Németország (UFA), 88 perc, ff., néma
Rendező: F. W. Murnau
Producer: Erich Pommer
A film rendezője az a Murnau, aki a Nosferatu-t is rendezte. A forgatókönyvet pedig az a Carl Mayer írta, aki többek között a Doktor Caligari könyvét is alkotta. Jogos tehát az előzetes várakozás, mely szerint egy újabb német expresszionista gyöngyszem kerül elénk. De ehelyett egy új, rövid életű műfajjal ismerkedünk meg: a Kammerspielfilm-mel.
Kammerspielfilme: Az expresszionista mozgalom mellett megjelenő, attól határozottan eltérő német irányzat. Legtöbbször a német alsó-középosztály életét ábrázolja intim közelségből. Jellemzi a főhős valamilyen hétköznapi probléma okozta lelki állapotának mélyebb ábrázolása, továbbá a grandiózus díszletek hiánya. Elnevezése a szintén Németországból indult kis közönség előtt játszott 'Kammerspiel' (kamaradráma) elnevezésből származik.
Valóban jelentősen különbözik ez a film Murnau és Mayer előző munkáitól, azonban számomra nem tűnik korszakalkotóan újnak ez az irányzat. Nagyon sok hasonlóságot érzek a francia impresszionista irányzathoz. Ami Murnau korábbi filmjére emlékeztet, az az emberi alakok mögött falra vetülő hatalmas árnyék. Néha talán öncélúan - igaz határozottan látványosan.
A film középpontjában az Emil Jannings által játszott öreg szállodai portás áll. Az elegáns szállodák portásainak - sok esetben még ma is - eltúlzottan díszített, már-már marsalli uniformishoz hasonlító egyenruhájuk van. Főhősünk rendkívül büszke egyenruhájára. Minden reggel formára fésüli őszes haját, büszkén pödri megfelelő alakúra Ferenc József-re emlékeztető arcszőrzetét, magára ölti az előbb említett ruhát, majd este, munkája végeztével ugyanabban az egyenruhában megy haza. Otthona környékén köztiszteletnek örvend, még tisztelegnek is neki, amit ő örömmel viszonoz.
Ám egy napon arra kell beérkeznie munkahelyére (az Atlantic hotelbe), hogy posztján egy nála fiatalabb ember áll. Ő túl öreg volt már, többször előfordult, hogy nem bírta el a vendégek bőröndjét, ezért mást raktak a helyére. Őt pedig áthelyezték az egyik mosdóba kéztörlőnek. (Nem vicc - ez egy ma már csak felső kategóriás szállodákban előforduló foglalkozás: a vendégeket kell kézmosás közben kiszolgálni szappannal és kéztörlővel) Díszes egyenruháját tehát le kell adnia...
Azt hiszem, hogy elképesztő fájdalom lehet ilyet megélni. Az ember megfelelően végzi a dolgát, elégedettek vele, tisztelik... És egyszer eljön az idő - az idő mindig eljön - amikor a korod miatt már nem kellesz... jön a következő, a fiatalabb. Voltál valaki, és már nem vagy az. Mert megöregedtél, elvesztetted jelentőségedet...
Itt most ez kézzelfoghatóvá válik azzal is, hogy a számára olyan fontos egyenruháját is elveszik tőle. És ettől fogva mindenki, aki eddig szerette, tisztelte, elfordul tőle. Szégyen lesz vele mutatkozni, a szakadt ruhájú öreggel...
Persze nyilván ez egy eltúlzott ábrázolása a dolgoknak. Mint ahogy az utolsó negyed óra is egy erősen eltúlzott csattanó. Könyvünk szerint ez a csattanó a végén nevetségesen hiteltelen. Én ezzel nem értek egyet. Inkább azt mondanám, hogy a befejezés átmegy abszurdba. Semmi bajom nem volt vele.
A némafilmek esetében hozzászokhattunk, hogy a dialógusokat a filmet megszakító felirattáblákon tudjuk elolvasni. Ebből a filmből teljesen kimaradtak ezek a felirattáblák. Legalábbis párbeszédek egyáltalán nem kerülnek feliratozásra. Nincs is rá szükség. Úgy van megalkotva a film, hogy minden pontosan érthető a cselekményből.
YOUTUBE - Az Utolsó Ember - 1924
