1001 Film

... amit látnod kell, mielőtt meghalsz


164. A Gyanú Árnyékában (Shadow of a Doubt) - 1943

2018. január 21. 21:08 - moodPedro

postermv5bmji4ota5otg4mf5bml5banbnxkftztgwotizotu0mje_v1_sy1000_cr0_0_513_1000_al.jpgUSA (Skirball Productions), 108 perc, ff. angol

Rendező: Alfred Hitchcock

Producer: Jack H. Skirball

Sokféle krimi létezik: Van, amikor tudjuk, hogy ki a gyilkos, és az teremti meg a feszültséget, hogy látjuk, amint a nyomozó egyre közelebb jut a megoldáshoz. Ilyen például a Columbo sorozat legtöbb epizódja. Ennek szöges ellentéte, amikor tudomást szerzünk egy gyilkosságról, és egy izgalmas karakterű nyomozó felderíti a gyilkos kilétét. Erre jó példa Agatha Christie munkássága Poirot felügyelővel az élén.

Jelen esetben rögtön a film elején kapunk egy elkövetőt, de - furcsa módon - közel egy órát (!) kell várnunk arra, hogy megtudjuk, mit is követhetett el nagy valószínűség szerint... Szokatlan szerkezetű tehát ez a krimi - ha egyáltalán ez a műfaji besorolás itt helyénvaló... én ugyanis továbbra is azt mondom, hogy Hitchcock életműve egy külön besorolást érdemelne. (Mondjuk krimi helyett hívhatjuk Hitchcock - filmnek az ő műfaját.) 

Azzal, hogy Hitchcock a gyilkosság(ok) konkrét említését ennyire betolja a film közepébe, a hangsúly is eltolódik egész más irányba, mégpedig alapvetően az elkövető Charlie (Charles Oakley) és annak unokahúga Charlie (Charlotte Newton) közötti elég furcsa kapcsolat felé.

Rögtön feltűnhet, hogy mindkettejük neve Charlie. Nekünk ez talán kicsit furcsának hangzik, bár nálunk is van erre példa: Gabi lehet Gábor, de Gabriella is. Az unokahúg természetesen a nagybácsi miatt kapta a Charlotte nevet, hogy őt is lehessen Charlie-nak becézni. Ez a kapcsolat azonban jóval többnek tűnik egy szokványos nagybácsi-unokahúg kapcsolat között. Nem tudom, hogy mennyire állt Hitchcock szándékában ezt láttatni, - a "szakirodalomban" nem is találtam erre utaló nyomot - de a színészek játéka alapján a kis Charlie nemcsak rajong a nagybácsi iránt, hanem ennél mintha egy árnyalattal többről is szó lenne: Úgy néz rá, úgy ér hozzá, mintha a nagybácsi lenne számára A FÉRFI. Rokonok között ilyesfajta érzések persze nem létezhettek a 40-es évekbeli Hollywoodban. Így aztán, ha valóban volt szándék ilyesmi ábrázolására, akkor Hitchcock elment addig a pontig, amíg mehetett, ennél merészebben nem ment volna át a cenzúrán.

A film felén túl végre megtudjuk, hogy mit is követ(het)ett el Charlie bácsi. De igazán nem is fontos. És bár megjelennek a nyomozók, mégsem látunk igazi nyomozási cselekményeket (részükről). Ami mindvégig az igazi feszültséget kínálja, az a két Charlie közötti kapcsolat alakulása. Mi történik, ha a lány megsejt valamit a titokból? Mi történik, ha Charlie bácsi megtudja, hogy a lány tud valamit? Kitart a rajongás, vagy átfordul valami másba?

mv5bmtqznza0njq3ml5bml5banbnxkftztgwmjc4ntiwmje_v1_sx1135_cr0_0_1135_999_al.jpgAz volt a legnagyobb bajom, hogy a nagybácsit alakító Joseph Cotten ebben a szerepben kicsit szürke marad számomra. Ő Orson Welles felfedezettje egyébként. Már a Welles által alapított Mercury Theater első előadásában is szerepelt Cotten, és az Aranypolgárban - elsőfilmesként - komoly szerepet is kapott Welles mellett. Itt Hitchcock-nál nekem nem volt sem elég ellenszenves, sem elég félelmetes ahhoz, hogy ez a film igazán működni tudjon. Kellemes, karakteres hangja van. Először szinkronnal láttam, és mivel kicsit csalódott voltam, rögtön újranéztem eredeti hanggal, és kellemes hang ide vagy oda, így sem akart működni nekem.

