1001 Film

... amit látnod kell, mielőtt meghalsz

482. Rosemary Gyermeke (Rosemary's Baby) - 1968

2024. március 28. 23:00 - moodPedro

mv5bmje3nze4nzkynl5bml5banbnxkftztgwntyyodgwnze_v1.jpgUSA (Paramount), 136 perc, Technicolor, angol

Rendező: Roman Polanski

Producer: William Castle, Dona Holloway

Sokat gondolkoztam azon, hogy milyen mélységig mehetek bele a történetbe anélkül, hogy elrontsam azok szórakozását, akik még csak ezután fogják megnézni ezt a filmet. Azért különösen nehéz a dolgom ez esetben, mert a film kb. harmadáig csak egyre nő és nő a feszültség, de halvány fogalmunk sincs, hogy hova vezet majd ez az egész. Aztán történik valami, amiről - ha nem beszélek, akkor tulajdonképpen alig van miről beszélni: egy fura szeánsz keretében megerőszakolja egy szörnyeteg a szerencsétlen, elkábított Rosemary-t. (Mia Farrow). Ezután már sejtünk valamit, hogy úgy nagyjából, hogy mi is történik Rosemary körül, de a teljes megfejtésre az utolsó percekig várnunk kell. A film úgy nyomasztó és félelmetes, hogy tulajdonképpen a horror műfajnak a gusztustalan és klasszikusan gyomorforgató (pld. kibelezős) eszközeitől teljesen távol tartja magát. Úgy félelmetes, hogy végig attól félünk amit nem látunk. Pontosabban semmi olyat nincs a színen, amitől félnünk kellene. És a nem látható sokkal félelmetesebb tud lenni sokszor, mint a látható. Mert amit nem látunk, oda hajlamosak vagyunk a képzeletünk által alkotott legfélelmetesebbet elképzelni.

A filmben ennek legszebb példája, amikor Rosemary láthatóan valami iszonyatos dolgot lát... nos azt mi sosem látjuk meg. Ez akár frusztrálónak is tűnhet, mégis hálás vagyok, hogy nem láttuk, mert bármi amit mutattak volna, gagyi lett volna ahhoz képest, ahogy elképzelem...

giphy_8.gif

Egy fiatal pár: Rosemary Woodhouse (Mia Farrow) és színész férje, Guy Woodhouse (John Cassavetes) beköltözik egy különös Manhattani társasházba. Mindezt annak köszönhetik, hogy a férfi egyik színész kollégája minden előzmény nélkül megvakul (mint mindennek, ennek is jelentősége lesz), így az eredetileg neki szánt szerepet Guy kapja meg, és az ezzel járó magas gázsi miatt megengedhetik maguknak, hogy ebbe az egyébként igen drága apartmanba költözzenek.

Itt mindjárt két dologra is felhívom a figyelmet: Az egyik, hogy az igen drága apartman-ház különösen híres Manhattanben, úgy hívják, hogy Dakota-ház, a Central Park nyugati oldalán helyezkedik el (upper West side). Nagyon sok híres lakója volt, csak néhányat említek most: Paul Simon, Judy Garland, Leonard Bernstein, és talán aki miatt a legtöbbet lehetett hallani a ház nevét: John Lennon. Nem csak azért, mert itt lakott, hanem azért, mert ennek a háznak a kapujában is lőtték le. (Az alábbiak közül az utolsó kép nem a film készítésének idején készült, viszont jól látható rajta maga az épület)

A filmben ügyes technikai trükkökkel úgy fényképezték a házat, hogy kifejezetten félelmetesnek tűnjön. A belső terek viszont már nem voltak elég komorak a rendezői elképzeléshez, a lakók meg egyébként sem járultak hozzá, hogy az épületben forgassanak, így minden, ami elvileg az épületben játszódik, valójában stúdióban forgott.

Nagyon izgalmas ez az apartman. Amolyan klasszikus angolos belső, ahol minden fával van burkolva, és emiatt kissé áttekinthetetlen. Bárhol lapulhat valami beépített szekrény, valami kamra, esetleg kis rekesz... vagy éppen titkos ajtó ami ki tudja, hova vezet...

A másik dolog, amire fel akartam hívni a figyelmet, hogy John Cassavetes volt a sorrendben ezt megelőző Arcok (1968) című film rendezője. Ő maga egész más stílusban képzelte el a filmművészetben követendő irányt. Nála a jó színész van a középpontban, hatalmas szabadsággal, és a technika (operatőr, hangmérnök) feladata, hogy lekövesse az improvizáló színészeket. Ez egy érdekes hozzáállás, ám tévedés, ha valaki azt gondolja, hogy ez az egyetlen járható út. Márpedig az hírlik, hogy emiatt a felfogása miatt Cassavetes-nek nagyon sok vitája volt a film perfekcionista rendezőjével, Polanskival, aki viszont pontosan azt akarta látni a vásznon, amit ő elképzelt, a színészi improvizációnak nem sok teret engedve. Cassavetes azért vállalta az ilyen szerepeket, hogy az abból befolyó gázsival finanszírozni tudja a közönség által jóval kevésbé látogatott saját filmjeit. Ha Polanskit szó szerint akarom idézni, akkor Cassavetes "was a pain in the ass"... ami nagyon finoman fordítva "púp volt a hátán"-t jelent... Cassavetes ettől függetlenül nagyon jó ebben a szerepben is, mint úgy általában is. 

Na, de a film nagy meglepetése számomra Mia Farrow volt. Woody Allen két hosszan tartó, színésznővel folytatott kapcsolatáról is tudtam (érdekes módon ezek egyike sem tartozik volt vagy jelenlegi feleségei közé): Mia Farrow és Diane Keaton. Diane Keatont rengeteg filmben láttam, Farrow viszont eddig vagy elkerült engem, vagy - ha láttam is - nem volt olyan jelentős, hogy észrevegyem. Most viszont - bevallom- beleszerettem...!

1ba3436bb6e13397aedd0e9a928cdfa9.gif

Hát nem ártatlanul gyönyörű!? És ezt az ártatlanságot akkor sem veszti el, amikor a film 12. percében meztelenre vetkőzik, hogy férjével szerelmeskedjen az új - még bebútorozatlan - lakásban. 

rosemarys-baby_lq4saz_1.jpg

Nem csak ez a jelenet tartalmaz meztelenséget, több is, például a poszt elején már említett erőszak - ugyancsak - Rosemaryn, ami akkor is jelentős, ha tudomásom szerint a jelenet nagy részében dublőr alakította a meztelen lányt. (De nem minden szögből!)

Az még a kisebbik dolog, hogy Mia Farrow szigorú katolikus neveltetésben részesült, és pár évvel a forgatás előtt még zárdába tervezett költözni... Ami miatt különösen meglepett ez a nyíltság, mert a szigorú erkölcsiséget diktáló Hollywoodi öncenzúrát (leánykori nevén Hayes-kódex) pont 1968-ban törölték el, helyette korhatár besorolást vezettek be. A Hayes-kódex idején, amikor gyakorlatilag a felnőtteknek szánt filmek is olyan szigorú cenzúrát kaptak, hogy akár gyerekek is megnézhették, még egy házasságon kívüli csók sem csattanhatott el, sőt off-screen (azaz képen nem látható, csak másból kiderülő) meztelenség sem kerülhetett a filmbe. Ezek után itt most két színész fogja magát, és a kamera előtt meztelenre vetkőznek, és szerelmeskednek.

Na azt azért elmondom, hogy semmi profán nincs ebben a jelenetben, nehéz annál ízlésesebben meztelenséget ábrázolni, mint ahogy Polanski tette ebben a filmben.

Az alábbi backstage képeken Polanski látható (legtöbb esetben a stáb és a színészek gyűrűjében egy-egy jelenet megtervezése közben)

Ahhoz képest, hogy a film első számú felfedezettje számomra Mia Farrow, ahogy olvasom majdnem visszamondta a szerepet. Akkori férje (Frank Sinatra) ugyanis megpróbálta lebeszélni őt a filmről. Házasságuk válságban volt, és valamiért nagyon nem akarta, hogy Farrow megcsinálja ezt a forgatást. Amikor a színésznő le akarta mondani a filmet, Robert Evans, a Paramount egyik vezetője elbeszélgetett vele, és biztosította, hogy ha megcsinálja a filmet, akkor senki nem fogja megmenteni attól, hogy Oscar díjat kapjon ezért a szerepért. Valószínűleg ez az érv volt, ami miatt Mia úgy döntött, hogy inkább bukja Sinatrát, mint az Oscart. Szerintem Mia jó döntést hozott!

