USA (Fox), 95 perc. ff., néma

Rendező: F.W. Murnau

Producer: William Fox

Olyan érzelmi töltet (mit töltet... bomba!) van ebben a filmben, hogy egészen elképesztő. Lehet, hogy különleges a lelki beállítottságom, de olyan mértékben a film hatása alá kerültem, hogy az teljesen meglepett. (És még most, napokkal a megnézése után is vigyáznom kell, nehogy túlzásba vigyem a felsőfokú jelzőket a film jellemzésekor...)

Ha egyetlen szóban akarom összefoglalni, hogy miről szól a film, akkor azt mondanám, hogy a Szeretetről. A korlátlan, mindent megbocsájtó, elnéző, egyszerű, legyőzhetetlen szeretetről, és teszi ezt minden "szirup" nélkül, ami egy amerikai filmnél külön kihangsúlyozandó!

Ezek után biztosan furcsán hangzik, hogy a film azzal kezdődik, hogy a férfi a szeretőjével eltervezi a szeretett nő meggyilkolását... 
De ne szaladjunk ennyire előre...

Már nem teljesen némafilm, még nem teljesen hangosfilm. És nem mellesleg ez az egyik(!) legelső Oscar díjas film! Mindkettő magyarázatra szorul, azt hiszem...

A Fox Film Corporation nagyhatalmú alapítója, William Fox - aki egyébként Magyarországon született Fried Vilmos néven - meghívta Murnau-t az USÁ-ba, hogy csináljon neki egy expresszionista filmet. Fox eltökélten váltani szándékozott a hangosfilm irányába. Ennek megfelelően 1926-ban megvette a Movietone eljárás szabadalmát, amivel a filmtekercsre rögzítették a hangot (lásd a Movietone hangsávot a képen a baloldali filmszalagon - a jobboldali a korábbi fejlesztésű Phonofilm eljárás hangsávját mutatja) - ez biztosította, hogy vetítés közben a kép és a hang szinkronban maradt.

A Virradat volt az első nagyfilm, mely hangsávot tartalmazott. Azonban a színészek hangja még mindig nem hallatszott, csak a zene és bizonyos zörejek kerültek rögzítésre. De azért már nem vagyunk messze! ...

Miért írtam azt, hogy ez az egyik legelső Oscar-díjas film? 

A Filmakadémia 1929 Május 26-án tartotta az első díjátadó ünnepségét egy vacsora keretei között a Hollywood Roosevelt Hotelben, Los Angelesben. Az 1927 és 1928-as évek legjobbjait jutalmazták. Akkor még nem hívták Oscar-nak a díjat, sőt, még nem is voltak szobrocskák. Ez volt az egyetlen Akadémiai díjátadó, amit nem közvetítettek sem rádióban, sem tévében. Douglas Fairbanks volt a műsorvezető, és kb. 15 percig tartott maga az eredményhirdetés. Az alábbi fotó ezen az eseményen készült.

Ebben az évben két filmet is díjaztak. Kíváló filmként (Outstanding Picture) a  "Wings" c. alkotás nyert, míg Különleges és Művészi filmként (Unique and Artistic Picture) a Virradat. Így lett tehát az egyik a legelsők között. Az elkövetkező években már mindig csak egy legjobb filmet díjaztak. A "Virradat" egyébként a legjobb operatőr (Charles Rosher és Karl Struss) valamint a legjobb női főszereplő (Janet Gaynor) révén is szerzett díjakat.

 Gyönyörű a film!  

A fiatal vidéki pár harmonikusan éli életét... De egy napon megjelenik a "Nő a Városból" (Griffith-nél is milyen jók voltak az ilyen beszédes nevek!) A "Városi Nő" elcsábítja a "Vidéki Férfi" szívét. És ráveszi a férfit, hogy szabaduljon meg a feleségétől. Hívja el csónakázni, és fojtsa vízbe! 

Ha ennél többet írnék a történetről, azzal valószínűleg elrontanám azoknak az élményét, akik meg szeretnék nézni ezt az alkotást.

Minden szempontból tökéletesnek érzem a filmet. A városi jelenetek épített díszletekben játszódnak, ami különleges hangulatot kölcsönöz az egésznek. Ha a Murnautól elvárt expresszionizmus valahol megjelenik a filmben, akkor az a város képeinél keresendő.

Szokás szerint gyönyörű filmplakátokkal zárom a posztomat.

