1001 Film

... amit látnod kell, mielőtt meghalsz


332. Gigi - 1958

2020. január 25. 03:19 - moodPedro

gigi_f5616c4e.jpgUSA (MGM), 116 perc, Metrocolor, angol

Rendező: Vincente Minnelli

Producer: Arthur Freed

Bár ezt a musical-t csak a zeneszerző-dalszövegíró páros neve köti össze a My Fair Lady-vel, gyakorlatilag egy percre sem lehet elfelejteni, a kettő rokonságát. Meglepő módon míg a My Fair Lady-t úgy általában ismerik az emberek, a Gigi-ről még az általam megkérdezett musical-kedvelők sem feltétlenül hallottak.

Frederick Loewe zeneszerző és Alan Jay Lerner dalszöveg- és forgatókönyvíró a G.B. Shaw által írt Pymalion című színdarab alapján 1956-ban elkészítették My Fair Lady című musical-üket, mely egy Londoni virágáruslány úrinővé neveléséről szól, amit egy híres nyelvtudós professzor (Higgins) visz végbe egy fogadásnak köszönhetően. A nagy sikerű Broadway előadásból csak 1964-ben született film George Cukor rendezésében 8 Oscart elnyerve.

A Gigi című musical szintén a fent említett Loewe - Lerner szerzőpáros közös műve, viszont a My Fair Lady-vel ellentétben ez rögtön filmre készült (két évvel a My Fair Lady színházi bemutatója után), és csak a film sikere utána került színpadra. Viszont 9 Oscart nyert! Azaz eggyel többet, mint a manapság sokkal ismertebb "testvére".

A Gigi esetén a My Fair Lady Londonja helyett Párizsban vagyunk, nagyjából ugyanabban az időszakban, az 1900-as évek elején. Itt azonban nem egy virágáruslányt kell kimosdatni a koszból, hanem egy Gigi nevű úrilányból próbálnak a felmenői olyan hölgyet nevelni, aki férfiak szerelmének kihasználásával a lehető legtöbb anyagi hasznot húzza. Mindenhol, angol elemzésekben is kurtizánnak (courtesan) nevezik azt, amivé Gigi-t nevelni próbálják. Ez azonban nagyon félrevezető, mivel magyarban a kurvákat szoktuk kurtizánnak hívni, ha ezt irodalmi formában próbáljuk megtenni, azonban itt semmiképpen nem közönséges értelembe vett kéjnőnek nevelik a lányt, egész egyszerűen arra, hogy hogyan kell kihasználni a legfelső körökben forgó gazdag férfiakat.

Ellentétben a későbbi My Fair Ladyvel, melynek Londonja teljes egészében stúdióban lett felépítve, itt a film igen nagy része Párizsban forgott, ami igen jót tett a képek hangulatának. Ha jól tudom, ez a rendezőnek, Vincente Minnelli-nek köszönhető.

mv5bmjiwnza0nzi5nv5bml5banbnxkftztcwodq3nduwna_v1_sy1000_cr0_0_1306_1000_al.jpgAmi különösen tetszett, hogy Párizs mintha kizárólag szecessziós épületekből és belső terekből állt volna. Ami persze nem igaz, de mivel ez az egyik kedvenc stílusom, örültem, hogy a film hemzsegett ezektől.

Az egyik leglátványosabb enteriőr a ma is létező - és igazából is erre a névre hallgató -, Párizs talán leghíresebb étterme, a Maxim's. Mely egy igazi szecessziós motívumkavalkád. Az alábbi képek mostaniak, de a filmben is nagyjából így néz ki.

Túl nagy fantázia nem kell ahhoz, hogy kitaláljuk, a vénlányok mesterkedése, hogy Gigiből (akinek nevét egyébként franciásan "Zsizsi"-nek kell ejteni) pénzéhes férfikopasztó nőt faragjanak, nem működik tökéletesen, hiszen szinte azonnal egymásba szeretnek egy ilyen kifosztásra amúgy igen alkalmasnak tűnő férfival.

Gigi-nek egyébként van édesanyja, de őt sosem látjuk, mert annyira elfoglalt. (Egyszer halljuk énekelni egy másik szobából) Gyakorlatilag nagymamája neveli a kislányt. Nem ő a legrosszabb a családban, sőt a kedves nagyanya voltaképpen egy bűbájos úrhölgy. A nagynéni az, aki teljesen érzelemmentesen próbálja beleverni a nagylányba a férfiak megkopasztásához szükséges fortélyokat, na meg olyan tudományokat, hogy hogy lehet könnyen felbecsülni egy nyakék, vagy egy drágakő értékét...

Az egyik legérdekesebb információ, amihez eme oktatás során hozzájutottam, az egyik legnagyobb francia delikátesz, ami egyébként már évtizedek óta tiltott eledel Franciaországban, a sült kerti sármány. Ez egy verébszerű énekesmadár. (Igazi állatbarátoknak javaslom, hogy egy határozott scrollozással lendüljenek túl a következő két bekezdésen, és az alattuk látható képen is)

hortol_01_emberiza_hortulana.jpg

Ezt a madarat jobb esetben teljesen sötét zárkába zárják, rosszabb esetben megvakítják, ez esetben nincs szükség elsötétítésre. A madár így egy helyben gubbaszt, illetve csak eszik. Ettől kis teste viszonylag hamar elhízik, elzsírosodik. Amikor a madár elérte a kellő elhízottságot, egy Armagnac nevű brandybe fojtják. Így tüdeje megtelik az említett italkülönlegességgel. Az így kivégzett állatot 8 perces hőkezeléssel saját zsírjában megsütik.

395.jpg

Az egyik különlegessége ennek az eledelnek, hogy egyben fogyasztandó. Azaz szigorúan ellenjavallt kicsontozni. Az apró csontok könnyen elropogtathatóak, és ez a tevékenység önmagában is hozzájárul a különleges kulináris élményhez. 

Az ennél is furcsább megkötés, amire a pontos magyarázatot sem sikerült megtalálnom: (bár megjegyzem, hogy ez már nem szerepel a filmben) : Ezt az ételt úgy illik elfogyasztani, hogy egy kendőt teszünk a fejünkre. Nem vicc. Van olyan magyarázat, hogy azért, mert ez egy tiltott étel, és így ne legyenek egymás bűnének tanúi az emberek, de ezt nem tartom túl valószínűnek, hiszen húsz évvel ezelőttig ez egyáltalán nem volt tiltott, mint ahogy a Gigi-ben is ezt az ételt az egyik legmagasabb szintű kulináris élményként mutatják be. Sokkal valószínűbb a másik elterjedt magyarázat, hogy a brandy illatát, mely átjárja a sült madarat, a kendő segítségével tartsuk meg minél tovább orrunk közelében. Megjegyzem, ennek a madárnak a vadászatát nem a belőle készülő étel kegyetlen elkészítése miatt tiltották be, hanem azért, mert ennek hiányában kihalása fenyegetett volna. Az alábbi sármányfogyasztást ábrázoló kép nem a filmből való.

ortolan.jpg

A főszereplő Gigi-t a francia Leslie Caron játssza, aki egyébként 89 éves lesz idén. Érdekes, hogy énekhangját egy Betty Wand nevű énekesnő adta a filmben, holott, ha jól tudom, Leslie Caron jól énekelt.

Ha azt hisszük, hogy a női oldalon találunk csak furcsa életvitelű embereket, tévedni fogunk. A férfi főszereplőnek (Gigi szerelmének) egy férfi mentora van, aki szintén megéri a pénzét. Az úr vélhetően kényelmetlenül érezné magát a #metoo világában, hiszen hatvanon felül is azt vallja, hogy a nőknek nagyjából az az egy hasznuk van, hogy szépségükkel megédesítsék a férfiak életét. De ami ma biztosan tömeghisztériát váltana ki: legnagyobb dicsőség egy férfi számára, amikor életében először követ el miatta öngyilkosságot egy nő. Abban a világban, ahol egy ország jajveszékel azon, hogy Norbi óva inti az elhízott feleségeket, hogy így férjüknek nem fognak kelleni, nem csodálkoznék, ha az (egyébként sikertelen) öngyilkosságon érzett büszkeség megjelenítése miatt a film betiltását követelnék manapság...

Maurice Chevalier játssza ezt az idősödő mentort, és számomra a film egyik kedvenc figurája ez az öregúr.

A dalok pont olyanok, mint a My Fair Ladyben, ami nem meglepő, hisz ugyanazok voltak a szerzők. Kedves, nézhető musical. Varázsa azonban valamiért elmarad a My Fair Lady-től, és ennek oka semmiképpen nem a látványban keresendő, ami nagyon rendben van. Talán a történet lett túl sablonos, és kiszámítható...

Szólj hozzá!

313 High Society (Gazdagok és Szerelmesek) - 1956

2019. szeptember 11. 00:25 - moodPedro

Ennekmv5bzjk2ogu5mmutzdg5yi00nmfhlwi5mjetntzlzta2n2jmmdvkxkeyxkfqcgdeqxvymdi2ndg0nq_v1_sy1000_cr0_0_649_1000_al.jpgUSA (MGM, Sol C. Siegel Productions), 107 perc, Technicolor, angol

Rendező: Charles Walters

Producer: Sol C. Siegel

Írhatnám, hogy ugyanezt a történetet már egyszer láthattuk a Philadelphiai Történet című 1940-es filmben, hiszen ez tulajdonképpen ugyanannak a sztorinak a musicales feldolgozása, de rájöttem, hogy ebben az esetben történetről beszélni nagyon erős túlzás.

Az eredeti filmben Katharine Hepburnnek többek között Cary Grant és Jimmy Stewart csapta a szelet, ebben a változatban pedig Grace Kelly alakítja az esküvőjének előestéjén elbizonytalanodó menyasszonyt, és a jellegtelen vőlegénye mellett Frank Sinatra és Bing Crosby kerül közelebbi kapcsolatba a szőke szépséggel.

Az említett alaptörténet tényleg annyira semmitmondó, hogy nagy bajban lennék, ha akár csak néhány mondatban össze kellene foglalnom, hogy mi is zajlik a filmben. Valószínűleg azért nem is értem, az összefüggéseket, mert olyannyira gyermeteg, hogy  racionalitásnak nyoma sincsen, viszont nem elég szürreális ahhoz, hogy a másik végletbe tolva izgalmassá váljon.

high-society_4ri1u5.jpgEnnek ellenére most egyáltalán nem éreztem kellemetlenül fárasztónak ezt a filmet. Nem volt olyan nyomasztó érzés, mint amikor egy végtelenül üres film borzasztóan mélynek akar látszani.

Ez a film pontosan az, aminek elsőre is tűnik: egy habkönnyű bő másfél óra, néhány ötvenes évekbeli jazz nótával megfűszerezve. Egy pillanatig nem tűnt többnek a forgatókönyv egy fércműnél, mégsem éreztem, hogy mindjárt a falat kaparom.

Bár egyik szám sem olyan, ami különösebben ismert lenne a huszonegyedik században, mégis különleges élmény a fiatal Frank Sinatrát, vagy a középkorú Bing Crosbyt énekelni hallani, hogy Satchmo-ról azaz Louis Armstrongról ne is beszéljünk...  Armstrong egyébként önmagát alakítja.

Ha pedig nem hatott volna meg, hogy efféle hatalmas könnyűzenei klasszikusokat nézhetek és hallgathatok, akkor még mindig ott lett volna a szépséges Grace Kelly, akinek a szereplése azért különleges itt, mert ez volt számára az utolsó, ezután többet nem filmezett. Ekkor már a Monacói herceg menyasszonya volt, és a film bemutatóján már mint hercegné vett részt. 

Grace Kelly egyébként nem feltétlenül volt az a hideg szépség, amilyennek a vásznon sokszor tűnik. Gyakran voltak kalandjai filmforgatások során partnereivel. Mondják, hogy a házas Gary Coopert is elcsábította a High Noon forgatása során, de néhány évvel később az itt is szereplő Bing Crosby is elcsábult szépségének, akit talán Marlon Brando ütött ki a nyeregből. Szóval Kellyben feltehetően sok szeretet lakozott, és ezt a szeretetet nem habozott másokkal is megosztani...

Sokan úgy tartják, hogy a herceg és Grace Kelly házassága inkább volt egy marketing fogás az uralkodó részéről, mint egy romantikus kapcsolat beteljesülése. Mindenesetre hercegnéként már nem forgatott több filmet, így tőle is elbúcsúzunk a továbbiakban...

grace-kelly-si-reinier-de-monaco-2.jpg

3 komment

285. Macsók és Macák (Guys and Dolls) - 1955

2019. május 23. 15:12 - moodPedro

mv5bowi1zjlmogytyzzizs00yjezlwi4mjatnzk1ogu0nwfjnzcyxkeyxkfqcgdeqxvymdi2ndg0nq_v1_sy1000_cr0_0_679_1000_al.jpgUSA (Samuel Goldwyn Productions), 150 perc, Eastmancolor, angol

Rendező: Joseph L Mankiewicz

Producer: Samuel Goldwyn

Az itt, balra látható poszter valószínűleg a töredékét villantja fel csak annak, amilyen szürreális élmény elé néz, aki ezt a filmet megtekinti.

Igen, a bal szélen az ott az (igazi!) "Keresztapa" fiatalabb kiadása, azaz Marlon Brando maga. Nem véletlen, hogy - annak ellenére, hogy Brando nyilván rengeteg jobb-rosszabb filmben játszott élete folyamán - fiatal "Keresztapának" titulálom, hiszen itt fiatal maffiózót alakít, aminek megformálásában fellelhető egy-egy, a későbbi nagy moziban látható öreg "keresztapás" manírja. (és ezt a szót itt nem feltétlenül rossz értelemben gondolom)

Brando csak a 23. percben tűnik fel először, és egészen eddig a pillanatig nézegettem a címet, a videó hosszát, hogy nincs-e valami hiba a gépezetben, hiszen olyan látványvilág tárult a szemem elé, amire Brando címszereplésével nagyon nem számítottam! Egy Broadway musical. Jó, jó... Frank Sinatra neve alapján akár várható is lett volna, de Sinatra sem feltétlenül csak énekes szerepekben volt látható, sőt... lásd Most és Mindörökké... Aztán még itt van az általam nagyon kedvelt Jean Simmons (Angyalarc, Fekete Nárcisz, Szép Remények), aki szintén nem nevezhető énekes színésznek.... A negyedik címszereplő Vivian Blaine, őt bevallom nem ismertem, és nem is volt rám túl jó hatással. Karrierjének nagyobb részét inkább tévésorozatokban töltötte.

 mv5byti2mjc0mdetzdbims00ntrjlwfkngitmwu4nji1mmnhytzixkeyxkfqcgdeqxvynjawoda4mw_v1.jpgSzóval 22 percen át egyre nagyobb bizonytalansággal bámultam ezt a mozit, hiszen a stúdióban felépített tipikusan Broadway musicales díszletben a szereplők időnként dalra fakadtak, időnként táncoltak, és jellemzően viccesek próbáltak lenni. Ebben a közegben Brando - a Vágy Villamosa illetve a Rakparton - sztárja valahogy teljesen elképzelhetetlennek tűnt, még csak-szöveges szerepben is.

De amit addig kizárnak tartottam, az a 23. percben bekövetkezett, és ehhez foghatót akkor éreztem utoljára, amikor valaki - mint Éva az almát a paradicsomban Ádámnak - figyelmembe ajánlotta a Star Wars Holiday Special-t aminek létezését méltán, teljes joggal próbálja - nemcsak a Lucasfilm, hanem - a jobb érzésű Star Wars rajongók is elfelejteni, írmagját is kitörölni az Univerzumból.

Brando ugyanis nemcsak énekel, de táncol is! (Ha ezt a képet sikerül megemészteni, akkor haladjunk tovább)

mv5bmtk1mdg0otaynf5bml5banbnxkftztcwnjk3mtkzna_v1_sy1000_cr0_0_673_1000_al.jpgA Macsók és Macák (ez a cím is... na...) 1950 és 1953 között futott a Broadway-en, és ekkoriban, ha elérte egy musical az 1200-as előadásszámot, akkor megérett arra, hogy filmet is készítsenek belőle.

Sinatra pályázott a főszerepre, ám valamiért a stúdió és a rendező Brando-t nézte ki, és szerezte meg a főszerepre. Sinatra elvileg csak egy mellékszerepet kapott, amiért igencsak duzzogott, szerintem ok nélkül, mert a kedvéért annyira felduzzasztották ezt a mellékszerepet, hogy gyakorlatilag Brando-éval egyenértékűvé vált.

mv5bnzgyodc4mdcymf5bml5banbnxkftztcwotk3mtkzna_v1_sy1000_cr0_0_666_1000_al.jpgBrando megpróbált vele összebarátkozni az első forgatási napon. Mivel tisztában volt azzal, hogy énekesi képessége messze elmarad Sinatra-tól, és talán jófejségből is is, felvetette, hogy esetleg naponta összejöhetnének gyakorolni ezt a dolgot. Ám Sinatra simán elhajtotta azzal, hogy őt nem érdekli ez a method acting-es szarság...utalva Brando színjátszó módszerére... A két férfi főszereplő kapcsolata tehát mindjárt a forgatás elején megfeneklett és állítólag a forgatás végéig jeleneten kívül csak közvetítők útján érintkeztek.

Egy közös jelenetükben, mely alatt Sinatrának jókedvűen sajttortát kellett ennie - Brando állítólag direkt mindig elrontotta a saját szövegét, hogy újra kelljen venni. Ezt annyiszor megtette, hogy Sinatra rosszul lett a sok sajttortától, és abba kellett hagyni aznapra a forgatást. Másnap Brando megkegyelmezett, és elsőre fölvették rendesen.

sk0rq7a.gif

Mindketten olasz maffiózókat alakítanak a filmben. Vidám musicalről lévén szó a legdurvább, ami történik, egy-egy jobb-egyenes, és jó adag tiltott szerencsejáték.1odmzmje_v1_sy1000_cr0_0_1491_1000_al.jpg

Sky Masterson (Brando) fogadásból összejön egy misszionárius hölggyel (Jean Simmons). Románcuk úgy indul, hogy mindketten érdekből közelednek a másik felé, de aztán persze rájönnek, hogy az érzelmek is belobbantak.

A film legjobb jelenete (stúdióban felépített) Havannában játszódik. Ekkor már azt sem érdekelt, hogy Brando mit művel a karrierjével. Ez egy szerethető, vicces néhány perc volt.

Úgy kerültek egyébként Havannába, hogy a maffiózó, oda hívta vacsorázni a hölgyet - ma kb. 4 óra a repülőút egy irányba. Kicsit eszementebb ötlet, mint mondjuk Bécsbe kiautózni egy tányérról lelógó Bécsi szeletért a Figlmüllerbe, és utána rögtön hazajönni. De mondjuk többek között az ilyen eszement ötletek teszik érdekessé az életet, és tényleg ez a jelenet volt az, ami miatt érdemes volt megnézni a filmet. Brando az alábbi animgif-en nem Jean Simmons-szal táncol, ebből volt egy kis "konfliktus" is, a misszionárius hölgy megmutatta, hogy neki is van jobbegyenese...marlon-and-larri-thomas_orig.gifMiközben Brando és Simmons karakterei egyre közelebb kerültek egymáshoz, addig Sinatra és párja egyre távolodni tűntek. A két külön szálon mozgó páros történetét egyébként szinte csak a maffia-vonal tartotta össze, alig volt átjárás a két szál között.

Sinatra párja egyébként revütáncos nő, aminek az volt a legfontosabb előnye, hogy így több zenés számot lehetett belezsúfolni a filmbe. A tánckar egyébként kimondottan szexi. 

Ahogy említettem, Brando nem volt énekes, hiába járt a film kedvéért tanárokhoz, a stúdióban felvett anyagból a hangmérnökök úgy vágták össze használhatóra az anyagot, hogy a nagyon sokszori nekifutásból összeillesztgették azokat a részeket (néha csak 1-2 szónyit) amik használhatóak voltak. Az eredmény így elfogadható egyébként. mv5bnzzlzgu2ndmtndjkoc00yty4lwe3ngetmwmxmda1ngvkodiyxkeyxkfqcgdeqxvymduyotuynq_v1.jpgSimmons énekhangjára kevésbé szoktak kitérni, holott szerintem ő sem brillírozik a dalokkal,  hangja helyenként kifejezetten bántó.

mv5bnmnhzwuynmitmjbkmc00mmyxlwjintqtyzdlmzmyogu0yzm0xkeyxkfqcgdeqxvymjk3ntuyotc_v1_sx913_cr0_0_913_999_al.jpgCinemaScope-os szélesvásznú egyébként a film. Ennek az a lényege egyébként, hogy ugyanolyan 35mm-es filmre forgatták, mint az akkor (még) szabványosnak számító 4:3-ast, de egy lencse segítségével összetorzítotték a képet. Így a megszokott nyersanyagra a megszokott felvevővel dolgozhattak. 

Emellett egyébként két másik módszerrel kísérleteztek még ez idő tájt. A CineRama igencsak nehézkes volt, három egymással szinkronba hozott normál kamerával rögzítették a képet, és három vetítővel vetítették azokat egymás mellé a moziban. Egyrészt az illesztés nem volt tökéletes. Másrészt, ha valamelyik lejátszónál valami hiba lépett fel (középkorúak emlékezhetnek, hogy ez viszonylag gyakran előfordult amikor még valódi filmről ment a vetítés) akkor normál esetben kis hibaelhárítás után a mozigépész újraindította a lejátszást ott, ahol abbahagyta. Ha azonban a három lejátszó egyike megakadt, akkor a szinkronizálás csak úgy volt kivitelezhető, ha az adott tekercseket visszatekercselték, és elölről kezdték őket lejátszani. Ettől végképp nehézkessé és végső soron sikertelenné vált ez a formátum.

A harmadik szélesvásznú formátum a VistaVision volt, ahol a film vízszintesen mozgott, így a kép szélessége a film hosszirányában jelentkezett.

A tévé előretörésének a moziba járó közönség nem csak a szélesvásznú filmek számának megnövekedését köszönheti, hanem a színes filmek arányának ugrásszerű megnövekedését is. Eleinte a Technicolor volt a mindent-vivő , de az ötvenes években már sorra jöttek az újabb fejlesztések, mint pld. A KODAK a maga Eastmancolor-jával, amivel ez a film is készült. Ez a korszerűbb módszer idővel kiszorítja a Technicolor-t, és minden stúdió saját elnevezésével utal rá: Metrocolor, Warnercolor, Columbiacolor...

Szólj hozzá!

284. Művészpánik (Artists and Models) - 1955

2019. május 21. 00:18 - moodPedro

mv5byzi0ywm5ndctmjrmys00owu5lwe2odqtmjnly2i1njfhowizxkeyxkfqcgdeqxvymduyotuynq_v1_sy1000_sx756_al.jpgUSA (Paramount), 105 perc, Technicolor, angol

Rendező: Frank Tashin

Producer: Paul Nathan, Hal B. Wallis

Nevük nem cseng olyan ismerősen, mint mondjuk a Stan és Pan párosé, de a negyvenes-ötvenes években a Dean Martin - Jerry Lewis páros neve nagyjából garanciát jelentett egy önfeledt másfél órás szórakozásra.

Először 1946-ban álltak össze, hogy éjszakai mulatókban adják elő vicces, zenés számaikat, melyek részben improvizációra alapultak. Néhány tévés szerep után 1949-ben szerződést kötött velük a Paramount-os Hal B. Wallis producer, és  összesen 17 filmet készítettek 1956-ig a stúdió számára. 

Párosuk jellegzetessége, hogy két teljesen különböző karaktert játszanak. A mindig komolyabb, romantikus, énekesként is kiváló olasz származású Dean Martin (született: Dino Paul Crocetti) belefáradt, hogy nem tud kilépni ebből a skatulyából, minden filmben szinte ugyanazt a szerepet kellett eljátszania.

Sokat kellett törnöm a fejemet, hogy honnét olyan ismerős, hogyha eddig egyetlen Martin & Lewis filmet sem láttam... az IMDB segítségét kellett igénybe vennem, ahol természetesen hamar sikerült kiderítenem, hogy leginkább az első Airport film pilótájaként vésődött az emlékezetembe.

fc5e65960ccb8f2e4ba38458eb4171d4.jpg

A páros másik tagja Jerry Lewis, akinek viszont szinte egyetlen komolyan vehető pillanata sincsen. Ahogy megszólal, olyan mintha Donald Kacsát hallanánk, esetlensége már-már Chaplin figuráját juttatja helyenként az eszünkbe.

Egyik kedvenc jelenetem tőle, amikor - szegénységük miatt - egy szem babot fogyaszt el olyan jó étvággyal és lelkesedéssel, mintha egy hatalmas, szaftos steak lenne a tányérján.artists-and-models_lqfgxu.jpg

Ha kizárólag rá épülne a film, talán zavaró lenne ez a harsány esetlenség, ez a végletekig eltúlzott kelekótyaság, de mivel rendszerint ott van mellette a komoly, és inkább intellektuális humort forszírozó Dean Martin, a két különböző stílus összességében egy nagyon kellemes, ma is fogyasztható könnyed komédiát hoz létre.

Több irányból is kísérletet tesz meghódításunkra ez a film. A humoron és az időnkénti dalra fakadáson túl a szinte elmaradhatatlan romantikus vonal is megjelenik. Persze mindkét főszereplő férfi kap egy nőt maga mellé. Sőt! Dean Martin hármat is, igaz közülük ketten - igen ismert nevek - emitt csak mellékszereplők. 

Az egyik ilyen - szinte csak perceket és pár mondatot kapó  - hölgy az ekkor még inkább modellként illetve bulvárhősként ismert Anita Ekberg volt. Néhány év múlva, Fellini Dolce Vita-jában kapja meg majd legismertebb szerepét.

Egy leheletnyivel erősebb mellékszerepet kapott a magyar származású Gábor Éva (Gábor Zsazsa nővére)Ő egy magyarokból álló kémszervezet ügynöke - és ezzel a komédia, musical és romantikus vonalak mellé - egy igencsak váratlan húzással, szinte a semmiből - besorolódik a kémfilm zsánere is a film utolsó fél órájában.

artists-and-models_ylbqtu.jpgA két főszereplő valódi partnerei a filmben Dorothy Malone és Shirley MacLaine. Előbbi egy Bat Lady (Denevérlány) képregény rajzolója, míg utóbbi az ő modellje. Az alábbi képekből hamar kiderül, hogy ki kivel került párba. Aki nem ismeri a hölgyeket, annak segítek azzal, hogy Shirley MacLaine a kis cuki rövid hajú barna.

A Bat Lady képregényes vonal azért is érdekes, mert a filmben irtózatos mennyiségű kellék képregény látható, amiben ez a fiktív Bat Lady szerepel. Ő nem összetévesztendő a DC Universe-es Batwoman-nel. Az eltérő név persze nem volt elég ahhoz, hogy ne legyen jogvita a dologból. A filmben látható képregényeket - amik tényleg meg lettek rajzolva rendesen! - feltehetően emiatt a jogvita miatt mind egy szálig meg kellett semmisíteni. Néhány évvel ezelőtt előkerült belőle néhány oldal, de a teljes anyag egyelőre nem fellelhető, pedig gyűjtők biztosan sok pénzt adnának érte

A sztoriba nem hiszem, hogy érdemes belemenni. Tulajdonképpen kicsit gondban is lennék, ha össze kellene szednem néhány mondatban, hogy miről szól a történet. Ez esetben szerintem ne is akarjunk belemenni... Kicsit zavaros, kicsit összevissza, és őszintén szólva ezúttal sem értem pontosan, hogy hogyan verekedte be magát ez a film az 1001 legjobb közé, de bevallom, hogy ezúttal átengedve magam a guilty pleasure-nek, a bűnős élvezetnek, nagyon jól tudtam szórakozni a Martin & Lewis páros kedves, pop-art-os díszletekkel teli komédiáján, és egyedül azt sajnáltam, hogy csak most, közös karrierjük vége felé csatlakoztunk be hozzájuk. 

Ez a film egyébként nem csak gyönyörűen szép Technicolor színekkel rendelkezik, hanem VistaVision szélesvásznú is. Itt jegyzem meg szokásom szerint, hogy a poszthoz stage-fotókat, - azaz a forgatás során fotográfusok által készített fényképeket - használtam, amik az ekkori szokásoknak megfelelően jellemzően fekete-fehérek annak ellenére, hogy a film "ragyogóan" színes, mint ahogy ezen az anim-gifen is látható.tumblr_ljjh0m20r91qecvhz.gif

 

Szólj hozzá!

281. Carmen Jones - 1954

2019. május 06. 21:38 - moodPedro

carmen_jones.jpegUSA (Otto Preminger Films, Fox), 105 perc, Technicolor, angol

Rendező: Otto Preminger

Producer: Otto Preminger

Imádom az olyan filmeket, melyek egy klasszikus történetet modern környezetbe helyeznek át.

Az 1845-ben kiadott Prosper Mérimée regényt 1875-ben George Bizét operává dolgozta át, majd 1943-ban Bizét zenéjét kissé áthangszerelték, "musicalesebbé" tették, hogy a Broadway-en all black, azaz kizárólag feketebőrű szereplőgárdával, a második világháború alatti Chicago-ba helyezve adják elő. Nálunk Magyarországon sem példa nélküli az "all black cast"  előadás, hiszen a Magyar Állami Operaház a napokban mutatta be szintén kizárólag fekete előadókkal (ez itt az irónia helye) a Porgy és Bess-t, ahol egyenesen a szerző kikötése volt, hogy csak feketékkel adható elő a darab. 

Otto Preminger még szerződésben volt a 20th Century - Fox-szal amikor úgy döntött, hogy kivásárolja magát a szerződésből. Mivel úgy gondolta, hogy a színházi adaptáció alapján készülő, fekete szereplőkkel forgatott operafilmben a Fox úgysem fog fantáziát látni, inkább ezzel a szerződésbontással akart magának szabad kezet biztosítani. Így függetlenként vágott bele a film elkészítésébe. Amikor híre ment a készülő filmnek, érdekes módon maga Darryl F. Zanuck, a Fox fejese kereste meg Premingert, hogy a stúdió örömmel venne részt befektetőként a gyártásban, és a rendező teljesen szabad kezet kaphatna. Így is lett.

carmen-jones_yhoj7m.jpgPróbáltam rajtakapni a filmet, kiszúrni legalább egyetlen fehér embert, de nem sikerült. Pedig volt néhány tömegjelenet is, például egy ökölvívó mérkőzés, ahol többezres közönség szurkolt, de láthatóan nagyon vigyáztak, hogy a kamera ezen oldalára még véletlenül se merészkedjen fehér ember. Egy idő után kicsit furcsa úgy látni Amerikát, hogy sem a pályaudvaron, sem egy rendezvényen, sem az utcán, sehol nincsenek fehér emberek... a fenti képen is csak azért látható egy, mert ő a rendező.

Carmenből, a cigánylányból tehát afro-amerikai Carmen Jones (Dorothy Dandridge, középen) lesz, aki dohánygyár helyett kezdetben egy ejtőernyő gyárban dolgozik. Don José tizedesből Joe tizedes lesz (Harry Belafonte, a képen balra). Escamillo torreádor pedig egy profi ökölvivóként (Joe Adams, a képen jobbra) jelenik meg ebben a Chicagoi környezetben játszódó adaptációban.

carmen-jones_ttkkwa.jpgPreminger sok színésszel készített próbafelvételt a főszerepekre. Dandridge-t, - miután bejelentkezett Carmennek - a rendező szépnek, aranyosnak találta, de semmiképpen nem olyannak, amilyennek Carment elképzelte. Helyette Joe ártatlanul kedves barátnőjének, Cindy Lou-nak a szerepét ajánlotta figyelmébe. Adott is neki egy szövegkönyvet, ami alapján várta egy következő castingra. Ám Dandridge Carmennek beöltözve, és erre a szerepre készülve jött el az újabb próbára. Ekkor már Preminger is úgy gondolta, hogy kár tovább keresni, megtalálta azt a Carment, akit keresett. Nem csak a film főszerepére, hanem magának is, mert éveken át szoros kapcsolatban voltak.

Preminger szeretett ujjat húzni a cenzúrával. 1953-as The Moon is Blue című filmje például cenzori pecsét nélkül került mozikba, mert az túlságosan engedékenyen kezelte a laza erkölcsöket bemutató jeleneteket. És az alábbi képen is olyasmit látunk, ami a korszak Hollywoodi filmjeiben azért még messze nem volt megszokott. Bizony, ez a filmben egy lábcsókolgatásig fajuló jelenet lesz...

mv5bmtm1odc0mdy2nf5bml5banbnxkftztcwnja2njgymw_v1_sy1000_cr0_0_1365_1000_al.jpg

Érdekes módon mindkét főszereplő énekhangját más kölcsönözte, holott mindketten jó énekesek voltak. Sőt, én Belafontét inkább énekesként ismertem eddig, mint színészként. Ha más dalról nem, hát a Banana Boat Songot talán mindenki ismeri... ami úgy szól, hogy "come mister tally man, tally me banana", de mi csak úgy énekeltük, hogy "Come Mister Talibán" pedig akkor még nem is hallottunk a tálibokról...annex_dandridge_dorothy_carmen_jones_nrfpt_03.jpg

Preminger a Broadwayes "musicalesített" hangszereléstől szeretett volna visszatérni az operás hangzáshoz, a két főszereplőnek viszont - hiába voltak jó énekesek - nem volt operaénekesi képzettsége. Az opera pedig tudvalevő, hogy egészen speciális hangképzést igényel. Ez tehát a magyarázata, hogy mindketten más hangján énekelnek.

mv5bmtkwmdawnjy3n15bml5banbnxkftztcwmde2njgymw_v1_sy1000_cr0_0_798_1000_al_1.jpgDandridge valóban meggyőzően hozza a pénzsóvár, gátlástalan és szenvedélyes karaktert. Azt a szépséget viszont én nem találom meg benne, amitől igazán Carmenné válna a szememben. De elképzelhető, hogy ebben a változó idők változó ízlésének is nagy szerepe van. Lehet, hogy akkoriban más volt a szépségideál.

Carmen története egy szerelmi négyszög, melyben gyakorlatilag mindenki másba szerelmes. Egyedül Carmeről nem lehet (valószínűleg maga sem tudja) eldönteni, hogy a pénzbe vagy Joe-ba szerelmes jobban. Végül természetesen elkerülhetetlen a tragédia.

Szélesvásznú (Cinemascope) és színes (Technicolor) filmről beszélünk. Mindkettőnek nagyon örültem, sokban hozzájárultak a film élvezhetőségéhez. Még azt sem vettem észre, hogy a Chicagoi helyszín ellenére semmi sem forgott a megnevezett városban, szinte minden a Fox Los Angelesi stúdiójában készült.

mv5bmjhkzjq4yjetowq4ns00zmfilwi5mdmtnmrjndy5nge4ztjjxkeyxkfqcgdeqxvymzi4nzk0njy_v1_sy1000_cr0_0_810_1000_al_1.jpg

Harry Belafonte idén 92 éves. Dandridge viszont 42 évesen elhunyt valamilyen antidepresszáns - feltehetően - véletlen túladagolásában.carmen-jones_fvzpsb.jpg

4 komment

275. Csillag Születik (A Star is Born) - 1954

2019. április 02. 02:20 - moodPedro

poster_a_star_is_born_1954_01.jpgUSA (Warner), 176 perc, Technicolor, angol

Rendező: George Cukor

Producer: Vern Alves, Sidney Luft

Többször is előfordult már a filmtörténelem során, hogy egy film hosszúra, unalmasra sikeredett, és a stúdió fejesei - menteni próbálva a menthetőt - rövidebbre, pergősebbre vágták a filmet, hogy azt könnyebben letolják a nézők torkán. Nos, ezt a filmet is jelentősen lerövidítették, de pont azért mert tetszett a nézőknek. Hogy ennek mi értelme? Mindjárt elmagyarázom...

A film 196 perces volt a tesztvetítéseken, és a nézők imádták! Cukor (a rendező) mégis úgy döntött, hogy egy kicsit talán érdemes lenne feszesebbre venni a tempót, és a vágóval egyetértésben 182 perc hosszúra rövidítették. Így mutatták be New Yorkban először, és továbbra is hatalmas sikere volt. Erre a változatra tekintenek etalonként a film rajongói, ezt nevezik A Cukor-féle változatnak.

Miután a Warner fejesei látták, hogy a nézők kapkodják a jegyeket, elkezdtek gondolkozni, hogy ezzel a filmmel úgy lehetne még ennél is többet kaszálni, ha elvennének belőle még fél órát. Így a napi öt vetítés mellé nyernének időt egy hatodikra is. Azaz húsz százalékkal meg lehetne növelni a bevételeket. Mivel Cukor ekkor már Pakisztánban forgatott, így nem tudott különösebben hatékonyan fellépni a pusztítás ellen. 154 percesre rövidítették a filmet.

1983-ban sikerült előkeríteni a kivett jelenetek nagy részét. A hang teljes egészében előkerült a Warner archívumából. A kép már bonyolultabb dolog volt, több helyről kellett összeszedni. Van 5 perc, ami még mindig hiányzik, azok helyett fotókat tettek be a hang alá.

mv5bnja1owvknjktymzmzs00m2y0lthhndctntuzytrknmfhyjq3xkeyxkfqcgdeqxvyodqzntyxodq_v1_sy1000_cr0_0_666_1000_al.jpgA fenti fotón (és egyébként a film poszterein is) két fontos márkanévre figyelhetünk fel. Az egyik a Technicolor, a másik a CinemaScope. A Technicolor már egyáltalán nem volt új ekkoriban. Ez volt a legnépszerűbb színes-film technológia. Ami viszonylag új volt még ekkor az a CinemaScope nevű szélesvásznú formátum.

Alapvetően háromféleképpen (egymással nem kompatibilis módokon) készítettek szélesvásznú filmeket.

Volt a CineRama, ahol 3 egymás mellé vetített hagyományos formátumú képpel hoztak létre szélesvásznú képarányt. Egyrészt problematikus volt a három kép illesztése, másrészt ekkoriban még viszonylag gyakran előfordult, hogy a három egyszerre futó vetítő közül egy valamilyen technikai hiba miatt "kiesett" a rendszerből, és akkor annál a tekercsnél már szinte lehetetlen volt a szinkronizáció, hacsak nem tekerték vissza az adott tekercseket, és kezdték elölről egyszerre min a hármat.

A második formátum a jelen filmnél is használt CinemaScope volt (a 20th Century Fox fejlesztése), ahol hagyományos, standard 35 mm-es filmre vették az anyagot úgy, hogy egy prizmával összeszűkítették a képet, majd lejátszáskor visszatágították. Ha figyelmesen nézzük ezeket a filmeket (erre a filmre is igaz ez), akkor látjuk, hogy a torzítás tökéletlensége miatt a szélen levő alakok sokkal vékonyabbak. Tájképeknél ez nem észrevehető, de ha egy alak szélről besétál középre, látjuk ahogy egyre csak hízik befelé tartva.

A harmadik megoldás esetén nem élnek a torzítás eszközével. Ez esetben vagy 70mm-es filmet használtak (Todd-AO), vagy 35 mm-es filmet vízszintesen fűzve kezeltek (VistaVision). Azaz a 35 mm nem a képkocka szélességét, hanem magasságát adta, így a filmkocka szélessége gyakorlatilag döntés (és a filmfelvevő gép) kérdése volt.

Na, de hagyjuk a technikát, és térjünk vissza a filmhez...

mv5bntnjngm5zwmtzgi2zc00mjeyltg0zwqtymm4n2e2ztzhmdvhxkeyxkfqcgdeqxvymjgyoti1ody_v1.jpgA producer Sidney Luft saját felesége (Garland) számára nagy visszatérésként szánta ezt a filmet. Cukort sikerült rábeszélni a rendezésre, aki először Brandót próbálta megkörnyékezni a férfi főszerepre. Ő azonban a lecsúszott, alkoholista bukott színész szerepére maga helyett James Mason-t javasolta. Cukor állítólag megpróbálta megszerezni a legnagyobb nevek valamelyikét erre a szerepre Bogart-tól Sinatráig, végül a Brando által javasolt Mason volt az, aki ezt a szerepet el is vállalta.

Judy Garland ekkor 33 éves volt. A hosszú film alatt őt elnézve végig két dolog motoszkált a fejemben. Egyrészt ennél a filmnél éreztem először igazán a hasonlóságot közte és legismertebb lánya (Liza Minnelli) között. Mit hasonlóság... ha hunyorítottam, mintha őt láttam volna. 

A másik, ami motoszkált bennem... próbálok úgy fogalmazni, hogy ne tűnjön bántónak a Garland rajongók számára: Előfordul, hogy valakinek cuki arcocskája van még tinédzser korában is, de ez a cukiság harminc fölött valahogy elkezd rádermedni az arcra, és a ráncokkal együtt már kissé bizarr összhatást kelt. Nekem valami ilyesmi érzésem volt Judy Garland-dal kapcsolatban...

A filmben egyébként hol jobban, hol rosszabbul nézett ki. Feltehetően pillanatnyi lelki- és egészségi állapotától függően. Hiszen a tíz hónaposra húzódó forgatás elsősorban azért tartott ilyen sokáig, mert a kezdetben igen lelkes Garland rendszeresen fáradt, beteg vagy kedvetlen volt. A hosszú forgatás természetesen rekordösszegű forgatási költséget eredményezett. Ez volt a Warner addigi legdrágább filmje. 

Ennek tükrében még talán érthető is, hogy a stúdió fejesei maximalizálni próbálták a bevételeket. Ám a 30 percnyi vágás - úgy tűnik - végzetes hiba volt... Ahogy említettem, a film bemutatója elképesztően sikeres volt. Özönlöttek rá a nézők. Ám amikor elterjedt, hogy a már bemutatott filmből a stúdió kivágott fél órát, amivel három dalbet is kiesett a filmből, a nézők olyan bosszúsak lettek, hogy visszaestek a jegyeladások, így a bevételmaximalizáló törekvésével a stúdiónak sikerült elérnie, hogy a rekord költségvetéssel gyártott filmnek végül nem sikerült nyereséget termelnie. (Az alábbi képen a rendező Cukor Garlanddal beszélget)a-star-is-born_0te4sb.jpgA Csillag Születik-re szokás musical-ként hivatkozni. Én azonban talán pontosabbnak érzem a zenés film kifejezést. Mert úgy általában a musicalekre jellemző a zenéjük. Mit szólnánk mondjuk, ha csinálnának egy Grease remake-et teljesen más zenékkel? Azt hiszem közfelháborodás lenne...

A Csillag Születik-kel viszont ez történt, és senki sem bánja. Először is volt egy 1937-es változat, ami még nem zenés film volt. Aztán Sidney Luft javaslatára Cukor 1954-ben elkészítette első "musical"-ét. Erről a filmről szól eme poszt. De itt nem állunk meg. 1976-ban készül egy újabb feldolgozás Barbara Streisand-dal, egészen más dalokkal. Végül tavaly (2018-ban) jött a Lady Gaga-féle újabb feldolgozás, újabb dalokkal. Négyből három filmben tehát elsődleges szerepe van a zenének, ez a szerep mégis más, mint egy musicalben.

A történet maga viszont nagyrészt mind a négy filmben ugyanarra az alapra épült: Egy alkoholista sztár felfedezi a női főszereplőben rejlő tehetséget. Sikerre segíti őt, miközben ő maga - alkoholizmusának köszönhetően - lebukdácsol a csúcsról. 

A valóságban pont Garland gyógyszer-függősége hátráltatta leginkább a film elkészültét, és eme függőségnek valószínűleg nagy szerepe volt abban is, hogy a legnagyobb sztárok nem vállalták el a férfi főszerepet. Mindkettejüket Oscar-ra jelölték, de egyikük sem nyerte el a díjat. Nem csak a díj elmaradása esett rosszul Garland számára, de férje produceri érintettsége révén a film anyagi bukása az ő pénzügyi helyzetüket is megroppantotta.

Judy Garland-tól itt elbúcsúzunk, több filmmel nem szerepel a listán. 

poster_a_star_is_born_1954_02.jpg

1 komment