Nélküle ugyanis biztos, hogy valami egészen más lett volna ez a film. Mi - nézők - biztosan nyertünk vele, még akkor is, ha ő végül bukta mind a kettőt. Sinatra ugyanis azonnal benyújtotta a váló-keresetet, a film után pedig Farrow-t még csak nem is jelölték Oscarra... döbbenet! ... Persze, ha jobban belegondolunk... attól az Akadémiától, melynek olyan tagjai vannak, mint mondjuk Will Smith, akinek élete legerősebb pillanata az volt, hogy egy rossz poénért egy hatalmasat lekevert szegény Chris Rocknak... hát attól az Akadémiától azért ne várjunk túl sokat...

Ettől föggetlenül azért két Oscart így is sikerült bezsebelnie a filmnek:

Az egyik díjazott Ruth Gordon volt, mint legjobb női mellékszereplő - megérdemelten! A mindig túlrúzsozott, és alapjába véve is túlsminkelt, de azért egyben mindig olyan nett nénike, akinek mindenkihez van egy-egy jó szava, mindig segíteni akar mindenkinek, és senkiben fel sem merülne, hogy... (na de ezt már nem mondhatom el...)

A másik Oscart pedig maga a rendező Polanski kapta a film forgatókönyvének megírásáért. Nem eredeti forgatókönyv volt, ugyanis egy Ira Levin regény alapján készült. Ráadásul állítólag nagyon hű is maradt az eredeti történethez. Olyan kis részleteket is beleírt a filmbe, mint például azt, hogy Rosemary valahol a történet fele környékén egyszer egy váratlan ötlettől vezérelve levágatja haját egészen rövidre. (érdekes módon ettől semmivel nem lett kevésbé bájos) Amikor férje ezért a váratlan tettéért kérdőre vonja, azzal védekezik, hogy ez az új divat: Vidal Sassoon frizura. Sassoon-ról nekem mindig a kilencvenes években futó Vidal Sassoon Wash&Go reklámok jutnak eszembe, de a hatvanas évek végén még sztár-fodrászként csengett igen jól a neve. 

Annyira Sassoon volt ez a frizura, hogy néhány backstage fotón látszik, hogy tényleg maga a mesterfodrász vágta le Mia haját s forgatás során:

rosemarys-baby_mvrlgl.jpg

A Polanski által készített forgatókönyvből közel 4 órányi anyag állt össze, ami nyilvánvalóan túl hosszú volt. A rendező azonban nem tudta eldönteni, hogy melyik ujját harapja le, így állítólag teljes egészében a vágóra hagyta, hogy mely részeket dobja ki a filmből. A vágóval (Sam O'Steen) kapcsolatban még annyit megjegyeznék, hogy 1976-ban forgatott egy tévés folytatást ennek a filmnek, egész más szereplőkkel Look What's Happened to Rosemary's Baby címmel, ami állítólag akkora bukta lett, hogy soha többé nem mutatták be az adott tv-csatornán, IMDB-n is 3-hoz közeli pontjával igencsak rettenetesen leszerepelt.

Egyik kedvenc jelenetem a filmből a telefon-fülkés jelenet. Talán az egyik legfeszültebb, részben a bezártság miatt, részben egy ügyes - ma már sokak által kicsit elkoptatott - megoldás miatt, melynek kulcsa az a két őszes férfi, akik a harmadik kép előterében láthatóak. (Ezt nyilván az érti csak, aki látta a filmet) A szakállas a film egyik fontos szereplője, a szülész-orvos, a másik őszhajú viszont csak statiszta szerepet játszik ebben a jelenetben, nem mellesleg ő a film egyik producere: William Castle.

Végezetül érdemes még kitérni arra a pazar főcímzenére, melyet Mia Farrow énekel: egy altató. Gyönyörű, megnyugtató dallam. Csecsemőként biztos megnyugodnék, ha ezt énekelné nekem valaki. De ezzel a kísérettel szinte kiráz a hideg. Nem tudom egyértelműen megmagyarázni, hogy mitől ilyen borzongató a végeredmény... 

Polanskitól láttunk már remek horrort Iszonyat (1965), és láttunk számomra kissé infantilis vámpírfilmet: Vámpírok Bálja (1967)... Erre a filmre talán azt mondanám, hogy a kettőből összeturmixolt valamit, és ez a keverék valami fenomenális dolog lett. Két óránál hosszabb játékidejében nem emlékszem üresjáratra, vagy unalmas részekre. Végig csak nőttön nő a feszültség, és a végén sikerül stílusosan lezárni anélkül, hogy valami butasággal, gagyival próbálná kiszúrni a szemünket. Ami azért jelentős dolog, mert a történet leírva nem egy zseniális alkotás, de ahogy Polanski megoldotta, az viszont az.

mv5bnju5ymyzyzgtmjkxms00yzvilthimzetmtuxowy4n2q0owzmxkeyxkfqcgdeqxvymzm4mjm0nzg_v1.jpg

1 komment

481. Arcok (Faces) - 1968

2024. március 19. 00:58 - moodPedro

mv5byjy0odqzmtytnge1os00otyxltgyndctowmzn2y2zjcxowzhxkeyxkfqcgdeqxvymta2odmzmdu_v1.jpgUSA (Castle Hill), 130 perc, ff., angol

Rendező: John Cassavetes

Producer: John Cassavetes és Maurice McEndree

Amikor kísérletinek (fellengzősebben: avantgárdnak) mondott film jön velem szembe az 1001-es úton, korábbi tapasztalataim alapján mindig egy kicsit megijedek, főleg, amikor látom, hogy két óra feletti játékidőre számíthatok. Persze a kísérletezés nem feltétlenül negatív, volt pár kellemes meglepetés, de már többször elpanaszoltam, hogy bizony a szakirodalom hajlamos kísérletinek titulálni azt is, ahol egyszerűen arról van szó, hogy önjelölt "művészek" pénz, tehetség és szakértelem nélkül csinálnak valamit, ami nem csak értelmetlen, de élvezhetetlen is. Mivel az ötvenes- hatvanas-évek Amerikájában váltak széles körben kedveltek bizonyos pszichedelikus szerek (marihuána, LSD) így bizonyos szempontból nem csak az válik érthetővé válik számomra, hogy miért készültek ilyen filmek, hanem az is, hogy akadtak nézői is. (AZ LSD-t, mely állítólag igen komoly hallucinációkat okoz, a hatvanas évek végéig különösebben szigorú büntetőjogi következmény nélkül hozzáférhetőek voltak az USÁban.) A kísérleti filmek spektrumának általam semmire nem tartott szélén olyan alkotásokat találunk, mint a Kutya Csillag Ember, melyben a képsoroknak csak nagyon kis százalékában éri az agyat olyan látvány, ami figurálisan értelmezhető. Azaz leginkább zavaros katyvasz kavarog a vásznon, némi értelmezhetetlen zajjal kísérve.faces_4pohhn.jpg

Na ez a film most nem ilyen!! Cassavetes komolyan veszi a kísérletezést! (Lásd Cassavetes-t ezen a fenti képen, amint az előhívott anyagot tanulmányozza jelen film egyik főszereplőjével, Gena Rowlands-al) Cassavetesnek vitája van Hollywoodal, (nem véletlen,  New Yorkban kezdte a filmezést) és meg szeretné mutatni, hogy máshogy is lehet csinálni, mint ahogy a nagy öreg stúdiók csinálják. Pénze persze nincs rá, viszont szerencséjére remek színész, így a szerepekért kapott gázsiból finanszírozni tudja film-kísérleteit. Utólag visszatekintve azt azért elmondhatjuk, hogy elképzelései alapjában nem ragadtak meg a filmiparban, de mindenképpen említésre méltó dolgokat csinált.

Először is tisztázzuk azt a kérdést, hogy mi is a kísérleti ebben a filmben? (És itt még egyszer hangsúlyozom, hogy a kísérleti címke itt véletlenül sem a szakértelem vagy a  tehetség hiányát kívánja palástolni!)... A legtöbb közönségfilmnek van egy kifejezetten filmes dramaturgiája. Van egy filmes nyelv is, mely sokszor eltér a való élettől. Mondok egy példát: Egy romantikus komédiában teljesen belefér a képbe, hogy mondjuk egy tömegrendezvényen egy szakításban lévő pár fiú tagja valahogy megszerzi magának a mikrofont, amivel többezer ember előtt bocsánatot kér/szerelmet vall duzzogó szerelmének, aki végül a meghatottságtól könnyét törölgető tömeg tapsa és üdvrivalgása hatására megbocsájt a fiúnak. Talán mondanom sem kell, hogy a valóságban ilyen nincsen! A valóságban a tömeg először szorványosan fütyülne, majd egyre hangosabban anyázna a szerencsétlen fiú irányába, aki magánéletének emígyen alakításával próbálna megzavarni egy rendezvényt... de hát istenem a film, az film... ott történhetnek máshogy is a dolgok, mint valóságban... Nem véletlen, hogy valós eseményeket feldolgozó alkotások is gyakran tartalmaznak fiktív elemeket, hogy dramaturgiailag feldobják a filmet. 

Nos, ez a film nem ilyen. Ezt a filmet nézve olyan érzése van az embernek, mintha dokumentumfilmet nézne. Annyira valóság-szaga van minden jelenetnek, minden színészi játéknak, hogy néha már-már olyan érzésem volt, hogy én magam láthatatlan megfigyelőként részt veszek egy ismeretlen szobában zajló valósásgos jelenetben, és rám nem tartozó dolgokat lesek meg illetéktelenül.

mv5bndc1owm2zmytodg5mi00ogvmlwi0mgetywrjmwq5mjblotm3xkeyxkfqcgdeqxvymjuyndk2odc_v1.jpg

Sokszor volt olyan érzésem, hogy dramaturgiailag valamit mintha felépítettek volna, és a végén direkt nem azt csinálják, amire az ember számít. Egy jelenetben részeg emberek összeszólalkoznak, és már verekedni készülnek... amikor minden más filmben jönne a nagy bunyó, de aztán egy kis lökdösődés után a felek jobbnak látják kisasszézni a verekedés elöl... mint amikor a kakaskodók rájönnek a valós életben, hogy mindkettejük jobban jár, ha nem törik be egymás képét... 

Mindehhez a színészi játék pazar! Ez is nagyban hozzájárult ahhoz a szinte dokumentarista hatáshoz, hogy fel sem merült, hogy itt színjátszás folyik, szinte lelkiismeret furdalásom volt, hogy belesek bizonyos emberek magánéletébe... És - ha már itt tartunk - tényleg igencsak intim pillanatokat kapunk el. Intim, és valóságos, mint amikor két pasi felszed egy csajt a szórakozóhelyen... mindkettőnek tetszik, de a nő határozottan az egyikhez vonzódik... s a másik csalódottan veszi észre. Nagyon valóságosan alakul előttünk a jelenet. Tudatosan nem írok összefoglaló történetet, mert nem ez a jellemző a filmre, hanem az, hogy belesünk idegen emberek életébe, ahol amúgy semmi keresnivalónk sincsen. 

És ezt az életszerű játékot igencsak elősegítette Cassavetes munkamódszere: az volt a kérése az operatőrhöz (és az egész stábhoz), hogy a színészeknek egyáltalán ne kelljen foglalkozniuk a filmes technikával (kamera, hang, stb). Adott volt a berendezett szoba (ami nem stúdió volt, hanem legtöbbször Cassavetes anyósának házából valamelyik szoba) és a színészek játsszák el saját belátásuk szerint a jelenetet, úgy, és a szoba azon szegletében, ahogy érzik. A próba tapasztalatai alapján látták, hogy a szoba mely részeit használták leginkább a színészek. azt a részt világították be a legjobban, és úgy rejtették el a lámpákat, hogy ezeken a helyeken ne látszódjanak. Az operatőr és a kézi mikrofont használó technikus pedig úgy követte a színészeket, hogy azok mindig szabadon mozoghattak oda, ahova éppen akartak. Egy - az alábbi képen láthatóhoz hasonló - Éclair NPR 16mm-es kamerát használtak a film forgatásához, mely egyrészt olcsóbb volt, olcsóbb nyersanyaggal, mint a mozifilmekhez használatos 35mm-es kamerák, másrészt kisebb mérete miatt könnyebb volt vele lekövetni a szabadon mozgó színészeket. (Ez a színészi szabadság már a New York Árnyaiban is megillette az abban szereplőket)

s-l1600_1.jpg

A forgatás immár Los Angelesben zajlott, és állítólag az akkor még kezdő Spielberg is részt vett a 6 hónapig tartó forgatás valamelyik két hetében, mint produkciós asszisztens. Általában éjszakánként forgattak, talán azért, mert a költségvetés vélhetően nem engedte meg, hogy a színészek és a stáb normál munkaidejüket áldozzák a filmre. Ugyanis ellentétben a közel tíz évvel korábban készült New York Árnyaival, itt már nem Cassavetes baráti köre dolgozik, hanem komoly színészek. Az egyik főszereplő, a Richard Frost-ot alakító John Marley (az alábbi képen jobbra) elképesztően ismerős volt, de az istennek sem tudtam rájönni, hogy honnét...mv5bn2e1zmi2ymmtyjmwys00yjg3ltg0otctnmfhoguyztm2zwfjxkeyxkfqcgdeqxvyndqxnjgzodi_v1.jpg

Végül utána kellett néznem, hogy kiderüljön: ő volt (illetve lesz majd, 1972-ben) a Keresztapa című filmben a filmproducer, akinek levágott lófejet tesznek az ágyába.

wyr.gif

Nagyon megnehezíti számomra a film élvezetét, ha rossz a képminőség. Márpedig a film nagy részében a minőség igen gyenge, olyan szemcsés, mint mondjuk az alábbi képen. Ennek oka nyilvánvalóan a gyengébb nyersanyag, illetve a technikai korlátok. 

mv5bnjy3ndmyytgtmze4mi00oteylwi2odetnda0ytnmnmnkogu5xkeyxkfqcgdeqxvymjuyndk2odc_v1.jpg

Cassavetes, illetve operatőre egyébként tudatosan használt különböző típusú nyersanyagokat az egyes jelenetekben. (Egy adott helyszínen egyébként mindig ugyanazt. )

Az éjszakai bárban pld Tri-X nevű filmet használtak, mely arról volt ismeretes, hogy szürke árnyalatokat szinte egyáltalán nem jelenített meg. Minden vagy fehér volt, vagy fekete. Ez tehát az igazi fekete-fehér, mert amit annak hívunk a köznyelvben, az valójában a szürkeárnyalatos képet jelenti. Richard Forsték otthonában pedig olyan nyersanyagot használtak, mely viszonylag igénytelen volt a megvilágítással kapcsolatban.

mv5bmzlkodu4mzytzde1ys00yzvjlthkn2itzjuxy2e0zguymjbjxkeyxkfqcgdeqxvymjuyndk2odc_v1.jpgAz olyan jelenetekben pedig, ahol kifejezetten szép esztétikai hatást kívántak elérni, olyan filmet használtak, melyeken finomabb szemcsék képződtek, és emelett még saját szavaik szerint "valósággal halomba hordták a lámpákat, hogy ezt a szép hatást elérjük".

Az első változat állítólag közel 6 órás volt. Nem kell látnoki érzék ahhoz, hogy az átlagos néző számára ez szinte elviselhetetlen hossz ebből a stílusból. Hallani kozel 3 órás változatról is, sőt több más változatról is. Az általánosan ismert, és leginkább elterjedt változat viszont az a 130 perc körüli, amit én is láttam. 

Komoly elismerésnek tekintem a filmmel kapcsolatban, hogy erősen független-filmes kísérleti jellege ellenére 3 (!) kategóriában is Oscarra jelölték: férfi- és női mellékszereplők és forgatókönyv.  Ennek az sem veszi el a jelentőségét, hogy végül egyiket sem nyerte meg.

mv5bn2ninzvlnmytmdqwni00othllwjizmetntcwzte3mjnjyzfkxkeyxkfqcgdeqxvymdc4otiynw_v1.jpg

 

1 komment
Címkék: film ff USA Cassavetes

480. A Majmok Bolygója (Planet of the Apes) - 1968

2024. március 13. 03:31 - moodPedro

mv5bytc1ztm0yjmty2q5zi00ndbjlwi2yzatytbkytjmngnmzmm1xkeyxkfqcgdeqxvymzexodeznda_v1.jpgUSA (APJAC, 20th Century Fox), 112 perc, színes, angol

Rendező: Franklin J. Schaffner

Producer: Mort Abrahams, Arthur P. Jacobs

Ha élvezni akarjuk ezt a filmet, akkor valahogy zárolnunk kell minden tudományos érzékünket, és szabadon kell engednünk gyermeki énünket, hogy ezt a felnőtteknek szóló mesét befogadhassuk. Aki nem így tesz, az úgy jár, mint én, akinek - akaratom ellenére - a sok logikai ellentmondás bizony megzavarta a film élvezetét. Holott emlékszem, hogy tizenéves koromban kifejezetten tetszett ez a film. Akkor még elfogadóbb lehettem az ilyesmivel kapcsolatban.