Németország (Universum Film AG), 151 perc, ff. néma

Rendező: Fritz Lang

Producer: Erich Pommer

Azt sem tudom, hol kezdjem... annyi szempontból összetett ez a film, hogy talán még egy kicsit ülepednie kell, hogy jobban átlássam...

Egyik korábbi bejegyzésemnél leírtam, hogy Chaplin olyan némafilmes színész, akiről nagy eséllyel már mindenki hallott. Ez nem jelenti azt, hogy mindenki látott is volna tőle akár egy mozit is. A Metropolis pedig olyan film, amiből jó eséllyel láthattunk már részleteket úgy, hogy fogalmunk sem volt, melyik filmről van szó. Rengeteg helyen emeltek ki belőle jeleneteket. Legismertebb ilyen talán a QUEEN - Radio Ga-Ga című dalának videó-klipje. Szinte az egész klip ennek a filmnek a képeire - és azok újragondolására - épül. 

Annyi megjegyzést fűznék hozzá, hogy ők még a 80-as években rendelkezésre álló filmkópiát tudták csak felhasználni, ami elég gyatra minőségű. Most már létezik egy gyönyörűen felújított változat is, ami remekül illusztrálja, hogy szinte csodát tudnak tenni a digitális rekonstrukció során.

Ez az első film a listán, amit már korábban is láttam. A 90-es években felújított Corvin mozi ünnepélyes megnyitójára - szerintem valamilyen tévedés folytán - engem is meghívtak. Ott ezt a filmet vetítették élő zongorás kísérettel. Mint azt most rekonstruálom magamban, ez még a lerövidített változat lehetett, mert a hiányzó részeket jóval ezután találták meg Argentínában.

Ugyanaz a Fritz Lang rendezte ezt a filmet, mint aki a Dr. Mabuse-t is készítette öt évvel korábban. A történetet Lang felesége, Thea von Harbou írta. Rengeteg pénzbe került, és ennek megfelelően hatalmasat bukott annak idején. De akkorát, hogy visszavonták a mozikból, és újravágták. És ahogy ez ilyenkor lenni szokott, a kivágott anyag nagy része elveszett. Pont ahogy a Gyilkos Arany tetemes részének is nyoma veszett.

Néhány évvel ezelőtt Argentínában előkerült egy 16mm-es (tehát otthoni lejátszásra szánt) borzalmas minőségű példánya az eredeti verziónak. Ennek segítségével rekonstruálni tudták a sorrendet, amit újravágáskor úgy felforgattak egyébként, hogy állítólag a történet egészen más értelmezést kapott. Most tehát van egy olyan változat újra, ami az eredeti elképzelés szerint alakul.

Az alapszituáció: Egy negatív utópisztikus társadalomban (mert ugye az előjel nélküli utópia elvileg egy jövőbeli, tökéleteshez közeli társadalmat jelent) a kisszámú elit éli gondtalan életét, míg a nagyszámú munkásosztály mélyen a föld alatt, a munkások városában zombiként robotol. Természetesen nem élőhalottak a szó horrorfilmes értelmében, de ahogy uniformizáltan, lehajtott fejjel, ritmikusan lépdelve menetelnek munkába, leginkább zombikra emlékeztetnek.

Ami azonnal megfogja az embert, az a különleges díszlet. Ezeknek a német expresszionista filmeknek (merthogy ez is ilyen) persze a díszletük a legjellegzetesebb, tehát nem ért váratlanul a különleges látvány.

 A díszlet tehát varázslatos - a színészi játék már kevésbé, bár vannak jobb és gyengébb alakítások is. 

Négy főszereplő van, mellettük 3-4 mellékszereplő. Rajtuk kívül csak az arctalan tömeg.

A Metropolis ura (alábbi képen balra, Alfred Abel) a legjobb szerintem. Mellette még jó a rendszert létrehozó tudós, akit Rudolf Klein-Rogge (középen) alakít - őt már láthattuk Dr Mabuse-ként. 

 Aztán ott van a nagyfőnök fia, aki szerintem tragikusan gyenge - jellemző, hogy a film elején olyan teátrális arckifejezéseket vett fel, hogy egy darabig azt hittem, hogy vak embert alakít. Nem vicc... 

A negyedik, egyetlen női főszereplő kettős szerepet játszik. Érdekes, hogy egyik szerepében egészen elfogadható, a másikban viszont - engem legalábbis - nagyon idegesített.

A néhány mellékszereplő érdekes módon egyenletesen jó. De ettől függetlenül nem a színészi játék miatt különösen érdekes ez a film, hanem a hangulata miatt. 

