Nagy-Britannia (Horizon Pictures), 162 perc, Technicolor, angol

Rendező: David Lean

Producer: Sam Spiegel

A lista előző filmjéről, az Újra szól a hatlövetű című westernről írtam, hogy gyerekkoromban valószínűleg tetszett volna, felnőtt fejjel viszont már egy percig sem tudtam komolyan venni.

Ezt a filmet viszont láttam gyerekkoromban, akkor nagyon nem tetszett. Persze Alec Guinness-től azt vártam dőre gyermekként, hogy majd ebben is valami Ben Kenobi jellegű figurát fog hozni, és nyilván nagyon csalódott voltam, hogy egész mást látok. Felnőtt fejjel viszont leesett az állam, hogy ilyen remek filmet hoztak össze az ötvenes évek vége felé.

Még mondtam is magamban, hogy lám, Amerikában is maradt még épkézláb forgatókönyvíró, akit nem tett indexre McCarthy és csapatának kommunistaellenes bizottsága. Mekkora volt a meglepetés, amikor rájöttem, hogy nem is amerikai filmet nézek, hanem az angol Horizon Pictures filmjét, David Lean angol rendezővel. De ez még mindig semmi. A forgatókönyvért Oscar díjat kapott a francia Pierre Boulle, aki igazából csak a film alapjául szolgáló regényt írta. A forgatókönyvet nem ő írta, nem is tudott angolul. Hát akkor miért nem a valódi forgatókönyvírók kapták az arany szobrot? .... Hát igen... mert őket viszont listázta a McCarthy-féle bizottság. Angliáig nem ért el a kezük, angol filmben dolgozhattak forgatókönyvíróként, de nehogy már Oscart kaphassanak... így inkább a francia regényíró kapta a díjat... Összesen egyébként hét szobrot nyert el a film: legjobb film, rendező, férfi főszereplő, forgatókönyv, zene, vágó, operatőr.

Ahogy elnéztem az ötvenes évek filmtermését, talán az amerikaiak jobban tették volna, ha hagyják dolgozni a forgatókönyvíróikat... 

Ebből amit talán mindenki ismer, az ez az induló, amit a katonák fütyülnek menetelés közben:

Emlékeimben úgy élt ez a film, hogy a foglyok szinte az egész film folyamán ezt az indulót fütyülik a híd építése közben. Milyen csalókák ezek a régi emlékek... hiszen valójában csak kétszer: egyszer a film elején, egyszer pedig a vége felé hangzik el ez a dallam.

Két szálon zajlanak a történések. Az egyik szálban a japán fogságba került brit ezred próbál felépíteni egy hidat a Kwai folyó fölött, egy másik szálon pedig egy négyfős brit különítmény elindul, hogy fölrobbantsa ezt a hidat. Természetesen a film végére a szálak összeérnek...

A film első felében a hídépítők szála szinte kizárólagos szerepet kap. Az Alec Guinness által játszott Nicholson ezredes felsőbb utasításra adta meg magát az ellenfélnek, akik most Sziámba (mai Thaiföldre) vezénylik a foglyokat, hogy ott felépítsenek egy vasúti hidat a Kwai folyó fölött. Az ütemterv elég szoros, így a japánok a tiszteket is munkára akarják fogni. Ezt viszont tiltja a genfi egyezmény. Nicholson ezredes szemmel láthatóan sértésnek veszi, hogy a fogolytábor japán ezredese nem akarja komolyan venni ezt az egyezményt. Őszintén szólva... én soha nem értettem, hogy ki veszi komolyan ezeket... tulajdonképpen háborúzni szabad, de tiszteket dolgoztatni már nem? Micsoda hülyeség ez? Egy agresszor országtól, aki megtámad egy másikat, ki az a bolond, aki komolyan elvárja, hogy betart a foglyokkal való emberséges bánásmódról szóló megállapodást?

A film egy jelentős része azzal megy el, hogy a japán és a brit ezredes mint két kamion megy szembe egymással, és lessük, hogy vajon ki tér ki előbb. A brit ragaszkodik az igazához. Néhány komikus jelenet is adódik abból, ahogy az ezredes angol lordokat meghazudtoló pökhendiséggel oktatja ki a japán ezredest saját és tisztjei jogairól. Látható, hogy akár meg is hal, de nem enged saját igazából. Nélküle az altisztek sem veszik fel a munkát, irányítás nélkül pedig az ezred többi katonája sem dolgozik értékelhető eredménnyel. Amit reggel felépítenek, estére ledől. Látható, hogy ebből így nem lesz híd. A határidő viszont egyre csak közeleg. Ha a híd nem készül el időben, akkor a japán ezredesnek le kell mondani az életéről. 

Végül a tábor parancsnoka meghátrál, és mindenben enged Nicholson ezredesnek, aki cserébe teljes erőbedobással a híd építése mellé áll. Annyira, hogy a hibás tervek helyett saját hídmérnökének terveit ajánlja a japánok figyelmébe. Nem kérdés, hogy Nicholson tökéletes hidat szeretne építeni, már-már küldetésének érzi a híd határidőre való felépítését. Az utolsó hetekben odáig megy, hogy a tiszteket is bevonja a munkába. Mi tagadás, gyönyörű szerkezetet sikerül összeeszkábálni...

Ejtőernyős bevetés... megpróbáltatások a dzsungelben... és az jár az ember eszében, hogy akkor most végül is kinek drukkoljunk? A hídépítő angoloknak, vagy a hidat felrobbantani igyekvő angoloknak? Nagyon nehéz dönteni, nekem nem is igazán sikerült...

Több, mint két és fél órás a film, és mondhatom, hogy nem nagyon volt benne unalmas üresjárat. Nagyon szépek a felvételek. Ez természetesen részben a Technicolor színes filmnek és a Cinemascope szélesvásznú formátumnak köszönhető, és persze nagy részben Jack Hildyard operatőrnek. A mai Sri Lanka dzsungele is remek hátteret adott a filmnek.