USA (Samuel Goldwyn Productions), 106 perc, ff. angol

Rendező: King Vidor

Producer: Samuel Goldwyn, Merritt Hulburd

Úgy látszik, ha valami igazán emberi filmet akarok látni, Hollywoodnak ezen időszakából, akkor a kis Samuel Goldwyn Productions-ban nyugodtan bízhatok. Nemrég ugyanettől a stúdiótól láttam "Az Élni Vágyó Asszony"-t és hasonló érzésekkel álltam föl a film végén, mint most: Ez egy igazán emberi film volt. 

Igazából nem tudnám megmagyarázni, hogy pontosan mivel indokolható, hogy felkerült a listára. Nem tudnék egy adott szempontot sem kiemelni, ami miatt a film különösen kiemelkedő. Mégis, helyenként annyira megindító volt, hogy valószínűleg azok közé a filmek közé fog tartozni, melyek komoly nyomot hagynak bennem. 

Nagyon jó ízlésre van szüksége annak a rendezőnek, aki a giccs határán mer téblábolni, de nem akarja átlépni ezt a határt. King Vidor, a film rendezője véleményem szerint elment eddig a határig, de többnyire sikerült a határ ezen oldalán maradnia. Több olyan jelenet is volt, mely romantikus lelkű lányok szemébe könnyet tud csalni. Ez is hozzátartozik ennek a filmnek a szépségéhez. Kicsit választékosabb ízlésű csajok ottalvós bulijára tökéletes választás. 

Pedig nem indult simán a film készítése. Pletykák szerint néhány jelenet leforgatása után Goldwyn behívta magához King Vidor rendezőt, és megosztotta vele, hogy azon gondolkozik, hogy kirúgja az egész stábot és dobja ezt a projektet, mert megnézte az elkészült jeleneteket, és szerint vacak az egész. Vidor olyan hangulatban ment haza, mint még soha. Nem evett, nem aludt. Éjjel 1-kor telefonhívás érkezett, megint a stúdió igazgató akart beszélni vele. Megnézte még egyszer a jeleneteket, és úgy érzi, tévedett... jó lesz ez a film... Majd elköszönt, és így már Vidor is el tudott aludni.

A rendezőn kívül a két női főszereplő is hozzájárul a film varázsához. Mindketten kaptak is egy-egy Oscar-jelölést, igaz a szobrot egyiküknek sem sikerült hazavinni. Kezdjük Barbara Stanwyck-kel, aki már a "Yen Tábornok Keserű Teájában" megmutatta, hogy nem csak szépségével, hanem színészi játékával is kiérdemli a figyelmet.

Érdekes ívet ír le az általa játszott szerep. A történet végigköveti Stella életét fiatalkorától középkoráig, kb 20-25 éven át. Tipikus történetnek mondhatnánk, hogy a gyönyörű fiatal lány, aki könnyedén az ujja köré csavarja a kiszemelt gazdag áldozatát, végül hogyan csúszik le az évek alatt, hogyan tékozolja el a lehetőséget a boldogságra. Stanwyck nem csak az idő múlását jeleníti meg nagyszerűen, - ráadásul anélkül, hogy mondjuk ráncokat kellett volna rajzolni az arcára -, de ügyes mértékletességgel hozza azt is, ahogyan kezd kicsúszni a lába alól a talaj, majd ahogy megpróbál visszakapaszkodni.

Barbara Stanwyck mellett a film másik üde színfoltja Anne Shirley, aki messze nem ilyen visszafogott, kissé hebrencsként hozza Stella tini lányát, majd az ifjú szerelmes hölggyé cseperedő menyasszonyt. A forgatás alatt töltötte be a 18-at. Vidor állítólag nem szentelt túl sok figyelmet Shirley kisasszonyra, aki ezt meglehetősen zokon vette, és Goldwynnak sírta el bánatát. Az meg újra felhívta Vidort, és a lelkére kötötte, hogy vagy dicsérje vagy szidja a kisasszonyt, de foglalkozzon vele, mert nem akarja az irodájában hisztis tyúkok lelkét ápolgatni. Anne Shirley egyébként le volt nyűgözve Stanwyck tehetségétől. 