Fritz Lang mesélte, hogy a film alapötlete a New York-i útja során fogant meg benne. És itt térjünk rá egy kis kerülővel az Art Déco-ra, mely a New York-i felhőkarcolókon teljesedett ki. A bal oldali képen látható Chrysler Building az egyik kedvenc Art Déco-s New York-i épületem.

Az Art Déco az 1920-as as és 1930-as évekre volt jellemző. A Szecesszióra (Art Nouveau) vezetik vissza. Annak lágy, íves vonalvezetésével ellentétben viszont erre a stílusra az egyenes vonalvezetés a jellemző. Budapesten szépen sikerült képviselője a Madách téri épületegyüttes.

Íme egy galéria kifejezetten a film felhőkarcolós modern metropoliszát ábrázoló díszleteiről:

A filmben van egy robot. (!!!) Több okból izgalmas. Először is jól néz ki. Maga az Art Déco megtestesülése. Ha kicsit hunyorítunk, még C-3PO-t (Star Wars) is felfedezhetjük benne. (Ha már itt tartunk, az a momentum pedig kicsit Skywalkeres, amikor a tudós fekete kesztyűvel takart kézfejéről kiderül, hogy nem igazi kezet rejt.) Másrészt kiemelném, hogy a "robotika" még messze nem volt olyan elterjedt és népszerű téma, mint később. Hol van még Asimov a robotos novelláival... (majd 1950-ben: Én, a Robot címmel)

Ha akarom, társadalomkritika, mely egy borzasztó jövőt fest elénk. De nézhetem sci-fi-ként, ahol egy emberformájú robotot készít a tudós, hogy titokban azzal döntse meg szövetségesének hatalmát. A filmet végigszövi egy szerelmi szál is. 

A karakterek motivációi is érdekes összefüggéseket rejtenek. A két riválisnak nem csak a hatalmat érintően van elszámolni valója, de van egy titokzatos, hatalmas női arcot ábrázoló szobor, mely egy sokkal korábbi rivalizálást sejtet. Pontosan nem derül ki, hogy mi történhetett, de így talán még izgalmasabbnak tűnik a párharc, mely a film első felében csak a felszín alatt készül a kitörésre.

A látvány talán egy egész kicsit többet ígér, mint amit végül kapunk, de véleményem szerint magáért a látványért is érdemes megnézni ezt a művet. Persze hol van ez a mai CGI technikával létrehozható virtuális világokhoz képest? Sehol. Mégis van egy olyan hangulata, ami utánozhatatlan!

Ja! És a kedvenceim, a korabeli filmplakátok. Ehhez a filmhez is sok remekmű készült!

USA (MGM), 152 perc, néma, ff.

Rendező: King Vidor

Producer: Irving Thalberg

Jó néhány világháborús filmet láttam már, közülük sok emlékezetes is maradt (pl. Ryan Közlegény, Piszkos 12, Kelly Hősei, M.A.S.H., stb.), de hiába gondolkozom, nem emlékszem arra, hogy első világháborús filmet láttam volna... 

Az Amerikaiak részvétele az első világháborúban nem volt magától értetődő. Anélkül, hogy mélyebben belemennék a szituáció történelmi elemzésébe, ebben az újszerű háborúban - ahol először használtak repülőt, tankokat, aknavetőket, stb.- nem volt alapvetően "rossz" oldal, mint a nácik oldala a második világháborúban. Az Amcsik eleinte mindkét félhez egyenrangúan viszonyultak, eredendően nem volt túl sok keresnivalójuk a harcoló felek között. 

Németország kicsit eltaktikázta magát a korlátlan tengeralattjáró-hadviseléssel. (Deklaráltan figyelmeztetés nélkül elsüllyesztettek minden ellenséges illetve semleges országbeli hajót az ellenség partvonala közelében) Ez rengeteg amerikai civil halálát okozta (pl. Lusitania nevű civil amerikai hajó 1200 utassal), de főként azzal, hogy a német külügyminiszter megpróbálta lekenyerezni Mexikót, hogy az USA hadba lépése esetén támadja meg északi szomszédját, cserébe néhány USA-ról leszakított tagállamért. Sikertelen volt a taktika, Mexikó "beintett nekik", és ráadásul még ki is derült a turpisság. Ennél már nem kellett több, 1917-ben az USA is belépett a háborúba. Ha az amerikaiak nem szállnak be, talán a világháború kimenetele és ezzel Magyarország sorsa is egészen máshogy alakul. 

