victor Laszlo), szinte rögtön látjuk, hogy a múlt elkezd kísérteni. Ilsa és Rick között van valami elementáris, fájdalommal átszőtt kapcsolat, amit mindenki megpróbál eltemetni. Még Sam, a fekete zongorista is próbálja elterelni Rick gondolatait, persze hasztalan...

Sam elénekli - kétszer is - egyszer Ilsának, egyszer pedig Ricknek a filmtörténelem egyik legszebb, legikonikusabb szerelmes filmdalát az "As Time Goes By"-t... 

Az alábbi részletben Sam Ilsa kérésére játssza el az említett dalt. Először szabadkozva próbálja elutasítani a kérést. A dalnak múltba visszanyúló jelentősége van, és főnöke tiltása miatt szigorúan tilos lenne játszania. De Bergman (akarom mondani Ilsa) kérésének ki tudna ellenállni? Érdemes figyelni a színésznő arcát közelről, mennyire kifejező. Amikor mozdulatlanul hallgatja a zenét, akkor is ott van egy sokatmondó szájremegés, egy legördülő könnycsepp...

 

És most, hogy egymás után többször is megnézem ezt a részletet, most veszem észre, hogy ennek a filmnek egyáltalán nem árt a többszöri megnézés, sőt... vannak a párbeszédnek olyan részletei, amik úgy válnak igazán érdekessé, hogy ismerjük a későbbiekben feltáruló múlt titkait. Mert végül persze nem marad titok, hogy mi történt hármukkal , mi az a titokzatos dolog, amiről eleinte senki nem akar beszélni.

Furcsa módon ez a gyönyörű dal majdnem kimaradt a filmből. Ugyanis ez egy 1931-es Broadway show-ra íródott, egyáltalán nem volt tehát friss. Így egyrészt nem lehetett érte Oscart kapni, másrészt a zeneszerző sem járt olyan jól anyagilag, mintha friss szerzeményt használtak volna föl. Végül majdnem lecserélték a dalt, azért nem tudták csak újraforgatni ezt a jelenetet, mert időközben Bergman rövidre vágta a haját következő filmjéhez. Adjunk hálát, mert amivel a posztot kezdtem, hogy ebben a filmben minden összejött, az erre a dalra is vonatkozik. Enélkül a dal nélkül nem ugyanez a film lenne.

Bergman és Bogart mellett még sok remek szereplő látható. Victor Laszlo mar szóba került: Őt Paul Henreid alakítja. A világ egyik legkorruptabb rendőr-kapitányát pedig Claude Rains. Mindketten láthatóak voltak a Warner előző - Utazás a múltból című - filmjében. 

Mint említettem, szinte teljes egészében stúdióban vették fel a filmet. Klassz kis fotók készültek a díszletekről. A legtöbb képen kis táblán olvasható felirat segít a tájékozódásban:

Rick's Café, Blue Parrot (egy konkurens mulató), Ext - Airport (reptér), Ilsa's Apt (Ilsa apartmanja)

A mulató termei falán annyira fontos hangulati elem az árnyék, hogy állítólag az egyszerűség kedvéért sok esetben egyenesen felfestették azt, hogy ne okozzon külön nehézséget az árnyék létrehozása a terem bevilágításánál.

És a továbbiak: Rick's Office (Rick irodája) Strasser's office (a német Strasser irodája), Gambler room (játékterem), Casablanca Airport (reptér), Rick's Apt (Rick apartmanja), Renault office (a francia rendőrkapitány szobája)

Bár a pletykákra nem minden esetben érdemes adni, és ha van is bennük igazság, néha kicsit el vannak túlozva - azt mondják, hogy Bergman és Bogart nem különösebben kedvelték egymást. Olvasni olyat is, hogy kifejezetten utálták egymást... mindenesetre a filmben ebből semmi sem látszik... a két színész között szinte vibrál a levegő.

De őszintén szólva a forgatás szüneteiben készített fotók sem feltétlenül azt sugallják, hogy kifejezetten rosszban lettek volna. Sőt, olvastam olyan harmadik személytől való beszámolót, aki tanúja volt egy kettejük között elhangzott beszélgetésnek, mely során arról konzultáltak, hogy ki tudnának-e szállni közösen a filmből úgy, hogy abból ne származzon káruk, mivel mindketten egyetértettek abban, hogy ezt a buta filmet mindkettejük karrierje meg fogja sínyleni. Hát... jobb színészek voltak, mint jósok...

A film 1942-ben készült, és még ez év Decemberében volt is egy New York-i bemutató, de hivatalosan  valamiért 1943-as filmnek számított Oscar szempontból, így az 1944-es díjátadón értékelték a filmet, méghozzá három díjjal: A legjobb forgatókönyv, a legjobb rendezés, és a legjobb film díját is besöpörte. Mindhárom elég fajsúlyos díj. Én simán odaadtam volna Bergman-nak is a szobrot, de neki még egy évet várnia kell ehhez. Ami késik nem múlik! 