Stella fiatalkorával indul a film. Ahogy írtam, ügyesen levadászik magának egy gazdag férjet, akivel közös lánya születik. De nem bír a vérével, más férfiakkal is barátkozik. Ezt a férj hosszú távon nem nézi jó szemmel, inkább lelép és egy korábbi barátnőjével él tovább. A kislány persze az anyával marad, szép nagylánnyá cseperedik. Az anya viszont továbbra is azzal a férfival barátkozik, aki miatt felbomlott a házassága. Ez a férfi viszont szép lassan lecsúszik, vele Stella is elindul a lejtőn. Kislányának viszont nem ezt az életet akarja, és ennek eléréséért bármire képes.

 A filmnek akkora sikere volt, hogy egy 18 éven keresztül futó rádiójáték kerekedett belőle, mely a szereplők életének további alakulásával foglalkozott minden hétköznap délután 15 percben az NBC Radio-n. 

USA (MGM), 90 perc, ff., néma

Rendező: King Vidor

Producer: Irving Thalberg

A film rendezője és a producere is ismerős az 1001-es lista korábbi filmjeiből

Irving Thalberg volt ekkor az MGM alelnöke (produkciós igazgató) akivel rendkívül sikeres korszaka volt ennek a stúdiónak. Sajnos nagyon fiatalon, 37 éves korában elhunyt egy veleszületett szívbetegség miatt. Belegondolni is szörnyű, de tudta, hogy nem várható, hogy sokkal túlélje a 30. születésnapját. Vezetése alatt az MGM szárnyalt, így nem csak kasszasikereket készítettek, de megengedhették maguknak, hogy olyan filmekkel is kísérletezzenek, amik művészileg izgalmasabbnak tűntek, de a tömeg igényeit kevésbé elégítették ki.

King Vidor a Lángba Borult Világ-ot rendezte az ezt megelőző évben az MGM-nek, ami elég sikeres volt ahhoz, hogy most azzal a kéréssel forduljon Thalberg-hez, hogy egy olyan filmet készíthessen, ami nem feltétlenül számíthatott zajos közönségsikerre, és az ezzel járó erős bevételre. Nem volt ez teljesen szokatlan kérés. 1929-ben még meredekebb dolgot kér majd Vidor: Olyan filmet szeretne csinálni, aminek az összes főszereplője színesbőrű (Hallelujah címmel). "Egy fillért sem fogunk ezzel keresni" - mondta állítólag Thalberg - "De ne aggódj! Mondtam, hogy néha megengedhetünk magunknak egy kis kísérletezést..."

Furcsa film, szép film... mégis, kicsit azért bizonytalan a kapcsolatom vele...

Érdekes, hogy az amerikaiak mennyire odavoltak a német expresszionista filmekért. A Fox elcsábította Németországból Murnau-t, hogy megcsinálja a Virradat-ot, az MGM-nél meg "saját hatáskörben" álltak neki egy expresszionista stílusú film elkészítésébe.

New York-ban játszódik a film nagy része, melynek felhőkarcolói remek díszletet biztosítanak egy ilyen filmnek. Ezek a félelmetes magasságú épületek nem is állnak olyan távol a Metropolisz futurisztikus építményeitől. A filmtechnikai szempontból egyik legizgalmasabb snittben egy felhőkarcoló mellett emelkedik a magasba egy kamera vagy ötven emeletet, majd betekint az egyik ablakon, ahol egy mértanilag tökéletes négyzetrácsos rendben elhelyezett, végtelen számúnak tűnő íróasztalnál ülnek a dolgozók.

