USA (Warner Brothers), 88 perc, ff., részben néma, részben angol hang

Rendező: Alan Crosland

Producer: Darryl F. Zanuck

A Virradat már tartalmazott filmre rögzített hangsávot (Movietone), de csak zenét és zörejeket. 

A Warner Bros. más irányban indult el a hangosfilm felé vezető úton. Nem filmre, hanem külön hanglemezre rögzítették a hangot. Ezeket a lemezeket a filmvetítő motorjával egybeépített lemezjátszó játszotta le, ami azért volt fontos, mert így tudták biztosítani, hogy a hang pont megfelelő sebességgel, a képpel szinkronban kerüljön lejátszásra. Arra persze így is figyelni kellett, hogy pontosan induljanak el az egyes lemezek. Vitaphone-nak hívták ezt a szabványt, és csak a Warner és leányvállalatai alkalmazták. 

A Jazzénekes még mindig nem volt teljes egészében hangosfilm, de már tartalmazott 9 dalt, és esetenként a dalok előtt illetve után rövidebb párbeszédeket. Kis túlzással ráfoghatjuk erre a filmre, hogy az első musical-film. Azért nem teljesen igaz ez, mert a Warner egy évvel ez előtt már csinált egy rövidfilmet, melyben három dal is szerepelt. (A Plantation Act, 1926)
A cím kicsit becsapós. Legalábbis én valami varieté jellegű dologra számítottam, ehelyett kapunk egy melodrámát dalokkal fűszerezve. Ráadásul a dalok sem egységesek műfajilag. Vannak itt Broadway slágerek, de több zsidó ima is elhangzik, és a filmmel kapcsolatban kevésbé ismert, hogy a világ egyik leghíresebb valaha élt zsidó kántora, Yossele Rosenblatt (lásd jobbra) is feltűnik a filmben egy ének erejéig.

A film története kicsit a "Hegedűs a Háztetőn"-re emlékeztet: Egy zsidó kántor fia apjához hasonlóan gyönyörűen énekel. Apja szándékával ellentétben viszont őt inkább a jazz zene érdekli. Tíz évesen már titokban mulatókban énekel. Mikor apja ezt megtudja, büntetésül jól elveri, erre ő elszökik otthonról... örökre... 

Ugrunk az időben... A fiú felnőtt, és egyre sikeresebb jazz énekes.

(Itt jegyzem meg, hogy az 1920-as években a jazz még kicsit mást jelentett, mint amit ma többnyire értünk alatta. Akkoriban a popzenét - vagyis a populáris, könnyű zenét - hívták többnyire jazz-nek.)

A papa hallani sem akar róla, hogy a fiú jazz énekes legyen... ha a fia nem követi a családi hagyományokat (azaz nem válik ő is kántorrá), akkor kitagadja a családból. Kegyetlen dolog, bele is betegedik. Fia várható legnagyobb sikere küszöbén kapja a hírt arról, hogy apja haldoklik. Komoly dilemma: Fényes siker vagy a családi hagyomány? 

A felnőtt jazz énekest Al Jolson alakítja, aki az időszak legnépszerűbb  jazz - vagy mondjuk inkább így - könnyűzenei énekese volt. Imádta a közönség. Megőrültek érte. Körülbelül annyira, mint Elvis-ért az 50-es években. Szeretett "blackface"-ben, azaz négerre maszkírozva szerepelni, ezt ebben a filmben is megteszi. Furcsa módon Al Jolson neve ma szinte ismeretlen, én sem hallottam róla ez előtt a film előtt.

Hónapok óta szinte csak némafilmeket nézek. Ez segített abban, hogy valamit átérezzek abból, hogy milyen lehetett amikor a korabeli közönség előtt először megszólalt egy színész a vásznon. (Mint írtam, nem ez a film volt ebben a legelső). Állítólag egészen különleges élmény volt, fölmorajlott az egész terem. És elhiszem! Valamit én is átéreztem most ebből. 