Hollywoodban ekkoriban volt egy törvény, mely alapján egy film díszlete nem kerülhetett többe 5000 dollárnál. Ez a háború alatt a pazarlást volt hivatott megfékezni, ösztönözve a díszletek minél többszöri újrafelhasználását. (A fenti összegbe nem számított bele a munkadíj, csak a díszlet szerkezeti elemeinek az ára. Az átalakítás díja tehát kívül esett ezen a kereten.) Hitchcock ezúttal gondolt egyet, és stúdió helyett kiment a valóságba, méghozzá a Kaliforniai Santa Rosa-ba, ahol szerintem még ma is büszkék arra, hogy ott forgott ez a film. 

Sok helyi lakos kapott kisebb-nagyobb mellékszerepet. Egy kedves kis sztori szerint Hitchcock-nak nagyon megtetszett egy kopottas, kissé elhanyagolt külsejű ház. Ezt választotta ki a külső jelenetek forgatási helyszínéül. Meg is állapodott a tulajdonosokkal. Azok pedig akkora megtiszteltetésnek érezték, hogy a nagy Hollywoodi filmesek az ő hajlékukat tisztelik meg, hogy a forgatás első napján arra kellett érkeznie a stábnak, hogy a kertet, a házat, de még a környéket is teljesen felújították a nagy eseményre. Hitchcock nyilván alig bírta visszafogni a sírást, de végül szakembereinek - nyilván  nem kis munkával - sikerült visszaállítani a helyszínt eredeti, kopottas formájába. A filmeseknek ez persze rutinfeladat, de nyilván fölösleges idő- és pénzveszteség volt.

A kisvárosi hangulathoz persze nagyon jól jött a valós forgatási helyszín. Charles bácsi egyébként a keleti partról költözik a Santa Rosa-i húgához a film elején, amikor forróvá válik a talpa alatt a talaj. A kisvárosban szinte sztár lesz a nagyvárosi férfi. Mindenki vele szeretne találkozni. Előadásokra hívják a nőegyletbe...

Érdekes - egészen Hitchcock-i - mellékszála a filmnek az a szomszéd, aki állandóan átjár a családhoz, hogy a családfővel megvitassák, hogy ki tudja a legjobb megoldást egy tökéletes gyilkosság végrehajtására. Mulatságos nézni, ahogy ezek a szürke kis emberek állandóan olyan témáról beszélgetnek, amiről nagy valószínűséggel Charles bácsi tudna mit mesélni, ám ő inkább hallgat...

Az alábbi concept-skiccek talán azoknak igazán izgalmasak, akik látták a filmet, és felfedezik bennük a rajzok alapján végül elkészült jeleneteket:

A mester persze nem tagadja meg önmagát, a feszültség itt is nőttön nő egészen az utolsó pillanatig. Ezúttal azonban nem okozott nekem olyan katarzist, mint mondjuk legutóbb a Manderley-ház asszonyával. 

2 komment
Címkék: film ff USA Hitchcock

163. Különös Eset (The Ox-bow Incident) - 1943

2018. január 15. 00:05 - moodPedro

postermv5bmjfhngnmytetmzc1ny00ogm2lwiwnzctmgqwmgu2mmjmogqzxkeyxkfqcgdeqxvymjuxode0mdy_v1_sy1000_cr0_0_922_1000_al.jpgUSA (20th Century Fox), 76 perc, ff. angol

Rendező: William A. Wellman

Producer: Lamar Trotti

Látszólag egy western filmről fogok írni ebben a posztban, és bár a műfaj szinte minden formai kelléke megvan - "cowboy" ruhák, coltok, lovak, puskák, western-kocsma (azaz "saloon") - én mégis megkockáztatom, hogy a helynek és időnek szinte semmi jelentősége nincs.  Ugyanezt a történetet meg lehetett volna csinálni mondjuk ókori díszletek között, de akár a huszonegyedik századba is helyezhetnénk, hiszen korunkban is történnek lincselések (lásd Olaszliszka, vagy Kadhafi esete, hogy két példát is mondjak). Így én azt mondom, hogy műfaja nem western, hanem vadnyugati környezetben játszódó, igen komoly filmdráma, melynek a középpontjában egy csoport önbíráskodása áll.

