USA (Allied Artists), 101 perc, ff., angol

Rendező: Smauel Fuller

Producer: Sam Firks, Leon Fromkess, Samuel Fuller

A filmet készítő Allied Artists elődje a Monogram Pictures volt, mely a stúdió-korszak aranykorában  a "szegénysor"-nak nevezett kisebb stúdiók egyike volt. Jellemzően kis költségvetéssel készítettek úgynevezett B-filmeket.

Ekkoriban elterjedt szokás volt a mozikban, hogy egy jegy áráért a nézők először trailereket, híradót, majd rövid rajzfilmeket nézhettek. Ezután jött egy hiper-olcsón készített B-film, ami a nagyfilmeknél általában rövidebbek volt (70 perc körüli), minimális költségvetéssel készültek, gyakran valamelyik ráérő technikus rendezte őket, és olyan színészek szerepeltek bennük, akik még nem voltak túl híresek, vagy már nem voltak túl népszerűek. A B-film végeztével, kis szünet után a nézők végre megnézhették amiért igazából jöttek: a nagyfilmet. Egy mozilátogatás a teljes program megtekintése esetén tehát olyan 4-5 órás program is lehetett. Nem volt ritka, hogy az előbb részletezett műsor folyamatosan ment egész nap, és a néző tulajdonképpen bármikor beülhetett, és addig maradt ameddig akart.

1946-ban a Monogram azonban ki akart lépni ebből a B-filmeket gyártó alárendelt szerepből, és megpróbálkoztak komolyabb filmek gyártásával. Ehhez egy új leányvállalatot gründoltak Allied Artists néven. Könnyen észrevehető a névhasonlóság a híres United Artistsal. A Monogram továbbra is B-filmeket gyártott, ám az Allied Artistsnak sem igazán sikerült betörnie a nagyfilmek világába, ők amolyan B-plusszos filmeket gyártottak...

Végül a B-filmek korszaka az ötvenes években lezárult, szerepüket átvették a tévécsatornák. A Monogram 1953-ban megszűnt, az Allied Artist pedig viszonylag olcsóbb filmek gyártásával folytatta működését.

A film rendezője Samuel Fuller. Őt a forgatáson mindig azonnal fel lehetett ismerni két dologról: Mindig volt egy szivar a kezében vagy a szájában, és volt nála egy vaktölténnyel töltött pisztoly. Ha úgy érezte, hogy nem figyel rá a stáb, a levegőbe lőtt vele, és ezzel általában sikerült magára vonnia a figyelmüket.

A film alacsony költségvetését nagyon jól tükrözi, hogy mindössze 10(!) nap alatt forgatták. És ez tulajdonképpen egyáltalán nem látszik rajta első ránézésre. A film hossza sem ad feltétlenül okot a gyanakvásra. Az ekkoriban már amúgy nem divatos B-filmeknél jóval hosszabb, 101 perces. A híres színészek hiánya viszont már elég beszédes. Az egyik legfontosabb Hollywood-i recept a sikerre, hogy "végy néhány nagyon híres színészt". A költségvetés tetemes hányada ezekre a nagyon híres színészekre szokott elmenni.

A film címadó folyosóján (shocking corridor) úgy takarékoskodtak, hogy a valóságban jóval rövidebb, mint amilyennek kinéz. Úgynevezett kényszerített perspektívát használtak. Ez azt jelenti, hogy a folyosó szélességét és belmagasságát a távolabbi részeken fokozatosan leszűkítették, ami így azt az érzetet kelti, hogy a folyosó vége sokkal távolabb van a valóságosnál. Hogy ne tűnjön fel, hogy a távoli részekben sokkal nagyobbak az emberek, mint ahogy látszódniuk kellene, ezért ott kisnövésű embereket alkalmaztak statisztának. Nem valami új találmány ez a trükk, akkoriban rendszeresen alkalmazták, ha valami monumentálisat akartak megjeleníteni. A Legénylakásban is részleteztem egy ilyen díszlet trükköt.

Egy Johnny Barrez (Peter Breck) nevű újságíró úgy próbál Pulitzer díjat kapni, hogy egy elmegyógyintézetben elkövetett gyilkosságot úgy szeretne kinyomozni, hogy ápoltként beköltözik, azaz elmebetegnek adja ki magát. Mivel mindenki tudja, hogy a perverzen sokkoló motívumuk erősen nézőszám növelő hatást keltenek, ezért nem más miatt kerül kényszergyógykezelés alá az újságíró, mint hogy barátnője Cathy (Constance Towers) az újságíró húgának adja ki magát, és azzal vádolja a férfit, hogy az szexuálisan közeledik felé. 

Mivel az újságírót egy igen komoly pszichiáter szaktekintély készíti fel, hogy hogyan kell igazi elmebetegként viselkednie, ezért rövid úton valóban beutalják az őt megillető kényszergyógykezelésre.

És hát az intézet lakóinak felhozatala parádés. Van itt minden, illetve mindenki. Kedvencem a színes bőrű ápolt, aki harciasan szónokol a négerek (!) ellen. A fehér felsőbbrendűség élharcosaként még a klu-klux klán hírhedt  kámzsáját is magára ölti a jelenet csúcspontján. Alapállapotban csak felirattal demonstrál az "alsóbbrendű negrók" ellen. Talán nem tévedek, ha azt mondom, hogy manapság ilyesmivel nem lehet tréfálni, sőt, simán el tudom képzelni, hogy a klántagot alakító Harry Rhodes (ha még élne) a BLM mozgalom csúcspontján 2020-ban kénytelen lett volna nyilvánosan, megalázkodva bocsánatot kérni ezért a szerepért, mint ahogy oly sokan megtették akik a mai felfogás szerint problematikus szerepet vállaltak évtizedekkel ezelőtt.. Pedig csak arról van szó, hogy évtizedek alatt ennyit változik a közízlés és az erkölcs. Ami akkor viccesnek és teljesen elfogadhatónak számított, az ma már sokakat felháborít.

Aztán ott van a nagydarab Pagliacci, aki operaénekes, vagy a fenti képen is látható férfi, aki egyszerűen csak felemelve tartja a kezét egész nap...

Na meg a cowboy kalapos hazafi, aki egész nap egy csata stratégiai térképét bújja, és várja a felmentő sereget. Illetve kedves figura még a kissé kopaszodó ötvenes úr is, akit azzal lehet igazán levenni a lábáról, ha az ember hajlandó bújócskázni vele. Ilyenkor a pad alá bújva, magába fojtva kuncog azon, hogy a hunyó még mindig nem találta meg...

Aranyos figurák mindannyian, és a film nagyobb része tulajdonképpen ezeknek a fura szerzeteknek a bemutatása egy egy 5-10 perces blokkban, ami után ugrunk a következő figurára. 

Az a jelenet is tökéletesen illik egy ilyesfajta exploitation filmbe, melyben az intézet falai közt bóklászó újságíró egyszer véletlenül benyit a nimfomániás nők elkülönítőjébe, és pechére túl későn jön rá, hogy az az ajtó belülről nem nyitható kulcs nélkül.

exploitation film a wikipedia szerint: Ezek olyan filmes produkciók, amelyek eleve, a szerzői szándék szerint is pőrén a pénzszerzésről szólnak, és a lehető legnagyobb mértékben kiaknázzák a közönség alantasabb (szex, erőszak stb.) igényeit -- más babérokra pedig többnyire nem is pályáznak. Jellemzően olcsón készülnek olcsó színészekkel, sok erőszakkal, vérrel, szexszel és kaszabolással, stb., és művészfilmfesztiválokra általában nem nevezik be őket.

Talán emiatt a nimfomániás nők által elkövetett erőszakos jelenet miatt (megjegyzem , semmi explicit dolgot nem tartalmaz), és talán még a vérfertőzést lebegtető alapszituáció miatt Nagy-Britanniában 1990-ig nem lehetett bemutatni ezt filmet, mivel egész egyszerűen nem kapott engedélyt a cenzoroktól.

Nem rossz film ez egyébként, kellemes noir-os hangulat árad belőle.

És, hogy sikerül-e újságírónknak megfejtenie a gyilkossági ügyet? Természetesen igen, de mire eljutunk idáig, rájövünk, hogy talán ennek van a legkisebb jelentősége. Hiszen hiába van meg a gyilkos, a fő tanulság az, hogy aki egyszer bekerül az ideggyógyászat rendszerébe, az garantáltan megbolondul még akkor is, ha előtte teljesen egészséges volt. Egy ilyen intézet igencsak félelmetes hely a film tanúsága szerint, csupa eszelős bentlakóval, és emberiség-ellenes kezelési módszerekkel...