USA (Universal Pictures), 134 perc, ff. angol

Rendező: Lewis Milestone

Producer: Carl Laemmle jr.

Bátor, és szokatlan kísérlet volt ez a film, hiszen nagyon ritka és kockázatosnak tűnő vállalkozás egy háborút az ellenség szemszögéből, ráadásul az ellenfelet emberi (emberséges) mivoltában láttatva bemutatni.

Ebben a filmben pont ez történik. És ami talán még meglepőbb, hogy pont az USA-ban kapta a legnagyobb elismerést - és a közönségsiker mellett két Oscar-t -, míg Németországban, ahol ekkor már erősödtek a nácik, a film vetítésein Göbbels vezényletével balhézott a csőcselék. Hogy okkal, vagy ok nélkül, az már nem nagyon fog kiderülni, ugyanis az eredetileg 152 perces filmből időközben kivágtak közel húsz percet abból a célból, hogy így minden ország számára fogyaszthatóvá váljon. Elképzelhető tehát, hogy eredetileg voltak jelenetei a filmnek, melyek sértőek lehettek a németek számára, mára azonban egy pacifizmusában és humanizmusában megkérdőjelezhetetlen mű maradt belőle.

A cím egy kis magyarázatra szorul, ráadásul a magyar cím egy árnyalatnyit el is tér az eredeti amerikai cím jelentésétől. Ebben az esetben viszont az a helyzet, hogy a magyar cím pontosabb, mint az eredeti amerikai, hiszen van annál egy német "még eredetibb" cím. 

A film alapja ugyanis egy német könyv, melynek címe Im Westen Nichts Neues, ami nagyjából megfelel a magyar filmcímnek. (Az angol cím valami olyasmit jelent, hogy "A Nyugati Fronton Minden Csendes"). A könyv egyébként Erich Maria Remarque (született: Remark) műve. (A Maria nem elírás! - nekünk is van ilyen furcsa nevű hírességünk, bár talán kevesen ismerik teljes nevét: Kosztolányi Dezső István Izabella - és ez nem vicc, tessék rákeresni!)

Visszatérve a címre: Ez egy cinikus utalás azokra a semmitmondó tudósításokra, melyek szerint a fronton a helyzet változatlan, illetve nem történik semmi... holott a nyugati fronton ekkor ugyanúgy meghaltak és megnyomorodtak a katonák, csak éppen a kialakult lövészárkos állóháborúban a front nem nagyon változott egyik irányba sem... Nyugaton a helyzet tehát változatlan volt ilyen értelemben...

 2011-ben teljesen felújították ezt a filmet, és olyan tökéletes munkát sikerült végezniük, hogy először azt hittem, hogy rossz filmhez nyúltam (létezik egy 1979-es újra-feldolgozás), de a helyzet az, hogy a mai technikával már szinte csodát tudnak művelni.

Persze az eredeti filmnek is olyannak kellett ehhez lenni, hogy így felújítva lenyűgözően szépen elkészített csatajeleneteket láthassunk! A szépség itt filmesztétikai minősítés akar lenni, hiszen amit látunk, az látványban és naturalisztikus ábrázolás-módjában félelmetesen megközelíti a Ryan Közlegény Megmentésében látott partraszállásos jelenetét. Nincsenek kiforduló belek, de van olyan momentum, ami talán még annál is mélyebb nyomot hagy az emberben.

Voltak látványos csatajelenetek a The Birth of a Nation-ben illetve a The Big Parade-ban is, de ez a film kamera-kezelésben, képi trükkökben erősen megelőzi korát. Nem szeretem a túlzásokat, de sok esetben leesett az állam attól, amit láttam.

A film egyébként kifejezetten komolyan veszi a hitelességet, mely legjobban az egyenruhák evolúcióján érhető tetten. Ezen belül is a leglátványosabb a német harci sisak változása a világháború előrehaladtával.

1914-ben a háború kezdetekor a németek u.n. Pickelhaube-t viseltek, mely egy kifejezetten szépen formatervezett, szigorúan bőrből készült sisak volt, rajta bronz illetve ezüst díszítéssel, és egy jellegzetes - ugyancsak bronz vagy ezüst - tüske szerű dísszel a tetején (lásd jobbra).

Azon túl, hogy tényleg nagyon jól mutatott ez a sisak, több gond is volt vele. Egyrészt hamar kiderült, hogy nincs megfelelő mennyiségű alapanyag az újabb és újabb sisakok előállításához, még nagyszámú dél-amerikai import igénybevételével sem. 

Elkezdtek tehát más anyagból, - fémlemezből, filcből, papírmaséból - "helyettesítő sisakokat" gyártani. Ezek már nem voltak ilyen szépek, de a jellegzetes forma még megmaradt. (lásd balra)

Az is viszonylag hamar kiderült, hogy a tüske - bár felvonuláskor jól mutat - a harcokban kifejezetten hátrányt jelent. Az első világháborúra jellemző lövészárkokban kifejezetten kellemetlen volt, ha a sisakból kiálló tüske korlátozta a katonák mozgását a fedezékben mozogva, illetve arra is figyelni kellett, hogy ez a fölösleges nyúlvány ne lógjon ki az árokból.

Ezért tehát 1915-ben már olyan sisakokat gyártottak, melynek tüskéje leszerelhető volt. A harcokban már a tüskét leszerelve kellett hordani a sisakot (lásd jobbra). Hol vagyunk már a míves első változattól?

A gránátrepeszek ellen azonban ez a sisak semmilyen védelmet nem nyújtott.

1916 során a német hadsereg átállt a második világháború alatt is használt acél rohamsisakokra (lásd balra), melyekkel kb. 70%-al csökkent a halálos kimenetelű fejsérülések száma. Mindezt csak azért szedtem össze, mert a filmben nagyon pontosan követhetőek az egyenruha ilyen jellegű változásai a háború folyamán.

A film lényege azonban a háború embertelenségének ábrázolása. Ahogy arcot és személyiséget kap az ellenség, hamar szembeötlővé válik, hogy mindkét hadsereg nagyjából hasonló arányban tartalmaz "jó" és "rossz" embereket. Aki le akar lőni engem a csatatéren, és akit én le akarok lőni, azt is ugyanúgy hazavárja édesanyja, szerelme, esetleg gyermeke. Nem azok az igazi gyilkosok, akik kötelességből a csatatéren harcolnak, hanem azok akik odaküldik őket.

Egy váratlanul erős jelenetben szembesülünk ezzel, amikor a német főhős egy ellenséges francia katona haláltusáját asszisztálja végig a lövészárokban. Talán még az elhíresült záró jelenetnél is erősebb.

Persze hiteltelen lenne a film, ha nem mutatná be azokat a pillanatokat, amikor az embertelenségbe egy kis életöröm keveredik. Ahogy a nyugati fronton a katonák fürdőzés közben megismerkednek a francia lányokkal, és kalandot, szerelmet keresnek vagy éppen kocsmában mulatoznak.

Mélyen elgondolkoztató film. Nagyon hatásosan állítja szembe az otthonmaradók lelkes harcra buzdítását a harcokban megtört, hitüket vesztett katonák fásultságával.

Méltán nyert két Oscar díjat, egyet legjobb filmként, egyet pedig a legjobb rendezésért. A képen idősebb Carl Laemmle a Universal Pictures német származású alapítója tartja a filmért kapott Oscar-t.

Tetszett a film? Írd meg hozzászólásban! Még nem láttad? Alul megnézheted! (Ha nem működik a videó, kérlek jelezd!) Az ingyenesen elérhető online változat sajnos messze nem olyan minőségű, mint az általam látott felújított változat.

Véleményed van a cikkemről? Kérlek oszd meg mindenkivel hozzászólásban!

Érdekel az 1001-es lista többi filmje is? Kattints ide!

All Quiet on the Western Front - 1931

Watch All Quiet on the Western Front (1930) in Entertainment  |  View More Free Videos Online at Veoh.com

USA (First National Pictures), 76 perc, ff., angol

Rendező: Mervyn LeRoy

Producer: Hal B Wallis, Darryl F. Zanuck

Kormányos Tóni, Pöttöm, Gyilkos Pepi, Kobak, Rettegett Joe, Gorilla... ezekből és még néhány hasonlóan "kedvesen csengő" névből áll az a Chicago-i gengszterbanda, mely körül a Kis Cézár zajlik.

Nagyjából 1920-tól 1933-ig tartott az Egyesült Államokban a híres alkoholtilalom (prohibition) időszaka, mely megágyazott az Al Capone-féle gengszter-bandák - másnéven: Maffia - felvirágzásához.

1920-tól tehát az USA összes államában betiltották az alkohol nagyüzemi gyártását, és árusítását - bár otthon nem volt tilos alkoholt lepárolni és fogyasztani a legtöbb államban. Az igény ettől persze még megmaradt az italozásra,  amit a szervezett bűnözés ki is használt. Náluk tudott italhoz jutni, aki továbbra sem kívánt enélkül a bódulat nélkül élni. Ugyanaz volt tehát a szerepük ezeknek a bandáknak akkor az alkohollal kapcsolatban, mint manapság a kábítószer terjesztésében.

A Kis Cézár a gengszterfilmek egyik - ha nem az egyes számú - alapműve. A filmben rengeteg motívum látható, mely újra és újra visszaköszön a későbbi maffiafilmekben is (például a Keresztapa trilógiában).

Ezzel a filmmel belépünk az Amerikai filmgyártás egy rövid, de izgalmas időszakába, melyet pre-code időszaknak szokás nevezni - sehogy sem találok magyar elnevezést hozzá.

Pre-code érának nevezzük Hollywood 1934 közepéig tartó hangosfilmes időszakát.

A huszas évek közepén William Hays elnökletével létrejött az MPPDA  (Film producerek és forgalmazók szövetsége), mely 1927-ben kidolgozott egy ajánlást arról, hogy miket tilos ábrázolni a filmekben, milyen témákat lenne illendő feldolgozni, stb... 1930-ban kicsit szigorítottak ezen, még a helyénvaló szóhasználatra is kitértek. Ezt a szabály-gyűjteményt szokás Hays-kódex-nek - angolul Hays-code - hívni (a szövetség elnökéről elnevezve). Létrehoztak e mellé egy PCA (Production Code Administration) nevű szervezetet, melynek a kódex betartatása lett volna a feladata, azonban eleinte szinte semmilyen tényleges hatáskörük nem volt.