Egy Nevadai városka kocsmájában vagyunk, 1885-ben. Jön a hír, hogy megölték és kirabolták az egyik polgárt. Pillanatok alatt szerveződik egy önkéntesekből álló csapat, mely tagjai vállalják, hogy elfogják és felakasztják a tetteseket. Ez már akkoriban sem volt teljesen jogszerű, és az emberek józanabbik része igyekszik értesíteni a seriffet, hogy vegye inkább ő kézbe az ügyet, de amaz a városon kívül tartózkodik. A tömeg viszont vérszomjas és türelmetlen, így mégiscsak elindulnak a bűnösök felkutatására.

mv5bmtq4nze4mjm4m15bml5banbnxkftztcwntkynjq5ng_v1.jpg

Az amúgy sem túl hosszú (76 perces) film első felében gyakorlatilag a szereplőkkel ismerkedünk. Néhány karakter kiemelt jelentőséget kap, ezek részletesebb bemutatást kapnak.

Érdekes módon Henry Fonda karaktere van leginkább előtérbe tolva, holott a film végén azt kell mondanom, hogy kis túlzással neki volt az egészben a legkisebb jelentősége. Talán azt is mondhatnám, hogy ő olyan, mint legtöbbünk: sem nem hideg, sem nem meleg. Érzi, hogy nincs rendben csak úgy tárgyalás nélkül felakasztani valakit - még, ha bűnös is az illető -, de ha rajta múlik, végül is megtörténhet a dolog. Háborog az igazságérzete, de annyira nem, hogy cselekedjen. 

Fonda karaktere annyira fel van építve, hogy ő még külön előélet-foszlányt is kap. Az elkövetők keresése során összetalálkozik egy volt szeretőjével, aki már mással van. Izgalmas pillanatok, csak úgy vibrál köztük a levegő. A film felénél olyan csúcsra járatja a feszültséget, ami azt sejteti, hogy ennek még nagy jelentősége lesz a továbbiakban, de lehet, hogy csak bolondját járatták velünk, mert a feszültség kapcsoló még annyira feljebb lesz tekerve, hogy erről az incidensről a későbbiekben majd teljesen elfeledkezünk.

mv5bnthlmdlkm2etntrjnc00zmrhltg2ntytztbjmmmwzjyzndm2xkeyxkfqcgdeqxvyntgwntk5mdi_v1_sy1000_cr0_0_1333_1000_al.jpg

Aztán a karakterek között ott van persze az önjelölt vezető. Akikre hallgatnak az emberek, mert látszólag már letett valamit az asztalra. Esetünkben egy veterán katona, aki vért akar látni. Ölni akar, és mindezt úgy, hogy lehetőleg minden pillanatát kiélvezze.

Több más tipikus karakter (például egy irtózatos nevetéssel rendelkező kövér öregasszony) mellett persze ott vannak az igazság védelmezői is, akik próbálják elkerülni a fölösleges vérontást. Úgy tűnik, ők kisebbségben vannak. Bár helyenként a film annyira emlékeztet a Tizenkét Dühös Emberre, hogy az ember már azon sem csodálkozna, ha egyesével növekedve az átállók száma, előbb-utóbb meglenne a lelkiismeretes társaság többsége.

A film felénél elkapnak három embert, akik egy tűz mellett alszanak. Náluk vannak az ellopott marhák, de mindent tagadnak. Egy kifejezetten tisztességesnek látszó családapa (őt érdemes külön is kiemelni: Dana Andrews), egy bolond öregember és egy mexikói, akiről eleinte úgy tűnik, hogy csak spanyolul tud (ő pedig Anthony Quinn). - az alábbi kép bal alsó sarkában látható a három vádlott.

mv5bodviyjcwnmmtztyyzi00mduwlthjytytztfjytgyzmi1yju0xkeyxkfqcgdeqxvynjkxmjm5nzc_v1_sy1000_sx1269_al.jpg

Ki mit tenne, ha azt az ajánlatot kapná, hogy ha hármuk közül elmondja, ki a gyilkos, akkor a másik kettő megmenekülhet? Van egy hasonló játékelméleti kérdés is egyébként (fogolydilemma a neve, és persze nem tökéletesen fedi jelen szituációt): Mi ilyenkor az optimális stratégia? Ha válasz nélkül mindenkit felakasztanak, akkor legalábbis játékelméletileg nem a végtelenségig tartó tagadás a legüdvözítőbb. Van is olyan, aki rögtön be akar mártani valakit, ám van olyan is, aki semmi áron nem tudna hamisan vallani azért, hogy mentse az életét. A végkifejletet nyilván nem lövöm le...