Eleinte zavaróan ripacskodónak tűnt a színészek játéka. És aztán jött a nagy meglepetés, amikor két dal között egy viszonylag hosszabb ideig (kb egy percig)  prózában is maradt a hang. És ott tökéletesen működött a dolog. Hirtelen megértettem miért imádta a közönség Jolson-t. Nem csak gyönyörű hangja, hanem szerethető kisugárzása miatt is. Huncut mosoly, nevető szemek... (íme az említett jelenet, számomra ez volt a film csúcspontja). Érdemes megfigyelni, hogy a "Mama" a dal alatt még milyen teátrálisan próbál érzelmeket megjeleníteni, majd a hangosfilmes részen teljesen elfogadhatóan szerepel. Ez is igazolja, hogy a ripacskodónak tűnő némafilmes színészek nem feltétlenül voltak ilyen szörnyű színészek, sok esetben feltehetően a rendező kérésére váltottak ilyen némafilmes, túlzó üzemmódba.

Mint említettem, a Jazzénekes nem volt teljes egészében hangosfilm. A dalokon kívül leginkább némafilmes módban üzemelt a film, azaz lejárt a hanglemez, a zongorista pedig rákezdett a zenélésre, ahogy az megszokott volt annak idején. Egészen addig, amíg egy újab dal előtt a gépész be nem indította a következő lemezt.

A zsidó vonal hangsúlyos szerepet kap a filmben. Két zsidó ima is elhangzik. Egyiket Rosenblatt énekli (Kaddish), a másikat Jolson (Kol Nidre). Ez utóbbi A Jom Kippur (Engesztelés Napja) beköszöntő imája, a fogadalmak imája. 

Kedves és egyben ügyes fogás volt, hogy a film bemutatóját Jom Kippur-kor tartották a New York-i nagy Warner filmszínházban. Ugyanakkor valami beárnyékolta a bemutatót. Előző napon elhunyt a négy Warner testvér közül Sam Warner. Így a többiek sem tudtak részt venni a nagy eseményen, hazautaztak Kaliforniába a temetésre.

A film sikere megpecsételte a némafilm sorsát, melynek "agóniája" még azért egy-két évig eltartott, de az 1930-as évek már a hangosfilmek jegyében telt.

Szovjetunió (SZOVKINO), 93 perc, ff. néma

Rendező: Szergej Eisenstein, Grigorij Alexandrov

Eisenstein előző, Patyomkin Páncélos c. filmje az 1905-ös sikertelen orosz forradalom 20. évfordulójára készült. Jelen film pedig a sikeres "Nagy Októberi Szocialista Forradalom" 10. évfordulójára került közönség elé, és annak az eseményeit meséli el. Eisenstein tehát feltehetően nem érzett túl erős késztetést a propaganda-filmektől való eltávolodásra.

Pedig a Szovjetunióban ekkor már nagyjából kezdett láthatóvá válni, hogy nem úgy alakulnak a dolgok ahogy a lelkes forradalmárok azt elképzelték. Lenin meghalt 1924-ben, Sztálin ügyesen lavírozva ekkor már nagyrészt totális uralomra tört. Legnagyobb ellenfelét Trockij-t a film bemutatásának hónapjában száműzi a közép-ázsiai Alma-Atába, majd egy év múlva az országot is el kell hagynia. Furcsa ez a galamblelkűség Sztálintól, később ok nélkül is kivégeztetett bárkit, akire gyanakodott, sőt, idővel a kivégzőkből is kivégzettek váltak (ld. Jezsov). Mindenesetre Trockij még különböző országokban írogathatta Sztálin ellenes írásait, mígnem 1940-ben egy spanyol komcsi egy jégcsákánnyal végzett vele Mexikóban.

Az Októberrel kapcsolatban ennek annyi jelentősége van, hogy Trockij a film készítése alatt került végleg perifériára, emiatt kicsit újra kellett vágni, hiszen a korábbi vezető ideológus viszonylag sokat szerepelt az eredeti verzióban. Az ő jeleneteinek nagy részét tehát ki kellett dobni a végső változatból. Állítólag ezzel fél órával rövidült a film.

Ettől függetlenül sem a közönség, sem a "Párt" nem lelkesedett különösebben a filmért. (Ellentétben a Patyomkinnal)

A Sztrájknál még újszerű és izgalmas volt Eisenstein különleges stílusa. A Patyomkin leginkább a nagyon ütős lépcsős jelenet miatt volt rám erős hatással. Az Októbernek van egy erős jelenete az elején, amikor a bolsevik puccskísérletet leveri az ideiglenes kormány. Jellegében hasonló a lépcsős jelenethez, itt is a lázadó nép eltiprása kerül ábrázolásra: ahogy a hidakat nyitják fel, a szétvert tömeg hídon maradt sérültjei és halottai zuhannak a mélybe. Ezen túl nagy odafigyelést igényel - és az események pontos ismeretét - hogy egyáltalán megértsük, mikor mi történik. Gyanítom, hogy a Trockij miatti rövidítés sem tett jót a filmek. Lenin végrendeletében megpróbált fellépni Sztálin ellen, lehet, hogy emiatt szerepel ő is nagyon keveset.

A filmet ezúttal Eisenstein nem egyedül rendezte. Alexandov-val már dolgozott együtt a Sztrájk megírásakor, majd Alexandrov szerepelt a Patyomkin-ban, ezúttal pedig társrendezőként működött közre. 

USA (MGM), 50 perc, ff. néma

Rendező: Tod Browning

Producer: Irving Thalberg

Kicsit beteg ez a film... Nem azt mondom, hogy rossz film, sőt! De kicsit azért beteg...

Két ismerőssel is találkozhatunk a stáblistán: Egyik Irving Thalberg, a Universal-tól az MGM-hez áthívott produkciós igazgató.

A másik pedig Lon Chaney, aki az Operaház Fantomjá-ban volt maga a fantom. Hiába keresem a hasonlóságot, nem találom. Fantomként annyira el volt maszkírozva, hogy gyakorlatilag felismerhetetlen.

Na, miért is beteg ez a film?

Van egy kar nélküli késdobáló akrobata (ő Lon Chaney) aki szerelmes a cirkuszigazgató lányába. 

A cirkuszigazgató lányának (Joan Crawford) viszont van egy extrém iszonya: Retteg a férfi-karoktól. (Na?) 

Van továbbá egy erőművész (Norman Kerry), aki szintén szerelmes a lányba, viszont azzal a hátránnyal indul, hogy van két erős karja.

Van tehát egy szerelmi háromszög... A lány bizonytalan... Tulajdonképpen az erőművész felé húzna a szíve, de neki félelmet keltő módon karjai vannak... (Mondtam, hogy kicsit beteg ez a film?)

A késdobáló tehát végül - köszönhetően kartalanságának - célegyenesbe került, már csak egy lépés választja el attól, hogy álma beteljesüljön... Ugyanakkor ez a 22-es csapdája is rögtön... ugyanis valójában mindkét karja megvan, egy fűző alatt elrejtve... és a szerelem realizálódásával nyilván túl sokáig már nem titkolhatná ezt a helyzetet... Komoly dilemma... de végül is lehet rá megoldást találni... (hm...) ... (hát igen...)

Beteg ez a film...és a java csak itt kezdődik, de szokásom szerint nem fogom a film teljes történetét elmesélni... Talán a 2008-as Mártírok c. filmnél éreztem hasonlót... (az is remek film egyébként, ha valakinek van gyomra hozzá)

Lon Chaney-t egyébként egy valódi kar nélküli színész segítette. Vagyis a láb amivel például az alábbi képen kávézik, vagy máshol a filmben cigarettázik, nem Chaney-é. 

A cirkuszigazgató lányát alakító Joan Crawford egyébként remek színfoltja a filmnek. Nagyon kellemes a megjelenése, kimondottan szép, vonzó. Ja, és nem mellesleg jól is játszik!

 Kb 50 perces a film, tehát egyáltalán nem hosszú. Sokáig elveszettnek hitték, aminek az oka a film címe: Ugyanis egy francia raktárban rengeteg tekercsre, - amikre nem tudták, milyen filmeket tartalmaznak - volt ráírva, hogy "Ismeretlen". Ezek közül került elő 1968-ban egy viszonylag jó minőségű kópia "Az Ismeretlen" című filmről. Állítólag a film ennél az 50 percnél azért hosszabb volt. Ki tudja, egyszer talán előkerülnek az elveszett jelenetek is. Mindenesetre a film értelmezhetőségét nem befolyásolja a hossza... és ebben most semmi cinikus nem volt... Jó a film, de beteg.

Tetszett a film? Írd meg hozzászólásban! Még nem láttad? Alul megnézheted! (Ha nem működik a videó, kérlek jelezd!)

Véleményed van a cikkemről? Kérlek oszd meg mindenkivel hozzászólásban!

Érdekel az 1001-es lista többi filmje is? Kattints ide!

DAILYMOTION - Az Ismeretlen (1927)

The Unknown (1927) by Leucit

USA (Buster Keaton Production, United Artists), 79 perc, ff., néma

Rendező: Buster Keaton, Clyde Bruckman

Producer: Buster Keaton, Joseph M. Schenck

Mint a Buster Keaton filmekben általában, Keaton a főszereplő. Nagyjából ugyanazt a figurát hozza, mint minden egyes filmjében: a szerény, kicsit szerencsétlen, ügyetlen, de mindig "talpra eső", tiszta szívű főhőst. 

Az amerikai polgárháború (észak - dél) közepébe csöppenünk. A "Generális" nem egy katona, hanem egy lokomotív neve, melynek masinisztáját alakítja Keaton.

Megtörtént eseményt dolgoz fel a film: Egy déli szerelvényt elrabol az északi katonák egy csoportja. Masinisztánk (Keaton) üldözőbe veszi, visszaszerzi azt (az egyébként a vonattal együtt elrabolt jegyesét is), majd visszaindul dél felé. Ekkor már őt üldözi az északi hadsereg...

Az Isten Hozta!  c. filmjében már volt egy viszonylag jelentősebb vonatos jelenet (ami szerintem fergetegesre sikerült), most szinte az egész film egy vonatos road movie. Vagy Keaton üldözi a Generálist, vagy már azon menekül haza, és őt üldözik... közben persze folyamatosan vicces események történnek főhősünkkel. 

Nagyon sajnáltam, hogy Keaton jegyese egy kicsit sem volt szimpatikus. Ezt én egy kihagyott ziccernek érzem. Az amerikai filmeknek egyébként is szinte "kötelező" eleme egy szerelmi szál felvillantása. Hát itt ez nem nagyon sikerült. A film elején a lány megpróbálja kizsarolni, hogy jegyese jelentkezzen a seregbe... de később, - miután az megmenti a déliek karmaiból - sem  tűnik túl hálásnak. 

Sokféleképpen lehet egy vígjáték vicces. Ez bájosan humoros, mint általában Keaton filmjei. De ennél semmivel sem több. A negyedik Keaton filmnél már vágytam volna valami többletre. 

Van egy egészen monumentális katasztrófajelenet, melyben az északiak üldöző lokomotívja alatt leszakad a híd. Dramaturgiailag nem volt igazán előkészítve. Ha már ennyi pénzt költöttek erre a jelenetre, akkor érdemes lett volna úgy előkészíteni, hogy az tényleg ütős legyen. Így csak azt éreztem, hogy: "Hoppá, ez beesett..."

A mozgóképen egyébként látványosabb a katasztrófa, mint ahogy azt a fenti fénykép sejteti. Egy igazi szerelvényt áldoztak föl ehhez. A Metropolisban láttuk, hogy modellekkel is egészen látványos dolgokat tudtak már ekkoriban csinálni, de ez mégis valódi volt. A beesett vonat állítólag vagy húsz évig ott is maradt, és turista látványosságként funkcionált.

Keaton-nak ez volt a kedvenc filmje a sajátjai közül, a közönség viszont nem volt különösebben oda érte, megbukott. Ennek okát én abban látom, hogy bár a film ezúttal is vígjáték, egy hajszálnyi lépést tesz a dráma felé, amitől valamennyire kevésbé humoros, viszont semmivel sem tartalmasabb... 

Találtam egy fotót a Generálisról. Milyen meglepő, hogy a fekete-fehér film után még véletlenül sem gondoltam volna, hogy egy ilyen színes masinához van szerencsénk.

Tetszett a film? Írd meg hozzászólásban! Még nem láttad? Alul megnézheted! (Ha nem működik a videó, kérlek jelezd!)

Véleményed van a cikkemről? Kérlek oszd meg mindenkivel hozzászólásban!

Érdekel az 1001-es lista többi filmje is? Kattints ide!

YOUTUBE - A Generális (1926)

USA (Fox), 95 perc. ff., néma

Rendező: F.W. Murnau

Producer: William Fox

Olyan érzelmi töltet (mit töltet... bomba!) van ebben a filmben, hogy egészen elképesztő. Lehet, hogy különleges a lelki beállítottságom, de olyan mértékben a film hatása alá kerültem, hogy az teljesen meglepett. (És még most, napokkal a megnézése után is vigyáznom kell, nehogy túlzásba vigyem a felsőfokú jelzőket a film jellemzésekor...)

Ha egyetlen szóban akarom összefoglalni, hogy miről szól a film, akkor azt mondanám, hogy a Szeretetről. A korlátlan, mindent megbocsájtó, elnéző, egyszerű, legyőzhetetlen szeretetről, és teszi ezt minden "szirup" nélkül, ami egy amerikai filmnél külön kihangsúlyozandó!

Ezek után biztosan furcsán hangzik, hogy a film azzal kezdődik, hogy a férfi a szeretőjével eltervezi a szeretett nő meggyilkolását... 
De ne szaladjunk ennyire előre...

Már nem teljesen némafilm, még nem teljesen hangosfilm. És nem mellesleg ez az egyik(!) legelső Oscar díjas film! Mindkettő magyarázatra szorul, azt hiszem...

A Fox Film Corporation nagyhatalmú alapítója, William Fox - aki egyébként Magyarországon született Fried Vilmos néven - meghívta Murnau-t az USÁ-ba, hogy csináljon neki egy expresszionista filmet. Fox eltökélten váltani szándékozott a hangosfilm irányába. Ennek megfelelően 1926-ban megvette a Movietone eljárás szabadalmát, amivel a filmtekercsre rögzítették a hangot (lásd a Movietone hangsávot a képen a baloldali filmszalagon - a jobboldali a korábbi fejlesztésű Phonofilm eljárás hangsávját mutatja) - ez biztosította, hogy vetítés közben a kép és a hang szinkronban maradt.

A Virradat volt az első nagyfilm, mely hangsávot tartalmazott. Azonban a színészek hangja még mindig nem hallatszott, csak a zene és bizonyos zörejek kerültek rögzítésre. De azért már nem vagyunk messze! ...

Miért írtam azt, hogy ez az egyik legelső Oscar-díjas film? 

A Filmakadémia 1929 Május 26-án tartotta az első díjátadó ünnepségét egy vacsora keretei között a Hollywood Roosevelt Hotelben, Los Angelesben. Az 1927 és 1928-as évek legjobbjait jutalmazták. Akkor még nem hívták Oscar-nak a díjat, sőt, még nem is voltak szobrocskák. Ez volt az egyetlen Akadémiai díjátadó, amit nem közvetítettek sem rádióban, sem tévében. Douglas Fairbanks volt a műsorvezető, és kb. 15 percig tartott maga az eredményhirdetés. Az alábbi fotó ezen az eseményen készült.

Ebben az évben két filmet is díjaztak. Kíváló filmként (Outstanding Picture) a  "Wings" c. alkotás nyert, míg Különleges és Művészi filmként (Unique and Artistic Picture) a Virradat. Így lett tehát az egyik a legelsők között. Az elkövetkező években már mindig csak egy legjobb filmet díjaztak. A "Virradat" egyébként a legjobb operatőr (Charles Rosher és Karl Struss) valamint a legjobb női főszereplő (Janet Gaynor) révén is szerzett díjakat.

 Gyönyörű a film!  

A fiatal vidéki pár harmonikusan éli életét... De egy napon megjelenik a "Nő a Városból" (Griffith-nél is milyen jók voltak az ilyen beszédes nevek!) A "Városi Nő" elcsábítja a "Vidéki Férfi" szívét. És ráveszi a férfit, hogy szabaduljon meg a feleségétől. Hívja el csónakázni, és fojtsa vízbe! 

Ha ennél többet írnék a történetről, azzal valószínűleg elrontanám azoknak az élményét, akik meg szeretnék nézni ezt az alkotást.

Minden szempontból tökéletesnek érzem a filmet. A városi jelenetek épített díszletekben játszódnak, ami különleges hangulatot kölcsönöz az egésznek. Ha a Murnautól elvárt expresszionizmus valahol megjelenik a filmben, akkor az a város képeinél keresendő.

Szokás szerint gyönyörű filmplakátokkal zárom a posztomat.

Németország (Universum Film AG), 151 perc, ff. néma

Rendező: Fritz Lang

Producer: Erich Pommer

Azt sem tudom, hol kezdjem... annyi szempontból összetett ez a film, hogy talán még egy kicsit ülepednie kell, hogy jobban átlássam...

Egyik korábbi bejegyzésemnél leírtam, hogy Chaplin olyan némafilmes színész, akiről nagy eséllyel már mindenki hallott. Ez nem jelenti azt, hogy mindenki látott is volna tőle akár egy mozit is. A Metropolis pedig olyan film, amiből jó eséllyel láthattunk már részleteket úgy, hogy fogalmunk sem volt, melyik filmről van szó. Rengeteg helyen emeltek ki belőle jeleneteket. Legismertebb ilyen talán a QUEEN - Radio Ga-Ga című dalának videó-klipje. Szinte az egész klip ennek a filmnek a képeire - és azok újragondolására - épül. 

Annyi megjegyzést fűznék hozzá, hogy ők még a 80-as években rendelkezésre álló filmkópiát tudták csak felhasználni, ami elég gyatra minőségű. Most már létezik egy gyönyörűen felújított változat is, ami remekül illusztrálja, hogy szinte csodát tudnak tenni a digitális rekonstrukció során.

Ez az első film a listán, amit már korábban is láttam. A 90-es években felújított Corvin mozi ünnepélyes megnyitójára - szerintem valamilyen tévedés folytán - engem is meghívtak. Ott ezt a filmet vetítették élő zongorás kísérettel. Mint azt most rekonstruálom magamban, ez még a lerövidített változat lehetett, mert a hiányzó részeket jóval ezután találták meg Argentínában.

Ugyanaz a Fritz Lang rendezte ezt a filmet, mint aki a Dr. Mabuse-t is készítette öt évvel korábban. A történetet Lang felesége, Thea von Harbou írta. Rengeteg pénzbe került, és ennek megfelelően hatalmasat bukott annak idején. De akkorát, hogy visszavonták a mozikból, és újravágták. És ahogy ez ilyenkor lenni szokott, a kivágott anyag nagy része elveszett. Pont ahogy a Gyilkos Arany tetemes részének is nyoma veszett.

Néhány évvel ezelőtt Argentínában előkerült egy 16mm-es (tehát otthoni lejátszásra szánt) borzalmas minőségű példánya az eredeti verziónak. Ennek segítségével rekonstruálni tudták a sorrendet, amit újravágáskor úgy felforgattak egyébként, hogy állítólag a történet egészen más értelmezést kapott. Most tehát van egy olyan változat újra, ami az eredeti elképzelés szerint alakul.

Az alapszituáció: Egy negatív utópisztikus társadalomban (mert ugye az előjel nélküli utópia elvileg egy jövőbeli, tökéleteshez közeli társadalmat jelent) a kisszámú elit éli gondtalan életét, míg a nagyszámú munkásosztály mélyen a föld alatt, a munkások városában zombiként robotol. Természetesen nem élőhalottak a szó horrorfilmes értelmében, de ahogy uniformizáltan, lehajtott fejjel, ritmikusan lépdelve menetelnek munkába, leginkább zombikra emlékeztetnek.

Ami azonnal megfogja az embert, az a különleges díszlet. Ezeknek a német expresszionista filmeknek (merthogy ez is ilyen) persze a díszletük a legjellegzetesebb, tehát nem ért váratlanul a különleges látvány.

 A díszlet tehát varázslatos - a színészi játék már kevésbé, bár vannak jobb és gyengébb alakítások is. 

Négy főszereplő van, mellettük 3-4 mellékszereplő. Rajtuk kívül csak az arctalan tömeg.

A Metropolis ura (alábbi képen balra, Alfred Abel) a legjobb szerintem. Mellette még jó a rendszert létrehozó tudós, akit Rudolf Klein-Rogge (középen) alakít - őt már láthattuk Dr Mabuse-ként. 

 Aztán ott van a nagyfőnök fia, aki szerintem tragikusan gyenge - jellemző, hogy a film elején olyan teátrális arckifejezéseket vett fel, hogy egy darabig azt hittem, hogy vak embert alakít. Nem vicc... 

A negyedik, egyetlen női főszereplő kettős szerepet játszik. Érdekes, hogy egyik szerepében egészen elfogadható, a másikban viszont - engem legalábbis - nagyon idegesített.

A néhány mellékszereplő érdekes módon egyenletesen jó. De ettől függetlenül nem a színészi játék miatt különösen érdekes ez a film, hanem a hangulata miatt. 

Fritz Lang mesélte, hogy a film alapötlete a New York-i útja során fogant meg benne. És itt térjünk rá egy kis kerülővel az Art Déco-ra, mely a New York-i felhőkarcolókon teljesedett ki. A bal oldali képen látható Chrysler Building az egyik kedvenc Art Déco-s New York-i épületem.

Az Art Déco az 1920-as as és 1930-as évekre volt jellemző. A Szecesszióra (Art Nouveau) vezetik vissza. Annak lágy, íves vonalvezetésével ellentétben viszont erre a stílusra az egyenes vonalvezetés a jellemző. Budapesten szépen sikerült képviselője a Madách téri épületegyüttes.

Íme egy galéria kifejezetten a film felhőkarcolós modern metropoliszát ábrázoló díszleteiről:

A filmben van egy robot. (!!!) Több okból izgalmas. Először is jól néz ki. Maga az Art Déco megtestesülése. Ha kicsit hunyorítunk, még C-3PO-t (Star Wars) is felfedezhetjük benne. (Ha már itt tartunk, az a momentum pedig kicsit Skywalkeres, amikor a tudós fekete kesztyűvel takart kézfejéről kiderül, hogy nem igazi kezet rejt.) Másrészt kiemelném, hogy a "robotika" még messze nem volt olyan elterjedt és népszerű téma, mint később. Hol van még Asimov a robotos novelláival... (majd 1950-ben: Én, a Robot címmel)

Ha akarom, társadalomkritika, mely egy borzasztó jövőt fest elénk. De nézhetem sci-fi-ként, ahol egy emberformájú robotot készít a tudós, hogy titokban azzal döntse meg szövetségesének hatalmát. A filmet végigszövi egy szerelmi szál is. 

A karakterek motivációi is érdekes összefüggéseket rejtenek. A két riválisnak nem csak a hatalmat érintően van elszámolni valója, de van egy titokzatos, hatalmas női arcot ábrázoló szobor, mely egy sokkal korábbi rivalizálást sejtet. Pontosan nem derül ki, hogy mi történhetett, de így talán még izgalmasabbnak tűnik a párharc, mely a film első felében csak a felszín alatt készül a kitörésre.

A látvány talán egy egész kicsit többet ígér, mint amit végül kapunk, de véleményem szerint magáért a látványért is érdemes megnézni ezt a művet. Persze hol van ez a mai CGI technikával létrehozható virtuális világokhoz képest? Sehol. Mégis van egy olyan hangulata, ami utánozhatatlan!

Ja! És a kedvenceim, a korabeli filmplakátok. Ehhez a filmhez is sok remekmű készült!