Magyarország (MAFILM), 96 + 85 perc, színes, magyar
Rendező: Várkonyi Zoltán
Az 1965-ben bemutatott A Kőszívű Ember Fiai elsöprő közönségsikere után nem volt kérdés, hogy Várkonyi azonnal kapja a következő hasonló megbízást egy újabb Jókai-filmre. Pontosabban ezúttal kettőre...
Tulajdonképpen simán lehet a kettőt egyben kezelni (mint ahogy a 303 magyar filmes könyv teszi is), hiszen a korabeli kritika is "iker-filmek"-ként hivatkozik rájuk. Egyszerre is forgatták őket, és ha nem tévedek, a moziban egymás után - talán egy jeggyel is? - mutatták be őket. Emlékeim szerint a tévében viszont egymást követő napokon mentek az esti fő műsoridőben (legalábbis a nyolcvanas évekből van ilyen emlékem). A két cím alatt való megvalósítást nyilvánvalóan az indokolta, hogy Jókai is két külön regényként írta meg őket, mégha a két történet igen szorosan össze is függ.
A Kárpáthy Zoltán külsős téli jeleneteit 1966 februárjában forgatták, a két film egyéb jeleneteit pedig ugyanennek az évnek a nyarán. 1966 decemberében pedig be is mutatták őket a mozikban.
Az alábbi képen Hildebrand István operatőr magyaráz a szemüveges Várkonyi Zoltánnak, akitől közvetlenül jobbra Kovács István (Kárpáthy Zoltán szerepében) látható. 
Amellett, hogy a már említett közönségsiker igen erősen Várkonyi mellett szólt, mindenképpen szeretném megemlíteni, hogy a kritikai visszhang akkoriban nem volt túlságosan elragadtatva a filmtől, és mivel a 2007-ben megjelent igen színvonalas "A magyar filmtörténet képeskönyve" című kiadás ezeket a filmeket meg sem említi, elképzelhetőnek tartom, hogy a mai kritikusok sem tartják túl nagyra ezeket...
A Kőszívű ember fiait nem szíveltem különösebben, viszont most az Egy Magyar Nábob megtekintése közben rájöttem, hogy ezeket a Jókai-filmeket nem szabad túl komolyan venni, ha esélyt akarunk adni annak, hogy egy kicsit is élvezzük. (Elárulom, az Egy Magyar Nábobot nagyon élveztem, a folytatást már kevésbé)...
Ezek színes, szagos, nagyformátumú mesék (!!!) felnőtteknek. Nem szabad fennakadni a sok-sok igen erőltetett dramaturgiai megoldáson...Vagy engedjük, hogy úszunk az árral, vagy hagyjuk inkább az egészet. Engem például könnyen fel tudna bosszantani - ha hagynám - az olyasfajta történeti csavar, hogy Szentirmai gróf minden magyarázat nélkül hideg szívvel elküldi családjától a 18 éves korát betöltő Zoltánt, csak, hogy megkímélje az édesanyja hűtlenségét bizonyítani próbáló "pör" lelki megpróbáltatásaitól. Számomra egészen nyilvánvaló, hogy ha egy család, ahol 18 éven át szeretetben felneveltek, egyik napról a másikra hideg szívvel, és minden magyarázat nélkül megszabadul tőlem, az százszorakkora traumát okoz, mintha tudomásom van egy olyan perről, ami nyilvánvalóan alávaló hazugságokra épül. Remélem nem követtem el túl nagy szentségtörést, hogy kifejezem elégedetlenségemet az ilyen megoldásokkal szemben. Jókainál ezekből sosincs hiány.
1822-ben kezdődik a történet. Valahol az alföldön egy esős latyakos éjszaka ugyanabba a kocsmába sodorja az élet a dúsgazdag "nábobot": Jancsi urat, tisztességes nevén báró Kárpáthy Jánost (Bessenyei Ferenc) és külhonba szakadt távoli rokonát báró Abellino Karpathy-t (Darvas Iván), született Kárpáthy Bálintot, aki pont azért jött haza, mert előbb említett gazdag rokonának tévesen halálhírét keltették, és váratlan örökségét szerette volna felmarkolni...
A film talán legemlékezetesebb jelenete az eső elől a fogadóba elsőként betérő, idősödő Kárpáthy János rögtönzött vigaszsága, a teljesen gátlástalan, magának mindent megengedő nábob tombolása... ahogy aprópénzt dobál az őt körülsereglő cigánylányoknak, hogy azt felszedegetve azok szoknyája alá nézhessen, majd ahogy leparancsolja legszebbjükről, Sáráról a pruszlikot, hogy megcsodálhassa meztelen kebleit.
Sárát, a vad táncot lejtő cigánylányt egyébként az akkor 25 éves Medveczky Ilona alakítja, és ha valaki azt mondja, hogy neki voltak 1966-ban Magyarországon a legformásabb keblei, hát én készséggel elhiszem neki... (aki erről maga is meg akar bizonyosodni, az kénytelen megnézni a filmet, mert nem találtam fotót arról a bizonyos pillanatról.)