Éreztem, hogy a vége felé lesz egy hatalmas csattanó... Lett is, de nagyon nem az, amire számítottam. És ezért megemelem a kalapomat!

mv5bytvmmda1zmutyjjmyi00ztfiltgwmwmtnzewm2uxmzqxodjmxkeyxkfqcgdeqxvymte2nza0ng_v1_sy1000_cr0_0_1264_1000_al.jpgFonda imádta ezt a filmet, állítólag ez volt a kedvence azok közül, amikben szerepelt. Gondolom a legtöbben azért a Volt Egyszer egy Vadnyugat miatt szeretik (hiszen sokan csak abban ismerik), ami viszont műfajilag is remek western, még ha annak csak a spaghetti-ről elnevezett tengerentúli rokona is. (Jómagam a műfaj csúcsának tartom azt a filmet, de erről majd a maga idejében, úgy kb. az 1001-es lista fele táján)

El kell ismerni, különleges film ez, és jól van összerakva. Nem tudom, mennyire hitelt érdemlő részlet, hogy Fonda állítólag annyira el akart mélyülni karakterében, hogy még aludni is ebben a ruhában volt csak hajlandó ez alatt az időszak alatt.

A film hangulatára rányomja a bélyegét (nem feltétlenül rossz értelemben) az is, hogy minden díszletek között lett felvéve. Ott vannak ezek a filmesek Hollywood-ban, ahol a környéken azért tengerparttól kezdve sivatagon és hegyes vidéken át szinte minden van. Erre is simán találtak volna megfelelő igazi helyszínt. De nem, ők inkább felépítenek egy hegyi utat a stúdióban, hogy ott nyugodtan - minden zavaró körülménytől mentesen - tudjanak dolgozni. Ez Hollywood aranykora...

mv5bzgjkmjbjmmutntbhyy00ogm4lwe4mmmtnjg2mzq5mddlnwfjxkeyxkfqcgdeqxvymduyotuynq_v1.jpg

Föl lehet tenni a kérdést: Mi mit tennénk, ha egy 20-30 fős társaság éppen kivégezni készülne három embert, akik lehet, hogy megöltek valakit, de akár az is lehet, hogy nem? Belesimulnánk a tömegbe? Hallatnánk a hangunkat, vagy akár tennénk is valamit? Súlyos kérdések ezek. Persze ilyenkor felmerül azoknak a felelőssége, akik törvény adta jogukkal - akár lelkiismeretlenségből, akár nemtörődömségből - ügyészként, bíróként ítélnek, ítéltetnek el olyan embert, akiről tudják, hogy nem bűnösök, vagy enyhébb esetben csak - tévesen - tudni vélik, hogy bűnösök. Mert hát ilyen is van szép számmal. Ezt csak azért hozom fel lezárásnak, mert a film slusszpoénja - a levél is - a konkrét ügynél valami sokkal általánosabb dolgot vet fel. Vajon ítélkezhet-e ember egy másik ember felett annak életéről és sorsáról? Van-e ehhez erkölcsi joga? Nekem persze nincs válaszom.

5 komment

162. A Hetedik Áldozat (The Seventh Victim) - 1943

2018. január 10. 20:54 - moodPedro

seventh-victim-poster_one_sheet.jpgUSA (RKO), 71 perc, ff., angol

Rendező: Mark Robson

Producer: Val Lewton

Val Lewton B-filmes részlege az RKO-nál nem tétlenkedett. A Macskaemberek és az Egy Zombit Gondoztam után meglovagolta a sikereket, és összedobtak évente 2-3 ilyen 70 perc körüli korai exploitation filmet.

Ezúttal azonban nem egy színtiszta horror-t, hanem egy Hitchcock-ra hajazó suspense - azaz a feszültség fenntartására kiélezett - filmet készítettek.

Látszik, hogy kezd divatba jönni a film noir, mert az árnyékok olyan karakteresen jelennek meg, mintha egy noir filmet néznénk. Olvastam is olyan elemzést, mely horror film noir-nak címkézte ezt a filmet. Ha ezt elfogadjuk műfajnak (horror noir-ként is láttam említve), akkor nagy valószínűséggel ez ennek az első képviselője.