Ide csatlakozunk be a film elején. Szegény főszereplőt (John Gilbert) mindenki arra akarja rávenni, hogy jelentkezzen a hadseregbe, mert a "hazának" szüksége van rá. Még a menyasszonya is teljesen be van zsongva a katonáskodásért. Úgy látszik, a családban csak egy normális ember van: a fiú édesanyja az egyetlen, aki marasztalná gyermekét. A fiú végül enged a nyomásnak, és beáll a hadseregbe...

A filmet határozottan két részre osztanám. Az első rész az unalmas fele - a második a nagyon ütős fele. Mintha két teljesen különböző ember rendezte volna. Akár még igazam is lehet... hiszen a film producere az az Irving Thalberg, aki von Stroheimmel is összeakasztotta a bajszát rendszeresen (ld. Szeszélyes Asszonyok ill. A Gyilkos Arany) Elképzelhető, hogy egy adott ponton átvette az irányítást, de lehet, hogy az eredeti elképzelés is ilyen felemás volt...

A film első fele egy vígjáték szerű, kicsit lassan csordogáló, különösebben nem kiemelkedő alkotás. Főhősünk és két barátja - akikkel a hadsereg hozta össze -  mindennapjain keresztül megismerjük, hogy a Franciaországba vezényelt amerikai hadsereg hogyan tengette mindennapjait a harcoktól kicsit távolabb. Helyenként tényleg aranyos, az alábbi képen balra látható 'Cingár' becenevű fickó pedig kicsit hunyorítva nézve tiszta Donald Sutherland. Még a stílusa is hasonló. 

Dramaturgiailag is szükség van erre a bevezetésre, hiszen a két katonatársnak fontos szerepe lesz a második részben, ehhez meg kell szeretnünk őket előbb. Nem beszélve arról, hogy a fiú beleszeret egy francia lányba (Renée Adorée), amivel meg már romantikus vígjátékba csap át a történet.

A képek jellemzően statikusak... Izegtem mozogtam sokat... Közel másfél óra egy kicsit sok volt. Ha nem fogadtam volna meg, hogy minden filmet végignézek az 1001-es listán, akkor bevallom, ennél a filmnél feladtam volna. És milyen rosszul tettem volna!

Mert a film második fele miatt érdemes volt "végigszenvedni" az elsőt! Kezdődött azzal, hogy a sereget azonnali hatállyal elvezényelték a városka közeléből, ahol állomásoztak. Éles bevetésre.

A "francia lány" olyan szívhez szóló jelenetet produkált amikor szerelme vonult el a hadsereggel, hogy háromszor is meg kellett néznem, és mindhárom alkalommal - hm - igen jelentős hatással volt rám. A szeretetnek és az odaadásnak ilyen fokú megnyilvánulása mindig erős érzelmeket kelt bennem. Azt hiszem, ez a film legerőteljesebb jelenete színészileg, rendezésileg, vágásilag és zeneileg is! Egyben ez a választóvonal a két teljesen különböző rész között. Mert ami ezután jön, az szerintem előképe az összes amerikai második világháborús filmnek. Jó ütemű vágások, az első rész statikus beállításaihoz képest itt izgalmas fahrt-ok, helyenként még az akkoriban teljesen szokatlan "remegős" feszültségkeltő felvételek is vannak. Az Belleau erdei csata-jelenet alatt - ez volt az Amerikai hadsereg első ütközete - azon járt a fejem, hogy az még a Patyomkin Páncélos lépcsős jeleneténél is erősebb ...

Erről a csatáról nem találtam forgatási fotót, de ez az illusztráció jól ábrázolja a csata jellegét.

Szép légi felvételek is láthatóak, és nagyon jó a zene! Ez utóbbi persze nem kifejezetten a film erőssége, hiszen a zene utólag készült hozzá a 80'-as években, amikor a filmet restaurálták. Remek zene, talán az egyik legjobb az eddig látottak közül.

A befejezés - ha mondhatom - kicsit kiszámítható, de ez nem von le a második rész értékéből. Az első részhez meg türelmet kívánok mindenkinek.

Tetszett a film? Írd meg hozzászólásban! Még nem láttad? Alább megnézheted! (Ha nem működik a videó, kérlek jelezd!)

Véleményed van a cikkemről? Kérlek oszd meg mindenkivel hozzászólásban!

