USA (Romaine film corp.), 99 perc, ff., angol

Rendező: Ernst Lubitsch

Producer: Alexander Korda, Ernst Lubitsch

A fenti poén többször is elhangzik a nácikat kigúnyoló filmben, és bár bevallom, a sajtos hasonlatot nem teljesen értem, de azért jól hangzik...

Carole Lombard utolsó filmje ez. 1942 januárjában szülő államában Indianában árult hadi-kötvényeket. Szeretett volna mielőbb visszatérnie férjéhez Clark Gable-höz, ezért az eredeti tervtől eltérően nem vonattal, hanem repülőn akart visszajutni Los Angelesbe. Édesanyja félt a repüléstől. Abban maradtak, hogy pénzfeldobással döntenek. A pénz a repülő mellett döntött. A gép lezuhant, minden utasa meghalt. Carole Lombard ennek a filmnek a bemutatóját már nem érte meg, pedig állítólag különösen élvezte a forgatást.

A történetet Lengyel Menyhért írta. Róla - amellett, hogy a Ninocska történetét is neki köszönhetjük - talán érdemes megemlíteni, hogy 1974-ben - nem sokkal halála előtt - visszaköltözött Budapestre.Hazahúzta a szíve.

Korda Sándor volt a film producere, és testvére, Korda Vince volt a díszlettervező.

A film operatőre pedig a Krakkói születésű, de részben magyar Máté Rudolf volt. 

A szatirikus filmben egy krakkói színtársulat próbál egy színdarabot, mely Hitlert gúnyolná ki. Ám Hitler elfoglalja Lengyelországot, így változik a műsor, és inkább a biztos pontnak számító Shakespeare-hez nyúlnak, abból nem lehet baj. A továbbiakban földalatti mozgalomként harcolnak a nácik ellen. A sok náci egyenruha, a hitler-bajusz, és a begyakorolt mozdulatok azonban jól jönnek, amikor egy kém miatt a lelepleződés kapujába kerülnek. Ötletes módokon húzzák ki magukat a csávából, hogy aztán pechükre még nagyobb bajba kerüljenek.

Közben mellékszálként egy Lubitsch-nak való féltékenységi, megcsalásos szál is fut végig a történeten, de csak amolyan habkönnyű, Molnár Ferenc féle komédiás jelleggel...

1941-ben készült a film, de az USA hadba lépése miatt 1942-re csúszott a bemutató. Érdekes szemlélni, hogy mennyire könnyeden komédiáznak, gúnyolódnak a pöffeszkedő nácikon. Lubitsch, a rendező egyébként németországi zsidó volt, aki a húszas években költözött az USA-ba. Feltehetően szívből utálta Hitlert, ám ennek a lenézésnek mindenképpen stílusosan, elegánsan adott hangot.

Helyenként kacagtató, helyenként fordulatos, izgalmas. Komolyan venni persze nem kell, nem is érdemes. 

USA (MGM), 110 perc, ff. angol

Rendező: Ernst Lubitch

Producer: Ernst Lubitch

Garbo nevet! (Garbo laughs) - így hirdették ezt a filmet, ahogy ez a film plakátján is látható. Állítólag ez először fordult elő Garbo-val a vásznon. Nem láttam az összes filmjét, de az igaz, hogy Garbo-ra inkább a mimika szinte teljes hiánya volt jellemző, így nem csoda, hogy élete első vígjátékánál a marketing egyik fontos eleme volt Garbo nevetésének hangsúlyozása.

Ez volt az utolsó esélyem, hogy megkedveljem Garbo-t. Készült még ugyan egy utolsó filmje, a Két Arcú Nő (Two-Faced Woman) George Cukor rendezésében, de az nincs rajta a listán. A kritikusok többsége olyan lesújtó véleménnyel volt arról a filmről (ellentétben ezzel a Ninocskával), hogy sokan úgy tudták, hogy ezeknek a kritikáknak a hatására nem készített több filmet, és vonult vissza teljesen a nyilvánosságtól Garbo élete hátralevő 50 évében. Ami róla fellelhető képi anyag maradt ezekből a "nyugdíjas" évtizedekből, az gyakorlatilag néhány lesi-fotó, melyet New York-i sétái során készítettek róla. 