Az alábbi képen Michael Curtiz (Kertész Mihály) látható a hőn áhított arany szobrocskával.

oscrs_michael_curtiz.jpgEz volt egyébként az első év, hogy nem egy vacsorával egybekötött, viszonylag belterjes díjátadó volt, hanem beköltöztek a Hollywood Boulevardon álló Chinese Theater-be, és és itt kezdett átalakulni az évente megrendezésre kerülő díjátadó olyan gálaest szerű rendezvénnyé, amilyennek ma is ismerjük. Az első tévés közvetítésre még 1953-ig várni kell.

Ez a film rengeteg szállóige forrása is. Nem szeretném az mindet összegyűjteni itt, (de persze biztatom az esetleges kommentelőket, hogy ők tegyék meg) - ami számomra a legemlékezetesebb - talán mert a frenetikus humorú Macskajaj-ban is többször elhangzik:

Louis, I think this is the beginning of a beautiful friendship - Louis, azt hiszem, ez egy gyönyörű barátság kezdete...

8 komment

151. Utazás a Múltból (Now, Voyager) - 1942

2017. december 12. 17:49 - moodPedro

mv5bzdq2ywuxotctywnjmi00nze3ltg4mjutmzuynza0otjjzjnjxkeyxkfqcgdeqxvymtawmzuyotc_v1.jpgUSA (Warner), 118 perc, ff. angol

Rendező: Irving Rapper

Producer: Hal B. Wallis

Kicsit csalóka ez a magyar cím megint, mert olyan érzése van az embernek, mintha valami időutazós filmről lenne szó, holott erről szó sincs. Gondolom, megint valami félreértelmezésről lehet szó, mint ahogy az már néhány cím esetében előfordult. Igazság szerint az eredeti angol cím sem sokat segít, hacsak nem vagyunk igen művelt irodalmárok: egy - a főszereplő által felolvasott - kétsoros Walt Whitman versből való:

The untold want, by life and land ne’er granted,
Now, Voyager, sail thou forth, to seek and find.

Műfordításra természetesen nem vállalkozom, de a versike valami olyasmit sugall, hogy nem érdemes a sült galambra várni, tenni kell a boldogságért.

Charlotte egy csúnya, kövérkés, szemüveges, erősen magába zárkózott lány (Betty Davis), akihez unokatestvére elhívja egy pszichiáter ismerősét, hátha segíteni tud rajta. A pszichiáter számára azonnal világos, hogy a hölgy zárkózottságát annak elnyomó, zsarnokoskodó anyja okozza, ezért a legjobb megoldásnak azt tartja, ha ebből a környezetből kiemeli a lányt, és Cascade nevű szanatóriumába viszi magával. Ott a lány kivirul, megszépül. 

07-bette-davis-now-voyager_w710_h473.jpg

Az ilyen - csúnya lányból bombanővé alakulós - filmeket általában imádja a közönség, nem véletlen, hogy néhány évente csinálnak egy ilyet, sőt, egész tévésorozat is alapult már erre a koncepcióra (Betty a csúnya lány).

Itt azonban nem ér véget a történet. A testileg-lelkileg kivirágzott lány egy dél-Amerikai utazáson vesz részt, ahol szerelmes lesz, ám szerelme már házas, gyermeke is van, így Charlotte az utazás végén egyedül tér haza édesanyjához, aki persze szeretne mindent visszaállítani a régibe. Nem tetszik lánya ragyogó szépsége sem, de újdonsült önállósága sem. Kétségbeesésében még azzal is megzsarolja, hogy ha nem hódol be neki újra, akkor teljesen kitagadja az örökségéből.now_voyager_1.jpg

Mindent persze nem akarok elmesélni. Nyitva hagyom tehát, hogy a zsarnokoskodó anyuka sikerrel jár-e, azt is, hogy Charlotte miért kényszerül vissza a szanatóriumba. És végezetül csak jelzem, hogy van egy nagyon szép, meglepő és váratlan lezárás, ami ahhoz kapcsolódik, hogy a szanatóriumba való visszatéréskor Charlotte felfedez egy lányt, aki hasonló zárkózottságtól szenved, mint amiben ő szenvedett korábban. Segíteni próbál rajta és egy váratlan csavar mindent összekuszál.

mv5by2mznjkzyzgtndvlzc00ntrhltkxmwmtztc1zte0owuyythmxkeyxkfqcgdeqxvymdi2ndg0nq_v1_sy1000_cr0_0_1344_1000_al.jpg1942 első felében forgatta a Warner ezt a filmet. A producer az a Hal B. Wallis volt, aki ezután rögtön megcsinálta a Casablancát is, mely most következik majd a listán. Nem csak a producer, de színészek is mentek át Wallis következő filmjéhez. Olyannyira, hogy a pszichiátert alakító Claude Rains Június 3-án még leforgatta ehhez a filmhez az utolsó jelenetét, másnap reggel 10:30-kor azonban már a Casablanca Louis Renault kapitányát játszotta. Rains egyébként különösen jó színész szerintem, alakítása alapján simán kezeltetném magam nála bármilyen pszichés probléma esetén, annyira  meggyőző volt a játéka.