Szeretnél értesülni, ha írok az 1001-es lista következő filmjéről? Nyomj egy Like-ot vagy Megosztást a facebook dobozon (lent vagy jobbra található) és a facebook hírfolyamodon értesülni fogsz, ha újabb filmről írok. 

USA (Charles Chaplin Productions), 95 perc, néma, ff.

Rendező: Charles Chaplin

Producer: Charles Chaplin

Chaplin az a némafilmes figura, akiről szinte mindenki hallott már. Még az is, aki életében nem látott egyetlen némafilmet sem. Jellegzetes keménykalapja, szakadt öltönye, sétapálcája és fura bajsza annyira egyedivé teszi, hogy még az is felismeri, aki soha egy filmjét sem látta.

Chaplin ezt a figurát még 1914-ben, első filmjeinek valamelyikéhez alkotta, majd olyan sikere lett vele, hogy hosszú időre megtartotta. Lényegében egész némafilmes karrierjét végigkísérte ez a karakter, mely nem csak a külsőt jelentette, hanem a segítségével megformált szegény, szerencsétlen kisembert is. (Hangosfilmes karrierje messze nem volt ilyen erős és termékeny. Csak néhány hangosfilmet készített.)

Chaplin nem eljátszott egy szerepet, Chaplin maga volt a szerep, amit senki más nem játszhatott el, csak Chaplin. Mint egy védjegy. Ennek köszönhető, hogy a korabeli magyar cím-fordításoknál a színész nevét  - ellentétben az eredetivel - rendre beemelik a címbe, pld.: Chaplin a rendőr, Chaplin a bokszbajnok, Charlie, a betörő stb...

Eredetileg a szerep, amit Chaplin a legtöbb filmjében játszott a "The Little Tramp" névre hallgatott. Gondban vagyok a fordítással... talán A Kis Csavargó.

Chaplin Angliában született. Gyerekkora kifejezetten nyomorúságos volt, már 12 évesen keményen dolgozott különböző társulatoknál. 23 éves korában az USA-ba érkezett egy vándor csoporttal. Egy évvel később ajánlatot kapott egy amerikai filmstúdiótól. Hamarosan kitalálta magának a már említett figurát. Számos rövidfilmet készített 1914-től kezdve.

Az Aranyláz készítésekor már bejáratott volt tehát a karakter. A korábbi könnyed rövidfilmek után Chaplin elkezdett összetettebb filmeket készíteni. Mindet ő írta és rendezte. Az Aranyláz a harmadik ilyen 'egész estés' filmje volt. 

A Klondike-i aranyláz Alaszka hófedte területén zajlott 1897-ben. Egy patakban talált nagyobb aranylerakódás hírére hirtelen a környékre özönlött hozzávetőleg százezer szerencsét próbáló ember. Mint általában minden hasonló esetben, a nagyon kevés szerencsés meggazdagodott, a többség éhezett...

Ez tehát az alapszituáció, ide érkezik meg  a kis csavargónk.  

A film első harmada egy menedékházban játszódik. Viccesen ábrázolja az aranyásók sanyarú sorsát. Ahogy előzetesen számítottam is rá, az első perctől fogva önkéntelenül is Buster Keaton-hoz hasonlítgattam magamban Chaplint, és hát ebben az első harmadban - bár sikerült néha mosolyt csalnia az arcomra - elsősorban nem a vicces momentumokkal győzött meg, hanem egy zseniális jelenettel, melyben éhségétől kínozva megfőzi cipőjét, és lakótársával elfogyasztják azt. Felületesen nézve persze lehet viccesnek is tekinteni ezt a jelenetet, de zsenialitása - véleményem szerint - az abszurditásában, a mögöttes drámában és persze az egész megformálásában rejlik. Ahogy a cipőfűzőt a villájával mintha spagetti lenne emeli, vagy ahogy a cipő szegecseit, mint a csirke kis csontocskáit leszopogatja... csak ismételgetni tudom magamat: zseniális.

A Buster Keaton filmek valóban felhőtlen szórakozást nyújtanak. Nem többet, de azt - szerintem - a kor szelleméhez méltóan, tökéletesen. Keaton merev arca hozzájárul a poénokhoz. Ötletei remekek. Ezzel szemben Chaplin az arcával is remekül dolgozik. Poénjai szintén működnek, de egy kis borúval fűszerezi azokat a szomorú bohóc karaktere (vagy nevezzük "kis csavargónak"). 

A kisember fájdalma az első harmad után lesz igazán látványos, amikor megjelenik a NŐ. Nem is akármilyen formában: Georgia Hale alakítja, aki nem csak gyönyörű, de remekül játszik is.

Georgia Hale egyébként nem az első kiszemelt volt erre a szerepre. Eredetileg a 16 éves Lita Gray kapta volna ezt a szerepet, de a hölgyet időközben Chaplin teherbe ejtette, így új szereplőt kellett keresni. Chaplin a való életben - filmes karakterével szöges ellentétben - nagyon is sikeres volt a nőknél, akikkel állítólag kimondottan mostohán bánt. De a nőkkel - illetve fiatalkorú lányokkal - kapcsolatos botrányaira majd visszatérek egy későbbi film kapcsán. Találkozni fogunk vele még az 1001 film listáján. Most maradjunk inkább Georgia Hale-nél.

A Kis Csavargó persze azonnal beleszeret, és valamiért azt hiszi, hogy a vonzalom kölcsönös. Georgia (a filmben is így hívják) visszaél a helyzettel. Nagyon finoman kerül ábrázolásra ez a szituáció. Lehetett volna elmenni abba az irányba is, hogy a lány a végletekig alázza szerencsétlent, de nagyon ügyesen egyensúlyoz Chaplin egy ponton, ahol még vicces is egy kicsit, de Georgia feltámadó lelkiismerete miatt még megható pillanatokat is kapunk. 

Végezetül egy mozaik a korabeli moziplakátokról a világ több országából:

Tetszett a film? Írd meg hozzászólásban! Még nem láttad? Alább megnézheted! (Ha nem működik a videó, kérlek jelezd!)

Véleményed van a cikkemről? Kérlek oszd meg mindenkivel hozzászólásban!

Szeretnél értesülni, ha írok az 1001-es lista következő filmjéről? Nyomj egy Like-ot vagy Megosztást a facebook dobozon (lent vagy jobbra található) és a facebook hírfolyamodon értesülni fogsz, ha újabb filmről írok. 

DAILYMOTION - Aranyláz - 1925

The Gold Rush 1925 (Charli Chaplin) by zubair-a-khan-9

Szovjetunió (GOSKINO), 72 perc, néma, ff.

Rendező: Szergej Eisenstein

A Sztrájk c. film megmutatta, hogy Eisenstein különleges esztétikai érzékkel rendelkezett. Kamerabeállításai, vágásai az akkori legjobbak közé sorolják. Ilyenkor gondolkozik el az ember, hogy ha mondjuk az USA-ban született volna, akkor nem propagandafilmekkel foglalkozott volna, hanem feltehetően remek közönségfilmeket bíztak volna rá. Ez majdnem összejött neki, de erre majd visszatérünk.

Megtörtént eseményeket dolgoz fel a film, persze a propagandista szája íze szerint.

1905. június, Odessa közelében a Fekete-tengeren: A Patyomkin hadihajó legénysége fellázad a tisztek ellen. Nem voltak hajlandóak megenni a férgekkel teli rohadt húsból főzött borscs levest. Ez komoly, nem vicc!

Ebből kerekedett az egész. Ahhoz, hogy ezek a finnyás matrózok hőssé váljanak, kellett persze egy "remek" másodtiszt, aki ezt az ellenállást megtorolandó felsorakoztatta a renitenseket, és büntetésül lövetésre készült. Ezzel betelt a pohár. A legénység fellázadt, megölte a tisztek közel felét. 

Kicsit cinikus voltam az előbb, amikor a romlott ételtől való undorra fogtam a lázadás kitörését... Ekkorra már nagyon rossz volt a közhangulat, mindenhonnét jöttek a hírek zavargásokról, sztrájkokról. Valószínűleg, ha nem romlott a hús, akkor lett volna más ok az ellenállásra. Mindenesetre ez a lázadás emblematikus eseménye lett az 1905-ös orosz forradalomnak, ami az 1917-es Nagy Októberi Szocialista Forradalom előfutáraként is értelmezhető.

Eisenstein előző filmjét minden nehézség nélkül tudtam esztétikai szempontból szemlélni, zárójelbe téve a propagandisztikus üzenetet.

Ennél a filmnél már bajban voltam. A film első fele - a matrózok lázadása - kimondottan idegesített. Szép, megkomponált képek voltak, jól kitalált vágások, ám ez nem tudta ellensúlyozni a tudatot, hogy mindez egy bosszantóan átlátszó manipulatív propaganda. 

Azonban a film második fele ismét nagyot ütött. Nem véletlen, hogy mindenki a lépcsős jelenetet ismeri a filmből. Abban minden benne van, amit a montázs-elméletről érdemes elmondani. Persze ott is bosszankodtam egy sort, amikor Eisenstein testi fogyatékosokkal és haldokló gyermekekkel (milyen olcsó dolog!) kíván a nézőben hatást kiváltani.

 A film egyébként nagy vonalakban nem tér el a valóságtól. Azokban a dolgokban manipulatív inkább, amikről nem írnak a történelemkönyvek. Tehát a tisztek mind ellenszenvesek, a matrózok pedig tiszta tekintetű hősök. Az Odessa-i lépcsőn történt emblematikussá vált tömegoszlatáskor pedig a rendőrök hideg kegyetlenséggel lőnek az előttük haldokló gyermekét karjában tartó anyára.

A valóság az, hogy ekkor a Japán-Orosz háború folyt, nagy orosz veszteségekkel. A hadi-tengerészek java a fronton szolgált, otthon a frissen toborzott, kevésbé alkalmas legénység és hozzájuk illően alkalmatlan tisztek gyakorlatoztak. 

Az Odessa-i "Patyomkin-lépcső" ma is szépen áll a kikötőt a belvárossal összekötve.

Azzal kezdtem ezt a posztot, hogy ha Eisenstein az USA-ba születik, akkor valószínűleg remek filmekkel ajándékozott volna meg minket ezek helyett a "komcsi" filmek helyett.

Nos... megvolt rá az esélye.

1928-1929-ben ugyanis Európát járta be, majd 1930-ban a Paramount Pictures az USA-ba hívta és szerződést ajánlott neki.  Többek között G.B. Shaw - Az ember és vitéz c. könyvének megfilmesítésében állapodtak meg. Több lehetséges filmmel kapcsolatban kezdte meg az előkészületeket, forgatókönyveket készített, azonban minden terv kútba esett. A stúdió végül kihátrált a megállapodás mögül, nem lett semmi az egészből. Eisensteinnek volt még egy próbálkozása Mexikóban, ám Sztálin hazarendelte még mielőtt az ott készülő filmet befejezhette volna.

USA (Universal), 92 perc, néma, ff./Technicolor 

Rendező: Rupert Julian

Producer: Carl Laemmle

Hát... én azt hittem, hogy az Operaház Fantomja egy Webber musical. Ezek szerint nem teljesen... azaz nem Webber nyúlt hozzá először.

Láttunk már olyan filmet a listáról, mely több változatban is létezett (pld a Häxen), de ennyi különleges változata egyik filmnek sem volt eddig, mint ennek: eredeti 1925-ös, majd felújított, szinkronos, részben színes, van alternatív befejezés, és - kapaszkodjunk! - van 3D-s változat is! - Nem, nem viccelek, ennek a filmnek egészen véletlenül készült egy 3D-s változata is, amire mindjárt rátérek, de haladjunk sorban!

Eredeti 1925-ös verzió: Gaston Leroux 1910-es novellája alapján készült a film a Universal filmstúdió produkciójaként. Az első tesztvetítés után a stúdió elbocsájtotta a rendezőt (Rupert Julian-t) és a film nagy részét újraforgatta Edward Sedgwick-el. Az eredetileg komoly thriller-nek induló filmet elvitték egy romantikus vígjáték irányába. Azonban ennek a verziónak a tesztvetítése sem alakult jól. Így aztán a stúdió kivette a vígjátéki vonal jó részét, s többségében az első változat felvételei maradtak a filmben. Két teljesen különböző befejezés készült. Eredetileg a Fantom szíve 'megszakad' orgonázás közben és így hal meg. Végül egy sokkal durvább befejezés került be a végső verzióba.
A Fantomot Lon Chaney alakítja, akivel kapcsolatban azt érdemes megjegyezni, hogy ő alkotta meg saját maszkját, ami pontosan megfelel az eredeti novellában olvasható leírásnak. A könyv szerint a Fantom születése óta ilyen torz arccal rendelkezik, eltérően a későbbi feldolgozások sav- illetve tűz általi roncsolásától. 

Csak vázlatosan az alapszituáció: A Fantom a Párizsi Operaházban és annak föld alatti kazamatájában tengeti életét. Arcát maszk fedi, senki sem látta még anélkül. Szerelmes az egyik énekesnőbe, akinek azzal próbál imponálni, hogy - akár életek árán is, de - eléri, hogy ő legyen a főszereplő az aktuális előadásban. Végül szegény nyomorult semmilyen erőszaktól nem riad vissza, hogy megszerezze vágyai nőjét. 