Még mielőtt rátérnék Ninocskára, Garbo utolsó sikeres filmjére, érdemes megcáfolni a fenti tévedést, ugyanis nem egészen önszántából hagyta abba a filmezést. Garbo amerikai filmjei ugyanis az USÁ-ban soha nem voltak igazán sikeresek. A stúdiók mégis jó pénzeket kaszáltak rajtuk az európai forgalmazással. 1939-ben viszont kitört a második világháború, így az európai forgalmazás összeomlott, Garbo említett filmje pedig az amerikai forgalmazással önmagában már nem volt nyereséges. Így az MGM-el közös megegyezéssel fölbontották szerződésüket. Gyenge cáfolatnak tűnik azonban a háborúra fogni Garbo karrierjének végső megfeneklését. Az igazság az, hogy Garbo készült a nagy comeback-re. 1948-ban leszerződött a Krisztina Királynő című kimondottan sikeres Garbo film rendezőjével, Walter Wangerrel egy újabb filmre, mely egy Balzac regény alapján készült volna. Még próbafelvételeket is készítettek, melyek azután elvesztek és csak 1990-ben kerültek elő újra. A poszt végén látható ebből egy kétperces részlet. Ami engem már-már sokkolt: Tíz évvel a Ninocska után készültek, és Garbo szebb rajta, mint bármelyik filmjében, amit eddig tőle láttam. (Olyan Garbo rajongónak, aki eddig nem látta volna, kötelező anyag, mert egy olyan oldalát lehet látni, ami a többi filmjében rejtve maradt)

1949-ben Garbo már megtanulta a szerepet és Rómába utazott elkezdeni a forgatást, mely végül anyagi nehézségek miatt meghiúsult. Az, hogy az ő neve 1949-ben már nem volt elég ahhoz, hogy összejöjjön a szükséges pénz egy film leforgatásához, nos ez késztette arra Garbot, hogy hátat fordítson a kamerák világának. Tévedés tehát Cukor-t hibáztatni amiatt a balul sikerült 1942-es filmje miatt. Nem az - legalábbis nem önmagában az - vetett véget Garbo karrierének. 

Szóval lássuk Ninocskát: Nagyon jó a film humora. Mondjuk Lubitsch többek között emiatt volt sikeres: viccesen romantikus filmeket tudott csinálni... olyan Lubitsch-osakat. El is nevezték "Lubitsch touch"-nak azt a kis pluszt, amit nehéz lenne megfogalmazni, hogy mi volt, ami miatt a filmjei különböztek minden más vígjátéktól. A lista előző filmjénél (Gunga Din) panaszkodtam, hogy egyáltalán nem jött át a film humora. Nos, a Ninocskánál nem volt ilyen hiányérzetem. Sokszor, és hangosan tört ki belőlem a nevetés a film során. Néha a legváratlanabb szituációkban jöttek elképesztően jó poénok. A viccek leggyakoribb célpontja persze a szovjet kommunista rendszer volt. 

Meglepett, hogy milyen jól informált volt Amerika a szovjet diktatúra sötét módszereivel kapcsolatban. Enélkül a poénok egy része (pl. Szibériai büntetőtáborra való utalgatás) nem lett volna érthető az akkori közönség számára. A filmben gyakorlatilag hülyét csinálnak az oroszokból (szovjetekből), nem csoda, ha amott azonnal tiltólistára került a film. Először 2007-ben mutatták be Oroszországban.

Történetünk nagyrészt az 1920-as évek Párizsában játszódik (a film utolsó 20 perce a Szovjetunióban). Három szovjet ügynök Párizsban megpróbál eladni egy rettenetesen drága ékszert, mely egykoron Péter cár feleségének tulajdonában állt. Ezzel próbálnak pénzt fecskendezni a szegénységtől szenvedő kommunista állam kasszájába. A titkos műveletet azonban megakadályozza az ékszer törvényes örököseként fellépő Párizsban élő emigráns orosz nagyhercegnő. A három ügynök egyébként is inkább jól érzi magát a "kapitalista fertőben", annyira nem erőltetik az üzlet tető alá hozását. Az otthoniak - látva a hármak szerencsétlenkedését - odaküldik "atomfegyverüket" Ninocskát (Garbo). A hideg, teljesen érzelemmentes antinő magában hordoz mindent, ami alkalmassá teszi bármilyen diktatúra női tisztjének eljátszására. Talán a B-filmes Ilsa, a náci szadista SS-tisztnőt is róla mintázták. Eleinte ez a karakter persze remek humorforrás, a későbbiekben azonban megtörténik az, ami eddig soha: Garbo nevet, majd érzelmeket mutat! Szerelmes lesz. Meglepetésre felolvad a jégcsap.

A romantikában jó partner Melvyn Douglas (fenti három kép), aki hibátlanul hozza a 34 éves Garbohoz korban passzoló amorózót, aki mellesleg véletlenül épp az ellenérdekelt fél (az örökösnő) ügyvédje. Érdemes még megemlíteni, hogy a leginkább Drakulaként elhíresült Lugosi Béla (alábbi képen) is kapott egy nyúlfarknyi mellékszerepet.

