Szovjetunió (GOSKINO), 72 perc, néma, ff.
Rendező: Szergej Eisenstein
A Sztrájk c. film megmutatta, hogy Eisenstein különleges esztétikai érzékkel rendelkezett. Kamerabeállításai, vágásai az akkori legjobbak közé sorolják. Ilyenkor gondolkozik el az ember, hogy ha mondjuk az USA-ban született volna, akkor nem propagandafilmekkel foglalkozott volna, hanem feltehetően remek közönségfilmeket bíztak volna rá. Ez majdnem összejött neki, de erre majd visszatérünk.
Megtörtént eseményeket dolgoz fel a film, persze a propagandista szája íze szerint.
1905. június, Odessa közelében a Fekete-tengeren: A Patyomkin hadihajó legénysége fellázad a tisztek ellen. Nem voltak hajlandóak megenni a férgekkel teli rohadt húsból főzött borscs levest. Ez komoly, nem vicc!
Ebből kerekedett az egész. Ahhoz, hogy ezek a finnyás matrózok hőssé váljanak, kellett persze egy "remek" másodtiszt, aki ezt az ellenállást megtorolandó felsorakoztatta a renitenseket, és büntetésül lövetésre készült. Ezzel betelt a pohár. A legénység fellázadt, megölte a tisztek közel felét.
Kicsit cinikus voltam az előbb, amikor a romlott ételtől való undorra fogtam a lázadás kitörését... Ekkorra már nagyon rossz volt a közhangulat, mindenhonnét jöttek a hírek zavargásokról, sztrájkokról. Valószínűleg, ha nem romlott a hús, akkor lett volna más ok az ellenállásra. Mindenesetre ez a lázadás emblematikus eseménye lett az 1905-ös orosz forradalomnak, ami az 1917-es Nagy Októberi Szocialista Forradalom előfutáraként is értelmezhető.
Eisenstein előző filmjét minden nehézség nélkül tudtam esztétikai szempontból szemlélni, zárójelbe téve a propagandisztikus üzenetet.
Ennél a filmnél már bajban voltam. A film első fele - a matrózok lázadása - kimondottan idegesített. Szép, megkomponált képek voltak, jól kitalált vágások, ám ez nem tudta ellensúlyozni a tudatot, hogy mindez egy bosszantóan átlátszó manipulatív propaganda.
Azonban a film második fele ismét nagyot ütött. Nem véletlen, hogy mindenki a lépcsős jelenetet ismeri a filmből. Abban minden benne van, amit a montázs-elméletről érdemes elmondani. Persze ott is bosszankodtam egy sort, amikor Eisenstein testi fogyatékosokkal és haldokló gyermekekkel (milyen olcsó dolog!) kíván a nézőben hatást kiváltani.
A film egyébként nagy vonalakban nem tér el a valóságtól. Azokban a dolgokban manipulatív inkább, amikről nem írnak a történelemkönyvek. Tehát a tisztek mind ellenszenvesek, a matrózok pedig tiszta tekintetű hősök. Az Odessa-i lépcsőn történt emblematikussá vált tömegoszlatáskor pedig a rendőrök hideg kegyetlenséggel lőnek az előttük haldokló gyermekét karjában tartó anyára.
A valóság az, hogy ekkor a Japán-Orosz háború folyt, nagy orosz veszteségekkel. A hadi-tengerészek java a fronton szolgált, otthon a frissen toborzott, kevésbé alkalmas legénység és hozzájuk illően alkalmatlan tisztek gyakorlatoztak.
Az Odessa-i "Patyomkin-lépcső" ma is szépen áll a kikötőt a belvárossal összekötve.
Azzal kezdtem ezt a posztot, hogy ha Eisenstein az USA-ba születik, akkor valószínűleg remek filmekkel ajándékozott volna meg minket ezek helyett a "komcsi" filmek helyett.
Nos... megvolt rá az esélye.
1928-1929-ben ugyanis Európát járta be, majd 1930-ban a Paramount Pictures az USA-ba hívta és szerződést ajánlott neki. Többek között G.B. Shaw - Az ember és vitéz c. könyvének megfilmesítésében állapodtak meg. Több lehetséges filmmel kapcsolatban kezdte meg az előkészületeket, forgatókönyveket készített, azonban minden terv kútba esett. A stúdió végül kihátrált a megállapodás mögül, nem lett semmi az egészből. Eisensteinnek volt még egy próbálkozása Mexikóban, ám Sztálin hazarendelte még mielőtt az ott készülő filmet befejezhette volna.