Egy Mary Gibson nevű fiatal hölgy (az elsőfilmes Kim Hunter), egy lányiskolában tanul. Egy napon hírt kap arról, hogy nővére Jacqueline - aki Mary egyetlen élő rokona - már hónapok óta nem ad magáról életjelet. Nem fizeti Mary tandíját sem, ezért nem tudják tovább nevelni.

seventhvictim_the_sv-2_1580x1208_061420071626.JPG

Mary felkerekedik New Yorkba, a Greenwich Village-be, hogy felkutassa eltűnt nővérét. Mint kiderül, a jól menő kozmetikai cégét eladta egy munkatársának, kivett ugyan egy szobát kedvenc (Dante nevű) étterme fölött, de az többnyire zárva van. Az étterem tulajdonosai csak néha napján látták Jacqueline-t megjelenni, akkor is csak rövid időre.

Dantéról nekem persze rögtön a pokol jut eszembe, és ha ennek nincs is közvetlenül jelentősége a filmben, a névválasztás biztosan nem véletlen. Mary keresi nővérét, és egyre több olyan emberrel találkozik, aki ismerte őt. És mindenki egyre gyanúsabb. Az étterem tulajdonosa nagy nehezen hajlandó feltörni annak a szobának az ajtaját, amelyiket Jacqueline bérel, és ott valami nagyon megdöbbentő dologgal szembesül Mary. 

seventhvictim_the_sv-87_1234x1548_061420071626.JPGA feszültség nőttön nő a 43. percig, mígnem a forgatókönyvíró látszólag megkegyelmez, és egy nagy húzással átemel minket a túloldalra, egy sátánista gyűlésre, ahol nagyjából minden kérdésre választ kapunk. Ámde ezek a válaszok újabb kérdéseket gerjesztenek. 

Helyenként bizarr, izgalmas hangulatú a film. A cselekmény viszont helyenként zavaros, mondhatni kidolgozatlan. Például a szekta egyik alapelve az erőszak teljes tilalma. (Milyen korrekt lehet ez a sátán), viszont az a tag, aki elárulja a közösség titkait, annak meg kell halnia. Jó-jó, megpróbálják feloldani ezt az ellentmondást, de egy kicsit még dolgozhattak volna a sztorin, mert a a képi megvalósítás amúgy kifejezetten jól sikerült.

A szekta életében eddig 6 ilyen halálbüntetés volt, és úgy néz ki, hogy most érkezett el az idő a hetedik végzetes ítélet kimondására, így lesz tehát a  hetedik áldozat a film címadója.

Apró érdekesség, hogy szerepel a filmben egy Dr. Judd nevű orvos, aki egyébként a Macskaemberekben is fontos szereplő volt, és ugyanúgy Tom Conway alakította, mint itt. Egyetlen bökkenő, hogy (***spoler***) Dr. Judd annak a filmnek a végén elvileg meghalt. 

mv5bmjzlywy1nmmtywizny00ntrjltgzmdgtyjkzztk2ntaxmwzhxkeyxkfqcgdeqxvymzu4odm5nw_v1_sy1000_cr0_0_1313_1000_al.jpg

Viszonylag nagy bukás volt ez a film, amit legtöbben a már említett, kissé zavaros forgatókönyvvel magyaráztak. Tényleg kár érte, mert az eddig látott három Val Lewton filmből talán ebben éreztem a legnagyobb potenciált. 

1 komment
Címkék: film ff USA

161. Egy Zombit Gondoztam (I Walked with a Zombie) - 1943

2018. január 09. 01:24 - moodPedro

 mv5bzjqzmzlin2ytytvhnc00zjc4lthjmmytmte0zguzmwnmyzjlxkeyxkfqcgdeqxvymtyxnjkxoq_v1_sy1000_cr0_0_663_1000_al.jpgUSA (RKO), 69 perc, ff. angol

Rendező: Jaques Tourneur

Producer: Val Lewton

Valaki egy zombit gondozott 1943-ban? Micsoda??? Akkoriban tehát már "voltak" zombik? Na persze a cím olvasásakor nem sejtettem, hogy ezúttal a prekoncepcióimmal ellentétben nem valami gusztustalan, rothadó húsú zombiról lesz szó, hanem a poszter bal felső sarkában látható szépségről... de erre mindjárt visszatérek.

