USA (Universal Pictures), 71 perc, ff., angol

Rendező: James Whale

Producer: E.M. Asher, Carl Laemmle Jr.

Először is tisztázzunk egy nagy félreértést! Nem Frankenstein az a torz teremtmény, akinek az arca itt a poszteren is látszik! Henry Frankensteinnek hívják azt a tudóst, aki ezt a szörnyet életre kelti! A szörnyetegnek nincsen neve! Nem volt neve az eredeti regényben sem (Mary Shelley - Frankenstein, avagy a Modern Prométeusz - 1818), és nem kerül sor névadásra ebben a filmben sem. Idő sincs rá, hiszen nagyon gyorsan elromlik minden, szinte azonnal "teremtése" után.

Frankenstein professzor felfedezi, hogy az ibolyán túl van egy sugár spektrum, ami képes életet létrehozni. Állatokkal már sikerült a kísérlet, most embert szeretne teremteni. Ehhez egy temetőben összeszed használható, ép testrészeket, és összerak belőlük egy torz testet. Ráadásul véletlenül a kiszemelt agy helyett a segédje - aki fogyatékosságai miatt leginkább a Notre Dame-i toronyőrre hasonlít - egy volt bűnöző agyát szerzi meg. Tehát a torz test kap egy torz lelket is.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

 A Drakula c. filmhez hasonlóan ez is a Universal Pictures filmje, szintén horror, így az ember önkéntelenül is összehasonlítja a kettőt. Míg a Drakula meg sem próbál több lenni egy misztikus elemekkel átszőtt horrornál, addig a Frankenstein megpróbál szintet lépni. Mélysége is van a filmnek. Megcsavarják egy kicsit, és a film közepén támad bennünk egy furcsa érzés...

Megsajnáljuk a szörnyet...

Ez a szörny ugyanis nem gonosz egy cseppet sem. Torz, vad, képtelen felfogni a körülötte zajló dolgokat, még beszélni sem tud, de semmiképpen nem gonosz. 

Szörnyű dolgokat tesz, de mégsem tudunk rá igazán haragudni, nem tudjuk ugyanúgy nézni üldöztetését, mint ahogy egy átlagos filmes tömeggyilkosét néznénk. Mégis, értjük és tudjuk, hogy pusztulnia kell...

Frankenstein doktor istennek tekinti magát. Hiszen teremtett. Nem felélesztett egy halottat, nem! Ő egy olyan lényt teremtett több halott testrészéből, ami soha nem létezett előtte. Ettől mámoros boldogságot érez egészen addig, amíg nem szembesül teremtménye valójával. 

Elpusztítani? ... De az már gyilkosság lenne! - mondja először a tudós.

Igen, gyilkosság lenne, hiszen - bármennyire is szörnyeteg - egy élő ember. És ő adta neki az életet....

A szörnyet az angol származású Boris Karloff (felvett név, született: William Henry Pratt) alakítja, méghozzá nagy beleéléssel. Igaz, nagy segítségére volt az a zseniálisan kreatív maszk, mely magas homlokot, és egészen félelmetes arcot adott neki.

• 
• 
• 
• 

A Drakulával indított összehasonlításomat azzal zárom, hogy míg előbbi esetében csak értem, hogy a korabeli közönségnek miért tetszett, a Frankenstein esetében éreztem is a film hatását. A feszültség és az érzelem is átjött. Nem véletlen, hogy készül hozzá a folytatás, és az 1001-be az is bekerült.

Tetszett a film? Írd meg hozzászólásban! Számomra nagyon fontos a visszajelzés - comment, like, követés, bármi -, ez ad kedvet ahhoz, hogy 5-6 órát öljek bele egy ilyen poszt megírásába. Akkor is, ha nem látszik rajta :)

Még nem láttad ezt a filmet? Alul megnézheted! (Ha nem működik a videó, kérlek jelezd!) 

Véleményed van a cikkemről? Kérlek oszd meg mindenkivel hozzászólásban!

Érdekel az 1001-es lista többi filmje is? Kattints ide!

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Dailymotion - Frankenstein - 1931

Frankenstein 1931 by Alice-Bauer

USA (Universal Pictures), 75 perc, ff, angol

Rendező: Tod Browning

Producerek: E.M Asher, Tod Browning, Carl Laemmle Jr.

Amikor elkezdődött a film, először azt hittem, rossz vetítésre ültem be - bár itthon néztem...

Kis fogadó, rajta felirat: BOR, SÖR ÉS PÁLINKA. Egy lovaskocsi érkezik, nagy a nyüzsgés körülötte, és mindenki tökéletes magyarsággal beszél. Ah soooo....! Drakula grófot ezek szerint átköltöztették Magyarhonba, vagy legalábbis a vérbeli román Havasalföldről esetleg Erdélybe? Így akkor minden világos...

És akkor mindjárt ki is emelném, hogy a film főszereplője az a valóban magyar származású Lugosi Béla, akinek a neve jelentősen összefonódott ezzel a szereppel. Állítólag - saját kérésére - vámpírpalástjába öltöztetve temették el... Lehet, hogy tervei között volt, hogy a filmhez hasonlóan éjjelente kimászik a sírból? Talán kevesen tudnak róla, de a városligeti Vajdahunyad várának délkeleti sarkában láthatunk róla egy mellszobrot, és azon is ott van palástjának jellegzetes gallérja.

Már találkoztunk ezzel a történettel a Nosferatu c. film kapcsán, ami a filmtörténelem egyik leghíresebb szerzői jogi vitáját okozta - legalábbis a horror műfajon belül -, hiszen Murnauék nem akartak jogdíjat fizetni a könyv eredeti szerzőjének, ezért megváltoztatták a főszereplő nevét Draculáról Nosferátura... de erről bővebben írtam már annak a filmnek a kapcsán.

Ahogy ugyanott jeleztem, én továbbra sem tudok lelkesedéssel fordulni a vámpíros történetek - főként tévésorozatos - reneszánszához, de nyilván van benne valami izgalmas, ha ekkora népszerűségnek örvend ez a téma.

A vámpírokról annyit érdemes tudni, hogy gyakorlatilag halottak, de mégsem teljesen... Nappal abban a sírban kell feküdniük, melyben eltemették őket, de napnyugtától napkeltéig "felélednek". Néha emberi alakban, de tudnak denevérként, illetve - ha szükséges - farkasként is létezni. Ja, és vért kell inniuk, hogy fennmaradhassanak. Igen, ez a legfontosabb vámpírtulajdonság... Ezért okozott kisebb csalódást, hogy ennek a Draculának bizony egyáltalán nincsenek jól kifejlett vérvételező szervei, azaz "vámpírfogai". Maga a vérszívás sem jelenik meg soha vizuálisan a filmben, de még a nyakon sem látszik soha a jellegzetes kettős behatolás okozta seb, csak említés útján szerezhetünk róla tudomást. Még talán azt érdemes tudni a vámpírokkal kapcsolatban - hátha valaki vámpírral kerül egyszer szembe - hogy egy kereszttől vagy egy tükörtől rémülten sarkon fordulnak. Ezeket valamiért nem szeretik a vámpírok...

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

A Draculát sikerrel játszották 1927-től a Broadway-en Lugosi főszereplésével, és ezt a színdarabot dolgozza fel ez a filmváltozat. Látszik is rajta. Nem sikerült eltávolodni a színpadias jellegtől. Lugosinak egyébként jellegzetesen magyaros az angolja, a lágyan hömpölygő amerikai dialektustól eltérően (gondoljunk csak a jól megtekert ' r ' hangzóikra) Lugosi jól megropogtat minden mássalhangzót. Szerintem még rá is játszik egy kicsit  a nyilván egyébként is létező akcentusára. Ezzel talán még durvábbá válik megjelenése.

A film legerősebb pontjai a szépen kivitelezett helyszínek, melyek kifejezetten emlékeztetnek az 1925-ös Az Operaház Fantomja díszletekre. Az is Universal Pictures film volt egyébként, annak a díszletei a mai napig megvannak, ez a Drakulás díszlet is olyan szép lett, hogy még vagy tíz évig felhasználta a stúdió egyéb filmjeinek a forgatásaihoz.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

A vizuális effektek (trükkök) viszont rendkívül átlátszóak mai szemmel. Egyes momentumai néha inkább viccesek, mint félelmetesek - de persze nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az akkori közönségnek nyilván teljesen máshol volt az ingerküszöbe. Emlékezzünk a mozi hajnalára, amikor még a kamera felé tartó vonattól is sikoltozásban tört ki a közönség.

Draculának itt három felesége is van, akik vele együtt kelnek ki sírjaikból. Véleményem szerint ők a film legnagyobb elpuskázott lehetősége. Izgalmas a látványuk, kíváncsian vártam, hogy mit tesznek majd hozzá a "Dracula hangulathoz", és a végén kiderült, hogy semmit... Talán kétszer, ha feltűnnek, és gyakorlatilag nem csinálnak semmit azon túl, hogy élőhalottként vánszorognak egy keveset. Érdemes lett volna a figurájukat jobban kidolgozni. 

A Hyppolithoz hasonlóan ezt a filmet is két verzióban készítették el. Állítólag nappal forgatták az angol nyelvű verziót, éjszaka kicserélődött a stáb - a színészek és a rendező is -, és leforgatták az egészet spanyolul is. Aki látta, jellemzően azt mondja, hogy a spanyol változat izgalmasabb... ott van vér is... feszültség is...

A Dracula a Frankensteinnel nagyjából egyszerre került a mozikba. (Ez utóbbi lesz a következő film a listán) Ennek a két klasszikusnak a sikere indította el igazán a horror műfaj virágzását, és későbbi kibontakozását.

Tetszett a film? Írd meg hozzászólásban! Számomra nagyon fontos a visszajelzés - comment, like, követés, bármi -, ez ad kedvet ahhoz, hogy 5-6 órát öljek bele egy ilyen poszt megírásába. Akkor is, ha nem látszik rajta :)

Még nem láttad ezt a filmet? Alul megnézheted! (Ha nem működik a videó, kérlek jelezd!) 

Véleményed van a cikkemről? Kérlek oszd meg mindenkivel hozzászólásban!

Érdekel az 1001-es lista többi filmje is? Kattints ide!

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Dailymotion - Dracula - 1931

Dracula 1931 by Alice-Bauer

USA (Murnau-Flaherty, Paramount), 85 perc, ff., néma

Rendező: F.W. Murnau

Producer: F.W. Murnau

Murnau és Flaherty összeállt, hogy forgassanak egy filmet Bora Bora-n nagyrészt benszülöttek szereplésével. 

Murnau-t jól ismerhetjük, hiszen ő készítette a Nosferatu-t, Az Utolsó Ember-t, és az általam legerősebb némafilmnek tartott Virradat-ot.

Flaherty híres dokumentarista volt, tőle a Nanuk, az Eszkimó került föl az 1001-es listára eddig, de 1926-ban forgatott ő már filmet a térségben (azt a filmet Szamoán), így jó ötletnek tűnt kihasználni tapasztalatait. 

Bora bora-t viszont közelebbről még nem ismerjük... Én legalábbis még nem jártam ott, és ha jól sejtem, az olvasók többsége szintén nem. Talán a legtöbb amit tudunk róla, hogy manapság luxus turista központként üzemel.

Ha - képzeletben - lefúrnánk magunk alatt a Földbe, és nem állnánk meg a túloldalig, akkor Óceániába jutnánk, Dél-Amerika és Ausztrália között valahol félúton. Errefelé van Francia Polinézia öt szigetcsoportja, melynek legnagyobb szigete Tahiti. Az a sziget, amit mi keresünk - Bora Bora - egy viszonylag kicsi, néhány km átmérőjű szigetecske, melyet egy lagúna gyűrű vesz körül. Mivel a homokja szinte hófehér, a lagúna valószínűtlenül - szinte giccsesen - szép világoskék színű.

Ebből a szögből talán még jobban látszik a sziget igazi arca. Talán nem túlzás földi paradicsomnak nevezni. Ez egyébként a film első felének az alcíme is: Paradicsom. 

Murnau és Flaherty tehát elkezdtek együtt dolgozni a filmen, de nagyon hamar kiderült, hogy nincsenek egy hullámhosszon. A legtöbb dologgal kapcsolatban különbözött az elképzelésük. Flaherty - igazi dokumentaristaként - szerette volna, ha a kamera csak forog minél többet, a bennszülöttek pedig lehetőleg szabadon, minél tágabb keretek között játszhassák el a történetet. Murnau viszont perfekcionista volt, a lehető legpontosabban elő akarta írni a jeleneteket. A forgatókönyvvel kapcsolatban is sok vitájuk volt, ráadásul Flaherty kamerája - eredetileg ő lett volna az operatőr - állandóan begyűrte a filmet, úgyhogy végül Murnau hívott helyette egy másik operatőrt, Floys Crosby-t, aki - nem mellesleg - végül Oscar-t kapott ezért a filmért. Murnau végül ki is vásárolta Flaherty-től az ő üzletrészét, hogy az utómunka során már ne kelljen vitatkozni vele.Három központi szereplője van a filmnek. A Lány (Reri) , az ő szerelme (Matahi), és az Öreg (Hitu).

Az film első fejezetében (Paradicsom) megismerkedünk a szigetlakók gondtalan életével, amit nemsokára gyökeresen fölforgat egy hajó érkezése. A hajón Hitu, az öreg érkezik a szigetcsoport főnökének üzenetével, mely arról szól, hogy meghalt az isteneknek szánt szűz, és helyette a főfőnök Reri-t jelölte ki az új kiválasztottnak, akit ezentúl egy férfi sem illethet. Mostantól ő TABU, és az öregnek magával kell vinnie. 

A fiatalok nem fogadják el a hagyományok diktátumát, és megszöknek. Így lesz a film második (záró) fejezetének címe: Az Elveszett Paradicsom, mely mindjárt meg is előlegezi a tragikus végkifejletet.

A film nagyrészt őslakosok szereplésével készült. Néztem is nagyot, amikor az egyik srác, csak úgy nekifutásból "felszaladt" a kb. 20 méter magas kókuszpálma tetejére...

• 
• 
• 

A Reri-t alakító Anne Chevalier-t egy helyi bárban fedezte fel magának Murnau.

• 
• 
• 
• 

Murnau már kísérletezett a feliratok elhagyásával Az Utolsó Ember-ben, itt is kísérletezett ilyesmivel. Maguk a felirattáblák itt is elmaradtak. Amiket látunk, azok a különböző hírvivők által hozott levelek.

A három központi szereplő közül az öreg nyújtja a leginkább maradandó alakítást. A második fejezetben Hitchcock-szerű megoldásokkal operált Murnau. Az öreg a film több jelenetében is megjelenik; úgy, hogy nem tudjuk pontosan, mikor csak valamely szereplő képzeletében látjuk, és mikor jelenik meg valójában. Ezek a feszültség teremtő "trükkök" kifejezetten jól működnek, a film legerősebb momentumai. 

Némafilmről beszélünk, de szinkronizált zenével, azaz már nem a mozi zenekara kísérte a filmet, hanem a Murnau által összeállított - és rögzített - hangsáv szól.

Murnau egy héttel a film bemutatója előtt autóbalesetben elhunyt.  Ez volt tehát az utolsó filmje.

Világszerte gyönyörű poszterek készültek a filmhez, érdemes végigkattintani a galériát, és találgatni, hogy egy-egy poszter melyik országban készülhetett:

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Tetszett a film? Írd meg hozzászólásban! Számomra nagyon fontos a visszajelzés - comment, like, követés, bármi -, ez ad kedvet ahhoz, hogy 5-6 órát öljek bele egy ilyen poszt megírásába. Akkor is, ha nem látszik rajta :)

Még nem láttad ezt a filmet? Alul megnézheted! (Ha nem működik a videó, kérlek jelezd!) 

Véleményed van a cikkemről? Kérlek oszd meg mindenkivel hozzászólásban!

Érdekel az 1001-es lista többi filmje is? Kattints ide!

Franciaország (Film Sonores Tobis), 82 perc, ff., francia

Rendező: René Clair

Könnyed kis franciás vígjáték, sok-sok zenével, benne hajsza Párizsban egy elveszett zakóért...

De miért van olyan nagy jelentősége ennek a zakónak, és mitől lesz tipikusan franciás a film?

Csak a francia vígjátékok kezelik a megcsalást ilyen bájosan nagyvonalúan:

A fiatal, csóró festő - aki folyton hitelezői elől menekül - a műteremben épp átkarolja és megcsókolja modelljét, amikor belép a férfi jegyese. A lány rögtön látja, hogy mi történt a festő és modellje között, és duzzogva kimegy. Nem csinál jelenetet, de azért érthető módon dühös...

A modell rögtön leveszi, hogy mi a helyzet: - Mérgesnek tűnik a lány. Ő a barátnőd?

A festő rögtön tagad: Nem! Ő csak a szomszéd. Kedves lány. De nem tudta, hogy épp a te portrédat festem. Csak meglepődött.

A modellt persze nem lehet ilyen könnyen átverni: Biztos csapod neki a szelet!

Festő: - Dehogyis! Csak ilyen ... eljegyzés félében vagyunk...

Modell: Oh?!...

Ezekre a csalfa francia fiúkra ezek szerint nem lehet igazán haragudni... Bájos párja - aki mellesleg balett-táncos - morog ugyan egy kicsit a szomszéd szobában, de ezen túl semmi nyomósabb következménye nem lesz a dolognak... illetve dehogynem...

Ugyanis amikor a lakásba egy - a rendőrök elől menekülő - tolvaj beugrik az ablakon keresztül és a lány segítségét kéri, nem habozik odaadni neki a festő egyik zakóját, hogy abban - ruhát váltva - el tudjon menekülni a rendőrök elöl. Hogy ez mekkora könnyelműség volt, az akkor derül ki, amikor a festő jóbarátja lázasan újságolja, hogy megnyerték a lottó főnyereményt. És ugyan hol van a nyerő szelvény? Hát persze... a zakóban!

És innét egy szinte véget nem érő hajsza indul a zakóért... és igazi vígjátékhoz méltóan többször szinte már megkaparintják, de minden alkalommal az utolsó pillanatban lecsúsznak róla... Közben időnként dalra fakadnak... igazi musical. Az eddig látott filmektől eltérően itt már nem a történet igényli, hogy énekeljenek - azaz nem a bárzongorista, a jazz énekes, stb. énekel, hanem mindenki dalra fakad, mint egy igazi modern musicalben.

Egy sznob cinefil barátom mondta egyszer, hogy ő nem hajlandó olyan filmet megnézni, amiben a szereplők elkezdenek énekelni. Én nem osztom a műfajok ilyen módon való diszkriminálását. Musical-ek között is vannak rendkívül jók! 

• 
• 
• 

Tetszett a film? Írd meg hozzászólásban! Sajnos ehhez a filmhez jelenleg nincsen ingyenesen nézhető link. Ha te tudsz, kérlek jelezd emailben, és belinkelem!

Véleményed van a cikkemről? Kérlek oszd meg mindenkivel hozzászólásban!

Érdekel az 1001-es lista többi filmje is? Kattints ide!

• 
• 
• 

Magyarország, (Kovács Emil és Tsa, Sonor Film), 76 perc, ff. magyar

Rendező: Székely István

Producer: Albert Samek

Büszkén nyitottam az 1001-es könyvet az 52. filmnél, vártam már, hogy végre egy magyar filmhez érjek, és ez most végre megtörtént! Igaz, ehhez egy kis "csalás" is kellett.

Az eredeti kiadásban ugyanis nyoma sincs a Hyppolit-nak. Van ugyan három magyar mű (két Jancsó film, plusz a közel 8 órás Sátántangó Tarr Bélától), de a Hyppolit-ot - néhány további magyar filmmel együtt - a magyar kiadás szerkesztője, Bori Erzsébet filmkritikus csempészte be a magyar változatba. 

Örömre ad okot, hogy ez a film is gyönyörűen fel lett újítva, és külön érdekesség, hogy az egyik szereplő, a Terkát alakító Fenyvessy Éva 2009-es halála előtt állítólag még láthatta ezt a frissen restaurált változatot.

Bizony! Most már elérkeztünk az 1001-es lista ama időszakába, ahol a film fiatalabb szereplői között van esély olyanra akadni, aki még köztünk van. 

Ha "háború előtti" magyar vígjáték, akkor Kabos Gyula neve szinte megkerülhetetlen. Itt szeretném közbeiktatni, hogy bár a Hyppolit-ot a második teljesen hangos magyar filmként szokták említeni, igazából csak egy kis nagyvonalúsággal lehet tisztán magyar filmnek tekinteni.

Tudni érdemes, hogy egy Albert Samek nevű prágai úriember Sonor Film nevű cége gyártotta a filmet a Budapesti Hunnia Filmgyár díszletei között. És, ha el is ismerjük, hogy a stábja és szereplői mind magyarok voltak, érdemes megjegyezni, hogy ezt a filmet változatlan forgatókönyvvel, és ugyanazok között a díszletek között párhuzamosan német szereplőkkel, német nyelven is leforgatták. Ez egyébként nem volt különösebben szokatlan akkoriban. A hangosfilmek egyik problémája volt, hogy a némafilmekkel ellentétben külföldön nehéz volt értékesíteni, mert a más nyelvet beszélők nem értették őket. (A némafilmek felirattábláit még viszonylag könnyű volt kicserélni más nyelvűekre.) A magyar nyelvű piac viszonylag kicsi volt ahhoz, hogy nagyot lehessen kaszálni rajtuk, így költség-optimalizálás gyanánt a sokkal nagyobb német piacra is elkészítették Er und sein Diener címmel. A magyar változattól eltérően ez szinte semmilyen nyomot nem hagyott maga után.

- Hideg vagy meleg fürdőt parancsol?

- Ebből is egy kicsit, meg abból is egy kicsit...

 A filmben kapunk vígjátékból is egy kicsit, meg romantikából is egy kicsit, és ha mindez még mindig kevés lenne, kapunk két fülbemászó betétdalt is: "Köszönöm, hogy Imádott" és "Pá, Kis Aranyom!" címmel. Mindkettő Eisemann Mihály szerzeménye.

• 
• 
• 

A romantikus szál talán a szerényebb a kettő közül. Persze egy ilyen könnyed filmtől nem várhat az ember túl nagy érzelmi hullámzást, de azért valljuk be: az, hogy a hősszerelmes mérnök úr (!) "álruhában" sofőrként dolgozik Schneider úr cégénél azért, hogy annak lánya, Terka sofőrként szeressen bele, ne pedig jól menő mérnökként... hát egy kicsit talán erőltetett, ám kétségtelenül romantikus alapfelállás. Ne legyenek kétségeink, egy ilyen könnyed film esetén természetesen a szerelmesek végül egymásra találnak, ám addig még jó néhány félreértéstől hemzsegő szituáció vezet. A hősszerelmest Jávor Pál alakítja, aki pályája során nem is nagyon mozdul majd ki ebből a skatulyából. Terkát pedig az a Fenyvessy Éva játssza, aki egyedüliként megélte a XXI. századot a szereplők közül. 

Kétségtelenül a vígjátéki vonal a film erőssége, melynek tengelyében a Kabos Gyula - Csortos Gyula kettős áll. Kabos azt az újgazdag polgárt alakítja, akinek a pénze már megvan, ízlése viszont még nincs meg ahhoz, hogy a felső tízezer életét élje. Nem is vágyik ő erre. Schneider úr szíve szerint megmaradna az a kispolgár, aki "a hagymához is hagymát eszik", sznob felesége az, aki a Csortos által alakított lakáj alkalmazásával mindent felkavar a család körül. Hyppolit nagyon is tisztában van a felső tízezer megszokott életmódjával, és természetesnek veszi, hogy új munkahelyén - a Schneider villában - is az általa normaként elfogadott értékrend szerint zajlik az élet. Talán mindenkinek ismerős az érzés, amikor valami olyan közegbe kerülünk, aminek a szokásaival, szabályaival nem vagyunk tisztában, de félünk bevallani ezt a többieknek, félünk, hogy megszólnak érte, ezért figyelünk, és megpróbáljuk felvenni a tempót. Na valami ilyesmivel próbálkozik a Schneider család, és ez elég humor-forrást ad az egy és negyedórás film számára. 

 A Hyppolit felújításáról készült egy 12 perces kis film. Érdekes annak, aki kíváncsi egy régi film restaurációjának technikai részleteire.

 

USA (Universal Pictures), 134 perc, ff. angol

Rendező: Lewis Milestone

Producer: Carl Laemmle jr.

Bátor, és szokatlan kísérlet volt ez a film, hiszen nagyon ritka és kockázatosnak tűnő vállalkozás egy háborút az ellenség szemszögéből, ráadásul az ellenfelet emberi (emberséges) mivoltában láttatva bemutatni.

Ebben a filmben pont ez történik. És ami talán még meglepőbb, hogy pont az USA-ban kapta a legnagyobb elismerést - és a közönségsiker mellett két Oscar-t -, míg Németországban, ahol ekkor már erősödtek a nácik, a film vetítésein Göbbels vezényletével balhézott a csőcselék. Hogy okkal, vagy ok nélkül, az már nem nagyon fog kiderülni, ugyanis az eredetileg 152 perces filmből időközben kivágtak közel húsz percet abból a célból, hogy így minden ország számára fogyaszthatóvá váljon. Elképzelhető tehát, hogy eredetileg voltak jelenetei a filmnek, melyek sértőek lehettek a németek számára, mára azonban egy pacifizmusában és humanizmusában megkérdőjelezhetetlen mű maradt belőle.

A cím egy kis magyarázatra szorul, ráadásul a magyar cím egy árnyalatnyit el is tér az eredeti amerikai cím jelentésétől. Ebben az esetben viszont az a helyzet, hogy a magyar cím pontosabb, mint az eredeti amerikai, hiszen van annál egy német "még eredetibb" cím. 

A film alapja ugyanis egy német könyv, melynek címe Im Westen Nichts Neues, ami nagyjából megfelel a magyar filmcímnek. (Az angol cím valami olyasmit jelent, hogy "A Nyugati Fronton Minden Csendes"). A könyv egyébként Erich Maria Remarque (született: Remark) műve. (A Maria nem elírás! - nekünk is van ilyen furcsa nevű hírességünk, bár talán kevesen ismerik teljes nevét: Kosztolányi Dezső István Izabella - és ez nem vicc, tessék rákeresni!)

Visszatérve a címre: Ez egy cinikus utalás azokra a semmitmondó tudósításokra, melyek szerint a fronton a helyzet változatlan, illetve nem történik semmi... holott a nyugati fronton ekkor ugyanúgy meghaltak és megnyomorodtak a katonák, csak éppen a kialakult lövészárkos állóháborúban a front nem nagyon változott egyik irányba sem... Nyugaton a helyzet tehát változatlan volt ilyen értelemben...

 2011-ben teljesen felújították ezt a filmet, és olyan tökéletes munkát sikerült végezniük, hogy először azt hittem, hogy rossz filmhez nyúltam (létezik egy 1979-es újra-feldolgozás), de a helyzet az, hogy a mai technikával már szinte csodát tudnak művelni.

Persze az eredeti filmnek is olyannak kellett ehhez lenni, hogy így felújítva lenyűgözően szépen elkészített csatajeleneteket láthassunk! A szépség itt filmesztétikai minősítés akar lenni, hiszen amit látunk, az látványban és naturalisztikus ábrázolás-módjában félelmetesen megközelíti a Ryan Közlegény Megmentésében látott partraszállásos jelenetét. Nincsenek kiforduló belek, de van olyan momentum, ami talán még annál is mélyebb nyomot hagy az emberben.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Voltak látványos csatajelenetek a The Birth of a Nation-ben illetve a The Big Parade-ban is, de ez a film kamera-kezelésben, képi trükkökben erősen megelőzi korát. Nem szeretem a túlzásokat, de sok esetben leesett az állam attól, amit láttam.

A film egyébként kifejezetten komolyan veszi a hitelességet, mely legjobban az egyenruhák evolúcióján érhető tetten. Ezen belül is a leglátványosabb a német harci sisak változása a világháború előrehaladtával.

1914-ben a háború kezdetekor a németek u.n. Pickelhaube-t viseltek, mely egy kifejezetten szépen formatervezett, szigorúan bőrből készült sisak volt, rajta bronz illetve ezüst díszítéssel, és egy jellegzetes - ugyancsak bronz vagy ezüst - tüske szerű dísszel a tetején (lásd jobbra).

Azon túl, hogy tényleg nagyon jól mutatott ez a sisak, több gond is volt vele. Egyrészt hamar kiderült, hogy nincs megfelelő mennyiségű alapanyag az újabb és újabb sisakok előállításához, még nagyszámú dél-amerikai import igénybevételével sem. 

Elkezdtek tehát más anyagból, - fémlemezből, filcből, papírmaséból - "helyettesítő sisakokat" gyártani. Ezek már nem voltak ilyen szépek, de a jellegzetes forma még megmaradt. (lásd balra)

Az is viszonylag hamar kiderült, hogy a tüske - bár felvonuláskor jól mutat - a harcokban kifejezetten hátrányt jelent. Az első világháborúra jellemző lövészárkokban kifejezetten kellemetlen volt, ha a sisakból kiálló tüske korlátozta a katonák mozgását a fedezékben mozogva, illetve arra is figyelni kellett, hogy ez a fölösleges nyúlvány ne lógjon ki az árokból.

Ezért tehát 1915-ben már olyan sisakokat gyártottak, melynek tüskéje leszerelhető volt. A harcokban már a tüskét leszerelve kellett hordani a sisakot (lásd jobbra). Hol vagyunk már a míves első változattól?

A gránátrepeszek ellen azonban ez a sisak semmilyen védelmet nem nyújtott.

1916 során a német hadsereg átállt a második világháború alatt is használt acél rohamsisakokra (lásd balra), melyekkel kb. 70%-al csökkent a halálos kimenetelű fejsérülések száma. Mindezt csak azért szedtem össze, mert a filmben nagyon pontosan követhetőek az egyenruha ilyen jellegű változásai a háború folyamán.

A film lényege azonban a háború embertelenségének ábrázolása. Ahogy arcot és személyiséget kap az ellenség, hamar szembeötlővé válik, hogy mindkét hadsereg nagyjából hasonló arányban tartalmaz "jó" és "rossz" embereket. Aki le akar lőni engem a csatatéren, és akit én le akarok lőni, azt is ugyanúgy hazavárja édesanyja, szerelme, esetleg gyermeke. Nem azok az igazi gyilkosok, akik kötelességből a csatatéren harcolnak, hanem azok akik odaküldik őket.

Egy váratlanul erős jelenetben szembesülünk ezzel, amikor a német főhős egy ellenséges francia katona haláltusáját asszisztálja végig a lövészárokban. Talán még az elhíresült záró jelenetnél is erősebb.

• 
• 
• 

Persze hiteltelen lenne a film, ha nem mutatná be azokat a pillanatokat, amikor az embertelenségbe egy kis életöröm keveredik. Ahogy a nyugati fronton a katonák fürdőzés közben megismerkednek a francia lányokkal, és kalandot, szerelmet keresnek vagy éppen kocsmában mulatoznak.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Mélyen elgondolkoztató film. Nagyon hatásosan állítja szembe az otthonmaradók lelkes harcra buzdítását a harcokban megtört, hitüket vesztett katonák fásultságával.

Méltán nyert két Oscar díjat, egyet legjobb filmként, egyet pedig a legjobb rendezésért. A képen idősebb Carl Laemmle a Universal Pictures német származású alapítója tartja a filmért kapott Oscar-t.

 

Tetszett a film? Írd meg hozzászólásban! Még nem láttad? Alul megnézheted! (Ha nem működik a videó, kérlek jelezd!) Az ingyenesen elérhető online változat sajnos messze nem olyan minőségű, mint az általam látott felújított változat.

Véleményed van a cikkemről? Kérlek oszd meg mindenkivel hozzászólásban!

Érdekel az 1001-es lista többi filmje is? Kattints ide!

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

All Quiet on the Western Front - 1931

Watch All Quiet on the Western Front (1930) in Entertainment  |  View More Free Videos Online at Veoh.com