1934 Június elsejétől viszont már csak úgy vetíthettek moziban egy filmet, ha a PCA jóváhagyó pecséttel látta el a művet. Ezzel zárul tehát le a pre-code éra, és jön a Hays-kódex által évtizedeken át az erkölcsiség (vagy helyesebben prüdéria) béklyójába kötött post-code időszak. 

Na, de ne siessünk ennyire előre, hiszen mi még csak a hangosfilmes - és ezzel együtt a pre-code korszak - elején járunk...

 A film elején két piti bűnöző elhatározza, hogy elköltöznek Chicago-ba , és kezükbe veszik sorsuk irányítását. A két barát azonban végül különböző utakon indul el. Míg a Douglas Fairbanks, Jr. (igen, ő a nagy Douglas Fairbanks fia) által alakított Joe Massara táncos lesz, szerelmes lesz, és megpróbálja távol tartani magát a bűnözéstől, addig az Edward G Robinson által alakított Rico (kis cézár) beleáll a bűnözés közepébe: felkeresi a Chicagoi maffia egyik alfőnökét, hogy csatlakozzon hozzájuk. A filmbeli fordulatok helyenként kicsit gyermetegek, Rico felemelkedése például kifejezetten erőltetett: Ahogy az al-főnök beveszi őt a csapatba, szinte azonnal átveszi az irányítást, és a banda tagjai is rögtön meglátják benne a jövő tehetséges vezetőjét. A valóságban nyilván nemcsak, hogy repült volna az első alkalommal, amikor leszólja a főnökét, de valószínűleg a régi bandatagok sem engednek azonnal maguk fölé egy jöttmentet... 

De nem baj, ettől még ez a mozi a gengszterfilmes műfaj egyik kiindulópontja. 

Nem sikerült egyébként egyik pólust sem igazán megszeretni. Rico, a főszereplő gengszter nem rendelkezik szinte semmilyen pozitív tulajdonsággal. Még a későbbi filmes maffiózókra (akár Don Corleone-ra, vagy mondjuk a Donnie Brasco-ban Al Pacino által játszott Leftie-re) jellemző sajátos erkölcsi rendszerükhöz való ragaszkodással sem rendelkezik. Ugyanakkor a törvényes útra rátérni próbáló Joe Massara sem tud a film kedvelhető hősévé válni a karizma szinte teljes hiánya miatt. A másik oldal - a rendőrség - pedig inkább az a levakarhatatlan, idegesítő  tesze-tosza banda, akik rendszeres időközönként megjelennek a gengszterek körül, jelezve, hogy szemmel tartják őket, de valójában az akadékoskodáson kívül képtelenek bármire is.

Tehát szerethető oldal nem nagyon van itt, ez kérem a pre-code éra, ahol még nem is volt ilyen elvárás.

Végezetül egy örök dilemmámat szeretném megosztani, ami a némafilmek során eddig teljesen megszűnt létezni, nevezetesen a: "szinkron vagy eredeti nyelv?" kérdésköre.

Előre leszögezem, hogy szerintem nincs általánosan elfogadható jó válasz. Nyilván az alkotó (azaz rendező) abban a formában kívánta elénk tárni a filmet, ahogy ő letette az asztalra. Nem ismeri igazán Al Pacino-t , aki nem hallotta eredetiben kubai bevándorlóként latino akcentussal beszélni - igaz, valószínűleg értékelni is csak az tudja igazán, aki alapszinten érti a nyelvet. De másik oldalról nézve milyen veszteség lenne, ha nem hallhatnánk mondjuk a Piszkos 12 Reisman őrnagyát Sinkovits Imre hangján. Sinkovits hangját hallgatni önmagában olyan élmény, hogy ahhoz csak öccse, Sinkó László hangja hasonlítható valamennyire például dr. Hannibal Lecter (Anthony Hopkins)  szinkronjaként. És akkor meg kell jegyezni azt is, hogy bizony a szinkron már rég nem a régi - és ez talán nem is szorul bővebb magyarázatra...

De még jó néhány évtized áll előttünk, amikor még elsőrangú színészek szinkronizáltak. Így azt az álláspontot tettem magamévá, hogy - mivel arra nemigen tudnék időt szánni, hogy mindkét változatot megnézzem - hacsak valamilyen érv nem szól kifejezetten az egyik mellett, akkor azt a változatot fogom megnézni, amelyik jobb képminőségben elém kerül. 

Tetszett a film? Írd meg hozzászólásban! Még nem láttad? Alul megnézheted! (Ha nem működik a videó, kérlek jelezd!)

Véleményed van a cikkemről? Kérlek oszd meg mindenkivel hozzászólásban!

Érdekel az 1001-es lista többi filmje is? Kattints ide!

DAILYMOTION - Kis Cézár - 1931

Little Caesar (1931) EDWARD G. ROBINSON by CinemaLibreWatchonline