Nem tudom, hogy vannak-e olyan filmek, melyek kevésbé érdekelnek engem, mint a zombis filmek... A Walking Dead és társai sajnos nem tudták eddig felkelteni az érdeklődésemet, még akkor sem, ha egyébként meggyőződésem, hogy alapvetően nincs rossz műfaj, műfajon belül kell megtalálni a megfelelő minőséget. Mindenevő vagyok tehát, de ez a zsáner valahogy mégis kimaradt eddig az érdeklődési körömből. Ezért nyugtatott meg egy kicsit az, hogy az RKO B-filmes standardja alapján ez is csak 70 perc körüli hosszúságú. B-film lévén mindenen spórolni volt szokás: többek között olcsó gázsijú színészekkel, újrafelhasznált díszletekkel, és a megszokott másfél-két órásnál valamivel rövidebb játékidővel operáltak. Az eddig leírtak ellenére a film nagyon kellemes csalódás volt. Hogy miért, azt leírom a lobby kártyák után.

Az 1942-es Macskaemberek után Val Lewton lett az RKO B-filmes csapatának a producere, és gyakorlatilag ráállt ezeknek a 70 perc körüli kis költségvetésű horrorfilmeknek a sorozatgyártására. 

A Macskaemberekért nem rajongtam túlságosan, ezért ezzel a filmmel kapcsolatban sem voltak túl merész várakozásaim. Nem mondom, hogy a film átcsábított a zombifilmek világába, de kellemes meglepetés volt abban a tekintetben, hogy egy könnyen nézhető, érdekes hangulatú, egzotikus helyszínen játszódó, kifejezetten szórakoztató filmet láttam. És hát néhány fajsúlyosabb mozi után jól esik az ilyesfajta "bűnös" kikapcsolódás is.

0mv5bmmzjmtrlmzqtmdfkmc00ngmzlwfhngetotiwztjjytk1ntvkxkeyxkfqcgdeqxvymtk2mzi2ng_v1.jpg

Betsy Connell - egy kanadai ápolónő - állást kap egy karibi Saint Sebastian nevű kitalált fiktív szigeten. Paul Holland ültetvényes gyönyörű feleségét kell gondoznia, aki egy trópusi láz után elvesztette kapcsolatát a külvilággal, és azon túl, hogy néha szinte alvajáró módjára elindul minden különösebb szándék nélkül a ház folyosóin járkálva, semmi értelmes cselekedete nincsen. Utasításokat úgy-ahogy végrehajt, de ahogy a cím is sugallja, inkább tekinthető halottnak, mint élőnek... Az alábbi kép bal oldalán látható szőke szépség lenne tehát a címben említett zombi, vagyis élőhalott.

008-i-walked-with-a-zombie-theredlist.jpgAz ápolónő persze beleszeret a férjbe, és ez a szerelem annyira ártatlan, hogy Betsy önzetlen módon úgy akarja boldoggá tenni titkos szerelmét, hogy kísérletet tesz a furcsa állapotban létező feleség (Jessica) megmentésére. És ehhez még egy voodoo szertartásra is képes elmenni... ami, mint tudjuk, nem tréfadolog. És közben a szerelmi szálak is egyre csak bonyolódnak...

Nagy vonalakban talán ennyi elég is ahhoz, hogy képet kapjunk a filmről. Nem szabad persze valami nagyon csavaros történetre számítani, bár igyekeztek húzni néhány váratlant. A körmömet azért nem rágtam le, de tényleg kellemesen szórakoztam.

A látvány ezúttal többet kínál a tartalomnál, és ezt nem feltétlenül negatívumként írom. A hatalmas árnyékok a falon - mintha egy film noir-ból csenték volna őket... - a baljós házban kóborló Jessica pedig mintha a Manderley-ház asszonyának visszajáró szelleme lenne. Egy-egy jelenet szinte (!) félelmetes volt, ami egy ilyen régi b-kategóriás horrornál már szinte dicsérettel is felér.

 

1 komment

157. A Délután Szövevényei (Meshes of the Afternoon) - 1943

2017. december 24. 03:31 - moodPedro

60374.jpgUSA, 14 perc, ff. néma

Rendező: Maya Deren és Alexander Hammid

Producer: Maya Deren és Alexander Hammid

Míg a filmesek jellemzően 35 mm-es filmet használtak egészen a digitális technológia 2000-es években való megjelenéséig, amatőrök számára elérhetővé váltak olcsóbb technológiák is. Ilyenek voltak a 16 mm-es, majd később a 8 mm-es filmek.

A 16 mm-es kamera és vetítő főleg az USA-ban terjedt el a negyvenes évek elején. Eleinte kifejezetten otthoni (azaz teljesen amatőr) használatra szánták, majd ezt a szerepet átvette a még olcsóbb 8 mm-es film.

A Délután Szövevényeit egy avantgárd művész házaspár készítette egy 16 mm-es kamerával, gyakorlatilag nulla költségvetéssel. Ahogy a művésznő mondta: "Annyi pénzből készítem filmjeimet, amennyit Hollywood rúzsra költ." - Ebből nem nehéz kitalálni, hogy nem volt túl jó véleménnyel a Hollywood-i filmes világról. Véleménye szerint az amerikai filmipar volt a filmművészet fejlődésének a legnagyobb akadálya.

Na de akkor milyen is ez a film? Meglepően jó! Mindössze 14 perces, látszik rajta a gyengébb minőségű nyersanyag és felszerelés, de ez nem különösebben zavaró. A film szándékoltan némafilmnek készült.  Na, de némafilmeknél is hozzá vagyunk szokva, hogy a zene azért szinte végig szólni szokott. Itt viszont néma csend uralkodik. Jó, igaz, hogy az ötvenes évek közepén Maya Deren kérésére egy Teiji Ito nevű művésztársa zenét szerzett a filmhez, de én az eredetire voltam kíváncsi, és én megkockáztatom, hogy ezúttal zene és minden kísérő zörej nélkül működik valószínűleg a legjobban ez a rövidfilm.

Az első pár képkocka után azonnal az Andalúziai Kutya jutott eszembe. Mint ahogy utánaolvastam, ezzel nem vagyok egyedül. Deren persze tagadta, hogy bármi köze lenne az Európai szürrealizmushoz, de azért csodálkoznék, ha nem látta volna az említett filmet...

Ekkoriban volt kibontakozóban az RKO-nál induló Lewton (producer) által készített horror vonal (lásd Macskaemberek, illetve a hamarosan sorra kerülő további hasonló zsánerű filmek). Ám míg azoknál a félelmetesnek szánt jeleneteknél inkább kínosan fészkelődtem, - mivel inkább megmosolyogtam a kezdetleges maszkokat, mintsem hogy  a félelem legkisebb szikráját is éreztem volna, - ennél a filmnél pár perc alatt olyan szorongó állapotba kerültem, hogy nagyon bíztam benne, hogy ha már egyszer némafilmnek ígérték, akkor tartják is a szavukat, mert ha a feszült hangulatot hirtelen megtörte volna egy zörej vagy egy kellemetlenebb hang, akkor lehet, hogy egy kisebb infarktust kaptam volna.

Ami a hangulatot leginkább nyomasztóan szürreálissá teszi, az a hamis nézőpont illesztések sora. Azaz térbeli és időbeli hamis kontinuitásokat hoz létre. Aminek köszönhetően olyan képeket látunk, amikkel leginkább rémálmainkban találkozhatunk. Nem megyek bele konkrét példákba, mert azzal csak elrontanám annak az élményét, aki szorongva szeretni végignézni ezt a klassz kis filmet.mv5bntlinjhjnwqtodgzms00zdrmltg4njitnjkyotfmyzm5y2fmxkeyxkfqcgdeqxvyodezmju2mti_v1_sy1000_cr0_0_1462_1000_al.jpg

Youtube-on megtalálható a film: Meshes of the Afternoon. A teljesen néma változatot javaslom. Egyedül. És sötétben. Aki nyitott ilyesmire, annak érdekes élményben lesz része.

mv5bmze0owrmmzutyzq5zs00odrklwfkmditmmvkzgq3yjy0mwyyxkeyxkfqcgdeqxvyodezmju2mti_v1_sy1000_cr0_0_1455_1000_al.jpg

7 komment
Címkék: film ff néma USA

156. Yankee Doodle Dandy - 1942

2017. december 23. 03:51 - moodPedro

010-yankee-doodle-dandy-theredlist.jpgUSA (Warner), 125 perc, ff. angol

Rendező: Michael Curtiz

Producer: William Cagney, Hal B. Wallis, Jack L. Warner

A film megtekintése közben azon gondolkoztam, hogy láttam-e már olyan életrajzi filmet, amelyik igazán tetszett volna...most hirtelen nem jut eszembe...