Az akkori technikai színvonalon ez izgalmas kihívás volt, hiszen legjobb esetben is helikopter kellett egy ilyesmi megvalósításához, de akkoriban még nem állt rendelkezésre olyan technológia, amellyel kiküszöbölhető lett volna a helikopter rázkódása. Márpedig ez a felvétel nagyon lágy kameramozgást mutat. 40 mp - nél kezdődik a felhőkarcolós jelenet, de érdemes megnézni a teljes másfél percet, főleg annak aki szeretné látni, hogy milyen volt New York az 1920-as évek vége felé, amikor még üzemelt az azóta megszüntetett magasvasút is.

A megoldás persze kézenfekvő, ha az ember már ismeri: Először a valódi épületet mutatják különböző szögekből, majd vágás után utoljára már ugyanannak az épületnek csak egy makettjét, melyet fektetve építettek meg, így nem okozott különösebb problémát a makett fölött a kamerával végigpásztázni az épületen. A kamera kreatív mozgatása egyébként jellemző az egész filmre.

Hiába a sok expresszionista jellegű momentum, a film mégis nagyon messze áll a német expresszionista filmektől, sokkal inkább emlékeztetett az általam nagyon megkedvelt Virradat-ra, melynek szintén voltak expresszionista vonásai , de alapjában véve semmi - a műfajra annyira jellemző - misztikum nem volt benne.

Ez a film is inkább ilyesmi... De míg a Virradat két ember egy - nagyon sűrűre sikerült - napját kíséri végig, ez a film két ember életének egy viszonylag hosszabb szakaszát festi elénk.

Kezdve megismerkedésük boldog pillanataitól, arról a gyönyörű estéről, melyet a New York-i Coney Island-en a vidámparkban  töltöttek el. Nagyon jó hangulatú, igazi "feelgood" része ez a filmnek. Ekkor még előttük volt az élet, minden olyan boldognak tűnt, ahogy az általában a felhőtlen fiatalságot jellemezni szokta...

Majd jöttek a gyerekek, de jöttek az anyagi problémák... tragédiák... ahogy ez szintén előfordulhat mindenkivel...

Nem a cél érdekes - nem tart sehova a film - az út a lényeges, ahogy mindez megvalósításra került. A színészek játéka többnyire remek. 
A női főszereplő Eleanor Boardman a rendező (King Vidor) felesége. A férfi főszereplő - James Murray - hibátlanul játszik. Róla érdemes megemlíteni, hogy élete még filmbeli szerepénél is drámaibban alakult. Érdemel egy külön bekezdést is ez a fickó:

James Murray az 1920-as évek elején jött Hollywood-ba szerencsét próbálni. Főleg statiszta- és mellékszerepeket kapott, mígnem egy szép napon, amikor King Vidor épp főszereplőt keresett a "Tömeg"-hez valamiért felfigyelt rá az MGM stúdiójában bóklászva. Le is egyeztetett vele egy találkozót... amire Murray nem ment el... azt hitte valami átverés... Akkoriban ugye nem voltak mobiltelefonok, hosszas nyomozásba kezdett Vidor, hogy újra megtalálja Murray-t. Végül a keresgélés eredményes lett. És bár a film nem lett zajos közönségsiker, felfigyelt rá a közönség és a filmes szakma is. Elkezdett komolyabb szerepeket kapni. De volt egy bökkenő... Murray legjobb barátja az alkohol volt.  Ami egy bizonyos mennyiség fölött kihat a munkára. Így a harmincas évek elején kezdtek elmaradozni a szerepajánlatok, majd egyszerűen fogalmazva Murray elszórta minden pénzét és utcára került. Furcsa belegondolni, de koldult... egyszerű csöves lett. Így múlik el a világ dicsősége....

1934-ben King Vidor újra főszereplőt keresett egy filmjéhez, amikor összefutott az elhízott, ápolatlan, rongyos, kolduló Murray-vel az egyik utcasarkon. Felismerte őt, és azonnal segíteni próbált, és szerepet ajánlott neki. De a válasz ez volt: "Azért mert pár fillérre szükségem lenne tőled, nehogy azt hidd, hogy parancsolgatni fogsz nekem..." - magyarul Murray elhajtotta a rendezőt...