A döcögős gyártási folyamat ellenére a film kasszasiker lett. Talán ebben a sikerben szerepe volt az új, akkor még erősen kísérleti stádiumban levő Technicolor eljárásnak is.

Kétszalagos Technicolor 2-es eljárás: A kamera két fekete-fehér filmtekercsre rögzíti a filmet. Az egyik tekercsre egy piros filteren keresztül, a másikra egy zöld filteren keresztül vetül a fény.  Az így készült két fekete-fehér tekercs közül a zöld filterrel készült filmet narancs-vörösesre, a vörös filterrel készültet pedig kékes-zöldesre tónusozták. Az így keletkezett két tekercset összeragasztották, és kész is lett a színes film. (A fenti kép egy későbbi, un. Technicolor 4-es eljáráshoz használt kamerát ábrázol, de ebben is jól látható, hogy egyszerre több szalag fut a gépben)

Állítólag 17 percnyi ilyen színes anyag volt az eredeti filmben. Ebből kicsivel több, mint 3 perc maradt fent. Így, hogy mostanában nagyon sok fekete-fehér filmet nézek, talán kicsit bele tudom élni magam, hogy milyen lehengerlő lehetett színes filmet látni. Még nekem is szinte elállt a lélegzetem.

De ez még nem minden! 1929-ben a Universal úgy döntött, hogy forgat egy második részt A Fantom Visszatér címmel. Ez a terv végül nem valósult meg, mivel a Fantomot alakító Lon Chaney ekkor már az MGM-hez volt leszerződve. Így a korábbi terv helyett úgy döntöttek, hogy kiadják az eredeti filmet hangos változatban.

(hm - ? - !)

Ekkorra ugyanis már divatba jöttek, és szép számmal készültek hangosfilmek. Ehhez újraforgatták a film jó részét azokkal a szereplőkkel, akik elérhetőek voltak. Bizonyos esetekben szinkronizáltak. Sok helyen pedig - főként az opera-előadásnál -  zenei aláfestést alkalmaztak. Ezzel a verzióval is kaszált a stúdió egy szép összeget. - Sajnos ez a film elveszett, csak a hanganyaga van meg, ami az előbb említett részbeni újraforgatás miatt nem párosítható egy-az-egyben a meglevő eredeti verzióval.

De ez még mind semmi a következőhöz képest: 2012-ben valaki észrevette, hogy az eredeti kiadás 35 mm-es meglevő kamera-negatívja és a 16 mm-es otthoni vetítésre szánt eredeti másolatok nem teljesen azonosak. Ennek oka - mint kiderült - az, hogy az eredeti filmet egyszerre KÉT egymás melletti kamerával forgatták. Hogy miért, azt senki nem tudja pontosan (talán biztonsági tartaléknak), mindenesetre így tudtukon kívül leforgatták a filmtörténelem első 3D-s filmjét. Ugyanis térhatású filmet pont így kell forgatni, két egymás melletti kamerával - utánozva a két szemünk elhelyezkedését. Ezzel a rendelkezésre álló anyaggal és a mai technológiával létre tudtak hozni egy 3D-s verziót, aminek a trailer-e itt látható. A térhatáshoz természetesen szükség van egy piros-kék elven működő 3D-s szemüvegre.

 A filmnek van még egy különleges hagyatéka. A történet nagy része a Párizsi Operaházban, illetve az alatta húzódó kínzókamra rendszerben játszódik. Ehhez készítettek egy operaház belsőt, ami filmes díszlettől szokatlan módon betonba épített acélszerkezettel készült.

Mivel ez a díszlet rendkívül masszívnak és tartósnak bizonyult, nem bontották le. Néhány helyen kissé átalakították, és több későbbi produkcióhoz is felhasználták. Egészen a közelmúltig a Universal Studios 28-as soundstage-ében volt felépítve ez a díszlet.

Kellett a hely a stúdió melletti Universal Park (vidámpark) bővítéséhez, ezért 2014-ben lebontották az említett épületet, de a díszleteket sikerült megmenteni, és a tervek szerint valahol olyan helyen fogják fölállítani, ahol az érdeklődők - mint muzeális értéket  a továbbiakban is megtekinthetik.

YOUTUBE - Ez egy érdekes kísérlet arra, hogy az 1930-as hangsávot hogyan próbálták összeboronálni az eredeti 1925-ös filmmel.