George M. Cohan életét filmesítette meg a Warner. Bevallom, én soha életemben nem hallottam róla idáig. Talán kicsit sem túlzok, ha azt írom, hogy a huszadik század elején ő volt a Broadway császára. Énekelt, táncolt, dalt szerzett, Broadway előadásokat írt és rakott össze.

Három dolog volt fontos az életében: A show-business, a család és Amerika. És a filmben mindhárom egyenlő súllyal szerepel.

Cohan-t az ekkoriban leginkább a gengszter szerepeiről híres James Cagney játszotta. Nagyon kellemes beszédhangja van, ez nem volt újdonság számomra, hiszen több filmjét is láttam már. Az már új volt, hogy remekül énekel is. De ttól, hogy milyen parádésan nyomja az ír step-táncot, határozottan leesett az állam. Csak eligazodásul, a Michael Flatley-féle Lord of the Dance az ír változat, ahol a kéz legtöbbször a test mellett leszorítva, és a lábmunkának van kiemelkedő szerepe, de annak is más stílusban, mint a Broadway-es amerikai step-nek (amit ott egyébként "tap"-nek hívnak). Bármilyen meglepő, de Cohan stílusa tehát ehhez az ír vonalhoz állt közelebb, mint a lényegesen könnyebbnek tűnő (hehe, mondom én) amerikai változathoz.

Szokták musicalnek is titulálni ezt a filmet. Végül is elfogadom ezt a kategóriát, mert van benne annyi zenés betét, hogy kijön belőle egy musical. Mégsem volt olyan érzésem, hogy musical-t néznék. Láthatóak benne Cohan legismertebb dalai :"Give my Regards to Broadway", "The Yankee Doodle Boy", "Mary is a Grand Old Name"... és még sorolhatnám, de az a gyanúm, hogy ezek közül egyik sem mond senkinek semmit. Valószínűleg 1942-ben, amikor a film készült, - és amikor egyébként Cohan meghalt - akkor még sokan ismerték Amerikában. Bár a film végén egy keserédes jelenetben az öreg Cohan szóba elegyedik négy tinivel, akikről kiderül, hogy nemcsak, hogy nem ismerik fel, de még a nevét sem hallották soha.

mv5bzjbhnme1yjytmjcxms00mzy5lwi1ogitmjg1nmvlmgrlmdrkxkeyxkfqcgdeqxvymdi2ndg0nq_v1_sy1000_cr0_0_1394_1000_al.jpgA film azzal kezdődik, hogy az idős Cohan a nagy comeback előadásában Roosevelt elnököt alakítja. Egyszer csak a valódi elnöktől kap levelet, melyben azonnal magához kéreti. Cohan kicsit ijedten jelenik meg az elnöknél, akinek elmeséli az életét. Az film nagy része ez a visszatekintő flashback, a jelenidőben mutatott elnöki találkozó csak keretbe foglalja az élettörténetet.

Ami még megdöbbentő, hogy az amerikaiak mennyire vevők ezekre a szirupos, amerikai jelképekkel teleöntött kompozíciókra (most nem találtam ennél jobb szót) - néha olyan érzésem volt, mintha valami toborzó kampányfilmet látnék.

012-yankee-doodle-dandy-theredlist_1.jpgCohan egyébként Fred Astaire-t látta volna szívesen a filmben, de látva Cagney-t teljesen elégedett volt filmbeli önmagával. Cohannek nem sokkal halála előtt még le tudták vetíteni az elkészült filmet egy magánvetítésen. Fred Astaire elsősorban táncos szerepeivel ismert, Cagney parádés tánctudása viszont nagyon kellemes meglepetés. És bár nem értek hozzá, de arra tippelnék, hogy Cagney tánctudása semmivel nem marad el Astaire-étől. Cagney-ról azért érdemes tudni, hogy színészi karrierje előtt maga is revütáncos volt. 

Ezért a filmért kapott egy Oscart. Az alábbi fotón Cagney látható ezzel a díjjal, mellette Greer Garson a női színésznőnek járó szobrocskával.

15_small_mem-1_actress_actor_garsoncagney.jpg

2 komment
süti beállítások módosítása