Lobbikártyák következnek, majd a poszt elején beígért 1949-es próbafelvételek:

USA (Paramount), 83 perc, ff., angol

Rendező: Ernst Lubitsch

Producer: Ernst Lubitsch

Ez a film sem jelenhetett volna meg pre-code (Hays-kódex előtti) időszak (1929-1934) után. A főszereplő párost ugyanis kifejezetten szerethető szélhámosok alkotják. A Hays-kódex nem engedte meg, hogy bűnözők pozitív hősként jelenjenek meg. Emellett a filmet mindvégig átlengi a könnyed erotika, amit a prűd szabályozás pár éven belül teljesen kiirt a filmekből. Nem csoda hát, hogy 1935-ben a cenzori testület nem engedte újra mozikbai a filmet, és 1968-ig tiltólistán volt az USA-ban.

Műfaját tekintve romantikus komédia egy kis "Lubitsch-touch" hozzáadásával. (magyarul talán Lubitsch-hatás, vagy Lubitsch-érintés lehetne?). Hogy ez micsoda? Egy megfoghatatlan valami. Aki megnéz néhány Lubitsch filmet, az pontosan tudja, hogy mit jelent, mégis megfogalmazni szinte lehetetlen. Ennek köszönhető, hogy a filmjei soha nem lesznek szokványosak. Mindig tud valami meglepetést okozni, amikor az ember a megszokott fordulatra számítana, akkor jön valami, amitől az embernek jóleső érzéssel csettinteni van kedve... vagy éppen egy hatalmasat felnevetni...

Ernst Lubitsch remek rendező, furcsa módon - legalábbis Magyarországon - szinte senki nem ismeri. Az alábbi fotókon, mely jelen film forgatásán készültek, felismerhető a mindig szájában levő méretes szivarról.

Humora kellemes, nem otromba és nem közönséges, mindenképpen különleges. Egyik kedvenc vicces jelenetem a filmből, amikor a Velencei szállodában kifosztott amerikai úr tolmácson keresztül nyilatkozik az olasz rendőröknek az esetről. A tolmács az amerikai úr felé fordulva visszafogott stílusban beszél, majd amikor odafordul rendőrökhöz, akkor nem csak a szavakat fordítja le olaszra, de a beszédstílusa is olyan igazi dagályos, fennhangon mutogatva magyarázóssá válik, amilyennek az olaszokat elképzeljük. Majd az újabb kérdésnél visszafordul, és varázsütésre újra "amerikaiul" beszél. Talán a Csupasz Pisztoly humorával rokonítható valamennyire ez a szellemesség. Persze messze nem csak ez a Lubitsch-touch.

(a poszt a plakátok alatt folytatódik)

A férfi főszereplő is parádés. Játéka mellett mély fekvésű orgánuma is kifejezetten kellemes hatással van az emberre. Herbert Marshall egy rendkívül kellemes stílusú csalót alakít (La Valle álnéven), kinek specialitása a magába habarított hölgyek kisemmizése. Szőke tettestársát is úgy sodorja mellé az élet, hogy egymást akarták hasonló módszerekkel kifosztani. Mikor lebuktak egymás előtt, inkább társultak.

Nagy közös projectjük Madam Colet, a dúsgazdag - és mellesleg gyönyörű - özvegy kifosztása lesz. Bizalmába férkőznek, már csak egy karnyújtásnyira vannak a vágyott hatalmas zsákmánytól... de szorul a hurok... és talán a kelleténél közelebb is kerülnek egymáshoz az özveggyel? A férfi láthatóan a legszorongatottabb helyzetből is kihúzza magát. Vajon most is meglesz a megoldás?

Gyönyörű - ma már ritkaság számba menő - Art Deco lakásbelsőt csodálhatunk Madame Colet rezidenciájaként. Sajnos csak ezt az egy fotót találtam, amin a falilámpa és a szépen formatervezett álló óra épphogy csak megmutat valamit ebből.Ami feltűnhet még, hogy ez az első hangosfilm a listán, mely nem musical, és bátran mer zenét használni olyan helyen, ahol a szereplők nem hallanak zenét. (Magyarul nincs zenekar, gramofon, stb a színen). Nekünk ez teljesen megszokott, de 1932-ben még újító szellem kellett ehhez.

Ja, és talán még annyit érdemes megemlíteni, hogy a film alapját egy László Aladár által írt magyar színmű adta, melynek a címe: "Becsületes Megtaláló". Ez egyben a film magyar címe is. 

Jöjjenek a kedvenceim, a lobby kártyák:

Tetszett a film? Írd meg hozzászólásban! Számomra nagyon fontos a visszajelzés - comment, like, követés, bármi -, ez ad kedvet ahhoz, hogy 5-6 órát öljek bele egy ilyen poszt megírásába. Akkor is, ha nem látszik rajta :)

Még nem láttad ezt a filmet? Alul megnézheted! (Ha nem működik a videó, kérlek jelezd!) 

Véleményed van a cikkemről? Kérlek oszd meg mindenkivel hozzászólásban!

Érdekel az 1001-es lista többi filmje is? Kattints ide!

Trouble In Paradise (1932) - Feature by FilmGorillas