now-voyager_q1bdrn.jpgA szeretőt alakító Paul Henreid pedig a Casablanca Victor Laszlo-jaként tűnik föl hamarosan újra. Van neki ebben a filmben egy ikonikus jelenete, amire még szívesen felhívom a figyelmet: Amikor úgy kínálja cigarettával Charlotte-ot, hogy két szálat gyújt meg egyszerre, és az egyiket átadja a hölgynek.

cigi2.jpgMondanom sem kell talán, hogy nők százai kérték meg ezután - ha olyan szerencsések voltak, hogy összefutottak vele -, hogy csak egy cigarettát gyújtson meg nekik... De lefogadnám, hogy ekkoriban udvarló pasik ezrei gyújtották meg így cigarettáikat csajok társaságában.

Annyira emlékezetes volt ez a jelenet, hogy még évekkel később is megidézte Davis és Henreid:

cigi1.jpgAranyos film, a végén a kislánnyal való csavaros befejezés miatt megbocsájtom, hogy közel kétórás hosszával kicsit terjengősebb lett a kelleténél...

...és most jöhet a Casablanca!

1 komment
Címkék: film ff USA

150. A Palm Beach Történet (The Palm Beach Story) - 1942

2017. december 10. 02:53 - moodPedro

mv5byta2mjuyowitnmmwny00ytc0lwexnwitm2fiymnjnzjlyzi0xkeyxkfqcgdeqxvymjuxode0mdy_v1.jpgUSA (Paramount), 88 perc, ff., angol

Rendező: Preston Sturges

Producer: Paul Jones

Lassan lezárul a screwball comedy-k klasszikus korszaka - a listán előre tekintve legalábbis nem találom több képviselőjét ennek stílusnak. Valójában még volt egy-kettő, de azok nem kerültek be a legjobbak közé.

Igazság szerint nem különösebben bánom. Ezekből a könnyed romantikus vígjátékokból alapvetően két dolgot szoktam hiányolni: a romantikát és a viccességet. 

Romantikát nyilván azért nem nagyon találok ezekben a filmekben, mert a zsáner egyik alapvető jellegzetessége, hogy a férfi-nő főszereplő páros gyakorlatilag végigveszekszi a filmet. A lista első screwball comedy-jében az Ez Történ egy Éjszakában például még csók sem csattan el a főszereplők között.

A humor hiányára nem tudok egyszerű magyarázatot, hiszen úgy egyébként voltak ebben az időszakban bőven olyan filmek, amiken nagyokat tudtam nevetni, de konkrétan a screwball-ok legtöbb esetben nem találták el a nevető szerv-rendszeremet.

Claudette Colbert-et láttuk már az előbb is említett Ez Történt egy Éjszakában. Párja most az a Joel McCrea, aki az előző Preston Sturges filmben (a Sullivan utazásában) is szerepelt. Egyikükben sem érzek különösebb karizmát. 

Ez a film annyiban különbözött a többi screwball-tól, hogy Sturges mintha megszánt volna engem, a fő történetszál mellett azért belecsempészett néhány szereplőt, akik bizony okoztak nekem néhány nevetős percet. Ilyenek volt például a nagyothalló milliárdos, aki nem szereti, ha kiabálnak vele. A vonaton utazó vadászegylet tagjai is óriási fazonok voltak. the-palm-beach-story_czkh5i.jpgA főszereplő páros - mint ahogy az minden második screwball-ban előfordul - házasok, de válni készülnek. A hölgy rájön, hogy talán nem is szereti a férfit, de amiben biztos, hogy anyagilag nem megfelelő partner számára. Így hát elindul Palm Beach felé, hogy megfelelően gazdag férfit találjon magának, aki majd mellesleg segít jelenlegi férje üzletét is beindítani. (Kicsit erőltetett az ötlet, nem?)

A hölgy már a vonaton felkelti egy jómódú férfi érdeklődését, és persze a féltékeny férj is rájön, hogy nem így kellene jövőjüket biztosítani. A feleség így kellemetlen helyzetbe kerül, hiszen az új jelölt mit sem tud a nőt üldöző férjről, a férj viszont nem akarja keresztülhúzni felesége számításait annak akarata ellenére. Így egy darabig eljátsszák, hogy testvérek. 

mv5bzgnjmji4mditnzjlyy00ndi0lwfhnjqtotmwmjvmmjjlnjkzl2ltywdll2ltywdlxkeyxkfqcgdeqxvynje5mjuyotm_v1.jpg

Hogy a feleség végül kit választ, azt persze nem árulom el, és azt sem, hogy milyen vigaszra lelnek azok akik végül hoppon maradnak. Mindenesetre a slusszpoén ezúttal egy nagyon aranyos kis happy end....

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása