JoggaUSA (Newton, NBI), 124 perc, Technicolor, angol

Rendező: Elia Kazan

Producer: William Inge, Elia Kazan, Charles H. Maguire

Amerikára mindig is erőteljesen jellemző volt az álszent prüdéria. Sokkal jobban, mint mondjuk az erősen katolikus spanyolokra vagy olaszokra. És ez a rájuk annyira jellemző képmutatás úgy tűnik, hogy a mai napig megmaradt.

Lány: Anya! Olyan szörnyű ilyet érezni egy fiú iránt?

Anya: Rendes lány nem szokott.

Rendes lánynak nincsenek szexuális vágyai? Persze hogy vannak, csak nem beszélünk róla. Úgy csinálunk, mintha nem lenne. Ezt hívják elfojtásnak.

Szenvedélyről és elfojtásról szól ez a film.

Ha valaki megvetően gondol arra az anyára, aki a fenti választ adja lánya előbbi kérdésére, akkor íme a folytatás, hogy még jobban elborzadjunk:

LÁNY: De anya! Te soha nem éreztél ilyet Apa iránt?

ANYA: Apád hozzám sem ért, amíg össze nem házasodtunk. És azután is csak azért engedtem, mert a feleségnek muszáj. A nőknek nem olyan jó, mint a férfiaknak. Csupán azért engedik magukhoz a férjüket, hogy gyerekük lehessen.

Wooow... ez igazán kemény... És több, mint valószínű, hogy ennek a tipikus prűd amerikai édesanyának a szavai teljesen őszinték. 

A fiuknál nyilván akkor minden máshogy van, gondolhatnánk, de nem. Ott persze az apa beszél ilyen témákról a gyerekkel, és a fő motívum a "csak nehogy baj legyen", azaz nehogy házasság előtt gyerek legyen a kapcsolatból. A megértő apa persze elmagyarázza a fiának, hogy egy férfitől senki nem várja el, hogy megvárja az esküvőt.

Vannak a rendes lányok, és vannak a kurvák. Ha egy fiú nem bír magával, akkor arra ott vannak "azok a lányok", akiket szex után majd el lehet dobni.

A film címe egyébként egy William Wordsworth nevű - nálunk nem túl ismert - angol romantikus költő egyik versének (Óda) egyik félsora. Íme Ferencz Győző fordításában egy kis részlet:

Mit számít, hogy többé nem tündököl,

az a fény eltűnt a szemem elől,

         az óra vissza sose jő,

mikor nyílt a virág, pompázott a mező;

(A kiemelt rész a film címét tartalmazza, nyilván nem ugyanabban a fordításban, mint a film címének a magyar változata.) Ha valaki ismeri a verset, akkor jobban érthető, hogy mi köze ennek az idézetnek ehhez a filmhez. Az elmúlt fiatalkornak állít emléket ez a vers, amikor a felnőttkor még valami fantasztikusan pompás, szinte elérhetetlen célnak tűnt. Mellesleg ezt a verset elemzik a diákok az egyik tanórán.

Beraktam még néhány színes fotót a film szerelmes párjáról, csak, hogy demonstráljam, hogy ez valóban egy színes film, de mint általában jellemző, a stage fotók nagy része most is fekete-fehér.

A másik dolog, amire fel kell hívnom a figyelmet, mert nagyon nem egyértelmű: a fiatalok itt tinédzserek, középiskolások. Engem kifejezetten zavarni szokott, amikor 15-16 éveseket 25-26 évesek játszanak. Körülbelül annyira összezavarja a figyelmemet, mint ha ellenkező neműekkel játszatnának egy adott szerepet. 

A Dienie-t játszó Natalie Wood ekkor 22 éves volt, a Bud szerepében debütáló Warren Beatty pedig 23. Tegye fel a kezét, aki tudta, hogy Warren Beatty és Shirley MacLaine testvérek! (Bizony, azok!)

Warren Beatty egyébként amellett, hogy igencsak jóképű volt, Marlon Brandohoz hasonlóan a New York-i Adler színész-stúdió növendéke volt. Itt jegyzem meg egyébként, hogy a film nagy részét New York környékén forgatták, ami önmagában még nem olyan nagy szó, ha a kültéri jelenetekről beszélünk, de ez esetben a stúdió-felvételek is New York-i (kelet-harlemi) stúdióban készültek. 

A Hollywood-i filmesek ellenpontjaként New York inkább a színházi élet központja Amerikában. A Cassavetes-el kapcsolatban említett off-Hollywood csoport is talán ugyanazért forgathatott New Yorkban, mint most Kazan, hogy demonstrálja Hollywooddal való szembenállását.

A történet szerint 1928-ban vagyunk valahol dél-Kansasban. A szerelmes fiatalok mindketten tartják magukat a poszt elején részletezett szülői jótanácsokhoz (na ez azért a fiataloknál viszonylag ritka, valljuk be!), ami szép lassan felőrli kapcsolatukat. Anélkül, hogy részleteznék minden fordulatot, annyit elárulhatok, hogy a film készítője vélhetően nagyon nem ért egyet a fent hangoztatott életelvekkel. 

Hogy a korábban említett szűz lány - kurva ellentét másik oldalát is megismerhessük, Bud húga, Ginny remekül demonstrálja ezt a szerepet. Az őt alakító Barbara Loden egyébként ekkor még másnak a felesége, de már a forgatás alatt összejöttek a rendező Kazan-nal. 

Nem csodálom, hogy Kazan fantáziát látott benne. Pazarul alakította a "közönséges cafkát". Néha úgy éreztem, hogy ellopja a show-t Natalie Woods elől. 

Persze ez nem jelenti azt, hogy Natalie Woods ne lett volna jó! A szerep kedvéért még olyan, akkoriban igencsak szokatlan jeleneteket is elvállalt, ahol nyelves csókot kellett eljátszania Beatty-vel (állítólag ez volt Hollywood első nyelvese), vagy amikor a kádból kiszállva teljesen meztelenül megy végig a szobákon. Ez még akkor is teljesen Hayes-kód ellenes volt egyébként, ha a kamera végig hátulról vette... (az amerikai verzióból, ha jól tudom, ez a rész hiányzott is)

Nem mondom, hogy túlságosan közel állt a szívemhez a film és annak cselekménye. Egyrészt a nevetségesen sötét prüdéria már-már szürreálissá teszi a történetet, de amitől még kevésbé tűnt valóságosnak az egész, az volt, hogy a fiatalok ennyire hallgatnak szüleik intelmeire. Azért valljuk be, egy átlagos tini mindenki másra jobban hallgat, mint a szüleire... ezen talán nincs is miért szót fecsérelni...

Ettől függetlenül érdekes film volt, leginkább talán azért, mert egy újabb produkció próbálkozott a standard Hollywoodi iránytól való eltéréssel.... és persze a fentiek alapján az is kijelenthető, hogy egy újabb szöget sikerült beverni a Hayes-kódexet végre örökre lezáró koporsóba.