1936 nyarán Murray beesett a Hudson folyóba, és megfulladt. Nem tudni, hogy véletlen vagy öngyilkosság volt. King Vidort - bár lelkiismerete tiszta lehetett, hiszen megpróbált segíteni - sokáig bántotta a dolog. Filmet is tervezett készíteni Murray életéről - The Actor (A Színész) címmel. El is készült a forgatókönyvvel, ám a film végül nem valósult meg...

Valahogy most elégedetlen vagyok ezekkel az - egyébként szép - filmplakátokkal. Két dolog jutott eszembe róluk a film megnézése előtt. Úgy áll rajtuk a két fiatal, mintha ifjú kommunistaként a szebb jövő (v. a Párt) felé vetnék tekintetüket, vagy mintha valami vallási szekta szórólapja lenne. Természetesen mindkét téma nagyon messze áll a filmtől. Amiről valójában szól, azt nem találom meg a plakáton... sebaj...

Tetszett a film? Írd meg hozzászólásban! 

Véleményed van a cikkemről? Kérlek oszd meg mindenkivel hozzászólásban!

Érdekel az 1001-es lista többi filmje is? Kattints ide!

Ez az első film, amihez sajnos nem találtam működő teljes linket. - Ahogy haladunk előre az időben, sajnos egyre több ilyen lesz. Ha valaki keresi, és nem találja, írjon nekem a fenti email címen, és szívesen segítek...

USA (MGM), 152 perc, néma, ff.

Rendező: King Vidor

Producer: Irving Thalberg

Jó néhány világháborús filmet láttam már, közülük sok emlékezetes is maradt (pl. Ryan Közlegény, Piszkos 12, Kelly Hősei, M.A.S.H., stb.), de hiába gondolkozom, nem emlékszem arra, hogy első világháborús filmet láttam volna... 

Az Amerikaiak részvétele az első világháborúban nem volt magától értetődő. Anélkül, hogy mélyebben belemennék a szituáció történelmi elemzésébe, ebben az újszerű háborúban - ahol először használtak repülőt, tankokat, aknavetőket, stb.- nem volt alapvetően "rossz" oldal, mint a nácik oldala a második világháborúban. Az Amcsik eleinte mindkét félhez egyenrangúan viszonyultak, eredendően nem volt túl sok keresnivalójuk a harcoló felek között. 

Németország kicsit eltaktikázta magát a korlátlan tengeralattjáró-hadviseléssel. (Deklaráltan figyelmeztetés nélkül elsüllyesztettek minden ellenséges illetve semleges országbeli hajót az ellenség partvonala közelében) Ez rengeteg amerikai civil halálát okozta (pl. Lusitania nevű civil amerikai hajó 1200 utassal), de főként azzal, hogy a német külügyminiszter megpróbálta lekenyerezni Mexikót, hogy az USA hadba lépése esetén támadja meg északi szomszédját, cserébe néhány USA-ról leszakított tagállamért. Sikertelen volt a taktika, Mexikó "beintett nekik", és ráadásul még ki is derült a turpisság. Ennél már nem kellett több, 1917-ben az USA is belépett a háborúba. Ha az amerikaiak nem szállnak be, talán a világháború kimenetele és ezzel Magyarország sorsa is egészen máshogy alakul. 

Ide csatlakozunk be a film elején. Szegény főszereplőt (John Gilbert) mindenki arra akarja rávenni, hogy jelentkezzen a hadseregbe, mert a "hazának" szüksége van rá. Még a menyasszonya is teljesen be van zsongva a katonáskodásért. Úgy látszik, a családban csak egy normális ember van: a fiú édesanyja az egyetlen, aki marasztalná gyermekét. A fiú végül enged a nyomásnak, és beáll a hadseregbe...

A filmet határozottan két részre osztanám. Az első rész az unalmas fele - a második a nagyon ütős fele. Mintha két teljesen különböző ember rendezte volna. Akár még igazam is lehet... hiszen a film producere az az Irving Thalberg, aki von Stroheimmel is összeakasztotta a bajszát rendszeresen (ld. Szeszélyes Asszonyok ill. A Gyilkos Arany) Elképzelhető, hogy egy adott ponton átvette az irányítást, de lehet, hogy az eredeti elképzelés is ilyen felemás volt...

A film első fele egy vígjáték szerű, kicsit lassan csordogáló, különösebben nem kiemelkedő alkotás. Főhősünk és két barátja - akikkel a hadsereg hozta össze -  mindennapjain keresztül megismerjük, hogy a Franciaországba vezényelt amerikai hadsereg hogyan tengette mindennapjait a harcoktól kicsit távolabb. Helyenként tényleg aranyos, az alábbi képen balra látható 'Cingár' becenevű fickó pedig kicsit hunyorítva nézve tiszta Donald Sutherland. Még a stílusa is hasonló. 

Dramaturgiailag is szükség van erre a bevezetésre, hiszen a két katonatársnak fontos szerepe lesz a második részben, ehhez meg kell szeretnünk őket előbb. Nem beszélve arról, hogy a fiú beleszeret egy francia lányba (Renée Adorée), amivel meg már romantikus vígjátékba csap át a történet.

A képek jellemzően statikusak... Izegtem mozogtam sokat... Közel másfél óra egy kicsit sok volt. Ha nem fogadtam volna meg, hogy minden filmet végignézek az 1001-es listán, akkor bevallom, ennél a filmnél feladtam volna. És milyen rosszul tettem volna!

Mert a film második fele miatt érdemes volt "végigszenvedni" az elsőt! Kezdődött azzal, hogy a sereget azonnali hatállyal elvezényelték a városka közeléből, ahol állomásoztak. Éles bevetésre.

A "francia lány" olyan szívhez szóló jelenetet produkált amikor szerelme vonult el a hadsereggel, hogy háromszor is meg kellett néznem, és mindhárom alkalommal - hm - igen jelentős hatással volt rám. A szeretetnek és az odaadásnak ilyen fokú megnyilvánulása mindig erős érzelmeket kelt bennem. Azt hiszem, ez a film legerőteljesebb jelenete színészileg, rendezésileg, vágásilag és zeneileg is! Egyben ez a választóvonal a két teljesen különböző rész között. Mert ami ezután jön, az szerintem előképe az összes amerikai második világháborús filmnek. Jó ütemű vágások, az első rész statikus beállításaihoz képest itt izgalmas fahrt-ok, helyenként még az akkoriban teljesen szokatlan "remegős" feszültségkeltő felvételek is vannak. Az Belleau erdei csata-jelenet alatt - ez volt az Amerikai hadsereg első ütközete - azon járt a fejem, hogy az még a Patyomkin Páncélos lépcsős jeleneténél is erősebb ...

Erről a csatáról nem találtam forgatási fotót, de ez az illusztráció jól ábrázolja a csata jellegét.

Szép légi felvételek is láthatóak, és nagyon jó a zene! Ez utóbbi persze nem kifejezetten a film erőssége, hiszen a zene utólag készült hozzá a 80'-as években, amikor a filmet restaurálták. Remek zene, talán az egyik legjobb az eddig látottak közül.

A befejezés - ha mondhatom - kicsit kiszámítható, de ez nem von le a második rész értékéből. Az első részhez meg türelmet kívánok mindenkinek.

Tetszett a film? Írd meg hozzászólásban! Még nem láttad? Alább megnézheted! (Ha nem működik a videó, kérlek jelezd!)

Véleményed van a cikkemről? Kérlek oszd meg mindenkivel hozzászólásban!

Szeretnél értesülni, ha írok az 1001-es lista következő filmjéről? Nyomj egy Like-ot vagy Megosztást a facebook dobozon (lent vagy jobbra található) és a facebook hírfolyamodon értesülni fogsz, ha újabb filmről írok.