Magyarország, Szovjetunió (MAFILM, Moszfilm), 90 perc, ff., magyar és orosz

Rendező: Jancsó Miklós

Producer: Götz Jenő, Németh András, Kirill Szirjajev

1967 Áprilisában Jancsó még kísérletként írta le a készülő filmet, mely utólag visszatekintve igazából csak kibontakozása annak, amit Jancsótól (első) fénykorában látunk majd, hatalmas tablóival a magyar pusztában.

Egyáltalán nem volt benne biztos, hogy amit ő elképzelt, az a vásznon ugyanazt a hatást fogja majd kiváltani, mnt ami az ő fejében megszületett.

Jancsó ebben az interjúban kifejti azt is, hogy míg a Szegénylegények esetében a klasszikus hármasból (hely-idő-cselekmény) az első kettőt megtartotta, csak a sztori nem volt egészen egységes, addig az éppen készülő Csillagosok, Katonák esetében mindhárom (!) elem jelentőségét veszti. Valóban vakmerő kísérlet ez tehát ez a film: soha nem világos, hogy éppen hol vagyunk, az időmúlás sem pontosan követhető, és klasszikus értelemben vett történet sincsen... Mindezeknek nincs jelentőségük, mert nem történetet akar elmesélni, hanem inkább gondolatait illusztrálni. Ilyen gondolat például, hogy a jó (vagy jónak vélt) ügy érdekében vajon megengedett-e a gyilkolás...

Nagy újdonság volt Jancsó számára, hogy először használhatott gumioptikát, azaz mai, köznapi nevén zoom-ot, amivel felvétel közben a kamera mozdítása nélkül is lehetett közelíteni vagy távolítani a képet. Mivel Jancsó előszeretettel kísérletezett az extrém hosszú beállításokkal - azaz a kamera csak vett és vett leállítás nélkül - ez tágította a lehetőségeket, hogy a sínes kamerakocsizáson (fahrt) és a kamera elfordításán (svenk) kívül egy újabb módon tegye változatossá a felvett képet.

az alábbi képen Jancsó séták a film egyik emlékezetes jelenetének (ápolónők erdei tánca) helyszínén

A képen talán feltűnik, hogy Jancsó egy Converse (vagy annak látszó) tornacipőben sétál, ami a hatvanas években egész biztosan nem volt megszokott "komoly" emberek esetében. A DVD változaton látható egy nagyszerű, közel 13 perces werk-film, amiben legnagyobb meghökkenésemre Jancsó a forgatásokon még ennyi eleganciát sem kényszerített magára, hiszen egy szál fürdőgatyában (!) instruálta a színészeket, a statisztériát és a stábot. 

Szovjet-magyar koprodukcióként készült a film egy Volga menti Kosztroma nevű kisvárosban, Moszkvától háromszáz kilométerre észak-nyugatra. A szovjet Moszfilm részéről már az előzetes egyeztetés során felmerültek bizonyos problémák, de a Mafilm vezetője - Nemeskürty - úgy lavírozott, hogy végül kiügyeskedte Jancsó számára, hogy az legyen, amit ő akar.

Az egyik legemlékezetesebb szereplő ebben a filmben, a fenti képen Jancsó által átölelt lengyel Krystyna Mikolajewska. Érdekes arcával és viszonylag eszköztelen játékával hamar észreveteti magát a nézővel. Ha színen van, nehéz másra figyelni. Nagyon szép, különleges  arca van, és külön megmaradt bennem, hogy a werkfilmben egyszer mosolyogni is láttam...  hozzá kapcsolódik az egyik meztelen jelenet, amit a szovjetek kifogásoltak. (erről bővebben írok később)

A tervezett film 1918-ban játszódik, az orosz polgárháborúban, ahol többek között első világháborús magyar foglyok is részt vettek a bolsevik vörösgárdisták oldalán a harcokban.

