USA (Alfred J. Hitchcock Productions), 130 perc, Technicolor, angol

Rendező: Alfred Hitchcock

Producer: Alfred Hitchcock

Alfred Hitchcock szokásához híven névtelenül, ügynökön keresztül adott megbízást a Marnie című 1961-es Winston Graham regény megfilmesítési jogainak megvásárlására. Ezt természetesen azért bonyolította így, hogy neve hallatán ne srófolják túl magasra az árat. Graham azonban a nagy titkolózást látva kifejezetten vérszemet kapott, és az ügynöktől kapott ajánlat kétszeresét kérte. Hitchcock ezt is azonnal elfogadta. Amikor létrejött a szerződés, és Graham megtudta,  hogy a ki is áll a vásárlás hátterében, nagy büszkeségében azt mondta, hogy ha tudta volna, hogy a nagy Alfred Hitchcock akarja megvenni a regényéhez kapcsolódó jogokat, neki ingyen is odaadta volna, akkor megtiszteltetés ez neki....

Hitchcock első választása a főszerepre Grace Kelly lett volna, akivel a rendező az ötvenes években többször is dolgozott együtt, és aki azóta Monaco hercegnéje lett. Úgy tűnt, sikerül is megállapodni a nagy visszatéréssel kapcsolatban, ám állítólag a monacóiaknak nem tetszett, hogy hercegnéjük egy szexuális zavaroktól szenvedő nőt alakítson.

Így végül a Grace Kellyhez nagyon hasonló zsánerű Tippi Hedrenre esett újra a választás, aki Hitchcock előző, Madarak (1963) című - filmjében is főszerepet kapott (a madarak mellett). 

Hedren és Hitchcock kapcsolata állítólag végzetesen megromlott a film forgatása során. A pocakos rendezőállítólag megalázóan és durván bánt a színésznővel, amit ő nem hagyott szó nélkül. Ezeknek a vitáknak, veszekedéseknek nyilván az alábbi forgatási fotókon nyoma sincsen. Mindenesetre olyan pletyka is terjengett, hogy a forgatás utolsó harmadában a rendező már csak asszisztensén keresztül instruálta a színésznőt.

Ez utóbbit a poszt írásának időpontjában is élő, idősként is nagyon szép Tippi Hedren cáfolta. Érdekes, hogy ő maga ezt tartja kedvenc saját filmjének a forgatási nehézségek ellenére is.

Bármi is történt kettejük között, azt mindenesetre tudjuk, hogy ez a Hitchcock film volt az utolsó amelyikben a központi karakter egy ilyen tipikus Hitchcocki szőke szépség volt. 

A zseniális Psycho (1960) és a szintén remek Madarak (1963) után - bevallom - kissé csalódott voltam, közel sem éreztem olyan egyenletesnek a filmet, mint az említett két korábbi alkotást.

Voltak itt is pazar megoldások,- ha egyet kell kiemelnem,- akkor egyértelműen a széfes jelenet, melyben a kleptomán szőkeség a lebukás határán egyensúlyoz, mindezt úgy, hogy ő erről nem is tud, csak mi tudjuk! Kedvenc beállításom az alábbi képen látható, ahol mi látjuk, ahogy éppen rámolja ki a széfet, de azt is látjuk, hogy közeledik a takarítónő. Ez a gyakorlatilag földre helyezett kameraállás ahogy belátja az egész teret - nem tudok mást mondani - zseniális!

Aztán távozáskor a szőkeség leveszi és zsebre rakja magassarkúját, hogy halkan ki tudjon osonni, ám abból ahogy a cipő kilóg a zsebből pontosan tudjuk, hogy annak a cipőnek ki kell esnie... tudjuk, számítunk rá, de arra nem, ami a kiesés után történik. Megint csak zseniális!

Szerkezetében nagyon emlékeztetett a Pszicho-ra ez a film. Az elején megismerkedünk Marnie-val, aki fekete hajjal éppen megszabadította főnökét egy nagyobb összegtől, majd látjuk, ahogy lemossa hajáról a feketét, és immár szőkén éli másik életét.

Újabb áldozata Mark Rutland (Sean Connery), aki Marnie pechére egyrészt rendkívül fejlett magánnyomozói képességekkel rendelkezik, másrészt szerelmes lesz a nőbe. Senkinek sem esik jól, ha szerelme meglopja, de Rutlandet láthatóan nem különösebben bántja a dolog... Hiába, az igaz szerelem mindent legyőz...

Marnie azonban nem szerelmes, így Rutland kénytelen mocskos játékot játszani. Vagy hozzámegy feleségül a szőkeség, vagy feljelenti, és mehet a börtönbe. Marnie így a házasság börtönét választja inkább.

Idáig egyre csak nőtt a feszültség. Megtudjuk, hogy Marnie kapcsolata az anyjával igencsak furcsa, valami megmagyarázhatatlan szeretet-gyűlölet van közöttük. Marnie emellett a vörös színtől pánikszerű rohamokat kap. Persze mindenre magyarázatot kapunk majd a film vége felé.

Rutland elhunyt feleségének húga (Diane Baker) gyengéd érzelmeket táplál a férfi iránt. Nem csoda hát, hogy ettől fogva egyetlen életcélja a hirtelen közéjük furakodó Marnienak a családból való eltávolítása lesz... 

Pedig nem is sejti, hogy az ifjú pár nászútja nem sikerül valami fényesen. A kényszer hatására házasodó nő teljesen elzárkózik a férfi közeledésétől. Külön szobában alszik férjétől, és egy ujjal sem engedi, hogy hozzá érjen. Ennek köszönhető a film egy másik ikonikus jelenete, amikor Rutland egyszerűen letépi feleségéről a ruhát. Természetesen szinte semmit nem látunk a nő meztelenségéből (hiszen ez Hollywood még a hatvanas évek közepén!!!), mégis tudjuk, hogy meztelen. Azért ez is nagy haladás, hiszen pár évvel ezelőtt még sejtetni sem lehetett Hollywoodban, hogy valaki meztelen. Lazul a cenzúra, és a cenzúra lazulásának mindig örülni kell!

A jó kezdés után kezdtem egyre inkább elbizonytalanodni a filmmel kapcsolatban. A nő szexuális zárkózottsága állt a film középpontjában. Nade! A film végig azt sugallja, hogy kizárólag valami súlyos elmezavar okozhatja azt, hogy a szőkeség ennyire elzárkózik a jóképű férfi közeledésétől, mintha kizárható lenne az a magyarázat, hogy a zsarolással kierőszakolt házasságban nem feltétlenül találja meg egy nő a boldogságot. Ennek a szürreális vonalnak a csúcspontja az a már szinte vicces jelenet volt, ahol Rutland egy "A bűnöző nő szexuális aberrációi" című szakkönyv segítségével próbál kettejük kapcsolatán dolgozni...  Hát az eszem megáll.... azért ez a Hitchcock is érdekes szögből tekintett a nőkre!

A 110. percig kell várni, hogy egy gyilkosságot lássunk. Hitchocktól ez kicsit sok, ráadásul, ez sem olyasmi, amit egy krimitől várnánk....

Egyre inkább kényelmetlenül éreztem magamat a film utolsó harmadában, egyre erőltetettebbnek éreztem a történet vezetését. Nem tudom, hogy ez inkább a regény vagy a rendező hibájaként róható fel...

Végül Rutland nem adja fel, és megfejti Marnie titkát!!! Az utolsó percben lehull a lepel arról, hogy mi okozott ekkora törést Marnie lelkében... amit én most nyilván nem fogok lelőni... 

A film során több helyen is volt olyan érzésem, mintha Hitchcock kezdene elavulttá válni. A kortársaihoz képest nézve gondolom. Néhány ütemtelen vágás - például a lóról való leesés során - a hatvanas években már szerintem nem elfogadható. 

A kritikák nem voltak elragadtatva a filmtől. Azt szokás mondani, hogy "meglehetősen vegyes" volt a film szakmai visszhangja. A mozipénztáraknál amolyan átlagos sikernek volt mondható. Kis időnek el kellett telnie, míg beérett a film a közönség körében. Sajnos számomra nagyon erőltetettnek hatott a film végi megoldás is, és az egész alapkoncepció is... A széf-kirámolós jelenet viszont parádés volt, amolyan igazi Hitchcocki.

Közeledünk Hitchcock életművének vége felé. Négy további filmet forgatott ezután, melyek közül a Téboly lesz az utolsó ami felkerül a listára.