Az egyik dolog, ami nekem nagyon ellentmondásosnak tűnt, az a filmbeli majmok viszonylag fejlett civilizációjának (és mondjuk ruházatának) ellentmondó, viszonylag kezdetleges - bár tagadhatatlanul izgalmas - építészeti stílus. Agysebészeti eljárásokat alkalmaznak, gépfegyvereik vannak, de a lakóingatlanok komfortfokozata láthatóan nem sokkal különbözik mondjuk egy mai állatkerti befogadóhelytől. Ezen az sem vátoztat, hogy az épületek formatervezését állítólag részben Gaudí ihlette. (ld. La Sagrada Familia) Sokkal inkább Frédi és Béni jut eszembe róluk.

btsplanet-of-the-apes_webhsr.jpg

Messze nem ez volt az egyetlen zavaró tényező. Mint, ahogy azt az Einstein-féle relativitás elmélet óta tudjuk, hogy fénysebességgel nem mehet olyan dolog, aminek tömege van, rögtön bevillan, amikor a film elején Taylor elmondja, hogy fénysebességre kapcsolja a hajtóműveket. Ennek csak azért van jelentősége, mert ugyancsak az Einstein-féle speciális relativitás-elmélet egy másik fontos következményén alapul az egész film alap-szituációja: nevezetesen az, hogy  a különböző sebességgel haladó dolgok számára különböző módon telik az idő. Ez tényleg így van, a filmnek ez a kiindulópontja tehát teljesen helyénvaló, pedig szerintem pont ez az a motívum, amire a legtöbb ember azt hiszi, hogy csak fantazmagória. Ha tehát valaha meg tudnánk közelíteni a fénysebességet (amit pontosan elérnünk az említett törvény szerint nem lehetséges), akkor valóban visszalassulás után azt tapasztalhatnánk, hogy akik nem utaztak velünk, azok megöregedtek, vagy már meg is haltak, függően az utazás hosszától. De mivel a fénysebességet mai technológiánkkal még csak megközelíteni sem tudjuk, csak olyan kísérletekkel tudtuk igazolni ezt a törvényt, mint amikor 1971-ben Boingekkel körberepülték a Földet. Az idődilatáció mértéke ilyen nagyságrendű sebességkülönbség esetén nanoszekundumban mérhető csak, nem pedig évszázadokban, mint a filmben. A fénysebesség kb. tizedét kellene elérni ahhoz, hogy jelentős idődilatáció jöjjön létre a Földi időhöz képest. Ismétlem, erre jelen technológiai fejlettségünk mellett nem vagyunk képesek.planet-of-the-apes_p39kdw.jpg

A film felütése tehát ez: egy négytagú űrexpedíció hazafelé tart vissza a Földre. Az utat fénysebességgel teszik meg mélyaltatásban. A legénység azonban arra ébred, hogy űrhajójuk balesetet szenvedett, szerencséjükre egy tóba zuhantak, számításaik szerint a Földtől háromszáz fényévre egy ismeretlen bolygón... Rögtön a zuhanás után látjuk, hogy a mélyaltató gép meghibásodása miatt a legénység egyetlen női tagja nem élte túl ezt a hosszú utat. Sajnáltam, mert örültem volna több női szereplőnek. Lesz ugyan Nova (akit szerettem, őrá még visszatérek) rajta kívül a majmok között is csak egy beszélő női szereplő van. Ezzel ő a film egyetlen szöveges női karaktere, Nova ugyanis nem beszél.

A huszadik századi sci-fi filmek mindegyikében meg kell küzdenünk azzal a vizuális anomáliával, hogy olyan technológiát vízionáltak, amelynek egy részét még ma sem sikerült elérnünk (ld csillagrendszerek közötti űrutazás), ezzel szemben viszont az űrhajó kezelőfelülete kizárólag nagy, színes villogó gombokból áll, ami már valójában akkor is túlhaladott volt, viszont kellőképpen fura, hogy fantasztikusnak tűnjön. Sehol egy klaviatúra, talán még monitor sincs. 

Először azt hiszik, hogy egyáltalán nincs élet a bolygón, majd kis járkálás után egyre több zöldet találnak, majd következik egy igen meglepő jelenet: a férfiak egy igen csábító paradicsomi szépségű tóra bukkannak, ami a tikkasztó meleg miatt nagyon is strandolásra csábítóan hat rájuk. És mivel a fiúk nem ide készültek, nincs náluk fürdőruha, ezért az űrhajósruhát ledobva, nudiznak egy jót. Ezt csak azért tartom említésre méltónak, mert néhány évvel ezelőtt nemcsak, hogy ezt, de még egy házasságon kívüli csókot sem igen lehetett mutatni a vásznon. Most meg a himbilimbi is kikukucskál egy-egy pillanatban. A férfi-meztelenség ellenére a film nem volt korhatáros (legalábbis a prűd Amerikában biztosan nem), és ezt teljesen normálisnak tartom egyébként, hiszen az "ártatlan" meztelenséggel az égvilágon semmi baj nincsen. A nudista strandról sem tiltják ki a gyerekeket. 

Végül az űrhajósok (fürdés közben) belebotlanak az első emberforma lényekbe. Azonnal látszik, hogy nem olyan emberek, mint amihez hozzá vannak szokva. "Többé-kevésbé emberszabásúak... de azt hiszem, mutánsok..." - mondja Taylor (Charlton Heston) kapitány látva a beszédképtelen, civilizálatlan hordát. Az eredeti terv szerint a horda nőtagjai is félmeztelenek lettek volna... na ezt viszont már nem engedélyezte a cenzor-bizottság... pedig én támogattam volna! Sőt, köztünk szólva, ha azt akarták sugallni a készítők, hogy az emberek gyakorlatilag állati szintre fejlődtek vissza, akkor minden ruhanemű csak összekuszája a képet, hiszen én egyetlen állatot sem ismerek, mely önszántából ruhát készít magának, csak azért, hogy elrejtse nem jellegét. lobby3mv5bnmzmztflywytntu0ni00m2u0ltk4mwytytq4owq0mtdlnmfkxkeyxkfqcgdeqxvymzexodeznda_v1.jpg

A következő nagy flash akkor jön, amikor megjelennek a gorillák lóháton, akik úgy vadásznak ezekre az előemberekre, mint ahogy mi emberek az erdő vadjaira. Még fotókat is készítenek a trófeáról!

Ha már a gorilláknál tartunk, hamar észrevesszük, hogy ez az emberszerűvé civilizálódott majomtársadalom több fajból áll: egészen pontosan vannak a gorillák, akik a nyers erő megtestesítői, ők végeznek minden fizikai jellegű munkát. Aztán vannak a csimpánzok, akik elsősorban tudományos területen vannak jelen. Végül az orángutánok, akik a vezető poziciókat töltik be. Az eredeti terv szerint lettek volna páviánok is, akik egy elnyomott, alacsonyabb rendű faj képviselői lettek volna. (Angolban sokkal egyértelműbb ennek az alapja, hiszen ott az emberszabású majomra külön szavuk van (ape), míg a páviánhoz hasonló majmok a monkey-k.

Ez az ötlet végül nem valósult meg, sőt egy helyen még az is elhangzik, hogy "már nincs faji megkülönböztetés". És itt nem az emberekre gondoltak, akiket viszont lenéznek, és így vélekednek róluk: "az ember nem szelidíthető, és alkalmatlan mindenre"... Nem térnek ki rá részletesen de valami olyasmi rejlik a múltban, hogy a csimpánzok lenézett faj lehetett a majomtársadalomban. 

mv5bmtuyoduxnzyym15bml5banbnxkftztcwmdu0ndkwna_v1.jpg

És - ha már elérkeztünk a majmokhoz - mindenképpen említeni kell a számukra készült maszkokat. Mai szemmel már nem mondanám rájuk, hogy egetrengetően hihetőek/élethűek, de a hatvanas években nagyon is jól működtek ezek a maszkok. A színészek képesek voltak finom arcmozdulatokat megmutatni. Legalábbis a csimpánzok vagy az orángutánok. A statiszták sima, fejre húzható majomjelmezt kaptak ha nem volt olyan szerepük, ami igényelt volna mimikát, a főbb szereplőknek azonban hajnali öttől kb. három órát kellett a sminkszobában ülniük, hogy a több rétegben, és különleges eljárással készülő majom-maszkot felvigyék az arcukra. Akinek ez a profi maszk volt az arcán, az bizony egész nap ebben kellett, hogy legyen, mert ha egyszer lekerült az arcról, újabb 3 óra lett volna egy újat felépíteni. Szívószállal lehetett inni, és tükör segítségével enni. Sok színész még évek múlva is nehezményezte, hogy a étkeztetés részéről valakik nagyon viccesnek tartották, hogy állandóóan banánt is kombináltak a menübe...

Van olyan történet is, mely szerint a főszerepet játszó Charlton Hestont egyszer évekkel a forgatás után megszólította a Zirát játszó Kim Hunter valahol, és Heston nem tudta, hogy ki az, mert a forgatáson soha nem találkozott vele maszk nélkül. Ennek a sztorinak a valóságtartalmában azért nem vagyok száz százalékig biztos, mert Kim Hunternek azért nem ez volt az egyetlen filmje, és ha nem is szerepeltek másik közös filmben korábban, azért a Hollywoodi színészek valamennyire csak ismerték egymást... mindenesetre a történet jól hangik ettől függetlenül is...

John Chambers maszkmesteri munkája azért is volt perdöntően fontos a film szempontjából, mert az akkori technológiával kollégáinak nagy része valószínűleg elvérzett volna. Chambers állítólag akkoriban Hollywood legjobbja volt, de így is csak úgy finanszírozta a Fox a filmet, hogy előzetesen kb 8000 dollárt bocsájtott a mester rendelkezésére, hogy abból mutassa meg, milyen majom maszkokat tud kihozni belőle. Miután hónapokkal később megfelelő eredményt produkált Chambers, zöld utat kapott végül a project.

És, ha már az előbb a faji megkülönböztetés szóba került: érdekes volt, hogy a különböző fajú majmok állítólag a szünetekben is önként elkülönültek egymástól. Aki gorillát játszott, az szívesebben töltötte a leállások allatti szabadidejét "fajtársaival". Ha tehát végignézett valaki a statiszta-menzán, azt látta, hogy gorillák a gorillákkal, csimpánzok a csimpánzokkal voltak inkább együtt... Ezek szerint tehát a történetben már megszűnt, a valós életben még működött a majmok között a faji elkülönülés...mv5bzwm5y2rlzjitndnkny00zji4lwe3yjktytbiyju0y2y5m2m2xkeyxkfqcgdeqxvymju0mza2njm_v1.jpg

Taylor a fent említett vadászat következtében a majmok fogságába kerül, és mivel a vadászat közben toroklövést kap, nem tud megszólalni, ezért a majmok eleinte nem veszik észre, hogy ő más mint a többi - általuk ismert - primitív ember. Egyedül az egyik csimpánz-nő veszi észre, - aki a sérülését kezeli, - hogy valami furcsa vele kapcsolatban.

Meg is ajándékozza az ekkor még mindig nem beszélő férfit egy nővel, akit Taylor el is nevez Novának. Jaj, ha ezt a tárgyiasító gesztust Gulyás Marci látná, biztos beindulna a cancel-gőzhenger a film utólagos megsemmisítéséért.. (sorry, ezt nem bírtam kihagyni) Szóval Taylor megkapja ezt a gyönyörű nőt, hogy kedvére játsszon vele, és ettől nekem is jobb kedvem lett, mert hát bevallom, mindig is nyomasztott, ha egy filmben nincsenek nők, és lehetőség szerint esztétikai szempontból is említésre méltó nők. Márpedig Nova (Linda Hamilton) ilyen. Nem beszél, viszont szinte kutyamód hűséges, kérés nélkül követi Taylort, a neki rendelt párt. Ennél több dramaturgiai szerepe nincsen, ettől függetlenül kellemesen szemet gyönyörködtető a jelenléte.

Aki azt hiszi, hogy a civilizált majom társadalomra és a primitívvé vált emberekre nem kapunk a film során ésszerű magyarázatot, az természetesen nagyot téved. Nem mondom, hogy tökéletesen logikus, de ha engedékenyek vagyunk, akkor elfogadható, és a legutolsó képsorokkal együtt még akár megdöbbentőként is hathat.

"Végül mégis csak megtették.. átkozott pokolfajzatok"

Anélkül, hogy lelőném, mire utal ez a Taylor szájából elhangzó kifakadás, azzal talán nem lövök le mindent, ha megjegyzem, hogy ez a magyarázat igencsak aktuális volt a hatvanas évek hidegháborús korszakában, de igencsak aktuális mostanában is... most például egy kisnövésű sunyi-képű degenerált diktátor jutott először az eszembe amikor az "átkozott pokolfajzat"-ot kiejti a száján Taylor...

Nagyon sikeres lett az elkészült film, és a filmtörténelemben először komoly másodbevétele tett szert a stúdió azzal, hogy elkezdett mindenféle emléktárgyakat árulni a filmmel kapcsolatban... például kis majomfigurákat. Ez az a remek ötlet, melyet majd George Lucas átvesz, és magasabb szintre emel a Star Warssal kapcsolatban.

A bevételek további növelése érdekében folytatásokat készítettek a filmhez. Ezeket nem láttam, vagy - ha láttam is belőlük régen - nem nyújtotttak maradandó élményt. Mindenesetre, ahogy olvasom, mind a négy folytatás kasszasiker lett a maga idejében. Említeni azonban nem szokás őket olyan szinten, mint mondjuk a Keresztapa vagy a Star Wars folytatásait, ahol némely esetben van, aki valamelyik folytatást még jobbnak is tartja az első filmnél...

A remake-ekkel kapcsolatban már nem tudok semmi pozitívumot mondani, bár nem láttam egyet sem. Annyit olvastam, hogy a Tim Burton féle 2001-es remake nagy bukta volt. Utána készült egy Apes-trilogy, ami talán vállalhatóbb volt... Szívesen olvasnék ezekről vagy az eredeti folytatásokról a kommentben olyanoktól akik látták valamelyiket.

Zárásul egy olyan dolog, ami talán sokaknak meglepő: A Majmok bolygója képregény a Marvelhez tartozik. 1974-1977 között kiadtak 29 részt, melyek részben az eredeti filmek képregényváltozatai voltak, részben az adott "univerzumhoz" tartozó további történetek. Egészen pontosan a Marvel által kiadott Curtis magazin részeként jelentek meg ezek a kiadványok ebben a néhány évben, aztán gondolom lejárt a Marvel szerződése, mert 2022-ben ugyanők újra megvették a jogokat, és azóta is jelentetnek meg képregényeket ebben az univerzumban. Íme néhány borító ez eredeti 70-es évekbeli amerikai Curtis magazintól.

Szólj hozzá!

479. Volt Egyszer egy Vadnyugat (Once Upon a Time in the West) - 1968

2024. március 03. 03:43 - moodPedro

mv5bmtyxotewotu0mv5bml5banbnxkftztgwndc4njq3mti_v1.jpgUSA, Olaszország (Rafran, San Marco), 166 perc, Technicolor, angol

Rendező: Sergio Leone

Producer: Bino Cicogna, Fulvio Morsella

Az még hagyján, hogy ez a film szerintem a valaha készült legjobb western, de szerintem a filmtörténelem (egyik) legjobb filmje is... Ennek egyik ismertetőjele talán, hogy most (legalább) tizedik alkalommal megnézve erősebb hatással volt rám, mint valaha. Az igazán jó filmekkel kapcsolatban szoktam észrevenni, hogy sokadik alkalommal megnézve is felfedezek bennük olyan tökéletes megoldásokat, amik még sokadik alkalommal látva is meglepetést tudnak okozni.

Leone dollár-trilógiájának filmjei is nagyszerűek voltak, de hiányzott belőlük az a (nem is olyan) titkos összetevő, ami ebben a filmben volt meg először: a meghatározó központi női karakter. Hiszen minden más szinte megvolt már az A Jó, a Rossz és a Csúfban is: remek Morricone filmzene, három különböző karakter konfliktusa, megújított western stílus: (minden mocskos külsőségekben, mindenki mocskos, de legalábbis egy kicsit foltos erkölcsileg)... egyedül ez a finom szépségű női karakter (Claudia Cardinale) az, ami megmagyarázza számomra, hogy mi tette ezt a filmet egy minőségi kategóriával feljebb az említett korábbi Leone westernekhez képest. Ezzel kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy állítólag nem is Leone ötlete volt a fontos női karakter, hanem a társ-forgatókönyvíró Bernardo Bertolucci beszélte nagy nehezen rá Leonét erre a húzásra. Hála neki ezért!

A 29 éves Cardinale helyett egyébként először Sophia Loren neve merült föl erre a fontos szerepre, akinek a beválogatását annak férje, Carlo Ponti producer is támogatta volna anyagilag, de Leone állítólag tartott attól, hogy így túl nagy beleszólást követelnének maguknak a forgatókönyvbe. Ezért inkább Cardinale-t választotta, akivel mellesleg olyan baráti kapcsolata volt, hogy ő nem is nagyon kérdezősködött a scripttel kapcsolatban. (Az alábbi képeken Sergio Leone a szakállas-szemüveges fickó)

A "Harmoniká"-t játszó Bronson sem az első jelölt volt a szerepre. Leone Clint Eastwood-ra gondolt első körben, neki viszont már elege volt ebből a szótlan cowboy szerepből, így esett a választás Bronsonra, aki véleményem szerint ugyanolyan gyenge színész (uppsz), mint Eastwood, és láthatóan Leone ugyanazt a teljesen eszköztelen (más szóval szinte minden mimikától mentes) játékot kérte tőle, mint korábban elődjétől.

Az aljas bűnöző Frank esetében pont ellenkező a helyzet. Henry Fonda volt Leone első jelöltje, aki majdnem visszamondta a szerepet. Végül mégis elvállalta, és élete egyik legemlékezetesebb alakítását köszönhetjük ennek a jó döntésnek. Fonda majdnem minden szerepében pozitív hőst alakított, és ezen már nem szeretett volna változtatni, félt, hogy rajongóinak ezzel csalódást okoz. Bevallom, annak ellenére, hogy az általa játszott Frank láthatóan tényleg minden aljasságra képes, én mégsem tudtam szívből gyűlölni, úgy, ahogy egy film velejéig romlott antagonistáját kellene... Sőt, nem szégyellem leírni, hogy kicsit még sajnáltam is a végén, amikor elnyeri méltó büntetését... ez a látszólagos ellentmondás ugyanakkor egyáltalán nem ront a filmélményen! Sőt!

És akkor már ne feledkezzünk el arról a színészről sem, akinek szerepéért állítólag Kirk Douglas hiába lobbizott: a Cheyenne-t alakító Jason Robards szerintem zseniális volt a szerethető gengszter szerepében. Róla hírlik, hogy a forgatás első napján hulla részegen jelent meg, de aztán Leone sikeresen rendreutasította, és imádnivalót alakított. Nekem a mostani megtekintés során ő volt igazán a kedvencem. 

Gyerekkoromban - emlékeim szerint - Bronsonért rajongtam, majd a harmicas éveimben Cardinale-ba szerettem bele, mostanra pedog Robards lett a szívem csücske... Fondát mindig is szerettem...

A film úgy kezdődik, hogy tulajdonképpen mind a négy szereplő kap egy-egy közel tízperces bemutatkozó kisfilmet, ahol nem csak a karakter mutatkozik be, hanem a szerepekhez tartozó zenei motívum is. Remek ötlet!!! Első megtekintéskor talán nem mindenkinek egyértelmű de mind a négy figurának megvan a saját nagyon karakteres melódiája... Ha lehet itt ezt a szót, hogy melódia itt használni. Az első - önmagában is zseniális - kisfilm a Harmonika megérkezését mutatja... (nem tudjuk valódi nevét, Cheyenne Harmonikának nevezi, mert mindig harmonikázik) Hosszú perceken át szinte nem történik semmi a vasutállomáson, szöveg is alig, még zene sincsen, csak nyikorgások meg légy-zümmögések, és mégis akkora feszültsg van a levegőben, hogy szinte eláll a lélegzetünk. És amikor végre megérkezik a vonat, és leszáll róla Harmonika (Bronson) megszólal az a szinte síró herfli-motívum, ami végigkíséri a filmet, amikor Bronson feltűnik a vásznon... 

A második kisfilm Frank (Fonda) alakjának és zenei motívumának bemutatása. Még akkor is, ha Frank csak az utolsó percekben tűnik fel, hogy csapatával kiírtson egy családot apával és három gyermekével... Nagyon erős jelenet, amit a végén megkoronáz a Frankhez tartozó elsőprő lendületű zene, melyben Morricone ördögi egyvelegét hozza létre a félelmetesnek és a gyönyörű szépnek. A csodálatosan szép melódia néha mintha fenséges kivégzési menetbe menne át, hol meg agresszív torzított gitár kerül előtérbe a szimfonikus zenekar ellenében... Egészen elképesztő mestermunka, nem is tudom, ember hogy tud ilyen tökéleteset alkotni. Ideje lenne középiskolai énekórákon végre ilyen zenéket is kielemezni a bécsi klasszikusokon túl...

És ha azt hisszük, hogy ezzel elértünk a csúcsra, akkor jön a harmadik kisfilm, melyben megismerkedünk Jillel (Cardinale), az imént legyilkolt családapa újdonsült feleségével, aki most érkezik meg vonattal a városba... Az első kettő motívumról is csak felsőfokon tudok beszélni, de ez kérem... ha megkérdeznek, hogy mi a filmtörténelem legjelentősebb filmzenéje, akkor valószínűleg gondolkodás nélkül ezt jelölném meg... (és mellete dobogón a Star Wars és a Keresztapa) Gyönyörű motívum, már-már giccsesen szép, de még pont nem az! Amikor a gyönyörű bevezető rész után megszólal a meglehetősen nagy hangterjedelmet igénylő női szólam... az valami varázslat...

Nem véletlen, hogy Leone sok jelenetet nem a forgatókönyv alapján vett fel, hanem fogta az akkorra már elkészült zenéket, és szinte klipet forgatott alájuk, hogy a kép a zenéhez símuljon. Ez a zene meg is érdemli ezt az alázatot.

Végül a negyedik kisfilm Cheyenne bemutatása. Ő kapta négyük közül a legneutrálisabb zenét. Erről a zenéről mindig az jut eszembe, hogy egy cowboy lovagol a prérin...

Háromnegyed órával benne vagyunk tehát a filmben, amikor is mind a négy főszereplő bemutatását végignéztük. Eddig szinte egy percet nem hanyatlott a feszültség, megvan az alapszituáció, nagyjából sejtjük az egyes szereplők motivációját, de azért lesz majd olyan mozgatórugó, melyre csak az utolsó percekben derül majd fény.

Itt jegyzem meg, hogy az eredetileg Magyarországon bemutatott változat - hasonlóan az amerikaihoz - igencsak meg volt csonkolva. Ráadásul olyan részeket vágott ki az amerikai forgalmazó (a Paramount), mely nem segítette elő a film megértését. Legfájdalmasabb bűntett az utolsó jelenet szinte teljes eltávolítása volt, amitől gyakorlatilag érthetetlenné vált, hogy mi is történt Cheyenne-el. (Ennél többet nem akarok elárulni azok kedvéért, akik esetleg még nem látták a filmet) Most, hogy szert tettem a majdnem teljes változatra, végre kiderült számomra.. Érthetetlen az is, hogy miért kellett annyira megcsonkítani Frank és Jill gyönyörű ágyjelenetét... Tudjuk jól, hogy az amerikaiak mennyire prűdek, talán itt még erkölcsösek is akartak lenni azzal, hogy nem engedték az ottani (és az itteni) nézőknek, hogy ez európaiak többségéhez hasonlóan végignézzék, ahogy Cardinale szenvedélyes szeretkezésbe bocsájtkozik azzal a férfival, akiről pontosan tudja, hogy legyilkolta férjét és annak gyerekeit...csak azért, hogy ezzel saját életét mentse. Meghökkentő, fájdalmas és mégis gyönyörű... Ebből a kivágott jelenetből derül ki egyértelműen, hogy Jill konkrétan prostituáltként működött New Orleansban, ahol megismerkedett a már említett férjével... aki talán éppen egyik kuncsaftjaként szeretett bele a gyönyörű nőbe...

A régi magyar szinkron elképesztően jó. Én egyébként alapvetően szinkron-párti vagyok, legalábbis, ha jó a szinkron. És régen elég jó volt! Frank magyar hangja Sinkovits Imre... és ha ő megszólal... hár akkor az tényleg megszólal...az a hang önmagában melegséget árasztóan kellemes! Ha valakinek megvan ez a visszabővített változat, akkor nagyon egyszerű megállapítani, hogy mely részek hiányoztak a régiből: a visszakerült jeleneteknek ugyanis logikusan nem készült régen szinkronja, így azok leginkább angolul, azaz eredeti hangon szólnak, jó esetben feliratozva. (Állítólag készült új szinkron is, annak én bevallom, esélyt sem adtam).

A történetbe azért nem megyek bele különösebben, mert ennek a filmnek nem a történet a legfontosabb eleme, hanem a mindenféle esztétikai milyenségek. (zene, kép, stb) Mondhatni a történet másodrangú, de azért tartogat a végére egy (vagy két) ütős kis csattanót az is... Annyi talán elég, hogy Harmonikának elszámolnivalója van az aljas bűnöző Frankkel. Frank és üzlettársa Morton igényt tart a Jill által örökölt földterületre. Cheyenne, a rokonszenves bűnöző pedig joggal dühös az aljas bűnözőre, amiért az az ő nyakába akarja varnni a McBain család legyilkolását. A négy ember útjai folyton keresztezik egymást, de a film végére a dolgok rendeződnek. 

Érdekességképpen megjegyzem, hogy a filmet három különböző országban forgatták. A beltéri jeleneteket Leone számára hazai helyszínen, a római Cinecittá stúdióban forgatták. Csak a hozzáadott érték kedvéért néhány jelenetben ellovagoltak a legikonikusabb western helyszínre, a Monument Valley-ba. (ld az alábbi képen). Vittek is haza az itt található vöröses homokból, hogy a beltéri jelenetekhez ennek a homoknak a porát fujják be amikor valaki bejön mondjuk a szalon ajtaján.

leonemv5bmtjizgy5ztqtoti4mi00mti1lwjlzdgtzdkwzgyzymjjmty5xkeyxkfqcgdeqxvynjaynzizmde_v1.jpg

A legtöbb kültéri jelenet azonban - hasonlóan a dollár-trilógia filmjeihez - Spanyolországban, az Almeria melletti sivatagban forgatták. És most tudtam csak meg egy olyan információt (figyelem!!!), ami miatt egészen biztosan el kell látogatnom erre a vidékre az elkövetkező néhány év során...

A McBain birtok...

lobby1mv5bnja5mti2m2qtowy3yi00yjm2lthinwitytk4mznkoteymjdkxkeyxkfqcgdeqxvynzgwndexntg_v1.jpg

... ahol a film legemlékezetesebb jelenetei zajlanak (úgy, mint a család legyilkolása, vagy a végső nagy párbaj)... ma is ugyanott áll, ahol akkor állt, és látogatható!!! Ha jól megfigyeljük, kicsit átalakították az épületet, a baloldalon lebontották a hozzáépített melléképületet, a jobboldalon pedig az istállót, és a nyílászárók is fehérek lettek, a tető is új fedést kapott, de maga a ház mégiscsak ott van, ahol közel hatvan évvel ezelőtt leforgatták ezeket a jeleneteket.maxresdefault_12.jpg

Aki meg szeretné látogatni az Western Leone néven keresse a parkot. A róla készült beszámolók szerint sejthető, hogy a park szánalmas állapotban van, számomra nyilvánvalóan csak egy oka lehet a látogatásnak, hogy ott állhassak, ahol a Volt egyszer egy Vadnyugat mind a négy főszereplője állt valamikor.... És még egy megjegyzés: a környéken állítólag van további két hasonló (de jobb állapotban levő) park, ahol további Leone forgatási helyszínek látogathatóak.leonemv5bmddimzm5zdgtmdcwzs00mjdhltk3y2utytgzytk2mzgxy2u4xkeyxkfqcgdeqxvynziwnda4nzi_v1.jpg

4 komment

478. A Tehén (گاو) - 1969

2023. november 28. 00:50 - moodPedro

mv5bzjdmztkwyzetyji3mi00mjzjlweyzmityjdmote4yzblnmq0xkeyxkfqcgdeqxvynde2otk5ndk_v1.jpgIrán (Iráni Kultúrális Minisztérium), 100 perc, ff., fárszi

Rendező: Dariush Mehrjui

Producer: Dariush Mehrjui

Nehéz helyzetben vagyok amikor olyan filmekről kell írnom, amiben szinte semmi sem tetszik. Amikor olvastam, hogy Khomeini ajatollahnak annyira tetszett ez a film, hogy valószínűleg ennek köszönheti az iráni filmművészet, hogy életben maradhatott, már sejtettem, hogy valószínűleg nem leszünk barátok ezzel a filmmel, hiszen az iráni vallási vezetők és közöttem feltételezhetően nem sok szellemi kapcsolódási pont található.

Fontos megjegyezni, hogy ezt a filmet még a siita fundamentalisták által elűzött sah kulturális minisztériuma finanszírozta. Nekik viszont nem tetszett annyira a film, mint később Khomeininek. Legfőbb kifogásuk az volt a film ellen, hogy egy nagyon elmaradott, szegény iráni falut ábrázolt. Még úgyis, hogy a rendezőnek előírták a minisztériumból, hogy az omladozó, döngölt falú házakat szépen meszelje le kívülről, hogy ne mutassanak annyira rosszul....

 

vlcsnap-2023-11-15-17h43m25s646.png

A fenti képen egyébként a falu főtere látható, mely egyben ábrázolja a film számomra egyetlen izgalmas esztétikai élményét, nevezetesen a szabálytalanul düledező kis házak által körülvett medencét. Ehhez hasonló falu-főteret nem emlékszem, hogy valaha is láttam volna. 

Megérzésem azzal kapcsolatban, hogy az ajatollah rajongásában nem fogok osztozni, sajnos helytálló volt. Ettől függetlenül érdemes megjegyezni, hogy az iráni új hullám első filmjének is szokták tartani, és ez volt az első iráni film, mely komoly nemzetközi figyelmet vívott ki. 1971-ben ugyanis kicsempészték valahogy az országból (az amúgy otthon közben betiltott filmet), és bemutatták a Velencei Filmfesztiválon, ahol különdíjat kapott. 

A már említett kis faluban vagyunk, ahol egy Mashr Hassan nevű férfinak van egy tehene. Egészen pontosan övé a falu egyetlen tehene! Van egy felesége ugyan, de gyermeke nincsen. Ez talán megmagyarázhatja a tehén iránti csillapíthatatlan rajongását. Számomra azért mégis szánalmasan szürreális volt ez az ember-állat kapcsolat.

Hogy a rendező, Darius Mehrjui a végsőkig tolja ezt a szálat, amíg a férfi egy elintéznivaló miatt a városba kénytelen menni, addig a tehén minden előzmény nélkül meghal. 

mv5bodrhngvhmtytngvjnc00mdbmltk2yjctm2m0zjg2zdy0mwy2xkeyxkfqcgdeqxvynzmzmdm3mdm_v1.jpg

A falu lakói - ismerve a férfi gyermeki rajongáshoz hasonlítható kötődését az elhullott állathoz, - úgy döntenek, hogy nem lehet elmondani neki az igazságot, amikor az hazajön a városból. Azt mondják neki, hogy a tehén megszökött...

És itt elkezdődik a férfi szánalmas és teljes megsemmisülése, szellemi leépülése... Azt ugyanis nem hiszi el, hogy a tehén megszökött, mivel az imádott tehenéről elképzelhetetlennek tartja, hogy az megszökhetett volna. Mi oka lett volna? - kérdezi...

Szép lassan teljesen megbolondul a férfi, végül már azt képzeli, hogy ő maga a tehén, és meg is eszi a jószágnak korábban kitett szénaadagot...

Hát mit mondjak... nem tudtam ezzel mit kezdeni... Próbáltam magyarázatot találni magára a témaválasztásra... és nem volt jobb ötletem, mint az iráni muszlim törvényekben keresni az okokat. Nem vagyok jó ismerőse ezeknek a szabályoknak, de ha jól sejtem, a férfi és nő közötti ilyen szoros szeretet ábrázolásánál igencsak meg lett volna kötve a rendező keze ezen szabályok által...Ölelkezést, csókolást szinte biztosan szigorú tilalom akadályozna. Annak viszont láthatóan semmi akadálya nem volt, hogy a férfi a tehenet ölelgesse, símogassa, és rajongja körül... Ha tehát határtalan szeretetet, rajongást akart megmutatni az alkotó, akkor ez egy lehetséges kiskapunak bizonyult...

گاو

Végezetül csak az érdekesség kedvéért, nézzük az eredeti fárszi címet! A perzsák is az arab abc-t használják, azzal a kiegészítéssel, hogy szükségük volt négy további betűre, amikkel olyan hangokat jelölnek, melyek hiányoznak az arabból. A szó első betűje pont egy ilyen: a گ [g], mely nincs az arab abc-ben. (Megjegyzem, jobbról balra kell olvasni a fárszit, akár csak az arabot vagy a hébert.) Azután jön egy  [a], majd végül egy ﻮ [v]. Így könnyen kiolvashatjuk, hogy a tehén farsziul: gav

mv5bnzfjmdqxm2utndu5mc00ywu0ltlmotutndflogu1mmi0owe5xkeyxkfqcgdeqxvynjkxotm4ody_v1.jpg

2 komment
Címkék: film ff Irán

M58. A Pál Utcai Fiúk - 1968

2023. november 12. 00:38 - moodPedro

mv5byzgymjdknjatyjmxmc00otvllwjkmgetngq3mdyxymninjc5xkeyxkfqcgdeqxvyndmxnjy1ntu_v1.jpgMagyarország (MAFILM 1. stúdió, Groskopf), 106 perc, színes, magyar/angol

Rendező: Fábri Zoltán

A Pál utcai fiúkkal elvileg mindenki találkozott az általános iskola ötödik osztályában, hiszen a mai napig kötelező olvasmány. Jómagam is először olvastam, és csak évekkel később láttam moziban a filmet. Akkoriban nem úgy volt, mint most, hogy egy adott film a bemutatót követően néhány hét múlva eltűnik a mozik kínálatából (és megjelenik más plattformokon; DVD, streaming stb.), a nyolcvanas években a népszerűbb filmek időről időre megtalálhatóak voltak valamelyik mozi kínálatában, és sok esetben néhány év múlva a televízióban is bemutatásra kerültek.

Molnár Ferenc színdarabok szerzőjeként volt a legtermékenyebb. (Üvegcipő, Játék a kastélyban, A Testőr, Liliom... stb.)  Ami viszont szerintem mindenkinek előszőr jut róla az eszébe, az vitathatatlanul nem egy színdarab, (melyek többségében eygyébként vígjátékok voltak), hanem A Pál utcai fiúk.

A fenti mondatokhoz még annyit fűznék hozzá, hogy a kevésbé művelt fiatalság ma már akár hiheti azt is, hogy A Pál utca fiúk egy színpadi darab, hiszen a regény alapján készült musical annyira népszerű a fiatalok körében, hogy azon sem csodálkoznék, ha közülük ma már többen látták volna színházban, mint ahányan valóban elolvasták. Az is tény, hogy bár 2016-ban mutatták be a Vígszínházban, de ma is igen nehéz jegyet kapni rá.

untitled-design-21-1.jpg

Amerikai - magyar koprodukcióban jött létre ez a Fábri Zoltán által rendezett film. Aki ismeri valamennyire az amerikai fimvilágot, az tudja, hogy mivel odakint hozzá vannak szokva ahhoz, hogy gyakorlatilag belső gyártással (Hollywood) kiszolgálják magukat filmekkel, nincsenek különösebben hozzászokva, illetve rákényszerítve arra, hogy idegen nyelvű filmet nézzenek. Nem nagyon alakult ki náluk a szinkron-kultúra. (Bizonyos körökben egyébként máshol is vitatott a szinkron létjogosultsága. Van, akik szerint olyan mértékben módosítja az eredeti művet, hogy az már nem feltétlenól egyezik az eredeti rendezői szándékkal, ezért kerülendő. Én ezzel nem feltétlenül értek egyet, de az is igaz, hogy vannak olyan országok, - jellemzően azok, ahol az angol nyelv oktatása erős - ahol szintén nem jellemző a filmek szinkronizálása, szinte kizárólag feliratoznak)

Amerikában, ha egy filmben valaki idegen nyelven beszél, akkor esetleg feliratozzák, de egyáltalán nem szoktak hozzá ahhoz, hogy a vásznon a színésznek máshogy mozog a szája, mint ahogy a hang kijön belőle. De a feliratos filmekre viszont egész biztosan kevesebben vesznek jegyet odakint, tehát a legjobb, ha eredendően angolul készül a film. Így fordult elő, hogy a Pesten, magyar rendező által, magyar regény alapján készülő filmben a beszédes szerepeket angol gyerekek játszották. Csak ezzel a feltétellel jöhetett létre a koprodukció az amerikai stúdióval. Mi magyarok természetesen magyarra szinkronizálva láttuk a filmet, nem is tudok róla, hogy itthon forgalomba került volna olyan változat, mely eredeti angol nyelvű, magyar felirattal. Őszintén szólva nem is emlékszem, hogy gyerekkoromban feltűnt volna, hogy a srácok szája máshogy mozog, mint a hangjuk.

792.jpg

Mivel - ahogy említettem - az eredeti regény a mai napig kötelező olvasmány, ezért a sztori részleteibe nem mennék bele különösebben, csak annyit elevenítenék föl, hogy van a Pál utcai fiúk csapata, melynek vezetője Boka János, prominens tag továbbá az áruló Geréb Dezső, és az örök közlegény Nemecsek Ernő, akinek a nevét egy félreértés miatt megalázásul csupa kis betüvel írják... rajtuk kívül még jónéhány osztálytárs is tag, persze. Azért hívják őket Pál utcaiaknak, mert az említett utcában van egy "grund"-juk. Gyakorlatilag egy foghíjas telek, olyan melyekben 10-20 éve autóparkolókat alakítottak ki a belvárosban, később inkább bulikerteket, sörkerteket, manapság viszont kezdenek eltűnni, egyre inkább beépítik őket. Egyébként a Pál utcai grundnak is ez lesz a végső sorsa. Itt játszanak, fociznak a fiúk tanítás után. A klassz farakások, hordók és egyéb műtárgyak miatt szinte erődítmény hangulata is van a térnek. A fiúkban egyébként is láthatóan pezseg a militarista hajlam. Szegények 1907-ben nem sejthetik, hogy hamarosan két világégést is át kell vészelniük, vélhetően mindenkinek örökre elmegy majd a kedve a katonásditól. 

domonkospuf008.jpg

A grundra azonban egy másik csapat is pályázik: az Áts Feri által vezetett vörösingesek. Leírva még sehol nem láttam - bár nagyon nem is keresgéltem - de nem csodálkoznék, ha a vörösingesek alapvetően a kommunista szellemiséget képviselnék. Nem csak vörös ingjük miatt, hanem a csapat erőszakos, kisajátító szellemisége is erre enged következtetni. Gondoljunk csak a Pásztorokra, akik erejüknél fogva erőszakkal veszik el Nemecsekéktől az üveggolyókat (az alábbi képen a falnak támaszkodva)... gurig.jpg

... illetve ahogy a vörösingesek kinézik maguknak a grundot, és szintén erőszakkal kívánják rátenni a kezüket a helyre... igazi kommunista tempó.

794_1.jpg

A vörösinges Áts Feri egyébként is "ingoványos antihős" a szememben. - már ha ennek a kicsavart szóösszetételnek van bármi értelme is - hiszen nem tűri a gyengék bántalmazását, ezért példás büntetésben részesíti a két Pásztort, amikor tudomására jut, hogy elrabolták a kis Nemecsektől az üveggolyókat, mindezt úgy, hogy pár perccel azelőtt az ő parancsára dobták szegény kis srácot ruhástól  a fűvészkert hideg tavába... gyakorlatilag bűnrészessé válva annak pár nappal későbbi halálában. Itt jegyzem meg, hogy a huszadik század elején még elterjedt nézet volt, hogy egy "meghülés", mint például Nemecsek vízbe esése és dobása tüdőgyulladást okozhat. Nos ebben az esetben a finnek nyilván nem rohangálnának meztelenül ki a forró szaunáikból a jéghideg vízbe. Ma nagyjából tudjuk, hogy a tüdőgyulladást leginkább vírusok és baktériumok okozzák, nem a hideg.

cultura-a-pal-utcai-fiuk-forgatas-1968-fortepan.jpg

Gyerekkoromban nem tudtam mit kezdeni azzal a névvel, hogy Füvészkert. Azért, mert ennek a szónak nem láttam semmi értelmét. Sőt meg voltam győződve, hogy helyesen Fűrészkert lenne, ahol nyilván fákat fűrészelnek méretre, csak régiesen kicsit raccsolva mondják Fűvészkertnek. Egy csomó szó volt, amit régiesen máhogy mondtak, nyilván ez is egy közülük, gondoltam... Mivel senki más nem szólt ezzel a dologgal kapcsolatban, így én is magamban tartottam.

Nos, a Füvészkert ma is működik, látogatható, a VIII. kerület Illés utca 25 alatt Magyarország első botanikus kertje.

dsc00395.jpg

A Pál utcai grund már a film forgatásakor sem létezett, akkorra már beépítették azt. Forgatási helyszínűl egy hasonló foghíj telket használtak a XIII. kerület Gogol utca és a Visegrádi utca sarkán. Érdekesség, hogy azt a telket is éppen beépíteni szándékoztak, a forgatást még megvárták, de a film utolsó jeleneteiben látható, ahogy a munkagépek megkezdik a munkálatokat.

Két olyan helyet szeretnék még az olvasó figyelmébe ajánlani, melyet érdemes személyesen is meglátogatnia az olvasónak, ha ezt a filmet (vagy a regényt, esetleg a musicalt) különösen a szívébe zárta:

Az egyik az Einstand szobor, mely az üveggolyók Pásztorok általi elrablását ábrázolja. A regénybeli helyszín a Nemzeti Múzeum kertje volt. A szoborcsoport viszont a VIII. ker Práter utca 11  előtt van. Lehet, hogy autentikusabb lett volna a múzeumkertben felállítani ezt a szoborcsoportot, de így is remek alkotás!

A másik nagyon izgalmas project a GRUND, mely a VIII.ker Tömő utca 4-nél van. Egy olyan játszótér, mely a Pál utca grund hangulatát próbálja visszaadni, olyan farakás szerű mászókákkal melyek a filmben látható farakásokra hasonlítanak. 2007-ben, a regény megjelenésének századik évfordulójára adták át.

dsc0016.jpg

1 komment
süti beállítások módosítása