Egy Mdivani nevű grúz író volt kirendelve szovjet részről a forgatókönyv elkészítésére társszerzőként. Valahol Ukrajnában jöttek össze Jancsóék ezzel az íróval kidolgozni az előzetes forgatókönyvet, amit később majd be kellett nyújtaniuk a stúdiókhoz (Moszfilm ill. MAFILM). Azokból a jelenetekből amit Mdivani megírt szinte mindent kidobtak. Mdivani tapasztalt forgatókönyvíró volt, de fogalma sem volt, hogy Jancsóéknak mire lenne szükségük. Hogy mégse mondhassák azt, hogy a szovjeteket kizárták a film előkészületeiből, a megírt jelenetek inkább valami vázként szolgáltak Jancsóéknak. Nem mondhatta tehát Mdivani, hogy az ő javaslatait teljesen figyelmen kívül hagyták. Például ha  Mdivani írt egy negédes, internacionalista ihletésű jelenetet a kórházi ápolónők köré, oda Jancsóék ehelyett egy másik jelenetet írtak, amelyben szintén korházi ápolónők voltak a középpontban. Magyarul úgy átírták a grúz író forgatókönyvét, hogy arra rá se ismert az író, de mégsem mondhatta rá, hogy ahhoz semmi köze...

az alábbi képen az az emlékezetes jelenet látható, melyben az ellenforradalmárok báli ruhába öltöztetik az ápolónőket, és a katonazenekar által előadott zenére keringőzni kötelezik őket egymással

Utólag fellelt Moszfilmes feljegyzésekben olvasható, hogy nagyon elégedetlenek voltak az előzetes engedélyeztetésre benyújtott forgatókönyv-tervezettel a szovjetek. Kifogásolták a "sztriptíz" jeleneteket (két ízben katonák vetkőzésre kényszerítenek nőket), illetve nem érezték eléggé világosnak, egyértelműnek a cselekményt. (Jancsó előre elmondta, hogy ez nem is volt célja). De a szovjetek azt is látták, hogy Jancsóval nem lesz könnyű dolguk, mert Jancsó nem fog olyan forgatókönyvet/filmet csinálni, amihez nincs kedve. Arra az álláspontra jutottak tehát a kinti fejesek, hogy a forgatás során fogják majd kontrollálni a rendezőt. Hiába írnák át ugyanis előzetesen a forgatókönyvet, annyit már tudtak Jancsóról, hogy amúgy is magasról tesz a forgatókönyvre, leginkább fejből forgat. Egyetlen lehetőségként tehát azt látták, hogy majd a helyszínen belekotyognak a munkába.

Jancsóék megérkeztek Kosztromába, és szinte azonnal elkezdtek forgatni. Néhány magyar színész (Juhász Jácint, Madaras József, Kozák András és Molnár Tibor) mellett lengyel és szovjet színészek dolgoztak, főként helyi statisztériával. A kamera mögött csupa magyar (Somló Tamás operatőr, mellette Kende Tamás segéd-operatőr), de a stáb nagy része szovjet volt.

Jancsónak mégegyszer sikerült leszerelnie a Moszfilmesek okoskodását. Rendezői stílusa ugyanis olyan, hogy a jelenet leforgatása úgy tűnik, mintha csak a jelenet próbája zajlana. Nagy vonalakban elmondja, hogy mit szeretne majd látni, de alapvetően mint egy karmester, a jelenet közben irányítja az operatőrt, és a szereplőket... " - az orosz segédrendező ugyanezt oroszul üvölti... (az egész úgyis kap majd egy utószinkront, tehát nyugodtan lehet felvétel közben üvöltözni.

Egyszóval úgy tűnhetett az oroszoknak, mintha csak végigpróbálnák az egyes jeleneteket. Két hét alatt végig is mentek az összes jeleneten. Ekkorra eljutott Moszkvába a jelentés, hogy itt valami nagyon furcsa, érthetetlen dolgot csinál ez a magyar rendező. Meg is jelent a forgatás 15. napján a Moszfilm vezetősége, hogy megnézze , mi a helyzet... ekkor azonban Jancsóék közölték, hogy másnap végeznek is a forgatással, a ruszkik majd megnézhetik az elkészült filmet, ha kiváncsiak. (Az előhívott anyagot ugyanis néhány naponta hazakülték Magyarországra, biztos-ami-biztos alapon).