Pont a legemelkedettebb (vagy legkényesebb?) pillanatban lép be az ajtón Abellino, és viszonylag hamar tisztázódik, hogy a halottnak hitt gazdag rokon bizony nem csak, hogy él, de feltűnően tele is van energiával...
Szó szót követ, először barátságos a hangulat, de egy otromba elszólás miatt Jancsi úr éktelen haragra gerjed. Feloszlatja a bulit, felgyújtja a fogadót (a tulajdonosokat gazdagon kártalanítja eme tettéért), és ezzel elkezdődik a két Kárpáthy egész filmen keresztül tartó ellenségeskedése. Abellino ugyanis nem hajlandó lemondani a várható örökségről. És mivel Jánosnak nincsen sem felesége, sem utódja, sőt más rokona sincs, aki szóba jöhetne örökösként, Abellino reménykedése megalapozottnak tűnik...
Végül Jancsi úr csak túljár majd Abellino eszén, de addig is, megismerkedünk a reformkor hangulatával, főleg a Párizsba költözött nemességgel, akiknek Magyarország nem volt elég választékos fényűző szórakozásukhoz... Sokan így verték el összes pénzüket (lásd Abellino), miközben hangos társadalmi életet éltek, és legfőképpen üzték-hajtották a különböző divatos helyeken előforduló szebbnél szebb fiatal hölgyeket.
(A párizsi jeleneteket egyébként Székesfehérvár belvárosában forgatták)
Ahogy Jókainál megszokhattuk: az egyes motívumokat újságcikkekből illetve egyéb mendemondákból ollózta össze történetei számára. Amiket látunk, azok tehát vagy megtörténtek, vagy így megtörténhettek volna.
A valóságban is történt például olyasmi, hogy egy férfi szerelmével üldözte az egyik egzotikus fellépőt. (itt Chataquela-t Tordai Teri alakítja) Az eredeti történet szerint egyébként a férfinak annyit sikerült realizálni álmaiból, hogy minden nap kivette azt a szobát (és ágyat), melyben a művésznő előző éjjel aludt.
Filmünkben a hősszerelmes Szentirmay Rudolf grófot Latinovits Zoltán alakítja, aki elnéző felesége (Ruttkai Éva) mellett több hölgybe is szerelmes a történet során (bár egyik esetben sem jár sikerel). A sors közel sodorja például a gyönyörű Mayer Fannyhoz is (Pap Éva), akinek viszont szintén más sorsot szán az élet. Latinovits és Ruttkai köztudomásúan az életben is egy párt alkottak ekkoriban. Ennek fényében külön érdekes figyelni közös jeleneteiket.
A pozsonyi országgyűlés ideje alatt a nemesség átköltözik Prágába (az akkori magyar törvényhozás városába), így a történet szála is ott folytatódik. Újabb hölgyeket ismerünk meg, további intrikák, ügyeskedések...
Szerteágazó tehát a történet, mégsem olyan nehezen követhető, mint a "Kőszívű Ember" esetében. Áthatja az egész filmet egy nagyon finom, diszkrét erotika, amolyan 12+ -os...
A Kárpáthy Zoltán 18 évvel az előző film vége után veszi fel a fonalat. Az akkor megszülető Zoltán, Jancsi úr (a nábob) fia ekkor tölti be 18. évét. Szerelmét az ekkoriban még főiskolás Venczel Vera alakítja.
A fősodor nem sokat változott abban a tekintetben, hogy továbbra is a gátlástalan Abellino próbálja megszerezni a Kárpáthy vagyont, immár azzal a trükkel, hogy megpróbálja bíróság előtt bizonyítani, hogy Kárpáthy Zoltán bizony nem Kárpáthy János vérszerinti leszármazottja. Magyarul tanúkkal próbálja igazolni, hogy Zoltán anyja megcsalta Jánost, így vérszerinti törvényes örökös hiányában mégiscsak Abellinot illetné a vagyon. Ezen a szálon egyébként az Abellino rafinált ügyvédjeként szerepet is bevállaló Várkonyi fergetegeset alakít. Persze sok mást is felsorolhatnék, szinte a legkisebb szerepre is jut egy-egy színészóriás...Mintha mindenki (vagy majdnem mindenki) benne lett volna a filmben, aki akkoriban számított.
Több, mint tíz perccel rövidebb film ez a második, mégis kicsit hosszabbnak, lassabbnak éreztem az elsőhöz képest. Kevésbé eseménydús, főleg az intrikákra kihegyezett jeleneteiből kétségtelenül a dunai árvíz emelkedett ki látványos megvalósításával. 
Ezeket a felvételeket egyébként valahol Kőbányán egy mélyedésben készítették. Díszletházakat és szobrokat építettek a helyszínen, majd elárasztották vízzel a mélyedést. Az egyik díszletépületet úgy alkották meg, hogy a tetőn ülő statisztákkal látványosan beomlott a víztől instabillá váló épület tetőszerkezete.
Zárásul egy kedvcsináló újságkivágás valamelyik korabeli színes magazinból:
