USA (MGM), 82 perc, Eastmancolor, angol

Rendező: John Sturges

Producer: Herman Hoffman, Dore Schary

Nem sokkal vagyunk a második világháború után. A Southern Pacific szerelvénye lassít a Black Rock nevű kisváros vasútállomásánál. Az állomásfőnök tanácstalanul nézi a lassító szerelvényt. Olyasmi történik, amit az elmúlt négy évben nem láttak a városka lakói:

Megáll a vonat ezen az állomáson, és egy ember száll le róla. Egy idegen. (Spencer Tracy)

Egyik keze hiányzik...

Minden nagyon titokzatos. A város - mely talán, ha 10 fából ácsolt házból áll - összes lakója furcsán méregeti a jövevényt. Kérdezgetik, hogy mi járatban van, és amint megtudják, látszik, hogy látogatásának oka nagyon nem tetszik nekik...

"Itt valami szörnyűséges dolog történt, amit közös erővel próbálnak leplezni..."

A félkarú háborús veterán viszonylag hamar rájön, hogy bizony beletenyerelt valamibe, amibe nem szabadott volna, de őt nem olyan fából faragták, hogy megfutamodjon. Pedig a furcsaságok egyre csak szaporodnak...

Nincs szabad telefonvonal... nincs jármű, amivel elhagyhatná a várost, szállást sem egykönnyen talál... Egyre nyomasztóbbnak és különösnek tűnik ez a város.

És ahogy sejteni is lehet, egy gyilkosság, - és ahogy majd kiderül, egy rasszista indítékú gyilkosság - áll a dolgok mögött. Viszonylag ritkán hallani róla, de az USA történelmére nem csak a behurcolt afrikai rabszolgák, és azok leszármazottainak alsóbbrendű állampolgárként való kezelése vet erős árnyékot - ld. például Rosa Parks esetét, akit 1955-ben (tehét ennek a filmnek a moziba kerülésének évében!) Alabama államban letartóztattak, mert nem adta át a helyét a buszon egy fehér férfinak(!). Ennél is ritkábban esik szó a japánok elleni - Pearl Harbor lebombázását követő - gyűlöletről, melynek következtében a japán származású amerikai (!) állampolgárokat - tehát még egyszer leírom: azokat az amerikaiakat, akik japán származásúak voltak -  internálótáborokba zárták. A származásuk alapján. Ez az emberi jogokat szeretettel hangoztató USA-ban történt nagyjából 75 éve. 

Anélkül, hogy túl sokat elárulnék a történetből, ennek a filmnek a létrejötte - mely ezeknek a táboroknak a bezárása után 10 évvel született - valószínűleg részben ennek a 20. századi USA-ban elkövetett embertelenség miatti  lelkiismeret furdalásnak köszönhető.

A 80 percnél alig hosszabb játékidő B-filmes kivitelezésre enged következtetni, és talán ez nem is áll olyan távol a valóságtól, a költségvetés sem volt túl magas, bár 1 millió dollárjával nem is volt azért tipikusan B-filmes. A szereplők között (Spencer Tracy mellett) azért akad néhány igen jól hangzó név, akik szinte mindegyike a korszak jellegzetesen örök mellékszereplői. A következő három szereplőben az a közös, hogy mindhárman szerepelni fognak a Piszkos Tizenkettő (1967) című igen közismert filmben.

A fenti képen, és az alábbi forgatási fotón látható magas, szemüveges színész Robert Ryan, a város legfőbb hangadója, az erős ember.

Aztán ott van a másik örök mellékszereplő Ernest Borgnine, akivel kapcsolatban mindjárt magyarázkodásra is kényszerülök, hiszen, ugyanebben az évben, a nemsokára sorra kerülő Marty című filmben olyannyira főszerepet kapott, hogy azzal még Oscar díjat is nyert.

És végül itt van még Lee Marvin is, akinek itt még mindig nem olyan hófehér a haja, mint amilyennek a Piszkos Tizenkettő-ben gyerekkoromban megismertem.

Spencer Tracy nagyon jól hozza ezt a karaktert. Fafejűen megállíthatatlan. Kemény, kitartó, és olyan igazi amerikai talpig becsületes polgár, akire akár az életemet is rábíznám. 

A forgatás Lone Pine (Kalifornia) környékén zajlott, mely egyébként jellegzetes western helyszín, a szinte érintetlen sziklás-sivatagos táj miatt.

Sok érdekes forgatási fotót sikerült találnom erről a filmről, melyek szokás szerint fekete-fehérek, annak ellenére, hogy a film maga Eastmancolor (színes), és Metroscope (szélesvásznú).