Ahogy említettem, nemigen van elmesélhető, - hagyományos értelemben vett - cselekmény. A szembenálló felek - vörös bolsevikok és fehér ellenforradalmárok - közül hol az egyik, hol a másik kerekedik fölénybe. Aki éppen felül van, az leginkább az uralma alá hajtott másikat gyilkolássza... És ezeknek a gyilkolászásoknak válogatott formáit gyakorolják. Van, hogy szinte szabályos céllövőversenyt tartanak a fehérek. A foglyok közül előbb kiválogatják a külföldieket - így a magyarokat is - mondván, ez nem rájuk tartozik, majd az oroszokat - látszólag esélyt adva  nekik - futásra bíztatják, és persze futás közben hátulról lelövik őket....

Másik alkalommal a foglyokat a megszállt (kosztromai Ipatyevszkij) kolostor udvarán félmeztelenre vetköztetik, majd azt mondják nekik, hogy tizenöt percük van a menekülésre, utána mindenkit lelőnek... igen ám, de a menekülők bármerre futnak, mindenhol azt tapasztalják, hogy az összes kapu zárva, semerre nincs kiút... Megint hiú reményeket kergettek tehát, és gyilkosaik csak játszottak velük, hiszen egytől egyig lemászárolják tizenöt perc elteltével a kiútat hiába kereső foglyokat....

Mindkét oldalon vannak alja emberek és emberségesebbek is... pont úgy, mint a valóságban. Ez persze már rögtön nem tetszett a szovjeteknek, hiszen bennük az a téves képzet élt, hogy náluk mindenki az erkölcs bajnoka...

Amikor a szovjet forgatókönyvíró Mdivani és a Moszfilm elnöke Budapestre jött megnézni az elkészült filmet... hát ... alig tértek magukhoz... 

Nem csoda, hogy a Szovjetunióban egy egészen más változat került a mozikba, mint idehaza... Kivágtak minden meztelenséget (ezt nem értem, hiszen más szovjet filmben látható meztelenség), kivágták a kegyetlenkedéseket, és - ha jól vettem ki - valamilyen narrációt adtak a filmnek, hogy így világos, kézzelfogható történetet tudjanak alá kerekíteni a képeknek... és a lezárást diadallá változtatták. Jancsó változatában ugyanis a vörösök kis csapatát lemészárolják a fehérek. Ez nyilván nem azt akarja sugallni, hogy elbukik a forradalom, hiszen a legvégső lezárásnál Kozák András (aki a bolsevikok oldalán áll) a hősök tiszteletére emeli a kardot... Vagy lehet, hogy mégis elbukott a forradalom??? Ez esetben Jancsó itt nem is a szovjet forradalomról beszél, hanem a tíz évvel korábban levert magyarrol??? Meglehet...De nincs olyan nagy jelentősége...

Egyszerűen elfogadhatatlan volt a szovjeteknek egy olyan befejezés, ahol nincs egyértelműen dicső győzelem... Úgyhogy a szovjet változatban a vörösök diadalt aratnak a fehérek felett...

Ez a változat került a szovjet mozikba tehát, már ahol egyáltalán játszották, mert ez a kiherélt változat nyilván teljesen érdektelenné lett... Nyugat-Európában és Amerikában viszont felfigyeltek erre a Jancsó filmre is... 

Franciaországban Rouges et Blancs (Vörösök és Fehérek) címen futott a mozikban.

Ennél a filmnél már nagyon hiányoznak a színek... Megjelent a Jancsó fénykorára jellemző gigantikus tömegmozgatás, a hosszú snittek, tág panorámaképekkel kombinálva... jó lenne már színesben látni mindezt.... '68-ban a Fényes Szelek már színes lesz, addig már csak a Csend és Kiáltás lesz fekete-fehér... Kibírjuk...