A falu kollektívája megkapja első traktorát, megindult a gépesítés, a "kulákok" órái meg vannak számlálva...
Az egész falu izgatottan várja az új jövevény érkezését, fiatalok, öregek, férfiak és nők, mindannyian kíváncsian nézelődnek.
Ám a traktor hirtelen zötyögve megáll... ez kínos...
Mindenki töri a fejét, nagyon komoly arccal... telefon a pártközpontba (vagy a minisztériumba, mindegy...) ... hosszas egyeztetés, végül valaki felnyitja a traktor egyik tartályát, és kiderül, hogy nincs benne hűtővíz... ajaj...
Az emberek törik a feküket... nagyon komoly arccal állnak - látszik, hogy zakatol minden agytekervény...
Végül valaki megtalálja az egyetlen helyes megoldást: A falu férfiai kollektíven belevizelnek a traktorba. A premier plánban mutatott erőlködő arcok mintha azt sejtetnék, hogy viszonylag sokan szenvednek prosztata problémától a faluban...
A fent említett jelenet az egyik, mely elakadt a korabeli cenzorok hálójában (szép kis képzavar) - ezen kívül még a meggyilkolt férfi meztelenül őrjöngő jegyese is kiborította a bilit náluk.
Megszokhattuk, hogy szovjet film esetén - legalábbis ebben a Sztálini sötét időszakban - kikerülhetetlen a propaganda. Hol kevesebb (Dzsingisz Kán Amulettje), hol több, de nem ússzuk meg propaganda nélkül.
A film tagadhatatlanul tartalmaz néhány szépen megkomponált természeti képet, és helyenként a már jól ismert szovjet montázs-elméletből is kapunk újabb ízelítőt, ám összességében véleményem szerint dramaturgiailag egyenetlen, különösebben izgalmas színészi teljesítmény nélküli mű, mely szinte semmilyen érzelmi hatást nem tudott bennem kiváltani.
A lényeg a nemi ösztön és a halál érzete. Szürrealista őrületbe csomagolt romantikus film. - mondja Buñuel a filmről...
Nos, a "szürrealista őrület" megfogalmazással semmiképpen nem szállnék vitába.
Dalí és Buñuel első közös filmje, Az Andalúziai Kutya felkavarta a kedélyeket, de az igazi botrány elmaradt, és bár arra jó volt, hogy Noailles vicomte-jától felkérést (és persze pénzt) kapjanak egy nagyobb lélegzetvételű film elkészítéséhez, a fiúk azért rossz néven vették, hogy az embereknek tetszett a filmjük:
Dalí: „A közönség nem fogta fel, mi az erkölcsi mondanivalója ennek a filmnek, amely minden kegyetlenségével és erőszakosságával őket veszi célba”
Buñuel: „Akik látták, azt hiszik: nagy sikerű film. De hát mit tehetek azok ellen, akik lelkesednek minden újért, még akkor is, ha a szóban forgó újdonság legmélyebb meggyőződésüket sérti? Mit tehetek a félrevezetett és hazug sajtó ellen? Az ostoba tömeg ellen, amely szépnek meg költőinek minősíti azt, ami valójában kétségbeesett, szenvedélyes bujtogatás gyilkosságra?”
Egy szó, mint száz, Buñuel leszerződött az említett "szponzorral", és Dalí-val elkezdték tervezgetni a folytatást "Andalúziai Szuka" címmel. Ez végül - további címötletek elvetése után - módosult "Aranykor"-ra. Szürrealista film lévén sok esetben hiába keresünk összefüggéseket. A cím magyarázata sem feltétlenül egyértelmű: De talán a legvalószínűbb megoldás a következő: Dalí gyerekkorában az általa a mosókonyhában berendezett műteremben szeretett egy vizes dézsában ülve festményeket tartalmazó albumokat nézegetni. Kedvencei az aktokat tartalmazó képek voltak. Ezek közül is kiemelkedett Ingres - Aranykor című olajfestménye. Feltehetően innét tehát a cím.
Újra összeállt tehát a páros, de végül nem jött össze a közös munka. A folyamat viszonylag korai szakaszában megakadt az együttműködés, és Buñuel végül egyedül készítette el a filmet.
A két fél persze különbözőképpen tekint vissza a dologra: Míg Buñuel például úgy emlékezett vissza később, hogy Dalí egyetlen ötletét valósította csak meg a filmben (a parkban kővel a fején sétáló férfit), addíg Dalí visszaemlékezései szerint a film gyakorlatilag az ő forgatókönyve alapján valósult meg, de Buñuel által lebutított formában.
Az igazság - mint a legtöbb esetben - valahol félúton a kettő között lehet. Mindenesetre az biztos, hogy az egyik jelenet helyszínét - a Creus-foknál játszódóét - Dalí jelölte ki a forgatókönyvben. Ez Spanyolország legészakibb pontja, egyben Dalí születési helye.
Az első francia hangosfilmek között készült ez a film, ugyanakkor nem mondható el, hogy erőteljesen kihasználná a hang adta lehetőségeket, bár a szűrrealitás ezen a csatornán is megjelenik. Többször előfordul, hogy a beszélő szereplők csak némafilmes képfeliratot kapnak, ám emellett az a valószínűtlen dolog is megesik, hogy halljuk a szereplőket egymással beszélgetni, de igazából nem mozog a szájuk. Ugye emlékszünk? Ez az Andalúziai Kutya folytatása, tehát ezek ugyanolyan álomképek, mint amiket abban láttunk. Itt bármi megtörténhet, sőt, minél valószerűtlenebb valami, annál helyénvalóbb!
Például ki lepődik meg azon, hogy egy öngyilkos belügyminiszter teste felesik a plafonra és ott hever élettelenül? Vagy azon, hogy a franciaágyon teljesen normális, ha egy tehén lustálkodik, és csak hosszú tusakodás hatására hajlandó átadni a helyet? Ezek a dolgok ebben a filmben a lehető legtermészetesebbek...
A posztot azzal kezdtem, hogy a kitűnő művészek nehezményezték, hogy az előző filmjük nem kavart igazi botrányt. Nos, ennél a filmnél Buñuel-nek már semmi oka nem volt a panaszra!
Az még talán elment volna, hogy egy felajzott nő, egy szobor lábujját "szopkodja", de az, hogy a De Sade márkitól kölcsönzött Szodoma 120 napja jelenetben az egyik perverz szadista - Blangis herceg - mikor színre lép, Jézust látjuk, - pontosabban egy olyan figurát ahogyan csak és kizárólag Jézust szokták ábrázolni - már sok volt.... Ezek a dolgok tehát kiverték a biztosítékot annyira, hogy a felhergelt csőcselék végül betört az egyik vetítésre, tintát locsolt a vászonra, szétverte a termet, és kizavarta a közönséget... végül a hatóságok betiltották a filmet.
Buñuel tehát ezúttal megvalósította célját. Megvolt a botrány, a film beteljesítette célját. Ámen.
Tetszett a film? Írd meg hozzászólásban! Még nem láttad? Alul megnézheted! (Ha nem működik a videó, kérlek jelezd!)
Véleményed van a cikkemről? Kérlek oszd meg mindenkivel hozzászólásban!
Érdekel az 1001-es lista többi filmje is? Kattints ide!
Ez a két sor tulajdonképpen velősen összefoglalja a film cselekményét - és ezzel talán nem követtem el túl nagy spoiler-ezést...
Új évtizedbe léptünk, és ez az évtized már a hangosfilmé lesz. Tartogat ugyan még 2-3 némafilmet ez az időszak is, de ezek már ennek a korai formátumnak az utolsó rezdülései csak.
Marlene Dietrich... kissé kemény, időnként kifejezetten szigorúnak tűnő arc. Nem csak ebben a filmben igaz, amit feljebb idéztem tőle; életében is körülrajongták a férfiak - és nők is. Néhányan a legismertebbek közül, akikkel hosszabb-rövidebb ideig együtt élt: J.F. Kennedy, Jean Gabin, Gary Cooper, James Stewart illetve Mercedes de Acosta, ha a másik nemet is meg akarjuk említeni...
A Pandora Szelencéjének Loulou-ja után A Kék Angyal Marlene Dietrich által alakított Lola-ja nálam nem talált be elsőre, a "hűvös szépség"-ből - talán a premier plánok szinte teljes hiánya miatt - a szépség sem igazán jött át.
Aztán megtaláltam azt a felvételt, amikor Marlene Dietrich casting-olt ehhez a filmhez - igen, talán meglepően hangzik, de nem a modern idők találmánya a casting. A rendező azt kérte a jelöltektől, hogy mindenki készüljön egy angol nyelvű dallal a próbafelvételhez, mivel a filmet két nyelven - németül és angolul - is leforgatták. Marlene volt az egyetlen, aki - gondolván, hogy úgy sem választják majd ki - magasról tojt az egészre, és csak közvetlenül a próbafelvétel előtt egyeztetett dalt a zongoristával. Hallható is, hogy angolul ugyanazt az egy sort ismételgeti végig. A rendező viszont pont ezt a hűvös nemtörődömséget kereste a szerephez. És látva ezt a felvételt, pontosan értem, mi fogta meg a rendezőt. Ahogy elkezd énekelni, valóban ott van az az izgalmas kisugárzás az arcán ami végül világhírt hozott neki! Kissé - nyilván részben szándékosan - mesterkéltek a gesztusok, mégis bájos az egész. Sajnálom, hogy a filmen ez sokkal kevésbé jön ki. Annak aki nem értené: a jelenetben végig a zongoristát piszkálja, mintha miatta kellene mindig újrakezdeni a dalt, néha ráhamuzik, stb... A legvégén, amikor vége a felvételnek, még halljuk, ahogy elnézést kér tőle:
A férfi főszereplő az az Emil Jannings, akit az Utolsó Ember c. Murnau filmben láttunk. Hát... rá sem lehet ismerni. Nagy átváltozóművész volt az öreg...
Adott egy pancser professzor, akiről első látásra nem nagyon hisszük el, hogy akárcsak egy nővel is intim kapcsolata volt életében. Diákjairól kiderül, hogy a közeli Kék Angyalmulatóban - innét tehát a film címe - Lola művésznőt körülrajongva múlatják szabadidejüket. A tanár úr felkeresi a mulatót, hogy a fiúkat tetten érje, ám Lolá-val való találkozása nem várt lavinát indít életében...
Lola több dalt is énekel a mulatóban a film során. Már-már musical-szerűen, többnyire végigmennek a számok, de a musical-től, mint műfajtól azért messze van ez a film. Zenés komédiának indul, de drámai, már-már tragikus irányba halad a végjáték.
Ahogy a filmművészet kezdeti időszakában kísérleteztek a plánokkal, kamera-mozgásokkal és montázsokkal, úgy a hangosfilm kezdeti időszakában is keresgélni kellett a hang - és különösen a zene - felhasználási lehetőségeit. Amint a Jazzénekes és a Zsarolás esetén látható volt, eleinte a zene jelenlétének igényét úgy teljesítették, hogy valaki a történethez kapcsolódva énekelt vagy zenélt a jelenetben. Tehát a zene itt még minden esetben "tartozéka" a filmen megjelenített képi valóságnak. Még egyszerűbben fogalmazva, a film hősei is ugyanazt a zenét hallják, amit mi, nézők.
Végezetül nem állom meg, - bár nem itt lenne a helye, mert lesz még későbbi Marlene Dietrich film is -, hogy be ne tegyem a színésznőtől a "Hova lett a sok virág" német nyelvű változatát. Vajon csak engem varázsol el ennyire?
Tetszett a film? Írd meg hozzászólásban! Még nem láttad? Alul megnézheted! (Ha nem működik a videó, kérlek jelezd!)
Véleményed van a cikkemről? Kérlek oszd meg mindenkivel hozzászólásban!
Érdekel az 1001-es lista többi filmje is? Kattints ide!
- Megházasodom. - mondja Dr. Schön a gazdag lapkiadó hosszú gyötrődés után szeretőjéhez (Loulou-hoz) fordulva...
- És már meg sem csókolsz, csak azért mert megházasodsz? - válaszolja Loulou, ártatlan, szinte gyermeki értetlenséggel...
... és ebben a mondatban szinte minden benne van, ami Loulou... Tényleg... azért mert ez a dúsgazdag férfi most bejelentette, hogy elvesz feleségül egy nőt, - aki nem Loulou - mi oka lenne arra, hogy többé meg se csókolja?
Loulou szinte senkit nem hagy érintetlenül. Különlegesen vonzó külseje és személyisége folytán nincs nyugalom körülötte. Imádják vagy kihasználják, őrületbe kergeti a férfiakat - néha a nőket is -, vagy éppen rossz esetben őrültek már akkor is, amikor beleszeretnek...
Lapozgatva az 1001-es könyvet, a fotókat nézegetve már régóta fentem a fogamat erre a filmre, és elmondhatom, hogy egyáltalán nem csalódtam!
A Loulou-t alakító amerikai Louise Brooks tehát képernyőre (vászonra) szegezi a szemeket, de mellette több remek alakítás is látható.
Itt van rögtön Schigolch (a képen balra), az ördögi figura, ez a töpörödött vénember, aki Piszkos Fred-hez hasonlóan a legszorongatottabb helyzetben sem habozik előállni valamilyen megoldással. Nem egyértelműen tisztázott Loulou-val való viszonya. Feltehetőleg ő az apja, mindenesetre Loulou őt is rajongással imádja, és a helyzetet tovább árnyalja, hogy Loulou megbocsájtó mosollyal nyugtázza, ha esetenként a férfiaktól kapott pénzét erőteljesen "megsápolja" az öreg. Tehát, ha apasága bizonytalan is maradt, az biztos, hogy "szervezőként" jutalékra tart igényt Loulou bevételeiből. Játéka pazar, szerintem az egész film legjobbja, még akkor is, ha Loulou tündöklése többnyire háttérbe szorítja.
De ott van Dr. Schön is, a már említett lapkiadó, aki tudja, hogy Loulou nem összeegyeztethető a nyugodt élet fogalmával. Tesz is egy kísérletet a nélküle való életre, de Loulou-t nem olyan fából faragták, hogy csak úgy le lehessen rázni. Ha valakit ő szeret a maga módján - és ilyen férfiből nem egy van! - azért bármit megtesz.
Pedig Dr Schön ifjú menyasszonya sem hétköznapi szépség: őt Daisy D'Ora egy későbbi német szépségkirálynő alakítja. Talán ő és Loulou konfliktusa az egyetlen momentum a filmben, amikor Loulou-ban egy szikrányi gonoszságot is meglátunk. És ez is jól áll neki.
Alwa Schön - a milliomos lapkiadó fia - talán az egyetlen férfi, aki minden érdektől mentesen, őszinte barátsággal viszonyul Loulou-hoz. Sem anyagilag, sem testileg nem akarja kihasználni.
Minden férfit nem is akarok megemlíteni akik a testét vagy rajta keresztül a gazdagodást keresik Loulou-ban, viszont 1929-et tekintve talán meglepően hangzik, de nő is akad, aki rajongásával tünteti ki őt: egy ruhatervező hölgy. Igen, leszbikus szerelem a 20-as évek végén, Németországban filmvásznon! ... Volt ekkor néhány liberális évük, amíg ezt még megtehették... mielőtt hatalomra került egy eszelős...
Sok remek alakítás látható tehát, de a főszereplő Louise Brooks ragyogása uralja a filmet. Erotikus kisugárzását helyenként kislányos akarnoksága, naivsága teszi izgalmassá. A rendező visszaemlékezése szerint a főszerepre Marlene Dietrich neve is szóba került, de ő az ártatlanabb "alkatú" Brooks-t választotta, amikor kiderült, hogy a színésznő elérhető a filmhez. Feltétlenül jó választás volt. Ugyancsak a rendező számolt be arról, hogy egy adott jelenetben tudatosan csak egyféle érzelem megjelenítését kérte Brooks-tól. Hogy ez a színésznő esetleges képességbeli korlátai miatt lett volna, azt nem tudom, mindenesetre működik a dolog! Az első képen feltehetőleg egy másik közös filmjük stábfotóján Brooks mellett ül a rendező G.W. Pabst.
Maga a rendezés is kifejezetten modernnek hatott az adott korban. Szellemes megoldás például ahogy a mulató világát ábrázolja, ahol Loulou fellép az egyik felvonásban (németül Akt-ban). Megismerjük a mulató szinte összes kiszolgáló helységét, de magát a színpadot szinte csak mellékesen, a személyzet nézőpontjából látjuk. Holott nagy lehet a kísértés, hogy legalább egy szám erejéig a publikum felől, szemből láttassa a film a színpadot, de sokkal izgalmasabb így. A fő szál az, ami a színpad mögött történik, a színpadon csak mellékesen zajlanak az események.
Szerelmi drámának indul, de van itt szinte minden műfaj... bíróságos-tárgyalótermes, kalandfilm-szerű világutazós, és thriller-szerű kéj-gyilkosságos...
Végül mint érdekesség jegyzem meg: egészen meglepődtem azon, amikor az egyik raktár-helységben rászóltak egy férfira, hogy ott tilos a dohányzás. Hiszen még a 90-es években is szinte a fél repülő pöfékelt amikor nyaralásra utaztunk, a 20-as évek filmjeiben pedig szinte mindenhol minden körülmények között dohányoznak a férfiak, de ezek szerint már akkor is volt olyan helység, ahol nem lehetett. Feltételezem, hogy ez esetben inkább tűzbiztonsági okok játszhattak szerepet...
Tetszett a film? Írd meg hozzászólásban! Még nem láttad? Alul megnézheted! (Ha nem működik a videó, kérlek jelezd!)
Véleményed van a cikkemről? Kérlek oszd meg mindenkivel hozzászólásban!
Érdekel az 1001-es lista többi filmje is? Kattints ide!
Az operatőr beállítja a háromlábon álló kamerát... elindul a felvétel... a zenekar beáll, felkészül, elkezd játszani, végre megtörik a csend, megszólal a zene... (van olyan változat is, ahol a film elejétől szól a zene)
És ezután egy olyan kavalkád kezdődik, mely végignézéséhez nagy nyitottság kell. Az egyetlen elem, mely összeköti a teljesen független képeket, az az operatőr (akit a rendező bátyja alakít), aki időnként - a legváratlanabb helyeken - feltűnik kameráját cipelve vagy éppen felvétel közben. De ezen kívül semmi! Nincs történet, nincs főszereplő, még csak téma sincs igazán, bármi előkerülhet, amit a folyton vándorló operatőr éppen elkap. És ez a valami tényleg bármi lehet: közeledő vonat, városi forgalom, szülő nő - egész naturálisan bemutatva -, strandoló emberek... és teleírhatnám az oldalt, ha mindent fel szeretnék sorolni...
Közvetlenül a Hitchcock film után (Zsarolás) kifejezett kihívás volt végignézni ezt a filmet. Azon gondolkoztam közben, hogy tényleg van valaki, aki mozijegyet váltana azért, hogy egy olyan mozgóképsort nézzen 68 percen keresztül, ami mentes a mozifilmek szinte minden tulajdonságától?
Két "felhasználási módot" tudok elképzelni ennek a filmnek:
Először is, tökéletesen működne egy bárban, vagy bármilyen helyen, ahol a falon kivetítőn mehetne ennek a filmnek a végtelenítetten ismételt verziója, és akkor figyelek oda, amikor akarok... Ugyanis bármelyik ponton el lehet kezdeni nézni, és bármikor abba lehet hagyni, nincs jelentősége a kezdetnek és a végnek ennek a filmnek az esetében.
Másik felhasználási terület, ahol hatékonyan alkalmazható lenne: történelmi vagy filmtörténeti háttéranyagként. Utóbbiként főleg azért, mert látványosan használja (és kihasználja) az akkor ismert szinte összes filmes technikát, beleértve a lassítást, gyorsítást, több réteg egymásra montírozását, az osztott képernyőt, a stop-motion technikát, a visszafelé játszást, és még rengeteg mindent.
A film elején egy nézőkhöz szóló szöveg felhívja a figyelmet arra, hogy ez egy "kísérleti film", felirattáblák nélkül, valós eseményeket ábrázol kitalált történet nélkül, és a célja egy nemzetközi filmes nyelv megalkotása. Műfajilag sem igen sorolható be. Legközelebb a dokumentumfilmhez áll, de több szempontból sem fogadnám el annak. Olvasatomban a doku valamit dokumentálni szeretne, jó esetben tudományos igényességgel. Itt azonban nehéz megfogni, hogy egyáltalán mi az a valami, amit ezzel dokumentálunk... nevezzük hát jobb híján kísérleti műfajnak...
És még valami: aki szeretne ilyen kísérleti film létrehozásában részt venni, az vegyen részt az Ember a Felvevőgéppel - Global Remake (kb. világkörüli újraforgatás) projectben. Itt mindenki választhat magának egy jelenetet (egy jelenet kb 1 perc a filmből), amit megcsinálhat, vagy csinálhat valami hasonlót. Pld a strandoló emberek helyett leforgatja a saját strandolós jelenetet. Az anyagot fel lehet tölteni a project homepage-re, és akkor beillesztik a többi beküldött anyag közé. Az éppen aktuális termés megtekinthető ugyanott: MAN WITHTHE MOVING CAMERA - Global Remake
Nagy Britannia (British International Pictures), 82 perc, ff., angol nyelvű
Rendező: Alfred Hitchcock
Producer: John Maxwell
Az egyik első brit teljesen hangos filmnek szokás nevezni, ami szinte igaz, de egy kis megjegyzést azért megérdemel: az első 6 és fél perc még némafilm. Egy rendőrségi akciót mutat be, aminek egyetlen csatlakozási pontja a filmhez, hogy az egyik nyomozó a női főszereplő udvarlója. A film szempontjából persze kifejezetten jelentősége van annak, hogy a férfi nyomozó. De igazából az egész jelenet elhagyható lenne, olyan, mintha egy felvezető kisfilmet néznénk a nagyfilm előtt....
A másik megjegyzés, hogy némafilmes változata is készült ennek a filmnek, tekintettel arra, hogy sok mozi ekkor még nem volt felszerelve hangosfilmek lejátszására alkalmas eszközökkel.
Alfred Hitchcock a feszültségteremtés (suspense) nagymestere. Műfajai a krimi, a thriller és a kémfilmek.
Még egy érdekessége van ennek a filmnek azon túl, hogy ez az első majdnem teljesen hangosfilm: A prágai születésű női főszereplő - Anny Ondra - nem beszélt jól angolul. Némafilmeknél ez nem okoz komolyabb problémát, de hangosfilmnél - hacsak a szerep nem pont erre van kihegyezve - már nem szerencsés. Hitchcock valamiért mégis ragaszkodott a színésznőhöz, csak a hangját cserélte le egy született angolra. Ez pontosan azt jelentette, hogy a szinkronhangot biztosító színésznő ott állt a mikrofon közelében, és Ondra helyett ő mondta hangosan a szöveget. Ez egyébként egyáltalán nem zavaró. Ha nem tudom, valószínűleg észre sem veszem. Az említett mikrofon látható az alábbi werk-fotón is. (Hitchcock a kép jobb oldalán)
A hangosfilm beköszöntével a színészek elkezdtek hangosan beszélni, és ezzel párhuzamosan eltűnt a zene. Először furcsának hat, hogy csend van. Fura módon újra fel kell majd fedezni, hogy a zenével hangulatokat lehet ábrázolni. Mintha eddig csak azért kellett volna zene, hogy a némaságot leplezni lehessen valamivel.
Egyébként nem teljesen mondtam igazat az előbb. Többször is felcsendül a muzsika a filmben, ám minden esetben azért, mert valaki valamit játszik. Vagy zenekar vagy egy férfi a zongorán. De úgy, ahogy ma teljesen természetes, hogy a zene csak úgy filmes eszközként megszólal, még nem fordul elő.
Öregurasan, lassan bontakozik ki szituáció, de a film sehol nem unalmas! A főszereplő Alice eljátssza a sértődöttet udvarlója előtt (ő az említett nyomozó), hogy ezt ürügyként használva leléphessen egy másik fickóval randizni. Ez a másik férfi felviszi Alice-t közeli festő-stúdiójába. Kellemesen szórakoztató, lehengerlő fazon. Közösen festegetnek, zongorázik a nőnek, Alice veszi a lapot, sikeresnek tűnik a csábítás...
Ám a férfi egy leheletnyit gyorsabban halad a kelleténél, Alice leblokkol a gyors tempótól, és távozni akar. Ám a férfi már nem tud megállni, és erőszakká fajul az addigi jókedv... a nő pánikba esik, és véletlenül a kezébe akad egy nagy kés... A film harmadánál megtörténik a gyilkosság. Nem látjuk magát a "tettet" közvetlenül ... csak azt látjuk, amikor Alice késsel a kezében kijön a függöny mögül. Nagyon érdekes ahogyan a színésznő ezt a jelenetet eljátssza... Egészen lemerevedik, mozgása természetellenessé válik, érezhető, hogy valami olyasmit tett, ami felfoghatatlan számára...
Látjuk kibontakozni a leleplezéstől való félelmet. Az egész környéket a gyilkosság rejtélye izgatja... vajon megússza Alice? A rendőrségre nem mer elmenni. Bár felfoghatjuk önvédelemnek, de talán annak is erős volt. Legjobb lenne megúszni... hátha nem derül ki...
A film címe (Zsarolás) sugallja : Alice nem fogja tudni megtartani a titkát... Ahogy az szinte adja is magát - a gyilkosság nyomozását az előző napon cserben hagyott udvarló kapja... kínos szituáció...
Mi lesz, ha a nyomozó talál valamit? ... és mi van, ha előkerül még valaki, aki tud vagy látott valamit?
Kellemes izgalmat biztosít a film végignézése... a feszültség sehol nem éri el azt a kellemetlen (de sokak által keresett) szintet, mint egy hátborzongató horrorban, vagy akár Hitchcock néhány későbbi filmjében (pl. Psycho vagy Madarak).
Ez egy kifejezetten korai Hitchcock film, mégis sok stílusjegy megjelenik, ami majd végigkíséri a rendező munkásságát. A gyilkosság ábrázolása is rendkívül Hitchcock-i, de megjelenik az egyik - talán legnépszerűbb - Hitchcock-i védjegy is: a rendező cameo-ja. (Lásd az alábbi képen a metrón pöffeszkedő táskás úriembert)
cameo: olyan szerep, melyet egy ismert ember (színész, rendező, ill. egyéb) alakít, és szöveg nélküli, vagy 1-2 szóból, mondatból áll csupán.
Tetszett a film? Írd meg hozzászólásban! Még nem láttad? Alul megnézheted! (Ha nem működik a videó, kérlek jelezd!)
Véleményed van a cikkemről? Kérlek oszd meg mindenkivel hozzászólásban!
Érdekel az 1001-es lista többi filmje is? Kattints ide!
Szovjetunió (VUFKU), 70 perc, ff, néma
Németország (UFA), 103 perc, ff., német
